Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-11 / 35. szám

Öregek az iskolapadban Az oktatási intézmények költ­ségvetési kiadása 1960-ban or­szágosan 4,7 milliárd forint volt. Ez a tétel 1971-re több mint két­szeresére — 10,2 milliárd fo­rintra emelkedett. Vagyis: min­den lakosra évi ezer forint jut! Ebből a hatalmas összegből nemcsak a jelen kötelezettségeit fedezi az állam, hanem egyben régi mulasztásokat is kénytelen pó'.olni. Ismert tény, ho-gy a múltban ha zánkban — csakúgy, mint földrészünk többi országában is — sok volt az írástudatlan. Az igazsághoz tartozik, hogy még ma is akadnak ilyenek, de sze­rencsére egyre fogyatkozó szám­ban 1930-ban még mintegy 900 eze írástudatlant tartottak szá­mon az ország felnőtt lakossá­gából. A felszabadulást közvet­lenül megelőző időben, hatszáz­ezer körül járt a számuk. Még 1970-ben is 186 ezer olyan fel­nőttkorú lakosa volt Magyaror­szágnak, aki aláírás helyett ke­resztjegyet volt kénytelen az ok­irat alá illeszteni. Mindez erősen szükségessé tette — a múltban csaknem teljesen hiányzó felnőtt oktatás bevezetését és szükség szerinti fejlesztését. Erre parancsoló szükség volt a haladó kor, egyre bővülő és egyre sokrétűbbé vált követelményei miatt. Ma már a puszta írás-olvasás tudása a legtöbb munkakörben nem ele­gendő a követelmények megér­téséhez és teljesítéséhez. Az általános iskolákban a felnőttoktatás az 1963/64. tan­évben volt a legnagyobb ará­nyú. Az esti tagozaton a neve­zett évben majdnem elérte a százezres számot, pontosabban 98 685 öreg tanuló pótolta a múltbeli hiányokat. 1971/72. tan­évben 17 365 volt a felnőttkorú esti iskolások száma. A levelező tanulóké 1961-ben volt legma­gasabb az általános iskolák­ban, 16 719, 197*2-ben 3684. Még nagyobb volt az esti és levelező tanulók száma a középiskolá­soknál. Az 1971/72. tanévben a 351 636 különböző középiskolai típusban tanuló diák közül 122 ezer 787 volt az esti és levelező tanfolyamon tanulók száma. Ugyanebben az évben a 86 311 felsőfokú oktatásban részesülő hallgatónak több mint egyhar- mada, szóm szerint 29 971 ke­rült felnőttsorban az iskolapad­ba. Pécs fejlődésének modellje A napokban kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intéze­tének új igazgatóját dr. Bihari Ottó egyetemi tanár személyé­ben. Tudjuk, hogy az idén ép­pen három évtizede fennálló, tisztes hagyományokkal rendel­kező intézmény nagy fejlődés, jelentős változások előtt áll. Ezeknek jellegéről, mibenlété­ről érdeklődtünk dr. Bihari Ot­tótól. — Az intézet alapításának célkitűzései, szerepe mennyiben változik, avagy marad meg? — A harminc év előtti inté­zet-alapítás összefügg a böl­csészkar hiányával — kezdte vá­laszát dr. Bihari Ottó. — Az in­tézet alapítói azt a tudomá­nyosságot igyekeztek ezen a módon fenntartani, amely a bölcsészkar megszűnésével csorbát szenvedett. Mindenek­előtt a történelem és földrajz művelése volt mindvégig jelen­tős. Az intézet 1955-től az Aka­démiához tartozott, feladata az volt, hogy tájjellegű kutatáso­kat végezzen. Akik itt dolgoz­tak, mindenekelőtt Szabó Pál Zoltán és Babies András, pró­fétai munkát végeztek. Pécs ér­telmiségi közvéleménye sokáig nehezen mondott le a bölcsész­kar reményéről, a 60-as évek­ben azonban már nyilvánvaló­vá vált, hogy ezek a remények irreálisak. Közben pedig