Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-04 / 29. szám

Heti jegyzetünk Sztárok vagy tömegei? A címben feltett kérdés egy­re több irányból bukkan fel, nemegyszer hangsúlyozottan megkérdőjelezve a versenysport szikségességét is. A kérdés valóban érdekes. Mert való igaz, hogy a verseny- sport ma a tömegekének való­ban csak látványosságot és nem aktív részvételt jelent Igaz az, hogy a versenysportot egyre inkább a sport csillagainak a ragyogása jelenti. És igaz az is, hogy aki fel akar emelkedni a legjobbak közé, már gyerek­korától készülnie kell a nagy eredmény elérésére — ha úgy tetszik „sanyargatnia" kell ma­gát egy fél életen át. Dehát ez egyenesen abból fakad, hogy ma már az emberiség a sport- beli teljesítmények csúcsai felé halad, ahová csak rendkívül nagy elszántsággal és rendkí­vül nagy munka árán lehet fel­jutni. Lehet, hogy banális a hasonlat, de a Mount Everestet sem vasárnapi kirándulók szok­ták megmászni... Egészen természetes az is, hogy az új szupercsúcsok meg­döntése érdekében nő azoknak a száma is, akik „szuperbajno­kok” körül segédkeznek. Edzők, orvosok, pszichológusok, sport­szer-tervezők és mások. A vád ezzel kapcsolatban: a verseny- sport egyre inkább tenyészetté válik... Dehát akkor a mai verseny- sport valóban csak mint pro­dukció, mint a tömegekből ki­emelt kis csoport szórakoztató mutatványa jöhet számításba? Könnyű, és roppant logikus­nak látszó lenne erre a kérdésre egyértelmű igennel felelni. De nem lehet. Mert a mai verseny- sport, a maga világklasszisai­val együtt több egyszerű pro­dukciónál. A versenysport ered­ményei, csakúgy mint bármi más emberi tevékenység csúcs­teljesítményei az emberi meg­ismerés és önmegismerés fon­tos lépcsőfokai. Amikor Mark Spitz és mások világcsúcsai a mai ismereteink szerint az em­beri teljesítőképesség határait Súrolják, vajon nem az egész emberiség nevében jutnak el egy mindeddig ismeretlen lehe­tőség^? Mark Soitz külön te­hetség? Az. És Yehudi Menuhin, vagy igor Ojsztrah nem azok? És okik az atomenergia titkát, »agy a világűrt kutatják, akik az emberiséget pusztító beteg­ségektől szabadították meg nem voltak vajon egyedülállóan te­hetségesek? Mégsem igyekszünk rájuk sütni deprimáló jelzőket, Az emberi csúcsteljesítmények minden területen előbb-utóbb Szürke hétköznapi gyakorlattá válnak. És ez talán a legfőbb értelmük is. Hiszen ezáltal húz­zák maguk után a tömegeket is. Aki ma repülőre ül, eszébe sem ötlik, hogy a század elején egy Blériot nevű francia átrepülte a La Manche csatornát, és a vi­lágnak tátva maradt a szája ... A művészetek csúcsteljesítmé­nyei pedig beleivódnak az em­beriség tudatába és teszik gaz­dagabbá érzelmeit. .gén, de a sportról beszél­jünk. Nos hogyan élne ma az emberiség, ha nem rendezik meg az első olimpiai játékokat, és utána a többit? Ha nem kö­vették volna egymást a csodá­latos eredmények? Beszélhet­nénk-e ma sportról, ismerné-e az emberiség a sport nyújtotta élményeket? Nemcsak a látvány élményére gondolok, hanem