Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-04 / 261. szám

6

DUNANTQLI NAPlö

1972. november (.

Áutogramos bélyegek gyűjtője

aA monacói uralkodó pár szívesen adta kézjegyét...’

PÓDIUM

Z UTCAI POSTARAB LAS címmel filmet forgat Rényi Tamás.

A pmoiyUlan royal

Miért olyan kövér a magyar?

Dr. Kálmán János Is, mint annyi más filatelista, sok éven ét klasszikus módon gyarapította bélyeggyűjteményét, mígnem egy napon ő is a „különcök" szokatlan útját választotta. Ma már javarészt csak olyan levélbélyegeket gyűjt, amelyek híres művészek, államfők, sportolók arcképét őrzik, természetesen csak azokét, akiket még életükben ért az a megtiszteltetés, hogy portréjukkal ellátott bélyegek kerültek forgalomba. Mint mondotta, ehhez az inspirációt egy világhírű amerikai filatelista, Malcolm Mac Gregon példája adta, akinek gyűjteményét az Egyesült Államok Nemzeti Múzeumában is kiállították, s nemrég a latin-amerikai államférfiak aláírásával ellátott bélyegeiért elnyerte az Eloy Alfaró nemzetközi alapítvány érmét.- Én a még 1955-ben megjelent érdekes cikkét olvastam csak — mondotta —, amelyben talán nem is annyira a világhírességek aláírásával ellátott bélyegek története ragadott meq, hanem egy egészen különös, párját ritkító bélyegpéldánya. Egy ausztráliai bennszülöttet ábrázoló 8 és fél pennis bélyeg volt, amelyet Ausztrália bocsátott ki 1950-ben. A története röviden annyi, hogy a tulajdonosának nem kis utánajárásába került, amíg ausztráliai kaDcsolatai révén végre sikerült e bélyeghez megszereznie az őserdő névtelen, írni, olvasni nem tudó emberének hivatalosan hitelesített ujjlenyomatát is. Nos ez a történet annyira felkavart, hogy én is mindent elkövettem a megszerzéséért, persze sikertelenül.

Mégis ez a „kudarc" volt az elindítója és megalapozója a ma már szépszámú és ritkaságokban is gazdag autogramos bélyeggyűjteményének.

— A legelső szerzeményem a pécsi Hunyadi-szoborról készült bélyeg, Pátzay szignója volt. De előbb bizony meg kellett győznöm a mestert arról, hogy nem puszta autogram-vadászatról

Könyvújdonságok

A százéves Budapest szobraiból. Szabolcsi Bence: Vers és dallam. Grandpierre Lajos: Jancsi visszavágyik. Giacometti (A művészet kiskönyvtára 73.). Budapest régiségei. Kutasi Kovács Lajos: A Zöldpokoltól a Vidámkikötőig. Szántó Györgv: Az Alapiak kincse. Scharten- Antink: Giorgione. Dr. Nagy József: A témazáró tudásszlntme- rés gyakorlati kérdései. (Eredménymérés az iskolában). A mi dalaink. Peter Marschall: Tombol a Hold. Angel Karalijcsev. hórom mese.

I van szó, hanem szakcikket írok ! Pécs műemlékeinek filatéliai vonatkozásairól, s ehhez kérem az aláírását

— Kodály Zoltán és Uitz Béla kézjegyéhez már bonyolultabb utakon jutott hozzá.

— Különösen az utóbbihoz, mert Uitz mester annak idején a budai katonai kórházban lábadozott egy súlyos arcműtéte után - mondotta. — Ezért előbb dr. Bodnár Évát, a Nemzeti Galéria osztályvezető-helyettesét kerestem fel, s az ő közvetítésével kaptam engedélyt arra, hogy feljuthassak a mester betegágyához. Igaz, kicsit rámcsodálkozott, amikor elétettem az egyik híres festményéről, az Almaszedőkről készült bélyeget, de utána nagyon kedvesen még ő kért elnézést a „csúnyácska" aláírásáért: - Ciril betűkkel jobban menne — magyarázta —, de hót magyar bélyegre, magyar aláírás dukál, ugyebár...

