Dunántúli Napló, 1972. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-10 / 239. szám
Halálozás Mél? fájdalommal tudatjuk, hogy PIRKHOFFER ANTALNÉ Temetése október 13-ái fél 4 órakor lesz a közp ben. A gyászoló család. nőjük, OZV. DR. MISKOLCZY VILMOSNÉ tz. dr. Feldmann Jolán elhunyt Teme tése 11-én, szerdán 16 órakor lesz a; izraelita temetőben. Emlékét kegye lettel őrizzük. Főtisztelendő P KOVÁCS JÓZSEF SEBESTYÉN Minorita áldozópap pécsürögi lelkész éleiének 61. évében rövid szem után elhunyt. Temetése kedden, bor 10-én, du, 3 órakor lesz a pécs- ürögi temetőben. Lelkészi hivatal. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy szeretett. édesanyánk, nagyanyánk, dédi- kénk, anyósom, CSERMÁK JÓZSEFNÉ Szabó-Czindery Anna rövid szenvedés után elhunyt. Temetése október 11-én, szerdán 12 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagy- apa, IDŐS MÓRICZ JANOS életének 58. évében elhunyt. Temetése október 13-án, pénteken 3 órakor lesz © pécsi központi temetőben. Gyászolják: felesége, gyermekei és unokái. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a Pécsi Vegyesipari Vállalat „törzs- gárda" tagja. IDŐS MÓRICZ JANOS vállalati dolgozónk október 6-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. A vállalat vezetősége és dolgozói kegyelettel adózunk ezúton is régi munkatársunk emlékének. A vállalat vezetősége. 1 Nagyszabású 20—30 őszi vásár Dombóváron Szekrénysorok, kárpitozott bútorok, konyhagarnitűrák, női, férfi- és gyermekruhák, kötöttáruk, fehérneműk, cipőáruk százalékos Üveg-, porcelánáruk, műszaki áruk, járművek árengedmény óriási választékkal várjuk kedves vásárlóinkat a „Napsugár" áruházban és szaküzleteinkben! a dombóvári ÁFÉSZ igazgatósága Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, okik SAROSI BÉLA temetésén megjelenésükkel, virágok küldésével és részvétükkel szenvedésünket enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Konfekcióüzemünkbe fiatal lányokat VARRNI BETANÍTUNK. Betanítási időre biztosított bért fizetünk. PÉCSI VEGYESIPARI VALL Lotz Károly utca 2. szám Dolgozókat « i í : felvesznek c n-dt c FOTÓT ALKALMAZ az Ágoston téri Általános Iskola. (5102) GÉPÍRNI tudó bolti pénztárost 1973. december 31-ig felvesz a 10. számú Nyomtatványbolt. Sörház u. 2. (4944) OLAJFŰTÉSŰ KAZÁNHOZ vizsgával rendelkező (okmány bemutatása szükséges) fűtőt azonnal felveszünk. — Pincegazdaság, István tér 12. (4953) FOGATOST alkalmazottként felveszünk. Űj Élet Tsz, Pécs, Reménypuszta. (4942) TRAKTOROST felveszünk. Bérezés megállapodás szerint. Illetményföldet biztosítunk. Űj Élet Tsz, Pécs, Re- ménypuszta. Személyzeti előadónál. (4941) ÁRUKÍSÉRŐKET felveszünk. Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis. (4947) SZERSZÁMKÉSZÍTŐ lakatost és férfi raktári munkást felvesz azonnal a B. m. Háziipari Szövetkezet. — Pécs, Déryné u. 35. (4931) TIZENHAT ÉVET BETÖLTÖTT lányokat szövőnek és csévélőnek felvesz a FTM Angyalföldi Szövőgyára. A betanulási idő szövőnek nyolc hét, csévé- lönek három hét. Ezen idő alatt kb. havi 1050 forint bruttó fizetést és napi egy forintért ebédet biztosítunk. — Lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés írásban a gyár munkaerőgazdálkodásán. Budapest, XIII., Szekszárdi u. 19—25. (1928) A MAGYAR PAMUTIPAR - Budapest, IV. kerület (Újpest), Erkel u. 30. — felvesz 15. életévüket betöltött lányokat SZÖVŐ, FONÓ, CÉRNAZO, CSÉVÉLŐ BETANULOKNAK. Szállást biztosítunk. Jelentkezés személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán. (1245) A B M. TEMETKEZÉSI Vállalat felvételre keres férfi segédmunkást sírásói munkára. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a központi temető munkaügyi irodáján. (5127) FÉRFI DOLGOZÓKAT ÁRUKÍSÉRŐ NEK és raktári segédmunkásnak, jól gépe'ő női munkaerőt gépszámlózás- hoz felveszünk. AMFORA UVÉRT, Megyeri út 59. Raktárbázis. (85996) FELVESZÜNK női dolgozókat gépi kézi kesztyüvarrósra. — Jelentkezés: Kesztyügyái központi gyáregysége. (83244) A PÉCSI HŐSZOLGÁLTATÓ Válla lat azonnali felvételre keres bádo gos. vÍTvezefékszerelő és fűtésszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat. Valamint fűtöket és fütő seqédmun kásoka*. Jelentkezés: Pécs, Tüzér u 18. sz alatt a munkaügyön. (83259) DOL0O7OT FELVESZÜNK osztott munkaidővel, kályhák fűtésére, lépcsőhöz, u'\ 'nr takarítására. Jelentkez ni lehet: Geisler Eta u. 21. sz. (249106) ALr AIM AZUNK gépi varráshoz át kőrösöket, rvo'c általánost végzettek és v:'* k"ek is jelentkezhetnek. — Aíkehntovábbá egy kőművest és ooy segédmunkás!. Xesrtyűayár 1 es üzeme. Pécs, Hőerőmű, Barakk *>r. (83252) Konfekcióüzemünkbe szakképzett, illetve gyakorlott SZABÁSZOKAT és VÁGÓKAT FELVESZÜNK, PÉCSI VEGYESIPARI VALL Lotz Károly utca 2. szám. Uránvárosi lakásomon hároméves kortól kisgyermek gondozását vállalom. Válaszokat: „Mónika” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Esztergályos, egymüszakos munkahelyet keres. „Fiatal” jeligére a Bem utcai hirdetőbe, _____________ E gyszemélyes háztartásba keresek magányos, nyugdíjas Házvezetőnőt. Péter Utca__1SL_________________ 1 1 éves gyors- és gépírói gyakorlattal napi 4 órás állást vállalnék. „Délelőtti munkaidőre” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Műszaki vezető, tűzrendészet! előadó képesítéssel állást változtatna. „Gya- i korlat, van” jeligére a | Sallai utcai hirdetőbe. lahás Külön bejáratú, távfűtéses lakásba két nőt albérletbe felveszek. „Igényes” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Külön bejáratú, bútorozott szoba, konyha kiadó. — Gyermektelen, dolgozó házaspáni ak. Gyöngyösi István utca 6. (Dózsa György utcából nyílik). Erős _ Ferenc. Elcserélném 2\'z sáobás, összkomfortos, távfűtéses lakásomat 2x1’2 szobás összkomfortosért. Jelentkezést: a Sallai utcai hirdetőbe kérem „Nagyméretű” jeligére. ! Idős nénit kis lakásért vagy házért eltartanék, I gondoznék. „Ápolónő” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném uránvároesi garzon lakásomat 2\u—3 szobásra, ráfizetéssel. Érdeklődni: du. 6-tól 8-ig. Telefon: 19-217 számon. Elcserélném Perczel utcai I. emeleti kétszoba. összkomfortos, gázfűtéses, nagyméretű PIK lakásomat 2 db 1, illetve IV2 szobás lakásért, vagy OTP családi házra, ármegjelöléssel. „Csilla” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. UjmecsekaUai kettőszoba, összkomfortos lakásért kérek újmecsekaljai egyszo- ba összkomfortost, értékkülönbözettel. Ajánlatokat a Sallai utcai hirdetőbe kérem „Mókus” jeligére. ________, M ásfél, esetleg 1 nagyszoba, komfortos lakást keresek .„Fürdőszoba” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ______________ Albérletbe központi fűtésű szoba, igényesnek azonnal- ra kiadó. „Nem dohányzó” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném kertes házamat összkomfortosért. — Ajánlatokat: „ŐSZ” jeligére a Bem utcai hirde- töbe. Albérleti szoba kiadó két személy részére Is. Marx út 108. Kétszoba, összkomfortos szövetkezeti lukasom elcserélném kisméretű másfélszobás vagy egyszobás szövetkezeti lakásra. Rlbll István, Pécs, Endre sz György u 13. VII. em. 28. Érdeklődni lehet: 17 óra után. Belvárosi garzon öröklakást cserélnék kettő vagy kettő és fél, háromszobás tanácsi vagy szövetkezeti lakásra. „OTP-t -f életjáradékot vállalok” jeligé- re a Bem utcai hirdetőbe. Kétszoba, komfortot cserélnék kertvárosi vagy belvárosira. Tel.: 11-149. adds -vétel Szarvas bőr kabátot 48-as méretben vennék. „Szép” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Akác tűzifa és rönk ol- I csőn kapható. Tolbuhin út 215. sz. Délután 4 óra után. Eladó Miki olajkályha. — Csend utca 18, Gerenda eladó. Fürst Sándor üt. 45. KAGYLÓFOTEL. epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kaphatói V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 21-474 Gyermekautót vennék. — Telefon: 17-162. * ________ S iemens lemezjátszós rádió (500.—), sokfiókos íróasztal, kisméretű (200.—) eladó. Székesfehérvár u. 4. Kapus- ügyelet^_____________________ E ladó hármasszekrény, asztal, három lotelszék- kel, virágállvány, nagyszőnyeg. Vemeda Renéné, Farkas István u. 8. Modern hálószoba, konyhabútor költözködés miatt eladó. Gádort Jánosné, Pécs, Kisrókus u. 20. 1 db Kalor-kályha, 1 falikút eladó. Pécs. Sarló utca 38,___________________ H ím tacskó, hathónapos, fekete olcsón eladó. Tel.: 11-149._____________________ H idrofort vennék „200 li- ; teres” jeligére a Bem ut- j cal hirdetőbe._____________ | E ladó egy alig használt 60-as Regent erősítő, négycsatornás és egy szólógitár. Érdeklődni: szombat. ; vasárnap egész nap, hétköznap 17 óra után. — Varga, Sörház u. 5. Megvételre keresek egy üzembiztos. magánjáró szalagfűrész gépet. Kat- száztól hétszázasig, 10 lóerőnél nem. erősebb motorral. Árajánlatokat kérek Rabb Gyula, Bara- nyajenö. 1200 db nagyméretű új cserép és 4 db 4 méteres F jelű vb. gerenda eladó. István utca 19, ÓRIÁS VIRAGÉ Meisterwerk évelő szegfű palánta újdonság több színben kapható, darabonként 2.— Ft-ért. Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27. sz. UH Pellérden, vasút és buszmegállóhoz közel, 400 négyszögöl belterületi kert- művelésű ingatlan házhelyből eladó.' Érdeklődni: Fellérd, Görcsönyl út 114. özv. Rónaszéki Nándomé. Tarr Imre utcában kettőszobás, legkorszerűbb, beköltözhető öröklakás eladó. „Kettoszázhúszezer” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._____________________ S opron. Alsólővér 3 szoba, összkomfortos öröklakás, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklőilni: Sopron, Madách u. 9.____________ S zkófeóbac sz ílő. új épülettel eladó. „Gyönyörű kilátás” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.___________ Kettőszobás, kertes ház eladó, lakáscserével vagy anélkül. Érdeklődni: vasárnap 2—6-ig. Pécs, I. Bocskay u.__35, S zőlő parlag 10 000-rei átvehető. többi részlet. Bánky D. u. 27. T. Ház eladó azonnal beköltözhetően Pécs bel városban. Tel.: 14-303, A MECSEK ÁRUHÁZ NEGYEDIK EMELETÉN A MODERN BÚTOROK ÁLLANDÓ BEMUTATÓJA! A ÖDlS * rae<3 ^ HAZA! ÉS KÜLFÖLDI LAKÓSZOBÁK, KÁRPITOZOTT GARNITÚRÁK ÉS LAKBERENDEZÉS! CIKKEK ÓRIÁSI VÁLASZTÉKA! LAKBERENDEZÉS! TANÁCSADÁSSAL, VÁSÁRLÁS ESETÉN HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL IS RENDELKEZESERE ÁLLUNK! MINDEN TÍPUS OTP RE IS MEGVÁSÁROLHATÓ. Heverök, rekamiék, szekrénysorok, konyhák, hálók, garnitúrák, könyvszekrények, egyéb szép bútorok olcsón vásárolhatók. Mártírok útja 16. Törzskönyvezett gyönyörű, őzvörös tacskó kölykök eladók. Cím: Pécs, I. kér. Alsóbaiokany u. 31, ______ M ég nem használt 1700 Ft-os Garzon gáztűzhely propán-bután gázpalackkal eladó. Érdeklődni: Pécs. L kér. Ságvári Endre u. 14.__Széppé r.______ E ladó törzskönyvezett fekete kan puli kölyök igényesnek. Basamalom út 10. sz. __ Sürgősen vennék 200cT db új vagy bontásból származó, kisméretű téglát, legalább % rész egész legyen. Ajánlatokat: a Sallai utcai hirdetőbe „Pontos cím megjelöléssel” jeligére. Eladók kombinált székiül :yelr, heverök, áyy- bezétek, mosógépek, ,:álószobabútorok, ágy- »'cntűtartók. Kottáinál, dókóczi út 61. f.zám. Jó karban lévő 900 1-es szüietelőkád, 4>85 l-«s boroshordó eladó. Harkány, Damjanich tér 7. Lorencz.____________________ E ladó egy 560 1 boroshordó és egy 400 1 állóhordó. Pécs, Borbálatelep, Bittner A. u. 49. sz, Jancsó Györgyné. Használt kisméretű cserép eladó. _ Jakabhegyi út 60. Jugoszláv bölcső eladó. Siklósi Attila. Zrínyi u. 6. sz. Antik és modern bútorok diplomata íróasztal, márkás festmények eladók este 6 után. Rákóczi út 39 B. III. 7. Kettő szobás szövetkezeti lakás eladó. Mezöszél u. 3/c. III. em. 10. Erdeklőd- ni: 4 órától. Ba latonf öidvár—Szántód között 170 négyszögöl parti ikertelek építési engedéllyel eladó. Cím Siófok, SZOT Csepel üdülő étterem vezető. 8—14 óráig. Telefon: 1U-035. Péter, 304 négy.szí göl telken, azonnal beköltözhető 5 szobás, összkomfortos ház eladó, vagy budapestire cserélhető. (Öröklakásra is.) Közületnek alkalmas. Stickl, Dombóvár, Bezerédy u. 17._______________ Megélhetést biztosító, 1800 négyszögöl gyümölcsös, szamócás, házzal eladó. Parcellánként is.. Balatonra gyönyörű kilátással. Puchinger Józsefné, BalatoniéigKishegy 5. __ H áz. 2800 négyszögöl öntözhető terü’et, Baranya m. Dióson e adó. Puchinger Józsefné. Balatonlelle, Kishegy 5. Házrész beköltözhetően, olcsón eladó. Gáspar n 34. Eladó utcai házrész, szoba, konyha, előszoba, mellékhelyiségekkel, leválasztott kertrésszel. Beköltözhető. Szilágyi Dezső u. 42. sz. Paksiezáék. Mecseki présház vagy ví- kendház szobát bérelnék üdülésre. „Városhoz közel” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe Eladó 2 szobás, szövetkezeti lakás. Mezőszél u. 4. IX. 35. 24 levelű philodendron eladó. Nagyvárad u. 28. Egyszemélyes heverő eladó du. 4 óra után. 133. kér. Endresz Gy. u. 1. V. 2. Rifk Pál.__________________ Bécsi zongora eladó vagy bérbeadó. Cim; Petőfi u. 26. sz. Színes, mintás cserépkáJy- hát vennék. Romosat Is. ..Kályha” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.________ O UJkalyha “ eladó Kertvárosban „200 literes hordóval” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ELADÓK; Rotációs kapálógép, 1 darab 3 fejes redőnyléc, gyalugép, különböző szivattyúk, hidrofor tartályok, darálók, fűrészek, egybeépítve is, 1 és 3 fázisú villanymotorok minden fordulatban, búvárszivattyú, fúrógép, karoslemezollók, 42. V lemezolló köszörűgép, benzinmotorok (MIA Diesel és benzines 4,5 HP külön új alkatrészekkel). — Szecskavágók, tizedes mérlegek, trafólemez., kétlyuku morzsoló. Harkányi úton. Repülőtérnél. Tel.; 14-043, A vókányi szőlőhegyen 1600 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, nagy présház, lakható szobával, teljes felszereléssel eladó. Cim: Wéber, Pécs. Dózsa Gy. utca 21.____________________ V eszek szoba, kouyhás házrészt, ve gy főbérleti lakást Pécsett. „Kp. 70” jeligére a Sabal utcai hirdetőbe. _____________________ Kisbndmér 45. számú 930 négyszögöl területen fekvő lakóház, gazdasági épületekkel, víz, villany van, gazdálkodásra alkalmas, 35 ezer forintért azonnali beköltözéssel eladó. Buszjárat van. Érdeklődni és megtekinthető: bármikor. Hargitai, Kisbudmér 45. Komlón átvennék szövetkezeti lakást .Tavaszra” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Uránvárosban első emeleti 2 szobás, szövetkezeti lakásom eladnám vagy másfélszobás szövetkezetire cserélném, „őszirózsa” jeligére a Sallai utcai hlr- detőbe. Lothárd, Ré íőczá út 38. sz. ház. sztp, rendezett, azonnal bekö tözhetően 30 ezerért e'adó______________ Are-nyosgadácyi, Kossuth út 14-es számú ház szőlővel eladó. Érdeklődni: a helyszínen,__________________ K omló, Hun; adi út 8. sz. alatt! kettő tzobas, ligetes környezetű családi ház, 308 négyszögöles termő gyümölcsössel, beköltözhetően eladó. Zsolt Vilmos. Érdeklődni: 16 órától. 3 szobás, belvárosi nagy luxus kivitelű öröklakás eladó. Keresek 3 szobás föbérletet. esetleg beszámítok. „Cserealappal” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó 63 négyszögöl telek i a Pécsi-tó partján, va'a- } mint 16 család méh fel- { szereléssel. — Érdeklődni: Pécs. Semmelweis u. 30. I. em. 1. Beköltözhető«* eladó belvárosi 3 szobás házrész. Pécs. Déryné 11. 23. sz. I. emelet, Bodza;.________ D ombóvár központjában (Bezeredi u. 50. sz.) 220 négyszögöl telken családi ház, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődés: Dombóvár, Bezerédi u. 49. Decs! vagy Privler Gyula, Pécs, Épitők útja 3 /*. II. em.__8. Urán városi 2 szoba, összkomíurtos. I. emeleti szövetkezeti lakásomat eladnám. Érdeklődni: du. 6— 8 óráig. Telefon: 19-217 számon. ___________________ B alatonmaria-Alsón, álló- mástól 2 percnyire, parti villatelek eladó. — Cím: Paksa István, Balaton- fenyves. Fő utca 252. Kettő szoba konyha, előszoba, veranda, nagy mellékhelyiséges ház eladó. Kozármisleny, újtelep, Toldi u. 30. Nagy._______ P atacs, FŐ u. 30. szán» alatti családi ház, beköltözhetően, gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni: Fő u. 9. sz. alatt. Délután 3 órától, szombaton, vasa rnap egész nap.___ E ladó l'i szobás öröklakás. igényesnek készpénz (esetleg fizetési könnyítéssel Is.) Érdeklődni: 16 óra után. Surányt M. út 23., fszt. 2, Kertnek, szőlőnek szép- fekvésű üres terület Pécs- újhegyen eladó. alkalmi áron. Cím: Kulich Gyűl» utca 26. ; Mohácson garázs kiadó. I Jelige: Terv utca a Bem utcai hirdetőbe,___________ I E-es fehér Zastawát vennék. illetve fehér Skoda S 100-ast garanciálisán í cserélnék. — Ajánlatok: „Mecsek” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Garázs kiadó. Kertváros, Micsurin u. 10,________ 9 00-as Wartburg eladó, tavasszal műszaki vizsgázott. Kis motort beszámítok. Szederkény, Dózsa Gy. u. 26. ______________ H enger garnitúrák 601-es Trabanthoz eladók. Megyert út 14. Prekesztics. Műszaki vizsgázott 407-es Moszkvics, teljesen felújítva, sürgősen eladó. Hetvehely, Rákóczi u. 8. Garázst bérelnék Szamuely vagy Pollack utca környékén. Dr. Varga, Tarr Imre utca 10/b. Angol, német nyelvoktató« különórákban. Korrepetálás. Diákoknak. tanulópároknak kedvezményesen. Telefon: 19-073. Egyetemista, aki évekig angol nyelvterületen élt, angol nyelv oktatását, korrepetálását vállalja, „önhöz megyek” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.____ Életjáradékra vállalok magányos asszonyt vagy házaspárt, berendezett lakásomon. Érd.: Stadler József, Dimitrov u. 11. Általános és középiskolás korrepetálását minden tárgyból vállalom. ..Főleg matematika” jeligére » Sallai utcai __hirdetőbe. D ohányboltot átvennék. „Készpénzem van” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. TELEVÍZIÓ, mosógép, rádió, centrifuga, por- szí/ó javítás garanciával. Házhoz megyünk. Telefon: 16-083, 16-519. 1TL, Gyöngyvirág a. 8. sz. J ház. beköltözhetően eladó, j 8ZÖRTELEN1T8E lábalt szőrLelemtö krémmel 15 Ft. Ajkát, bajúszát (nól) hónalját szortelenííőporral 10 Ft. Egészségre ártalmatlanok. Hámlasztó fehérítő, szeplőkrém. Halványító ro’yadék. Fényvédő krém. Érzékeny, száraz bőrre bőrtápláló zsíros krém. Ráncos bőrre kakaóvajas krém. Speciális arcszesz zsíros, mitesszere», pattanásos, tágpórusú bőrre. Speciális hajszesz korpás, zsíros fejbőrre. Fejbőr- krém s’.ár&z. törékeny hajra. Méregmentes vízálló s&emplllafesték-lakfc Speciális lábízzadásgátló szer. Hónalj, tenyérlzza- dás elleni púder Bőrke- ményedéGv tyukszemirtó lakk. — Megrendelhetők postán utánvéttel. Dr. Rabinek Aladár vegyész- mérnöknél, Székesfehérvár, Piac tér 53. PARKETTACS1SZOI AS, lakkozás a legmodernebb gépekkel. Tel.: 14-041, D. Kovács, Mocsok u. 3, É