a térr-lcges, ci tevőleges sportolás nyújtotta élményekre. Hiszen mindig csak a csúcsok vonzot­tak embertömegeket a tényleges sporttevékenységhez. És amit ma tömegsportnak nevezünk, az végeredményben először egy maréknyi, azután egyre nagyobb számú „sztár” esdm in/einek ösztönzése nyomán született meg. A versenysport, a csúcsok el­érése, nem lehet mindenki szá­mára cél. De példa, vagy buz­dítás igen. Nem lehet csak vi­lágbajnokok vetélkedője tömeg­sport nélkül, de a tömegek sportja sem létezhet lélegzet­elállító csúcsokat elérő bajno­kok nélkül H'szep, igaz, hegy a sport az játék, az ember leg- ncg ’szorGbb játéka, ami mahol- ncn c* él—t ee-ri- f~*-tas fe'- '— n' a !'t'k is rsak | úcr ui a- emb'r is— ‘ i hatn-nit. a rsj'sc't. Még ekkor is ha tudja, hogy ő maga nem ér fel a csúcsra... SPORT | Az eredmények nem születnek magúktól Az erők összefogásával, megfelelő gazdasági bázissal képzelhető csak el az előrelépés A fejlődés MztesltéNa: egy nagy vá as sportkör íélrefiizása Vélemények, nyilatkozatok A munka alól a legjobbak sem kivételek A pécsi sportközvéleményt mind inkább foglalkoztatja a nagy kiemelt pécsi sportegyesület megszervezése. A szurkolók, sportolók, sportvezetők véleményét fejezte ki Baracs Ferenc, az atlétikai szö­vetség elnökének a pénteki számunkban közölt nyilatkozata, mely­nek lényege: „a fejlődés biztosítéka: egy nagy városi sportkör létrehozása". DR. BUZANSZKI BÉLA, a megyei kézilabda szövetség elnöke hasonló véleményen van: — A kézilabda egyike a leg­népszerűbb sportágaknak Pé­csett. Vidéken nálunk alakult ki a legaktívabb kézilabda élet. A szurkolók várakozása jogos a pécsi élcsapatok jószereplését illetően. A nőknél nincsenek problémák. Az újhegyiek az el­múlt évi jószereplés után az idén még jobb eredményeket érhet­nek el, a megerősödött csapa­tukkal. A férfiaknál más a hely­zet. Külön-külön egyik csapa­tunk sem képes kimagasló ered­ményre. Az erők egyesítésével biztos vagyok abban, hogy az egységes nagy pécsi sportklub férfi kézilabda csapata a baj- I nokságra nem is, de dobogós- hely megszerzésére képes lenne. CSABA ANDRASNÉ, a Pécsi Sportiskola vezetője így beszélt a csúcsegyésület meg­szervezéséről : — Sportlétesítmények terén közismert, hogy milyen szegény, Pécs. A város minőségi sportjá­nak utánpótlását biztosító sport­iskolások jórészt az iskolák túl­zsúfolt tornatermeibe, sportud­varaiba szorulnak. Megfelelő gazdasági . bázissal rendelkező pécsi csúcsegyesület erejéből új létesítmények létrehozására is futna. Üszószakosztályanjcnál már a lét és a nem lét kérdése is felvetődött. Megfelelő fedett­uszoda nagyon, de nagyon hi­ányzik. A Hullám-fürdő nagy­medencéjének sátortetővel tör­ténő bevonása óriási előrelépést jelentene. Mai sportműsor Kézilabda: DNK mérkőzések, PVSK csarnok: Helyiipar A—Helyiipar B II. o„ női csapniuk, /.30, -wunyusz- Tanárképző, III. o feni csapatok, 7.52, Helyiipai B—Spartacus II. o. női csapatoK, .8.24, He# »c—bányász b, II. o. férfi csapatok, 