Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-01 / 258. szám
f172. november 1. DUNANTOl! NAPLÓ 3 Múzeum és népművelés „Széljárta málomi út öledbe hanyatlik a lomb már..." . ^ bekben o hetekben a figyelem fokozottabban fordult a múzeumok felé. A múzeumi hónap, amelyet minden évben októberben rendeznek, részben ezzel a céllal is indult: felhívni az emberek figyelmét a múzeumokra, kiállításokkal, előadásokkal, tárlatvezetésekkel, ün- népségekkel tenni még vonzóbbá azokat. Ugyanakkor a múzeumi hónap szokta biztosítani a múzeumi szakemberek találkozóit is, módot ad több belső, szakmai kérdés megvitatására, egymás meglátogatására és a helyszíni tapasztalatcserékre. A hétfőn és kedden Pécsett megrendezett múzeumi népművelők találkozása részben szintén belső szakmai kérdésekben jelentett vitaalkalmat, hisz a múzeumi kiállítások megrendezésétől kezdve néhány módszertani részletkérdés került porondra. Ám a téma mégis túlmegy a szakmai jelentőségen. Közérdekű, amennyiben minden népművelés közérdekű: rólunk, a közönségről, az emberekről van szó, azokról, akikért a művelődési lehetőség, ezúttal a múzeumok, léteznek. A múzeumi népművelés olyan fogalom, amely csak néhány éve önállósult s vonul be lassan a a köztudatba. Rengeteg mindent magába foglal. Attól kezdve, hogy hogyan kell megrendezni egy kiállítást, hogy az világos, áttekinthető, kedvcsináló, ismereteket nyújtó legyen. Az is ide tartozik, hogy a kiállításon nézelődés, séta közben meq lehet-e pihenni, s hogy a kiállítási vezető nem túlságosan akadémikus nyelvezettel íródott-e. De leginkább azok az önálló, új formák tartoznak ide, amelyeket csak egy ideje csinálnak a múzeumi szakemberek. A múzeumbarátok találkozóitól a különféle előadásfajtákig. Az aktivitásra is lehetőséget biztosító kiállításokig. Az iskola és a múzeum szerves, mindennapos kapcsolatáig. Talán mindjárt érthetőbb lesz a dolog, ha a kétnapos tanácskozás két programját említjük, amelyek mintegy illusztrálták az elméleti témát, s egyben a tapasztalatcserét szolgálták. Az egyik a Természetlátás — alkotás című kiállítás megtekintése volt. amely eleve olyan kiállítás, hogy az előkészített, sokszorosított anyag segítségével lehetőséget ad a látogató aktív vizuális tevékenységére, az elemekből építhető „kép” elkészítésére. A másik a régészeti kiállításon rendezett történelemóra volt. Dr. Bándi Gábor kezdeményezése ez az elsőosztó- lyos történelemanyaghoz is kapcsolódó sorozat, amelynek keretében a Nagy Lajos Gimnázium elsősei egy-egy történelemórát a régészeti kiállítás megtekintésével, azaz megnyitásával töltenek. A tanulságos órán világossá vált, hogy a diákokat a látottak alapján könnyű rávezetni a következtetések levonására, a lényeges történelmi ismeretekre, a jelenségek logikus egybekapcsolására.' Érdekes volt látni, hogy azoktól a bevezető felismerésektől, hogy pl. a különféle csontleletek hogyan bizonyítják a vadászat Á temetői fejfák néprajzkutatója Zentai János, a Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának múzeológusa eddig mintegy 700 református temetőben végzett fej-fa- kutatásokat nemcsak Magyar- országon, hanem a Székelyföldön, a Vág völgyében, a Garam mentén, a Délvidéken. Sőt, vannak adatai Amerikából, Kanadából és Brazíliából is, ahol a Magyarországról kivándoroltak első és második nemzedéke még ma is használja a fejfákat. — Mi indította arra, hogy a temetői iejfákat kutassa? — Amikor 1948-ban Diós- viszlóra kerültem, aktívan kezdtem foglalkozni az Ormánság néprajzával. Elsősorban az Ormánság néprajzi elhatárolása érdekelt. Én azt hittem, hogy a fejfák is jellemzik a. néprajzi elhatárolást. Tulajdonképpen egy fejfa-monpgráfiát akartam készíteni. De akkor még nem tudtam, hogy olyan bőségre találok, amelynek