Dunántúli Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-20 / 299. szám

?972. december 20, DUNANTÜLI NAPLÓ Á párthatározat nyomában A túlterhelés — közelről „Nem oldottuk meg ... o diákok túlterhelését, amely minden iskolatípusban és iskolai fokon jelenleg is nyomasztó" — (Aczél Györgynek a KB június 14-i ülésén elhangzott beszédéből). A túlterhelés élő és egyben megoldásra váró problémája a közoktatásügyünknek. Megnyil­vánulási formái az általános is­kola I. osztályától egészen a fő­iskolai és egyetemi diploma megszerzéséig közvetlenül és közvetve hatnak és mind erő­sebben gátolják az oktatás ha­tékonyságát. A tanulók és a hallgatók még ma is viszonylag magas kötelező óraszáma, az időigényes ,.ajánlott” foglalko­zások a különórák —, amelyek a szülők kívánságára a gyermek jövőjét hivatottak egyengetni — mindmegannyi közvetlen forrása « tanulók megterhelésének. Eh­hez járulnak még a tv mellett töltött sokszor késő éjszakába íiyúló órák, amelyek nemcsak az „információs anyag”-befogadás túlméretezettségére utalnak, ha­nem jelentősen befolyásolják a tanulók másnapi közérzetét és teljesítőképességét Keresik a kiutat, ebből a „nyo­masztó” helyzetből az oktatás­ügy különböző szervei; KISZ- fórumokon és a diákparlamen­tek ülésein is elhangzottak szen­vedélyes hangú hozzászólások. Útkeresés? Gyökeres tantervi reformok? Vagy talán a szak­tárgyak óraszámában, kötelező, vagy fakultatív jellegébén len­ne a megoldás? A feladat világos: a kialakult helyzeten változtatni kell. A vi­ta tehát arról folyik: hogyan? A különböző vélemények és ál­láspontok ismeretében elmond­ható, hogy sokan ma is egy-két adminisztratív intézkedés beve­zetésétől várják a „csodát”, a túlterhelés máról holnapra tör­ténő megszüntetését. Pedig a jelenség gyökerei sokkal mélyebbek, sem hogy egy-két szabályozóval megol­dást lehetne találni. A. reform­tankönyvek egy része nem vál­totta be a hozzáfűzött reménye­ket, ami a reform szellemének téves értelmezéséből és a tan- könyvírós dotálásának elavult módszeréből adódik. A régi tan­könyv egyes részleteinek össze- ollózása némi képanyag bőví­téssel ugyanis még nem produ­kál modern szemléletű tanköny­vet. (Különösen akkor nem, ha a régebbi logikai felépítésben áttekinthetőségben és megta­nulhatóságban felülmúlja az újabbat.) Kihasználatlanok az iskolai oktatás audiovizuális le­hetőségei, az iskolai szemlélte­tés a televízió nyújtotta isme­retszerzés mögött kullog ma is. Ehhez persze hozzájárul az oktatásmódszertan sokhelyütt szembetűnő elavultsága, nehéz­kessége és formális jellege. A túlterhelés elleni küzdelem égisze alatt azonban olyan vé­lemények is elhangzottak, ame­lyek a követelményrendszer szüntelen csökkentésében látják a megoldás kulcsát „Ha szükségem van valami­lyen ismeretanyagra, felnyúlok o megfelelő könyvért a polc­ra ...” — vallotta az egyik egyetemi hallgató. Nem hiszem, hogy az emberi teljesítőképes­ség annyira alacsony lenne, hogy, még az alapvető problé­mákra is csak „mankók" — se­gítségével tudjon válaszolni. Csak a csökkentések rendszere lenne az egyedüli megoldás a felvetett kérdésre? Nem valószí­nű. Elsősorban azért nem, mert a túlterhelés jelenségének nem­csak formai-szervezeti okai van­nak, hanem tartalmi vonatkozá­sai is. A jelenlegi szervezeti