Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-19 / 273. szám

14 DUNANTOll NAPLÓ 1972. november 19. ÚJ rejtvénysorozatot indítottunk! 13 + 1 KRESZ-totó Díjak táskarádió, kempingfelszerelések, biztonsági övék, autóscikkek, aiándéktárgyak A tudatosabb, udvariasabb, em­berséges közlekedésért, a közlekedé­si ismeretek alaposabb elsajátításá­ért, a tavaly nagy sikert aratott KRESZ-totó folytatásaként a Dunán­túli Napló Szerkesztősége, a Bara­nya megyei Közúti Balesetelhárítási Tanács, a Baranya megyei Rendőr­főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a TIT Baranya megyei Szervezetének Közlekedéstudományi Szakcsoportja, az Autóközlekedési Tanintézet, az Állami Biztosító Ba­ranya megyei Igazgatósága és a Magyar Autóklub Baranya megyei Szervezete lapunkban november 12-től négy fordulóban négy egymást követő vasárnapi meg­jelenéssel, í3-fí szelvényű KRESZ- totó rejtvénysorozatot indított. A telitalálatod szelvényt beküldők között 10 ezer forint értékben érté­kes díjakat sorsolunk ki. A jutalmak sorsolásában részt vesz minden telitalálatos szelvény. Az egyes fordulók megfejtőit is dí­jazzuk. A helyes megfejtők között fordulónként 5 db 250 forintos vá­sárlási utalványt sorsolunk ki, melye­ket a pécsi Centrum Áruházban le­het beváltani. Azok között, akik mind a négy for­dulóban telitalálatos szelvényt küld­tek be. a négy forduló után kisor­soljuk a tárgyjutalmakat. Első díjként egy Camping Record típusú táskarádiót, második díjként egy kempingfelszerelést (asztal, két «ék, kempingágy), harmadik díjként egy autós hűtőtáskát és egy bizton­sági övét, negyedik díjként egy Es­presso típusú hatszemélyes kávéfő­zőt, ötödik díjként biztonsági övét, hatodik díjként egy gumimatracot, hetedik díjként pedig egy autós hű­tőtáskát valamint több, kisebb aján­déktárgyat. A sorsolás eredményét és a meg­előző telitalálatos szelvényt vasár­napi lapjainkban közöljük. A mind a négy fordulóban telitalálatot elért szelvényeket december 15-én sorsol­juk és a nyertesek nevét december 17-i számunkban közöljük megjelölve azt is, hogy mit nyertek. A sorsoló­bizottság elnöke dr. Parragh Károly ny. r. alezredes. A kérdéseket az Autóközlekedési Tanintézet állította össze, lektorálta a Megyei Közleke­dési ügyészség. A vásárlási utalvá­nyokat és a díjakat szerkesztőségünk titkárságán vehetik át a nyertesek. Kérjük megfejtőinket, hogy a szelvényeket a lapból kivágva, azon a név és a lakcím pontos fel­tüntetésével, borítékban, (a boríték­ra megfelelő értékű bélyeget kérünk ragasztani) gyűretlenül küldjék be a Dunántúli Napló Szerkesztősége címére (Pécs, Hunyadi út 11.) Kérjük, hogy a borítékra „KRESZ- totó” megjelölést írjanak. A sorsolásban csak azokat a szel­vényeket vesszük figyelembe, amelyek a fordulókat köVető szerda délig beérkeztek. Jó versenyzést és telitalálatos szel­vényeket kívánunk olvasóinknak! II. forduló A totószelvény 14 máz (13-j-l), minden felelet választható: •el. A helyes válasznak mot, vagy betűt a ti beírni: Pl.: az 1-es désnél, ha a helyes feleletet tartalmazza, oszlop 2-es rovatába kell beírni. kérdést tartal- kérdésre három 1, x. 2 jelzés­megfelelő szá- pposzlopba kell sorszámú kér- válasz a 2-es ekkor a tipp- a 2-es számot 1 TL 2 (T) Útelágazásnál terelő oszloppal találkozik. Az oszlopon haladási irányt jelző nyilat nem talál. Merre haladhat? 