Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-22 / 275. szám
Ifn. november 21 DUNANTOll NAPLÓ l Kihunyó fáklyák Egy néhai munkáskórus fajtájára Ismét eltűnt egy pécsi munkáskórus. A hagyományápolásra elsősorban hivatott régi dalárdák mai utódai sajnos egyre gyérülnek. És számuk most egy- gyel ismét kevesebb. Ez ív őszén megszüntették az 1908- ban alakult, „Szocialista kultúráért1' jelvénnyel kitüntetett, aranykoszorús minősítésű pécsi MÁV Vegyeskart. Munkáskórus? Mondhatnánk: eredményeik csúcsán felszámoltak, szélnek eresztettek egy munkáskórust. Felelőtlenség ez? Egyértelműen annak látszik. Ám az igazsághoz tartozik, hogy ez az énekkar hosszabb ideje csak nevében munkáskórus. összetételében, funkciójában már régen nem az. Továbbá kimagasló eredményeikben része van a főiskoláról és a színházi kórusból alkalomszerűen kölcsönzött „erősítésnek” is. A MÁV színeit viszont egyetlen nyugdíjas veterán kórustag képviselte. Ettől persze — némi felfrissítéssel, kórusépítéssel — még ma is működhetne. Fáklyavivője lehetne a régi munkáshagyománynak. De nincs... A fáklyát kioltották. Ide kívánkozna a miért. Legszívesebben szószerint idéznem itt a mindkét oldalról meghallgatott véleményeket. De nem volna értelme. Nem vagyok ítélőbíró és nem is feladatom igazságot osztani. Egy jelenségre szeretnék rámutatni — ennek kapcsán — megtisztelve egy néhai munkáskórus emlékét legalább most és itt. De előbb nézzük: miért szűnt, miért kei- lett megszűnnie egy volt munkáskórusnak — a tények alapján. A fenntartók, a Vasutas Szak- szervezet Területi Bizottsága és c pécsi Vasutas Kultúrotthon részéről: 1. A korábbiakban az SZMT-vel közös fenntartású vasutas klubkönyvtárat átszervezik. önálló szakszervezeti klub lesz. Egy SZOT határozat alapján az SZMT ilyen esetben nem folyósíthat támogatást. (Az így nyert összeget célfeladatokra — pl. fizikai dolgozók gyermekeinek tanulmányi segítése - fordítják.) A kórust ilyenformán anyagilag nem bírják el tovább. 2. Egyetlen MÁV-doigozó tagja volt "Csupán. 3. A kórus olyan műveket (modern műveket) énekelt, amelyek némely szakszervezeti vezető elvtársak tetszését nem nyerték meg. 4. Túlzott követeléseik voltak, pl. szólóénekesek szerepeltetése. 5. A kórustagok rossz hangulata: ugyanis nem volt egyenruhájuk és külföldi meghívásukat a fenntartók fedezet hiányában nem tudták teljesíteni. A minősítés A kórustagok részéről: ők ma is szívesen énekelnének. Egyenruha, juttatások és külföldi út nélkül is. A kórus jókora emlékalbumát átlapozva a dokumentumok, bejegyzések a kórusmozgalom mai követelményét, szellemét tükröző rendszeres munkáról tanúskodnak. Az utóbbi években határozott fejlődés észlelhető. Ezt igazolja az országos bizottság minősítése is. (Amelyen állítólagos sértődöttségük ellenére is részt vettek.) Az album két utolsó bejegyzése: 1972. június 26-án: „ ... meghallgattuk a minősítés műsorát magnóról, majd kellemes nyaralást kívánva egymásnak lezártuk az évadot. A viszontlátásra szeptemberben!" - 1972. október 30.: „A mai nao az aranykoszorút elért pécsi MÁV Vegyeskor részére szomorú nap. A Vasutas Szakszervei anyagiak és MÁV -kórustagok hiányában a kórust feloszlatta. A 64 évvel ezelőtt alakult munkáskórus könnyes szemmel és szomorú szívvel búcsúzik karnagyaitól, Károly Róberttól, Pil- linger Bélától, zongorakisérőjé- től Károly Róbertnétől és az 50 éves tagsággal rendelkező elnöktől, Batári Pista bácsitól; a kórus