Dunántúli Napló, 1973. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-31 / 25. szám
t973. január 31. DUNANTOll NAPLÓ 3 Drága diplomák - kevés haszonnal Egy évtized alatt az állami iparban a mérnökök és technikusok i száma megkétszereződött. A népességen belül a (elsőfokú végzettségűek aránya mindössze 1,5 százalék volt 1945 előtt, napjainkban már 4,3 százalékot tesz ki. Bonyolultabb világunk egyre több kiművelt emberfőt kivan, igényel, követel. A gazdaságfejlesztés intenzív szakasza előtérbe állítja — mint döntő erőforrást — a műszakiak gyarapodó táborát, s még inkább azt, e sereg miféle erődök bevételére képes? A hatvanas években átlagosan hat-hét százalékkal nőtt esztendőnként a műszakiak száma a KGST- országokban. A számszerű bővülés a gazdasági növekedés természetes kísérője; a mennyiségi módosulások való értelmüket azonban a minőségi változásokkal kaphatják meg. Áz első lépés Apróhirdetések, üzemi sóhaj- tozások, pályázatok bizonyítják: a műszakiaknak sem gond az elhelyezkedés. A hatvanas években a felsőfokú oktatásban a műszaki hallgatók száma a két és félszeresére növekedett, a végzősöket három-négy állás várja. Az első lépéssel, a képzéssel nincs különösebb baj. Annál több a megszerzett tudás kamatoztatásával. A gazdaságfejlesztés intenzív szakaszának teendőiről szólva joggal -állapítja meg a párt Központi Bizottságának novemberi határozata: „El kell érni, hogy valamennyi gazdasági egységben lényegesen korszerűsödjön a szervezettség." Ami elsősorban a szellemi kapacitások szervezett fölhasználását követeli meg. Számítások szerint az állam egy-egy diplomás kiképzéséhez 800 ezer forinttal járul hozzá! Drága mulatság tehát gdmi- nisztráltatni, műszaki rajzokat készíttetni, művezetői feladatokot elláttatni a mérnökökkel. Holott sűrűn, sok helyen erre kényszerülnek. Rész és egész A különböző munkakörök más és más képzettséget követelnek. Azaz: megfelelő műszakit kell az adptt helyre állítani. Ahol nem így történik, ott a részek összhangjának hiánya miatt maga az egész is szervezetlenné válik. Fölösen használódik — s keveset kamatozik — a szellemi töke, megbénulnak az alkotó energiák, s a termelési szervezetben ismétlődő lázak — túlórák, növekvő gépállások, anyagellátási zavarok, a selejt arányának emelkedése — jelzik azt a betegséget, amely hosszú ideje gyógyításra vár. Több, mint 140 ezer műszaki tevékenykedik az állami iparban, túlnyomó részük — 109 ezer fő — a nehézipari ágazatokban. Ezen belül a legnépesebb csoportot a gépek és gépi berendezések gyártásában, majd a közlekedési eszközök gyártásában találjuk. Az építőipar 21 ezer műszakinak ad foglalatosságot. Nem lekicsinyelhető sereg! S ha hozzátesszük, hogy immár évek óta a felsőfokú oktatásban a műszaki hallgatók száma 32 ezer körül van, évről évre 6300—6500 a végzősök csoportja, közgazdasági szakon pedig 1400—1700, akkor az utánpótlás miatt sem kell aggodalmaskodnunk. Amiatt már sokkal inkább, hogyan s hol épülnek be a gazdaság molekuláiba, sejtjeibe és szerveibe a nemzetközi szakirodalomban „fehér-gallérosok”-ként jelölt emberek. Jól fizetett adminisztrátorok? Egy széles körű felmérés megállapításai szerint a műszakiak idejük több, mint felét olyan adminisztrációs teendőkkel töltik, amelyek elvégzéséhez jóval alacsonyabb képzettség is elegendő lenne. E „jól fizetett adminisztrátorok” munkaóráik másik felét sem teljes egészében arra használják - használhatják -, amire kellene. Meghökkentően kevesen dolgoznak például kutatáson, fejlesztésen. Az iparban összesen 196 kutatóhelyet tartanak nyilván, s ezeken 9800 egyetemet, főiskolát végzett műszaki tevékenykedik, a teljes tábor mindössze 6,5—7 százaléka! Ugyanakkor a munkában lévő kutatási témák, fejlesztési feladatok száma meghaladja a 15 ezret! Az elaprózottság, a