Dunántúli Napló, 1972. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

2 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1972. október 1. Sf <«• a* ■»., «« 4;»»r FULOP-SZIGETEK Hal kínait is őrizűke vettek Nyikolaj Podgornij a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke aláírja a támadó rakétafegyverek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai egyezményt jóváhagyó dokumentumokat. ¥ Fock Jenő, a Magyar Nép- köztársaság kormányának elnö­ke táviratban köszöntötte Csou En-lajt, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnökét a kí­nai nép nemzeti ünnepe alkal­mából. * Az évforduló alkalmából Pé­ter János külügyminiszter táv­iratban üdvözölte Csi Peng-fejt, a Kínai Népköztársaság külügy­miniszterét. ♦ ♦ MONTEVIDEO: Az uruguayi kormány pénteken húsz száza­lékos béremelési jelentett be a magániparban foglalkoztatottak számára, miután Bordaberry el­nök a fokozódó sztrájkok nyo­mása alatt kénytelen volt el­ismerni, hogy az infláció szük­ségessé teszi a béremelést. Az int4:kedés ellenére számos iparágban folytatódnak a sztráj­kok. 4- CATANIA: A szicíliai Ca­tania belvárosában pénteken időzitett bombát robbantottak egy szövetkezeti vállalkozás tu­lajdonában levő étteremben. A vendéglő éppen üres volt, így sérülések nem történtek, de az anyagi kár többmillió lírára rúg. 4- PEKING: A kínai újság­írószervezet meghívására pénte­ken huszonkét amerikai újság­íróból álló küldöttség érkezett Pekingbe. Vezetőjük Edward Murray reméli, hogy sikerül vi- szontlátogatásra meghívni egy kínai küldöttséget. Az Üj Kína jelentése szerint egy svájci új- ságíróküldöttséq is érkezett Pe­kingbe a svájci távirati iroda vezérigazgatójának vezetésével. ♦ PRETORIA: Az afrikai fel- szabaditási mozgalmak képvise­lőinek az ENSZ gyámsági bi­zottságába való meghívása mi­att a Dél-afrikai Köztársaság kivonult a bizottságból és a jö­vőben csak alkalmankint akar részt venni annak ülésein. A bizottság jelenleg a dél-afrikai megszállás alatt lévő Namibia ügyét tárgyalja és azt terve­zik, hogy meghívják az ülé­sekre a namibiai swapa-moz- galom képviselőit is.-4 BARCELONA: Egy spanyol katonai bíróság pénteken meg­kezdte hét személy ügyének tárgyalását, akiket azzal vádol­nak, hogy a maoista úgyneve­zett nemzetközi kommunista párt tagjai és mint ilyenek, tavaly részt vettek egy rendőrautó fel­gyújtásában Barcelonában. Két vádlott felett távollétében ítél­kezik a bíróság. A katonai ügyész 15—33 évig terjedő bör­tönbüntetés kiszabását kérte. 4 NAIROBI: Kenya északi részén véres összetűzésre ke­rült sor a fzudáni eredetű tapota és turkana törzs tagjai között. A harcban huszonket- ten vesztették életüket. ♦ Döbbenet Brüsszelben A belga főváros lakói pénte­ken döbbenten értesültek arról, hogy Brüsszeltől mindössze 64 kilométerrel délkeletre, Hanne- che városka közelében immár másfél éve háromezer tonna mérgezőanyagot tárolnak, egye­bek között 1200 tonna ciánkálit. Ez a mennyiség elegendő vol­na ahhoz, hogy Nyugat-Európa lakosságának nagyrészét ki- pusztícsa. Mint a hatóságok kiderítet­ték, a roppant nagymennyiségű veszedelmes mérget egy hol­land szállítmányozási cég rak­ta le kü'önböző belga és nyu­gatnémet vegyipari vállalatok megbízásából. A helyi hatósá­gok csak a lakosok bejelenté­séből, szereztek tudomást a ve- szede'mes méregről. Jelenleg gázálarccal és kü­lönleges védőöltözettel felsze­relt szakember-csoportok vették keze'ésbe a méregtartályokat, hogy biztonságba helyezzék őket, mert a hosszú állás alatt sok fémtartály a korrózió