Dunántúli Napló, 1972. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-19 / 221. szám
Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogr szere tett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, OZV. BENE SANDORNÉ Csmgó-dülö 2. sz alatti lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 21-én, csütörtökön fél 3 órakor lesz o pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jo férj, édesapa, nagyapa, após, testvér, IFFLAND ISTVÁN nyugdijas bányász 65 éves korában, hosszú betegseg után váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 20-ón, szerdán 12 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló felesége, gyermekei és testvérei. Fájdalommal tudatjuk, hogy GARAM' ÁGOSTON nyugd. bányatechnikus, Bittner A. u. 66. sz. alatti lakos, 62 éves Icorában elnunyt. Kívánsága szerint Miskolcon helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. Köszönet Hálás szívve! mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett fiúnk, KRUCK ALADAR temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÓZDI JÓZSEF temetésén megjelentek. Külön köszönetét mondunk a Kesztyűgyár vezetőségének a nyújtott segítségért. Gyászoló felesége és Nagy család. Ezúton köszönjük meg szeretett i©- ; hónainknak és az együttérző sok ismerősnek, az Urán öntöde dolgozóinak, hogy drága jó feleségem és édesanyánk. OPOVA FERENCNÉ temetésén részt vettek, koszorúkkal és virágokkal, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, SZEIFERT JÓZSEF temetésén koszorúkkal, virágokkal, illetve a temetésen való részvételükkel mo.y rajuo<mun.;út eny/utem igyekeztek. Gyászoló felesége és családja. Hálás szivvel mondok köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen drága fiam, BODNAR ENDRE temetésén részt vettek, koszorúk, virágok és táviratok küldésével mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondok a gö*csönyi Új Március Tsz vezetőségének és tagságának.''A gyászoló édesanya. Mindazoknak, akik felejthetetlen drága halottunk, ROZSA JÓZSEF temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével mély fájdalmunkban osztoztak, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesapám, SZABÓ KAZMÉR temetésén részt vettek, személyes megjelenésükért, a hozott virágokért. Külön fejezem ki köszönetemet a Postások Szakszervezete Nyudijas Tagozatának, valamint volt munkatársainak részvételükért és c küldött szép koszorúkért. A gyászoló fia. ál ló s ■ I Gépésztechnikus lu éves művezetői gyakorlattal á!-, lást változtatna. Pécsen* vagy környékén. ..Műszaki'’ jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ____________________ O rvosháavspár két kisgyermek gondozását váJ- •aló személyt keres. Uránvároshoz közeli kertes názzal rendelkezők előnyben. ..Orsika — Kinga" jeligére a Sallai utcai hírűé tőbe. árueladásra bizományosokat, vendéglő, világ, ter- ményboit létesítéséhez vehetőket. helyiségeket kerekünk. ..Szövetkezet” je.igé- ig a Bem utcai hirdetőbe. KAGYLÓFOTEL, epedarugos ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 torinttói) részletre is kaphatói VAJTA kárpitos ° é c s, Déryné u U Telefon: 21-474 Yiuyiszló szovjet öntöttvas kazán 1.5 m- 15 000 kai. eladó. Pécs, E.:geis út 269 sz. Fehérhegy. Nagyméretű vegyes tüzelésű kályha .etázs fűtésre, terembe és műhelybe al- ka.mas, e.adó. Telefon: 21-581. Garáes Uránt árosban eladó. Körösi Csorna bán- dor u 6. fszt, 6.