felkutatásához és feldolgozásához egy egész emberélet is kevésnek bizonyul. Az Ormánságban szerettem bele a fából faragott fejfák kutatásába. Ezt később kiterjesztettem nemcsak az Ormánságra, a Dunántúlra, Magyarországra, hanem a határokon túl lévő minden magyarlakta területre, sőt, a magyarsággal rokon népek földjére is. Zentai János eddig körülbelül 5000 fejfa-fényképet gyűjtött össze. Ebből alakult ki a Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának úgynevezett fejfa-archívuma. — Miről beszélnek a lejlák a múzeológusnak? — A kegyeletnek ezek a hallgatag emlékei nagyon beszédes tanúi a régmúlt időknek. Vallanak a magyarság ősi hitvilágáról, néprokonságról, folklórról, a faragó népművészetről, sőt, még a szociográfia részére is van mondanivalójuk. Engem elsősorban a formakincs érdekel, az egyes típusok elterjedési területe. A formakincs változásából pedig igyekszem a történelmi fejlődést kikövetkeztetni. Ezeket azután összehasonlítva a rokon népek sírjeleivel, a magyar fejfa eredetét igyekszem meg- állapitani. A református temetőkben található fejfa eredetében a messze honfoglalás korára mutat Egyfelől az ősi ural—altáji népeknél alkalmazott sírbálványok utóda, . másfelől pedig a lovas nomádok kopjás temetkezési helyének emlékét őrzi. — Mi a jellemző a Baranyában lévő fejfákra? — Fejfáink túlnyomó többsége az ősi, sír fölé állított bálvány ember-alakú fejfáiból leegyszerűsödött formákból alakultak ki. Népművészetileg a Nagypeterd környéki temetőkben találhatók a legszebb példányok. Megtalálható megyénkben egy másik nagyon érdekes típus — a távoli Székelyföld kopjafáival rokon — az álkopjafa is, a diósviszlói temetőben. A Felső-Tiszántúl- ról áttelepült lakosság pedig magával hozta egy harmadik típus, az ott divatozó — szintén ősi eredetű — csónak alakú fejfák egyik változatát. Zentai János elkészítette a fejfákról szóló irodalmat és számos szaktanulmánya jelent meg részben a Janus Pannonius Múzeum Évkönyvében, részben pedig a Pécs—Baranya megyei Múzeum Baráti Körének Körlevelében. Ezek megérettek arra, hogy legújabb kutatásaink eredményeivel közkinccsé váljanak. Pusztai József és állattenyésztés, vagy az őrlőkő a földművelés jelenlétét egy kultúrában, miként jutottak el a diákok a termelőerők fejlődésének általános felismeréséig. Az óra második felét a régészeti kiállítás „didaktikai folyoRögtönzött pécsi beszélgetés Weöres Sándorral sóján” töltötték, ahol a történelem reprodukálásának folyamatát követhették végig. A múzeumok régmúlt idők relikviáinak, valamikor valamiképpen funkcionált tárgyaknak a gyűjtőhelye. Egyszeriek és éppen itt, ilyen környezetben a leghatásosabbak ezek a tárgyak. Jellegüktől függően szolgálják az esztétikai nevelést, a helyes történelemszemléletet, a haza- szeretet kialakítását, illetve megerősítését stb. A múzeumnak ez a hatása akkor is érvényesül, ha mindössze nyitva állnak a kapuk és a kapukon véletlenül betévednek az emberek. De a hatás sokszorosan megnő, ha okos propaganda, ügyes plakátok segítenek a becsalogatásban, s ha odabent módszeresen összeállított, jól érthető, a nagy tömegek számára is megközelíthető anyagot látnak, illetve a megértést és az élmények elmélyítését átgondolt népművelési elvek, azaz jó népművelési gyakorlat segíti, A múzeumi népművelésnek tehát kialakultak vagy kialakulóban vannak a saját módszerei, saját feladatrendszere. Egyik legfontosabb tevékenységi területe pedig éppen a hatékonyság vizsgálata, a közönséggel való bánásmód elemzése, a múzeumlátogatók megismerése. Erről tanúskodnak a már elvégzett hatásvizsgálatok is, köztük a Budapesti Történeti Múzeumnak az a vizsgálata, amelyet részben a látogatók összetételének, részben az élmények megmaradásának megismerése céljából végeztek, s amelynek