1. Ügy haladhat el az oszlop mel­lett, hogy az oszlop a bal keze fe­lől legyen. x. Úgy haladhat el, hogy az osz­lop a jobb keze felől legyen. 2. Mindkét irányban el lehet ha­ladni az oszlop mellett, mert nincs kötelező haladási irányt mutató nyíl. (f) Rendszeresen hegyvidéken köz­lekedő gépjárművek közül melyiket kell felszerelni féktuskóval, vagy ék­kel? 1. A 2.5 tonnát meghaladó önsú­lyú gépjárművet. x. A 3,5 tonnát meghaladó önsú­lyú gépjárművet. 2. A 3,5 tonnát meghaladó össz­súlyú gépjárművet. (5) Az úttest két széfén villamossí­nek vannak. A menetirány szerinti jobb ol-'alon a villamos sín mellett áll érv te'ierpépkocsi. Seaédmotor- kerékpé-ra! merre lehet végrehajta­ni a kikerülést? 1. Az álló teherautót jobbra, a vil­lamos-sínpályát igénybevéve. Hr Az álló teherautót balra. 2. Balról is és jobbról is, ha a ki­kerülő segédmotorkerékpár a forgal­mat nem akadályozza. © ,,Előzni tilos” tábla utam sze­mélygépkocsival előzhető-« a mun­kagép? 1. Igen, előzhető, mert nem gép­jármű. x. Nem előzhető. 2. Csak abban az esetben, ha a képzeletbeli felezővonalat nem kell átlépni. (D Melyik JovaskocsK nem kell fé­kezésre alkalmas szerkezettel felsze­relni? 1. Amelynek összsúlya a 2 tonnát nem haladja meg. x. A fúvott gumiabroncsé, állati erővel vont járművet. 2. A sík területen közlekedő állati erővel vont járművet. ® Járművével megfordulhat-e ki­jelölt gyalogátkelőhelyen? 1. Semmi körülmények között sem. x. Igen, megfordulhat, ha a gya­logos közlekedést nem akadályozza. 2. Csak állati-, emberi erővel vont járművel fordulhat meg. (7) Előzés alkalmával köteles-e a gépkocsivezető hangjelzést adni? 1. Csak akkor, ha a személy- és vagyonbiztonság megköveteli. x. Csak lakott területen kívül kőte­lező. 2. A korlátozó rendelkezések be­tartásával kötelező. ® Az úttest 12 m széles. Semmi­féle útburkolati jelet nem festettek fel. Lehet-e párhuzamosan közleked­ni? 1. Nem, mert a párhuzamos köz­lekedés esetén legalább az úttest közepére vagy záró, vagy terelővona­lat kell festeni. x. Lehet párhuzamoson közlekedni. 2. Csak gépkocsik közlekedhetnek párhuzamosan. (§) Vasúti átjárót ,,Sorompó nélkü­li vasúti átjáró” tábla jelzi. Meg kell-e állni ráhajtás előtt a gépjár­mű vezetőjének? 1. Igen, minden esetben. x. Nem kell megállni, ha meggyő­ződött az áthaladás veszélytelenségé­ről. 2. Csak a csoportos személyszállí­tást végző gépjárművel kell megáll­ni. ® Kijelölt kerékpárutat létesítettek az úttesten. Hol lehet tolni a kerék­párt? 1. Kizárólag az úttest szélétől 1 ni­es távolságban. x. Lehet az úttesten is, a járdán is. 2. A kerékpárúton. © A motorkerékpár tompított fé­nyének hány m-re kell megvilágítani az úttestet? 