Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-02 / 259. szám
?972. november 2. DUN ANTOLI N APIO Hozzászólás egy készülő tanácsi rendelethez Ismét napirenden Pécs köztisztasága Megkérdeztük: (Pécs megyei Város Tanácsának soronkövetkező ülése elé terjesztik a város köztisztaságának fenntartásáról szóló tanács- rendelet tervezetét.) Mivel is kezdhetném rendhagyó hozzászólásomat, mint azzal, amit minap a tervezet előkészítésének vitájában hallottam: „Igaz, hogy lesz új tanácsrendeletünk, de vajon ettől tisztább lesz-e Pécs?” Gondolom, ugyanez vetődik fel a városi olvasóig többségében is a hír hallatán. Ebiből viszont nyilvánvalóan következik, hogy városunk tisztaságával nem vagyunk elégedettek, sőt az is, hogy sokszor szégyenkezni kényszerülünk emiatt önmagunk és az idelátogató idegenek előtt. Az idézett kérdésre válaszolva elsősorban azt kell megállapítani, hogy a rendelettervezet korrektül körülhatárolja a város köztisztaságának fenntartásához szükséges feladatokat De hiszen ugyanezt tette az 1965-ben alkotott 2. számú tanácsrendelet is, amely „a .közterületek tisztántartásáról és a háziszemét kezeléséről” intézkedett és attól sem lett tisztább a városunk. Pécs köztisztasági helyzete az elmúlt hét évben is rendszeresen visszatérő témája volt lapunknak és mindig olyan dolgokat tettünk szóvá - a javulás legcsekélyebb reménye nélkül —, amelyeknek szankcionálását a tanácsi rendelet is kilátásba helyezte. Tilos volt eddig is „a közforgalom célját szolgáló területek ... besszennyezése", továbbá „a közterületen elhelyezett berendezési tárgyak és felszerelések, fák és növények beszennyezése" és „aki bármely anyag szállításánál, fel- és lerakásánál nem kerülhette el a közterület beszennyezését, köteles volt a munka befejezése után a közterületet megtisztítani" és előírás szerint „az építkezést végző vállalatnak az építkezés területén és annak közvetlen környékén a tisztaságról gondoskodnia kellett". így volt-e? Utcáink sokszor siralmas képe a bizonyíték rá, hogy nem. A pécsi utcákat járva sokszor meghökkentő látványban lehet részünk. Ki nem figyelt fel még például arra, hogy egyes helyeken ugyanaz a szemetecske napokig, hetekig hever háborítatlanul, s egy idő után már szinte „kedves ismerősként" üdvözli a járókelőt. De nem is ez a baj, hanem az, ha ez a szemetecske sokadmagával egy-egy utca permanens tisztátalansá- gát hirdeti. Mert sajnos ilyent is megfigyeltem. Meg olyant is, hogy egy újmecsekaljai ház előtt évek óta (!) ott van egy hajdan odaszállított homokkupac, most már ellapulva, hozzá- kövesedve az úttest aszfaltjához. Egy másik újmecsekaljai ház előtt a szemétkonténer a közelmúltban „meghibásodott'. Emiatt egy hétig nem ürítették, a szemét pedig körülötte halmozódott a járdán. Amikor illetékes helyen emiatt szóltam, az történt, hogy kivittek oda egy új tartályt, aztán néhány hét múlva elvitték a jót, az ócska pedig maradt, most már feldöntve, s a szemét ismét a járdán ... - • Ha már a szeméttartályokról szóltam, hadd mondjam el azt a kételyemet, hogy a közelmúltban épített konténertakaró falakra ugyan szükség volt-e? A jószóndék — hogy ti. eltüntessék a szem elől ezeket az egyébként természetes szükségletet jelentő, ám látványnak mégsem kellemes edényeket — kétségtelen. Csakhogy éppen ez nem sikerült. Megmaradt a látvány, nem szűntek meg a velejáró „illatok" sem, az emberben pedig éppen ezért óhatatlanul felvetődik a gondolat: vajon azt a pénzt, amit ezekre a falakra fordítottak, nem