követ­keztében elvékonyodott. A tar­tályokat műanyag védőburokkal ládák eb és véaül elszállítják a felsőről. Remélik, hogy a Mól melletti belgái nukleáris köz­pontban sikerül megsemmisíte­ni őket. KÉTSZÁZÖTVEN BEVETÉS Saigon: Pénteken amerikai vadász­bombázók 250 bevetésben, B- 52-es repülőerődök pedig hat hullámban támadták Észak-Vi- etnamot — közölte szombaton délben a saigoni amerikai had­vezetés szóvivője. ♦ 4- VARSÓ: 1973 a tudomány éve lesz Lengyelországban, A LEMP Politikai Bizottságának erről szóló határozata bejelenti, , hogy a jövő év közepén meg- [ tartják a lengyel tudósok II. or- j szágos kongresszusát, s orszá­gos ünnepségek keretében em- j lékeznek meg Kopernikusz a 1 nagy lengyel csillagász szüle- I tésének 500., a lengyel nemzeti j közoktatási bizottsáq megalaku­lásának 200., és a lengyel [ szépművészeti akadémia meg- ! alapításának 100. évforduló- j járói. 4- ATHEN: Oeorgiosz Papa- dopulosz görög miniszterelnök, aki egyben a junta hadügymi­nisztere, pénteken megszem­lélte a Görögország északi ré- j szén folyó „Deep Farrow” fedő- j nevű NATO-hodgyakorlat utol- j [ só napját. Ez alkalommal mon- \ j dott beszédében méltatta „az ' Atlanti Szövetség szolidaritá­sának” jelentőségét „az euró­pai biztonsági értekezlet és az ! európai fegyveres erők kölcsö- j j nős csökkentésére irányuló tár­gyalások korában”, 4- BURLINGTON: Epehólyag műtétet hajtottak végre pénte­ken Pearl Buck Nobel-díjas amerikai írónőn, A nyolcvan ' éves írónő állapota kielégítő. I A hét eseménye mindenképpen Tanaka japán miniszterelnök kí­nai útja és a két nagy ázsiai or- szag közötti megállapodás volt. Eddig ugyanis nagyban-egészben azt lehetett mondani a második világháború után kialakult ázsiai helyzetről, hoay az óriási földrész ez Egyesült Államok vagy általá­ban az imoerialista tábor befolyó so alatt áll. A két ázsiai nagyha­talom« Kína éi Japán sokáig kép­4- VARSÓ: Georges Pompi­dou, francia köztársasági el­nök meghívására hétfőn hiva­talos látogatásra Párizsba uta­zik Edward Gierek, a LEMP KB első titkára. A kiemelkedő po­litikai eseményt mindkét fővá- j I rosban rendkívül nagy figye­lem és érdeklődés kíséri. 4- BUENOS AIRES: Újabb el­nökjelölt jelentkezett Argentí­nában: Oscar Alende 63 éves politikus, aki Frondizi volt el­nök idején a Buenos Aires-i tar­tomány kormányzójaként mű­ködött. A radikális pártból ki­vált egyik csoportot képviselő orvos programjában szerepel az ásványi kincsek, a pénzintéze­tek és a külkereskedelem ál­lamosítása. Eddig rajta kívül Francisco Manrique volt nép­jóléti miniszter jelezte indulá­sát a választáson. Washington : Dr. Roger Shields, amerikai hadügyi államtitkár-helyettes pénteken közölte, hogy a VDK hatóságai által nemrég szaba- donbocsátott három amerikai pilótatiszt kitűnő egészségnek örvend és „hamarosan" alkal­ma lesz találkozni a sajtó kép­viselőivel. Azt állította, hogy a három pilóta „önszántából” vonult be kivizsgálásra a katonai kórhá­télén volt érvényesülni: Kino azért, mert elszigetelődött, Japán azért, mert a második világháború vesz­teseként kevés volt a politikai sú­lya, A Szovjetuniónak, mint világ- hctalomnnk, de mint részben ázsiai hatalomnak is fokozatosan növek­szik a szerepe, ám nyilvánvaló, hogy nemcsak ez imperialista USA, hanem egy évtizede a soviniszta, önző politikát folytató Kína törek­véseivel is meg kell küzdenie. GERILLATÁMADÁS Géppisztolyokkal felszerelt ge­rillák pénteken Thaiföld Jala tartományban megrohantak egy rendőrőrsöt, tűzharcban lelőttek három rendőrt, tízet pedig meg­sebesítettek. A gerillák ezután fegyvereket is zsákmányolva visszahúzódtak az őserdőbe. ♦ 4- FOKVAROS: Dél-Afrika történetének legsúlyosabb vasúti szerencsétlensége történt éj­szaka Fokvárostól 64 kilomé­terre. A halálos áldozatok szá­mát még nem állapították meg pontosan, de minden bizonnyal legalább száz ember vesztette életét. 