koncentráció hiánya a két adat összevetéséből is nyilvánvaló. Igaz, tavaly 605 szabadalmat jelentettek be a műszaki tudományok köréből, de tény az is, hogy a 44 műszaki kutató és fejlesztő intézetben a 16 ezres összlétszámból 4,3 ezret tesz- ki a tudományos munkatársaké. S nem az a baj, hogy az ún. kisegítők aránya magas — sőt, ez feltétele a hatékony kutatásnak, fej- ! lesztésnek —, hanem az, hogy í a lehetséges szellemi erőforrásoknak csak töredéke szolgálja a legfontosabbat, az új megoldások keresését, a gyártás és a gyártmányok korszerűsítését. A műszakiakkal való pazarló gazdálkodás már sok vitát kiváltott, s még több bírálatot szült. Fogalmazhatunk úgy is: a diagnózis egyértelmű. Mégis, a gyárakban, a vállalatoknál ma is általános gyakorlat, hogy míg szemrebbenés nélkül új és újabb mérnököket sorolnak be a műhelyek, üzemek létszámába, addig a kutató, a kísérleti részlegekbe, a gyártmányfejlesztési, technológiai osztályokra „sajnálják” megoldani a avarapítás státuslehetőségét. Fölöslegesnek ítélik ezt, vélvén, a „termelők” seregét kell növelni. E látszat azonban mind üzemi, mind népgazdasági méretekben drága árat követel; a pocsékolásnak soha nincsenek jogos indokai, s itt végképp nem lelni ilyeneket. j Elsősorban nem több emberre van ' szükség, hanem a meglévők mainál sokkal észszerűbb, a gazdaság változó szerkezetét tükröző csoportosítására. Arra, hogy a diploma, a felsőfokú végzettség ne csupán drága — az egyéni és a társadalmi ráfordításokat ösz- szegezve mintegy egymillió forintot érő - papír legyen, hanem olyan kamatozó kötvény, amelyet tulajdonosa éppúgy, mint a közösség a magáénak érez, tehát úgy is használja, hasznosítja azt, azaz a társadalmi érdekeknek megfelelően. Ősi mesterség folytatói A Fejér megyei Csók- vóron a múlt században még több mint félszáz fazekas működött. Ma már csak néhány idősebb mester foglalkozik fazekassággal. A Székesfehérvári Víz- és Köz- pontifütés Szerelő Vállalat nemrég új fazekasműhelyt nyitott a Vértes aljai községben. Ot fiatal tanulja itt a mesterség fortélyait. // Hogy élnek a diákok? A „szerencsés „Minden kollégista az iskolai átlag színvonalat meghaladó, de legalább azt elérő eredményességgel sajátítsa el a középiskolai tananyagot." E kategorikus kijelentés „A középiskolai kollégiumok működési szabályzata" című, s 1961-böl származó okmányban olvasható. S az a legérdekesebb, hogy ez nem vágyálom, hanem közönséges tény. kollégisták — A kollégisták átlaga mindig jobb 2—3 tizeddel az iskolai átlageredménynél — mondja Erhardt Imre, a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója, aki nemcsak többéves tapasztalattal rendelkezik, hanem nagyszámú kollégistával is: a tanulók csaknem egynegyede kollégista. Néhány osztálynak, így a híradástechnikai II. osztálynak a fele jár át az Asztalos kollégiumból. Róna Géza osztályfőnök : — Az osztály és a kollégisták tanulmányi átlaga: 3,66 illetve 3,89. A tanulók átlag háromféle külön elfoglaltsággal rendelkeznek. Ezek közt vannak a szakkörök, külön foglalkozások is, például a matematika, az orosz és az elektronika tankörök. Ezekre átjárnak a kollégisták is. Nekik ugyanakkor a kollégiumban is segítenek a nevelőtanárok. Napi kötelező tanulási idejük 2—3 óra, amit bizony a szabadjára engedett gyerekek nemigen tanulnak végig. Egyszóval — jobb . . . Bányai László döbröközi fiú az idén érettségizik a Komarov- ban. Jeles tanuló, 120 forintot fizet havonta a teljes ellátásért. Négy év alatt megszokta a kollégiumi életet: — Őszintén szólva, ha hazamegyek, nagyon furcsa, hogy nem nyüzsögnek körülöttem. Nem is tudnék már csendben tanulni. Vasárnaponként délelőtt van szilencium, aztán a többiek átmennek „a Lajos” udvarába focizni, hallgatják a tánczenét a rádióban, nézik a tévét, randevúznak vagy sétálnak egyet a Mecseken. Egy negyedikes ilyenkor az érettségi tételeken dolgozik. Gerencsér Károly Tatáról jött ide három éve a Széchenyi | szakközépiskolába. Ö egy olyan i j ún. primér közösség tagja, amely a pontozásos verseny- I ben kiváló közösség minősítést j ért el. Ez neki azt jelenti, hogy ! egy héten négyszer este 9-ig, kétszer este 7-ig van kimenő, j A tanulási idő tehát nem kötött. Olyan kiváltság ez, amire mindenki vágyakozik. — Persze, tanulunk ám többnyire — hangzik a becsületes vallomás — mivel kell. De ha mondjuk másnap gyakorlqt van, jó, hogy elmehetünk mozioa vagy máshová. Tanulási idő alatt'a hálókban (18 fős szobák ezek) tár- tózkodni nem szabad. A nevelőtanárokhoz lehet fordulni, ha valami probléma van. De mind gyakoribb, hogy a kis közösségek. tagjai egymásnak segítenek a tanulásban. Tanítva lehet a legjobban tanulni. Szocialista közösségi embereket „csak akkor fogunk kialakítani, ha a nevelés valamennyi területét egyidejűleg kézben tartjuk, és adott viszonyaink között fokozatosan megvalósítjuk az értelmi- nevelést, a politechnikai képzést, az erkölcsi nevelést, az esztétikai nevelést és a testi nevelést, mert a közösségi nevelés nem üres formaként, hanem a nevelő munka egésze által valósul meg.” (Részlet a Középiskolai kollégiumi nevelés című tanulmány- kötetből.) Huber Paula a Janus Pannonius Gimnázium harmadikos tanulója, gyermekfelügyelő szakközépiskolás. Takács Edit negyedikes, orosz szakos tanárnak készül, Szűcs Zsuzsa elsős, angol tagozatos a Leőweyben. Mindhárman a Geisler Eta utcában Iáknak, a középiskolás Két bemutató a ’’Mcsi Nemzeti Színházban Három cilinder Tom Sawyer Miguel Mihuráról tulajdonképpen keveset tudunk, mindössze annyit, hogy baloldali magatartást tanúsított Spanyol-^ országban, e művének a színre- hozatalávöl pedig talán a legnehezebb rendezői feladatát vállalta Nógrádi Róbert. A nagy sikereket eredményező hazai értékek rendezése után megpróbált ablakot nyitni az egyetemes színházművészetre, legalábbis annak egyik vonását, a groteszk játékot bemutatni, méghozzá itt Pécsett, újdonságképpen. Ugyanakkor szűrőként minden bizonnyal benne élt a szocialista színházművészet iránti felelősségérzete. A kettő közötti egyensúly keresése eredményezhette ezt az előadást. A történet egy átlag figuráról Don Dionisioról szól, aki feleségül készül venni egy 12 szemölccsel, ám tekintélyes va- j gyónnál rendelkező lányt. A nász előtti éjszakán azonban szállodájában megismerkedik egy tiszta életre vágyó alvilági táncosnővel, Paulával. Megszeretik egymást. Paula azonban futni hagyja a gyenge egyéniségű Don Dionisiót, aki mégis elmegy az esküvőre, méghozzá egy olyan hintán, amelynek lovai is a vőlegény számára gyűlöletes kispolgári jelkép, a tejeskávé színét viseli. De Paulában is, sőt, Don Dionisióban is a küzdelem valóságos társadalmi eredménye helyett megmarad egy lélektani eredmény: a szabad, tiszta élet lehetőségének felismerése, amely nyilvánvalóan végigkíséri majd őket tovább folytatott, sárhozragadt életükben. Felhangjai ellenére ettől nem abszurd ez a darab, hanem a drámatörténétben oly gyakran megtalálható műfaja van: tragikomédia. S éppen ez ad lehetőséget arra, hogy Nógrádi Róbert új játékstílussal is- J mertesse meg' a pécsi közönsé- I get. Az előadás számtalan színészi | bravúrra adott lehetőséget. Győry Emil két. síkban játszotta Don Dionisiot egy reális és egy groteszk oldalt párhuzamosan egymás mellé állítva, sőt a groteszkből hol kikacsintott, hol pedig komolyra vette. Ilyenmód ötvözve a tragikumot a komikummal. Tímár Éva ezúttal is intellektuálisan fogalmazott. Paulája nem törékeny, hanem értelmes lény. Emlékezetes színészi pillanat, ahogy Don Dio- nisio végleges távozása után kitekint az ablakon és egyszerre öregszik meg az arca. Az előadás harmadik pólusa: Don Sacramento, akit Faludy László alakít irigylésreméltó tömörséggel, észrevétlenül gyúrva össze a reális és a groteszk emberi magatartást. A két további nagyobb szerep Buby Boston és Don Rosario, Bubyt kettős szereposztásban Holl István keményebben, kegyetlenebből, Bősze György chaplini lírával fogalmazza meg, — Don Rosariót pedig Paál László, rendkívül jó érzékkel a groteszk iránt. A betétnek számító többi szereplő közül kiemelkedik a remek komikai vénával, könnyedén alakító, nagyszerű Vári Éva, az elragadóan groteszk Labancz Borbála, a kidolgozott, pontos karaktert nyújtó Kézdy György, ilj. Kőfiűves Sándor és Kovács Dénes. A kevés lehetőséget kapott többi szereplő: Szabó Tünde, Takács Gyula, Kálny Zsuzsa és Onózó Károly. Vata Emil díszlete abszurdellenes, Vukán György zenéje és Majoros István koreográfiája illő. Vágó Nelly jelmezei kiválóak. A három cilinderrel tehát megtörtént az első — és nehéz — kísérlet Pécsett egy új, modern játékstílus és a társadalmi igényű színházművészet egyeztetésére. Földeujr Dénes Gyermeknek és felnőttnek egyaránt mindig újak és mindig frissek Mark Twain újra és újra átélhető,, ejátszható kalandjai. Generációk nőttek fel vele, fogadták társukul, s valljuk be, mindannyian irigyeltük Huck-ot, mert nem „civilizálták”, Tom-ot, mert úgy tudott vásott lenni, hogy mindig szeretetreméltó maradt, és utálata Alfréd iránt közös utálatunk volt az alfrédok iránt. Elsősorban a korakamasz lélek pontos és tökéletes rajza teszi e művet és szereplőit örök- éltűvé. A Pécsi Gyermekszínház igen jól választott tehát, amikor Tom-ékat választotta új bemutatója hőséül, „biztosra ment", ami a telt házat illeti. Zenés játék: ezt egy kissé probematikusnak érzem, azért, mert bár Hevesi András zenéje jó — különösen akkor, amikor a blueshoz nyúlva jó hangulatot teremt — mégsem lesz szerves tartozéka a játéknak. Arató Károly versei jól énekelhetők, szövegükből a mai „srácok" szlengjét érezhetjük ki. A rendező Karinthy Márton igen helyesen nem elsősorban a regényélményt, hanem a belőle készített játékot tette színpadra. A legszimpatikusabb vonása, hogy élni, játszani engedi a szereplőket, rengeteg apró ötlettel teszi lélektanilag hitelessé a gyerekeket alakító színészek iátékát. Legtöbbször túllépett a könyvillusztráción, csak a szövegkönyv adta epikus részekkel tudott nehezen megbirkózni. Nem egészen nyilvánvaló továbbá, hoqy 1860-ban, vagy elszakadva a konkrét időponttól iátszatja-e a történetet. Ez is eklektikussá tette a rendezést. A színészi alakítások közül leamara,dandóbb Labancz Borié volt. Az ő Polly nénije a kulcsa n ’óráknak — ő az, aki összeköti a gyermeki és a felnőtt világot — remek színekkel, élettel oldotta meq feladatát. A „gyerekek1' közül a telitalálat Sólyom Kati Jimje, — pontosan ábrázoja azokat a belső rezdüléseket, amelyek a többihez képest a kissé „visszamaradot- tabb” kamaszt jellemzik. Vajda Márta Huckja illúziót keltő, a „vagány” benne a domináns, de a lírához is vannak eszközei. Vári Éva belső humora ad ösz- sze nem téveszthető karaktert Bennek, Alfréd Mendelényi Vilmos felvillantatásában kedvesen — és gyermekszemmel — utálatra méltó, mint ahogy Szabó Tünde Sidje is úgy tud stréber lenni, hogy nem lesz ellenszenves. Marsek Gabi Tom Sawyerban megtalálja azokat a vonásokat, amelyek úgy tudják hőssé tenni, hogy egyszerű és belülről felépített. Lélektani motiváltsága talán a legjgbb a Beckyvel való párjelenetében, illetve a pogácsalopásban, itt adja leginkább Tom igazi lényét. Ennek ellenére érzem, hogy alkatilag nem volt a legszerencsésebb őt választani erre a szerepre. Illúziót keltő Karódy ludit Beckyje. A felnőttek világát idéző szereplők közül tetszett Kovács Dénes Spraaus tiszteletese és Somodi Kálmán Muff bácsija. Indián Joet Szegváry Menyhért jelenítette meg. Kutas Béla, Bódis Irén, Monori Ferenc szerepadta lehetőségeiket Jól oldották meg. Gyurász Ferenc jelmezei a kort érzékelik, színeikben kitűnőek. Pintye Guszfdv színpadképe vizuális hatásában remek, — de szcenikailag leszűkítette az amúgyis szűk játszóteret, Még egy megjegyzés: ez az előadás elsősorban nem kisgyerekeknek, hanem 10 éven felülieknek szól. Sződy Szilárd leánykollégiumban. Elfoglaltságaikat sorolják — a sor szinte végtelen. Politikai totó, sajtófoglalkozás, karének, tankpr. érettségi előkészítő, klubdélután KISZ-munka . . . Napi söprés, rendcsinálás, reszortmunka a kollégiumban. Azt mondják annyi a különbség az otthon és a kollégium kényelme között, hogy odahaza nem várnak öten-ha- tan a mosdóra vagy a centri- . fúgára, ha kimossa az ember a fehérneműjét. Az élelem eleg. csak egy kis „minőségi" pótlásra van néha szükség. És a zsúfoltság? • — Ó, most már istenes! Ha pedig az átépítésnek vége lesz . . . Persze, nem lenne baj, ha kisebbek lennének a szobák. Dehát ez ma még csak ábránd— Sokan csak így tanulhatunk, hogy felvettek bennünket a kollégiumba — mondja komolyan az egyik lány, aki aki mindössze 50 forintot fizet a havi ellátásért. — Sajnálom szegény Lenke nénit, amikor az elsősökről kell döntenie és nem vehet fel mindenkit. Itt emberi sorsokról van szó. — Hogy irigyelnének bennünket a többiek? Azt nem mondanám. De nem is néznek le. Néha legfeljebb a tanulást iriqy- lik tőlünk, vagyis azt, hogy nekünk segítenek és nekünk jobban „muszáj”... A fiúk még mást is mondtak: ^ — Minden reggel hatkor van ébresztő. Ez néha rossz. De ha hazamegyek, sokáig alszom és el van szúrva a napom. Néha még a fogmosást is elbliccelem otthon... Ennyiből sokkal jobb, hogy meg kell szokni a rendet. — Nagyon jó hazamenni — mondja egy kislány — hiszen a legfőbb kedvezményük a legjobbaknak éppen a többszöri hazautazás. De ha hosszabb ideig vagyok otthon, már nagyon hiányoznak a többiek. Mi hatan nagyon jó barátnők vagyunk. Különböző érdeklődésűek is, így segítünk egymásnak, vitatkozunk sokat. .. Azt hiszem, ez nagyon fontos az embernek. Ébresztő, söprés, betegszoba, a „primérek" versenye, diáktanács, szilencium ... A kollégiumi élet sajátságos, kívülről talán kaszárnyásnak ható jegyei. Közelebbről pedig sok nevetés, komoly munka, kifejlődő barátságok, a rossz tulajdonságok nyesegetése. Itt-ott egy nevelő ideges — a pedagógusok körében éppen ők a legmostohább helyzetűek! - vagy „nincs éppen a helyzet magaslatán". Vasárnap majdnem mindig „kirántott hús” van . . . Néha nincs kimenő, amikor pedig a diáknak legjobban szüksége lenn» rá ... De különben a kollégium előnyeit nem vitatja senki. — Eleinte kényszer a közösségi élet, az alkalmazkodás — foglalta össze Heilmann József, az Asztalos kollégium igazgatója — aztán már szokás, végül igény. Óriási polarizáció megy végbe, a negyedik évre legtöbbször egészséges, gyakran egészen nagyszerű fejlődési folyamatot konstatálhatunk. Alig akad, aki elvész a közösség számára. Kajtár Istvánné — a „szegény Lenke néni” • —, a Geisler Eta utcai kollégium igazgatónője valóban gondban van. — Igen, hamarosan megint itt van ez a szinte elviselhetetlen felelősség: kit vegyünk fel. Számit a tanulmányi előmenetel, számít a szociális helyzet. Abszolút sorrendet persze nem lehet kialakítani. Kevés a hely ... A kollégiummal is segíteni kell, hogy a legrátermettebbek tanuljanak, különös tekintettel a munkás-paraszt gyerekekre, akik számára legtöbbször ez az egyetlen lehetőség. Ugyanakkor ha figyelembe vesszük a kollégium nagy nevelő hatását, hatalmas lehetőségeit az ember- formálásban, akkor még tá- gabbra kellene tárni a kapukat . .. Igaza van annak a kislánynak: mi se irigyeljük Lenke nénit és a többieket, akiknek ezt a felelősséget vállalniuk kell. Hallatna Erzscbo4
