Dunántúli Napló, 1973. március (30. évfolyam, 50-80. szám)

1973-03-01 / 50. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A tartatomból: Megkezdődtek a magyar-amerikai tárgyalások (2. old.) Befejeződtek Fock Jene és Ai! Kesser Köpetned tárgyalásai (2. old.) Több figyelmet a társadalmi munkára (5. old.) Petőfi a Dunántúlon . - Petőfi Tolnában (5. old.) Olcsóbb lett Huszonöt év a haza szolgálatában Folytatódik a Vietnam-konferencia A fogolycseréről tárgyaltak a négy érdekelt fél külügyminiszterei a pamutszövet, a kelme és a függöny (5. old.) Kádár János és Losonczi Pál fogadta fill Nasser Mohamedet . K5/D, NAPLÓ, TELEFONÓ Kádár János, az MSZMP KB első titkára fogadta Ali Nasser Mohamedét, o Jemeni Népi Demokratikus Körtársaság minisz­terelnökét. A baráti találkozón részt vett Fock Jenő, a Minisz­tertanács elnöke is. Huszonöt esztendeje, 1948. február 29-én o Magyar Parti­zánok Bajtársi Szövetsége, va­lamint a Partizánból átok Szö­vetsége egyesülésének útján alakult meg a Magyar Szabad­ságharcos Szövetség, az MSZSZ. Az MSZSZ megalakulását és felhívását a demokrácia igaz hívei országszerte nagy lelke­sedéssel fogadták. Ennek alap­ján válhatott rövid idő alatt az ország egyik legnagyobb tö­megszervezetévé. A szövetség — a párt útmu­tatásának megfelelően - ott volt mindenütt, ahol áldozat- készségre, lelkesedésre volt szükség, a demokrácia kiszéle­sítése, vívmányainak védelme érdekében. A szövetség fejlődésében nagy lépést jelentett előre az úgynevezett „százas csoportok” létrehozása. Katonás jellegük­kel a „százas csoportok" a nép­hadsereg tömegbázisává vol­tak. 1948. február 14-én alakult meg a magyar sportrepülést át­fogó és irányító szerv az Or­szágos Magyar Repülő Egyesü­let, az OMRE. A hadseregben ebben pz időben meginduló nagyarányú fejlesztés megköve­telte, hogy az Országos Magyar Repülő Egyesület minél több fiatalt képezzen ki repülőgép­vezetővé. Az MDP Központi Vezetősé­ge 1955. január 25-i ülésén ha­tározatot hozott arra, hogy a magyar ifjúság elmélyültebb, hazafias nevelése és a katonai szolgálatra céltudatosabb elő­készítése érdekében a két szö­vetséget egyesíteni kell és létre kell hozni a Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetséget (MC- HOSZ-t). 1956 őszén a szövetség leg­jobbjai hűek maradtak a párt­hoz és a kommunizmus eszméi­hez, fegyvert fogtak az ellen- forradalom erői ellen. A párt felhívására, szervezetei a leg­jobb munkatársaikat, aktivistái­kat küldték a karhatalomba. Az ellenforradalom idején alakult, — de az ellenforradalmároktól megtisztított — Magyar Szabad­ságharcos Szövetség, o Ma­gyar Nemzeti Repülőszövetség vezetői és aktivistái 1957. júni­us 14-én országos értekezletet tartottak, amelyen javasolták az MSZMP Intéző Bizottságának, hogy a két szövetség ismét egyesüljön. Az Intéző Bizottság a javaslatot elfogadta és hatá­rozatban mondta ki, hogy a két szövetség, a Magyar Hon­védelmi Sportszövetség (MHS) néven egyesüljön. Az MHS el­nöksége 1957. augusztus 17-én országos aktívaértekezleten el­fogadta az MSZMP Intéző Bi­zottságának útmutatását, hogy az MHS olyan politikai tömeg- szervezet, amely munkáját az MSZMP irányításával, a KI$Z- szel, a Munkásőrséggel, a Par­tizánszövetséggel, a különböző állami és társadalmi szervekkel szorosan együttműködve végzi. Az MHS rövid idő alatt létre­hozta a különböző szintű vá­lasztott szerveit és megindult az alapszervezetekben és klubok­ban a kiképzési és sportmunka, valamint az ezeket elősegítő politikai nevelő tevékenység. Az MSZMP Politikai Bizottsá­ga 1967. június 20-án foglal­kozott a honvédelmi nevelés és a katonai szolgálatra való fe1- készítés helyzetével és megha­tározta a soronkövetkező fel­adatokat. A Politikai Bizottság úgy határozott, hogy az MHS a továbbiakban MHSZ néven (Magyar Honvédelmi Szövet­ség), olyan társadalmi alapo kon álló szervezetté alakul, amelyben érvényre jutnak az egyszemélyi vezetés és felelős­ség mellett a demokratikus ele­mek is. Dicséretére válik minden MHSZ-aktivistának az a tény, hogy