Dunántúli Napló, 1972. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-14 / 243. szám
Ara: SO fillér Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napló XXIX. évfolyam, 243. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1972. október 14., szombat Vs Országos ügy r gen tárgyalt olyan izgalmas, várost, falut és mindenfajta hivatásé embert gyakran foglalkoztató kérdést az országgyűlés, mint ezen a héten. Mint ismeretes, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar - vagy miként újabban, összevontan nevezzük - az élelmiszergazdaság állt a tanácskozás középpontjában. Voltaképpen tehát azt vizsgálták a képviselők, hol tartunk szocialista agrárpolitikánk megvalósításában, hogyan g'özi le az ezzel kapcsolatos nehézségeket a maga munka- területén a dolgozó parasztság és a munkásság, miként valósul meg manapság e munkában, küzdelemben kettőjük szövetsége és nem utolsósorban: hogyan élünk, hogyan boldogulunk, különös tekintettel a mezőgazdaságra, mint közvetlen és közvetett jövedelemforrásra, mint táplálékunk és fontos javaink előállítójára? Még föltenni sem egyszerű a kérdést, hát még megválaszolni! Nem mintha nem akadna elegendő tény, elbizakodottság nélkül mondhatjuk: kimagasló eredmény, amely örvendetes, esetenként meglepően gyors előrehaladásunkat igazolja e téren. A képviselők mai megváltozott helyzetünk reális számbavételével, inkább a problémákat és a további előrehaladás lehetőségeit feszegették. Milyen kérdések kerültek hát elsősorban szőnyegre? Mindenekelőtt a zöldség- és gyümölcsellátás. Nem volt ok a helyzet dramati- zálására, hiszen a fogyasztás nálunk ebben a vonatkozásban, gazdag országokat is figyelembe véve, közepes szintűnek mondható, amivel persze, különös tekintettel kedvező adottságainkra, nem vagyunk megelé- gzdve. Es nem kis gondokat okoznak a zöldség- és gyű- mölcspiael árak, olyannyira, hogy emelkedésük olykor már olvan látszatot kelt, mintha általában is megdrágultak volna az élelmiszerek, amiről szerencsére szó sincseni Mindenesetre, az országgyűlésen számos fontos javaslat hangzott el, amelynek megvalósítása elősegítheti a zöldségtermelés komplex fejlesztését és az árak stabilizálását is. Szóba került természetesen a kenyér minősége is. Mértékadó véleWiény szerint, most már a sütés, sőt a választék fokozatos javulására számíthatunk, amit itt-ott máris tapasztalni lehet. És bár a húsellátásra, mennyiségi vonatkozásban mostanában ritkán és kevés helyen van panasz, a szakszervezetek titkára felszólalásában nehezményezte, hogy viszonylag kevés ez olcsóbb hú% és töltelékáru, és a minőség sem kielégítő sok esetben. Megjegyzéseit a csekélyebb jövedelmű városi és falusi emberek, családok gondjai indokolták, ezért is hallgatták szavait különös figyelemmel a képviselők. De ettől eltekintve Is, korántsem az élelmiszergazdaság technikai és közgazdasági feladatkörében mozogtak hozzászólásukban a képviselők. Behatóan megvitatta az ország- gyűlés a termelőszövetkezeti tagság jövedelmi és életviszonyait, a még meglehetősen széles kört érintő igen alacsony személyi jövedelmeket, a termelőszövetkezeti öregek helyzetét, a járadékok összegének időszerűvé váll felemelését, ami továbbra sem menti fel a szövetkezeteket az alól, hogy maguk is rendszeresen segítsék munkában megöregedett tagjaikat. É s szóba kerültek, számos oldalról megközelítve, a növénytermesztés és az állat- tenyésztés bonyolultabb közgazdasági problémái is. „Egyszerű" képviselők és magasabb beosztásban dolgozók egyaránt rendkívüli tá'ékozottságról tettek tanúbizonyságot, ami már önmagában is fontos biztosítéka a további előrehaladásnak. Megkezdődtek Pécsett a IV. egyetemi napok Díszdoktorokat avattak az orvostudományi egyetemen x Tegnap délelőtt a Pécsi Orvostudományi Egyetemen megkezdődött a IV. egyetemi napok kétnapos rendezvénysorozata. A megnyitó ünnepségen részt vett dr. Farádi László, az egészségügyi miniszter első helyettese, dr, Nagy József, az MSZMP Baranya megyei és Szentirányi József, az MSZMP Pécs városi Bizottságának titkára, valamint Papp Imre, a Pécs városi Tanács elnökhelyettese. Eljött az egyetem számos, évekkel, évtizedekkel korábban végzett hallgatója is. Dr. Boros Béla rektor mondott megnyitó- beszédet, amelyben hangoztatta, hogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem nem rendelkezik ugyan túl hosszú történettel, hiszen mindössze 55 éves múltra tekinthet vissza, >— mégis szeretné kialakítani, illetve tovább erősíteni az Alma Mater szerepét, Ezzel nemcsak a mindenkori hallgatóság, hanem Pécs és Dunántúl egész orvoslársadalOktóbor 21-én Losonczi—Jonas találkozó Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és dr. Franz Jonas, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke között október 21-én baráti, nem hivatalos határmenti találkozóra kerül sor. Fock lenfi fogadta a szovjet postaügyi minisztert Focfc Jenő, a Minlsztertanócs elnöke, pénteken hivatalóban fogadta N. D, Pszurcevet, a Szovjetunió postaügyi és távközlési miniszterét. A megbeszélésen részt vett dr, Csanádi ~György közlekedés- és postaügyi miniszter és V. J, Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, A szovjet miniszter pénteken látogatást tett Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszternél is. mának központjává válik. Az egyetem rektora beszélt a felső- oktatás reformjáról, arról, hogy az illetékes szervek éppen, a Pécsi Orvostudományi Egyetemet bízták meg ezzel kapcsolatos kísérletekkel, továbbá ismertette az egyetem tudományos lehetőségeit, eredményeit. Ezek után díszdoktorró. avatás következett. Először Gleb M/hei/ovics Frankot, a Szovjet Tudományos Akadémia rendes tagját és biofizikai intézetének igazgatóját avatták honoris causa doktorrá. Frank profesz- szor Szimferopolban szerezte orvosi diplomáját, világszerte elismert biofizikus kollektívát alakított ki és Kustyinóban megalapította a világ egyik legnagyobb biofizikai intézetét. Egyedülálló tudományszervező munkája mellett a biofizika számos területén, különösen az izomműködés kutatásában szerzett kimagasló érdemeket Magyarországgal és ezen belül is a Pécsi Orvostudományi Egyetemmel igen jó kapcsolatai vannak. Frank professzor megköszönve a kitüntetést, többek között ígéretet tett arra, hogy segít tovább szélesíteni a saját és a pécsi intézet közötti kapcsolatot, s minél több vendéget vár intézetébe. Ezek után Alexandre Marcel Monier, a Párizsi Sorbonne Egyetem általános fiziológiai intézetének professzora kapta meg a díszdoktori címet. Monier profesz- szornak világviszonylatban jelentős tudományos felfedezései vannak, s nagy mértékben támogatja a magyar tudományos életet. A Pro Universität, emlékérmet az egyetem tanácsa titkos szavazással a következőknek ítélte: Kovács Károly gazdasági főigazgptó az emlékérem arany .fokozatában részesült több évtizedes eredményes gazdaságirányító tevékenységéért. Az ezüst fokozatot néhai dr. Török Endre docensnek adományozták, s özvegye vette ót. A bronz fokozatban pedig Fábián Dénesné, Szalontól Alajos és dr. Rúzsa Csaba, az egyetem KISZ Bizottságának titkára részesült. Aranykoszorús törzsgárda jelvényt kapott Aradi Erzsébet és dr. Kollár Dezső docens. Mlndkettem több mint harmincöt éve szolgálják magas színvonalú munkájukkal a Pécsi Orvostudományi Egyetemet, Az egészségügyi miniszter dr. Seres Lászlót, a tudományos diákkörök szervezése terén kifejtett munkásságáért miniszteri dicséretben részesítette. A kiváló újító jelvény ezüst fokozatát pedig dr. Ketényi Loránd, Merzal László és Ságod/ Sán! dór, bronz fokozatát pedig Gallai József és Gallyas Ferenc kapta. Három tudományos diákköri munka kapott kiemelt pályadíjat, mégpedig Dorn Klára, Küronya Pál, valamint a Kovács Magda, Benke Tamás, Baltasics Magdolna és Ékes Erika közös «munkája. Arany diplomát adtak át az ötven év. vei ezelőtt orvossá avatott dr. Hetényi Margit és — betegsége miatt tóvollétében — dr. Safir Zoltán főorvosoknak. Az első nap programjában bélyegkiállítás, fotótárlat, az Egyetemi Színpad előadása és a Balassa János Kollégium új épületének felavatása szerepelt Ma, szombaton dr, Mestyán Gyula professzor, dr. Barnp Kornél főorvos, címzetes docens, dr. Farkas Gyula és dr. Keszthelyi Béla adjunktusok tartanak előadást, majd szakmai megbeszélések lesznek. A tartalomból; Fejlődik a kereskedelem Beremenden----------------------------*---------------------------Bar anyai orvoshelyzet számokban Képzőművészeti szimpozion a siklósi várban Új baromfifeldolgozó üzemek Baranyában épül a legnagyobb Nincs meg a kellő összhang a baromfitermelés és o feldolgozás között — ezt állapították meg a korábbi vizsgálatok, amelyek szerint évente 3000 vagonos üzemi kapacitásra van szükség ahhoz, hogy O gazdaságok csirke, liba, kacsa, stb. kínálatát megfelelő feltételek mellett, gazdaságosan dolgozhassák fel. Ezért pályázatot írtak ki feldolgozó ' létesítmények építésére: a pályázat feltétele volt, hogy a mezőA Műszaki Árut Értékesítő Vállalat, mósnéven MOART megrendelésére 50 köbméteres aluminium álló tartályokat gyárt a Cserkút/ MEZŐGÉP Vállalat. A tartályok alkalmasak bor, gyümölcslé es más folyékony élelmiszerek higiénikus tárolására. A képen: két tartály nyomáspróba alatt. Erb János felvétele LETARTÖZTATASOK JORDÁNIÁBAN A palesztinai hírügynökség jelentése szerint a jordániai hatóságok az egész országban tö meges letartóztatásokat hajta nak végre. Az akció során azo kát a személyeket fogják el akiket azzal vádolnak, hogy a palesztinai kommandók akcióit támogatták. CSOU EN LAJWALTER SCHEEL TALÁLKOZÓ Csou En-laj kínai miniszterelnök csütörtökön fogadta a Pekingben tartózkodó Walter Scheel nyugatnémet külügyminisztert és megbeszélést folytatott vele. Jelen volt Csi Peng- fej kínai külügyminiszter is. A nyugatnémet diplomácia vezetője pénteken ellátogatott a Nagy falhoz és az egykori tU1 IS ©lex -telex -teüex tel tott városba, majd este fogadást adott vendéglátói tiszteletére. Ma reggel Scheel Peking- ből Hongkongba utazik. ANGELA DAVIS HAZATÉRT Hathetes világkörüli útjának befejeztével csütörtökön visszatért New Yorkba Angela Dbvis amerikai polgárjogi harcos. A repülőtéren Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elnöke és a párt más vezetői fogadták. A néger filozófusnő újságírók előtt köszönetét fejezte ki a szocialista országoknak azért a támogatásért, amelyben perének tárgyalása során részesítették és a baráti fogadtatásért, amelyet útja során tapasztalt ÚJABB POGROM ESZAK-IRORSZAGBAN Eszak-Irországban a szélsőséges protestáns erők újabb pogromot készítenek elő a katolikus lakosság ellen. Napok óta egyre hevesebb támadásokat intéznek katolikusok lakóházai és üzletei ellen, s csütörtökön vandál pusztítást végeztek a belfasti Szent Antal székesegy- t házban. Szobrokat rongáltak meg, s egy kisebb bombát is robbantottak az épületben. ,A megfélemlített katolikusok lakásaikat elhagyva próbálnak biztos menedéket találni. Az ultrák fizikai leszámoló akcióit-hidegvérrel szemléli az ulsteri rendőrség és a rend fenntartására odavezényelt, de valójában megszálló funkciót betöltő brit katonaság. AZ IRANI SAH LÁTOGATÖKORÜTJA Mohammad Reza Pahlavi iráni sah és felesége pénteken országjáró körútra indult a Szovjetunióban, Az iráni személyiségek felkeresik Tallinnt, Észtország fővárosát, Voronyezst, qhol atomvillanytelep épül, Al- ma-Atát; Kazahsztán fővárosát és Szocsí, fekete-tengerparti üdülőhelyet. A moszkvai repülőtéren Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin és más hivatalos szovjet személyiségek búcsúztatták a magasrangú vendégeket gazdasági nagyüzemeknek e baromfiiparral együttműködve, közös beruházással kell létre- hozniok az új üzemeket, s ebben az esetben a beruházáshoz 50 százalékos állami támogatást helyeznek kilátásba. A jóváhagyás egyik feltétele volt még, hogy a partnerek növeljék az export-piacokon gazdaságosan értékesíthető nagytestű baromfifélék (pulyka, liba) arányát A pályázat, amelynek sorsáról a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Országos Tervhivatal és a Magyar Nemzeti Bank szakemberei döntöttek, csupán azokra a vidékekre terjed lel, ahol a termelés és a feldolgozás között a legnagyobb feszültséq mutatkozott. Három megyéből fogadtak el pályázatokat: ennek alapján Szabolcs-Szatmór megyében és Zalában évi 500—500 vagon teljesítményű feldolgozó üzemet építenek majd közős vállalkozás formájában, s Baranyában épül a harmadik, a legnagyobb, évi 700 vagon teljesítményű létesítmény. A részletes tervek elkészítése után hagyják jóvá a^ építési programot, amelynek alapján építik fél az üzemeket. A három új létesítmény évf kapacitása eléri az 1700 vagont, ez azpnban 1300 vagonnal kevesebb az országosan szükséges teljesítménynél. A különbőzetet a nem pályázati rendszerben épülő feldolgozó üzemek fedezik majd. E létesítmények egy része átadás előtt áll. Félidőnél a szűrőt NAGYÜZEM A PINCÉSZETEKBEN Rohonezi Lajos, a borgazdosági vállalatok trösztjének vezérigazgató-helyettese a szüreti főszezonról tájékoztatta az MTI munkatársát: a nagy őszi munka október második hetében félidőhöz érkezett. A termőterület feléről szedték le eddig a szőlőt, s eddig mintegy 700 000 hektoliter mustot vettek ót a pincészetek, amelyek ezekben a napokban, hetekben - rendkívüli ügyeletet tartanak, s a késő esti órákig veszik át a termelőktől érkező szállítmányokat. Az országban 500-550 átvevőhelyei szerveztek. Egy-egy pincészetben több átvevőoóntot alakítottak ki, és ezzel elérték, hogy hosszú évek’ óta először nincsen „sorbanállás”, zavartalanul, menetrend szerinti pontossággal fejtik át a beérkező mustot. Az alföldi vidékeken a termés 80, százalékát már leszüretelték. Lényegesen hátrább tartanak az egri borvidéken, ahol a szőlő 40 százaléka van feldolgozás alatt, vagy Badqcsonvban, ahol a termés eqyharmodát szüretelték le. Tokaiban a szőlész-borász szakemberek méq mindig várnak a szüret nagyobbarányú indításával, mert az időjárás kedvez az aszúsodásnak. ■WBM A I