foko­zatosan egy erős társadalom- tudományi bázis alakult ki Pé­csett. Fő jellegét a közgazda- sági és jogtudomány adta. Ugyanakkor Dél-Dunántúlnak is kialakult a maga helye az országos tudományos munka- megosztásban. Figyelembe vé­ve tehát oz itt létrejött kedvező viszonyokat, az itt tevékenyke­dő kutatókat, a fejlesztés szük­ségessé és lehetővé vált. A párt tudománypolitikai irányelvei — amelyek a társadalomtudományok fejlesz­tését hangsúlyozzák - és a tu­dományos élet decentralizálá­sának megfogalmazott célja egyaránt hozzájárultak egy tár­sadalomtudományi, regionális intézet létrehozásához. Lénye­gében tehát a Dunántúli Tudo­mányos Intézet olyan irányú to­vábbfejlesztéséről van szó, amely megőrzi az intézet ere­deti jellegét, hagyományát, de meghatározott új kutatási cé­lokra koncentrálja tevékenysé­gét. A DT1 új feladatai Interjú dr. Bihari Ottó igazgatóra!- Mivel foglalkozik tehát e jövőben a Dunántúli Tudomá­nyos Intézet? — Az Akadémia meglevő ku­tatóintézetei tudományági inté­zetek, amelyek egy-egy terüle­ten nagy mélységekig foglal­koznak a problémákkal. Kife­jezetten komplex kutatásokat szolgáló intézet eddig nem volt. Az Akadémia keres­te a lehetőséget erre, mert is­mert, világszerte jelentkező gond, hogyan lehet a ha­tárterületekre tartozó kuta­tásokat, több tudományág művelését összefogni egy intéz­ményben, egy szervezeti keret­ben. Intézetünk tehát bizonyos mértékig kísérleti intézet, amelyben ezt a módszertani „újítást" valósítjuk meg, s amelyben a kutatások fő témá­ja: a területi fejlesztés kérdései. Közgazdászok — tervmatemoti- kusok —, gazdasági és termé­szeti földrajzosok, szociológu­sok, demográfusok, jogászok - közigazgatással, szervezéstu­dománnyal foglalkozók — és esetleg más kutatók egy cél dóul egyik első feladatként Pécs fejlesztésének bizonyos modelljét kell kutatni. — Hogyan, milyen tempóban történik majd az intézet szemé­lyi, tárgyi fejlesztései — Ehhez el kell mondanom, hogy tevékenységünk három formában valósul meg: az in­tézeti kutatók révén, külsők foglalkoztatásával és más in- tézmériyekkel való kapcsolat formájában. Az intézeti kuta­tók száma 30—40 fő lesz, egye­lőre csak néhány státussal, az­tán fokozatosan többel emel­jük a létszámot. Nagyon fontos lesz a másutt dolgozó szakem­berek bevonása a munkából Az intézetnek sosem lesz olyan belső kapacitása, hogy minden részterületet maga kutasson. Fontos viszont az a szervező te­vékenység, amelyet végezni kí­vánunk. Ehhez szerencsésen kapcsolódik a Pécsi Akadémiai Bizottság mind erősebb tudo­mányszervező működése, amelynek az intézet is igen nagy hasznát látja. Ami a tár­A Dunántúli Tudományos Intézet épülete érdekében történő kutatásairól van tehát szó. A cél az, hogy tudományos módszerrel vizsgál­juk a tényleges hatóköröket, te­rületi központokat, urbanizá­ciós hatásokat, problémákat, hogy azután a megfelelő kö­vetkeztetések levonása révén a tervezés is hasznát vehesse eredményeinknek. — Az intézet kutatásai ho­gyan kapcsolódnak a helyi igé­nyekhez? — Nem alapkutatásokat vég­zünk, de az alkalmazott kuta­tásoknak is több stintje van. Ha mi a területi fejlesztés álta­lános tudományos meghatáro­zóit vizsgáljuk, ezt nem tehet­jük a különböző területeken végzett részkutatások nélkül. Ezek egy része bizonyára azon­nal „használható” lesz. Az