Kodály Zoltántól, halála előtt két hónappal, itt Pécsett, egy családi látogatása alkalmából sikerült aláírást szereznem. Persze csak közvetítéssel, mert a mester éppen aludt, s így a bájos felesége révén jutottam a kézjegyéhez.

Ezután egy fehér kartonra ragasztott űrhajós bélyegsort mutat, amelyen az amerikai John Glen, Scott Carpenter és Walter Schirra arcmása alatt a névaláírásuk is ott ékeskedik.

— Viszonylag gyorsan ment a dolog — mondotta. — A houstoni központjukhoz címzett levelemre két hónap múlva érkezett meg a válasz, s egyúttal az aláírással ellátott bélyegek is. Persze ahhoz, hogy a gyűjteményem teljes legyen, meg kell szereznem még a szovjet űrhajósok aláírását is, a róluk készült bélyegekhez. A levelet már el is küldtem a Csillagvárosba és nagy izgalommal várom az eredményt.

Ami az izgalmakat itlefi, eb- ! ben is volt része nem egyszer,

I de különösen annak idején,

| amikor a luxemburgi nagyher- j cegség uralkodói párjáról készült bélyegekhez akarta mindenáron beszerezni az aláírásokat.

— Az első levelemre, amelyet a kabinetirodához címeztem, megjött ugyan a válasz, de nagyon kurtán csak annyi, hogy a kérés nem teljesíthető. — Persze nem adtam fel a reményt, annál inkább sem, mert ugyanakkor megjelent egy bélyegsor az uralkodó pár gyermekeiről is. Ezért megkörnyékeztem hát egy luxemburgi filatelista ismerősömet, aki szerencsémre jóbarátja volt a herceqi család házitanítóiának, s vállalkozott a közvetítő szerepre. Nosi két hónapon belül meg is kaptam az aláírt bélyeget. Igaz ugyan, hogy „csak” Henri, a még fiatalkorú trónörökös aláírásával, de az ő személyében megvan

már a orotektorom, aki majd kicsikarja számomra a fenséges szülők aláírását is ...

Ezután ötlött fel a gondolata, hogyha már a Benelux államokból „meghódított" egyet - miért ne sikerülhetne ez Monacó- val is, ahol ugyancsak pompás bélyeg jelent meg a hercegi házaspár esküvője alkalmából.

— Ilyen könr.vűszerrel még sohasem jutottam aláírt bélyeghez — mondotta —, noha Mona- córól azt is tudni kell, hogy a rendkívül választékos és színpompás bélyegsorozatai igen előkelő helyet foglalnak el a kis állam bevételi forrásai között. Sőt, ők még abból is profitálnak, hogy Amerikában nem jelenhet meg bélyeg élő személyről, mert Monacóban egész bélyegportré-sorokat lehet vásárolni, vezető amerikai államférfiakról csakúgy, mint világhíres sportolóikról.

S, hogy a sok közül csak egy példát említsünk még, gyűjteményében van az utolsó magyar királyról, IV. Károlyról és Zita királynéról annak idején készült bélyegpár is, amelyhez a ma is élő agg exkirálynő aláírását egy svájci bélyeggyűjtő társa révén szerezte meg. És a további tervei?

— Hogy csak a legközelebbieket említsem, nagyon szeretnék hozzájutni Walter Ulbricht, Tito, Mao Ce-tung, és nem utolsó sorban VI. Pál pápa kézjegyéhez, vagyis egyelőre azo- kéhoz, akikről portrébélyegeim is vannak.

A leveleket már el is küldte az illetékes követségekhez, kabinetirodákhoz, és ahogy mondotta, minden olyan fő- és mellékbejáratú címre, ahonnan eredményt, vagy legalább is biztatást remélhet.

Feltétlenül izgalmas és hasznos hobbi ez, amely az autogramos bélyegek gyűjtése mellett, lehetőséget nyújt arra is, hogy a levelezgetések útján érdekes ismeretségek, barátságok szövődjenek távoli országok híres filatelistóival, amelyről egyébként számos meghívólevele is tanúskodik.

Pálinkás Gy.