lehetett volna célszerűbben elkölteni? A még érvényben lévő tanácsrendelet (de az új ugyanúgy) tiltja az építési hulladék közterületen való tárolását. Ezzel szemben mit láthatunk pl. a székesegyház előtt? A plébánia belső átalakítása során „kitermelt" törmelék folyamatos elszállításáról senki nem gondoskodott, de valószínűleg fele- Ifcségrevonás sem történt emiatt, különben a látvány nem „gyönyörködtetett" volna senkit oly sokáig. Változatlanul megoldatlan az áruszállításnál és rakodásnál tapasztalható szemetelés megszüntetése. Bontási területeken, majdani építkezések kijelölt területén tucatjával láthatunk alkalmi szemétlerakóhelyeket, ami ugyancsak tiltott dolog, s amit a többihez hasonlóan szintén nem vesznek túl komolyan. Ezeknél a „grundoknál” érdemes egy-két mondat erejéig elidőzni. Amilyen képet ezek mutatnak, az a legteljesebb mértékig kimeríti a köztisztasági szabálysértés fogalmát. Ne menjünk messze, csak a Barba- kán közelébe. Igaz, az ásatások még folynak, de az is, hogy a körbástyának állandóan sok a látogatója, s azok nézegethetik a méteres gazdzsungelt Törvényszerű-e annak az ottléte? De kérdezhetném ugyanezt a majdani újmtecsekaliai strandfürdő területéről is. Évek telnek még el, amíg ott (talán a 80- as években?) valami lesz. Addig kötelesek leszünk azt a területet a jelenlegi — már eddig is többéves — állapotában nézni? Egyáltalán: ha valamely területről tudjuk, hogy ott belátható időn belül nem valósul meg a tervezett beruházás, nem lehet-e ott valamilyen ideiglenes rendezést végrehajtani? Mint ahogy teszik ezt - igaz, sokéves késéssel — a tervezett újmecsekaljai filmszínház helyén. Ezek a grundok elhanyagolt, semmirevaló állapotukban szinte csábítanok a köztisztasági előírások folyamatos megsértésére. Mint ahogy a rossz utak, járdák sem ösztönöznek a túlzott tisztaságra. A teljesség igénye nélkül felsorolt példák is bizonyítják: a város köztisztasága nemcsak hatósági ügy, s azért nem lehet egyetlen vállalatot felelőssé tenni. A köztisztaság - mint a fogalom neve is mutatja — közösségi ténykedés, tehát amikor a város tisztasági állapota miatt szégyenkezni kényszerülünk, tulajdonképpen önmagunk ténykedése miatt szégyenkezünk. Való igaz, hogy nagyvonalúak vagyunk etekintetben. Túlságosan is könnyedén hajítjuk el a kezünkben lévő szemetet - legyen az egy cigaretta- csikk, cigarettásdoix>z, újság, vagy tudomisén, micsoda —, ahol éppen az eszünkbe jut. De miért? Mert sajnálatosan sok a rossz példa, ami szinte ösztönzi az embert arra, hogy szándéka ellenére is szemeteljen. Olyan helyzetet kellene teremteni tehát — és bizonyos mértékig ez lenne a feladata a tanácsrendeletnek Is —, amikor az ember röstelli eldobni a kezében lévő szemetet, hiszen az övé lenne az egyetlen ... Utópia ez - mondhatnák erre. Nem hiszem. Akárhány külföldetjárt magyar elmondhatja, hogy vannak bizony városok, ahol inkább zsebregyűri az ember a leutazott buszjegyet, a kiürült cigarettásdobozt, a harapnivaló zacskóját, semmint eldobja, mert a környezet — nem az emberek, az utcák állapota — szinte kényszeríti a köztisztasághoz alkalmazkodni. Hanem hogyan lehet ilyen helyzetet teremteni? Elsősorban is természetesen úgy, hogy a tanácsrendeletben kilátásba helyezett szankciókat maradéktalanul alkalmazni is kell. Ez egyébként is természetes, hiszen a rendeletet, ha már megalkottuk, be is kell tartatni mindenkivel. De úgy is, ahogyan az említett vitában az egyik pécsi nagyvállalat vezetője reagált önkritikusan a tervezet egyes kitételeire, hogy ti. szigorú ellenőrzést és felelősségrevonást alkalmaznak a köztisztasági előírások betartatására! Hát ez az! Minden vállalatnál hasonló fellépésre van szükség, de úgy, hogy a vállalt közérdekű kötelezettségét maradéktalanul valóra is váltsa, s akkor máris tettünk egy lépést - nem is kicsit! - a tisztább Pécs felé. A város nem megnyugtató köztisztasági állapota nem törvényszerű, amit csak tudomásulvenni lehet, de változtatni rajta nem. Erre kell lényegesen több figyelmet fordítanunk. Hársfai István Miért kifogásolható a MECSEKTEJ csomagolása? Gyakran előfordul, hogy a közkedvelt fóliás tej tasakja kilyukad, vagy a sarkoknál fölenged a hegesztés. A tej a szatyorba folyik, vagy ami még rosszabb, rácsöpög az ember ruhájára, kabátjára. — Mivel magyarázza a csomagolási hibát a MECSEKTEJ üzemvezetője, Mész- lényi József? — A csomagolási selejt 0,5—1 százalék között mozog. Ezt igyekszünk leszorítani — amennyire tőlünk telik — a minimálisra. Mielőtt kiszállítjuk a fóliás tejet, nyomáspróbának vetjük alá, ellenőrizzük a csomagolás tar> tós voltát. Sajnos, arról nem tehetünk, hogy a fólia, amelyet részben a Tiszai Vegyikombinát, részben jugoszláv kereskedelmi partnerünk szállít, nem egyenletes vastagságú. A magyar fólia korábban sem felelt meg a célnak, a jugoszláv szállítmány minőségét is éppen most reklamáljuk. Az utolsó szállítmány egyenetlen vastagságú, sőt lukacsos volt itt-ott. A hegesztésnél az egymáshoz illeszkedő fóliáknak egyenlő vastagságúnak kell lenniök, különben a hegesztőgép, a már eleve vékonyabb fóliát tovább gyengíti, és ez a ta- sakot könnyen szakadóvá teszi. Ez a hiba, mint már említettem, viszonylag könnyen „kiugrik” a nyomáspróba során. Persze szállítás, rakodás közben nagyobb nyomós fs érheti a tasakot. —1 A jogosan panaszkodó vásárlókat mivel nyugtathatjuk meg? — Mihelyt megfelelő minőségű fóliát kapunk, reklamációmentes csomagolást biztosíthatunk. Az ősz folyo- mán a Tiszai Vegyikombinát új síkfólia-gyártó gépet helyez üzembe. Reméljük ez végleges megoldást jelent majd. Addig is a 0,5—1 százalékos selejthatáron belüli minőséget tudjuk tartani. A körzet orvosa — Amikor mocskáró1 <* lovasszekér behozta a cigányasszonyt, a gyerek már a lábainál feküdt. A szülés levezetését itt fejeztem be a rendelő udvarán ... — Hány község tartozott akkoriban a körzethez? — Kilenc és abból hatnak egyáltalán nem volt kövesútja, csak kátyú, amelybe még a szekér is lefulladt, gyakran fogtunk két pár lovat a rúdhoz, hogy valahogy elkecmeregjünk az istenhátamögötti településekig. Magyarbolyban — körülbelül a község közepe táján — laknak a doktorék, de nem közvetlenül az utca mentén, hanem beljebb, a kerten át vezető út végén. A nyitott garázsajtó előtt kis R—4-es áll mindig futásra készen. Három szoba ablaka nyílik a kerti fákra, mi a középsőben ülünk, nehéz, régi szép ebédlőbútorok, terebélyesre nőtt szobanövények társaságában. Dr. Víg József — a fent említett 1950-es évek elejétől - hosszú ideig 7500 lelket számláló orvosi körzetet látott el, végeredményben egyedül. Ma a körzet — idáig fejlődött már a falu-egészségügy — leszűkült négy községre: Magyarboly, Kislippó (hozzá Károiy- major), Lgpáncsa és lllocska. Az országos átlag szerint egy orvosra jut 2600-2800 lakos, ez az arány érvényesül most a magyarbolyi orvosi körzetben is. — Mi kell a jó egészségügyi munkához? — Most vagy hozzákezdek egy hosszú felsoroláshoz, vagy ... nézzük a legegyszerűbbet? — Az utóbbinál maradjunk... — Út! Elsősorban jó út, hogy az orvos eljusson — időben! — a beteghez. Másodszor: jó együttműködés a községi vezetőkkel. Ezek szerintem a faluegészségügy alapjai, ezekre lehet tervezni, építeni. Egy faluközösség egészség- ügyi helyzetét jelezni lehet a betegek csökkenő-emelkedő számával, az élveszületések adataival, az átlagéletkor szintjével, az egészségügyi felvilágosítás hatékonyságával, no és persze magával az orvosi ellátás színvonalával, vagy a megelőző gondozással, de hát mimindent nem ölel még át a falu-egészségügy fogalma? Hogy élnek, hol laknak, miként öltözködnek, táplálkoznak? Magyarbolyban 330 lakóház van, 1560 lakóval, s hogy pontos legyek, 4,7 fő jut egy házra, s ez jelenthetne bizonyos zsúfoltságot is, ha a tények nem igazolnák, hogy a házak zöme két-három szobás. Hiszen még a régi — eredeti parasztházak is többnyire két szobával rendelkeztek, s más kérdés, hogy a kettő közül az egyiket, az utcafrontra néző „tisztaszobát" nem lakták, legföljebb ünnepek alkalmával, akkor is vendégek. Parasztházak? „Muskátlis ablakom alatt... ’? És mi volt még a tenyérnyi ablakban, a világosságot is megszűrő és porfogó muskátlin kívül? Kalendárium, fából faragott sótartó nedves sóval, paprikával, törött okuláré és rózsafüzér. Aztán földes szoba — amelyet hát természeténél fogva tisztán tartani soha nem lehetett — csupán seprővel és kanosával, amelyből öreganyám szabályos íveket fröcskölt a földre, söprés előtt. A magasra vetett — piros terítővei letakart — ágyak, nyikorgó szekrények, sublótok, alma és megsavanyo- dott borillatot árasztottak és a ruhákat kikezdte a penész. A hajdani parasztházak e belső világa egy rossz színpadi díszletnek jóllehet még megfelel, valami romantikának, de szerencsére egyre kevesebb ilyen lakás lesz falvainkban. — Talán négy-öt földesszoba, ha van a községben — mondja dr. Víg József - és a „tisztaszoba" sem lakatlan már, főleg ott, ahol fiatalok vannak. Ezek a földes, szűkablakos, félsötét lakások különböző betegségek gócai voltak. Romantika ide, romantika oda, én nagyon örülök annak, hogy egyre inkább rájön a falusi nép: így lakni, élni nem lehet. Nézze csak meg, milyen házakat építettek! Majdnem mindenütt padlás, vagy parkettás a szoba, aztán hármas ablakokat vágtak, amelyeket naponta többször is ki lehet tárni, hadd jöjjön be a napfény és a levegő. Csak az kellett, hogy valaki elkezdje és építsen, vagy alakítsa át a régit... A többiek követték ... Persze ehhez más is kel---------------lett. Az orvos, a védő nő, a vöröskeresztes aktívák és persze a tanácsi szervek — évekig tartó — óvatos, tapintatos felvilágosító munkája. „Óvatos"? Igen. Tapintatosan kellett több családot rávezetni arra, hogy rendet, tisztaságot teremtsenek portájukon, „verjék le az ósdi falakat" áttételesen, de a szó-szoros értelemben is. Szét kellett verni az udvarok végében düledező árnyékszékeket, szigorúan meg kellett követelni az előírásokat a trágyadomb elhelyezésére is, hogy az legalább 15 méterre essen a kúttól és főleg mélyebb területen, mint ahogy a kút van. S vagy fallal körülvenni, vagy lemélyíteni és ezenkívül még lé-gyűjtő aknát is felépíteni. Fura „ügyek” ezek? Nem itt, másutt volt szokásban (lehet, talán itt is?!), hogy a trágyo- domb mérete, mintegy „státusz- szimbólum”-ként étt a jövendő anyósok előtt. „Érdemes benősülni, mert nagy a ganajku- pac nákik!" Vagyis a méretek feltételezték — joggal persze — a szép számú állatállományt, ami hát mindenképpen jómódra vallott. — Érdekes aztán — mondja az orvos —, hogy nálunk nem is éppen a legmódosabbak kezdték átalakítani házaikat. Nem is érezték szükségét, meg aztán nehezebben változtattak viszonylag kényelmesebb környezetükön. Inkább azok a családok vágtak bele, ahol a lányok, fiúk felcseperedtek, bejártak Siklósra, Pécsre dolgozni, látták a különbséget, és persze... pénzt is hoztak haza. így került úi, 1b,úto1r «-Tr.'.i ... i lakosokba, de már nem a hagyományos hálószoba, hanem a heverős, színes, sokdarabos, több-tagú berendezés és nem ritka eset, hogy a „tinédzser”-korú lányok nyári szünidőben a Villányi Állami Gazdaságban keresték meg — néhány év alatt — a berendezés árának egy részét, a többit aztán a mama és a papa biztosítja, hogy a „kelengye” készen álljon. És a táplálkozás-kultúra? A község képzeletbeli étlapja eléggé heterogén. Amíg az idősebb korosztály még mindig kitart a nehéz, zsíros, füstölthúsok, a sok kenyér, bab és krumpli mellett - a fiatalabbak — itt főleg gyermekes, ifjú házasokról van szó — erősen lazítják a hagyományos étrendet sok zöldséggel, gyümölcscsel, főzelékfélével, baromfival, ha hozzájutnak — többnyire Villányból, Siklósról — MIRELIT- készítményekkel is. — Kellemes tapasztalatom, hogy nagyon szigorúan betartják az orvosi utasítást a kismamák még a táplálkozás vonatkozásában is — mondja dr. Víg József. — A községben élő gyermekek nyolcvan százaléka napköziben, bölcsődében, óvodában és a kollégiumban étkezik. Bevezettük a gyümölcs-akciót, anii annyit jelent, hogy lehetőleg minél gyakrabban kapjanak gyümölcsöt a gyerekek. Ehhez nagy segítséget kapunk az állami gazdaságtól, ahonnét olcsón rengeteg almát tudunk beszerezni. A felnőttekkel viszont, legalább is egy részével, már nehezebb. Sajnos hosszú ideig itt szinte kultusza volt egyeseknél a pálinkának. Reggel egy kupicával? Hát ez nem megy. — Valamikor régen, az arató pálinka ... — Ne is mondjál Soha nem is volt és nem is lesz egészséges a pálinka. Emlékszem rá. a termelőszövetkezet kezdeti éveiben még a téesz is hajnalban pálinkát osztott az embereknek, aratás idején. Mondván, hogy „apáink is azt itták!” Csakhogy „apáink” egyszerűen lehevered- tek a fa alá, ha a pálinka kezdeti serkentő hatása után hirtelen lefáradtak, eltompultak. Ez megengedhetetlen, s ma már nincs is ilyesmi a téesz- ben. Az is baj volt, hogy rendszeresen kiszolgáltak ittas embereket a kocsmában, míg végre aztán elértük azt, hogy a Villányi ÁFÉSZ vezetői most rendkívül szigorú intézkedéseket hoznak életbe. Reméljük, lesz foganatja. TBC-s megbetegedés a ligáiig fordul elő, évente rendszeresen kiszűrik még az öregeket is, és amennyiben szükség van erre, szanatóriumba küldik m betegeket Minden évben eb végzik az iskolaorvosi vizsgálatot: az I., IV. és Vili. osztályos tanulókat minden év őszén te- tőtől-talpig megvizsgálja az orvos. Ez is a megelőzésnek egyik nagyon hatásos módszere. — Sok gondunk vaV, °* ■■ ■ ivóvízzel. Az ásott kutak vize nem egészséges, ezért a tanácsi szervekkel megegyezve meg is tiltottuk, hogy 1 éven aluli gyerekek ilyen vizet fogyasszanak. Szerencsére a szülők ismét megszívlelik tanácsunkat és — egyelőre — fúrt kutakból szerzik be a szükséges mennyiséget. Ez ideiglenes állapot, mert jövőre a tanács éppen emiatt törpevízművet építtet - mondja a falu orvosa, És ezzel — anélkül, hogy célozna rá — emlékeztet beszélgetésünk elejére, amikor a jó egészségügyi munkának egyik feltételét az orvos és a tanácsi szervek kitűnő együttműködésében látja. Rab Ferenc 1
