Dunántúli Napló, 1972. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-09 / 213. szám
4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1972. szeptember 9. Balesetek Wissmann János, bari lakos pénteken reggel személygépkocsijával Bár felől Mohács felé tartott. A vizes úttesten megcsúszott és az ellentétes oldalra kerülve összeütközött Glück Sándor, mohácsi lakos, motorkerékpárossal és a mögötte kerékpárral ugyancsak szembejövő Schnaüenber- ger István, mohácsi lakossal. Glück és Schnallenberger könnyebb séiülést szenvedett. A baleset következtében háromezer forint kár keletkezett. SZOMBAT Szeretette' köszöntiük névnapiuk alkalmából ADÁM nevű kedves olvasóinkat Csütörtökön este Földvári Lajos, pécsi lakos motorkerékpárjával Or;ü- ről Pécs felé tartott, és — mivel ittas j volt — körülbelül félúton felbukott, j A baleset következtében nyolc napon j túl gyógyuló sérülést szenvedett. ♦ A Nap kél 5.13, nyugszik 18.09 órakor. — A Hold kél 7.05, nyugszik 16.21 órakor. Lottó — Vízhiány a nyugati városrészben. Áromkiesés miatt tegnap hosszú ideig szünetelt az átemelő a tortyogói vízterület s a víztározók között. így Pécsett a nyugati városrészben s Kertvárosban vizhiárVy volt. A Pécsi Víz- és Csatorna Művek és a DÉDÁSZ szerelői ma reggelre a hibát elhárították. A Sportfogadási és Lottóigcz- gatóság közlése szerint a Fűzfőgyártelepen megtartott 36. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 12, 79, 83, 88, 89 ♦ — Ülést tartott tegnap a Baranya megyei Szállítási Bízott- ' ság. A közlekedéspolitikai irány- ; elvek végrehajtásának tapasz- ; talatait vitatták meg az ülés | résztvevői, és foglalkoztak az őszi forgalomlebonyolítás kér- , déseivel is. i — Ismét Eszékig közlekednek a VOLÁN 12. sz. Vállalat közvetlen járatai. Az árvíz miatt jugoszláv területen megrongálódott egy útszakasz, ezért a PécSről induló járatok csak Biljéig vitték az utasokat. Az elmúlt héten az utat megjavították, és a pécsi autóbuszpálya- ; udvar 3-as kocsiállásáról reggel 1 6 óro 45 perckor induló autó- | buszok Eszékig közlekednek. j — Helyreigazítás. Lapunk tegnapi számának első oldalán téves aláírással jelent meg a kertvárosi hőközpontot ábrázoló fénykép. A szerelés stádiumában lévő univáz-szerkezetű épület a kertvárosi lakótelep végleges elosztó hőközpontja lesz, tehát más célú hasznosításáról sem lehet szó a későbbiekben. Az J épületben javítóműhely lesz és helyet kapnak a hőközpont dolgozóit kiszolgáló szociális helyiségek is. Az ideiglenes hőközpont nyílttéri kazánjait már felszerelték a képünkön látható épület előtti térségen. Tűzesetek Pénteken hajnalban az egyházns- haraszti tsz-majorban, a fucernaszá- | ritó üzem pihentetöjében 48 mázsa j lucernaliszt égett el. A becsült 15 j ezer forintnyPkár az egyházasharasz- i ti Egyesült Jóbarát Terrnelőszövetke- ! zetet érte. A tűz keletkezésének okát ; vizsgálják. Csütörtökön este a Magyarűrög 78. j számú házban kigyulladt egy Favorit típusú televízió. Elégett a televízió közelében álló ruhásszekrény oldala és egy asztali lámpa. Fazekas Raf- faelné, magyarüiögi lakost 40C0 forintnyi kár érte. A készülék kigyuila- dásának oka valószínűleg záilat volt. Dolgozókat felvesznek A PÉCSI INGATLANKEZELŐ Válla lat felvesz tetőfedőt, könnyügtpkoze- leket és kőművesek mellé segédmunkásokat. Vidékieknek útiköltséget térítünk. Felvétel mindennap a vállalat központjában, reggel 8-tól 12-ig. (4700) BORPALACKOZÖNKHOZ kótmüsza- kos termeléshez női dolgozókat felveszünk. Batthyány u. 2. (4703) A TÜDŐGYÓGYINTÉZET nyugdíjast portási állásra felvesz, veszélyességi pótlékot fizet. Jelentkezés: 3—10-ig a gazdasági hivatalban. (4701) A KISHAJMASI Hegyalja Ma. Tsz pécsi munkahelyére szobafestő és má- zolókat felvesz. — Jelentkezés a tsz- irodában. (4692) A POLLACK Mihály Műszaki Főiskola gépészeti kara igazgatói előadót keres. Főiskolai vagy egyetemi végzettségű, legalább ötéves gyakorlattal rendelkező személyek pályázhatnak. — A pályázatokat önéletrajz mellékelésével a Kar címére: Pécs, Boszorkány u. 2. keli beküldeni. (4689) ÁRUKÍSÉRŐKET felveszünk. Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis. (4583) ALTALANOS adminisztrátort köz- gazdasági technikumi végzettséggel azonnal felveszünk. Cipőnagykereskedelmi Vállalat, Megyeri út 78. (4634) 40—44 ÓRÁS munkahéttel férfi segédmunkásokat, kazánkezelői vizsgával rendelkező olajtüzelésű kazánfűtőket, lakatosokat hegesztő szakvizsgával felvesz a Pannónia "crgyár. Pécs, Alkotmány u, 94. (4679) A KPM KÖZÚTI Igazgatóság eher- gépkocsivezetőket keres felvételre. — jelentkezés: Pécs, 111., Rácváros 68. Központi géptelep. (4574) SOMOGY megyei beruházáshoz felveszünk beruházási, kivitelezői gyakorlattal rendelkező építészmérnököket és építésztechnikusokat műszaki ellenőrnek. JELENTKEZÉS: önéletrajzzal (cím, jelenlegi bér és az igény feltüntetésével) a Magyar Hirdető, Budapest, V., Felszabadulás tér 1. BERUHÁZÁS 680. jeligére. (680) FÉRFI SEGÉDMUNKÁST felvételre keres a Pécsi Sütőipari Vállalat. — Jelentkezés a vállalat tmk-részleqé- nél. Pécs, Könyök u. 2. (4.680) A PÉCSI BŐRGYÁR felvesz üzemi villanyszerelőket — hárommüszaKos munkahelyre. (4653) A VOLÁN 12. m. Vállalat lelyi járataira kalauzokat felvesz. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg u. 33. 'dsz. 13 (4631) NYUGDÍJASOKAT felveszünk telepőrnek pécsi telepünkre. Jelentkezés: Közúti Gépellátó Vállalat. Pécs, Rét «. 47. (41 37) EGY autóvillamossági szerelőt, két gépko'S'Stere'őt, valamint egy szer vizmunkást (állandó éjszakai műszakra) fe'vrsz a Be’kere'kede'.mi Siá:!i- tási Vállalat. Pécs, Megyeri út 63. (63929) A PÉCSI Dohánygyár felvételre keres vagyonőrt. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (127994) l FELVESZÜNK bádogos, víz- és fűtésszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: B. m. Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat vízvezetékszerető részlegénél. Pécs, Zsolnay V. u. 4—6. sz. alatt. (127982) FELVESZÜNK motorkerékpárral rendelkező tmk-villanyszerelőt. Jelentkezés: B. ni. Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat gépészeti osztályán. Pécs, Fürst S. u. 5. sz. alatt. (127933) ÉPÜLETEK belső szereléséhez villanyszerelőket és őket kiszolgáló segédmunkásokat felveszünk. A szakma elsajátítására lehetőséget biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: B. m. Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat villamos részlegénél. Pécs, Zsolnay V. u. 4—6. sz. alatt. (127931) SÜRGŐSEN keresünk felvételre gépkocsialkatrész anyagraktárunkba gyakorlattal rendelkező raktárost. Jelentkezés: Postai Gépjármű Szállítási Üzem. Pécs, Diósi út 51. sz. (127974) A DÉL DUNÁNTÚLI Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat három megye területén lévő propán-bután cseretelepek gázeladgi helyettesítésére munkaerőt felvesz. Jelentkezés a személyzeti osztályon. Pécs, Felszabadulás u. 107. sz. (127976) ERNYÖJAVITÓ munkára női dolgozót felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Sal- lai u. 15. sz. TEMPÓ. (12797C) A II. SZ. BELKLINIKA fiatalkorú konyhalányokat keres felvételre. (33955) A KAPOSSZEKCSŐI Kossuth Mg. Tsz egy esztergályost keres azonnali belépésre. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a tsz gépműhelyében. Lakás nincs. (83819) KÉT VARRÓGliPMÜSZERÉSZT felveszünk. Női dolgozókat varrásra betanítunk. Budapesti Finomkötöttárugyár. Pécs, Edison u. 11. 32-es busszal a Hőerőműig. (127965) A KESZTYŰGYÁR gyors és gépíró- nőt keres. Jelentkezni lehet a Kesztyűgyár személyzeti osztályán. VI. em. 604. szoba. (127957) A PÉCSI HŐERŐMŰ Vállalat fel vesz ács, lakatos szakmunkásokat, férfi és női betanított munkásokat, segédmunkásokat. (127C97) 150 EZER FORINT forgalmú büfébe házaspárt plusz egy, vagy három különálló személyt azonnali hatállyal felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Perczel u. 8. Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat, munkaügyi osztály. (127995) FÉRFI, női szabó szak- és betanított munkásokat, egy adminisztrátort felveszünk. Textilfeldolgozó Vállalat. Pécs, Edison u. 17. sz. Hőerőműnél. (83990) A MECSEKVIDÉKI Vendéglátó Vál lalat tengeri hizlaldájába sertésgondozót keres szeptember 15-i belépéssel. FHaiés 2000—2500 forintig. Jelentkezés: Trngeri községben, n hizlalda vezetőjén©’. (127938) AZ ASZFALTÚTÉPITŐ Vállalat felvételre keres munkavezetőt. Fizetés megegyezés szerint. — Jelentkezés: Pécs, Légszeszgyár u, 15, (4146) Az ötödik fedett lőtér a szigetvári járásban RIL.M A 22-es csapdája — Kossuth-bányán ülésezett a Mecseki Szénbányák KISZ Végrehajtó Bizottsága tegnap. Határozatokat hoztak a szeptember 13-án rendezendő ifjúsági nagygyűléssel kapcsolatban is. A nagygyűlést a Juhász Gyula { klubban rendezik. Itt Marafkó László újságíró vietnami úti élményeiről beszél. A nagygyűlésen vietnami diákok is részt vesznek. Megtartották a szigetvári járásban az immár ötödik fedett lőtér ünnepélyes avatását So- mogya pátiban. A környezet rendezésében példát mutattak az általános iskolások, a somogyapáti es a patapoklosi tsz végezte az anyagszállításokat, a sellyei Vízgazdálkodási Társulat földgépe és a Szentegáti Állami Gazdaság kubikosai végezték a földmunkát. Sokat dolgoztak a kisiparosok a fedett lőcsarnok megépítésénél és jelentős a községi tanács anyagi támogatása. Az ünnepi megnyitó után az úttörők légpuskás, valamint a KISZ- és MHSZ-tagok és a felnőtt lakosság kispuskás lóversenye következett. Koszper Ferenc Nehéz film, mert történelmileg, műfajilag az emberábrázolás szempontjából nem tist- ta, nem világos. A történet pedig - kiváltképp azok számára, akik Joseph Hellernek o film alapjául szolgáló, s magyarul is megjelent regényét olvasták — abszurditásában is meglehetősen nyilvánvaló, egyenes logikájú történet. A második világháború végén egy földközi-tengeri amerikai^ légi- támaszpontról az USA légiereje bombázza Olaszországot. Az amerikai katonák akkor meg megengedhetik maguknak azt a fényűzést, hogy meghatározott számú bevetés után a maguk részéről befejezettnek tudják a háborút, hazarendelésüket kérjék. Ám ez a demokrácia minden háborúban lehetetlen, így az USA katonai jogszabályai is megtalálják a kibúvót alóla, a 22-es számú jogi csapdát. Ennek lényege: még az sem kérheti a meghatározott számú bevetések teljesítése után a hazarendelését, aki őrültnek téteti magát. Ha ugyanis azt kéri, hogy ne kelljen tovább repülnie, akkor a természetes óletösztön működik benne, tehát nem őrült, vagyis tovább kell repülnie, bombáz— A Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat alkalmaz 4 fő vegyi gépész vagy általános gépész- technikust gázkészülék-ellenőri munkakörben, továbbá 2 fő középiskolai érettségivel rendelkező dolgozót műszeres hálózatvizsgálói munkakörbe, valamint 2 fő segédmunkást. Jelentkezés: a vállalat Légszeszgyár u. 11. szám alatti ll-es telepén, a gázszolgáltatási osztályvezetőnél. (x) — Értesítjük kedves vendégeinket, SZOT üdülő bárban szeptember 11- től 14-ig üzemszünetet tartunk, 15-én este új zenekarral várjuk kedves vendégeinket. (x) — A Pécsi Hőszolgáltató Vállalat értesíti T. pécsi melegvíz fogyasztóit, hogy karbantartási munkálatok miatt szeptember 12, 13 és 14-én a melegvízszolgáltatás szünetel. (x) — Stefán Irén tanárnőhöz balettra és gimnasztikára beiratkozott és beiratkozni kívánó növendékek szüleit ezúton értesítem, hogy a tanórák beosztása miatt érdeklődjenek az iskolában, Széchenyi tér 2. I. etr*. alatt. (x) — Zománcozott üstök (54, 58, 64 cm-es) nagy árengedménnyel kaphatók. 39-es dandár u. 2/c. Nyitva, szerda, csütörtök, péntek 8—17 óráig, szombaton 8—12 óráig. (x) — Az Országos Rendező Iroda ,,Mini fesztivál 72” címmel előadást tart a Pécsi Nemzeti Színházban szeptember 18-án fél 6 és fé! 9 órakor. Fellépnek: Payer András, Cserháti Zsuzsa, ősz Ferenc, Délhúsa Gjon, Markó András, Vincze Viktória, Bódl Magda és a Corvina Együttes. Jegyek válthatók a Filharmóniánál (Színház tér 2. sz.). (x) — A Centrum Aruház vasműszaki közületi raktára: Pécs, Rákóczi út 78. — Értesítjük T. fogyasztóinkat, hogy a DÉDÁSZ kirendeltsége, amely ideiglenesen Nagyharsányban volt elhelyezve, f. hó 11-től végleges telephelyén, a Siklós, Táncsics utca 24. szám alatt megépült új kirendeltségi épületben folytatja működését, (telefon, Siklós 350). Kérjük érdekelt fogyasztóinkat, hogy a jövőben fenti cím alatt vegyék fel, szükség esetén kirendeltségünkkel a kapcsolatot Déldunántúli Áramszolgáltató V. Pécsi üzemigazgatóságg. (x) Ma nyílik a tűzvédelmi kiállítás Ma délelőtt tizenegy órakor a Szénbányák Déryné utcai székházában nyílik meg a Baranya megyei Tűzrendészeti Parancsnokság által rendezett tűzvédelmi kiállítás. A több helyiséget megtöltő anyag — fotók, grafikák, tablók - bepillantást adnak a tűzoltóság életébe, számot adnak a megyében előfordult legsúlyosabb tűzesetekről, figyelmeztetnek a legfontosabb veszélyforrásokra. Láthatók ipari, mezőgazdasági tűzeseteket szemléltető fotók, képet kapunk a tűzvédelmi eszközökről. Megrázó képek példázzák az előfordult gyermekbaleseteket. A kiállításon bemutatásra kerülnek a tűzoltók felszerelési tárgyai is. A tűzvédelmi kiállítás - szeptember 20-ig — reggel nyolctól este nyolc óráig tekinthető meg. — A Pécsi Vízmű értesíti az alábbi utcák lakóit, hogy éjjeli 23 órától reggel fél 4-ig heti két alkalommal a vízszolgáltatást szüneteltetik, keddi és pénteki napokon a további intézkedésig. Mező I. u., Felsőhavi u. felső része, Gyopár u., Zerge u., Magyar u., Zsigmond u., Tátra u., Marx u., Székely B. u. (x) — FELHÍVÁSI Az 1972/73. tanévben beinduló Barcsi Vízügyi Szakmunkásképző Iskola levelező tagozatára való jelentkezésre. Az iskolában a levelező oktatás 1972—73 tanévtől megindul. Célja: a korszerű víz gazdálkodásban jártas középkáderek képzése. A hallgatók képzést kapnak a vízgazdálkodás műszaki kérdéseiről, valamint a mezőgazdasági vízgazdái- kodási és vízellátás, csatornázás j gyakorlati alkalmazásából. Jelentke- > zés feltételei: Általános iskola 8 osztályának elvégzéséről igazolás. 17. ! életév betöltése. Munkaviszony iga- j zolása. Jelentkezni lehet: Barcsi Szak- középiskola igazgatójánál, Barcs, La- j tinka Sándor u. 19. Jelentkezés idő- ponja: 1972. szeptember 11. du. 14 óra. (x) i — Szabás-varrás tanfolyam kezdő- j dik kezdők részére szeptember 11-én j és 15-én a KPVDSZ Művelődési Ház- | ban. Pécs, József u. 15. Vezeti: I Szöllősy Kálmánné. (x) I — BOROSHORDÓ VASÄR, 30-700 literig. Szüretelő és káposztáskádak, szőlőprósek és darálók. Árusítás mindennap 7—19 óráig. Pécs, Rácváros 19. — Össztánc szeptember 10-től minden vasárnap 17 órától a Vasutas Kultúrotthonban. Zene: PITALEX. (x) — 1972. szeptember 13-án, szerdán a szigetvári fürdőnk nem üzemel, karbantartási munkák végzése miatt. B. m. Fürdő Vállalat, Harkány. (x) ♦ A MÉK árai A görögdinnye olcsóbb lett valamivel, ára 2,80 kilogrammonként. Az őszibarack kilója 4,40 és 8,50 között változik — minőség szerint. Kétféle alma kapható, 6 forintért és 7,20-ért. A körte 5,80-ért vásárolható. A csemegeszőlő is olcsóbb lett: 9,80 kilója. A burgonya ára 3,60, a vörösSiagy- máé 4 forint. Paradicsom 5,20-ért és 4.80- ért is kapható. A tölteni való paprika drágult valamelyest, 5,60 kilója, a lecsópaprikáé 2,80, 2,20, a fejeskáposzta, a tök 2,60. A karfiol 8.80- as kilónkénti áron kerül forgalomba. Az eddig hiánycikknek számító karalábé 3,20. A salátának való uborka ára 2, a kovászolni valóé 3,60 kilogrammonként. nia. A regényből másfél évvel ezelőtt készítette ezt a filmet Mike Nichols, nyilván párhuzn- mot keresve a második világháború és Vietnam között. De ez a párhuzam elsősorban történelmileg zavaros. A második világháborúban ugyanis a fasizmus ellen harcolt az amerikai légierő. Mike Nichols feladata az lett volna, hogy lehámozza a két korszak eltérő és kidomborítsa hasonló vonásait. Ezt pedig legjobban az emberábrázolás eszközeivel lehetett volna megoldani. De a lázadó Yossarian kapitány alakja gyenge. Igaz, lassan kialakul benne egy kép arról, hogy a háború általában kinek a célját szolgálja, de egyénisége nem alkalmas arra, hogy határozott hőssé váljék. A film elején tökéletes kórképét adja a hisztériának, férfiatlanul túl- játssza helyzetét; nem a katona természetes módján fél. Végül pedig szökése nem hőstett, hanem értelmetlen, lehetetlen és szervezetlen, majdnem nevetséges menekülés. A jellem- ábrázoláshoz kapcsolódik a film műfaji zavarossága is. Néhol szatíra, néhol abszurd, néhol kiomló beleket fényképező naturalista alkotás. Igaz, kristálytiszta műfajok nincsenek, de Mike Nicholsnak nem sikerült ezeket az elemeket elfogadható, egymásbaolvadó műfaji vegyületté összeállítania. Földessy Dénes ♦ — Osztrák 5 napos körutazás októberben, pécsi Indulással, autóbusz- szál. Jelentkezés COOP TOURIST, Pécs, Kossuth tér 8. (») RÁDIÓ, , TELEVÍZIÓ ■ m m m * SZÍNHÁZ MOZI MOZI Park: A 22-es c$>pdája (f4, 6. f9). Petőfi: A 22-es csapdája (4, Í7, 9). Kossuth: Melody (10, 12, f3, hn5). Fiatalok (7, 9). Fekete Gyémánt: A Tenkes kapitánya (4). Jószerencsét: Szent Péter esernyője (5, 7). Rákóczi: Koma kalandjai (5, 7). Május 1.: Az ördög tagadója (fő). — Harkány: Mouret abbé vétke (8). Mohács: A zeppelin (6, 8). Sellye: A holnap lovasai (7). Siklós: A jégsziget foglyai I—II. (8). Szigetvár: Jefferson utolsó menete (8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4 25—7.59: Jó reggeltI — A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben 4.33— 4.48 és 6.33—6.48: Az öt karika jegyében. Olimpiai* hírösszefoglaló és a napi közvetítéséi programjának ismertetése. 7.45: Evezősöknek. — 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.18: Lányok, asszonyok. 8.40: Színes népi muzsika. 9.15: Baranyai László zongoraestje, a Zeneakadémia kistermében. — 10.00: Hírek, időjárás. 10.Ó5: Beszámoló a sárospataki nemzetközi Lenau-vándor- gyűlésről. 10.55: Zenekari muzsika. — 12.00: Déli krónika. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk (ism.). 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Melódiakokt ‘ L — 13.46: Vegyük őszre 1 Jeqyzet. 13 56: Kóruspódium. 14.05: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén, — 14.25: Üj zenei újság (ism.). 