Dunántúli Napló, 1972. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-17 / 245. szám

1972. október 17. DUNANTŰLI NAPlö használók 5-7 százaléka dol­gozik színes anyagokkal. Ez na­gyon alacsony szám, mert a környező államokban például a fotósok kétharmad része már színes anyagot használ. Mi a két ötéves terv időszakán beiül azt szeretnénk elérni, hogy ná­lunk is 40-45 százalékra emel­kedjen a színes fotóanyagok felhasználási aránya. Ez termé­szetesen csak úgy megy, ha olcsóbbá tesszük a színes anya­gokat, - nagyüzemi kidolgozá­si módszerek alkalmazásával. Az idén már működött egy lo­boratóriumunk a fővárosban, több, kevesebb problémával. A FORTE-nak nem volt a szolgál­tatásban gyakorlata, ez pedig kifejezetten szolgáltatás. A la­bor a jövőben jobban fog dol­gozni, — de kevés lesz ahhoz, hogy a tervezett színes progra­munkat végrehajtsuk. Az or­szágban legalább három-négy ilyen kidolgozó laborra lesz szükség. Régi tervünk, hogy az olyan fejlett fotó-kultúrával rendelkező városokban mint Pécs, Győr, Debrecen létesít­sünk színes laboratóriumokat, - ha megfelelő partnereket ta­lálunk hozzá ... A felmérést megkezdtük, a következő öt éves terv közepére tervezzük a megvalósítást. Színes újdonságok — Új termékekkel is jelent­kezünk a piacon. Jobbá szeret­nénk tenni új gyermekünket, a színes fordítós filmet, — és megjelenünk az amatőrök kö­rében nagyon népszerű típus­sal, a kétszer nyolcas színes for­dítós filmmel. A tavasz folyamán a kereskedelembe kerül az úgy­nevezett maszkos színes papír, amely ma a leghaladottabb műszaki technológiát jelenti a színes termékeknél, és találkoz­hatnak a vásárlók más újdon­ságokkal is... * Azt tartják, a szép fenyőli­getet azért ültették az ango­lok a gyárudvaron, hogy mű­szak végeztével, hazamenve ne is lássák az üzemet. Ma azt mondják Vácon: büszkeség a FORTE-ban dolgozni ... D. Kónya József Magyar-szovjet híradástechnikai megállapodás „Monoszkóp-adó11 valamennyi KGST-országnak Együttműködési megállapo­dást írt alá a TESCO és a Hír­adástechnikai Ktsz a szovjet Vnyezsotechnika külkereskedelmi vállalattal, eszerint előrelátha­tólag 1974-re már sorozatban gyártják azt a magyar—szovjet kooperációban készülő beren­dezést, mely a színestelevíziók beállító ábráját fogja sugároz­ni. Az úgynevezett monoszkóp a színes televíziózásban hatvá­nyozottan fontos, mert csak a helyesen beállított készüléken lehet az eredeti színeknek meg­felelő képet fogni. A színes beállító ábrával szemben támasztott legfőbb kö­vetelmény a színek állandósá­ga. Ezért az ábrát elektronikus berendezéssel állítják elő, mely független az esetenként válto­zó stúdiókörülményektől. A KGST rádiótechnikai és elektronikai ipari állandó bi­zottságának televíziós szekciója tavalyi drezdai ülésén a ma­gyar és a szovjet szakembere­ket bízta meg a színes televí­ziózáshoz elengedhetetlen be­rendezés megtervezésével es kivitelezésével. A színes televíziózásban nagy tapasztalatokkal rendelkező szovjet szakemberek már kidol­gozták a beállító ábrát és su­gárzásának számos technikai részletét. A most aláírt meg­egyezés értelmében legkésőbb jövő év elejére elküldik a kuta­tások összes eredményét tartal­mazó dokumentációt. A magyar partner, a Híradástechnika Ktsz a dokumentációk alapján jövő­re elkészíti a prototípust, 1974- re pedig készen áll majd a so­rozatgyártásra. A tervek szerint a következő években a magyar ktsz elégíti ki ebből a berende­zésből a KGST-országok teljes szükségletét. KOVÁCS-TELEP Ennek az útnak végét eddig meg nem jártam, de most elju­tok a sorompóig, idáig tart az