a kezdeti nehézségekkel megbirkózva, szilárd alapot te­remtettek ahhoz, hogy a szö­vetség elérhesse a ma már ki­emelkedő eredményeit. A hatá­rozat biztosította a kedvező po­litikai és társadalmi, valamint a tárgyi feltételeket is. Ezen az alapon került sor az általános, a középiskolák, az ipari tanuló intézetek, valamint ö felsőfokú tanintézetek hallgatóinak rend­szeres, — tantervbe is beállí­tott - évi 20 órás honvédelmi ismereti oktatására. Megyénkben a Magyar Sza­badságharcos Szövetség szintén 1948 tavaszán — március hó­ban — a Pécs, Megye utca 20. szám alatt alakult meg. A szö­vetség fejlődése során — mint az' országos szövetség része — végigment jjzokon a. szervezeti változásokon, melyen az orszá­gos szövetség, és jutott el a ne­gyedszázados jubileumának kö­szöntéséhez. A harcos munkában mindig bővelkedő negyedszázad után, a vezetőség megyénkben tevé­kenykedő többezres aktivista tábor segítségével ma 188 klub és 10 községi, üzemi vezetőség működik, amelyek összesen 739-1 tagot számolnak. Tevé­kenységüket nagy szakértelem­mel és áldozatos munkával az MHSZ megyei vezetősége és ta­nácsadó testületé, valamint a járási, városi vezetőségek és ta­nácsadó testületeik vezetik. Irá­nyításuk alatt 136 lövész, 34 tar­talékos, 7 rádiós, 3 könnyűbú­vár, 2 repülő-ejtőernyős, 6 mo­dellező klub működik. Éven­ként általában 700 honvédelmi jellegű előadást, 500 filmvetí­tést, 100 laktanyalátogatást, 100 technikai bemutató kiállítást és 600 honvédelmi napot rendez­nek, amelyen több tízezer fia­tal és felnőtt vesz részt, illetve látogat. A szövetség fennállásának 25. évfordulóján mindenekelőtt azokat az elvtársakat, társadal­mi aktivistákat köszöntjük, akik megyénkben a szövetség meg­alakulása óta megszakítás nél­kül fáradoznak pártunk honvé­delmi politikájának megvalósí­tásán. Köszöntjük a negyedszázad alatt a szövetség soraiba ke­rülő, és ma tevékenykedő ve­zetőket, aktivistákat, akik mun­kájukkal a haza védelmének ügyét szolgálva készítik fel a fiatalokat a katonai szolgálat­ra, szocialista hazánk fegyve­res védelmére. Köszöntjük a szövetség füg­getlenített apparátusát, techni­kai személyzetét, akik magas felkészültséggel, áldozatos, fe­gyelmezett munkával vezetik és irányítják a célirányos munkát Együttesen sohase feledjék, hogy tevékenységükkel nemes ügyet, a dolgozó népet szol­gálják. Megyaszai József a Megyei Pártbizottság osztó lyvezetőj» Párizs: A párizsi nemzetközi Vietnam- konferención résztvevő DIFK- küldöttség szerdán közlemény­ben jelentette be: „Tekintettel arra, hogy a vietnami háború befejezéséről és a béke helyre- állításáról szóló megállapodás sorozatos megszegése nyomán súlyos helyzet alakult ki Dél- Vietnamban, Nguyen Thi Binh asszony, a Dél-vietnami Köztár­saság Ideiglenes Forradalmi Kormányának nevében java­solta, hogy a négy kormány külügyminisztere, amely a meg­állapodást aláírta, a lehető leg­hamarabb találkozzék Párizs­ban a helyzet megvizsgálására és megfelelő intézkedések meg­tételére”. A DIFK kezdeményezését jó­váhagyta a VDK kormányának küldöttsége is. A javaslatot továbbították az amerikai fél­nek. A kezdeményezés nyomán szerdán délelőtt 10.30 órakor a párizsi Kiéber sugárúti kon- ferenciapalotábon tanácskozás­ra ült össze a négy érdekelt fél külügyminisztere: Nguyen nuw Trinh, a VDK, Nguyen Thi Binh asszony, o DIFK, William Rogers, az Egyesült Államok és Tran.Van Lam, a saigoni rezsim külügyminisztere. Több mint két óra hosszat tartott a VDK, a DIFK, az Egye­sült Államok és a saigoni kor­mányzat külügyminiszterének szerda délelőtti megbeszélése. A konzultáció érdemi részéről eddig egyik fél, sem nyilatko­zott.' I Szerdán — az Országház va- j dásztermében — ülést tartott az i Országos Béketanács, s meg­tárgyalta a magyar békemoz­galom tavalyi tevékenységét és 1973. évi munkaprogramját. A tanácskozáson az elnök­ségben foglalt helyet Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bi­zottságának togja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Sebes­tyén Nándorné, az