írott anyagát a konferencián is tanulmányozhatták a résztvevők. A közönségnek, a befogadóknak az igényeit, tapasztalatait és reagálását megismerni életfontosságú azoknak, akik e közösséget kívánják közelebb hozni a múzeum tudományos munkájának eredményeihez. A múzeumi népművelés érdekes, új ága tehát a népművelésnek, s jó dolog, hogy útjaink keresésében, tapogatódzó lépéseinek alakulásában segítséget nyújtott Pécs is, a Janus Pannonius Múzeum is, akkor, amikor ezt a tanácskozóit megszervezte. ( (h. e.) y Sokunkban él még némi hajlam aféle képzelődésre a pécsi utcákat járva, hogy egy regi kapualjból, szeszélyesen kacskaringózó hegyi utca váratlan kanyarulatából hirtelen előlép valaki . .. Valaki, alá egykor Pécsett élt, mint mi most, és aki akarva-akarallan életre szóló hatást tett ránk, és anélkül, hogy tudta volna, lehet, hogy megszabta egész emberi fejlődésünk irányát. Vannak külsejüket alig változtató utcák. Ilyenek lehettek harminc, esetleg ötven évvel ezelőtt is. Lemállott a vakolat itt-ott a házakról, valamelyik ház falán észrevette az erre sétáló, hogy október végen este öt órakor a szürke házfal kivörösödik, nagy rőt foltok ülik meg az egyébként figyelemre semmiképpen sem méltó szürke kőfalat. Ebben a percben megjelenik valami a falon, de csak ebben a percben. Észrevette es nem szólt. De az október végi percnyi pontossággal errejáró kései sugár ma is ide téved, ebbe az eldugott utcába, “S ugyanazt rajzolja a falra, amit akkor, és a rajz ugyanazt jelenti. A régi Weöres-kötetekben búvárkodó olvasó számos ilyen elrejtett, pécsi utcák falain meghúzódó hanggal, képpel', üzenettel találkozik. Az üzenetek itt bújkálnak manapság is, olykor a frissebb vakolatok alól is előbújva, alig hallhatóan hívó, szólongató hangokat hallatva, mégis tisztán, érzékelhe- tőn.- Mikor járt életében először Pécsett Weöres Sándor? Hány éves lehetett, milyennek látta az akkori várost? — Három éves lehettem talán. Édesanyám pécsi lány volt, innét került Csöngére, ő gyakran elhozott ide. Az egészen piciny kisgyereknek is vannak maradandó benyomásai, egész életre szóló emlékei, képei, amelyeket megőrzött egy városról, a házakról, utcákról . .. Ezek a képek később tisztultak, körvonalazódtak. Pécs akkoriban csöndes, nyugodt, csaknem halott város volt. A Király utcára emlékszem a legtisztábban. Ez volt akkor is a központ, a korzó. Nagy üzleti forgalom volt ott abban az időben. SoMűemlékek fotókon A gyűrűfűi öreg ház képe önmagáért beszél. A kidőlt kerítés, korhadó fák közepette áll még a ház, s mintha a tornác három vaskos, rendíthetetlen oszlopa tartaná. A napfény is magányosan tévelyeg a régi falakon. Bebújik a tornácra, s odabentről próbálja megvilágítani az kasóg ... Kirakatok ... A város többi része, a mellékutcák, a központtól távolabb eső részek kisvárosiasak voltak.- Később pécsi egyetemi polgár lett. Hol lakott?- Laktam az akkori Mecsek utcában, az Ágoston utcában és a Zsolnay Vilmos utca sarkán egy kiszögellő, még ma is álló épületben. Ennek szomszédságában volt az egyetem.- Az egyetemre nagyon sz!- vesen emlékezem. Tanáraim Halasi Nagy József, Princz Gyula, Hodinka Antal, Wessely Ödön, Fülep Lajos, Várkonyi Nándor, Kerényi Károly, Falvin- czi Takács Zoltán ...- Huszonegy éves voltam. „Hideg van” című verseskötetem itt jelent meg a Pécsi Kultúra Nyomda kiadásában ...- Azt hiszem, ez a város fontos szerepet, játszott életében, hiszen itt töltötte ifjúsága legfogékonyabb éveit. Maradt-e ebből valami? Úgy értem, fontos-e ma Weöres Sándornak az, hogy egykor Pécsett élt?