Orögi-fasor aszfaltja, mert ezen túl már dús folyondár kétoldalt növi be a makadám szegélyét. Sejtelmem sincs hova vezethet, talán sehova, itt a világnak vé­ge, hiszen amint a sínpárak el­hagynak bármilyen települést, a vasútvonal mentén egyszeri­ben minden olyan sivár és vi­gasztalan lesz. Van itt egy vas­úti ház is — kopott és füstös —, amelynek északi tűzfalán szél lebegteti a padlás deszkaajta­ját. Ijedten nézek fel, a pad­lás félhomályában akasztott embert lóbál a huzat, fejet, ar­cot nem látni csak a hosszan megnyúlt karokat és lábakat, tejóisten, mi ez? Meresztem a szemem ... fakult kék overál le­beg a szárítókötélen. Pardon. Megfordulok, elindulok vissza­fele, zavartan fütyürészve, nap­közben alig jár ember erre fe­lé, riadt ostobaságomnak tanú­ja nincs. Kovácstelepnek legszebb ut­cája ez, ahol a viszonylag kes­keny betonjárdák szélén még két arasznyi szélességű virág­ágyásnak is jutott hely. Egyfor­ma sárga virágok nyílnak — a lakók gondos ápolása eredmé­nyeként — két arany sáv végig az úton. Az ürögi-fasor (ki hin­né, hogy ez itt és nem úrögben keresendő) a Szigeti vámtól egy pontból a Páfrány utcával — in­dul déli irányba, aztán mint egy kettes létra két szára egy­re távolodik egymástól. S a két szárat létrafokként köti össze... hány utca is? Egy... kettő... négy ... Összesen tizenegy, de kettő kivételével valamennyi vi­rágnévre hallgat, ilyenekre mint például Vadrózsa, Százszorszép, Borostyán, Levendula és az Orögi-fasorba — nyugati irány­ból - ismét torkollik még hét — szintén virágutca. Nézegetem a családi háza­kat, kedeket. Mert van egy „maszek” megbízásom is ked­ves fekete lánytól, jól nézzek körül a telepen, mert a bóty- ia zsemleszínű kis vizslája el­tűnt, nagyon okos, szép kutya volt, hátha ilyenformát megpil­lantok a kertek valamelyikében. Flát nem pillantottam meg ilyen formájút, annál több más fajtá­jút, nemes tartású komondort, bátor nézésű farkaskutyát, aztán csámpás, de kedves ábrázatú „dakszlit", lompos — utcán nemzett — szomorú korcsokat, attól függően kinek-mire tel­lett? Annyi biztos, hogy itt a családi házaknak éppen olyan kelléke a kutya, mint a veran­da-lépcsők alá állított seprű és felmosóvödör, és a házak...? Hát... egy cseles ötlettel — a patak hepe-hupás töltéséről — megnéztem némely lakóház­nak „hátsó-felét”, mert más az utcára nyíló szép homlokzat s megint más látványt nyújt visz- szájáról. Rozzant fáskamrák, ki­sebb fészerek esőfogó rozsdás benzines hordók, sok lim-lom a bodegák környékén, hordóab­roncsok, drótkötegek, töredezett téglakupacok, meszes vödrök, lapátok, kátránypapírral fedett bódé-tetők. Évek során felgyü­lemlett holmik kerülnek hátra, amelyektől véglegesen szaba­dulni senki nem mer, „hátha szükség lesz még rá”, így hát kidobják a többi kacat közé. És az utca felől? Laikus lé­vén aligha tudnám meghúzni a határvonalat, amelyen túl már villa a lakóház. Legföljebb sa­játos képzeletemben bontako­zik ki az igazi „villa”, olyanfor­mán, hogy annak széles és ma­gas — kirakatszerű — ablakai vannak, aztán kiugró homlok­zati részek, teraszok, fehér osz­lopok, zöld pázsitos kert kö­zépen, ahol illedelmes, fehér­ruhás úrilányok és tejesbucin nevelt kisgyerekek sétálnak, il­letve hancúroznak. Filmen leg­alább is. Ilyen villa itt nincs, annál több emeletes családi ház, sok szobával, de ha nem is emeletes, a masszív, redő­nyös, többablakos — tágas szo­bákat sejtető — az építőanya­got már-már túlzásban bíró há­zak — mégis jelzik a jómódot. Nem is baj. Itt van például a Mályva utca, ahol — ha jól számoltam — 21 lakóház van és ezekből kilenc garázzsal is ren­delkezik, de még néhánynak kapubejáratánál fellelhető a személyautó keréknyoma, tehát parázsra még nem jutott. Egye­lőre. Körülbelül a harmincas évek elején épültek fel az első há­zak — s ahogy a Borostyán ut­cai fodrászmester, Fazekas Mi­hály mondja - élt itt a környé­ken egy Kovács nevezetű szesz­főzdés, akinek földje került parcellázásra s azon épültek fel az első házak. A helybéliek szerint kezdetben vasútiak a honfoglalók, de az utóbbi 15— 20 esztendő alatt faluról érkez­nek a háztulajdonosok, ahogy az már szokás: a fiatalok elő­ször albérletekben kötnek ki, aztán az öregek eladják a há­zat, kertet és itt építenek, hogy aztán ismét együtt legyen a család. Kovácstelep talán soha nem fogy ki az albérlőkből: sehol a városban annyi, mint itt. Négy­száz-ötszáz forint havonta, ez az átlag s ez az albérlőnek - érthető módon — sok, a főbér­lőnek esetleg kevés. Nagyon sok családi ház kölcsönre épült, az albérleti díj részben fedezi a havi részletet. A telep egyet­len élelmiszerboltja a „millio­mosok” (lottón jutottak komo­lyabb összeghez) házában ka­pott helyet. Szűk kis bolt, még szűkebb raktárral — afféle — jóértelembe vett szatócsüzlet, ahol a Jonatán almától kezdve a drága fürdősóig minden kap­ható és mindent el is visznek a vásárlók. A Kovácstelepiek is sokat költenek a „konyhára”, értve ezalatt a drágább pipe­recikkeket, szintetikus mosósze­reket, szépítőszereket, aztán hó­dít az egészségesebb élelmiszer is — zöldségkonzerv, étolaj, hal­konzerv, citrom, margarin - a nehéz zsír, füstöltáru és egye­bek rovására. De . . . érdekes módon a „körömlakk” is fogyo- gat, a világ legundokabb itala, a Császárkörte nevű likőr, amelynek divatja a harmincas évek végén volt, ám az öre­gebb korosztály — nagymamák- nagypapák - ma is lelkesedik érte. Jóllehet, pusztán nosztal­giából. Szóval, csendes, kedves vá­rosrész ez. Vagy inkább csak volt, amíg fel nem épült az Uránváros, amelynek motoros forqalma — füstiével, zajával, örökös monoton dörejével — megbontotta Kovácstelep észa­ki környékének nyuaalmát. A telepiek iriqylik a bérházak táv­fűtéses kényelmét, a bérháziak a telepiek nagyméretű szobáit, virágos, gyümölcsfás kertiéit. De háti ez így lesz a lövőben is. Rab Ferenc Hogy is képzelhettem a FOR­TE gyárat feketének? Talán a fotó-laborok örök sötétje itat­ta belém a hitet, hogy filmek, fotó-papírok előállításával fog­lalkozó gyárnak feltétlenül fe­ketének kell lennie. Fekete gyár. fekete ablakokkal, komoran, fénytől bújva ... Vácott, a vá­ros szélén, a kisállomás köze­lében elémbukkan a gyártelep: gyep, virágok, bokorcsoportok, fasorok, futballpálya nagyságú fenyőliget, komornak egyálta­lán nem nevezhető épületek, — olyan az egész, mintha egy park kellős közepébe építették volna a gyárat... • Boszorkánykonyha... A sötétség a falakon belül maradt. Bencze Ferenc ener­getikus végigvezet — a szó szo­ros értelmében — egy hosszú folyosón, valahol megállunk.- Itt történik az ellenőrzés, — mondja. Biztosan itt történik. Még őt sem látom, csz»k valami alig derengő távoli zöld fényt, s kis idő múlva hajladozó árnyala­kokat. Apró zöld fényfolt köze­lít, imbolyog, megáll.- Meg lehet ám szokni, — mondja a zöld fény hordozó­ja, aki egy csöppnyi, inkább csak fluoreszkáló zseblámpát tart a kezében. Új munkahely, új fény. Ez­úttal piros, erősebb is, ki lehet venni az arcokat. Gép vágja, szeleteli a fotó-papírokat, lá­nyok hajolnak a végtelen, fe­hér papírkígyó fölé, s ha vala­melyiken hibát látnok, kieme­lik, újat tesznek a helyére. A gép ötvenes tételeket számol, ez asszonyok csomagolnak. Otemes mozdulatok tévedhe­tetlen pontossággal, — gép nem tudná így csinálni. Boszorkánykonyha szinte ter­mészetellenes fényben. Itt állít­ják össze az emulzió készítés­hez szükséges ' vegyszereket, üvegrengeteg, hosszú asztalo­kon, kicsik és nagyok, külön­böző színű folyadékokkal. Újból sötét, — némi piros derítéssel - itt nagy íémcse- székben gépek keverik az anyagot. Sötét és hideg, — állandóan hét-nyolc fokon tart­ják a hőmérsékletet — ebben a helyiségben emulzió bevona­tot kap a hófehér papír... Hogy valamivel „világosabb legyen”: a különleges minő­ségű papír egy öntőgépen ke­resztül fut át, ahol a hengerek baryt emulziót visznek fel rá, — így lesz tökéletesen sima, fé­nyes a papír, itt kapja meg végleges színét is. A többi mun­kafolyamat már „sötétbe vész”: fényérzékeny felületet, védőfe­lületet kap a papír, szárítják, vasalják, megfelelő méretre vágják, csomagplják, cimkézik, szállítják ... Az emberek többsége sötét­ben tölti el napi munkaide­jét.- Idővel valóban meg lehet szokni — mondja Bencze Fe­renc, — az átálláshoz pedig I segít a napszemüveg. Itt maid- nem mindenki napszemüveget hord munkaidő után ... Nagyarányú rekonstrukció Valamikor püspökségi cse­metekert volt a gyár helyén, 1912-ben vásárolt itt területet az angol KODAK Ldt, hogy gyárat építsenek. Egy évvel ké­sőbb el is kezdődött az épít­kezés, amelyet megszakított az első világháború, így csak 1922-ben indult meg a terme­lés a KODAK váci üzemé­ben. Az elmúlt fél évszázad ese­ményei, tőmondatokban: 1922. szeptemberében sztrájk a mun­kakörülmények, s a bérek ja­vításáért. 1944. november: <,a németek elviszik a gyár nyers­papír készletét, a késztermé­ket, s a felszerelés egy részét. 1944. december: több bompe- találat éri az üzemet. 1947. június: a KODAK eladia a vá­ci gvárat a Magyar Általános Hitelbanknak. 1947. július: a FORTE Fotokémiai Rt ünnepé­lyes megnyitója. 1948. április: a FORTE Rt nemzeti vállalattá alakul FORTE Fotokémiai Ipar j néven. 1951: elkészül a fi!m- j öntő üzem, a papír mellett j roll és kisképfilmet is kezdenek I qyártani. A beruházások, fej­lesztések, bővítések ereménye- képpen 1955-ben már 933 ezer négyzerméter fotópapírt és 319 ezer néovzetméter filmet gyár­tottak Vácott. A két ütemben végrehajtott nagyarányú re­konstrukció után a gyár 1250 dolgozója már 4 millió 700 ezer négyzetméter fotópapírt és 700 ezer négyzetméter filmet készített a megújult üzemben Karrier — külföldön is A felszabadulás után az el­ső külföldi vevő a cseh Emil Waschl cég, — s ettől kezdve a FORTE karriert csinált kül­földön is. A csehek után je­lentkeztek a hollandok, maid Románia, — 1954—55-ben már a termelés felét exportra szál­lítják. Jelenleg hetvennégy or­szággal állrtak üzleti kapcso­latban, a váci gyár betört a világ szinte valamennyi piacá­ra. A legnagyobb megrende­lők: Ausztria, Bulgária, Brazília, Ceylon, Csehszlovákia, Colum­bia, Egyiptom, Etiópia. Francia- ország, Görögország, Ghana, Hollandia, India, Irak, Irán, Ju­goszlávia, Kuba, Lengyelország, Libanon, Líbia, NSZK, Olasz­ország, Svájc, Szíria, Szovjet­unió, Szudán és Törökor­szág ... A jubiláló váci FORTE gyár terveiről, fejlesztési elképzelé­seikről, gondjaikról dr. Lenyó László igazgató beszélt: — Legkomolyabb gondunk a színes termékek fokozottabb gyártása. Magyarországon az amatőrök, és általában a fel­Dobozhalmok. Cimkézik a fotó papírokat Szabadban futó papirszáritó pálya, háttérben az új emuJziófőző- és öntőüzem I VÁC, FORTE-gyár Üzemlátogatás — sötétben j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom