Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-25 / 47. szám
VHég proletárjai, t Dunántúli napló XXX- évfolyam, <7. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1973. február 25,, wjsámap A Vietiföiii-konferencia előtt kt tedokinat, sät ezen tart- menően az egész délkelet-ázsiai béke biztosításában döntő szerepe lesz ormok az értekezlet- Mfc, amely február 36-ón nyílik meg Párizsban. A konferencia megtartását a január 27-én aláirt vietnami tűzszüneti megállapodás 19. cikkelye írta elő! E' szerint harminc napon belül nemzetközi konferenciát kell összehívni, mégpedig azért, hogy „elismerjék az aláirt megállapodásokat, biztosítsák a háború befejezését, a vietnami nép alapvető jogainak és a dél- viétnami nép önrendelkezési jogának tiszteletben tartását, s hagy hozzájáruljanak a békéhez Indokínában”. Emlékezetes, hogy a tűzszüneti megállapodás szerint az Egyesült Államoknak 60 napon belül kell visszavonnia csapatait Dél-Vietnambál. A konferencia ilymódon ennek az időszaknak éppen „félidejében” nyílik meg. Figyelembe kell venni azt is. hogy a konferencia összeülésének pillanatában, elsősorban a saigoni rezsim felelőtlen magatartása miatt még mindig sűrűn fordulnak elő korlátozott összecsapások Dél-Viet- nqtn térületén. Végűi: lényeges tényező, hogy Laoszban a konferencia összehívása előtt néhány nappal megszületett ugyan a tűzszüneti egyezmény, Kambodzsában azonban továbbra is teljes erővel folynak a harcok. Mindez mutatja, hogy a párizsi nemzetközi konferencia rendkívül kényes időszakban ül össze, amikor még számos gyöt- relmes, nyitott kérdést kell megoldani a tényleges indokínai béke felé vezető úton! A párizsi értekezletet külügyminiszteri szinten tartják, s új vonás, hogy azon az ENSZ első ízben lesz képviselve. , Történelmi összehasonlításként természetszerűen felmerül az 1954-es genfi értekezlet. Hiszen ar Egyesült Államok és az általa létrehozott dél-vietnami rezsinek az 1954-es genfi határozatok megszegésével jóformán elkerülhetetlenné tették a konfliktus kirobbanását. Érdemes emlékezetbe idézni, hogy a genfi egyezmény kötelezte volna az érdekelt feleket; két éven belül tartsanak választásokat leszokós Dél-Víetnam egyesítésére. Az Egyesült Államok voltaképpen ennek a határozatnak a végrehajtását kívánta megakadályozni, s ezért kezdte meg fokozódó intervencióját Vietnamban. Laosz vonatkozásában a genfi konferencia az ország függetlenségét, szuverenitását és semleges- regét garantálta es lényegében ugyanilyen elvek alapján hetó- tozott Kambodzsáról is. Nem kerülheti el figyeimösv Ifeet hogy a januárban, aláírt tűzszüneti egyezmény többízbe« Is hivatkozik a genfi megállapodásra. így például éppen az egyik leglényegesebb kérdésben: amikor kifejti — és meg- «ráe® —, hogy a VDK és Déb Vietnam közötti katonai demarkációs vonal áz 1954-es konferencia zárónyilatkozata szerint csak ideiglenes, nem politikai, vagy területi határ. A genfi rendezési elvekhez való visszanyúlós tükröződik abban is, hogy a laoszi tűzszüneti megállapodás az akkori döntésnek megfelelően a függetlenség, semlegesség és az összes külföldi csapatok távozásának elvét szögezi le. Nyilvánvaló, hogy csakis hasonló a la pel vek szerint képzelhető el a jövőbeni kambodzsai rendezés. Mindamellett le kell szögezni, hogy a február 26-án megnyíló párizsi konferencia semmiképpen sem tekinthető a genfi értekezlet majd két évtizeddel utóbbi „megismétlésének!" Olyan történelmi változások zajlottak !e, amelyek illúziókeltés nélkül, is elképzelhetővé teszik, hogy a mostani döntések a gyakorlatban hatásosabbak legyenek, mint a genfi konferencia elvileg helyes intézkedései. Az alapvető változás az, hogy akkor a vietnami nép a franciák felett aratott győzelmet és az imperializmus főereje, az Egyesült Államok még „tartalékban volt”. Most magának Washingtonnak az intervenciós háborúja vallott kudarcot, az erő- helyzet tehát lényegesen kedvezőbb. Az Egyesült Államok 1954-ben nem ismerte ei a genfi rendezés alapvető intézkedéseit, kivonult a konferenciáról és nem írta alá az egyezményt. Most a januári tűzszüneti megállapodás az összes lényeges pontokban előre lerögzíti a megoldás útját, $ így az Egyesült Államok is politikai-diplomáciai kötelezettség-vállalásra kényszerűi. Mindebből következik, hogy az 1954-es genfi konferenciától gyökerében eltérő jellegű értekezletről van szó. Először: az: értekezlet nem illetékes a laoszi és kambodzsai problémák megvitatására, mint ez nevéből — „Vietnam-konferencia” — is kitűnik- Másodszor: a genfi konferenciával ellentétben feladata egy már létrejött megállapodás szentesítéseMindamellett Ssmételtom le keli szögezni, hogy a kedvezőbb feltételek ellenére rendkívül kémény és súlyos problémák megoldásáról van szó. Rövid lejáratra e problémákat az bonyolítja, hogy az Egyesült Államok a rendelkezésére állá eszközökkel mindenáron a jelenlegi saigoni rezsim valamilyen változatának fenntartására törekszik Dél-Víetnambcn, s nyilvánvalóan et fogja megszabni magatartását a konferencián. Nem lehet természetesen megfeledkezni arról sem, hogy 19>t-be,n Kína a szocialista világ érdekeinek egyik képviselője volt e genfi értekezleten — jelenlegi magatorta sót viszont saját hegemon, hatalmi politikája határozza meg, s ez növeli az Egyesült Államok ncraőrerezést tehetőségeit Április 15-e az általános tanácstagválasztás napja A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanaesa — az alkotmány és a választási törvény rendelkezéseinek megfelelően — 1973. április 15-ére kitűzte a helyi tanácstagok általános választását, és meghatározta a fővárosi, a megyei tanácsok tagjainak számát Ugyancsak április 15-ére tűzte ki két országgyűlési választókerületben (budapesti 19. és Baranya megyei 4. számú) elhalálozás miatt szükségessé vált képviselőválasztást iá. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa meghatározta a fővárosi, valamint a 19 megyei tanács tagjainak számát A legutóbbi választásokon a fővárosi tanácsba 201 tagot, a megyei tanácsokba pedig összesen 1699 tagot választottak a helyi tanácsok. Az Elnöki Tanács most megjelent határozata szerint a fővárosi tanácstagok száma változatlan, 8 megyében azonban összesen 113 megyei tanácstaggal többet (országosan 1812-t lehet választani. A Hazafias Népfront a választókhoz Kedves Választópolgárok! Honfitársak! Az 1971-ben megválasztott tanácstagok megbízatása áprilisban lejár. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1973. április 15-re kiírta a tanácstagok általános választását. A Hazafias Népfront 1971- ben meghirdetett és ma is érvényes választási programjának megvalósításában jelentős eredményeket értünk el. Tovább fejlődött hazánkban a szocialista rendszer: a munkásosztály hatalma szilárd, erősödött a munkós-parasrt szövetség, a dolgozó osztályok és rétegek összefogása; gyarapodtak az ország termelőerői. A lakosság foglalkoztatottsága biztosított,* életszínvonala rendszeresen emelkedik, műveltsége növekszik, életkörülményei javulnalc- Erőfeszítéseket tettünk a nők helyzetének könnyítésére, az ifjúság s az Idősek gondjainak megoldására. Tanácsi választásokra készülünk! Tanácsaink több mint két évtizede fáradoznak a köz javán. Híven szolgálták a lakosság érdekeit, történelmi érdemeket szereztek sikereink kivívásában, a közösség javainak gyarapításában, az emberék ügyeinek intézésében. Köszönet ezért tanácstagjainknak! A Magyar Népköztársaság alkotmánya eddigi eredménye- nyeink alapján biztosítja további előrehaladásunkat a szocializmus útján. Az országépítp munka újabb kedvező feltételei jötték létre. A tanácsok, a törvény által biztosított önállóságúkkal élve, egyre inkább betöltik népképviseleti és önkormányzati szerepüket Odaadással dolgozó állampolgáraink - a tanácsok és az üzemi szervek, a tömegszervezetek és mozgalmak keretében — minden eddiginél nagyobb számban kapcsolódnak be a társadalmi munkába, a közügyek intézésébe, a helyi feladatok megvalósításába. Sikereink forrása: népünk alkotó munkája. Közös céljainkért dolgozva erősödik a szocialista nemzeti egység. Választópolgároki Barátaink! Hazánk további felemelkedéséért munkálkodunk. A szocialista építés felelős posztjain kell helytállniuk azoknak is, akiket most tanácstagnak megválasztunk. Olyan közéleti embereket | jelöljünk és válasszunk, akik tudnak és készek is fáradozni a lakosságért, a Hazafias Népfront programjának megvalósításáért, A szocializmus építésének j eredményei köteleznek, feladatai pedig helytállást, szorgalmas munkát követelnek mindenkitől. Ország, város, falu akkor alkothat nagyot és maradandót he polgárai a hass javán munkálkodnak. Az országos feladatok ismeretében ta- í nác'skozzunk a IV. ötéves terv helyi célkitűzéseinek teljesítéséről, a lehetőségek feltárásáról, gazdasági építőmunkánk időszerű teendőiről, hatékonyabbá tételéről! Szakítsunk mindazzal, ami maradi, elavult ósdit A bürokratizmus, az emberek űgve iránti közömbösség, önzés és a pazarlás — nem a mi világunk! Mindettől megszabadulni — közérdek! Az alkotó szocialista hozafl- ság egyik fontos mércéje politikai, gazdasági, kulturális feladataink vállalása és megvalósítása. A szocialista haza olyan alapokon nyugszik, mint a család, az iskola, a munkahely. A jó családi légkör, a tanulás és az önművelés, a fegyelmezett munka napról-nap- ra közelebb visz bennünket céljaink megvalósulásához. Az eredményes munka fontos feltétele és serkentője a szocialista közszellem, valamint a munkásság, a parasztság, az értelmiség, a különböző világnézetű emberek között kialakult bizalom. Ennek erősítése nemzeti ügyi Fejlődésünk efválasztfiatofe- lan hazánknak a világban elfoglalt helyétől, külpolitikánktól. Európa és az emberiség egyetemes békéjéért, biztonságáért, népünk szép és boldog jövőjéért a Magyar Népköztársaság testvéri szövetségben küzd a Szovjetunióval, a többi szocialista országgal,' a világ haladó erőivel, A vietnami nép hősies harca, a Szovjetunió és a szocialista országok segítsége, a világ haladó erőinek szolidaritása megteremtette a fegyverszünetet. Vietnamban, s az indokínai béke elérhető közelségbe került. A lehetőség valóra váltása nemcsak Vietnam, Indokína népeinek érdeke, hanem — a miénk isi Történelmünk tanulságai, nemzeti törekvéseink és nemzetközi elkötelezettségünk,, arra indítanak bennünket, hogy támogassuk a világ minden haladó népét, függetlenségi harcában. Ezért teszünk erőfeszítéseket az európai biztonsági- és együttműködési konferencia mielőbbi megtartásáért, a kpzel- keleti agresszió következményeinek felszámolásáért, minden nemzet függetlenségének, békéjének, és az egész. világ társadalmi haladásának biztosításáért. Választópolgáraink! Honfitársaink! Április 15-én mintegy hétmillió választópolgár jártil az urnák elé, hogy négy esztendőre megválasszon csaknem hetvenezer tanácstagot. Felhívjuk honfitársainkat, a választópolgárokat, hogy a jelölőgyűléseken való részvételükkel, majd szavazataikkal támogassák nemzed céljaink megvalósulását; a szocialista Magyarország fejlődését, népünk j további boldogulását! Meggyőződésünk: a választásokon népünk igent mond a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság kormánya szocializmust építő politikájára, a Hazafias Népfront programjára. Szavazzunk szép, szocialista I jövőnkre! Válasszuk meg közös ügyünk áldozatkész munkásait: a to- : nácstagokat! Budapest, 1973. február '25, A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANÁCSA I Délelőtt tíz óráig 2352 csillét [ töltöttek meg szénnel a. Mecseki 1 Szénbányák üzemeiben _ jele ntette Vadon Mátyás, « vállalat központi diszpécsere. — Ebből a mennyiségből a két nagy, KosSúth-bánya 797, míg a Zo- bák-bényaüzem 230 tonna szénnel -részéiül.- A vállalatnál negyedszer szervezték meq tegnap a kommunista műszakot. Idén eltértek a hagyományoktól. A esertetői csendőrsortűz áldozatainak emlékére. a szénbányák tízéves évfordulójának tiszteletére szervezték mea a kommunista szombatot február 24-én. A műszakra induló munkásszállító autóbuszok ugyan kissé A tartalomból: A4 ft viszünk a világpiacra? Ha törik az autó... A sorozó otyos szemével Műszer a korai gyomorrák felismeréséhez összecsapások, bombázások Laoszban laoszbót további összecsapásokról érkeztek hírek. A hajnali órákban a B—52-es amerikai bombázók is újabb akciókat hajtottak végre. Az amerikai légierő csendes-óceáni parancsnokságának honolului központjában ismételten o laoszi királyi kormány kérésére hivatkoztok, mondván, hogy az amerikai stratégiai légierő „tevékenysége erősen korlátozott jellegű”. Souvanna Pbouma, e királyi kormány miniszterelnöke Luang Prabang királyi székhelyre utazott, hogy tájékoztassa a laoszi uralkodót a helyzetről. kés«*» érkeztek ez üzemekbe « péntek esti nagy hóvihar miatt, de a bányászok lelkesedését példázza, hogy a rossz időjárási viszonyok ellenére is az első műszakon 2239-ert jelentek meg. Kossuthon 502-en, Pécs-Bánya- üzemben 410-en, Zobákon 350- en. Vasason 234-en, Szászváron 96-án, a villamosüzemben 124-en, Újhegyen 113-án. az, anyagellátó üzemben 88-an, e gépkocsi-üzemben 111 “6h men- tek műszakra tegnap reggel. A szénelőkészítőben több mint 130-an vettek részt a kommu nista műszakon. Valamennyi bánya — és külszíni üzemben (folytatás « 4, oldalon) KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO ludvík Svoboda, csehszlovák köztársasági elnök a februári győzelem 25, évfordulója alkalmából a Fehér Oroszlán Rend lánccal ékesített első fokozatát adományozta Leonyid Brezsnyevnek. Kommunista műszak a Szénbányáknál Szovjet komszomo listák Pécs-Bányaüzemben és Vasas©«