Dunántúli Napló, 1972. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-12 / 241. szám
6 DUNANTÜLI NAPLÓ 1972. október 12. Vízbe íúlt vagy megölték? Hol halt meg Lajos király? Hozzászólás Kiss Béla cikkéhez H. Lajos halálának körülményeit vizsgálva érdeklődésre tarthatnak számot a török történetírók műveiben található adatok is. (L. Thury József: A török történetírók.) Lufti pasa, aki részt vett a mohácsi csatában, csupán arról ad hírt, hogy a király nyomtalanul eltűnt, nem lehetett tudni, mi történt vele. Ugyanezt tartalmazza Szulejmán naplója is. A kortárs Ferdi azt írja, hogy a király két helyen súlyosan megsebesült, a menekülés közben vízbe veszett. Ugyanígy adja elő a történteket az ugyancsak kortárs Kemálpasazáde is, aki „megbízható tanúk közlése alapján", a „hiteles szavú emberekre” hivatkozva írja meg a mohácsi csatáról szóló „Mohács- náme" c. művét. Dzselezáde szerint a királyt puskagolyó találta el és megfutott. Kátib Mohamed azt írja, hogy a király eltűnt, nem lehetett tudni, hova lett, de egy hét múlva megtalálták a holttestét egy tóban — levágott fejjel. Ugyanezt írja Szolokzáde és Mohamed Eszád is. A török történetírók véleménye Ezekből az adatokból egyező az, hogy mindegyik török történetíró szerint a király a csatatérről elmenekült s holttestét később találták meg Mohácson túl egy tóban. A kortárs török történetírók szerint a király vízbe fulladt. Nyilván a magyar hadifoglyok vagy a csatában részt vett török katonák feltételezése alapján került a kortárs török történetírók műveibe az, hogy a király megsebesült, azért hagyta el a csatateret. Ezzel okolták meg azt, hogy miután látták harcolni, utóbb mégis eltávozott a csatatérről. Az, hogy a király holttestét levágott fejjel találták meg, a későbbiek során kialakult mendemondán alapulhat Szerémi Györgynek az az előadása, hogy a király épen került ki az ütközetből s Tomory Pál és Szepesi (Zápolya) György kíséretében Szekcsőig menekült, ahol a királyt Szepesi György, majd őt Tomory, Tomoryt pedig Szepesi György katonái ölték meg, nem felel meg a valóságnak. — A török és a magyar források - így Kemálpasazáde és Heltai Gáspár — egyezően adnak hírt arról, hogy Tomory Pál a csatában elesett, fejét levágták és kopjára tűzve körülhordozták a török táborban. Szulejmán naplójában 1526. augusztus 31-i kelettel az a bejegyzés található, hogy a szultán ezen a napon Mohács mezeién divónt (tanácskozást) tartott s ezen a tanácskozáson határozták el, hogy folytatják útjukat Buda felé. A napló így folytatódik: „Az elfogottakat összegyűjtötték és lefejezték, körülbelül 2000 embert. A papnak (ti. Tomorynak) és a többi bégeknek (magyar vezető embereknek) a feje is a divánba hozatott." — Miután ezek szerint kétségtelennek tekinthető, hogy Tomory a csatában elesett, nem kísérhette a királyt s nem ölhette meg Szepesi Györgyöt sem. Mivel pedig Szepesi György ugyancsak nem került elő élve, nyilvánvaló, hogy ő is holtan maradt a mohácsi csatatéren. Szulejmán naplója még abból a szempontból is érdekes, hogy nem tartalmaz semmiféle adatot se arról, hogy Dunaszek- csőn a Szerémi György és Tatai Miklós leírása szerinti öldöklés nyomát találták volna, holott Tatai ezzel kapcsolatban úqy nyilatkozik, hogy „mondják, hoqy Mohács mezején a török császárral vívott ütközetben nem esett el annyi katona, mint Lajos király halálának óráján". Szerémi tévedései Szerémi leírása szerint Czet- ritz Ulrik királyi kamarás a király, Szepesi György és Tomory halála után kitört öldöklés láttára lóra kapott és elmenekült a helyszínről. Ö adott aztán hírt a történtekről a királynénak. — Ha ez így történt, akkor Czet- ritznek nem lehetett tudomása orról, hogy elmenekülése után mi történt —, hogy