Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-12 / 267. szám

DUN ANTÜLI NAPLÓ 1972. november 12. Gyakran elmaradnak a szűrővizsgálatok Mérlegen a zaj Furcsa szenvedélynek hódolt Doktor Murke, rádióalkalmazott — Heinrich Böll, az élő német prózairodalom legkiválóbb mes­terének egyik novellahőse —, hallgatásokat, csendet gyűjtött. Annyira megcsömörlött a sok zajtól, hogy a magnószalagok­ról kivágta a hallgatásokat, ezeket a darabka csendeket összeragasztotta és otthon le­játszotta magának .., E bizarr sztorinak nem kevés alapja van: a ma embere egy­re inkább áhítja a csendet, de mindhiába, mert a civilizálódás- sal egyre zajosabb lesz a világ. Zaj van a munkahelyen, az ut­cán és a lakásban. Igaza lett Robert KochnaJc, aki már 1910- ben „megjósolta”: Egy napon az embernek éppolyan elkese­redetten kell majd küzdenie a zaj ellen, mint a kolera vagy a pestis ellen, ,,Fél évszázad múl­va V. O. Knudsen, a híres ame­rikai akusztikus már így véleke­dik a zajról: „A zaj éppolyan veszélyes, mint a levegő szeny- nyezettsége, alattomos, halálos veszedelem.” Zajos számok A felmérések szerint például Pécsett és a megyében 20 ezer ember dolgozik úgynevezett „zajos munkahelyen". A szak­emberek a zaj egészségkárosí­tó hatásának egész sorát isme­rik. A kisebb zajszintek az ide­gekre rórvak nagyobb terhet. Növekszik a fáradékonyság, rosszabb lesz a közérzet. Az or­vosok bebizonyították, hogy a zajos környezetben dolgozók körében egyre inkább emelke­dik a magas vérnyomásúak szá­ma, sőt, közvetett úton gyomor­fekélyt is okozhat. A kutatók­nak az a véleménye, hogy a zaj szívbetegséget is okozhat. A zaj egyik legismertebb követ­kezménye a hallásveszteség. El­keserítő, hogy napjainkban nő a nagyothallók száma. E beteg­ség egyszersmind gyógyíthatat­lan is. Négy évtizeddel ezelőtt — a vizsgálatok szerint — az emberek még érzékelték a nul­la decibel erősségű hangot, azóta a zaj annyira megrontot­ta az emberiséq hallását, hogy a városi lakosság átlagának hallásélessége már 10 decibel körül mozog. Az összehasonlítás kedvéért néhány hangerósség: c szellősusogás 10—15, az autóbusz 60—65, a beatzéne együttes mellett 120 decibel «xintű. Az első cikk A zajvédelem alapjait a má­sodik világháború előtt, a 30-as években az USA-ban, a Szov­jetunióban és Németországban rakták le. Erre az időre esik a zajméró műszerek kifejlesztése, a vizsgálatok megkezdése. Több országban már az 50-es évek­ben zaj ellen küzdő szervezete­Réttőn Ultik az Ötösért engedményes karácsonyi vására Az éwégi csúcsforgalom szét­húzását" szolgálja az OFOTÉRT előzetes engedményes kará­csonyi vására, amely hétfőtől december 2-ig tart. Az OFO- TERT-boltok, valamint a kijelölt áruházak, szövetkezeti üzletek és ajándékboltok a következő három hétben 15-35 százalék­kal olcsóbban árusítanak ti­zenegyféle fényképezőgépet, háromfajta filmfelvevőt, vala­mint filmvetítőt, fénymérőt és dianézőt. Ezenkívül, aki a vá­sár ideje alatt három Forte fil­met vesz, a negyediket ingyen kapja. A kedvezményes ajándékvá- sóron például a Horizon! fény­képezőgép 2960 forint helyett 1800 forintért kapható, 800-900 forinttal olcsóbbak az Exakta típusú fényképezőgépek, a szu­pertől ies!fményű Lada filmfel­vevő c’rn p'd'n 5000 forint he­lyett 3500 forint. két alapítottak. 