8.46, Tanár­képző—Bányász A, női I. o. csapa­tok, 9.18, Bányász A—Tanárképző, férfi l0 o, csapatok, 9.50, BTC—Ba nyász B, női I o. csapatok, 10.32, Kesztyűgyár—Siklós, férfi I. o. csa­patok, 11.04, Siklós—Boly B, férfi II. o. csapatok, 11.46, Siklós-Kesztyű­gyár, férfi III. o. csapatok, 12.18» Boly A—Szentlőrinc, férfi II. o. csa­patok, 12.50, Sellye—Spartacus, női II. o„ csapatok 13.22, Műszaki Főis­kola—István-akna, férfi III, o. csapa­tok, 13.44, Bányász ifi—Sportiskola II., női II. o. csapatok, 14.16, Bányász Sportiskola—Mecseknádasd, férfi lil. o. csapatok, 14.38, Sportiskola—PEAC, női II. o. csapatok, 15.10, 'Széchenyi —Gépipari, férfi ifj. csapatok, 15.32, Komló A—Bányász B, férfi I. o. csa­patok, 16.00, Bányász Sportiskola— Kesztyűgyár, női I. o. csapatok, 16 40, Ércbányász—Komló B, férfi I. o. csa­patok, 17.18, 500-as ITSK—Sportiskola II., férfi ifj. csapatok, 18.00, Bányász C—Ércbányász, férfi II. o. csapatok, 18.32, Sportiskola I.—500-as ITSK, férfi ifj. csapatok, 19.04, Nagy Lajos —Építőioari ifj. csapatok 19.36. Asztalitenisz: Az országos vidéki felnőtt egyéni bajnokság döntői, a legjobb pécsi asztaliteniszezők rész­vételével, Miskolc, 9.00. Röplabda: Terem Kupa mérkőzé­sek, Egyetemi Tornacsarnok: Meteor ifi—Építőipari, férfi csapatok, 14.00. PEAC—Vörös Meteor Élelmiszer, férfi csapatok, 14.45, 500-as ITSK—PEAC ifi, férfi csapatok, 15.30, Vörös Me­teor Élelmiszer, nők—Gépipari Tech­nikum fiúk, 16.15, Janus Pannonius Gimn.—Tanárképző Főiskola, női csa­patok, 17.00, Voíös Meteor Élelmi szer ifi— Tanárképző Főiskola, női csapatok, 17.45, Vörös Meteor Élel­miszer ifi—Janus Pannonius Gimn., női csapatok, 18.30. Téli Kupa mérkőzések: PEAC—Du­naújváros, női csapatok, Budapest, 11.20, Miskolc—PEAC, női csapatok, Budapest, 14.50, Cselgáncs: Az országos III o egyéni bajnokság versenye a Dózsa versenyzőinek részvételével, Buda­pest, 9.00. Si: Városi sífutóbajnokság verse­nye, férfi, ifjúsági, serdülő fiúk. Kisrét, 10.00. Városi lesikló bajnok­ság, Tubes, lesiklóoálya, 14.00 Sakk: OB I. mérkőzés: ZTE—Pécsi Ércbányász, Zalaegerszeg. 9.00. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzés: Pécsi Dózsa—PVSK, PVSK-pálya, 11.00. Dózsa II.—PVSK ll„ PVSK-páiya, 9.00. Kosárlabda: NB I. mérkőzés: FŐ­KÉRT HSC—Szigetvári ÁFÉSZ, női csapatok, Budapest, 10.00. VICZAY LAJOS, a Pécsi Ércbányász súly-emelője és edzője: — Az utóbbi időben a pécsi sportélet nem tudott lépést tar­tani a nagy vidéki városok fej­lődésével. Sokkal kisebb váro­sokban korszerű fedettuszodák, tornacsarnokok épültek. Tehet­séges sportolókban Pécsett sincs hiány. A lehetőségek azonban közéi sem olyanok, melyet a fej­lődés megkíván. Az elmúlt évben nemcsak a Versenyeken való részvételünk, de az azokra való felkészülésünk is igen nagy ne­hézséget, problémát okozott. Megfelelő gazdasági bázissal jelentős erkölcsi támogatással képzelhető el csak az előrelé­pés. A magam részéről csak he­lyeselni tudom a kiemelt pécsi csúcsegyes ü I et m egsze rvezésé re irányuló törekvéseket, ARATÓ LÁSZLÓ, a meszesi általános iskola test­nevelő tanára: — Számos kisegyesület műkö­dik Pécsett. Ezektől az egyesü­letektől — körülményeikből ere­dően — Viem várható jelentős fejlődés. Egymással rivalizálnak, nincs előrelépés. Szerintem csak az erők összpontosításával érhe­tünk el egészséges fejlődési Megfelelő bázissal könnyebb megvalósítani az elképzeléseket. Ha létrejönne Pécsett egy csúcs­egyesület és jobb eredmények lennének, akkor o szurkolók szá­ma is emelkedne, ami egyálta­lán nem közömbös. KONRAD JANOS, a Pécsi Dózsa labdarúgója: —- Klubomról, a Pécsi Dózsá­ról csak elismeréssel szólhatok, hisz a körülményekhez képest minden támogatást megadnak az NB l-es labdarúgó csapat­nak. De kérdés, hogy ez a tó-, mogatás elegendő lesz-e a jö­vőben. Az NB l-es csapat szá­mára feltétlenül jobb lenne egy csúcsegyesület, mert a versenyt riválisainkkal csak úgy vehetjük fel, ha megerősödünk, és ha ez az elképzelt nagy egyesület a városé lenne, a sportolók jövő­je is biztosítottabbá válna. Hegyi István Edzés az Egyetemi tornacsarnokban. Solymossy Egon edző és tanítványai Patty István (súlyzóval a vállán) és Gőbel Gyula Az év eleje a legunalmasabb időszak a sportban. Január má­sodik felétől kezdv^ ugyan pá­lyára lépnek a csapatok és ver­senyzők a felkészülés jegyében, de az még nem az igazi. Ez az időszak a szurkoló számára szürkének tűnik, ného a spor­tolónak is. Futni a kilométere­ket a havas vagy sáros terepen, emelni a súlyzókat, a könnyű labda helyett medicint dobni nem a legkellemesebb dolog. De ez a szürkének tűnő időszak mégis a legfontosabbak közé tartozik, nélkülözhetetlen. Ha ez elmarad, akkor nincs eredmény. Még a legjobbaknak se. Patty István, a PEAC váloga­tott atlétája a napokban vette át Baranya legjobb sportolójá­nak járó tiszteletdíjat. Ű se pi­hen a babérokon, már decem­berben megkezdte a felkészü­lést az 1973-as évre. — December 10-én kezdtük az alapozást, heti bárom edzés­sel — mondta Solymossy Egon, a PEAC atléták edzője. — Ja­nuárban már naponta tartot­tunk edzést, és a februári prog­ram is zsúfolt. Az edzésnapló­ban szereplő végrehajtandó fel­adatokkal állóképességet, gyor­saságot, robbanékonyságot fej­| lesztő gyakorlatokat végzünk. És, amíg ezeket o mester el­mondta, addig a tornateremben Patty István és versenyzőtársa j Gőbel Gyula alaposan megiz­zadtak. A „hőemelkedést” a súlyzó, gumikötél, medicin és a bordásfal okozta. Az edző rövid pihenőt engedélyezett, amit be­szélgetésre fordítottunk. — Nehéz év lesz az idei — kapcsolódott a beszélgetésbe Patty István. — Felemelték a minősítési szintet is, 400 méte­ren 48,4 mp helyett 47,2 mp lett az I. osztályú szint. Az egyéni csúcsom 47,6 mp. Ezzel az idő­eredménnyel 1. osztályú verseny­ző voltam, a minősítésemet sze­retném megvédeni, így feltétlen javulnom kell. Ha teljesítem a 47,2 mp-t, akkor úgy érzem az­zal az idővel tagja maradhatok a magyar válogatottnak és o* országos bajnokságon is előrébb léphetek egy hellyel, ami az ezüstérmet jelentené. — Kik lesznek a legnehezebb ellenfelek?