for­mák, iskolatípusok hibáik elle­nére is alapjában véve bevál­tak, közoktatásunk szervezeté­ben a közel jövőben gyökeres változtatásokra nem kerül sor. A reformoknak tehát belső, tar­talmi jellegűnek kell lenni, a túlterhelés csökkentését az adott szervezeti kereten belül kell megoldani. A kérdés az, hogyan? Recep­tek nincsenek, — egyelőre mi­niszteri utasítások sincsenek — lehetőségek azonban igen. így a minimális és maximális törzs­anyag kiválasztása, amelyhez a követelményrendszert igazítani lehet és ezzel egyben objektí­vabbá válhat az értékelés is. A szülők és az iskola fokozott együttműködésével személyre le­het szabni a terhelést. Prakti­kus ismereteket kell tanítani, az eddiginél lényegesen korszerűbb módszerekkel. A még mindig uralkodó tanári „előadásokat" végre a tanulók önálló mun­kájának kell felváltania. Még akkor is, ha ennek előkészítése időigényesebb, mint a hagyo­mányos óráé. A felsorolt ötletek nagyon ré­giek. Elméletben jól ismerjük az elveket. Most a gyakorlati meg­valósításon lenne a sor... A túlterhelést az ésszerű „okos terhelésnek" kell felváltania. Dr. Vuics Tibor ( A tw-műsoi megörökítése és < tetszés szerinti házi visszajátszá- ) sa technikailag megoldott prob­< léma, és forgalomba kerültek \ már különféle képmagnók. A S Delta Magazin most ismerteti a ) legújabb próbálkozásokat: a ^ hosszantartói, mikrobarázdás ) hanglemezek mintájára, félórás ) televíziós műsor rögzítésére kidől- k gozott „képlemezeket". Beszó­lj mól ez érkatasztrófák elhárítása* ? ban elért orvosi eredményekről, I a Nap kutatás új felismeréseiről, ) a számítógépek negyedik nenue- ? dákéról, valamint arról a külön­< leges elektrodinamikái tapaszta­latról, hogy bizonyos körülmé­) nyék között szilárd áramvezető huzalok „önmaguktól” mozogni kezdenek. (Szovjet kutatók ilyen 'J irányú megállapításait buda- ) pesti KISZ-fiatalok kísérletileg, ) kézzelfoghatóan igazolták.) Ro- > varok sajátos tulajdonságairól, az ^ évezredekkel ezelőtt élt fáraók ; napjainkban felderített betegsé­geiről, a levegőszennyező ben- \ zin pótlására végzett kísérletek­ről, a „lefestett" zenéről a kor- / szerű bútorokról (könnyen átren­dezhető lakásról) szóló cikkek mellett számos érdekes informá­ció, hír, ötlet /és ta'álmány, Del ta-lexikon és száznál több — ja­varészt színes — fotó teszi teljessé a lap most megjelent új számát. Pécs, Siklós. Szigetvár, Mohács Korszerűsítik Baranya kórházait Rendhagyó építkezés. A Me­gyei Kórház felújításának első ütemét, a belgyógyászati szárny egy részét a megígért határ­idő előtt három hónappal ad­ták át az építők, a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat dolgozói. A kivitel nagyon szép, építők és építtetők egyaránt elégedettek. Jövőre folytatódik a belgyógyá­szati osztály felújítása. Elkészül a Garay utcai szárny is, utána nyomban hozzákezdenek a Rá­kóczi út felé eső épületrész, a sebészet felújításához. A régi, tíz-tizenkét ágyas ter­mek helyére kettő, négy, hat ágyas kórtermek kerülnek, A korszerű gyógyítás egyik felté­tele a betegek minél jobb el­helyezése. Ennek a feltételnek az újjávarázsolt belgyógyászati osztály már megfelel. S ha utol­jára is említjük, nem utolsó szempont az sem, hogy az itt dolgozó ápolónők új szociális helyiségeket kapnak. Fürdőket, öltözőket. Enyhül tehát a ko­rábbi zsúfoltság, a kedvetlen munkavégzés egyik táptalaja. Szép, új kazánház is épült a Megyei Kórházban. Olajtüzelé­sű, korszerű. A jövő évben fejezik be a Siklósi Kórház emeletráépíté­sét. Az új emeleten műtőhelyi­séget, intenzív terápiás kórter­met, laboratóriumi és ambuláns helyiségeket alakítanak ki. Javul a dolgozók szociális ellátott­sága: további öltözőket, fürdőt építenek. A kórház felszerelése is gazdagodik, egy új röntgen­géppel. Szigetvárott megkezdődik az új kórház építésének közműves A Megyei Kórház felújított belgyógyászati szárnya Fotó: Kóródi Gabor előkészítése. Szépen hangolják össze ezt oz új lakónegyed út­jainak és közműveinek építésé­vel, A jelenlegi kórház részére korszerű röntgen-berendezést vásároltak. Mohácson 1973-ban fejeződik be a Járási Kórház elmepavi­lonjának építése, és korszerűsí­tik a kazánházat is: olajtüzelés­re térnek át. Végül: a jövő tavasszal be­költözhet a KÖJÁL a pécsi vá­rosközpontban épült új szék­házába. Szervezés budapesti módra ELHATÁROZTA, HOGY CSALÁDI HAZAT ÉPÍT? FOGLALKOZIK A NYARALOÉPITÉS GONDOLATÁVAL? LAKÁSÉPÍTŐ SZÖVETKEZET TAGJA? Első lépés tens! \é Az Építésügyi Tájékoztatási Központ Pécsi Információs Irodája korszerű, engedélyezésre kész kiviteli tervekkel és sok hasznos információs anyaggal áll rendelkezésére. KERESSE FEL IRODÁNKAT! Cimünk: PÉCS, BOSZORKÁNY U, 2. (Műszaki Főiskolán.) Telefon: 13-277/64. A z ünnepeltet nem il- ük bírálni, de hát nem is erről van szó, bizo­nyos budapesti módszerek­ről. Szervezési módszerekről, amiket „születésnap” ide, centenárium oda most már szóvá kell tenni. Ugyanis az illetékes megyei fórumokon nemegyszer okkal sóhajta­nak fel keserűen: „Voltaképp hogy gondoják ezt „ott ’ fenn?” ... Hétfőn, december 18-án 50 db FELHÍVÁS című értesítő­tájékoztató szöveg érkezett a Megyei Tanács művelődési osztályára. Arról van benne szó, hogy 1973-ban első íz­ben rendezik meg az Orszá­gos „Vándor Sándor" Mun­kás- és Ifjúmunkás Énekkari Szemlét, „mely módot ad minden dalolni szerető szak­munkástanulónak, ifjúmunkás­nak, katonaidejét töltő fia­talnak és a felnőtt együtte­seknek is a hazai és nem­zetközi munkásmozgalomban gyökerező dalok avatott tol­mácsolására.” vagyis: az utóbbi másfél évtizedben egy­re ritkábban hallunk kórusok­tól és — ami a legszomo­rúbb —: mai fiataloktól mun­kásdalokat, jó tömegdalokat Ezt a szép hagyományt, ben­ne a forradalmi harcok em lékeit országos mozgalom­ban kívánják most felelevení­teni. Hogy legyenek a mun- kás-dalfolklórnak, a forradal­mi daloknak mai fáklyavivői is. Ezt szeretné felkarolni ez a szép és nemes kezdemé­nyezés, amely a munkás dal­kultúra mártírjának a nevét viseli. Ehhez várják a felhí­vás szerint, hogy már műkö­dő együttesek jelentkezzenek, illetve „a KlSZ-alapsierveze- tekben, iskolákban, lakta­nyákban, üzemekben, szövet­kezetekben szervezzenek ének­karokat, éneklő csoportokat, vokálegyüttesekel." De higy- gyek-e a szememnek? „Jelentkezni lehet 1973. január 1-ig a Megyei Taná­csok népművelési csoportjai­nál.” Ezt közük Budapestről december 18-án. A felhívást hat országos szerv küldte ki. A KISZ, a SZOT, az MSZBT, az MM, a Fővárosi Tanács és a KÓTA (Kórusok Országos Tanácsa.) Tegnap megkérdeztem ez utóbbit: mégis hogyan gon­dolják ezt és komolyan gon­dolják-e, hogy vidéken a szervező munkára nem egé­szen tíz ngp jut az ünnepeket is beleszámítva. (Ha egyál­talán megkapják pl. iskolai szünet miatt a Felhívást a címzettek.) A KÓTA főtitkárhelyettese azt válaszolta: tökéletesen igazam van, dehát a nyomda miatt csúszott az egész. . És sajnos elkövették a má sodik hibát is: a jelentkezési határidőt nem módosították. Egyébként a felhívást már szeptemberben jóváhagyták. A megyétől tegnap tovább küldték a Felhívást. Pesten is, Pécsett is most abban re­ménykednek, hogy „értelem­szerűen”, „rugalmasan” ké­sőbb is, akár februárban is fognak jelentkezni fiatalok és kórusok. Mert lehet. Csak ezt elfelejtették közölni. Noha az ügy megérdemel­te volna. (w. e.) ..Jönnének többen is, ha nagyobb voina a hely** Siklósi utca, csütörtök este 7 óra. Az eső ömlik, az autók házak oldaláig csapják fel a vizet. Emberek — sehol. Vajon hol vannak a község fiataljai ebben a zord ősz végi időben? Erről akartunk képet kapni az ifjúsági klubokban. * Az ifjúsági házban három klub kapott helyet, az épület csendes, zárva a pinceklub aj­taja is — pechünkre — szün­nap van. Az egyik teremből hirtelen felcsattan a zene, az ajtón tábla: „Asztalos János KISZ alapszervezet klubja”. A szobában két fiú „bütykö­li” a lemezjátszót, az asztalon huzalok, hangszórók, szétszerelt rádióalkatrészek. Készül a hang. fal társadalmi munkában. Bok­sa László és Karli József a klub megnyitása óta szinte minden nop itt vannak, szerelnek, de­korálnak még ilyen szünnapon is. Elmondják: óriási volt az örömük, amikor végre ezt a ter­met magukénak mondhatták. Szavaikról árulkodnak a maguk készítette polcok, tablók, a klub szépítésére összegyűjtött képek, apró tárgyak. Az ifjúsági klubnak 30 tagja van, de jönnének többen is, ha nagyobb volna a hely. * A község és a KISZ vezetői­nek egyaránt sok fejtörést oko­zott, hogyan lehetne tartalmas programmal foglalkoztatni es­ténként az utcán csellengő fia­talokat. így született meq az a gondolat, hogy a művelődési ház egykori szenespincéjét rendbehozzák, egy másik, újabb klub céljára. A vizes falak, a pince elhanyagolt állapota két­ségessé tette, hogy itt sikerül valamit csinálni. Az együttes munka azonban meghozta az eredményét: november 7-én a klub megnyílott. Első alkalommal azonban itt sem volt szerencsénk: a szün­nap miatt itt is zárt ajtókra találtunk. Cuzsvány György igazgatóval közösen néztük meg a néma klubot. Festékszag, friss mész illat... A klubtagok négy­szer festették át a falakat. A három teremben mindenütt az ő munkájuk látszik. A nagy­terem végén a falat beborító festményt Kiss László, az egy­kori klubtag készítette. A díszí­tőelemek, polcok, falusi kan­csók, tányérok, köcsögök azon­ban már közös gyűjtés ered­ményei. Az igazgató elismerően, sőt felsőfokokban szólt o klub tag­ságáról. Sokakban már eloszlott az az aggály — mondotta —, hogy itt nem sikerül összeforrott közösséget létrehozni, A tanács segítőkésznek bizonyult: mag­nót, rádiót, televíziót ígért « jövő év első felében... * Egy hónappal később újra el­látogattunk ide, — most már klubnapon. Szerda este, háromnegyed hét. Pingpongozok, kártyázok csoportjai: a nagyteremben, magnó szól, a terem végében sakkcsatát vívnak ketten. Úgy tudtam fél hét óta már tart a szellemi vetélkedő, — program szerint. Ügylátszik, a pontosság itt nem erény ... Egy csoport fiatallal beszél- getek. Mester Péter arról mesél lelkesen, hogy eddig három hét­végén voltak már a téglagyár­ban dolgozni, a kapott pénz a klubpénztárt gyarapítja. A fia­talos lendülethez persze a , mu­zsika sem hiányzott. Valkai Ist­ván leendő „disc jockey” szólt a tervekről: — Várjuk nagyon a lemez­játszót és a magnót. Akkor hét­végeken máris indulhatna a „disco”. Ezen a hétvégen ter­vezem az indító, a „bemele­gítő” hanglemezbemutatót (köl­csönkészülékkel) és egy beot- történeti áttekintéssel. Egy a panaszok közül: a fa­lak vizesek, szeretnék faburko­lattal eltüntetni. A tanács költ­ségvetési üzemétől ígéretet kap­tak, hogy ehhez a faanyagot megkapják. Ez tehát a jelenlegi helyzet. A klubról még annyit, hogy hat­tagú vezetősége van. A rendet- lenkedőkkel a fegyelmi bizott­ság bánik el. Mint a szervezeti szabályzat mondja: „a klub- helyiségben előforduló minden­nemű rendellenes tevékenység azonnali kizárást, illetve hatá­sos eljárást von maga után." Csők így is legyen... Van azon. ban ami nem tetszett itt. Ta­lálkoztam általános iskolás fiók­kal is a klubban, akik a na­gyok kártyázásánál „gibiceltek". Megtudtam, hogy a vezetőség jövőre úgy szeretné módosítani a szervezeti szabályzatot, hogy általános iskolások is lehesse­nek klubtagok. Igen ám, csak­hogy a 17—19, vagy még idő­sebb fiúk és lányok társasága nem ideális a 13—14 éves gye­rekeknek .., A klub életének jövendő pezsgését jelzi a jövő évi prog­ram-terv. Határozottan szép, tartalmas tervek. Vajon meg­valósulnak-e? Mi, mindenesetre remél jük... I Itiechel Ere A jubileum éve a Nagy Lajos Gimnáziumban Kettős jubileum jegyében fo­lyik az oktatás az idei tanév­ben a pécsi Nagy Lajos Gim­náziumban. Az iskola tanulói és oktatói most ünnepük a tanintézet fennállásának 285., és államosításának 25. évfordu­lóját. Az évforduló méltó meg­ünneplését, a volt diákokra való emlékezést jelentik az egész éven át tartó ünnepség- sorozatok, találkozók, kiállítá­sok és szakmai tanácskozások. A jubileumi tanév első ese­ményeként avatták fel novem­berben az iskola volt tanítvá­nyának, August Senoá, a nagy horvát írónak emléktáblá­ját. Ugyancsak novemberben rendezték meg a megye közép- iskolás diákjai között a Fejér Lipót matematikai versenyeket. A jubileum jegyében emlékez­nek a nagy magyar költő, Pe­tőfi Sándor életére — az iro­dalmi színpad műsorával. Az ünnepi tanév központi ünnepségei a Nagy Lajos-he- tek keretében zajlanak le. Ez­alatt nyitják meg, immár nyol­cadik alkalommal az országos középiskolás fotókiállítást, va­lamint az iskola történetét szemléltető kiállítást. Április 16. és 21. között nyílt tanítási na­pokra és szakmai, módszertani tanácskozásokra várják az ér­deklődőket. A volt tanítványok szintén áprilisban találkoznak egymással, a gimnázium jelen­legi diákjaival és oktatókkal. A kettős évforduló befejezé- jseként júniusban nyilvános sporttalálkozóval zárják az 1972—73-as tanév ünnepségso­rozatát. Az eseményeket pedig az emlékkönyv formájában megjelenő évkönyv őrzi majd. Karácsonyi borvásár! ÍITÜNÖ TERMELŐI FAJBOROK, OLCSÓ ARAK A PÉCSI SZÓLÓ- ÉS GYÜMÖLCSTERMELŐ SZAKCSOPORT BORKIMÉRÉSÉBEN. PÉCS, ENGELS ÚT 42/b. Megjeleni o Delta Magazin Klubügyben — Siklóson

Next

/
Oldalképek
Tartalom