Országos Béketonács főtitkára, dr. Mol­nár Béla, az OBT alelnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Sarlós Ist­ván, a Népszabadság főszer­kesztője, Rostás István, a Ma­gyar Vöröskereszt főtitkára, Kiss Károly, a SZOT és az OBT al­elnöke, dr. Gombár József, a KISZ KB titkára és Csaba Fe­renc, az MSZMP Központi Bi­zottságának alosztályvezetője. Napirend előtt az elnöklő dr. Simái Mihály egyetemi ta­nárnak, az Országos Béketa­nács alelnökének javaslatárc az ülés részvevői néma felál­lással adóztak az elmúlt évben elhunyt dr. Mihályiy Ernő, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a magyar békemozgalomnak szinte megalakulásától lelkes, odaadó híve, az OBT elnöksé­ge tagja emlékének, Mint ismeretes, Nixon elnök kedden utasította a nemzetközi Vietnam-konferencián résztvevő Rogers külügyminisztert: a „leg­sürgősebben" tárgyalja meg a | VDK külügyminiszterével a De- ] mokratikus Vietnamban levő amerikai foglyok további sza- badonbocsátása felfüggeszté­sének kérdését, „mielőtt bár­milyen más kérdésben tovább haladna a konferencia”. Szerdán délelőtt 11 órakor összeült a párizsi nemzetközi Vietnam-konferencia záróokmá­nyának kidolgozásávql , megbí-. zott szerkesztőbizottság is. A bizottságban a konferencián résztvevő összes delegációk kép­viseltetik magukat. A záróok­mányt — amelynek tervezetét o VDK és az Egyesült Államok küldöttsége terjesztette elő — várhatóan csütörtökön parafál- ják és pénteken írják alá. A nemzetközi Vietnam-konfe­rencia — mint ismeretes — szerdán nem tartott ülést. Leg­közelebbi. sorrendben harmadik plenáris ülését mára tűzték ki. * A konferencia záróokmányát szövegező szerkesztő bizottság csütörtök délelőtt 9 órakor ül majd össze. A konferenciához közelálló jól tájékozott körök­ben remélik, hogy a csütörtök délelőtti ülésen hamarosan be­fejezik a még vitás pontok tisztázását, s előreláthatólag még a délelőtt folyamán sor kerülhet a konferencia plená­ris ülésére, mely megvitatná és elfogadná a záróokmány szö­vegét. Ezután Sebestyén Nándorné tartotta meg főtitkári beszámo­lóját, kiegészítésül a napirendi I témáról készített írásos jelen­téshez. Kállai Gyula szólalt fel ez­után a tanácskozáson, majd vita kezdődött. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szer­dán délután a Központi Bizott­ság székhazában fogadta Ali Nasser Mohamedet, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársa­ság miniszterelnökét és honvé­delmi miniszterét, a Nemzeti Front Politikái Irodájának tag­ját. A szívélyes, baráti találkozón részt vett Fock Jenő, a Minisz­tertanács elnöke, dr. Raridé Je­nő, a Magyar^Népköztársaság JNDK-ba akkreditált nagyköve­te, illetve Mahmud Abdullah Ushaish, gazdasági és pénz­ügyekkel megbízott miniszter­elnök-helyettes, pénzügyminisz­ter, Ali Ahmed Nasser Änter, a honvédelmi miniszter első he­lyettese, hadsereg-főparancs­nok, a Nemzeti Front KB tag­jai. Losonczi Pál, a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának elnöke szerdán délelőtt az Országház­ban fogadta Ali Nasser Moha­medet, a Jemeni Népi Demok­ratikus Köztársaság miniszter- elnökét, és honvédelmi minisz­terét, a Nemzeti Front Politikai Irodájának tagját. A szívélyes, baráti találkozón jelen volt Garai Róbert külügy­miniszter-helyettes, dr, Randé Jenő, a Magyar Népköztársa- j sógnak a JNDK-ba akkreditált I nagykövete, illetve Mahmud Abdullah Ushaish gazdasági és pénzügyekkel megbízott minisz­terelnök-helyettes, pénzügymi­niszter, Ali Ahmed Nasser An- ter, a honvédelmi miniszter el­ső helyettese, hadseregfőpa­rancsnok, és Salem Bukir, az ifjúsági szervezet főtitkára, o Nemzeti Front KB tagjai. Uj, 50 fős óvoda épül Űjmecsekaljón a Magyar Lajos utcában, Az óvodát a Ili, kerületi Tanácsi Hivatal építteti vállalati támogatással és jelentős társadalmi munkával. Az átadást idén, április 4-ére tervezik úgy, ho^y az épület külső vakolását, burkolását, valamint a terep rendezését o n/árra fejezik be. Fotó: Erb János Ű és# tartott az Országos Béketanács

Next

/
Oldalképek
Tartalom