ál­talános tudományos célok mel­lett sok részfeladat megoldá­sában is segíthetünk. így pél­gyi feltételeket illeti, orra van ígéretünk, hogy a teljes épüle­tet megkapjuk. A Magyar Tudományos Aka­démiának regionális Intézete­ként működött Pécsett a Dunántúli Tudományos Inté­zet. Most, amikor nagy fej­lődés előtt áll, leszögezhetjük, hogy hagyományait megőrzi a jövőben is. Profiljában ugyan módosulások történnek, de to­vábbra is rendelkezik majd — a témájában nélkülözhetetlen — természettudományi bázissal és nem mond le olyan nagy hagyományú kutatások támo­gatásáról sem, mint például a történettudományi kutatás. S hagyományainak legfontosabb- ját őrzi meg mindenekelőtt: a tudomány új, ismeretlen terü­letei meghódításának vállalá­sát. fl E. Politikai küzdelmek a Dél-Dunántúlon 1944—1946 között Ati ____■ - ««? H 1- | I stván jelentős szerepet szánt ennek a tájnak, az e tájon élő népeknek. I. Lajos 1367-ben egyetemet alapított Pécsett, mert ye terület kiválóan alkal­mas a tudomány és a kultúra művelésére'. Ht porladóinak a mohácsi horcmezőkön, nemzeti létünk ,nogy temetőjében', a feltárt és még feltáratlan tömeg­sírokban a törők elleni harcok­ban elesett hősök. A szigeti .sárfészek' hosszú időn keresz­tül állta a török ostromát, s a hazaszeretet iskolai példái let­tek országszerte a kirohanó bá­tor vitézek. A Siklós környéki jobbágyok e tájakon futomítot- ták meg a császár katonáit. Az .ozorai példa' 1848 dicsőségéé őrzi. A forradalmi cselekvés él­vonalában küzdöttek Latinkóék 1919-ben, s a kaposi megye­házán lobogó vörös zászló fen­nen hirdette a táj népének óko­rát- és tettvágyát” — indítja az Akadémiai Kiadó gondozásában (1972-ben) megjelent könyvét Fehér István, főiskolai tanár. A mű öt fejezetben vizsgálja szűkebb hazánk e rendkívül iz­galmas, sorsdöntő két évét, szervesen beágyazva nemzeti történetünkbe, de kiemelve mindazokat a specialitásokat és különbségeket, amelyek e tájra jellemzőek voltak. Az első fejezet — mintegy száz oldal terjedelemben — elemzi a Dél-Dunántúl gazda­sági, osztály- és nemzetiségi viszonyait a második világhábo­rú alatt, foglalkozik az ország német megszállása következmé­nyeivel, és részletesen elemzi a haladó és reakciós erők harcát az ország felszabadulásáig (kü­lön kitérve a haladó németek Volksbund-ellenes küzdelmére). A következő rövid fejezet a Dél-Dunántúl felsza bóduló sóval foglalkozik, leírva a harcok mozgását elemezve a háború pusztításai, emberi áldozatai­nak és anyagi veszteségeinek következményeit Bár e fejezet­ben — csakúgy mint a könyv egészében — rendkívül gazdag forrásanyaggal dokumentálja mondanivalójót sőt forrás krrti- koi elemzést is végez, ennek el­lenére azonban — miután nem használja fel a rendelkezésre óTló összes forrásokat —, né­hány, kellően meg nem alapo­zott adat is bekerült a könyvbe (pl. 104. oldj. A mintegy 130 oldatos har­madik fejezet a népi demokra­tikus fórra dokim kibontakozá­sát valamint a forradalomelle­nes erők ellentámadását vizs­gálja a felszabadulástól az 1945-ös választásokig. Foglal­kozik a meg- és újjáalakuló pártok szervezeti kiépülésével és politikájával, e népi szervek­ben folyó osztály- és párthar­cokkal, valamint a földreformért és a földreform megvédéséért a volksbundisták, a földesúri és közigazgatási reakció, a klérus