________ C Y-os ZASTAHV A eiauó. Beremend, Rákóczi u. 14. 250 cm" Jáv.a eladó. Pécs, Kodály Zoltán u. 17/a. 8árdi. etetőbe. IF rendszámú Moszkvics 412-es eladó Mánia 193. 1200-as, kisablakos Volkswagen eladó. ,.45 000" jeligére a ^Saljai __ utcai hirGarázst béreinek Tompa Mihály út környékén. .Tompa Mihá y" lei dere a •Sallai utcai hirdetőbe. Keresek heti két alkalomra oejáronöt. „Megoizhat-ó" ? igére a Bem utcai hirdetőbe. Építész és építő mérnök uázaspár, mélyépítő kivite- ezési gyákor autal sürgősen állást keres Dél-Dunántú- :on, kiiejezrtten lakásprob- éma miatt. Ajánlatokat: .Lakás szükséges" jeligére kérem a szegedi hirdetőbe. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Kossuth Lajos utca 30. Turósné. MIM 102-es mosógép, varia heverő eiado. Endresz 3y. _uv 7/A. III. em. 10. Propán-bután gáztűzhely ;• a.ackkai, 622-es 'o.aj- káíyha csővel együtt eladó. ..Mekalor" jeligére a Sal- lat utcai hirdetőbe. Cseh gyártmányú kombinált gyermekkocsi, jó állapotban e'adó. Rét u. 45. L _2, (Schäfer i._______ l ioroshordó e'adó 55 -f 58 liter. Focs. Munkácsy M. utca 13. Garázs eladó az uráuvá- rosi erdősávban. Érdeklődni: Nász, Rozmaring u 19/1. sz. Eladók heverők, eka írnék, szekrények, há •ógarnitúrák, konyhák, szekrénysorok és ?gyéb izép bútorok Mártírok útja 16. — A Pécsi Vízmű értesíti a város lakosságát, hogy a Tisztasági Fürdő kazántisztítás, illetve karbantartási munkálatok végzése miatt 1972. szeptember 25-től október 2-ig zárva tart. Ezen idő alatt a fürdőben csak a parafin, illetve galvánkezeiő üzemel. Javíttassa háztartási gépeit a villamos ipari szövetkezetnél garanciális és fizető javítások. KOMLÓ, KOSSUTH L. U. 29 SZ. — Kérem őzt o két szemtanút, akik szeptember 6-án 5.30-kor az Ady E. és Vöröskereszt utca sarkán lévő balesetemnél jelen voltak, szíveskedjenek címüket leadni, mert a balesetből törés lett. Pécs, I. kér. Blaha Lujza u. 5. Drexler. (x) A Pécsi Tempó KSZ vezetősége értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy KÖZPONTI IRODÁNKAT áthelyeztük PÉCS, ROZSA F. U. 17. SZ. A LA. Az AGROKER Vállalat értesíti Tisztelt vásárlóit, hogy pécsi MŰTRÁGYA ÉS NOVÉNYVEDÖSZER RAKTARABAN 1972. szeptember 21-30-ig év végi vagyonmegállapító leltárt végez-ZEN IDŐ ALATT AZ ARUKIADAS SZÜNETEL. VÁSÁRLÓINK, FIGYELEM! Szeptember 30-án a Rákóczi úti ASVANYOLAJBOLTOT MEGSZÜNTETI A TüZEP V. Csak október 15-én nyitja meg r m UJ_ ásványolaiboltját PÉCS (MESZES) SZEPTEMBER 6 TÉR 1. SZ. ALATT. A petróleum és folttisztitó benzin árusítása tehát szeptembei 31—október 15 ig szünetel Pécs területén. Ezért vásárlóink petróleum és folttisztitó benzin szükségletüket időben sze- -ezzék be PÉCS-SZEKSZÁRDI TÜZÉP VALLALAT