1959-ben pedig Zürich székhellyel már nemzet­közi szervezet is alakult Újab­ban a KGST országoknak is van zajkérdéssel foglalkozó bizott­sága. Hazánkban a zajvédelem még a kevéssé művelt tudo­mányágak közé tartozik. Bár elég korán — 1942-ben — ép­pen itt Pécsett, a Pannónia Könyvtár egyik köteteként jelent meg Orbán György kis monog­ráfiája, „Küzdelem a zaj ellen”. Ennek ellenére magyar szerzők tollábój e kérdéssel foglalkozó cikkek csak az ötvenes évek derekán láttak napvilágot. A hatvanas években jelentek meg az első, e témával foglalkozó szakkönyvek. Az országban ma a zajvédelem „gazdája” az Or­szágos Munkaegészségügyi In­tézet és az Országos Közegész­ségügyi Intézet. 1959-ben a zaj­védelemről kormányrendelet is megjelent. 1966-ban pedig ha­tályba lépett az Általános Bal­esetelhárító és Egészségvédő Óvórendszabály, mely az ipari zajvédelem irányelveit rögzíti és a halláskárosodás meggátlását célozza. Az óvórendszabály egyebek között megállapítja, hogy a 80 decibelnél erősebb zaj a mun­kahelyeken néhány év után hal­láskárosodást okozhat. Az or­szágos Építésügyi Szabályzat idevonatkozó határozata értel­mében a zajerősséq a lakóépü­letekben, szállodai szobákban nem lehet több 40—45, a ven­déglőkben 60, o kórházakban 35—40 decibelnél. A legzajosabb hely A zajvédelmi irányelveket csak jól felszerelt hálózattal tudja a közegészségügyi szerve­zet ellenőrizni. Ennek érdeké­ben 1967-ben öt KÖJÁL-ban szerveztek zajvédelmi műszaki csoportot. Az egyitíMajvédelmi csoport Pécsett műNSik, mely­nek vezető mérnöke Újlaki Gyu­la: — Kétfős csoportunk egy hor­dozható zajszintmérővel végzi az üzemi és környezeti zajszint­méréseket. A csoport megala­kulása óta Pécs 44, úgynevezett „zajos üzeme” közül 22-ben védett méréseket. A legzajo­sabb üzem a szénbánya válla­lat A legnagyobb zajt a feltá­ró műveleteknél mértük —— 110 —120 decibelt —, mely már kö­zel van a fájdalomhatárhoz. Itt ugyanis fúrókalapáccsal dol­goznak. Nagyon zajos a Hő­erőmű turbinaháza, az itt mért zajerősség 100 decibel. Ugyan­ilyen erősségű q zaj a hirdi kenderfonó szövődéiben. A me­gye 104 zajos üzeméből 86-ban járt már a csoportunk. Igen nagy a zaj a Mohácsi Selyem­szövőgyár géptermeiben és a faipari üzemekben. A méréseket követően a cso­port elrendelte a bányászoknál a fülvédő-tok használatát, a szövödékben a füldugók alkal­mazását. A Hőerőműben a kö­zeljövőben látnak hozzá a gép­kezelők zajmentes fülkéinek épí­téséhez. Csak az a baj, hogy azokon a munkahelyeken, ahol feltételezhető a dolgozók hal­láskárosodása, ott szűrővizsgá­latokat kellene tartani. Annak ellenére, hogy Pécsett az Orr- Fül-Gége Klinikán működik az Audiológiai Állomás, e szűrő- vizsgálatok gyakran elmarad­nak. — A közlekedésből származó zajok megállapítására mérése­ket végeztünk Pécs és Harkány legforgalmasabb pontjain — mondta Újlaki Gyula. — A vá­ros legzajosabb pontja a Bem utcai villanyrendőrnél és kör­nyékén van; a zajerősség napi átlaga eléri a 80 decibelt. A rangsorban 77 decibellel a 48- as tér következik, majd a Szé­chenyi tér, Nádor Szálló előtti útszakasza. Viszonylag csende­sebb a 39-es dandár út. rtt a