vezetőségétől és a lelkes, j dalszerető kórustagoktól." Meglehetősen bonyolult ügy ez, ahogyan mai életünk jelenségei is azok. Kétségtelen: voltak megalapozatlan igények is. Például egy 30—40 főnyi kórushoz miért szükséges három fizetett szakember és egy „hangképző énektqnár”. (Utóbbit nem kapták meg, a három státust ! egyébként a legutóbbi karnagy i korábbi időből így „örökölte”). Ám mindent meg lehet beszélni. A nyújtózkodás és a takaró összhangját nyilván a vezetőség és a fenntartók humánus, kölcsönösen megértő kapcsolata biztosíthatta volna. De ilyen kapcsolat nem volt, A kórusnak méltán rosszul esett, — sikereik ellenére is — á fenntartók érdektelensége, az erkölcsi támogatás hiánya. (A Vasutas Szak- szervezet és az SZMT három illetékes munkatársa pl. nem tudott arról ma sem, hogy a kórus 12 évvel ezelőtt megkapta a „Szocialista kultúráért" kitüntetést.) Ami pedig a fejlődéssel járó magasabb mércét, tudat- és ízlésbeli metamorfózist illeti, ezen minden egykori és mai munkáskórusunk átesett. Ha nem akart leragadni a régi dalóreqyleti igénytelenség nívójánál. („Kék nefelejcs, kék nefelejcs, virágzik a. virágzik a ...”). Harmincezer forint A megszűnés okai között a mérleg úgy tűnik, a szubjektív tényezők felé billen. A kétségtelen anyagi problémák ellenére is nehéz elképzelni, hogy egy eredményesen dolgozó együttes működése egy ekkora városban évi 20—30 000 „elő nem teremthető” forinton múljék. És ebben nem vigasz az a körülmény sem, hogy a területhez tartozó „ennél jobb munkáskórusokat” is megszüntet a Vasutas Szakszervezet. (Pl. Székesfehérvárott). Sőt, nagyon szomorú vagyok tőle. Legalább annyira, mint attól a magabiztos és felhőtlen tiszta lelkiismerettől, amellyel számomra ezt kinyilatkoztatták. A munkás dalkultúra fáklyavivői megfogyatkoztak. Nem szabad belenyugodni. Intő példa rá a volt pécsi MÁV Vegyeskor is, tagjainak ezúton szeretnénk utólag elmondani: a kórus pécsi, budapesti és sok száz egyéb szereplésének, sikerének emlékét szeretettel megőrizzük. És köszönjük ezt a 64 évet. Wallinger Endre Tímár Éva és Bujtor István a pódiumon levelek Egyetemes, örök emberi témát választott előadóestjéhez két ismert, népszerű pécsi színművész. Tímár Éva és Bujtor István Szerelmes levelek című összeállításában — ahogyan a terem zsúfoltsága is igazolta — a téma is, a két művészegyéniség is kellő vonzóerőt biztosított. Maga a műsor — mint címe is jelzi — a legintimebb lírai műfaj elemeiből: irodalmi, azaz ma már irodalomtörténeti rangú levél- és napló- részletekből, illetve a szerelmi költészet valóban személyes vallomás értékű vers-szemelvényeiből szőtt irodalmi összeállítás. Az est első felét éreztem egységesebbnek, az ’ előadás művészi erejét illetően is mélyebbnek. A műsor egészére jellemző átgondoltság, változatosság, a válogatás mértéktartó igényessége, művészi tömörítése ebben tudott jobban teljes élménnyé kristályosodni. Olykor meghökkentő fordulattal, vagy irodalmi csemegének is ritka szemelvénnyel. Villon megkapóan „ga- min"-es dala az örök párizsi nőről (Bujtor), majd a szerelmes Vili. Henrik és a halálára készülő Bóléin Anna egy-egy j levele után a spanyol reneszánsz líra pajzán üdesége szikrázott fel. Tűzijátéka gyanánt ennek a sok húrú költészetnek, amelyben még Avilai Szent Teréz, a legendás szépségű karmelita apáca is maradandót hagyott a világra: formájában misztikus, tartalmában mélyen emberi vágyódásaival ■— az élet teljessége