1. Legalább 40 m-re. x. Legalább 30 m-re. 2. Legalább 20 m-re. © Az úttest közepén záró- és tere­lővonalat festettek fel egymás mellé 200 m hosszúságban. A terelővonal közelebb esik a járművezető felé. Mi a helyes szebály a kettős jelnél? 1. A terelővonal felől a záróvonal átléphető. x. Csak előzés esetén léphető át a kettős jel, és előzés után vissza lehet térni a jobb oldalra. 2. Csak kikerülés esetén, ha a for­galmat a vezető nem akadályozza. @ A közúton állatcsoportot hajta­nak. Szürkülettől napkeltéig kell-e lámpával ezt jelezni? 1. Nem kell, mert ilyen rendelke­zést a KRESZ-szabályzat nem tartal­maz. x. Nem kell, mert állatokat nem le­het kivilágítani. 2. Az áílat hajtóinak a csoport haladását lámpával jelezniük kell. @ Milyen esetben kérhet visszatérí­tést az Állami Biztosító a követke­ző gépjárműfelelősség biztosítás '■’’apján a kártokozó gépjárművezető­től? 1. Minden esetben. x. Ittas, vagy jogosítvány nélküli vezetésnél. 2. Nem kérhet. RÁDIÓ, , TELEVÍZIÓ SZÍNHÁZ vasárnap Nemzeti Színház: Sybill (délután 3 és este 7 órakor). Kamaraszínház: A múló idő hegedű­je (délelőtt 10 órakor). HÉTFŐ Nemzeti Színház: NINCS ELŐADÁSI HANGVERSENY VASARNAP Nemzeti Színház: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenye. Vezényel: Sirio Piove- san (délelőtt 10.30 órakor). „Albér­let. II. hangverseny. Liszt-terem: Egyetemi bérlet, II. hang­versenye (este 6 órakor). HÉTFŐ Nemzeti Színház: ORI-műsor. Korda György estje (fél 6 és fél 9 órakor). MOZI VASARNAP Fark: Micimackó és társai (10). — Santa Vittoria titka (3, hnő, f9). Petőfi: A nagy Red (10). Joe Hill balladája (f4, 6, f9). Kossuth: Santa Vittoria titka (9, hn12). A Nagy Medve fiai (f3, f5). Joe Hill balladája (f7, 9). Fekete Gyémánt: Az őrvezető hét menyasszonya (4, 6). Jószerencsét: A betyárok bosszúja (10). Ne ingerel­jétek a mamátI (3). Fiatalok (5, 7). Rákóczi: Ne- ingereljétek a mamát! (10). A betyárok bosszúja (3)- A ko­rona gyöngye (5, 7). Kodály Ko.: Vidékiek New Yorkban (6). Május 1.: A kétéltű ember (10). Csak rá kell nézni! (f4, fő). Boly: Vidám em­berek és állatok (2). Queimada (4, 6). Harkány: Balkezes újonc (10). — Mert szeretik egymást (5, 7). Mo­hács: Modern Monte Cristo (10). Fel­szabadítás IV—V. (f4, 7). — Sásd: Stan és Pan, meg a hölgyek (5, 7). Sellye: A fekete farkas (4, 6). Siklós: Dél csillaga (10). Csoda olasz mód­ra (5, 7). Szigetvár: Az inkák kincse (10). A pap felesége (6, 8). HÉTFŐ Park: Joe Hiti balladája (f4, 6, f9). Petőfi: Santa Vittoria titka (3, hnő, f9). Kossuth: Joe Hifi balladája (f10, 12). Kard és kocka (f3, f5). Joe Hill bal­ladája (f7). A Sirály születése (9). Fekete Gyémánt: Mert szeretik egy­mást (6). — Jószerencsét: A korona gyöngye (5, 7). Rákóczi: Csak rá kell nézni! (5, 7). Május 1.: Ben Wade és a farmer (fő). Ságvári Ko.: Hét aranyember (5). Boly: Van aki meg­teszi, van aki nem (7). Harkány: A pap felesége (7). Mohács: Tombol a hold (fő, f8). Sásd: Stan és Pan, meg a hölgyek (7). Sellye: Csoda olasz módra (7). — Siklós: Fiatalok (7). Szigetvár: A fekete farkas (6, 8). RÁDIÓ VASARNAP KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírek, lapszemle, időjárás. — 6.10—7.25: Kellemes vasárnapot! — Közben 6.50—7.13: Műsorismertetés — Budapest és a vidék kulturális prog­ramjából — Az MRT Közönségszolgá­latának tájékoztatója — Körzeti idő­járásjelentés. 