Dunántúli Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-05 / 286. szám
1972. december 5. DUNANTOLI NAPLÓ 3 A második világháború teljesen szétzilálta a magyar gazdaságot. Kiürült boltok, kifosztott gyárak, az élelmiszerellátás helyett félelmetes, de annál jobban virágzó feketepiac, az egyéni vállalkozási kedv visz- szavonulása, a jövőtől való görcsös félelem, a pénz vásárlóerejének egyre gyorsuló romlása, a világ talán legviharosabb , ütemű és számszerűségében legnagyobb inflációba való tor- kollása ... Ez volt a bankok államosításának közvetlen előzménye. De élni kellett. Mindenekelőtt meg kellett teremteni az élet feltételeit, a gáz-, a víz- és a villanyszolgáltatást, kinyitni a sütödéket, a kórházakat, az élelmiszerboltokat, egyszóval megteremteni mindazt, ami az életet jelentette. S mindez egyetlen színes papírdarab megjelenésétől, az ehhez elengedhetetlenül szükséges pénz újbóli forgalomba hozatalától függött. Ezt a feladatot kellett megoldani üres trezorokkal, be nem folyó kinnlevőségekkel, bizalmatlanságtól övezve, annak a bankapparátusnak, melynek gazdái talán nem is akarták olyan túlságosan, hogy mindez gyorsan és simán megoldódjon ... íme egy régi pécsi bank- szakember visszaemlékezése azokra a régi időkre. Ma már azt mondjuk rá, talán igaz sem volt Pedig ... Negyedszázada államosították a bankokat Magyarországon. Mit jelentett ez? Nem kevesebbet, lyiint további fontos lépést a hatalom megszerzésében a munkásosztálynak és a vele szövetséges parasztságnak, íqy indulhatott meg a talpra- állás, így láthattunk hozzá a hároméves terv megvalósításához. Hogy is volt? Most itt beszélgetünk, kissé már a délutáni ünnepség lázában, a Magyar Nemzeti Bank Baranya megyei Igazgatóságának pécsi, Geisler Eta utcai székházában, s idézgetünk fel néhány érdekes eDÍzódot az elmúlt negyedszázad történetéből. Huszonöt évvel ezelőtt is pontosan ugyanitt volt a Nemzeti Bank. És itt voltak azok is, akik most itt ülik körül az asztalt: dr. Li'ptár László főelőadó, régi nemzeti bankos, dr. Pallói László közgazdasági osztályigazqató, Dévényi Sándor kereskedelmi osztályigazgató és Jankovits Imre revizori főosztályvezető — az MNB Baranya megyei laazga- tósáaának dolqozói. Huszonöt évvel ezelőtt fiatalemberekként kerültek a bankhoz és hűségesen véqig is csinálták ezt a negyedszázadot. Egy sereg bank volt a múltban Pécsett. Még elsorolni is hosszadalmas. A Délmagyaror- száai Kereskedelmi Bank Rt. — a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézménye. A Hitelbank fiókja ott állt, ahol most az OTP, a oécsi Színház téren. Aztán a Pécsi Takarékpénztár, a Dunántúli Bank Rt., a Hitel- szövetkezet, a Pécsi Egyházmegyei Takarékszövetkezet. A Postatakarékpénztár, amely csak betéteket qyűitött. A Nemzeti Bank, amelynek annak ideién mindössze tizenhat tisztviselőié volt. És ehhez jöttek még a fiókintézmények a járási székhelyeken. Az államosítással új munka- megosztás jött létre a pénzintézetek között. A kis bankok beolvadtak az OTP-be, illetve i akkor még a Dél-dunántúli Takarékpénztárba. Azóta az OTP foglalkozik a lakosság pénz- ; ügyleteivel. Létrejöttek még hí- : telszövetkezetek is, de ezek később beolvadtak a Magyar Nemzeti Bankba. Az MNB kezeli a vállalatok pénzeit. Az államosításkor eltávolították a régi bankvezéreket, csak azok a tisztviselők maradtak meg. akik hűséget mutattak a népi hatalomhoz. Az a banki szervezet, amely negyedszázada kialakult, lényegében azóta nem változott. Volt ugyan egy rövid életű Mezőgazdasági és Szövetkezeti Bank, meid létrehozták zi Magyar Beruházási Bankot, de ez utóbb beolvadt az MNB- be, s csak annyiban él tovább, hogy létrejött az Állami Fejlesztési Bank — a nagy állami beruházások pénzelésére. Szóval a szervezet lényegében nem változott. A bankári funkció azonban igen, az idők folyamán a Magyar Nemzeti [ Bank sok új feladattal került I szembe. És most itt azt kérde- j zem a beszélgető partnerektől, | mit szólnak a kifejezéshez: I bankár-e a mai banki dolgozó? 1 Nos, talán lehet használni, ha j abban az értelemben mondom, j hogy az állam érdekeit képvi- j seii. De ez rossz csengésű szó. I A bankár a múltban a tőke S bankárja volt. Egyébként a bankosok azt mondják, szép szak- , ma ez. Hogy izgalmas-e? Nyugaton j nem múlik el hét, hogy ki ne rabolnának egy bankot. Nálunk nincsenek álarcos látogatói a bankoknak. Itt Pécsett egyetlen j esetre sem emlékeznek, hogy * I mackósok vagy más illetéktelenek kotorásztak volna a páncélszekrények zárjaiban. De azért akadtak nehéz és izgalmas időszakok. Az ötvenes évek elején a kismillió hitelkonstrukció, amikor éjfélekig görnye- deztek az íróasztaloknál és a pénztárakban a bankosok. Aztán 1956. Zűrzavaros időszak, amikor teherautóval, krumplis- zsákokban vitték ki a milliókat a bankból, hogy bért tudjanak fizetni a munkásoknak. De soha sem tűnt el egy fillér sem, soha nem számolták el magukat egy fillérrel sem. Hát nem egy derűs jubileum?! Miklósvári Zoltán j Megindult a forgalom a szekszárdi Sió-kídon Mint lapunkban korábban hírt adtunk róla — a felújítási munkák miatt — lezárták a szekszárdi Sió-hidat, és a forgalmat mellékútra' terelték. Az eredeti terv szerint már egy hónappal ezelőtt átadták volna az újjáépített hidat, de a kivitelezést nem várt műszaki problémák hátráltatták. A Pécsről Budapest és Budapestről Pécs felé közlekedő gépkocsivezetők- j nek péntek óta nem kell bosz- j szankodniok a rázós terelőút | miatt; pénteken délelőtt fpl j tíz órakor ugyanis megindult a 1 forgalom az újjáépített Sió- hídon. A bohócnak a legnehezebb Artistaképző iskola Budapesten, az Arany János - utca 34. számú ház kiábrándí- Ltóan ronda, vedlett lépcsőházát j fagerendák segítenek tartani, | tábla helyett a házmester igazít útba: „Az artistaiskola az I emeleten van" .. , Tornatrikós | atlétajelölt nyit ajtót, s két re- j kedt trombitaszóló, valamint egy, I „az előtérben tornaruhában ' tartózkodni tilos”, feliratú táb- j la között beinvitál. — Februárra talán elkészül j az új épületünk a Gorkij fasorban, — mondja Baross Imre I igazgató, — addig itt gyakorolnak a gyerekek. Hosszú az út a porondig. Az Állami Artistaképzö Iskolába az általános iskola elvégzése után 250—300 gyerek jelentkezik, — húszat vehetnek fel közülük. A felvételi vizsgán reflex és ritmusgyakorlatokat végeztetnek velük, alaposan ellenőrizik a jelölt izomzatát, — és megkövetelik legalább a közepes iskolai bizonyítványt. Egy évi próbaidő következik, — gyakran előfordul, hogy a gyerek egy bizonyos szinten megáll, nem képes nagyobb teljesítményre, — s még ezután sem biztos, hogy valamikor is közönség elé állhat. A lemorzsolódás igen nagy — 40—45 százalékos — így évente öt-hat növendék végez, de volt már olyan esztendő is, hogy egyetlenegy végzős diákja sem volt az iskolának. Napi nyolc óra intenzív munka négy esztendőn keresztül. Az első három év az előkészítő