elleni harccal. Elemzi — három megyére kiterjedően — az újjá­építés gazdasági, társadalmi és politikai feladatait, a pártoknak az újjáépítésben elfoglalt helyét és szerepét, valamint a válasz­tások eredményeit Megtudjuk, hogy míg országoson az MKP és az SZDP 17—17 százalékot kapott, addig a Dél-Dunántú­lon 11, illetve 13 százalékot. Ez­zel szemben a Független Kis­gazdapárt az országos 57 szá­zalékkal szemben vidékünkön 68 százalékot kapott, azonban a mecseki bányaterületeken az MKP 57, az SZDP 28 százalék­kal részesedett (még Pécsett is a munkáspártok a szavazatok több mint felét megszerezték). Árnyalton mutatja be a szerző a hórom megye közötti különb­ségeket is (kiemelve egyes, jel­legzetes társadalmi szerkezetű járások adatait). A választások következtében — megerősödött pozíciójából — a jobboldal támadást indított e baloldali erők ellen, amelynek nyíltan bevallott célja az voll hogy „elszigeteljék, hogy kiszo­rítsák a hatalomból a demok­ratikus erők vezetőjét, a Kom­munista Pártot és vele a mun­kásosztályt, a dolgozó paraszt­ságot is”. Ezt, valamint a bal­oldali erők ellentámadását vizs­gálja — rendkívül gazdag ko­rabeli dokumentumon yog orlop- jón — a negyedik fejezet Végül e mű ötödik fejezete a népi demokratikus forradalom del-dunántúli sajátosságaival foglalkozik — szervesen be­ágyazva az országos folyamat­ba. A mű értékeiből — a már em­lített forrásgazdagságon kívül (amit dokumentál az, hogy az óiig 300 oldalas könyv mondani­valóját több mint 1200 lóbjegy- *■* — hivatkozás — támasztja aló) — mindenekelőtt világos, szabatos, s and tudományos mű­veknél elég ritka: élvezete« stí­lusát emeljük ki, emel) olkoi- mos orra, hogy a kutatókon, szakembereken, tanárakon kívül e szélesebb közvélemény is meg­ismerje — e helytörténeti kere­teket túllépő, éj tudományé« eredményeket k teimutatő — munkát Külön érdemének tartjuk, begy — helytörténeti jellegét végig megtartva — Igen eredetien és szmvonaloson vizsgálja o Déi- DunántúH és az országos pofi- líko • rendkívül mozgalmas két evének társadalmi, gazdasági és politikai összefüggéseit Beitke József Kétszáz hamisítvány A RESTAURÁTOR A fésűk sem halhatatla­nok — az egyik csont­ból készült hojfésülőt majd nyolcszáz esztendővel ez­előtt vette régenvolt ismeret­len nejének a régenvolt isme­retlen Duna menti férfi, vala­hol Mohács tájékán. Az idő eljárt, most mór Bessenyei Vendel bizony hürnmögve dol­gozik rajta — hátha meg lehet menteni az utókornak. Hadd lássák a huszadik századi leá­nyok, mivel gavollérkodtak nyolcszáz évvel ezelőtt. Van vagy negyven ilyen fésű, az­tán sokféle egyéb dolog, mind a feketekopui ásatásokból va­ló. Kiss Attila kutatta fel ezt a hétszáz sírból álló temetőt. S hála az ősi szokásnak, a holtakkal eltemették használa­ti tárgyaikat is, ezért nagyon sok ilyen eszközt restaurál Bessenyei Vendel. Hogy me­lyik a legérdekesebb? — Ne­héz eldönteni. Talán az a szék, amire azt mondják a régé­szek, hogy csak Olaszország­ban lelhető fel. Restaurálni? — Ragasztani, gyúrni, tisztftgatni, sőt főzni. Mindezt jelenti Bessenyei Ven­delnek, a Pécsi Janus Panno­nius Múzeum régészeti restau­rátorának munkája. — Hogyan tudja összera­gasztani a régi anyaggal a mait, hogy a kiásott tárgyról hiányzó részt eredetihez ha­sonlóan pótolja? — Van olyan anyag, ame­lyik megengedi ezt s van olyan, amelyik nem. Attól füg, mennyi ideig, s milyen ta­lajban volt. Talán legfontosabb a sótartalmának a kivétele. Ezért főzzük, sokszor félnapig s utána többnyire sikerül is a ragasztás, a régi anyag nem dobja le magáról az újat A cél: szemlélhetővé termi a kiállított tárgyat. Méghozzá úgy, hogy minél jobban az ere­deti formáját adja. Nem könnyű dolog. Különösen olyankor, ha a lelet sokáig vi­zes talajbem őflt mint például ez a Mohács menti, amit majd­nem egy évezredig áztatott a vizenyős talaj. Az ezüstleme­zeit bizony már nagyon véko­nyak ebben a feketekopui le­letben, a vas meg még véko­nyabb. Egyedül az arany ma­radt meg eredeti vastagságá­ban. Nemes fém, a legneme­sebb, így eltűrt közel ©gy év­ezredet, hogy most az 1973. esztendőben Bessenyei Ven­delnek éppesak le kell mosnia és máris eredeti fényben ra­gyog. Az arany' örök divat örök kincs, és ami a restaurá­tor számára a legfontosabb: hamisítani nem lehet Mert más tárgy esetében olyon is van, hamisítvány. Még egy hit­vány korsót is képesek némely csalók úgy formálni, hogy év­ezredesnek tűnjék és persze — pénzt adjon érte a mú­zeum. mureüCMfra iss’r •sss*© ebben a szép munkakörben — mondja a restaurátor — és azóta vagy kétszáz hamisít­ványt kellett lelepleznem. — Nehéz volt? — Nem könnyű, hiszen alti rászánja magát az többnyire sok kísérlet után igen megté­vesztő hamisítványt készít Nem akarom most azt mondani, hogy a jó restaurátor szeme mindent észrevesz, bár ebben is sok igazság van. A legfőbb buktató azonban minden ha­misító számára a tárgy anya­ga. A legtöbb esetben szinte képtelenség ugyanolyan anya­got, például szakasztott olyan színű, összetételű földet sze­rezni, mint a kétezeréves kor­só készült Az igazság kedvé­ért azonban meg kell monda­ni, hogy nem minden hami­sítvány rossz szándék eredmé­nye. Gyakran a megtalálója konokul Hisz benne, hogy ta­gi értéket lelt s rettenetesen letörve, sértetten távozik, ami­kor közöljük vele a számára szomorú igazságot Hiába, kincset lelni mindenki szeret mégha az a kincs nem is pénz, hanem csak egy tagi-régi» tárgy. — Régi párat gyakran ter­mi silónak? — A leggyakrabban. Hu­szonhét éves pályám kétszáz hamisítványának többsége pénz volt — Melyik évben, időszak- bon hamisítottak a legtöbbet? — Arányoson minden idő­ben. A pénz, amit a múzeum fizet, meg a dicsőség, omi a leletért kijár, mindig vonzó. Huszonhét év — egy kis egyetem régész szakon. Art mondják, hogy a restaurátor nem él meg a régész nélküL Du ugyanúgy őfl « mondás tefditva is: a régész sem nél- kütözheti a restaurátort Bes­senyei Vendel tejből sorolja a korokat a jellemzőiket a for­máikat o szokásaikat Most a hetszáz sírból álló feketekapui lelet is sokat mesél neki: ta­gi asszonyokról, akik furcsa, de szép tűket temettek maguk mellé, remek fülbevalókat öv- vereteket viseltek, és a korpe recük is csodálatos. Huszon­hét éve a pesti főrestaurátor sem tudott összeállítani egy bronzkori kerámiát — neki si­került Először maga sem hitte eL Most pedig a feketekopui, meg a sok más vidékről való lelet nemcsak neki, hanem ne­künk, múzeum járó, légi kin­csekben gyönyörködő husza- dikszázodi városlakóknak is élmény. Ehhez azonban Bes­senyei Vendel és minden res­taurátor tudása, munkája szükséges. FöTdessy Dénes

Next

/
Oldalképek
Tartalom