Ebben a Pécsi Nemzeti Színház öt tagja: Tordai Teri, Péter Gizi, Pásztor Erzsi, Marsek Gabi és Holl István szerepel.

*

OPERAEST. Novemberben baranyai helységekben ad operaestet Gyulai Edit, Juhász Pál és Bolla Tibor. (Képünk: Bol- la Tibor.)

*

SZEGEDI KONCERT. Breitner Tamás november 22-én és 26- ón Szegeden vezényel egy hangversenyt.

*

ÖDIPUSZ. Szegvári Menyhért, a Pécsi Nemzeti Színház fiatal tagja vendégszerepei Pesten, a Madách Színházban, Szophoklész: ödipusz király című tragédiájában,

♦

•

KARINTHY-EST. Kézdy György novemberben Gyöngyösön is előadja Immár országos sikerű önálló estjét, Karinthy Ferenc műveiből.

Mottó: Ami jó, az vagy drága, vagy erkölcstelen, vagy növeli a vérnyomást.

A fenti kérdés i ddig nem ér- J dekelt. Sujnos elértem a diétás kort és gömbölyödni kezdtem. Utánanéz em ennek az ügynek. Nincs olyan egészségügyi felvilágosítás, napilapmelléklet, ami fel ne hívná a figyelmet a göm- bölyűség veszélyes voltára.

Én a legnagyobb mértékben egyetértek ezzel I Aggódva ál- I lók rá a mérlegre és rövidtávú koplalásra is hajlandó vagyok, mert igaza van minden újságcikknek.

Mindez két okra vezethető vissza:

1. Rosszak az étkezési szokásaink;

2. Több kalóriát eszünk, mint kellene.

Kezdjük az elsővel. Csak a magam étkezési szokásairól beszélek, de rövid, reprezentatív közvéleménykutatást végeztem és az eredmény másnál is azonos. (Reprezentatívnak azért nevezem, mert nem az egész várost kérdeztem meg, hanem csak úgy válogattam. Azokkal beszéltem róla, akikkel össze- botlottam.)

Mi a jó étkezési előírás? Reggel úgy enni, mint egy király, délben mint egy polgár, este mint egy koldus.

Na én reggel vágtázok, hogy a buszt elérjem és kizárólag koldus reggelit eszem, vagyis nagyjából semmit.

Délben a fél óra alatt ehetnék mint egy polgár, de baj van! Nem a gyorsaság a katasztrófa, hanem az üzemi koszt. Jó, ízletes, de akármelyik kincstári kosztot ettem eddig, négy órára már olyan kiéhezett állapotban voltam, mint a küdött farkas.

Este 7—8 óra mire hazakeveredek, marad a sáskajárás. Szó sincs koldus vacsoráról, hanem a rozsdás szeget is megeszem. Ugyan megtartom a másik mondást, hogy naponta csak egyszer szabad jóllakni, de semmi- i féle szabály ezt estére nem javasolja.

A kalória kérdése a másik. Átnéztem a táblázatot. Ötezer kalóriánál több kell a bányászathoz, a szőlőkapóláshoz és a zsákoláshoz. Nem is igen találni kövér bányászt, szőlőma»-' kást, vagy zsákolót. Szerencsé« emberek. Nem mindenki lehet ilyen mázlista, hogy ehhez a kiemelt réteghez tartozzék! (Meg attól is tartok, hogy mindenki nem is nagyon töri magát érte, még ha lehetőséget kapna, akkor sem.)

De nézzük meg, hogy olyan s- igazi szellemi, se igazi fizikai erőkifejtést nem igénylő pasas, aki ül az íróasztalánál, annak mennyi kalóriára van szüksége naponta? Körülbelül 2700- ra.

És mennyit esznek? Jóval négyezren felül!

Már hajlandó volnék ezt is a rossz szokásnak tulajdonítani, vagy az új iránt nehezen lelkesedő, konzervatív felfogásnak. Ebben ugyan van valami, de az étkezés körül mégis fel kell mentenem a magyart. Annyi mindennel bekentük már a történelem során, hogy legalább ez alól mentesítsük.

Nem ez az oka! Példaként talán állítsunk össze két táblázatot, amennyit eszik a magyar és amennyit jó lenne, ha enne.

Reggeli: 10 dkg szalonna, kenyér.

Ebéd: borsóleves, 3 forintos kolbásszal, két bukta.

Vacsora: 10 dkg disznósajt, 10 dkg hurka, hagyma, kenyér.

Ezzel szemben a pasas, aki elhatározta, hogy fogyni fog, a következőket enné:

Reggeli: két joghurt, vaj, jam, zsemle.

Ebéd: cukorborsóleves, 20 dkg rántottcsirke vajjal, két narancs.

Vacsora: 20 dkg putykaszaIá- mi,, retek, zsemle.

Ámint tetszik látni, az első esetben magyarunk elfogyasztott 4000 kalóriát és ez belekerült mai számítások szerint 17 forintjába.

A másik esetben a magyar közel sem evett olyan nehezet, nyugodt lélekkel szánhatna ágyába, mert mindössze 1700 kalóriát fogyasztott, de álma mégis nyugtalan lesz, mert bele kel! számítani az ebédhez a* altató árát is, mivel oz ennivaló kitesz 37 forintot.

Vagyis rájöttem, hogy a kövérség nem azért olyan divatos, mert rosszak az étkezési szokásaink, hanem mert lényegesen olcsóbb! Szöllősy Kálmán

Utazás a köszönöm körül

TALÁN ez úgy van, hogy ahány ház, annyi szokás. Helyenként fölfelé még mondják, lefelé ritkán, vagy soha. Lefelé elfelejtették.

De fordítva is előfordul.

Megyek az utcán, előttem két hivatalnok féle ember. Beszélgetnek.

— Képzeld, felállt, és elkezdte megköszönni a főnökségnek a jó munkát — mondja az egyik.

— Bevágódás — állítja a másik.

Miért? Fölfelé megköszönni valamit

miért tilos?

Szerintem szép szokás, hogy a termelőszövetkezetekben a zárszámadó közgyűlésen a vezetőség nevében az elnök mindig megköszöni a tagok szorgalmát, fáradozását. S a tagok közül mindig feláll valaki, megköszöni a vezetők, a szakemberek odaadó munkáját.

Csakhát ahány ház, annyi szokás. Ölök egy szűkkörű megbeszélésen. A titkárnő behozza a kávét és szíves mosoiy- lyal honorálja, hogy valamennyien megköszönjük.

A vendégek udvariasak, rendesek, s ha jnár a számon van, kimondom: jól neveltek, pedig egyiknek se volt gyerekszobája. Persze, nem a gyerekszobán múlik az ilyen.

Min múlik?

Később bejön a takarítónő „csikktele- níteni” a hamutartókat, összeszedni a kávéscsészéket. Végzi a dolgát, a tárgyalófelek észre se veszik, s mikor az asszony kimegy, olyan az egész, mintha nem járt volna bent senki.

Hogyan is vagyunk ezzel a köszönöm- mel? Á pincérnek, a borbélynak jár. A jegyeket kezelő kalauztól, a taxisofőrtől mindig megkapjuk. Olykor meghajlás kíséretében. De néhol nem divat, bizonyos beosztásokkal nem jár együtt.

Konyakot iszunk, kérésemre jó játéknak tartva, sorban mindenki elmondja, hogy mit jegyzett meg magának a titkárnőről.

Két karikagyűrű van az ujján, nem használ körömlakkot, festi a haját, jólápolt, tartózkodó .. . Felesleges folytatni, a titkárnőt jól megnézték. A következő lépés: tessék beszélni a takarítónőről.

Csend. Volt gyűrű az ujján? Nem figyelte

a kezét senki. Szőke, barna, fekete? Nem

nézte meg „ilyen szempontból" senki. Fiatal, öreg, sovány, kövér? Ki tudja? Senki.

Levél egy újságolvasótól: „Egy búcsúzó kultúrotthon igazgatóval beszélgettem, természetesen a községünkben végzett munkájáról és újabb terveiről. Tudtam, hogy a népművelési munka nálunk nem könnyű, ezért azt kérdeztem tőle, mi volt nehéz ebben a munkában. Válasza a következő volt:

A legtöbbször egyedül éreztem magomat, csak néhányon segítettek nekem néha-néha. A vállalatok vezetői sem nyújtottak segítséget, köztük olyan is akadt, aki kijelentette, hogy a műveltség terjesztése teljesen vállalaton belüli ügy, ez a vállalat szuverén joga. De az fáj legjobban, hogy a tanácsi vezetők sem támogatták, még a tárgyi feltételieket sem biztosították, a másfél év során- azt sem kérdezték, hogy miben segíthetnék munkámat.

Amikor a hallottakon elgondolkoztam, az is eszembe jutott, hogy a gimnáziumból távozó igazgatónak sem köszönték meg a helyi illetékesek két éves munkáját.

Az illetékesek helyett, legyek én illetékes, csak annyit: jó munkát', ezután is!”

MEGFIGYELTÉK? A tanácskozások végén a résztvevőknek mindig megköszönik a megjelenést, még akkor is, ha a tanácskozásban nincs semmi köszönet. Ez pazarlás. A másik, amiről az újságolvasó ír, az visszatetsző spórolós.

Gondolkodom.

A köszönöm értékén. Olvasom: Simon- tornyán a bőrgyári nyugdíjasokat'búcsúztatva a rendezvényt aranyalapra helyezik. Kemény valuta. Amikor a nyugdíjas megnézi, mindig eszébe jut: a köszönöm. Sok munkahelyen évek óta bevett szokás, hogy a jubiláló, nyugdíjba vonuló dolgozó aranygyűrűt kap, s így a köszönöm tulajdonképpen testet ölt. Tartósan érték, elsősorban nem a gyűrű aranyvolta miatt, sokkal inkább azért, amire emlékeztet.

Megismétlem: ahány ház, annyi szokás.

Sz. István húsz éves szolgálat után vállalatától megkapta a hűségpénzt Borítékban vette át. Rendesen, pontosa* utalták, miként a kollektív szerződés előírja.

Sz. István mégis kedvetlen. A köszönöm még mindig késik. Késik, mert a kollektív szerződés csak a hűségpénzt írja elő.

Velem együtt sokan halljuk a keserű és gyakori kifakadást: megkaptam a magamét. Megköszönték.

Eszembe jut az egyik termelőszövetkezeti elnök. Felszólalt a bemutató értekezleten, hosszasan sorolva saját érdemeit Elmondta magáról, hogy szigorú, igazságos, lelkiismeretes, s ott van mindenütt Egy állítás, egy bizonyítás. Jól belemelegedett. Zsebkendőjével megtörölte homlokát, s előadta: elvtársak, ma reggel a főállattenyésztő nem volt a helyén. Ml következik? Következik a felelősségrevo- nás.

Kihúzta magát.

A főállattenyésztő keserűen felnev^ tett.- Ogy tesz, mintha nem tudná: búcsú lévén, nekem kellett kimérni a húst Mindenesetre megköszönte.

Van ilyen is. Ilyen köszönöm.

Bárcsak ebből lenne a legkevesebb.

Van olyan igazgató, aki vidékről hazo- térve a gépkocsivezetőnek mindig megköszöni a fuvart. A másik kiszáll, becsapja maga mögött az ajtót és köszönés nélkül távozik.

Ahány ház, annyi szokás?

Vagy ez műveltség, intelligencia és tisztesség dolga?

Előveszem a magyar nyelv értelmező szótárát, a „k” betűnél megkeresem a köszön szót, megtudom, hogy „valakinek valamit: háláiét nyilvánítja valakinek valamiért. Köszönöm a fáradságát; valaki valakinek a fáradozásait, a figyelmességét, a szívességét. Köszönöm, hogy eljöttél. Köszönöm, hogy gondoltál rám”.

Tehát: valaki valakinek valamiért háláját nyilvánítja.

Ez a legfontosabb tudnivaló a köszö- nömről.

KÖSZÖNÖM, hogy elolvastak.

Szekulity Péter