Dunántúli Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-17 / 297. szám

emlékezünk

Zeneszerzői életműve a mienk

Kodály Zoltán zeneszerzői nagyságának értékelését talán a legilletékesebb, Bartók Béla fejezte ki leghívebben és legtömörebben: „Ha azt ké'- dik tőlem, mely művekben ölt legtökéletesebben testet a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály műveiben”.

A magyar zenének Kodály előtt nem volt Balassi Bálintja, de ő már az ifjúkori Adagioban megszólaltatta XX. századi zenénk első igazán személyes hangú líráját Kazinczy után mintegy száz évvel ő végezte el a magyar zenei nyelvújítás munkáját megsokszorozott hatással. Zenéje sokhelyütt rokon a zengő ódák Berzsenyijének szellemével és amint Kölcsey, a Himnusz költője a népdalaiból indulva hirdette meg verseiben a „cselekvő hazafispg” eszméjét, úgy vált a népdallal induló Kodály — műveiben és tetteiben — ennek a szellemnek századunk betöltő példaképévé. Vörösmarty hazafias heroizmusa és erkölcsi pátosza is éppúgy testet ölt zenéjében, mint mesemondó a Hóryban és balladaköltő a népballadók mesteri feldolgozásában.

Alkotó életének hat évtizede »la« teljesedett ki a zeneszerző Kodály sokarcú művészetében » «égy évszázada várt egyensúly a magyar költészet és zene viszonyában. Nem is lehet véletlen, hogy dalaiban és kórusműveiben éppen ezeket a költőket idézte meg, — kibővítve körüket o legnagyobbakkal, Petőfivel és Adyval.

így szólalt meq benne s tört ki lávaként belőle megtisztultan és diadalmason mindaz, amit a török és német századokon át a nemzet leikébe fojtott.

Azt tartotta, hogy a zenét o nép csinálja. S mert leszállt a magyar történelem és a magyar lélek legmélyére, úgy tudott azonosulni a múlttal és a néppel, hogy zenéjében kifejezhette o legmélyebbről és legmesszebbről jövő élményeket is.\

Amikor 20 évvel ezelőtt Pécsett köszánthattuk o 70 éves Mestert, egy alkalmi szövegű Palestrina.motetta csendült fel a leánykar ajkán s ez nem volt véletlen, mert tudtuk, hogy míg Kodály az egyik kezével a magyar zenét gyűjtötte, a másikban az európoi zene nagy hagyományát tartotta. Ez az Európa pedig nálunk elsősorban Palestrinát jelentette, mert tudta, hogy Palestrina zenéjébe torkollt az egyszo- lamú klasszikus gregorián dallamvilág s belőle indult ki Bach koráira épült művészete. Miért tűnik számunkra Kodály és Bach zenéjének zenetörténeti csodája rokon jelenségnek? Azért, mert kiindulópontjaik' és eredményeik azonosak. A János passió szépséges koraijának dallama már a XII. században feltűnt mint lovagi zene, a XV. században már mint többszólamú kórusdal Isaöc-nól s Bachnál protestáns többszólamú koráiként kap végső művészi megfogalmazást á Passióban. Nem ugyanez-e az útja a Páva-dallamnak? Előbb nagyhatású férfikarként kerül ki Kodály mesteri műhelyéből — Ady szövegével — majd néhány évvel később a nagyigényű Pávavariációban lesz az egész világon játszott — talán a legmagyarabb levegőt árasztó — zenekari alkotás. Csakhogy míg a lovagi dallamot évszázadok csiszolták többszólamú műzenévé, addig Kodály alkotói kohója mindezt évtizedes távolságra szűkítette. Ez az ő megismételhetetlen zeneszerzői tette!

Tudjuk: a kórusirodalom művelése Kodálynál egyszerre volt egy hosszútávú zenei nevelési program része és a kórusnak mint egyhangú, semmi mással nem helyettesíthető, élő organizmusnak megszólaltatási igénye a mondanivaló szolgálatában, így lett ő a magyar kóruszene megteremtője, aki mint századunk magyar Palestrinája énekelnivalót adott minden nemzedék számára. Tehette, mert ismerte az ének és az éneklés lelkét. De előre látta az is, hogy miként vezet ez az út a biciniumoktól a Psalmus Hunga- ricuson át a Máté passióig.

Pécsett ma már nem kell szavakkal méltatni Kodály zenéjét. Generációk éltek és élnek vele. Iskolásokként ezrek és ezrek énekelték és éneklik a Nagyszalontai köszöntőt, az Esti dalt, a Lengyel Lászlót, o Pünkösdölőt s a megannyi gyermekkori remekművét. A férfikarok egykori s mostani tagjainak éppúgy örök élmény marod a Huszt, Karádi nóták, vagy a Fölszállott a páva, mint a vegyeskarok énekesei számára a Kállai kettős, a Mátrai képek, a Molnár Anna. vagy a Jézus és a kufárok.

r Zenekarunk műsorán állandóan szerepelnek a nagy zenekari alkotások a Galántai és Marosszéki táncok, a Háry szvit, a Páva variációk és a Szimfónia. De énekes és hangszeres szólistáink és kamaraegyütteseink is sajátjukként szólaltatják meg Kodály kamara-olkotósait, Pécsett adták elő először nyilvánosan a Missa Brevisf és egyik legutolsó alkotását a Laudes Organi-t.

S amivel a 90. születésnapi évfordulón a Mesterre emlékezünk a Psalmus Hungaricus, — éppen 20 évvel ezelőtt hangzott fel először városunkban. Ebben a fenséges alkotásban tárul fel Kodály minden zeneszerzői és emberi nagysága. Ö az, akit mélyen etikus magatartása mindig egyértelmű állásfoglalásra és igazságtevésre sarkallt. A Psalmusban a mindenkori magyarság zsoltárában — most is ítéletet mond és állást foglal: „A kevélyeket aláhajigálod, az igazakat megtartod”.

De az igazság nem valósul meg önmagától. Kodály is harcolt a maga — közösséggel azonosult — igazságáért, s ha ma a Budavár visszafoglalásának dicsőséges harcát időző Te Deum megszólal, egyben a küzdelem és a diadal kodályi útjqt is megjárjuk vele. Mert a nagy zenékben nem elsősorban csak azt kell keresnünk, hogy miről szólnak, hanem hogy mit fejeznek ki. Az ünnepi hangversenyen megszólal sokszínű Marosszéki táncokban a feszes tartású — és nem a „sírva vigadó" magyarság lelke kel életre. A panaszosan átkozódó, majd az igazságtevésben fenségesen meg- nyugvó Psalmus Hungaricus és az igaz ügy küzdelmét oly bensőséges megnyugvással záró Te Deum fejezi ki, hogy Kodály a legmagyarabb zeneszerző életműve a miénk, pécsieké.

Antal György

Az oldalakat összeállította WALLINGER ENDRE

Kodály Zoltán levele Antal Győrgyh&t

Kodály és Bartók (Molnár Edit felvétele)

Csorba Győző:

Kodály

Mikorafl már a sírások jártak, s a gyávák rendre halálra váltak, meg-meginogtak szintén a bátrak, mikoron nyelv és torok már kiszáradt,

tetőgerendánk roskodt recsegve, ablakainkat jég ökle verte, sovány falatunk iszonyat ette, sőt gyakran azt b szájunkból kivette,

mikoron a já, erős bizalmat, a bennünk élőt úgy is, ha hallgat, nem bírták szára semmi hatalmak,

S kötél adott vagy vándorbot nyugalmat:

—■" * I

a háborgónak, némán nyögőnek fűiébe vágott mentőn az ének, hangja a kínnak, hangja az éjnek, a sorjű kedvnek, a makacs reménynek;

fülébe vágott forrón a hangod, kiálthatott már, aki szorongott, nevén nevezted benne a gondot, előtte mondtad, amit végre mondott.

Es lett az ország országnyi zengő, hangos liget, nagy, mesebeli erdő, s akár ujjongó, akár kesergő, támadt szavad rá, erre, arra kellő;

támadt szavad rá borús, virágos, szelid-zúgású és áradásos: csöng q gyerekszáj, dobban a táncos, harson a Psalmus, meséi Háry János;

harson, mesél, csöng örökre most már, mert véghezvitted, amibe fogtál, s úgy mentél ei, hogy megállapodtál a múlhatatlan fényű csillagoknál.

résem ideién ö voH az egyetlen, aki

mindenkor nyíltan és bátran mellém- állott."

Nem éri be ezzel a gyors tiltakozással, a Nyugatban ismét hitet tesz o megtámadott mellett: „Nem azért becsülöm Kodályt, mint a legjobb magyar zenészt, mert barátom, hanem azért lett egyetlen barátommá, mert (nagyszerű emberi kvalitásaitól eltekintve) a legjobb magyar zenész. Hogy e barátság hasznának legjavát én láttam, és nem Kodály, az újból csak az 6 nagyszerű képességeit és félreállá önzetlenségét bizonyítja.“

*

1923., A Psalmus Hungaricus bemutatója. „...Épp egy volt ellenlábasa írja le: „Csodálatos mű ez a zsoltár. Talán e legbevégzettebb remek, amit a magyar muzsika eddig alkotott." 5 aki eddig leghangosabban csepülte, most az is elismeri: „A hangverseny legnagyobb szenzációja Kodály Zoltán kórusos műve, amelyben ez a kivételes tehetségű komponista sok régebbi, nem mindig érthető kísérletezés, keresés után azokba a tiszta, nemes művészi magaslatokba emelkedik, amelyek csak egy Bach mértékével érhetők el.” A német nyelvű pesti újság szerint is „lenyűgözően magas szórnyalású képzelőerővel megírt megragadó hangulati mélységű alkotás.”

Micsoda pálfordulás! ő maga is — mint műveinek legszigorúbb kritikusa — tisztában volt a Psalmus értékeivel, ez a behódolás mégis meglepi, Negyvenéves korára szinte egyhangú elismerésben lehet része! Különös érzés ez annak, akit eddig any- nyit üldöztek meggyőződéséért. És diadala teljes, mert megalkuvás nélkül érte el.

Egy hónappal o nagy bemutató utón szerzői estet rendez régebbi ka- maraműveibői. Bosszankodjon? Nevessen? Ugyanazokat a műveket, amelyeket korábban annyi gáncs ért, most dicséri a kritika, majdnem fenntartás nélkül. Megjavultak volna időközben? Vagy a Psalmus sikerének fénye megvilágította tán az elmeket?

A szólógordonka Szonátáról fölfedezik, hogy „költemény, melynek ragyogóan kifejezett emberségéből nagyobb vonzóerő sugárzik. mint egy tucat zenekari darabból" — meg hogy „nineserv párja a csellóirodalomban". Azon sajnálkoznak, hogy szerzőjét, „igazán csak a külföld és itthon egy kis kör becsüli. Ez fájdalmas, bár nem érthetetlen. Hiszen Kodály nem tehetség. Csak zseni...”

1942,, A Magyar Tudományos Akadémián: A titkár olvassa: „Kodály

Zoltánnak, a zeneköltönek és tudósnak életét hatalmas nemzetnevelő feladat »tölti be: népzenei hagyománykinesünk által magyarabbá tenni a nemzet életét. Jórészt az ö é»- deme, hogy a magyar népzenei kincs lassanként az. egész nemzet életszükségletévé vált. Alkotásaival magya- rabb, öntudatosább lelket nevel. Elméleti, gyűjtő, valamint finom ízlésre és biztos ítéletre valló műbírálói munkásságán kívül a magyar nyelv és beszéd tisztaságának is lelkes, kitűnő tárgyi tudású harcosa. Ügy érezzük, hogy Akadémiánk belső tagjai között van a helye. Munkássága Akadémiánk keretein belül tárgyánál fogva hézagpótló, értékénél fogva pedig mindenképpen méltó lesz Akadémiánk nemes hagyományaihoz.”

Az elnök szavazásra bocsátja a javaslatot. Rövid tanakodás után szín* vall a harmincnégy tudós professzor. A hét ajánlattevőhöz tizenöten csatlakoznak még. a többiek ellenzik az indítványt. Az „igén” és „nerr” aránya tehát 22:12. Ez pedig nem elég: a bejutáshoz kétharmad többség szükséges. A döntés egy s’-z.c- zaton fordult, mégis megfellebbozK- tetten: az Akadémia nem óhabja tag jaj sorába iktatni Kodály Zoltánt...

Míg 6 kutatásait folytatja, a Tudományos Akadémia I. osztálya ismét napirendre tűzi tagfelvételének kérdését. Felül akarja vizsgálni saját korábbi döntését. Belátták: az elutasítás nem Kodály szégyene volt, hanem az övék. Kitűnik ez abból is, hogy a javaslat eredeti indoklásán semmit sem módosítanak. A változatlan szöveg alatt azonban már nem hét aláírás szerepel, hanem huszonkettő. Akik akkor támogatták, kitartanak mellette. S az ellenzék — az is kitart vajon álláspontja mellett?

Választ az 1943. május 11-i ülés ad. Negyvenen szavaznak, s amikor összeszámlálják, harmincnyolc „igen’’-nel szemben csupán két „nem” akad! De hátravan még a nagygyűlés, az dönt az osztályok javaslatairól. Három nappal később itt is megejtik a szavazást, és kihirdetik az eredményt: 3T szóval 8 ellen levelező

taggá yálaoztják Kodály Zoltánt.

Most hát bekerül az őt régen megillető helyro.

1965. . . Azelőtt úszással kezdte a r not. Té' n-nyáron eljárt a Lukács '•'hJűbe. Szívrohama óta erről le keleti r.tondar.’a. Helyette tornázik. Délelőttönként rendszeresen bejár a Tudományos Akadémiára, a népzene- kutató csoporthoz, hivatalos megbeszéléseken. tudományos üléseken vesz részt. Gyakran látogat el iskolai énekórákra. Ha programjával végzett, sétál egyet a Hármashqtár-hegyen. majd ,hazasiet. Ebéd után pihen egy keveset és olvas. íróasztalán halomban tornyosodnak a magyar és külföldi szakkönyvek, folyóiratok, verseskötetek, kották. A délután rendszerint a látogatóké. Sokan hozzák el gond- jukat-bajukat hozzá, s ő megpróbál segíteni. Este még hangversenyre megy vagy az Operába. Egyetlen nevezetes zenei eseményről sem hiányzik.

Helyet szorít lehetőség szerint a „betűkneK” is. Előszót ír a Zene/ nevelés Magyarországon című tanulmánykötethez. Alapelvét a végsőkig egyszerűsíti: „Ha egy szóval akarnák iellemezni a nevelés 'ényegét, az a szó nem lehetne más, mint: ének. Mechanizálódó korunk olyan úton halad, melynek végén az ember géppé

válik. Ettől csak az ének szelleme véd 1$

m t

I

1