Dunántúli Napló, 1972. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-01 / 206. szám
Halálozás Klslégi Nagy Dénes dr. ny. egyetemi tanár az egész család nevében a fájdalomtól letörten tudatja, hogy szeretett felesége, minden munkájának, minden törekvésének hűséges segítőtársa, KISLÉGI NAGY DENESNE Schara Szerafin t? éves korában, hosszú szenvedés f után 1972 augusztus 29-én elhunyt. I Temetése szeptember 4-én, hétfőn fél 1 j árakor lesz a pécsi köztemető Szent Mihály kápolnájából. Fájdalommal tudatjuk, hogy KOCZIAN JÓZSEF kárpitos elhunyt. Temetése szeptember 4-én fél 3 órakor a központi temetőben. A gyászoló csalód. Köszönet Köszönöm mindazoknak, akik elhunyt testvérem, HALMOS EMMA temetésén részt vettek és virágot hoztak koporsójára. Halmos Mária. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BLAHO GYÖRGY temetésén megjelentek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Téglaipari Egyesülés vezetőségének. Blahó család. Hálás köszönetét mondok mindazoknak, akik szeretett és felejthetetlen férjem. SZKLADANYI SÁNDOR temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmamat igye- | kezfek enyhíteni. Külön köszönöm az SZTK igazgatójának, továbbá munkatársainak, rokonoknak és jóbaró- toknak o temetésen való megjelenést. Gyászoló özvegye. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, TELEGDI ISTVANNE temetésén megjelentek, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Értesítjük Meszes környéki fogadóinkat, hogy 1972. szeptember 1-én, MA 11 órakor megnyitjuk a 105. sz. Totó —Lottó-kirendeltséget o Komját Aladár utcában, az OTP-fiók mellett. A kirendeltségben 1972, október 15-ig vásárolt mindpn 5 darab TOTO- vagy LOTTÖ-szelvényhez ingyen) tombolajegyet adunk. A sorsolást 1972. október 16-án 10 órakor tartjuk a TOTOZÖBAN. OTP MEGYEI IGAZGATÓSÁGA Kisgyermek mellé elhelyezkednék. ..Esténként is” i je.igéré a Hunyadi úti liir- , imúbs. Gépkocsivezető. nagy gyakorsa-.lai munkahelyet változtatna. .személykocsira, j ,,Garázst biztosít” jeligére 1 a 'Eállal Uucai hirdetőbe. —, , ---------— K isgyermek gondozását lakájunkon vállaljuk. Két eves kortól. Hegyalja u. I 58. sz.___________________ K özgazdasági technikumi vegzeifcséggei, több éves i gyakorlattal, gépíró mun- í Vane yet változtatna, pécsi j munkahelyre. Ajánlatokat: ..Adminisztratív dolgozó” ; jeligére a Sallai utcai hír- I det. be. Két fiúnak külön bejáratú 1 szoba kiadó. Rudas László j u. 9. Kossuth utca végé- ; tói 2 perc. Háromszobás, nagyméretű, | két garázsos. személyzetis j lakásomat elcserélném 1 másfél szobásra. „II. kerü- j let” jeligére a Bem utcai ) hirdetőbe.______________ , A lbérleti központi fütéses. | ö'-S:.komíortos, bútorozott ! szoba értelmiség:, lő- vagy középiskolás férfi részere , szobatársnak kiadó, Újvilág u ca 13. Diáklányoknak nagy albérleti sroba kiadó. Szigeti út 71/1. Kétszobás, komfortos lakásomat elcserélném egy- szoba, távfűtéses, nagy garzon lakásért. Ugyanott egy intelligens nő részére albérleti szoba után érdeklődni lehet. Laszkovszky Istvánné, Komló, Pürot Sándor u. 9,_____________ B útorozott albérleti szoba két lény részére kiadó. Majtényi u. 2. Érdeklődni: 2-án. ________________ El cserélném 2 és félszobás, összkomfortos, uránvárosi lakásomat 2 vagy egy és félszobásra. ..Távfűtéses előnyben” Jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.