Külön bejáratú szoba két személy részére kiadó azonnal. Este 5 után. József utca 25. llres, külön bejáratú al- utn.eteL keres érte.miscgi nő 10 éves kislánnyal. ,,I. kerületben" jeligére a Bem utcai hirdetőbe. _________ Külön bejáratú, üres szoba aiDéneube kiadó. Felsöoalokány ü. 59. _______ _ E lcserélném másfélszobás, távfűtéses. házielligyeiói akásomat kétszobás tanácsira. ráfizetéssel. Horváth István. Mezoszél u. 3/b. fszt. 2, Elcserélném régibérü, utcai nagy szoba, konyha, spáj- zos lakásomat masíélszooa összkomfortra. Alsóbalo- kány u. 28. Nyers. Egész nap. _____________________ E lcserélném Szeged belvárosában lévő kétszoba összkomfortos lakásomat pécsiért. „Tavasz” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Kétszoba összkomfortos II. em. szövetkezeti lakásomat elcserélném hasonló tanácsira. ..Tanácsi’’ jeligére <; Bem utcai hirdetőbe. _ K omlói egyszoba. komfortos lakásomat elcserélném pécsire. „Pécs” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Vejtin. Petőfi ü.~ 13. sz. házam beköltözhetően eladó. Érdek’cdni: 48 sz. alatt. Verkcczi. Két kisgyermekes fiatal házaspár bútorozott szoba, konyhás albérletet keres. „Kertes ház" ieMgére a Sallai utcai hirdetőbe. Albérletbe kivennék különálló. komfortos lakrészt, ; vagy szobát. „Nyugalom” I jeligére a Sallai utcai hír- ; deleibe. Fiatal házaspár üres szoba, konyhás albérletet. ke- , rés „Hat hónap előre- ! fizetés” jeligére a Bem ut- i cal hirdetőbe j Egyszobás, félkomfortos belvárosi lakásom elcserél- j ném hasonlóra, nagyobra, komfortosra. „Ráfizetek” ; jeligére a Bem utcai hir- : detőbe. Pécsi lakószoba szekrények I eladók. Cím: Várhalmi. Pécs. Petőfi u. 70. II. 15. 17 óra után. j l ríma állapotban 140x100 cm méretű keleti szőnyeg eladó. Rákóczi út 13 /b. 7, ein. 1, sz. Német társalgás eladó <1 lemez). Uránváros, Tarr ~mre út 8 le. IV. emelet 14. Esti órákban. VESZEK : RÉGISÉGÉT, FALI ÉS ALLO ÖRAT, SZÉP FARAGOTT ..ÉPKéríE- TET, DÍSZTÁRGYÁT. PORCELÁNT, KARDOT. PIPÁT. RÉGISÉGBOLT. DOKTOR S. UTCA 29. TELEFON: 18-623. HIVASRA HAHOZ ÉS VIDÉKRE MEGYEK. Egy új állapotban lévő kombiuáltszekrény, német hangulatlámpa, ágynemű- tartó. összekötő perzsa- szőnyeg eladó. Bercsényi u. ' 4. sz. emelet,____________ T eatűzhely és 4 db kárpi! .ozott szek eladó. Fekete j Gyémánt tér 9. sz. Tóth jóiván. Vennék kb. 3 méter hosz- szú vaslétrát korláttal. — „Araslétra” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. v.I-ban átadóra kerülő. : harkányi társasüdülőben, | egyszoba. összkomfortos ! lakrész átadó. Pécs, Szigeti it 140. .<41 négyszögöl zárt kert. ' c-erküti gépjavítónál eladó. Érdeklődni; Péc \ Dobó I. u. 1. Tel.: 20-960. I hétkövuau: 8-—16 óráig. — ’3-84*. rt-a’ai.____________ i Uránvárosi kettő • szoba. összkomfortos, első emeleti I szövetkezeti lakás azonnal | beköltözhetően /iladó. ..Kétszázötven ezer’’ jelijére a Pem utcai hirdetőbe. Vasú állomás mellett két- i szobás kocsmahelyiséggel ’akóház, kertészetnek al- ka’mas. megélhetést bizto- : sító területtel e’adó. Pécs- udvard. Dózsa u. 1. sz. _____ F iadó szőlő, érdek'5dni: 18 óra. Petőfi u 44. Bódisékr.