-— Az MTK-s Rózsát nehéz le­győzni. de Zsinka is veszélyes ellenfél. — A válogatottban milyen feladatok várnak Patty Istvánra? ■— Londonban lesz az angol —magyar és Pozsonyban a cseh —magyar nemzetközi viadal. Oslóban Európa Kupán állunk rajthoz. Augusztusban Moszkvá­ban rendezik az Universiadét, ott nagyon szerelnék elindulni 400 méteren. lejárt a rövid pihenő, ismét előkerült a gumikötél, A beszél­getés újból Solymossy Egon ed­zővel folytatódott. — Pista is és Gőbel Gyula is szigorló orvosok. A tanulásban és az edzéseken is jól kiegészí­tik egymást. Gőbel sérülése mi­att két és fél évet kihagyott, most nagyon készül. Ha nem jön közbe újabb sérülés, akkor ismét megyeválogatott lehel Patty számára valóban nehéz év lesz az 1973-as. A nemzetközi versenyeken való helytállás mel­lett az egyetemen is vannak fel­adatok. Eddig két sikeres állam- vizsgát tett le, még három var* hátra. Az I. osztályú szint teljesítése, nemzetközi viadalok, Universia­de, magyar bajnokság és az or­vosi diploma megszerzése tény- leg nehéz feladat elé állítja Patty Istvánt. De, ahogy Bara­nya legjobbját Ismerjük, nem féltjük. Bizonyára helyt áll majd. Lázár Lajos Tizenhatból csak nyolc Nyolcán' vannak. Év elején ugyan kétszer ennyien kezd­ték, ma már mégis felére o1- vadt az induló létszám, A le­morzsolódók nem panaszkod­tak, hogy unják, hogy nem felel meg nekik, egyszerűen nem volt kifogásuk. Egyik hét­ről a másikra elmaradtak. Ök nyolcán azonban nagyon jól érzik magukat, s eszük ágá­ban sincs e heti két órát — hétfőn és szerdán fél hattól fél hétig — más programmal felcserélni. Nem fogyni jöttek, legalábbis nem csak azért. Mérlegelni azért, mérlegelnek. Torna előtt és torna után is. Nem kívánnak versenyre kelni Békési Ilonával, Császár Mó­nikával és Kéri Anikóval, de még jó félszáz kiló választja el őket a néhány hónappal ezelőtt a filmhíradókban lá­tott angliai matrónától is, ak sodrófa dobó versennyel akar­ta a szabadba csalogatni a családi tűzhely mellett és a munkqhelyen elfáradt asszo­nyokat. Akkor pedig miért e hűhó? — kérdezhetnék lányaink, asszonyaink. Talán hadd vá­laszoljanak ök nyolcán. césjííűfti/ torna — Aktív sportoló voltam. Férjhezmenés után leálltam Szülés után aztán végképp nem bírtam tovább. Mikor el­olvastam a Naplóban a hir­detést, hogy a Nagy Lajos Gimnáziumban asszonytorpa indul, azonnal jelentkeztem. Ennek már négy éve. Nem bantam meg. A heti két óra szabad mozgás nagyon lói esik. ' Képtelen vagyok meg­érteni azokat, akik lemorzso­lódtak — Egész nap ülök. Reggel tői estig. Mikor vége a mun­kának néha alig tudom ki­nyújtani a végtagjaimat. E heti két óra nem sok, mégis, mióta ide járok úgy érzem könnyebben tudom elviselni az egész napi ülést. Felfrissü­lök, és egy kicsit kikapcsoló­dom. — Nekem is van családom, így tisz'ába vagyok azzal, hogy sok asszonyt a családi Otthon esti teendői tartanak távol e tornától. Arii az a vé­leményem, hogy mindeme van megoldás. Mondjuk