a katonák a király holttestét Szekcsőről a Cseléhez vitték vissza és ott „egy kis gödröt ástak neki éjjel, lámpák fényénél s ott hagyták". Nem lehetett tudomása arról a helyről sem, ahová a katonák a király holttestét Szerémi leírása szerint vitték és elásták. Márpedig Sárfy Ferenc győri kapitány hivatalos jelentése szerint a Cseléhez érve Czetritz már messziről mutatta azt a helyet, ahol a király a vízbe fulladt, ott meg is találták a király lovát és fegyverzetét s odébb egy sírban a holttestét. Szerémi leírása tehát ezeket az adatokat nézve se fogadható el valónak. Foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel is, hogy igaz-e, hogy János király hozatta el II. Lajos holttestét Mohács mezejéről. Ezt ugyanis nemcsak Szerémi György, de Verancsics Antal is így adja elő Monumenta Hungáriáé Historica c. művében. Szerémi leírása és Tatai Miklós siralmas levele szerint Zápolya János 1926. október 31-én ért Tokajról Budára, s ezután küldte el két fogattal Tatai Miklós és Dávid Ferenc káplánokat, Lajos király volt udvari papjait, a holttest elhozatala végett. Nemeskürti István: Ez történt Mohács után c. művében rámutat arra, hogy Lajos király holtteste ekkor már több mint két hete Székesfehérváron volt, ahova Czetritz és Sárfy szállították —, nem igaz tehát Tatai arról tett nyilatkozata, hogy miután a király holttestét megtalálták, azt Székesfehérvárra szállították. Sárfy 1526. október 19-én kelt hivatalos jelentésében foglaltakat nézve azt kell megállapítanunk, hogy ha a két káplán útnak is indult Budáról 1526. november elején, a holttestet, melynek hollétéről különben se lehetett tudomásuk, nem Mohács mezején, hanem Székesfehérváron találták meg az ottani papoknál, akiknek Czetritz és Sárfy a holttestet pár nappal a jelentés kelte előtt átadták. Végül a rendelkezésünkre álló összes adatokat egybevetve arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Szerémi akkor se mond Igazat, amikor elmondja, hogy a fentnevezett két paptársával együtt megnézte a király holttestét s jobb oldalán három szúrt sebet találtak rajta. Ezzel szemben Sárfy kapitány hivatalos jelentésében foglaltakat kell valónak elfogadnunk, miután ezt a jelentést egyéb történelmi adatok is alátámasztják, így azok is, amelyeket Kiss Béla cikkének augusztus 24-i folytatásában felhoz. — Arra a kérdésre, hogy Szerémi e részben miért írt nyilvánvaló valótlanságot, azt válaszolhatjuk, hogy Szerémi János király korára vonatkozó történelmi munkáját a király halála után írta, amikor — pártfogóját vesztve — maga is Ferdinánd felé kezdett orientálódni —, ez lehetett az oka, hogy a Zápolya családot munkája e részében, de más fejezeteiben is igyekezett minél kedvezőtlenebb színben feltüntetni, hogy ezáltal a másik királynál érdemeket szerezzen. A gyilkosság — mendemonda A Szerémi-féle verzió és a Mohács környékén élt szóbeszéd, hogy ti. a királyt Szekcsőn meggyilkolták s holtan vitték vissza a Csele mellé, valószínűleg abból keletkezett, hogy a király holttestét nem a Csele-tó iszapjában, hanem odébb, külön sírba temetve találták meg. Ez indíthatta el a korabeli mendemondákat, melyek Lengyel- országban is elterjedtek. Ez volt az oka annak, hogy a király halálának körülményeit rejtélyeseknek látták. Ezt a rejtélyt alátámasztotta maga az a furcsa tény is, hogy egy ország királya, kit az udvarnokok és testőrök hada vesz körül, végül is vízbe fulladt. — De a történelmi igazság ez. Meggyőzően támasztják alá ezt a tényt a Kiss Béla által az augusztus 24-i számban idézett dokumentumok, me'yek fényt vetnek a rejtélyre s bizonyítják, hogy a király holttestét a török elvonulása után előmerészkedő jobbágyok meg- i találták, felismerték —, hisz a királyt