ál.___________________ E’ adó b?kö'tö~hetően két- szoba. konyhás házrész. Sé’a u. 4P,_______ Autókarosszéria javításnak megfelelő helyiséget, udvari bejárattal vennék, esetleg bérelnék. „Sürgős 1972” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Egyszoba, összkomfortos, szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Tolbuhin út ip, sz. I. em. 4._______ E ’adó Hévizén. 880 négyszögöl kert terület. csaHrti és társasház építésére, megosztva is. Érdeklődni: P-. XV.. élrtfi'T U. 8. Dolgozókat felvesznek A PÉCSI INGATLANKEZELŐ Válla lat felvesz kőműves, könnyőgepkezelö szakmunkásokat és kőművesek mellé segédmunkásokat. Felvétel ninden- nap a vállalat központjában reggel 8—12 óráig. Vidékieknek útiköltséget térítünk. (4749) A BARANYAMÉK Vállalat jó kere seti lehetőséggel női es férfi dolgo tokát, egymúszakos beosztásba, táró lási, válogatási munkára, göngyölegtelepünkre ládaszegezöknek és vasa- si tároJótelepünkre férfi telepőröket (lehet nyugdijas is) felveszünk. Jelentkezés: Baranyamék, Pécs, Megye ri út 92. Munkaügy. (4730) Pálos lemp-om mögötti hegyoldalon. 365 négy.szögöt telek, szép épülettel, gyümö’esfá kka’. ’ak ottan. áron alul e’adó. Érdeklődni: Aradi vértanúk útia 2. 'D^’után 4 óra után.) — Lotz. A PÉCSI BŐRGYÁR női segédmunkásokat FELVESZ Munkaidő 40 óra. Veszek konyhát, kombinált szobát, heverőt, igyéb szép bútorokat. Szabadság út 50 Tel.: 18-224. Ház eladó azonnal beköitözheíőer Pécs belvárosában. Telefon: 14-303. odds-vétel Modern pianínó OTP átvállalással eladó. „Geyer gyártmány” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Egy bikaborjú eladó. Személy, Kossuth u. 16. sz. érdeklődés: a szabónál. Komplett rézhengeres fürdőszobákéi: ha. új kétrészes porcelán mosogató, összecsukható vaságy eladó. ■Srekert B. u. 24, _________ T erménydaráló. kétszobás lakással eladó. Kisbalo- k:' i•• y öu’ö 8. Cserép, kisméretű, hódfarkú. teljesen új 1700 db eladó. Pesti. Szigeti út 21. IT. em. 1.________________ 6 0—70 kg körüli süldők eladók. Jakabhegyi út 58., I délután, este, vasárnap. I Gyermek irhabunda eladó. | újmecsekalja. Körösi Cso- | ma út 14. I Cserépkályha (hordozhatói | eladó. Pécs, Kertváros. rTo’ivéci tér P. i Sport iker gyermekkocsi ! eladó. Felsőbalokány u. I 21. sz. Szoba. konyha, előszoba, melléképület, kertes ház- : rész beköltözhetően eiadu. 1 Garázsiehetőség van. Ér- í deklódni: Mártírok u. 23. j o;a luái:. j Kettő szoba, konyha, előszoba, spájz, -+- szoba, i konyha, pince, melléklte- : lyiség, 200 négyszögöl gyű- í mölcsös. beköltözhetően eladó a város szélén. „160” jeligére a Bem utcai hiruelöiic, ____________________ T ávfűtéses, beköltözhető 2 szoba, összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. — Te’efon: 19-031.___________ A KPM KÖZÚTI Igazgatóság géptelepe (Pécs, Rácváros 68- szám) fel ve>z egy pécsi lakosú kocsimosót azonnali belépéssel. (4747) PORTAS SZOLGALATRA férfi mun kaeröt és nappali takarítónőt felveszünk. Pincegazdaság, István tér 12. Személyzeti vezetőnél. (4763) A B. M. TANACS KÓRHAZA felvé- telre keres 5 és 8 órás elfoglaltságra takarítónőket valamint gyors- és gép- irónőt 4 órás egészségügyi adminisztrátornak. Jelentkezés: Pécs, Garay u. 1. Személyzeti vezetőnél. (4764) A VEGYIPARI GÉPÉSZETI Szakközépiskola egy takarítót és egy konyhalányt alkalmaz azonnali belépéssel. — jelentkezés a gondnokságon, Székesfehérvár u. 4. sz. (4765) Eiadó 2 szoba, komfortos í családi ház, 180 négyszög- ! öl gyümölcsössel. Komió, Gesztenyés, Gyöngyvirág ! utca 20. szám. ___________ VE SZEK : SZAMOVART, FA £S RÉZSZOBROT, RÉGI FESTMÉNYT, NÉPMŰVÉSZETI TÁRGYAKAT, KÉPORAT, FALIÓRÁT, RÉZTARGVAKAT. RÉGISÉGBOLT. DOKTOR S. UTCA 29. TELEFON: 18-623. HIVASRA HÁZHOZ ÉS VIDÉKRE MEGYEK. Tacskó kölykök Pécs. II. Pipacs eladók, a. 5. Szines fürdőszoba garnitúrák, színes és fehér kádak, 80, 100, 120 l-es villany- és gázbojlerek, szivattyúk: PÉCSUJHEGY1 SZUPERETT ARUHAZRAN. Tv-szekrényt vennék. „Sö- I tét” jeligéié a baliai utcai I hadetui>e. i „National Ideái" típusú I szénxüze.esü kazán e.adó. Érdeklődni: az OFOTÉKT j 107. fotólaborban i Pécs, Rét U, 25.) lehet. 80 literes betonkeverő eladó. Nyisztor lakatos. Pó- csa. érdeklődni: dü. 17 óra | után. Kifogástalan állapotban lévő Tavasz tv eladó. Pécs, I. kér. Blaha Lujza u. 10. Herényi. Fekete perzsabunda, újszerű állapotban eladó. — Leveleket: „Drága az építkezés” jeligere a komlói hirdetőije. Eperpalánta kapható 30 fillér darabja. Hunyadi út 20. sz. Höfleraél. Fotelágyat, rekamiét, ágyneműtartós heverőt, kárpitozott jarnitúrá kát, jótáűással Bárány kárpitostól. Pécs, Jókai u. 4. Javítást vállalok. Ssótóoltványok, csemege és borfajták őszi és la\aszi szállításra. kifogástalan minőségben kaphatók. — Magon y T?nre, Abasár. JjV.ai_ U. _18.______________ Nyúiketrecek. itatok eladása. Pécs, Irányi D. tér 1. Olajégő-kazánok — 300—600 160, 600 220, 900/160, 900 220, radiátorok házhoz szállitás- sal. Pétsújhegyi ,,Szu- pett” Áruházban. ____ E ladó Kölkeden, bontásból, fenyő épületfa anyag egy tételben. 21 db 5 m 16x18. 3 db 4 m 18x21. I cib 6 m 18x21, 42 db 3.40 m 13x16. 2 db 6 ni 10x13 méretben. Ára: 9000 Ft. Érdeklődni: özv Kiss Józsefit é. Kölked (Mohács mellett). vagy Harkány, Zó'& u. 11. alatt. Buksi kötőgép eladó. Pécs. Frankel Leó út 21.. alagsor 2. ajtó. Dü. 4-tőL Simson Star eladó. Pécs. L kér. Katona u. 12. S lUO-'as Skoda eladó. 22 000 kxn-rel. Telefon: tizenliat-.v.aziiyoicvantiét. Egy éves. világos drapp ! ízíűÜ WARTBUHG eladó, j Mészáros. Jánoshalma. K á i v <. v i a u. o. /.siguii eladó, 16 óra után. i H’,. Fenyves stir 1, export P—20 megkímélt, ; ragyogó állapotbazi, tarta- i Jekokkal sürgősen eiado. (6000 km). Horváth, Épí- »Vl útja 2/D, 830 cnrt Sport ítenaull ! karambolos olcsón, sürgősen e’adó. Érdeklődni: Meszes, e ra ikc' T co u_l_5 8. »0-e> Fiat L:m. eladó, i Szilágyi D. u. 15. 14 óra mán. 500 Trabant jó állapotban. 1 olcsón e adó. Érdeklődni: Kos sulii tor 6. 14 ezer kilométerrel fehér 1601 -es Trabant Igényesnek I eladó. Érdeklődni: Muu- i kacsj M'liály u. 35. autoIlonái, Kanizsai. ______ I OOO MB fehér dkoda el- i adó. 1 éve műszaki vizsgázott. nagyon Jó állapot- i ban. Érdeklődni: Pécs Petőfi u. 68. Húsbolt. Elcserélném péfcsl lakásért ! három és félszobás családi ’ házam, sok gazdasági épü- I lettel, hozzá tartozó terű- ; lettel. „Pécs—Harkány kö- | I aött” jeligére a Sallai ut- \i hirdetőbe. J Összkomfortos lakást 'en- I nék. 90 000 Ft kp.-ig + I részlet. „Azonnal” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó Gyümölcsény községben ház. gazdasági épüle- | tek, 1500 négyszögöl szőlő, szántó, pré.sház felszereléssel. Gazdasági épület bontásra is eladó megegyezés I alapján. Cím: özv. Szilágyi ! Jánosné. Gyümölcsény, up. >cV»mtndszen; Kétszobás, kertes családi ! ház beköltözhetően eladó, j Peüérd, Rózsa u. 71. Kirdcn. a 6-os müút mellett. új magasföldszintes j ház. 400 négyszögöllel eladó. Pécsi lakást beszarni- 1 tok. Érdeklődni: hétköz- | napokon Pécs. 12-360 (reggel 8—16.30-ig). Vasárnap, j Bird. Szabadság u. 31. Cserkúti csarda mögött ! 300 négyszögöl szőlőnek alkalmas terület eladó. Érdeklődni lehet: minden < reggel 7 órától fél 8 óráig, délután fél 5 órától. Pécs, Teréz u. 5. gzám alalt.__ S zaba-dszentk irály legszebb helyén 219 sz. családi ház Családi okokból sürgősen eladó. All: 2 szoba, konyha. fözőfülke. zárt folyosó, Istálló, sertésóiak, gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni: helyszínen, minden nap. ______________________ Pé cs, III. egyeme’et.es. há- j romszobás, új ikerház, két család részére, száz négyszögöl kerttel, garázslelie- tőséggei. bekö’tözhetőeu el- I adó. Jácint u. 9. _______ i J973. őszén beköltözhető J Vajszlón épülő 3 szobás i iársasházba benevezhető. I Angol gyártmányú kötőgép 1 is eladó. Érdeklődni: min- ! den nap Felsővámház ut- ! ca 23. sz. ___________ A B. m. Tanács Tervező Vállalata (Pécs, Zrínyi u. 11.) közgazdasági technikusi végzettségű, GYAKORLOTT BÉRSZÁM. FEJTŐ ÉS SZTK ÜGYINTÉZŐT KERES Jelentkezés a szem. és munkaügyi vezetőnél FELVESZÜNK változó munkahelye« ív- és lánghegesztő vizsgával rendelkező hegesztőt. Jelentkezés: B. m. Tanácsi ívtagas- és Mélyépítő Vállalat. Pécs, Fürst S. u. 5. sz. Gépészeti osztályán. (83038) GYAKORLOTT MUNKAÜGYI előadót szerződéssel alkalmazunk. Lehet nyugdíjas is. Jelentkezés: Pécsi Tempó Ksz, műszaki vezetőnél. Pécs, Rózsa F. u. 17. (83041) TAKARÍTÓNŐT, kályhafűtót és viz», gázott kazánfűtőt olajfűtésű kazánhoz felveszünk. Jelentkezés: Geisler Eta Középiskolai Kollégium gondnokánál. (83035) A PÉCSI Dohánygyár felvéte re keres női dolgozókat hárominüszakos munkahelyre, valamint férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon (8302Ó) TEKEBABU állítokot felvesz a BTC tekeszakosztálya. Jelentkezés a tekepályán hétfőn, szerdán és pénteken, Szirtesnénél. (83020) KERESÜNK PÉCSI MUNKAHELYRE anyagnyilvántartót, raktárost és bérelszámolót- Jelentkezést ,,Építőipari vállalat" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérjük. (83019) AZ AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat I. sz. üzemegysége felvesz autóalkatrész-ismerettel rendelkező oktá- ri kiadót. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. sz. Északi kapu. (83052) A PÉCSI ÉPÍTŐIPARI Szövetkezet keres felvételre segédmunkásokat, kőművesek és festők mellé, valamint éjjeliőröket (nyugdíjasokat is). Jelentkezés a munkaügyi osztályon. — Pécs, Meqye u. 19. (83053) TMK RÉSZLEGÜNKHÖZ lakatost ét kezdő villanyszerelőt felveszünk. Jelentkezés: Patyolat Vállalat Tüzér u. 13., tmk-vezetőnél. (83046) A JOGTUDOMÁNYI Egyetem egy salakozót, egy olajkályhafOtőt, egy vizsgázott kazánfűtőt és két takarítónőt alkalmaz. Jelentkezés: Gazdasági Igazgatóság, 48-as tér 1. (83045) KAZÁNHÁZI segédfűtőt alkalmaz a j Tanárképző Főiskola. Ifjúság u. 6. sz. (4766) ÁRUKÍSÉRŐKET és férfi kereskedősegédeket felveszünk. Élelmiszer- és j Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat | Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis. (4768) FÉRFI és női segédmunkásokat ke- 1 résünk felvételre, gépkezelőnek betanítjuk. Keményítőgyár. Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 47. (4237) A TRIAL KERESKEDELMI Vállalat felvesz két női munkaerőt fizikai munkára. Cím: TRIAL Játék-, Sport és Hangszerkererkedelmi Vállalat. Pécs, Rákóczi út 68. (4231) FONODÁI KONNVO munkára női munkaerőt felveszünk. — Cím: Pécs, Szigeti út 89. szám. (83058) Kőműveseket, ácsokat, kubikosokat, komplett brigádokat és segédmunkásokat 16 ÉVES KORTÓL azonnali belépéssel keresünk, budapesti kiemelt építkezésekre. Jelentkezés: ÁPRILIS 4. ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET. Budapest Vili. Auróra utca 23-25. : Must műszaki vizsgázott. I jó állapotban lévő Renault 10 eladó. Mészkemence u. 1 17/1. 15—18 óráig.________ i 408-as Moszkvics és eg.' 412-es Moszkvics motor (6000 km) eladó. Déryné ! utca 27. _________________ G araaashclj eladó Kovácstelepen. Minden anyag megvan. Érdeklődni: Pécs. Petőfi u. 68. Húsbolt. 1 Diósviszlón, Korvin Ottó | u. 3. szám a’attl 2 szoba, | konyha, új ház. 400 ncgy- ! .szögöl kerttel és gyümö’cs- j fákkal e’adó. Bíró Lajos. ' '^>-ŐS,ÍS71Ó.__ 2 00 négyszögöl szőlő eladó j rta.pyszkólfóban. Érdeklődni: Bérre Nagy János u. 11. I. 1. T. em. 3.___________ t Jj, távfűtéses lakásomat elcserélném kertes csa'ádi házért. ..OTP előnyben” ie’'eere a Sallai utcai hír- I detőbe.____________________ 200 négyszögöl barackos e’adó. A II. után, a ho- ; mokbánva felett. „Olcsó ] ár” le’laére a Sallai utcai v* * rvi abe. Eladó c- a’ád* ház mellek- j épületekkel. 1200 négyszögöl területté’, a bus^meg- ! Azo-^al bekőltö-r- j j bető. Somogyapáti. Fő ; 1 ' ivi 5___________________ r é’konifortes irt ’■»r-z be’- ] i varosban, bere^d^rtssel e'- | i •’dó. azonnal ! I Vn’a'zok* t: ,K;«méretű" I ’ei’g^re a Ballal utcai hir- , I detőbe. BERUHÁZOK, TARSASHAZÉPITOK, MEZOGAZDASAG! ÜZEMEK Gépi földmunkát és ezzel összefüggő műtárgyak kivitelezését soron kívül és rövid határidőre vállaljuk Tárgyal: Markos György Telefon: Budapest, 155-049 Telez : 22-43-82 Levélcím : Bpest I., Iskola u. 13. í