zajszint 72 decibel, a Sziqeti úton 69 decibelt mértek. Har­kányban. a fürdő környékén a zaj 60 decibeles. Méréseket vé­geztünk néhány iskolában is. A legerősebb utcai zaj a gépipari technikum osztálytermeibe szű­rődik be, nyitott ablaknál 70 decibel, zárt ablaknál 59 deci­bel. A legcsendesebb iskola az Acsádi úti, a zaj erősséoe nyi­tott ablaknál is csak 45 decibe­1 les. A felmérések szerint a vezető ipari országokban az átlagos ipari zajszint az utóbbi években egy decibellel emelkedett. Az ipar, a mezőgazdaság, egyre inkább a nagyobb erőt kifejtő munkagépeket igényli, melyek nem egyszer a fiziológiás alkal­mazkodóképességüket . megha­ladó terheket rónak a dolgo­zókra, ilyen a zaj is. A gépek konstruktőrei csak a berendezé­sek teljesítményével, hatásfoká­val törődnek, a zajtalanságra nemigen gondolnak. Jó lenne, ha a zajvédelem úgymond mű­szaki oldala is — az egészség­ügyhöz hasonlóan — mielőbb megtenné a kezdeti lépéseket. — Mécs László — Szállodapálló társas- nyaralók a Balatonnál Minőségi fejlődés várható jövőre a Balaton-parti fizetőven­déglátó szolgálatban. A tervek szerint többezer helyet több­szintes, szálloda-jellegű társas­nyaralókban kínálnak a vendé­geknek az idegenforgalmi szer­vek. A többszintes társasnyaralók - amelyek új lehetőséget nyúj­tanak az üdültetés kiterjeszté­sére - gombamódra szaporod­nak a Balaton mindkét partján. Ezek a modern épületek 'ólá­ban szállodapótló szerepet töl­tenek be csúcsforgalmi időszak­ban. Az idén erre a célra már többszáz ilyen komplett felsze­reléssel ellátott lakrészt vettek igénybe az idegenforgalmi szer­vek. Az újonnan épült társas­nyaralók idegenforgalmi hasz­nosítására a téli hónapokban megkötik a szerződéseket. A kollégiumi konferencia utolsó napja Napirend» a szakkollégiumok szervezése A kétágyas szobák nehezítik-e a közösségi élet kialakulásait Harmincezer egyetemista és főiskolás lakik diákotthonban és kollégiumban Tegnap délelőtt befejeződött az V. országos felsőoktatási kollégiumi konferencia. Az utol­só nap programjaképpen a kü­lönböző szekcióülések elnökei beszámoltak a konferencia ke­netében végzett munkáról, majd Király Tibor, a Művelődésügyi Minisztérium felsőoktatás-politi­kai főosztályának vezetője zár­ta be a konferenciát. A konferencia leglényegesebb gondolatai a szakkollégiumok kialakítása ügyében fogalma­zódtak meg. így általában Tervismertetés Pécsszabolcson Építési engedélyek január I-töl Nem ezt szeretnék hallani, j nem ezt szeretném mondani, de ezt kell! — Ez a mdndat döb­bentette rá leginkább a jelen­lévőket arra. hogy egy terv még nem minden. Elhangzott pénte­ken este a „szabolcsfalusi” mű­velődési otthonban Pécssza- bolcs nemrég jóváhagyott ren­dezési tervének ismertetésekor, s aki kimondta: Gömöri János, a városi építési osztály mérnö­ke. Akiknek mondta: a párt- vezetőség, a népfrontelnökség tagjai és a tanácstagok. Kovács György terve szép jö­vőt ígér ennek a nagy kiter­jedésű bányásztelepülésnek, aminek eddigi spontán fejlődé­se a gondok sokaságát szülte. Közülük elegendő kettőt kiemel­ni — ezt tette az előadó is —, hogy világossá váljék: megol­dásuk nélkül a terv — papír­terv. Vezetékes víz- és közcsa­torna ez a kettő, és éppen ezek miatt hagyta nyitva az előadó a hallgatói által várt leglényegesebbet. Hogy ti. mi­lyen ütemezésben valósul meg a terv. Pécsszabolcs közműves fejlesztése a meszesi rekonst­rukció függvénye, az pedig ma még eldöntetlen, hogy a re­konstrukcióval együtt lesz-e ezen a területen nagyobb ará­nyú lakásépítés. Ha lesz, új, nagykapacitású közműhálózatot is kell építeni, s ezt Szabolcs ellátására is méretezhetik. De ha nem ... A tervismertetés résztvevői te­hát a távolabbi jövővel ismer­kedhettek. Olyan dolgokkal, hogy milyen lesz a település úthálózata, hol épülnek új is­kolák, óvodák, merre lesznek a bevásárló-központok ... De szó volt olyasmiről is, hogy mi legyen pl. a bányatelepi laká­sokkal, hogyan lehetne korsze­rűsíteni azokat. Kézenfekvőnek látszik, hogy az ikerházak egyik­egyik lakását igénybevegyék a másik korszerűsítésére, komfor- tossátételére. Csakhogy ehhez rengeteg új lakásra lenne szük­ség, így erről a fajta korszerű­sítésről le kell mondani. Ami mindenkft érdekel, az természetesen az, hogy mi van már ma? Azaz a rendezési terv hogyan él, hat ma a távolabbi célkitűzések megvalósításáért. Magyarán: hol lehet építkezni? Régóta nyugtalanító kérdés ez Pécsszabolcson, amire eddig nem nagyon lehetett válaszol­ni. A rendezési terv ismereté­ben ma már adnak ki épület­felújítási engedélyt olyan terü­letre, amelyen ezek a későbbi telekkialakításokat, intézmény­létesítéseket nem befolyásolják. Olyan területeken viszont, mint pl. az „öregfalu”, csak a köz­vetlen életveszély elhárítását célzó munkát engedélyezik, mert itt mindenképpen fel akar­ják számolni az egészségtelen zsúfoltságot nagyobb építési telkek kialakításával. És az új építkezések? Az ismertetést kö­vető kérdések többsége erre vonatkozott. A felelet egyértel­mű volt: gyakorlatilag építési tilalom van még, de a tanács keresi azokat a területeket, ahol bizonyos engedményekkel kiadhatnak építési engedélye­ket - a rendezési terv előírá­sait figyelembe véve. Meddig kell erre várni? Jövő év elejé­ig­* Amiről nem volt szó, mert talán nem tartozik szervesen a rendezési tervhez, az a terület jelenlegi ellátási színvonalának emelése. A megjelentek annyira belefeledkeztek az építési problémák boncolgatásába, hogy meg is feledkeztek arról, amit egyébként o terv is rög­zít: a terület intézményellátott­sága, kereskedelmi hálózata nem kielégítő. A terv a számí­tott 8 ezres lakosságszámhoz például 195 bölcsődei, 265 óvo­dai férőhely és 22 általános is­kolai tanterem létesítését irá­nyozza elő. Csakhogy a jelen­legi, mintegy 6 ezres lakosság­számhoz is hiányzik 140 böl­csődei, 175 óvodai férőhely és 12 tanterem. Lesz-e e téren va­lami előrehaladás? Ezt senki nem kérdezte és természetesen nem is válaszoltak rá. A keres­kedelmi hálózat fejlesztéséről sem volt szó, pedig itt sincs minden rendben. „Örülünk, hogy végre meg­született ez a terv” - mondta Pernecker Imre, aki a tervis­mertetés „időtlenségéhez” pró­bálván igazodni, még azt is hozzátette, hogy „ez a rende­zési terv nem nekünk, hanem a jövőnek, a gyermekeinknek készült”. A fenti néhány példa viszont azt mutatja, hogy a terv alapján valamit már a jelen­nek is kellene adni. A város anyagi lehetőségei végesek, s ebből sokfelé kell szorongató gondokat megoldani — ezt ma­gyarázta Gömöri János is, ami­kor bemutatta, hogyan illesz­kedik a város általános ren­dezési tervéhez Pécsszabolcs rendezési terve. Csakugyan, az egésznek csak nagyon kis része ez a terv. Mint ahogy Pécs­szabolcs is csak kis része a vá­rosnak. De ne feledjük: sak- száz munkáscsalád él itt, kicsit „távol a várostól", akiket kö­zelebb kell hozni már ma és nem holnap. H. L Kedden Színházbarátok klubja November 14-én, kedden es­te 7 órakor a pécsi Doktor Sán­dor Művelődési Központban megalakul a Színházbarátok Klubja. A Pécsi Nemzeti Szín­ház ugyanis lehetővé teszi, hogy azok a nézők, akik a színház- művészet tránt nagyobb mérték­ben érdeklődnek, igényüket bensőségesebben, mélyebben kielégíthessék. Sőt, a színház kívánja is a közönséggel való közvetlenebb baráti kapcsola­tokat. Ezért hozza létre ezt a klubot, amelynek kettős célja van: a közönség több művészi élményt, művészeti tapasztala­tot szerezhet, a színház pedig még szorosabbra fűzheti a kap­csolatot a közönséggel. A klub az egész évadra ki­terjedő programmal akarja kö­zelebbről megismertetni tagsá­gával a színház munkáját, mű­vészi céljait, eredményeit No­vemberben Hernádi Gyula: Antrkrisztus című drámájának emlékpróbájára, decemberben a díszletkészítés megtekintésé­re, januárban pedig a Pécsi Balett próbájára látogathatnak el a klubtagok. A februári prog­ram: Léka László maszkmester tájékoztatója a sminkről, a pa­rókakészítésről, utána megnézik a mester színháztörténeti gyűj­teményét Márciusban a szín­házi kórus úgynevezett beének- lésén vesznek részt, majd a Pa­rasztbecsület című operát te­kintik meg. Áprilisban Breitner Tamás zenei-igazgató zenekari összpróbáján, májusban a szín­ház fővilágosítójának tájékoz­tatóján és világosítási bemuta­tón vesznek részt. Végül június­ban a színészklubban a színház művészeivel beszélgetnek az évad sikereiről. minden szekcióban orra a meg­állapításra jutottak, hogy ezek a kollégiumok, amelyek a meg­lévő általános kollégiumok ke­retein belül, az egyes szaktu­dományokban nagyobb elmélye­désre adnak lehetőséget, s ez­zel együtt az elhelyezésben is bizonyos elkülönítést kívánhat­nak —, de nem jelenthetnek egy merev országos formát. Na­gyon nagy mértékben kell a szervezésük során figyelembe venni az egyes szakok, s az egyes kollégiumok eltérő kívá­nalmait, lehetőségeit. Hangoz­tatták — elsősorban a tudo­mányegyetemek szekciójában —, hogy a szakkollégiumok ki­alakítása kezdetben a rossz ér­telemben vett elitréteg kialaku­lását, mostanában pedig inkább az anyaintézettól való elszige­telődés veszélyét hordják ma­gukban. Mindezek a gondok ellenére a szakkollégiumok szer­vezése időszerű országos fai­adat De több más érdekes meg­állapításra is jutottak. így sür­gősnek mondották a nevelők pedagógiai-pszichológiai kép­zését továbbá a tanárok bent- lakási lehetőségének bővítését Aztán nagyobb publikálási le­hetőséget kívántak a kollégiumi kérdések, a kollégiumi élet szá­mára. Felhívták a figyelmet: az új kollégiumok építésénél előro gondolni kell a korszerű igé­nyekre, mert némely kollégium már megnyitásakor elavult épí­tési szerkezetű, beosztású. Felmerült egy aggodalom isi a kétágyas szobák iránti igény, amelyet fokozatosan ki is elé­gítenek, esetleg nehezíti a kö­zösségi élet kialakulását és szál­lodajelleget fejleszt ki. De a konferencia résztvevőinek több­sége szerint nincs veszély, mert korszerű pedagógiai módszerek­kel ezt ellensúlyozni lebet A konferencia tehát rendkívül fontos megállapításokkal zárult Fontosságát ezen kívül az is fokozza, hogy az ország felső- oktatási intézményeiben a hall­gatók mintegy fele, körülbelül 30 ezer diók lakik diákotthon­ban, illetve kollégiumban. Saj­nos 15 százalékuk még emele­tes ágyakkal felszerelt nagy te­remben. Annak ellenére, hogy ebben az ötéves tervben 10 ezer általános, közép- és szakmun­kástanuló iskolai diákotthoni vagy kollégiumi férőhelyet léte­sítenek — minden évben növe­lik a felsőoktatási intézmények diákotthonainak, kollégiumainak számát is. A konferencia befejeztével ki­osztották az országos fotókiállí­tás díjait is. A Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem hallgatóinak ké­pei a zsűri különdíját kapták. F. D, Magyar gazgasági delegáció utazott Indiába Dr. Heiczman János kohó- és gépipari miniszterhelyettes vezetésével szombaton magyar delegáció utazott Üj Delhibe, a harmadik ázsiai vásárra. A lá­togatás arra is alkalmat nyújt, hogy küldöttségünk a magyar- indiai gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, s mindenekelőtt a gépipari együttműködésről tárgyaljon indiai partnereivel. Horvát író emléktáblája a Nagy Lajos Gimnázium falán „Iskolánkban tanult August Senoa, a horvát irodalom nagy alakja 1849—1851 között." A Nagy Lajos Gimnázium folyosó­ján ez a magyar és horvát nyelvű márványtóbla hirdeti teg­nap óta — az intézet sok nagy­nevű tanítványa között — a XIX. századi horvát irodalom kimagasló alkotójának emlékét. August Senoa Zágrábban szü­letett, szülei Pécsről származ­nak, így őt is a nagyhírű pécsi középiskolában, a mai Nagy Lajosban taníttatták. Kezdettől vonzódott az irodalomhoz. Gaz­dag, sokhúrú költészettel aján­dékozta meg nemzetét: szerel­mi és hazafias líráját egy­aránt jelentősnek tartják. Mun­kássága nagyobb részét törté­nelmi regényei, elbeszélő művei adják. Ezt az életművet méltatta a délelőtti ünnepségen Bogdán Svilokos, a zágrábi XI. számú gimnázium igazgatója. Az em­lékünnepségre összegyűlt ven­dégeket: dr. Ognyenovics Mi­lánt, a Magyarországi Délszlá­vok Demokratikus Szövetségé­nek főtitkárát, Rudolf Bernardi- csot, a horvát kulturális minisz­térium tanácsosát, továbbá a zágrábi gimnázium küldöttsé­gét, a Pécsi Tanárképző Főisko­la délszláv tanszékének, s a pécsi délszláv általános iskolá­nak a vezetőit és ifjúságát, az iskola nevelőtestülete és UNES- CO-klubja nevében Dobay Jó­zsef igazgató köszöntötte. A horvát-szerb nyelven elhangzó ünnepség második részében dr. Ognyenovics Milán ünnepélye­sen leleplezte August Senoa emléktábláját. A meghitt bará­ti hangulatú ünnepséget az is­kolai kórus előadásában a ma­gyar Himnusz és az Internacio- nálé hangjai keretezték. August Senoa emléktábláját az iskola 280. jubileumi tanéve keretében s a népek barátsága és együttműködése jegyében leplezték le a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban. l

Next

/
Oldalképek
Tartalom