időszak: akrobatikát, zsonglőrfogásokat, zenét, balettet, ka- j raktertáncot tanulnak, tornóz- i nak és egyensúlyoznak. A három esztendő egyben tehetség- ! kutatás is, — a negyedik év- [ ben már a kiválasztott szaktárgynak megfelelően folyik az oktatás. A fő tantárgy mellett karaktertáncra, zeneelméletre, beszédtechnikára, dzsesszbalett- ra és pantominra oktatják a cirkuszok leendő csillagait. A következő fokozat a művészképző. Egy évig csak a sajáb számát csiszolgatja a diák, — s tovább csiszolják műveltségét is: világirodalmi, marxista esztétikát, dramaturgiát hallgat, alapfokon megtanul egy idegen nyelvet ... Négy órát a gyakorlóteremben töltenek, négyet az iskolapadban,. — mert „mellékesen” elvégzik a középiskolát is, érettségi vizsgát tesznek. Nem könnyű cirkuszt csinálni... * A kopott épületben folyó munkát öt világrészben ismerik, a legtöbb ügynökségnél már eleve „kitöltött" útlevelet jelent a budapesti artistaképző iskola bizonyítványa. A Szovjetunión kívül, — ahol negyven éve működik a Moszkvai Cir- I kuszművészeti Intézet — nincs is másutt ilyen szervezett, iskolai keretek között végzett artistaképzés. Az oktatást 1950-ben kezdték, hatvan hallgatóval, — és egy csomó szakmai előítélettel. „Artistának születni kell, nevelni nem lehet”. Néhány év alatt bebizonyosodott, hogy lehet, és most már a régi komédiás famíliák is — négy-öt van belőlük Magyarországon — az artistaképző iskolába adják a porondra szánt gyerekeket. .. A tantestület túlnyomórészt idős, nemzetközi hírű, tapasztalt artistákból áll. Itt tanít Pataki Ferenc artista, Hortobágyi Károly, a világhírű ugródeszka csoport alapító tagja, Szirmai Béla pécsi tanár, aki a karaktertáncokat oktatja, — és lehetne még sorolni a cirkusz világából ismert neveket. De ne feledkezzünk meg az igazgatóról sem: Baross Imre igazgatóságának első tíz esztendejében még maga is fellépett... A közönség egykor a tanári karnak tapsolt, most a tanítványoknak. Náluk végzett a világot járó Faludy ugródeszka csoport, az ő közreműködésükkel jutott világhírhez a Hargittay létra-egyensúlyozó csoport — hosszú ideiq Amerikában turnéztak — tanítványaik voltak a I Tünde drótbalett tagjai és a Délibáb csoport vágtató lovakon parádézó lányai. A legfiatalabbak, az Astorelli csoport artistái is a legjobb úton vannak a világsikerhez . . . — Exportra termelünk, — mondja az igazgató, — egy-egy artista három, négy évet ledolgozik itthon, utána szinte kivétel nélkül külföldi vendégfellépésre mennek. Jó a hírünk a világban. Például a pécsi kislány Miro, vagyis Tomacsek Mariann sokáig Amerikában dolgozott. De jelenleq is van csoportunk majd minden világrészen... * ' Az igazgató nemrégiben Moszkvában járt, a nagymúltú Cirkuszművészeti Intézetnél a bohócképzést tanulmányozta. Az új iskola elkészülte után, szeptembertől a budapesti iskolában is új tanszak indul: bohóc és varieté. — Nagyon nehéz, komoly feladat, különösen a bohócképzés, — mondja Baross Imre, — sokoldalú, minden tekintetben képzett bohócokat kell nevelnünk. Azt tartják, ez a legnehezebb. A bohócnak a cirkuszművészet minden ágához érteni kell, fontos a színészi tehetség is. Úgy tervezik, hogy 18—26 éves érettségizett fiúkat vesznek fel, s a legjobb kezekbe adják őket. Többek között Major Tamás, Fischer Sándor, Kazimir Károly ad majd órákat a bohóc-varieté tanszak hallgatóinak, s a pécsi Kós Lajos, — a Bóbita együttes vezetője — báb. bábjáték, marionett ismeretekre tanítja őket. ♦ Gyorsan égő emberek. Tizen- óveí r-orukban méq dió- 15 évesen már nyugMINDEN TÍPUSÚ VIDEOTON TV-KÉSZULÉK 10 SZÁZALÉK ELŐLEGGEL VÁSÁROLHATÓ. OTP ügyintézés a boltbon. ÁFÉSZ 53. SZ. MŰSZAKI BOLT. RÁKÓCZI ÜT 53. SZÁM. (Jelmezkölcsönzővel szemben) Megkülönböztetés nélkül A mikor iskolába jártam, a hittan még kötelező tantárgy volt Ebből az egyetlen mondatból első olvasásra is legalább ! két következtetés adódik. Az egyik szigorúan személyes jellegű, j nevezetesen, hogy bármennyire is szeretném, de nem tartozom ' a fiatalabb korosztályok közé. A másik már társadalmi érvényű: ! akkoriban bajosan lehetett lelkiismereti szabadságról beszélni. Illetőleg ez így nem egészen pontos, hiszen beszélni lehetett, beszéltek is róla eleget. Csakhogy miféle valóságos tartalommal bírhatott a lelkiismereti szabadság, milyen tényleges jogok illethették meg az embereket, ha az iskolában épp olyan kötelező tantárgy volt a hitoktatás, mint mondjuk a számtan, ha a bukás mindkettőből egyformán súlyos következményekkel járt. A lelki terror már gyermekkorban, intézményesen hatott a legifjabb állampolgárokra, hiszen állami előírás szerint mindenkinek hinnie illett a vallás tanításaiban s tudnia is kellett mindazt, amelyeket a hittanórán megköveteltek. Sajnálkozás nélkül elismerem, hogy mai fejjel ez meglehetősen furcsának tűnik, a mostani iskolásoknak pedig egyenesen elképzelhetetlen. Számukra teljesen természetes, hogy a vallás- oktatás fakultatív alapon folyik, aki akar, az járhat, aki pedig nem, azt békén hagyják. Megint saját emlék: annak idején, a mi osztályunkban a nagy többség katolikus volt. Ha hittanóra következett, a „tiszi”, azaz a tisztelendő úr fürkészve végignézett a padsorokon, nem maradt-e bent köztünk véletlenül „másvallású". Rendszerint nem, mert ők már a becsöngetéskor magától értetődően kimentek, mégis minden alkalommal hallanunk kellett a határozott felszólítást: „Másvallásúak, kifelé!” Kik is voltak azok a másvallásúak? A mi osztályunkban akadt három református, két izraelita, két evangélikus, s ha jól emlékszem, még egy unitárius vallású fiú is. Visszagondolva az akkori időkre, inkább iriqyeltük őket, hogy nekik rendszeresen jutott „lyukasóra”, s jómagam, minthogy a hittanért nem lelkesedtem túlságosan, olykor szívesen cseréltem volna velük. Akik egyébként nem látszottak különösebben boldognak a hittanórákat megelőző kivonulásukkor, mert ebben feltehetőleg bizonyos megkülönböztetést éreztek, alkalmi kirekesztettséget az osztály közösségéből. (Pedig akkor még senki sem sejtette, hogy lesznek ennél gyalázatosabb rendelkezések és törvények a megkülönböztetésre; ez akkor következett be, amikor zsidó vallású osztálytársainknak sárga csillagot kellett viselniük a fasizmus örök szégyenére.) M indez onnan jutott az eszembe, hogy régi újságokat lapozgatva, a megsárgult rotációspapíron egy parlamenti tudósításra bukkantam. A meglehetősen szűkszavú beszámoló arról szólt, hogy a honatyák vita nélkül, egyhangúlag elfogadták a „bevett" és a „törvényesen elismert” vallásfelekezetek közti megkülönböztetések eltörléséről beterjesztett törvényjavaslatot. A szavazás után Ortutay Gyula, az akkori közoktatásügyi miniszter meleg szavakkal mondott köszönetét a T. Háznak az egységes döntésért, amely immár térvénnyel is garantálja, hogy szabad 'államban szabad egyházak működjenek. A dátum: 1947. december 4. Voltaképpen ez volt az első gyakorlati lépés az állam és az egyház viszonyának rendezésére, a szabadabb vallásgyakorlás és ű lelkiismereti szabadság valóságos biztosítására. Rögtön hozzá kell tenni, hogy ez még nem kifejezetten szocialista jellegű döntés volt, hiszen a polgári demokratikus országokban már jóval előbb j születtek hasonló törvények. A magkor parlament 1947-ben tehát I lényegében a polgári törvényhozás mulasztását pótolta azzal, hogy végre megszüntette a „bevett” felekezetek és mindenekelőtt a I katolikus egyház különleges kiváltságait Nálunk ugyanis a római katolikus vallás hosszú ideig államvallásnak számított A katolikus klérus, a maga hatalmas földbirtokaival, országos intézményeivel, felsőházi tagjaival hihetetlenül nagy világi erőt is képviselt, gazdasági és politikai irányító szerepet játszott, óriási befolyással bírt az élet úgyszólván valamennyi területén. Monopol helyzetére építve minden alkalmat megragadott, hogy visszaszorítsa, szükség szerint elnyomja a többi vallásfelekezetet. r>e térjünk vissza arra a bizonyos első lépésre, a felekezetek közötti különbség törvényi megszüntetésére. Ezt követte nem sokkal később az egyházi adó kényszerjellegének feloldása, mert addig végrehajtás útján is be lehetett vasalni az adót, S aztán 1950-ben végre megszületett az egyezmény az állam és egyház különválasztásáról. A megegyezés az egy évvel azelőtt i törvénybe iktatott Alkotmányra épült, amely kimondta, hogy „a Magyar Népköztársaság biztosítja a polgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának jogát” — továbbá — j „a lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Nép- köztársaság az egyházat külön választja az államtól.” Az azóta történtek részletezésére aligha szükséges szaporítani a szót, hiszen a tények önmagukért beszélnek. Népi államunk a valjásszabadság feltételeinek biztosítósára évente sok millió forinttal járul hozzá az egyházi intézmények, templomok fenntartásához, a lelkészkedő papság állami fizetést kap, a vallásfelekezetnek újságjaik és kiadványaik jelennek meg, szabadon folyik a vallásos propaganda és természetesen a vallásos nézetek elleni felvilágosítás is. Minden állampolgár személyes magánügye« hogy milyen világnézetet alakít ki magának, hívó vagy nem hívő, jár-e templomba vagy sem. Alkalmam volt beszélgetni dr. Weisz Ferenc préposttal, a Szent István-bazilika plébánosával, aki erről így vélekedett: „A lelkiismereti és vallásszabadság valóságos állampolgári jog hazánkban. Plébániámon a lelkipásztori munka zavartalanul folyik, nem tudok példát arra, hogy bárkit is inzultus vagy elmarasztalás ért volna vallásos meggyőződése miatt. Ez az állapot jó ideje teljesen természetes. Az állam és az egyházak között kialakult gyakorlati együttműködést — a világnézeti ellentétek hangsúlyozása mellett — egyik fél sem tekinti taktikázásnak. A Népfront programja nemzeti program, amely tartós szövetségre hív minden hívő és nem hívő állampolgárt a békében és jólétben élő Magyar- országért. Ezért munkálkodva kell keresnünk a közös boldogulás útját.” Decsületes álláspont ez, amelyhez legfeljebb annyit lehet hozzáfűzni, hogy hasonlóan vélekednek a többi egyházak személyiségei is. Árkus József A PÉCS M. VAROS TANACSA II. KERÜLETI HIVATAL MŰSZAKI OSZTÁLY ÁLTÁL ELRENDELT házszámtáblák pótlása SZÖVETKEZETÜNK CIMFESTÖ RÉSZLEGÉNÉL MEGRENDELHETŐ. Cim: Pécsi ÁFÉSZ Cimfestő részlege, Rákóczi út 38. szám. D. Kónya József Derűs jubileum... Egyetlen színes papírdarab...