15.00: Hírek. Olimpiai hírősz- szefoglaló és a nap további spoit- programjának ismertetése. — 15.10: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. 15.55: Reklám. — 16.00: 168 óra. Közben 17.00: Hírek, időjárás. 17.05—17.10: Az öt karika jegyében. Olimpiai hírösszefoglaló. 17.25—24.00: Az öt karika jegyében. Közvetítés a XX. Nyári Olimpiai Játékokról. Közben 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00—19.25: Esti Krónika. 22.00—22.10: Hírek, időjárás. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—1.53: Melódiakoktél. Közben 0.55—1.00: Hírek, időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeM zenés műsora. Közben 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: A senki földjén. 8.25: Helge Roswaenge énekel. 8.50: „Jelképek erdején át”. 9.00: Hírek. — 9.03: Gazdaságról — mindenkinek. 9.33: Zala Tóth Erzsébet és Béres Ferenc nótákat énekel, Lukács István cimbalrnozik. 10.00—17.20: Az öt karika jegyében. Közvetítés a XX. Nyári Olimpiai Játékokról. Közben 11.00—11.05: Hírek, időjárás. — 13.00—13.03: Hírak, idóiórós. 13.45— 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.57: Műsorismertetés. 16.00—16.05; Hírek, időjárás. 17.20: „Kelj fel és járj!” Hajdú Ráfis írása Bede Anna verseskötetéről. 17.30: Napirenden oz ipari és mezőgazdasági árak. í8.00: Hírek, időjárás. 18.10: Kalandozás. 19.10: Kis magyar néprajz. 19.15: lo- j katos Sándor népi zenekara játszik, j 19.35: Mesterek — mesterművek. -- 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti ; krónika, II. 20.25: Üj könyvek. 20.28: j A bolgár kultúra hete. 22.00; Csárda- l sok. 22.13: A Magyar Állam? Hangversenyzenekar hangversenye a Zene- akadémia nagytermében. — Közben 23.00: Hírek, időjárás. 23.12—23.17: Az öt karika jegyében. Olimpcii hírösszefoglaló és a holnapi sportprogram ismertetése. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ 19.00: Szerb-horvót nyelvű műsor. — Baranyán át. Hírek, tudósítások, riportok. Hallgatóink kérésére. Zene 19.30: Német nyelvű műsor. — A hét eseményeiből. Peter Alexander énekel. Neue Zeitung előzetes. Szombat esti zenés összeállítás 20.00: Műsorzárás. 12.00: Déli krónika. 12.20: Műsorismertetés. 12.23: Zongoraművek — világhírű művészek. 13.30: Utak, terek, emberek. Prága (ism.). 14.00: A szép Heléna. Részletek Offenbach operettjéből. 14.34: Zenekari muzsika. 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: Anyám könnyű álmot ígér. Rádiójáték. III. rész. — 16.41: Ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Mozart: A varázsfuvola. Kétfelvonásos opera. Közben 19.28— 19.40: Vezeklés, emelt fővel. Versek. 21.20: A dzsessz kedvelőinek. 21.32; A Vlach vonósnégyes hangversenye a Prágai Tavaszon. 23.00—23.10: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. Olimpiai hírösszefoglaló 17.35: Egy kicsit nekem — egy kicsit neked. — Zenés összeállítás. Műsorvezető: Dám László 18.15: Szombat esti vendégünk. Pusztai József, a gyakorló iskola igazgatója 13.20: Iskolai kórusok műsorából 18.30: Dél-dunántúli híradó 18.45: Petress Zsuzsa és Udvardy Tibor lemszei MAGYAR TV. i 9.00: Műsorismertetés 9.01: Amerika 1971 őszén. — A tévé politikai tanfolyamának adása a honvédség számára (ism.) 9.50: XX. Nyári Olimpiai Játékok 14.25: XX. Nyári Olimpiai Játékok 16.15: Hírek 18.25: Radar 18.55: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: XX. Nyári Olimpiai Játékok és közben: Tv-híradó. JUGOSZLÁV TV 13.00. Tv — Sarajevo: autó-moh verseny. 14.5ö: Müncheni olimoia. 17.45: Tevemozaik. 18.00: Gyerme korom hőse. 19.00: Rajzfilm. 19.1 Mart: Feldman-show. 19.45: Rajzfii 40.40: Rto orande — amerikai vs tern-film, 22.10: Müncheni olimpí