után ... Az összeállításban ez a gyöngyszem is a maga helyén és funkciójával fűződött a műsorkoncepció fonalára. Csakúgy mint ! a többi: Lorca, Petőfi, Szend- rey Júlia, Laborfalvy Róza, Ka- j tona József vagy éppen a nép költészet egy-egy személyes vallomása, illetve a második rész elhangzott két levele, versei. Tímár Éva pódium-művészete itt elmélyültebbnek tűnt. Nála szinte valamennyi kiválasztott rész — az egészben — a saját stílusában, a maga hőfokán, vagy éppen drámai erejével | csendült. (Pl. Csehov Oljenka, Sirály-monológ.) Bujtor a meditativ líra és a fanyarabb, mélyebb, férfias humor felé hajlik inkább, ebben nyújtott emlékezetest. (Idézett levelek; Karinthy; Szeptember végén.) Az est utolsó harmadát nehéz megítélni. Nehéz volt odafigyelni, némelyek felháborító fegyelmezetlensége miatt, akik — a pódium-művészetet, a sajátos követelményeket arcul ütve — kicsörtettek a teremből. A VII. eclogára az íratlan követelmények talán fokozottabban is érvényesek. Ennél egy sóhaj, egy székreccsenés is művészetet és kegyeletet sért. Bujtor hélyesen tette, hogy — ilyen légkörben — nem vállalkozott Radnóti tolmácsolására. Fiatal zongoraművész, Vukán György segítette a műsor hangulat-formálását — jó muzsikával, dzsesszel. A Kurt Weil- song parafrázisa nagyszerű élmény volt. Kár, hogy nem maradt meg az improvizációnál. Ebben kivételes tehetség. ►■e.) „Gyönge kis gyerek volt a Sándorka“ Jestenszkyné Mihaleez Zsuzsanna — aki Petőfit dajkálta — mint zöldségárus a kiskőrösi Retrovics-féle hússzék előtt. (Fotómásolat Pálfy C. Eredeti daguerotip L. J. gyűjteményében.4 Vigye csak — FIAMI Kis asztal. A finomcsontú, sá- padtfehér asszonyujjak óvóre- megőn rendezik a tárgyakat. Évszázados „Károli Biblia”, vastagfalú, dédszülők-korabeli porcelán csésze, fotósokat tázba- hozó, megsötétedett pléhfényké- pek. Ezeket akartam megmutatni. Édesanyám úgy féltette őket, .mikor Kiskőrösről menekültünk, mintha nem tudom milyen kincsek lennének. A fiatalok csak beszélnek a világba. Nem tudják: repedt korsóban is találhatunk gyémántot. Ha ezek semmitérőknek látszanak is, maga biztosan megőrzi őket Ez nekem szólt Eper néni, köszönöm a meghívást; de a boltban Petőfit említette nekem. Igen. Azért adom oda a fényképeket is. Nézze ezt a legna- gvobbat! Levelezőlap nagyságú pléhle- mez. A széleket és hátlapot már kikezdte a rozsda. A képen, ház előtt jól megtermett falusiruhás asszony ül. Előtte a földön kis szakajtóban, kosárkákban, tányérokban zöldségfélék. Az árusító asszony mellett kétoldalt kíváncsiak néznek a fényképezőgépbe. Az asszony magabiztosan néz a világba. Kérdő tekintetemre Epemé folytatja. Ez az én „Dédim”. A kiskőrösi Nagy-téren, Petrovicsék háza előtt volt az árusító helye özvegy korában. Növendéklány | korában Petrovics Sándorkát ' dajkálta. Mert akkor még Pét- rovicsok voltak. , Később ó lett a Petőfi Sándor — szólal meg Eper néni nagymama lánya. A több ntint évszázados pléh- kép megremeg a kezemben. A hozzáfűződő emlékek arannyá fényesítik a rozsdásodó bádoglapot Eper Mátyásné, Vágó Anna néni gombolyítani kezdi a 150 évvel ezelőtti eseményfonaiat. Anyai őseim Kiskőrösön, a Nagy-vendéglő közelében laktak. A piac szélén. Házunk Petrovicsék mészárszékének szomszédságában volt. Sokszor csak úgy átkiabáltok egymásnak. Dédanyám Mihaleez Zsuzsi, férjezett Jeszenszkyné volt. Nagyon hideg újévre virradtak, omikor a szomszéd mészáros Petrovicséknál a kis Sándorka