- Itt a pécsi egyetemen abszolváltam tanulmányaimat és itt doktoráltam Halasi Nogy Józsefnél. Később a Sorsunk munkatársa lettem. Jelenleg is a Jelenkor munkatársa vagyok, kapcsolatom tehát életreszóló ezzel a várossal. Az emberben óriási emlékrétegek rengenek, példa erre a PSYCHÉ is. Ezt is az emberben hullámzó, hömpölygő emlékekből kellene kibontani. Psyché szerelmes Ung- várnémeti Tóth Lászlóba ... Tulajdonképpen én szeretem Ungvárnémeti Tóth Lászlót...- Úgy tűnik, több Pécsről elszármazott, egykor itt élő művész, tudós, politikus vallomásai hallatán, hogy ennek a városnak sajátos kulturális arculata van. Mi Weöres Sándor véleménye erről? — Van valami nagyon mesz- szi múltba nyúló ennek a városnak az életében, hangulatában. Az utcai élet a városközpontra koncentrálódik, a város- központ Nápolyban és Athénban észlelhető hangulatokai áraszt... Pécs valami latinosgörögös városjelenség. Nem tudnám eldönteni, megmagyarázni, honnan ered ez a hatása, vonása. Októberi viharos este van. Ma esett Pécsett ebben az évben először a hó. Az emberek fáznak áz utcán. Fölhajtott gallérral sietnek haza, vagy isten tudja hová. Ha most enyhe megvilágítást kapna fentről a város és fölmennénk valahova a hegyoldalba Weöres Sándorral, Honnan nézné legszívesebben a „város félignyitott kőgallérja” melyik hulláma, törődése mögül, azt a helyet, ahol ifjúsága jó részét töltötte?- A Havihegyről. Igen onnan látható „az ég peremére odaforró széljárta málomi út, amelynek ölébe ho- nyatlik a lomb már," és amelyről sohasem tudhatjuk meg, „mit mond az itt-maradóknak”, és „mit visz a mennynek ionén?” Fönt a Havihegyen most este van, az itteni esőt hintő szél havat hint most a fehér kövekre. Még nem esik. Csak itt-ott egy pehely végigfut a mélyben izzó lámpasorokon. Ott lent a Széchenyi tér környékén az egyik házban megköszönöm Weöres Sándornak az élményt, amelyet a Psyché pécsi bemutatása jelentett, és a beszélgetést városunkról. (Bebesi) Kórósi református templom, HALLGATÓK KIALUTASA A TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLÁÉ" A Tanárképző Főiskola klubjában hétfőn Soltra Elemér tanszékvezető főiskolai adjunktus nyitotta meg a főiskola alkotótáborának kiállítását. A rajzszakos hallgatóknak immár harmadízben, ezúttal Egerben rendeztek a nyáron kéthetes alkotótábort. Tizenhárom hallgató, első-, másod- és harmadévesek vettek részt a táborban, amely a tanárképzés egyik fontos részeként az önálló alkotómunkára kívánta szoktatni a diákokat A kiállítás a közönség számára is nyitva áll november 11-ig. egyik zömök, viharálló oszlopot. A napfény alulmarad a küzdelemben, az árnyékok áthatolhatatlan feketéje mellett azonban az a kiesi fény is pontosan mutatja, az anyagnak milyen makacs ellenállásával, milyen masszív erejével van itt dolgunk. S ez csak egy példa a sok közül. Oj megvilágításban láthatunk a Jakováli Hasszán dzsámijában rendezett műemléki fotókiállításon egy sereg ismert, kedvelt műemléket. Óbánya apró házai fölött magasra nyújtóznak a szőlők, apró parcellák. A kövágószöllősi templom mintha bebújna a kopár temető, a lombtalan őszi ágak mögé. A mecseknádas- di kálvária parányivá zsugorodik • háttérben, s ■ kópét az égbe nyúló jegenyék uralják. Felsorakoznak Nemetka, Drávaiványi, Kávás templomainak festett fadíszei, a mennyezet, m mellvéd, z közelről a csodálatos festett minták. Egy-egy pillanatra felbukkannak Pécs műemlékei: a Borbakán, a székesegyház, a város legrégibb lakóháza ás a többi. Aztán Siklás, Szigetvár, Mánia, a mecseknádasdi kápolna, Márévár. A múzeumi és műemléki hónap méreteiben szerény, de értékes színfoltja ez a kiállítás. A Kórház téri dzsámiban, ahol nap mint nap megfordulnak idegenből érkező túristák, annyira a helyükön vannak ezek a fotók, mintha további sétákra, további néznivalókhoz hívogatnák a látogatókat. Való igaz, máskor is kint lehetne itt néhány kép Baranya és Pécs gazdagon termő műemlékeirőt. ' ! (h. e.) o óbánya. Fotók: Dr. Szász János s I