7.25: Múzeumi híradó. 7.28: Híres helységek. Eger. Riport­műsor. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: öt kon­tinens hét napja. Külpolitikai ne­gyedóra. 8.20: Az MRT gyermekkóru­sa énekel. 8.40: A Fülharmonikusok Klubja Veszprémben. 9.50: Szerkesz­tői üzenetek! 10.00: Hírek. — 10.03: Polkák. — 10.15: Szeret az erdő . . . Áprily Lajos versei. 10.25: Reklám. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek, lapszemle, időjárás. — 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. Közben 12.35—12.45: Közvetí­tés a Csepel—Tatabánya bajnoki lab­darúgó-mérkőzésről. 12.57: Nem azért mondom . . . Hámos György jegyzete. 13.07: Glenn Gould két zongoraver­senyt játszik. 14.10: Pillantás a nagy­világba. Dagesztán — az anti-Bábel. 14.30: Körkapcsolás bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről — II. félidő. — 15.20: Aranyhangok. Renata Tebaldi. Közben 15.50—16.00: Ipari tanulók. Jegyzet. 16.58: Hallgatóink figyelmé­be! 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Faluról falunak — muzsikával. 17.50: Lírai önarckép. Berczeli Anzelm Ká­roly versei. 18.05: Csajkovszkij művei­ből. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek, időjárás. 19.10: öt perc sport, totó. J9.15: Magnósok, figye­Az L forduló helyes megfejtése: x, 2, 1, 2, x, 2, 2, 2, x, x, x, 2, 2, x. 250 forintos Centrum-vásárlási utal­ványt nyertek: Galbavy Edit (Pécs, Ajtósi Dürer u. 10), Kiss Erzsébet (Pécsbagota 8. hsz.), Kóbor Dénes (Pécs, Ótemető u. 26.), Mátrai Mik­lós (Pécs, Aradi vértanúk útja 4.), Nyári István (Pécs, Athinay u. 2.). A nyertesek a vásárlási utalványt szerkesztőségünk titkárságán személyi igazolványuk felmutatásával vehetik át. Kérjük megfejtőinket, hogy ne csak a borítékra, hanem a kivágott szel­vényre is Írják rá a nevet és a lak­címet. Kérjük, hogy ne az egész új­ságot, hanem csak a kivágott szel­vényt helyezzék a borítékba. * A november 6-i számban közolt ke­resztrejtvény megfejtése: Az ember­nek a múlttal kell foglalkoznia, hogy ismerje a jelent és bepillantson a jövőbe. Könyvjutalmat kapnak: Declevn Gézn, Pécs, Kalinin út 2, Hnrgif^i István, Komló, Alkotmány u. 30, Jó- rsa D. Piroska, Pécs, Petőfi u. 56, , Paap András, Pécs, Engels út 17, I Szépe Györgyné, Mohács, Szabadság út 10. A könyveket postán küldjük el. ' lem! (ism.). 20.00: A BM Duna Mű­vészegyüttesének népi zenekara ját­szik, Kürthy Éva, Urban Katalin és Bojtor Imre énekel. 20.42: A szovjet széppróza hetei. Aki az életet keresi. Rádiójáték. 22.00: Hírek, időjárás. — 22.10: Sporthírek, totó. 22.25: Zene­kritikusok hanglemezekről. 22.55: A tegnap slágerei ... — 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: La Wally. Rész­letek Catalani operájából. PETŐFI RÁDIÓ 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Orgonaművek. 8.00: Miska bácsi le­mezesládája. — 8.30: Madeline Bell énekelj 8.50: Mit hallunk? Érdekes­ségek a jövő hét műsorából. 9.20: Magyar múzsa. író—olvasó találkozó a rádióban, I. rész. 10.00: Népdal­csokor. 10.30: Az első 100 év. Buda­pest — 1912. V. rész. 11.10: Az MRT énekkarának hangversenye. Közben kb. 11.50—12.10: Találkozások a szín­házzal. Kb. 12.55: Operettdalok. — 13.10: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.25: Körkapcsolás bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. 14.20: Az arany- róica. Elbeszélés rádióra. 14.50: Mik­rofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 15.00: Hírek, időjárás. 16.05: A va­sárnap sportja. 16.35: Hófehérke és a hét törpe. Filmzene-részletek. — 16.44: Mit üzen a Rádió? 17.19: Ez is, az is . . . Közben 18.00: Hírek, időjárás. 18.05—18.10: öt perc sport, totó. 19.25: Jó estét, gyerekek! 19.35: Kodály-hangverseny. — Közben kb. 20.15: Hírek, időjárás. — Kb. 20.25: Sporthírek, totó. — Kb. 20.30—20.35: Egy kihantolt sírra. Versek. — Kb. 21.10: Verbunkos muzsika. — 21.25: Könyvek és századok. 21.50: A Rádió Dalszínháza. Suppé: A szép Gala- thea. Vidám mitológiai játék. 23.00: Hírek, időjárás. — 23.10: Zenekari muzsika. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsor- ismertetés. 8.09: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — Közben 8.54—8.59: A bánkódó férj. Versek. 9.45: Sok vagy kevés '100 milliárd? Riport. 10.00: Új zenei újság (ism.). 10.35: Régine Crespin és Carlo Ber­gonzi énekel. 11.13: Lotte Weimar­ban. Thomas Mann regénye rádióra (ism.). 12.00: Hírek, lapszemle, , idő­járás. 12.10: Új lemezeinkbó1. 13.00: Vadházasság. Lajta Kálmán ródiójá- téka. 14.03: Olasz operákból. 14.54: Bach műveiből. 16.00: Hírek, időjá­rás. 16.05: Hallgatóink figyelmébe! 16.07: Művészlemezek. — 17.30: A dzsessz kedvelőinek. — 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Sziklay Erika dalest­je. Közben 18.40—18.55: Felhőt sze­rettem nézni . . . Áprily Lajos versei. 19.25: Lortzing operáiból. — 20.02: Csak fiataloknak! (ism.). 21.32: A Hilversumi Rádió ének- és zenekará­nak stúdióhangversenye. 23.00—-23.10: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. Kodály- művek — pécsi előadók, Vili. rész. Budavári Te Deum. Elő­adja a Pécsi Liszt Ferenc Kó­rus és Filharmonikus. Zenekar. Vezényel: Antal György. — A héten történt. Szívesen hall­gattuk. Sport 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — A hét hetedik napja. — Zenés összeállítás 19.30: Német nyelvű műsor. Hallga­tóink kérésére. Erzsébet-napi kívánságműsor, II. — Közben: Vidám történet nyelvjárásban 20.00: Műsorzárás. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: Mit üzen a Rádió? (ism.). — 8.50: Mario del Monaco énekel. — 9.00: íratlan könyvek könyve. Kahána Mózes regénye folytatásokban, IV. rész. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. Mendelssohn: Skót szim­fónia. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Szim­fonikus zene. 12.35: Tánczenei kok­tél. 13.20: Színes népi muzsika. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.05: Édes anyanyelvűnk (ism.). — 14.10: Gianni Morandi és Giorgio Gaber énekel. 14.22: Magyar fúvós­zene. 14.39: Olvassunk együtt Ady- verseket! I. rész. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Hello Dolly! — 16.05: Petófi- kalendárium. 16.11: Cseh népdalok és néptáncok. 16.34: Börtöninterjúk. 17.20: Világhírű előadóművészek le- l mezeiből. 17.45: Van új a Nap alatt 18.00: Húszas stúdió. 19.40: Nóták. 20.17: Magyar Múzsa. „Játszani is J engedd . . .” (ism.). — 21.00: Dupla ( VASÁRNAP vagy semmi . . . 22.20: Andy Williams énekel. 22.45: A XX. század nagy gondolatai. 23.00: Erkel operáiból. 23.30: Ritmusturmix. 0.10: Romantikus kórusmuzsika. MAGYAR TV. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Verbunkosok, katonadalok. — 8.30: Beethoven műveiből. 9.03: Ezer- egy délelőtt. 10.00: A zene hullám­hosszán. Közben 10.30: Néhány szó zene közben. — 12.00: Kamarazene. 13.03: A nagyszülő is nevel. 13.20: Balettzene operákból. 14.00: Kettőtől hatig. — 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Az emberiség egészsé­géért. 18.45: Új könyvek (ism.). — 18.48: Népdalok. 19.10: Idegen nyelv — anyanyelv (ism.). 19.35: A Magyar Rádió dzsesszhete. 21.25: Latin-ame­rikai históriák. 21.45: Egy szerelem három éjszakája. — 22.12: A szovjet zeneművészet mesteriskolája, II. rész (ism.). 23.15: Virágénekek. 23.30: A hét zeneműve — Mendelssohn: Skót szimfónia (ism.). URH RÁDIÓ 18.05: Orosz nyelvtanfolyam (ált. !sk. 8. oszt.). 18.20: Huszonöt perc beat. 18.45: Láttuk, hallottuk (ism.). 19.05: Hangfelvételek — felsőfokon. 20.38: Két szonáta. 21.20: Világszínház — Plautusz: A hetvenkedő katona <ism.). 21.55: Hanglemezek. — 22.00: Verdi: Lombardok című operája Gardelli ve­zényletével. PÉCSI RÁDIÓ Magyar nyelvű műsor. Sport­melléklet Fülöp Kálmán nótái Fiatal szakmunkásokról Liszt: A munka himnusza. — Előadja a Volán Vállalat Bar­tók Béla férfikara Műemlékvédelem Baranyában. Beszélgetés dr. Görcs László­val, a Baranya megyei Tanács műemléki albizottsága elnöké­vel A Mantovani zenekar Játszik, Mario del Monaco énekel Dél-dunántúli híradó Szirmai Albert operettjeiből Szerb-horvát nyelvű műsor. — Panoráma. Kulturális magazin. Hírek Német nyelvű műsor. — Hétfői kommentár. — Táncritmusban. Olvastuk, elmondjuk. — Vidám hete leje. Zenés összeállítás Műsorzárás. 17.30: 17.60: 17.50: 18.00: 18.10: 18.15: 18.30: 18.45: 19.00: 19.30: 20.00: 7.45: 8.25: 8.50: 9.15: 9.45: 10.15: 10.20: 10.55: 11.00: 14.48: 14.50: 15.15: 16.00: 16.40: 17.15: 17.40: 17.50: 18.10: 18.35: 18.45: 19.00: 20.00: 20.05: 21.05: 21.40: 22.00: Ábrázoló geometria, I. vési Német nyelvtanfolyam Francia nyelvtanfolyam — ha­ladóknak Csak gyerekeknek! Hókusz-pókusz. Vidám esztrád- műsor a Kakaóbárban Reklámműsor Tüskevár. 7. A tüskevár meg­hódítása (ism.). Reklámműsor Újpesti Dózsa—Budapesti Hon­véd bajnoki férfi röplabda­mérkőzés Műsorismertetés Történelem mindenkinek . . . — „Ezernyi fajta népbetegség...” Beszéljük meg! Amíg az asztalra kerül. A bor Prizma üzenet a jövőből. 7. Im-boly­gó (ism.) Reklámműsor A Petőfi-év küszöbén. A badságharc katonája Műsorainkat ajánljukl Sporthírek Esti mese A HÉT... Hírek Odüsszeia, VI. révr Vendégünk: Az „Iverija** gré* esztrádzenekar Lírai riport Csanádi Imréval Hírek — Sporthírek. JUGOSZLÁV TV. VASARNAP 9.00: Magyar nyelvű odas. 9.50: Népi muzsika. 10.12: Földművelőknek. — 10.55: Éles szeműek. 11.30: Quentin Durward — filmsorozat gyermekek­nek! 12.00: A harminc betű művele­te. 12.30: Szakmai képzés. 13.00: A tudás — vagyon. 14.00: Színház a házban. 14.30: Sportműsor: Jugoszlá­via—Görögország labdarúgó-mérkő­zés. 18.10: Dokumentumfilm. 18.25: Peyton kisváros. 20.30: La le mester — humoros adás I. epizódja. 21.15: Vers és sanzon. 21.30: SportszemJa. 22.20: Hét tévénap. HÉTFŐ 16.45: Magyar nyelvű tévéVróníko. — 17.40: Bábjáték. 18.00: Az én utcám — tévéóvoda. 18.30: A nézők és a tévé. — 19.00: Tegeződve — ifjúsági adás. 20.30: Városok — Leskovac. 21.00: Zoran Jovanovic: Vonat észak­ra, vonat délre. Tévédráma* — Tér lisztet mintabolt. Jókai tér 2. A Centrum Aruház kezelésében. (x) — A Baranya megyei Rendőr-főka­pitányság közlekedésrendészeti osztá­lya kéri, hogy meghallgatás végett jelentkezzenek azok, akik az 1972. no­vember 7-én 17 óra 30—45 perc kö­rüli időben Pécsett, a Szigeti út-j- Szántó Kovács János utca keresztező­désénél lévő kijelölt gyalogátkelő­helyen történt közúti közlekedési bal­esetnek szemtanúi voltak. Jelentkezni lehet: Pécs, Kilián György u. 3. sx. II. em. 104. sz. helyiségben, vagy a 12-266 sz. telefonon. — A MÁV Pécsé Igazgatósága lm tesíti az utazóközönséget, hogy no­vember 27-től üzemi okok miatt a Pécs—Bátaszék vonalon három sze­mélyvonat menetrendjét megváltoztat­ja. A 6420 sz. vonat Pécsről 3.15 óra helyett későbben, 3.57 órakor indul és Bátaszékre 6.00 óra helyett 6.15 órakor érkezik. A Bátaszékről 3.20 órakor induló 6429' sz. vonat kizáró­lag Nagypallról, a 4.51 órakor in­duló 6427 sz. vonat pedig kizárólag Bátáról és Palotabozsokró! 2—4 perc­cel korábban közlekedik. Részletes felvilágosítást a vasútállomások ad­A MOSONMAGYAROVARI MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁR SZOMBATHELYI GYÁRA ELADASRA FELKÍNÁLJA az alábbi használaton kívülivé vált állóeszközeit: Csúcseszterga MVE 280/3000 1 db Anyamenetüregelőgép ROS—001 1 db (bolgár gyárim.) Radiálfúrógép RF—2 1 db Nem forgógépes ívhegesztő db árramforrás SCH—340 3 Nem forgógépes ívhegesztő db áramforrás KH-200 2 Rázó-préselö formázógép FÓROMAT 40/A 1 db Megtekinthető: MMG Szombathelyi Gyára Szombathely, Szinyei Merse Pál u. 39. Ügyintézés: Üzemfenntartás, Telefon: 12-940/110. OJDONSAG! MOST ÉRKEZETT! Háztartási olajtűzhely Alkalmas, főzésre, fűtésre, melegítésre. Használata üzembiztos, gazdaságos éj tiszta. • ARA: 2640,- Ft Kopható: A TITÁN Kereskedelmi Vállalat szakboltjában. Pécs, Lenin tér 6. sz. m — YiWKm KERESKEDELMI VÁLLALAT r

Next

/
Oldalképek
Tartalom