megszületett. Meglep a szomszédközelséget j erősítő névbecézés. Az a Petőfi, akinek költői nagyságát a szóképek a csillagok között is a magyar költészet egén átroha- | nó üstökösnek jelzik, Kiskőrösön a mindennapok szomszédságában másfél század múlva is a becézett kedves szomszédgyerek. Mindjárt megkeresztelték, mert naayon gyönge kis gyerek volt a Sándorka. Dédim akkor növendék leányka volt és a születés hírül vételekor anyjával ő is átment gyermeknézőbe. Sokat segített a daikálásban, rin- gatásban, mert Petrovicsné nagyon gyönge kis „filiarám" asz- szony volt. A beszédje mindig olyan kedveskedő, a menése meg olyan bicegőféle volt. Fehér csipkés főkötőt viselt szalagokkal. Amikor lépett, a csipke és a szalag mindig „leffent” egyet. Nagyon jómódúak voltak. v Eper néni „A jó öreg kocs- márost” is elénk idézi. A zömök, erős embert nagyon szigorúnak ismerték. A háza tóján nagy rendet tartott. Mindig erősen, katonásan beszélt. Azt mesélték felőle, hogy a szigorúsága mellett nagyon jó szíve volt. Ezt ki is használták és nagyon sokan vittek tőle hitelbe. Meg kölcsön is kértek tőle. Aztán a kölcsönt nem adták visz- sza. így tönkrementek. Nem is maradtak sokáig Kiskőrösön. A kis Sándorka alig volt 2 éves, amikor elköltöztek. 26 éve már, hogy a II. világháború Eper néniéket az Alföldről a mozsgói dombok közé vetette. Kedves, szép házuk, virágos udvaruk, nagy kertjük van. Baromfi, hízó is akadt mindig. Már dédunoka is gőgicsei. Megelégedett-e itt? Visszatér-# emlékeiben Kiskőrös? A szava lehalkul. Tudja, a szülőhelyet, a játékos udvart, fiatalságunk utcáit, a szüleinket pihentető temetőt nem olyan könnyű elfelejteni. Pedig tudom: gyermekkorom városa nincsen már. 11 éves koromban a Petrovicsék hússzékében még húst vettem. Fleischer, nek hívták a bérlőt. A Nagfsf piacon még húsz kocsiról it árulták a halat Soltról, meg Jeszenszky Zsuzsanna, aki tanúskodott Petőfi Kiskörösön való születése ügyében. (Fotómásolat Pálfy C. Eredeti daguerotip L, ). gyűjteményébenJ | A kisebb méretű fényképet j nézem. Ez is pléhből van. A képen csak egy asszony áll. Jobb keze csípőjén, bal kezével kerti széket fog. A mesélő nagyanyja, Jeszenszky Zsuzsanna. Az eseményorsó tovább forog. Nagyanyámat nagy megtiszteltetés érte. A kiskunfélegyhá- ziak és a kiskőrösiek között azon volt a vita, hogy a Petőfi Sándor — mert Sándorka nagy korában nevet magyarosított — melyik helyen született? Pestről tudós urak jöttek le Kiskőrösre. Sok embert összehívtak kihallgatásra. Dédim már nem élt, így naavanvám volt a fő tanúskodó. El kellett neki mesélni a Sándor születési körülményeit. Úisáqban is sokat írtak felőle. Nagyanyám már tudott írni-ol- vasni. A vallomását alá is kellett írnia. A meserokka megállt. Eper néni saját emlékeire I pergetem a kérdést Akasztóról hozták. A Dun# akkor még sok mellékággal ko- nyargott. Aztán a teret rendezni kezdték. A régi Szarvas-féle vendéglő helyén a Schafárl meg a Benedikti ügyvéd háza épült. Az egész tér új lett, csak a Petrovicsék öreg hússzékét nem bántották. Elhallgat. Milyen ok vetette őket ide? Miért nem mentek soha vissza? Nem kérdezem. Hátha soha be nem gyógyuló sebeket tépdes- nénk. Az emlékül kapott értékeket csomagolom. Fényképek... A csésze . . . Iaéretül a régi be- jegyzéses Biblia. Zavartan keresem a magyar nyelv ideiIlő köszönő szavait. Eper néni a nyolcadik X-et váltottak anyás adakozásával nyugtat. Vigye csak - Fiam! Lengyeltóti János