meg őszintén, hetente hány órát ülünk a fodrásznál! Pedig az csak a frizuránkat hozza rendbe. Itt pedig sokkal több­ről: az egészségünkről, a jobb közérzetünkről van szó. — Színházba, moziba, szó­rakozni általában mindenki szeret járni. Minden bizony­nyal el is megyünk. Pedig néhány rossz film helyett sok­kal hasznosabban tölthetjük-el itt azt az egy órát. — Sokakat, minden bizony- nyál-az elnevezés téveszt még. Volt olyan ismerősöm, ad hallva, ,hogy ide járok meg­kérdezte: „Mondd, oda csak asszonyok járhatnak?” Talán valami csalogatóbb címmel kellene hirdetni. Tényleg, hisz alig hirdetik. Nem lehetne ne­ki egy kicsivel nagyobb rek­lámod csapni? — Négy évvel ezelőtt kollé­gám, Czéh László kezdte el itt a Nagy Lajosban az asz­szonytornát. Bizony nem sok sikerrel. Ma már idestova két éve lesz, hogy én vezetem a tornát, bizony én sem tudok sokkal jobbról beszámolni. Egyelőre, érthetetlen előttünk, hogy amíg az Uránvárosban, de a Közgazdasági Techni­kumban is teljes létszámmal működnek az asszonytomo foglalkozások, addig, itt, a vá­ros központjában, csak. vege­tálunk. Pedig nagyon jók a feltételeink. Hatvan forintért heti két alkalommal tartunk egy-egy órás foglalkozási Változatos anyaggal. Nem igaz, hogy szégyellik magukat egymás előtt az asszonyok, hisz egész öregek is nagyon jó| érezték magukat. Az idő­pontokat is a vélemények alapján állapítottuk meg. Az sem igaz, hogy itt nagyon el­fáradnak, hisz mindenki csak annyi gyakorlatot végez amennyi neki éppen jól esik. - mondta Kővári Zoltánná testnevelő, aki az asszany- tomát vezeti. — Akkor mégis miért nem jönnek többen? — Mert egy kicsit kényelme­sek, egy kicsit lusták . . . Nem ér meg ennyit az egészségük? k. I. Ökölvívás A dél-dunántúli ökölvívó III. osztályú bajnokság eredményei Felnőtt egyéni III. osztályú bajnokság döntő mérkőzései­nek eredményei: Légsúlyban: Pandurics István (Pécsi Sstein- metz), 2. Réti Ferenc (Nagyka­nizsa). Harmatsúlyban: 1. Zomi János, ellenfél nélkül győzött, Pehelysúlyban; 1. Takács (Stein­metz SE), 2. Mészáros (Stein­metz SE), 3. Zörrtyei (Szek­szárdi Könnyűsúlyban: 1. Rik- kers (Szekszárdi 2. Párdi (ZTE). Kisváltósúlyban: 1,' Bogyó (ZTE), 2, Bocsányi (Steinmetz). Váltósúlyban: 1. Torma (Szek- száid), 2, Kónya (Steinmetz), 3. Mészáros (Szekszárd). Nagy­váltósúly: 1. Berec (Bonyhádi 2. Wagner (Szekszárd), 3. Sza­bó (Szekszárd). Középsúlyban: 1. Szakái (Nagykanizsa), 2. Tor­nyos (ZTE), 3. Fonyó (Stein­metz). Felnehézsúlyban: egy induló volt, ellenfél nélkül Po- csai (Naqvkanizsa). Nehézsúly: 1. Péter (PVSK), 2. Kovács (Pé­csi Steinmetz). A pontversenyt nyerte: 1. Steinmetz 28 ponttal, 2. Szekszárdi Dózsa 16 ponttal, 3. Nagykanizsai MÁV 13 pont­tal. ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS Komlói Bányász l.-Komlói Bányász II. 4:1 (2:0). Komló. Vezette: Lantos. Komlói Bányász I.: Erdősi - Kótai, Tallósi, Mák- ray, Csordás - Tresch, Horváth, Orsós - Bordács (Keller), Ju­hász, Benesilc. A A

Next

/
Oldalképek
Tartalom