a csata előtt Szekcsőn és Mohácson is többször láthatták —, nem hagyták az iszapban, hanem eltemették nem messze attól a helytől, ahol vízbe fulladt. — Hogy ez így történt, arra magának Szeréminek a leírásában is találunk adatot —, egy helyen ugyanis a következőket írja: „et inter curia- les mascere fecerunt, quod ali- quis piscator invenisset corpus eius in una caverna, iuxta laci Chele", — vagyis: az udvari emberek közt terjesztették a hírt, hogy egy halász megtalálta Lajos király holttestét egy gödörben a Csele-tó mellett. Remélem, hogy ezzel a pár adattal hozzájárultam Kiss Béla igen értékes és igen érdekes cikkében foglalt történelmi kérdés megválaszolásához. Dr. Leidecker Lajos Megjelent a MÚZSÁK új száma Az egyre népszerűbbe váló képes művészeti és tudományos folyóirat ez évi harmadik száma jelent meg. A gazdag tat- tarlómból mindenekelőtt azt e két cikket érdemes kiemelni, amelyek a századik évfordulójukat ünneplő két jelentős múzeumunk történetével és kincseivel foglalkoznak. A kettős centenárium alkalmából Ko- czogh Ákos, az Iparművészeti Múzeum, Sándor István, a Néprajzi Múzeum évszázadáról cd sok fényképpel illusztrált, érdekes beszámolót Az ókori kultúra neves tudósa Ritoók Zsigmond Szent versenyek címen írt az olimpiai játékok eredetéről. Hogyan lett a zene es a színház a képzőművészeteknek is kedvelt témája? — erről olvashatunk a Szépművészeti Múzeum kiállítása kapcsán Czére Andrea cikkében. Falvy Zoltán írása a régi hangszerekről, a régmúlt korszakok muzsikájának felélesztéséről, előadhatásuk problémáiról szól. A MÚZSÁK Sajtómúzeum rovatában Móricz Zsigmond és a Kelet Népe kapcscolatával foglalkozik. „Mit tegyen az .ró » háború ellen?” Babits Mihály tette fel ezt a ma is aktuális kérdést 1934-ben, ezt a vitaindító cikket és néhány .ró akkori válaszát - Karinthyet, Bálint Györgyét, Kassákét - ismerteti a folyóirat új száma. Móra Ferenc, a régész: őseink közlekedési eszközeinek fejlődése; az antik Róma világának érdekes, aktualizáló viktoriánus festője, Alma Tadema; a 25 évvel ezelőtt elhunyt nagy fizikus Max Planck; az új szálszói József Attila Emlékmúzeum — ezek a különösen gazdag szám további cikkeinek témái. A Világcsodák rovat a gra- nadai Alhambrát és a torontói modern városházát ismerteti. Könyvismertetés és a világba tekintő Képes Krónika teszi teljessé a MÚZSÁK legújabb számát. A fehér szerzetesek nyomában... Keperkedünk fölfelé a Gombás-hegy lankáján, ahol tüskés ágak, szúrós folyondárok tépik a nadrógszárat, s a fülledt meleg verejtéket csal ki a bőrre. Egyik kézzel a szemet veszélyeztető ágakat kell félre igazítani, a másikkal vad szúnyoghadat kell távoltartani és eszembejut, hogy hajdani történelem- órákon tanúsított csekély igyekezetemet különösebb elismeréssel soha sem taksálták derék tanáraim. És most mégis lelkesen követem a kisharsányi Körösi Jánost — erdésze a tsz- nek és Juhász Sándor bátyámat, akik tudják, hol állt valamikor (valamikor ?! 1270 táján,..) a pálos rend kolostora, vagyis — amint hát a helybéliek, kisharsányiak, nagytót- falusiak ősei emlegették — a „fehér barátok klastroma ...” Persze tudják mások is az 1927—1928-as évi osztálytársak, a Siklósi Községi Polgári Fiúiskola hallgatói, köztük például Bogyós János is, a tsz jelenlegi raktárosa. Juhász Sándor megáll, kissé előre hajolva, meri a faágak mélyen ereszkednek a föld felé: — Itt volt... ezen a helyen — s rábólint az erdész is, — Semmit nem látni... mon. dóm csalódottan. — Nem hót. De hogy itt volt a kolostor, az biztos, hiszen a kutatóárok — amit az iskola kiásott, s látta Bögyös fényképén is — itt húzódott. De hát ennek vagy negyvenöt esztendeje ... Erdő itt akkor nem volt, birkák legelték az oldalt, később fósították ezt a környéket. A sűrű bozót benőtte a kutatóárok nyomát is. Semmi jelzés arra, hogy itt klaslrom állt. Mármint a helyszínen és a hegy túloldalán sem — ami innét talán két-három kilométerre lehet. Ahol pedig feküdt Bajcs vára, amelyet a korabeli feljegyzések szerint Baichnak írtak és a kis településnek még vásártartási joga is volt. A hajdani kisdiákok 1927—28. évi iskolai értesítőjében írja dr. Fejes György pécsi muzeológus: „Április 3-án mentem ki lelkes csapatommal, Vöröss László és Pál Károly tanár urak veztésével a színhelyre . . ■" Ez a színhely Bajcs vára volt, a másik pedig a Gombás-hegy— Vókányba vezető országútra lejtő — oldala volt. A „lelkes csapat” pediq a siklósi polgári iskolások. „A derék fiúk — írja dr. Fejes György — lelkes szorgalma hamarosan napvilágra hozott sok értékes leletet. .. Eredeti fekvésben lévő csontvázakon kívül bronz gombfejeket, vaspenae darabokat, szürke agyagedény darabokat . . . 70—81 centiméter széles alappal téglákból és kőből erős mészhabarccsal készített falmaradványokat .............Aztán”: . .. né gv darab I. Ulászló (1440— 1444) idejéből való ezüst dénár aprópénz, számtalan vasszeg, 5 centiméter átmérőjű vas ágyúgolyó, ... réz és bronz lemezek . ., igen szép liliom alakú vastaq réz díszlap, igen sok szürke agyagedény darab és csont...” írja még azt is, hogy két-három esztendővel korábban. 1928-ban Vöröss László tanár úr kezdeményezésére és a „siklósi polgárista fiúkkal" a környéken ásatásokat végeztek és találtak mammutcson- tokat s ezzel gazdagították a pécsi múzeum őslénytani gyűjteményét ... • Leereszkedtünk a vókányi országútra, megnéztük a kutat, amely ugyan nem régi, de tanúsítja, hogy itt korábban is lehetett forrásféle — ezért is épülhetett ide a klastrom, illetve a túloldalon Bajcs, ahol szintén kút maradványai vannak. Emez még tartja a vizet, belülről haragoszöld borostyán takarja a kút kör-falazatát, a víz felszínén üres motorolajos dobozok, konzervdobozok, műanyagtálca lebeg: kirándulók „hagyatéka”. — Nagy dolog a kút itt, mert errefelé víz, nemigen van ... Ezt megerősítette Iványj István is, a tsz pincemestere. A pincemunkásokkal — kecskelábú asztal mentén — fogyasztották el ebédjüket, stifoldert, szalonnát, paprikát, kevert túrót, kalácsot, kinek mit csomagolt az asszony. Helyet szorítanak az asztalnál, nézegetjük az iskolai értesítőben lévő csoportképet — amelynek eredetijét már délelőtt láttuk Bögyös Jánosnál. Valóban látható a kutatóárok, kalapos, bajúszos pedagógusok, közöttük Vöröss László tanár úr, aztán a muzeológus, dr. Fejes György és a polgáristák, vagy ötvenhatvan gyerek, sültös, szalagos egyen-sapkában, csákányokkal, lapátokkal. • — Nézzük csak kik ezek? Ni csak, itt a Bögyös Jancsi, én nem vagyok rajta, nem is tudom aznap miért nem voltam közöttük — tűnődik Kórósi János erdész. Ez itt Vöröss tanár úr fia, Vöröss László Zsigmond (Pécsett, a Tanárképzőn tanár), aztán Zolarek Pista, (vendéglátós Pécsett), aztán a cipész Brandt, az ércbányász Konrád Jóska, Asztalovics (AKOV-nél dolgozik) és Kutnyánszky is, az egerági iskolaigazgató, a Mia- tcvics most Eszéken él, Vörös Kálmán meq református lelkész lett... Hát bizony régen volt ez. Sokakról nem is tudják, élnek-halnak-e? — Hova kerültek az épületmaradványok? — Ajaj! Széthordták, de már régebben is — mielőtt mi ástunk — a föld felszínén lévő köveket a nagytótfalusiak szekerekre rakták és házat építettek belőle. Abban az időben élt az öreg, 72 esztendős Tarnóczai János, a hegyőr, ő is mondta .. . — Én még emlékszem az öregre — szólal meg egyik pincemunkás — tényleg mesélte, hogy a faluban sok ház falát tartja a monostor köve . . , Például az ő háza is. amiben most Gyenis János lakik ... — Szóval, „kutatott" a falu népe, de csak az ingyenes építőanyag után... — Nem úgy van! Nem amiatt, hanem kincset kerestek. Az öreg Tarnóczai mesélte, hogy gyerekkorában járt itt a környéken egy előkelő török és mondta, hogy a monostor pincéjében bőrtömlőkben bornak kell lennie, de akad ott egykét kád is, szinültig arannyal, ezüsttel. Erre a parasztok föltúrták a környéket, aranyat, bort nem leltek, de rom-követ annál többet. Azokból aztán mindjárt házat építettek ... — Nyilván a konyhások. Nekik több joguk volt hozzá... — mondja nevetve Iványi István. — Kicsodák? — Konyhások. Azt mondják, hogy amikör II. József császár eltörölte a Pálos-rendet ezer- hétszáz végén, akkor a szerzetesek elmenekültek, egy kivételével. Az volt a legcsóróbb, konyhán dolgozott a monostorban. Itt telepedett le Nagy- lótfaluban, megnősült, és eléggé népes családot hagyott maga után. És ezek valameny- nyien Konyhás vezetéknevet kaptak ... Még negyven esztendeje is volt vagy tizenöt-húsz Konyhás nevű a községben s a megkülönböztetés miatt ragadvány névvel látta el őket a nép. Például Bögyös János anyai nagyapja Duckó Konyhás volt, meg aztán ilyenek, hogy: Hidsza Konyhás, Pu Konyhás, Bu Konyhás, Dani Konyhás, Burucz Konyhás ... — És a Báli Konyhás is! Pista te tudod, udvaroltál a lányának . .. Iványi fölkapja a fejét: — Kinek? Jha...l Tényleg. Az asztal végén felsóhajt valaki: — Ki tudja ki-kinek udvarolt? Régvolt, a lányok megöregedtek ... Becsattintják a bicskákat, összehajtogatják a vászon-szalvétát, zsírpapírt, várakozóan néznek a pincemesterre: — A bort nem a monostornál kell keresni, ahol nincs, hanem ahol van ... — célozgatnak az üres üvegre. Igaz is. A borban is van történelem, a jó szőlő és bor megelőzte annakidején a fehér szerzeteseket is. Rab Ferenc Daruerdö a Kertváros-építkezésen Erb János felvétel* Hogyan keletkeztek a ragadványnevek? Régen gyakori volt a nagyon zárt faluközösség. A to- lubeliek főleg egymással házasodtak. Az ilyen endogám községekben gyakran előfordult, hogy azonos vezetékne- vűek kötöttek házasságot. Végű/ a családokat nehezen tudták volna megkülönböztetni, mert az utódoknál a keresztnév is gyakran azonos volt. Ezért családnevük elé úgynevezett ragadványneveket akasztottak. Ezt aztán az egész család viselte: apáról fiúra szállt évtizedeken, sőt évszázadokon át. Ezeket a ragadványneveket még ma is sok faluban viselik, sőt azóta újabbakkal toldották meg. Gyakori, hogy az eredeti családnevet elhagyják. s csak a ragadványnevet használják, nem egyszer újabbal megtoldva. Ez a helyzet az 1200 lakosú Héregen is, ahol összesen 15 családnév van, s ezekhez tárultak a ragadványnevek. Honnan származnak ezek? — Ezt kutatta fel többek között Balogh Judit néprajzos muzeológus, oki feldolgozta a község szellemi néprajzát. A faiui, amely az Esterházy birtokhoz tartozott, 1326-ban emlitik először hiteles okiratok. A lakosság nagy része földműves volt. Sok ragadványnév ehhez az ósi foglalkozáshoz kapcsolódik. Gyelaji Mitnyikéknek például volt egy András nevű ősük, aki csacsijával fuvarozott, miközben igy nógatta az állatot: „gye táji, gye laji”. Gyökeres Törökék sárgarépát termeltek és árultak, Gyulyás Törökék a gulyát őrizték egykor. Gyüszüs Kisséknek — akik a falu leggazdagabb emberei közé tartoztak — egyik őse gyűszűnyi alaptőkével indult el a szerencse útján. Sok ragadványnév alakult ki a különböző tulajdonságok alapján is. Kárász Kiséknek például egyik elődje - amint a falubeliek mesélik - nagyon bőbeszédű volt, „úgy kúrált, mint egy tyúk". A padláb Vörösék őse olyan kicsi ember volt, mint a pad lába. Gyárunk kaposvári munkahellyel mezőgazdasági gépészmérnököt keres azonnali felvételre Kaposvári Cukorgyár A i