1 zakba. Ezzel akarta szépítgetni azt a tényt, hogy a három piló­tatisztet a New York-i Kennedy- repülőtéren a Pentagon egyik j tisztviselője nyomban megérke- j zésük után gépkocsikba tusz­kolta, megfosztva őket még at­tól a lehetőségtől is, hogy be­szélgessenek a fogadásukra megjelent újságírókkal. Shields végül megjegyezte: a pilóták fizikai erőnléte igen fontos, ha mint repülők folytat­ni akarják pályafutásukat Most Ázsiában két igen aktív és igen ambiciózus politika között jött létre átmenetinek tűnő közeledés: Kína és Japán közt pillanatnyilag az egyetértésre való törekvés mu­tatkozik meg inkább, konkrét prob­lémáik megoldását későbbre ha­lasztották. A két nagy ország az utolsó száz év alatt inkább voit egymás ellensége, mint barátja, így aztán a mostani kapcsolatiéi- véte mindenképpen fordulatot je­lent. A fordulatnak — bármennyire is az Egyesült Államok tudtával és hallgatólagos vagy színlelt bele­egyezésével történt — van egy bi­zonyos Amerika-ellenes éle, hiszen most éppen az a diplomáciai és katonai építmény rázkódik meg alapjaiban, amely a hideghábo rús korszak hírhedt amerikai kül­ügyminiszterének, néhai John Foslei Dulles-nak müve volt. Példák kel lenek? Az 1960-ban megkötött ame­rikai—japán védelmi szerződéi, amely az 1951-es San Franctsco-i első szerződésen nyugszik, tulaj­donképpen ,,Kína fékentartását” célozta, ezenkívül bázisok biztosí­tását az USA számára Japánban Innen kiindulva tudta volna Ame rika ,,ázsiai csendőr” szerepét el- i«*'Toni az eaész Távol-Keleten. 1954-ben az USA teljes katonai se­gítséget ígért a Tajvanon rekedt Csang Kaj-sek-nek. Az ígéret ma már vaiml keveset ér, ho az Enye sült Államok e célra nem veheti igénybe {apán támaszoontjoit. A vesztes mindenekelőtt Tajvan Egves nyugati vélemények szerint a kínai—japán meoállapodás meg ^dta a keoyelemdöfést a kis szi­getországnak. Jo«án mór aazda iAn\ téren is elfordul Tajvantól, dinlomáci'M k~ar*olntait pedig má« meg is szüntet ta. A h^ten tették közzé Bonnban, hogy Scheel nyugatnémet külűgy* Manila: Szombaton második hetébe lépett a Ferdinand Marcos Fü- löp-szigeti elnök által az or­szágban bevezetett szükségál­lapot. Folytatódik a felforgató tevékenységgel vádolt szemé­lyek letartóztatása. Mint Fran­cisco Tatad tájékoztatásügyi ál­lamtitkár szombati sajtótájékoz­tatóján bejelentette, az utóbbi napokban hat kínai származású személyt is őrizetbe vettek. A letartóztatottak közül néhányon a kínai irányzatú marxista cso­port tagjai, de van közöttük Belfast: Lőfegyverek zajától voltak hangosak az észak-írországi fő­város, Belfast utcái szombatra virradó éjszaka. A brit katonák és az IRA fegyveresei közötti összecsapásoknak összesen öt halálos áldozata és több sebe­sültje van. Nagyon súlyos rob­Tokió: Tanaka japán miniszterelnök és kísérete ötnapos pekingi lá­togatás után szombaton vissza­érkezett Tokióba. Mint Ismere­tes, a Pekingben megtartott csúcstalálkozó során a japán miniszterelnök tárgyalásokat folytatott Csou En-laj kínai kor­mányfővel, amelyek eredménye­ként létrejött a diplomáciai kapcsolat Japán és Kína között. Kínai tartózkodása alatt fogad­miniszter október 10-én kezdődé pekingi hivatalos tárgyalásai során kimondják a Kínai Népköztáisaság és az NSZK diplomáciai kapcsoló tónak felvételét. Nyilvánvaló, hogy o bonni kormány a november 19-i választások előtt még egy külpoli­tikái eredményt kíván felmutatni, — a „keleti politika” eddigi sike­rein túl a „távol-keleti politiká­ban” is. A kínai—japán tanácskozások, illetve az egyéb, Kínával kapcsola­tos diplomáciai lépések sem szorít­hatják háttérbe a vietnami prob­lémát. Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a héten újra bizalmas megbeszélést folytatott Párizsban Le Dúc Tho- val, o VDK küldöttségének külön­leges tanácsadójával. Ez alkalom­mal már kétnapos tárgyalásra ke rült sor. Ebből a tényből egye*- megfigyelők olyan következtetés* vontak le, hogy talán előrehala dós történt, de aztán a csütörtöki négyes ülésen Porter amerikai nagykövet ismét negatív magatar­tást tanúsított. Thieu pedig Sai­gonban megsokszorozta harcias ki­jelentéseit. Igaz, Kissinger elküld­te hozzá helyettesét, s nincs ki­zárva, hogy mérsékletre intette o saigoni bábrezsim elnökét. A közel-ke'eti oroblénrakörben is­mét történtek új fordulatok: Szó­dat egyiptomi elnök azt javasolta a palesztin felszabadító szerveze teknek, hogy alakítsanak emiaráns kormányt — kairói székhellyel. A palesztinok tartózkodással fogadták az egyiptomi ajánlatot. Kairó és Khartum között váratla­nul mearomlott a viszony. Ez any- nyival inkább meglepő, mert emlő kezetos, hogy a tavalyi szu^áni esőmén-ek alakuiására ránvomta bélvenét oz enviptomi csaoatok és o kairói kormány támogatása. Ni­meri tábornok jobbára Szádot él­multimilliomos is, az ország egyik legnagyobb cukor- és rizskereskedője. Marcos elnök a Hongkong­ban megjelenő Far Eastern Eco­nomic Review című magazinnak adót interjújában a szükségál­lapot bevezetését „élete leg­nagyobb elhatározásának" ne­vezte, amelynek segítségével meq akarja szabadítani az or­szágot a ránehezedő bürokrá­ciától és korrupciótól, fellendí­teni a gazdasági életet és meg­valósítani az ehhez szükséges reformokat. nők (ét « líbiai Kadhafi ezredes) állásfoglalásának nyomán tudta megőrizni hatalmát az országban. Azóta azonban Nimeri kormánya ? jelek szerint nyugatra orientáló­dott. A Szudántól délre lévő Ugan­dában történtek késztették Nimerit színvallásra: nem engedte, hogy az uaandai kormánynak katonai segítséget vivő líbiai repülőgépek átrepüljék országát. A trípoii és a kairói rosszallást aztán Nimeri az­zal viszonozta, hogy visszahívta az Egyiptomban, a Szuezi-csatorna partján állomásozó szudáni egysé­gek egy részét. Kiutasították Khar* tűmből az ottani egyetem egyipto­mi rektorát, mire Kairóban utasí­tották a khartumi egyetemen mű­ködő 300 egyiptomi tanárt, térje­nek haza. A közel-keleti kérdés szóbakerűl az ENSZ közgyűlésén is. Rogers amerikai külügyminiszter a „terro­rizmus megfékezésének” kérdését helyezte előtérbe, ezen o címen persze a nemzeti felszabadító moz­galmak elfojtását szorgalmazná. Ami a „terrorizmus, avagy a po­litikai krimi” dossziéját ezen a hé­ten duzzasztotta, az egy látványos párizsi tűzeset: a diadalív árnyé­kában, a Champs Elysées-n porig égett egy éjszaka egv sokemeletes ház, amely egy milliomosnak, o hirdetővállalat-tulajdonos Marceí Dleustein-Blanchet-nak volt a tu­lajdona. Egyes párizsi bulvárlapok­hoz olyan névtelen bejelentések érkeztek, hogy a tettes — a hír­hedt Fekete Szeptember volt. Bi­zonyíték nincs. E sorok írója sok­esztendős párizsi taoasztalatai alapján csak azt jegyzi meg: a francia fővárosban sok szakértőié van a provokációnak, az utóbbi ti­zenöt évben számos ese*bsn tör téntek olyan bűncselekmények, amelyekért tudatosan más nyaká­ba akarták varrni a felelősségei. 4- KAIRÓ: Hafez Asszad egy­napos látogatást tett Kairóban — jelentik nyugati hírügynöksé­gek a MENA egyiptomi hírszol­gálati irodát idézve. Asszad hosz- szasan tárgyalt Szádot egyipto­mi elnökkel és szombaton haza­utazott Damaszkuszba. Az iraki hírügynökség és ennek nyomán beirúti lapok szombaton arról számoltak be, hogy Izrael csa­patösszevonásokat hajt végre a sziriai tűzszüneti vonal teljes hosszában. Tel Avivban egy ka­tonai szóvivő azt állította, hogy nincs értesülése a jelentésekben szereplő izraeli katonai felvonu­lásról. 4- VARSÓ: Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Henryk Jablonski, az Államtanács elnöke és Piotr Jaroszewicz miniszterel­nök, akik szombaton délelőtt a „Jagiello” egyetemen résztvettek az 1972—1973-as lengyel egyete­mi tanév megnyitó ünnepségén, találkoztak a krakkói tudósokkal. Az eszmecsere felölelte a lengyel tudományos élet összes időszerű kérdését. 4- STOCKHOLM: Szombaton megkezdődött a Svéd Szociálde­mokrata Munkáspárt kortgresz- szusa. A kongresszuson 350 dele­gátus és a külföldi szociáldemok­rata pártok képviseletében körül­belül 30 vendég vesz részt. A szombati megnyitóülésen a ven­dégek között ott volt Nguyen Thí Binh asszony, o DIFK külügymi­nisztere, Hoang Mingh Giam, a VDK művelődésügyi minisztere, Bruno Kreisky osztrák kancellár, Kalevi Sorsa finn miniszterelnök és Ttrygve Brotteli norvég minisz­terelnök. 4- SYDNEY: Szombaton riadó­készültségbe helyezték az összes ausztrál nemzetközi légikikötőt, mivel egy névtelen telefonáló belelentette, hogy egy tengeren­túlról érkező utas robbanószert akar a kontinensre csempészni. Bár az eddigi nyomozás nem ve­zetett eredményre, a készültség vasárnap is érvényben marad. HÉTFŐ: Tanaka japán miniszterelnök Pekingbe érkezett. — A norvégek népszavazáson a Közös Piachoz való csatlakozás ellen foglaltak állást. KEDD: Cromiko szovjet külügyminiszter felszólalt az ENSZ közgyűlésén. A két német állam képviselői újból találkoztak Berlinben. SZERDA: Véget ért Párizsban Henry Kissinger és Le Dúc Tho újabb bizalmas megbeszélése. Péter János külügyminiszter New Yorkba utazott. CSÜTÖRTÖK: Nasszer halálának második évfordulóján ülést tartott az Arab Szocialista Unió. — Megállapodás a palesztin felszabadító szervezetek és a libanoni kormány között. PÉNTEK: Japán és a Kínai Népköztársaság között diplomáciai kapcsolat jött létre. — A malaysiai miniszterelnök Moszkvába érkezett. SZOMBAT: Haig tárgyalása Saigonban Thieu elnökkel. Nixon aláírásával törvényerőre emelkedett a szovjet—amerikai meg­állapodás a rakétaelháritó rendszerek korlátozásáról. AZ ERŐNLÉT IGEN FONTOS... Egészségesek a szabadon bocsátott amerikai pilóták ÉSZAK-IRORSZAG Újabb öt halott Tanaka hazaérkezett bánás történt a város központ­jában lévő egyik bárban, ame­lyet katolikusok látogatnak. A pokolgépet feltehetően protes­táns szélsőségesek helyezték el az épületben. A merénylet kö­vetkeztében 15 sérültet szállí­tottak súlyos állapotban kór­házba. ta a japán kormányfőt Mao Ce-tung pártelnök is. A japán miniszterelnököt a tokiói repülőtéren pártjának és kormányának vezetői, valamint az ellenzéki pártok vezető kép­viselői fogadták. Megérkezése után tett rövid nyilatkozatában Tanaka hangsúlyozta a japán- kínai kapcsolatok normalizálá­sának jelentőségét és kifejezte reményét, hogy Japán kapcso­latai mind Kínával, mind más országokkal fejlődni fognak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom