Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-27 / 48. szám
Ä*S; 88 Világ proletárja!, egyesüljetek 1 _____ D unántúli napló xxx.évfolyam,48.sióm Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1973.februárn.,kedd A proiraoi: az élet színes csokra A Hazafias Népfront vasárnapi levelével hivatalosan is kezdetét veszi az ország' ban a tanácsválasztási előkészület: friss tavaszi pezsgéssel telítődik és megélénkül a politikai élet. Rendszeressé válnak azok az összejövetelek, megbeszélések, amelyekről már eddig is sokfelől érkeztek jelentések. Számbaveszik a választókerületekben két esztendő eredményeit Mint a Népfront levele is megállapítja, ebben az időszakban „tovább fejlődött hazánkban a szocialista rendszer". Ez lemérhető az élet minden területén és tapasztalhatja mindenki saját körülményeinek alakulásán is. Két esztendővel ezelőtt, a ta- nácsválasztásokat előkészítő jelölőgyűléseken sok hasznos, közérdekű javaslat hangzottéi. Ä választópolgárok most számvetést készítenek: mi valósult meg ezekből? Az elvégzett munka a lakosság cselekvőképességének magasfokú mércéje, de ugyanakkor iránytű is az előttünk álló feladatokhoz. A mérleg nagyon pozitív, ami a tanácstagi munka alkotó szenvedélyességét és magas hőfokát bizonyítja. Azt, amit a Hazafias Népfront választási levele úgy jellemez, hogy egyre többen kapcsolódnak be a társadalmi munkába, a közügyek intézésébe, a helyi feladatok megoldásába és ehhez még hozzátehetjük az előttünk álló példák tanúságaként, hogy nemcsak az érdeklődés nőtt meg hazánkban a közügyek iránt, hanem a felelősség is azok részéről, akik most, a tanácstagi mandátumok lejártakor elszámolással tartoznak; miként bizonyultak érdemesnek a nép bizalmára? Hogyan használták fel szükebb hazájuk, falujuk vagy kerületük fejlesztésénél népünk alkotó erejét, a társadalom összefogását, amely minden siker alapja és forrása. Mert való igaz: „ország, város, falu akkor alkothat nagyot és maradandót, ha polgárai a haza javára munkálkodnak, a IV. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósitásáért, a lehetőségek feltárásával, a munka hatékonyabbá tételével". Soha nem a látványos eredmények elérése a cél, hanem a hétköznapok, s mindennapok ténnivalóinak megoldása a feladat Hiszen gyakran látszatra nem nagy ügyek megvalósításán múlik a siker, de összegezve, összefogva ezek adják a mindennapi élet színes csokrát. Egyik helyen az öregek ügyét oldották meg, másutt a fiatalokkal törődtek többet. Apróság: növekedett az olvasók száma a könyvtárakban. Vagy: orvos jött a faluba, mert lakást biztosítottak számára. Járda és vízvezeték épül. És ami minden ilyen ügynél lényeges: tanuljuk meg értékelni, amit saját erőnkből elértünk. E rről és sok másról is esik majd sió az elkövetkező napokban a gyűléseken, csendes népfrontbeszélqetése- ken: a máról, a holnapról, öregekről, fiatalokról, honismeretről, hagyományokról, társadalmi munkáról, hazáról, családról, iskoláról és munkahelyről. És persze a békéről, ami nélkül mindez elképzelhetetlen Es ha sorravesstük ezeket a mindennapi feladatokat. Máris programot készítettünk. Olyan proq-amot, amelynek megvalósításához most ielölik ki maid a választók azokat, akik le'ki- ismeretesen, becsületes helytállással képes-k és akarna1' i' cselekedni, fá-adorni, mindannyiunk boldogulásáért, jövön- kért. Siiés Sándor Budapestre érkezett Ali Nasser Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke Megkezdődtek a két kormányfő tárgyalásai Gorái Róbert külügyminiszter helyettes, Ali Nasser Mohamed és Fock Jenő a repülőtéren a tarta ombói Egy kísérlet nagy lehetőségei Ami nincs a borítékban Hogyan tanulhatnak szakmát a felnőttek Utoljába izzanak a pécsi kokszkemencek A telefonnál Több mint tízezer fonna szén a kommunista műszakon Kiemelkedő termelési ered ményt értek el szombaton a Mecseki Szénbányák üzemeiben, a kommunista műszakon. A fej- j tési csapatok 10 330 tonna szenet küldtek a felszínre, és a kul • szini üzemeket is beszámítva 47'>2-en dolgoztak február 24- én. A legtöbbet Kossuth-bánya adta: 3440 tonna szenet szállítottak ki. Pécs-Bónyaüzemben 2618, míg Zobák-bányán 1884 tonna volt a napi termelés. Zabákon a legkiemelkedőbb teljesítményt a 602-es fejtésben dolgozó Ejognár Sándor csap aj ta érte el: negyvenhaton 530 tonna szenet adtak. A 603-as fejtésben dolgozó Vénet János vezette „József Attila” szocialista brigád 604 tonna szenet jö- vesztett. Kossuth-bányán Nagy Dezső fejtési csapata 1200 tonna szenet adott, Szilágyi Sándor csapata ötszáz tonnával, míg a Császár Sándor vezette fejtési csapat 312 tonna szénnel járult hozzá a kiemelkedő Kossuth-bónyai teljesítményhez. Az elővájó csapatok közül Kocsis Miklós elővájó brigádja kilenc méter vágatot hajtott ki. A Magyar Népköztársaság kormányának meghívására va- j sárnap hivatalos látogatásra [ Magyarországra érkezett Ali j Nasser Mohamed, a Jemeni i Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelhöke és honvédelmi minisztere, a Nemzeti Front Po- j litikoi Irodájának tagja. Kíséretében van Mahmud Abdullah Ushaifb gazdasági és. pénzügyekkel megbízott miniszterelnök-helyettes. pénzügyminiszter, a Nemzeti Front KB. tagja, Ali Ahmed Nasser Anter, a honvédelmi miniszter első helyettese, hadseregfőparancsnok, a Nemzeti Front KB tagja, Salem Bukir, a Nemzeti Front KB, tagja, az ifjúsági szervezet főtitkára és Ahmed Saleh al- Shaer, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete. A miniszterelnökkel együtt étkezett dr. Randé Jenő, a Magyar Népköztársaságnak a Jemeni Népi Demokratikus Köztár. saságba akkreditált nagykövete. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság kormányfőjét ünnepélyesen fogadták a jemeni és magyar zászlókkal, üdvözlő feliratokkal díszített Ferihegyi repülőtéren. A betonon a Magyar Néphadsereg díszegysége sorakozott fel csapatzászlóval. Megjelent a fogadtatásra Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, a politikai élet több más vezető személyisége. Eljöttek a jemeni kormányfő fogadtatására a Budapesten tanuló arab diákok is. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja hétfőn, délelőtt hivatalában fogadta Ali I Nasser Mohamedet, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét, és honvédelmi miniszterét, a Nemzeti Front Politikai Irodájának tagját. Ezt követően megkezdődtek a két kormányfő tárgyalásai. A hivatalos tárgyalásokon a barátság és a kölcsönös megértés szellemében sokoldalú eszmecsere folyt az időszerű nemzetközi kérdésekről, a miniszterelnökök kölcsönösen tá- ■ékoztatták eqymást országaik belső helyzetéről, s megvizsgálták a két orszáq együttműködése elmélyítésének, fejlesztésének lehetőséaeit. Ezzel kapcsolatban mindkét miniszterelnök hangsúlyozta a látogatások. Megkezdődött Wietnam-keetferencia Péter János felszólalása a személyes találkozások jelentőségét Mint ahogy mér a tárgyalások kezdetén. a két miniszter- ] elnök megbeszélései során ki- | derült, a nemzetközi helyzet | megítélésében, a legfontosabb ; nemzetközi kérdésekben a két [ kormány, a két orszáq álláspontja azonos, vagy közel áll egymáshoz. Hazánkban nagyra értékeljük a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság antiimperia- lista politikáját, szilárd kiállói sót a nemzeti felszabadító moz: galmak mellett, bátor, céltudatos küzdelmét az orszáq függetlenségének, társadalmi vívmányainak megvédéséért, a független Jenemi Népi Demokratikus Köztársaságért folyó küzdelemben Dél-Jenien népének legfőbb támasza, igaz, önzetlen, jó barátja a szocialista, közösség. A tárgyalások — összegezve a tapasztalatokat — azt mutatják, hogy a két orszáq kapcsolatai biztatóan fejlődnek, miközben erősödik a két nép barátsága, együttműködése és szolidaritása. A tárgyalások, a kétoldalú megbeszélések folytatódnak. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke hétfőn, az Országház vadásztermében ebédet adott Ali Nasser Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke tiszteletére. Az ebéden részt vett Fehér Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese, Czinege Lajos vezér- ezredes, dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, s a politikai, a gazdasági, a kulturális élet több más vezető személyisége. Részt vettek az ebéden a JNDK miniszter- elnökének kíséretében lévő személyiségek is. Hétfőn délelőtt néhány perc cet tíz óra után megkezdődött a Párizsba összehívott nemzetközi Vietnám-konferencía, A tanácskozás színhelye a nemzetközi konferencia központ palotája a Kiéber sugárúton. A palota földszinti nagytermében, ahol január 27-én a Vietnam békéjének helyreállításáról szóló megállapodást, aláírták. 19 részből összeáütött, gyűrű-alakú asztalt állítottak fel, a gyűrűn belüli térségben pedig egy kisebb asztalt helyeztek el. A 29 méter 60 centiméter kerületű gyűrűalakú asztal mellett a delegációk a francia abc szerinti sorrendben foglaltak helyet: Kanada, Kína, az Egyesült Államok, Franciaország, a DIFK, Magyarország, Indonézia, Lengyelország, a VDK, Nagy-Brí- tannia, a saigoni kormány és a Szovjetunió külügyminiszterek vezette delegációi, valamint a személy szerint meghívott Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. Röviddel tíz óra után, amikor a delegációk elhelyezkedtek a tárgyaló asztal mellett, Mitchell Sharp kanadai külügyminiszter felkérte Maurice' Schumann francia külügyminisztert üdvözlő beszédének elmondására. Schumann külügyminiszter rövid beszédében hangsúlyozta, hogy a béke mindiq az emberek akaratától fügq, majd kijelentette: a francia főváros büszkén fogadja a konferencia résztvevőit, hiszen ugyanebben a teremben találkoztak első- ízben 1968. május 13-án az Egyesült Államok és a Vietnami Demokratikus Köztársaság képviselői, majd 1969. januártól kezdve itt folytak a hosszú tárgyalások, s végül ez év január 27-én itt írták alá az egész emberiség által hőn vágyott és követelt megállapodást. A meghívott hatalmak — mondotta Schumann — amikor ismét Párizst választották a nemzetközi konferencia színhelyéül, tudták, hogy itt a résztvevők kedvező légkörben valósíthatják meg küldetésüket s a francia kormány nagyra értékeli a barátságnak és megbecsülésnek* ezt a kifejezését. A nemzetközi Vietnom-konfe- rencia hétfő délelőtti ülésén Sharp kanadai, Csi Peng-fej kínai, William Rogers amerikai. Maurice Schumann francia külügyminiszter, Binh asszony, a DIFK külügyminiszter,; majd Péter János magyar külügyminiszter szálait fel. Délután a konferencia nem tartott ülést. A legközelebbi plenáris ülést kedden délelőtt tartják. Az elnökiés kérdésében at «9 megállapodás alakúit ki, hogy a konferenciának nem lesz elnöke. hanem a plenáris ülések tanácskozásait felváitva Mitchell Sharp kanadai és Stefan Ol- szowski lengye! külügyminiszter vezeti. (Péter János beszédét a oldalon ismertetjük.) WW Ülést tartott az Országos Választási Elnökség Hétfőn a Parlamentben ülést tartott az Országos Választási Elnökség. Dr. Papp Lajos államtitkár, az Országos Választási Elnökség elnöke beszámolt a tanácstagok április 15-re kitűzött általános választásának előkészülteiről; tájékoztatóját oa elnökség elfogadta, s «egállapította, hogy a választások előkészítése a választási törvény rendelkezéseinek megfelelően folyik. Az Országos Választási Elnökség ezt követően kialakította a választásokkal kapcsolatos további »unka prog ro mjái. KS/D. NAPLŐ, TELEFOTO Párizsban megkezdődött a Nemzetközi Vietnarn-konferencía, Képünkön: Péter János külügyminiszter, a magyar delegáció «etetője megérkezik a tanácskozás színhelyére.