Dunántúli Napló, 1973. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-11 / 8. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1973. január ti. 6 A rádió-stúdió vezetőjének szobájából fehérkesztyűs, libertás inas lépett ki merev tartással, átsétált az alsó kerten, majd néhány lépcső után hátravonult a lugas mentén álló színes-ernyős asztalokhoz és a tálcáról lerakta a hűsítőket. Az idős hölgy — aki időnként lor- nyont emelt szeméhez—bólintott, aztán folytatta a társalgást. Az imént említett helyiségben a szakácsnő hagymát vágott az asztalon, a szobalány meg átvette a „komissiót” a Póli-csemezennyolcat ismerek. Volt itt eqy régi csengő a kapu alatt, aminek berregésére az alagsori lakásból felcsoszogott a gondnok, Somogyi bácsi, — a neves francia komikusra, Louis de Funes-re emlékeztető — sovány, gumtarcú kis öreg, aki ahogy kitárta a kaput, úgy tárult mosolyra a szája. Most meg, ké- remszépen, a csengetésre egy zöld bádog-doboz kérdi a falról, hova. mi célból, majd kattan valami és nyílik a kapu, vagy ha nem, hát meg kell Bemondók a prózai stúdióban: Szécsei Zoltánná és Felső Pál gés kifutójától — egy sűrű feketehajú, Anti névre hallgató fiútól — aztán elrakosgatta a stúdió zenei-archivumának polcaira a palackborokat, déli- gyümölcsöt füstölt hering-köte- geket, egyebeket, A Zetkin Klára utca 1. szám alatti — hat-nyolc szobás villa tulajdonosa az erdőbirtokos és bánya részvényes Krausz méltó- ságos, már a jóég tudja, hova vetődött az évtizedek forgatagában, a részvények értéküket vesztették, a szobalány és a li- bériás inas megöregedett, az Anti-gyerek családapává csepe. redett, de maradt továbbra is a Csemegében, a hajdani konyhában pedig nem hagymát, hanem kéziratot „vág” ollóval a stúdió vezetőié, dr. Borsos József. az éléskamra pezsgős- polcain pediq a zenei szerkesztő. dr. Nádor Tamás őrizget vagy hatezer zenei tekercset, 1500 mikrolemezt és jó 300 kilométernyi szalagot, amelyre emlékezetesebb műsorszámokat rögzítenek, immár 20 esztendő óta: hangversenyeket, rádiójátékokat. aztán neves politikusok, közéleti személyiségek hangját, köztük azokét is, akikre ma már kegyeletteljes tisztelettel emlékezünk, a nemrég elhunyt Egri Gyulára is, aki — éppen holnap, pénteken lesz húsz esztendeje, hogy a Pécsi Rádió avatásán — mint a Megyei Pártbizottság titkára — mondotta ezeket a szavakat: „. .. Országunk, s ezen belül megyénk rohamos fejlődésének újabb bizonyítéka ez a rád.ó- állomás amellyel — többek köz "" — teljesül Baranya nem- ze‘" o''"'''r,ánat< régi vöket c o ’ :: ák népi ha gyomé n, alkat * A rádió húsz esztendős kis történetéből többékevésbé tirázni a qomb-kilincset. A technika e meglepő fordulata után aztán egy egészen fura világ fogadja itt az embert, merő ellentéteként, az épület fehér függönyös, szolid polgári nyugalmat árasztó utcai homlokzatának. Az alagsorban lévő montírozó szobákból nyávogás hallatszik, a felpörgetett magnószalagok idézik ezt a borzasztó nyiváko- lást. Mert senki ne higgye, hogy a riportalany szövege csak úgy ,,egy az egyben” kerül ki a nagyérdemű hallgatóság elé, meg kell azt szűrni — no nem a tartalmától, hanem a makogástól, nyögdécseléstől, szavak izzadság-szagú ismétlésétől és ezt a játékot senki ne irigyelje a riporterektől. A fönti helyiségek egyikében Laki Rudi tűnődik az írógépe mellett, a másik szobában a legfőbb „pénztárnok", s egyben gazdasági főnök a Marika, a tiszteletdíjakat adminisztrálja a külsősöknek — íróknak, újságíróknak, színészeknek, muzsikusoknak —, a tiszteletdíjat. .. ami szerinte sok, a külsősök szerint kevés, de mióta rádió létezik a világon, ez mindiq is nézőpont kérdése volt. Krassó László — az MRT pécsi tudósítója most készül, hogy valami anyagot adjon fel az Esti Krónikának, Kovács fmre — ma ő szerkeszti a dél-dunántúli híradót — a kaposvári újságírónő, Rezes Zsuzsa tudósítását hallgatja, majd visszaszól neki: „Klassz volt Zsuzsa, péntekre is várunk egy csicsás anyagot! Szia!” — Nógrádi Erzsi riportról érkezett meg éppen, leadja, lázas, náthás, délutánra sikerült berekednie, szalad is haza, mert hang nélkül a rádióriporter nem sokkal ér többet egy vak harmonikásnál. A zenei stúdióban föl-alá sétál egy fiatalember, könyvből gyár Telefon Hírmondó stúdiójában, a Magyar Rádió elődjénél. így aztán a mester tanítványa és — joggal mondható —, méltó utódja, Läufer László magyarázza el, hogy a közelmúltban kicserélték az elöregedett beépített magnókat és most kilenc darab STM—200/b. típusú — magyar gyártmányú — magnetofonnal bonyolítják le a napi két és fél órás műsor felvételét, adását. És egy ilyen masina: 140 ezer forint... És még érkezik ebből néhány Pécsre. De az is lehet, hogy Pécsről Pécsre szállítják, tekintettel arra, . hogy ilyen magnókat gyárt a Pécsi Műszergyár is. Dr. Borsos József stúdió- vezetővel beszélgetek egy jó félórát, — adás előtt kevés ideje van —, de ha lenne is, nehéz. néhány mondatba sűríteni a Magyar Rádió és Televízió Pécsi Stúdiójának tevékenységét, célját, nehézségeit, eredményeit. Meg aztán: „szakmai rokonságban élünk”. — Hogy mi a feladatunk? Ami nektek, a Naplónál, csak más eszközökkel. Figyelemmel kísérni és elősegíteni a párt és kormány politikáját, mindig is olyan optikán keresztül, hogy az az emberek javára váljék. Szép és nagyon tisztes hivatás ez. olvas valamit, az üvegfal miatt nem hallani, hogy mit, de aztán a technikusok bekapcsolják a mikrofont és hallani, hogy miféle börtönbüntetéseket osztogat ki azok számára, akik pornográf és egyéb disznóságok miatt ezt, meg azt elkövetik. A technikusok nevetnek, ez meg mi az isten? Ennek semmi köze a műsorhoz, felvétel előtt Felső Pali bemondó „leckét" tanul, jogásznak készül szegény. Aztán a főnöki szoba szomszédságában: itt tevékenykedik a nemzetközi társaság. Már mint a szerb-horvát, illetve a német nyelvű műsorok hattagú kollektívája. Nem mondom, hogy nem értik egymás szavát, elvégre annyira zsúfolt a helyiség, hogy csak féloldalvóst lehet közlekedni az íróasztalok között. De amikor egyik telefonon szerbül, a másikon németül kiabálnak és még ezeken a nyelveken tárgyainak is stúdióba látogató nemzetiségiekkel, s én mindezt magyarul hallgatom... akkor mielőtt fejgörcsöt kapnék, inkább átbaliagok a -technikai szobába. Én ugyan egy villanykapcsolót képtelen vagyok felszerelni, mégis megcsodálom a technikai helyiséget, amely műszerfalaival, modernvonalú magnóival, hangszórókkal, hangszigetelt falfelületével, valami fantasztikus-filmbéli űrállomásra emlékeztet. Persze, csak engem emlékeztet. Mert nem értek hozzá. Lenk Gyula bátyám például — aki a magyar rádiózás „nagy öregje” — ezt hallaná, megmosolyogna. Kár, hogy nem tudtam vele összejönni a napokban — nem is tudom, nyugdíjas létére hol mászkál? — szóval neki itt kisujjában van minden. Ezt elhihetik nekem, mert azzal még semmit nem mondok, hogy a Pécsi Rádió alapító tagja, hanem Lenk Gyula mint kezdő technikus már ott dolgozott a magyar rádiózás „őskorában” az akkoriban a Rákóczi úton (Budapesten) induló MaItt történik az a bizonyos „montírozó s", ilyet nem ’ II í 'y, Mi a riporterektől —, 5omog> sütői sem. A magnók sora végén a vezető-technikus: Läufer László A magyar műsornál dolgozik kilenc újságíró, pontosabban rá dió riporter, a vezetővel együtt, hatan a nemzetiségi adásnál, aztán két technikus, két-két férfi, illetve női bemondó, aztán a gazdasági ügyintézést is ketten végzik ... stb. A legnagyobb vidéki stúdió a pécsi (nem olap- területre, ajaj!), hanem elsősorban a műsoridőt illetően, ami másfél óra magyar, fél-fél óra szerb-horvát, illetve német nyelvű adásból áll. A hatókör jóval túlmegy a megye határán. Pontosan nem lehet megállapítani, de a többszázezres hallgatóságból mintegy 60—80 ezer németajkú, s körülbelül 20— 25 ezer ember hallgatja naponta a délszláv adást is. Hogy melyik műsornak van legnagyobb tömege? Az biztos, hqgy a dél-dunántúli híradónak. De ki tudná megmondani, hányán kedvelik a különböző blokkműsorokat, aztán a zenei adásokat, riportműsorokat, zenével, humorral tarkított színes félórákat? Följegyezgettem magamnak egy névsort, amely közel sem teljes, de valamiképpen érzékelteti : kik dolgoztak itt a pécsi stúdióban, akár mint vezetők, riporterek, vagy művészek, akiknek munkássága mégiscsak fémjelzi ezt a két évtizedet. A Pécsi Rádió első vezetője — Pálinkás György, jelenleg a Dunántúli Napló rovatvezetője, aztán Právicz Lajos, a TIT Baranya megyei Szervezetének titkára, a továbbiakban Ipper Pál, most az MRT főmunkatársa, Kászon József, a D. N. külpolitikai szerkesztője, de itt dolgozott Bereczki Gyula, ma a Kossuth rádió Krónikájának szerkesztője, Balogh Mari, a televízió riportere, Horváth Gyula, aki szintén „esti krónikás", aztán a József Attila-díjas örsi Ferenc, ma a Pajtás főmunkatársa, Nagy István, a D. N. munkatársa, aztán a színészek, rendezők, neves karmesterek: Avar István, Tomanek Nándor, Galambos György, Széplaky Endre, Medgyessi Mária, Tán- czos Tibor, Láng József, Pécsi Ildikó, Latabár Kálmán, Fülöp Zsigmond, Margittay Ági, Gordon Zsuzsa, Marczis Demeter, Turján György, Csajági János, Sándor János ... és még akiket akaratlanul kihagytam. Telefonon hívtam Ipper Pált: — Hát tudod, szép emlékeket őrzök most is Pécsről — ami nekem legalábbis a legkedvesebb vidéki városom — pedig ötvenhétben kerültem le, nagyon is nehéz időszakban. Az ellen- forradalom utáni első május elsejét egyedül közvetítettem végig, ha rágondolok, most is beleizzadok, nagyon fárasztó volt. Kapcsolják Bereczki Gyulát: — Az órás műsoroktól kezdve "egapróbb napi hírig lefele már mindent csináltam, de akkor valóban törtem a fejem, mitévő legyek, amikor esti adás előtt Laki Rudi kihívott az udvarra, azt mondja, hozott nekem egy lovat. Tényleg hozott, nagytestű mura közi lovat. Valaki odavezette a kapuhoz, mondják találták a kettes büfé környékén, a rádión keresztül keressük meg a gazdáját. Mi mást tehettünk volna, szépen elmentem egy ve '~r vízért, addig meg Rudi meglegeltette a „vendéget" a kertben... Balogh Marit a tévénél hívom: — írd meg, hogy szomorú vagyok. — Miért? — Nem hívtak meg az évfordulóra ... •— Rendben van, megírom. Horváth Gyulát nem tudtam elfogni telefonon, de nem is baj, mert rádiós kollégáim napokkal ezelőtt megnyilatkoztat, ták, és egy kis nyelvbotlása be is került a pécsi stúdió „baki- múzeumába”. Erről pedig külön érdemes néhány szót ejteni. Nem írok neveket, időt sem, csupán a riportalanyok nyelvbotlásaiból egy kis „csokrétát”, tekintettel a jubileumra. Tehát; egy felsőruházati bolt vezetője, aki szidja a konfekció ipart: „... hem tudják a felnőtteket sem ellátni. így hát inkább a gyerekeket sem gyártják, ne hogy hiánycikkeket okozzanok.." Az egyik étterem vezetője, aki megmagyarázza, miért fontos a ruhatár: „Véleményem szerint a kulturált ételkiszolgálásnál feltétlenül színvonalat jelent, ha nem az étteremben álló fogasokra akasztják a vendégeket..." A pécsi stúdió — ezúttal meg nem nevezett munkatársa — nehogy a Krassó Laci félreértse: „A nappali enyhülés után fagy várható. A tanács és a rendőrség felhívja a háztulajdonosokat és házmestereket, hogy este és reggel homokkal és hamuval szórják le a gyalogjárókat ..." És végül Horváth Gyula, aki a jubileum alkalmából — visz- szaemlékezve a kezdeti évekre — ekképpen ecsetelte a riporterek fölöttébb sanyarú sorsát: „ . .. bizony csak mi tudjuk igazán, milyen kínkeserves, izzadt- ságos melóval születik meg egy- egy riporter (!), noha ehhez a hallgatónak tulajdonképpen semmi köze . . Milyen igaza van ennek a Gyulának! Rab Ferenc Félő; Köródi Gäbe« Húszéves a Pécsi Rádió