___________ Két család részére Is al- kaimas, zöldövezetben levő házreszt adnék 2 szooás szövetkezeti vagy PIK lakásért. „Gazsi” jeligere a ballal utcai hirdetőbe. Elcserélném nagyon szép oe.városi szoba, konyha, éléskamra, (víz bent van) lakásom kétszoba összkomfortos vagy komfortos, esetleg másfélszoba összkomfortosra. Különbözetet térítek. „öcsike” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Bútorozott szoba igényes egyetemi (főiskolai) leánynak kiadó. Geisler Eta u. 7, fszt. 2. Fiatal házaspár egy kislánnyal albérletet keres. „Üres vagy bútorozott” jeligére a Sallai utcai hir- detöbe. Középkorú házaspár üres vagy bútorozott albérleti szobát keres a nagy állomás környékén, kb. 10 hónapra. szeptembah 15-től. ,,Utazó” je igére a Sallai utcai hirdetőbe.___________ Két diáklány részére albérlet fürdőszoba használttal kiadó. Rácváros 64. Eltartási vagy gondozási szerzóoést kötne lakásért gyógyszerész házaspár két nagy gyerekkel. Ajánlatokat: „Agilis” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe ké- rek. Gyermektelen dolgozó házaspár a belvárosban komfortos albérletét keres. Több hónapos előrefizetés is lehetséges. „Szeptember 15.” jeligére a Sallai ut- cai hirdetőbe.____ ______ Gá zfűtéses, külön bejáratú bútorgzott szoba, fürdőszo- , ba használattal, két diák ! részére kiadó. „Igényes II. ! kerület” jeligére a Bem I utcai hirdetőbe. Kisméretű kombináltszek- rény olcsón eladó. Kossuth L. u. 35, Lakiné.________ R övid gyakorló zongora eladó. Érdeklődni: 19 óra után, Ferenc utca 2. Veszek konyhabútorokat, heverőket, reka- miékat, szekrénysoro- i kát és egyéb szép bútorokat. — Mártírok ű»ia 16. Tel.: 14-979. Sürgősen eladó egy db fakad. 1800 liter. Berkesd, Alkotmány u. 191. Kiss János. Eladó fekete, közép uszkár liiskutvák. Érdeklődni: 14 óra ulán. V.’emdoríer Lajos, Komló. Sallai u. 30. Telefon: 82-821, ; Egy riarab vemhes üsző (négy és fél hónapos) el- • adó. Szőke 52. sz. KAGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét, modern yarnitúu (5 db 3950 forinttól) részletre is kaphatói V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. i1 Telefon: 21-474 Kerti kapálógép eladó. Pécsszabolcs, Szabadság- harc u. 38. Berta. Megtekinthető: szombat vasár- p.ap. Eladó 2 db kazettás magnó Philips-Sanyó (japán). Komló, telefon: 81-076. Eladó asztalosipari vasvázas fúrógép, beépített special motorral, vasvázas kukoricadaráló vili. motorral, kétfejes parketta kettelőgép. Pécs, Endre utca 9. Tüzifaszükségletét az ibafai tsz-től vásárolja meg. Gömbfa 190 Ft űrméter -f- fuvar. Hulladékfa 20 Ft/q +• fuvar. ________ Eladó egy törzskönyvezett, tlgriscsikos, 9 hónapos boxer. Érdeklődni: Villány. Oportó étterem.__________ P ríma állapotban levő ajtók eladók. Pécs, Közép- Makár 10. Televíziók, rádiók, konyhabútor, kombinált bútor, heverök, reka- .miék, ol-són vásá'-olhn- tók Molnárnál, Felső- vámhoz utca 2. Rokkant tolókocsi szobai használatra eladó. Dr. Hámory Pécs, Petőfi u. 73. sz. Telefon: 16-825, Két 13 éves, magastörzsü termő citromfa eladó. — Pécs, Dugonics u. 30. Bontásból eredő — használt — ablakok kedvezményes áron eladók. — Érdeklődni: MÁV Szertárfőnökség. Verseny utca 2. szám alatt. Pianlnót, esetleg rövid zongorát vásárolnék. „Részletre” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.___________ ! Eladó újszerű teatűzhely, ’ zsírosbődön, villanyvasaló, j férfi és női ruhák. Losonc u. 2. Törtelynél. Fotelcgyot, szólóreka- miét, heverőt, sezlont, Bárány kárpitostól. — Pécs, Jókai u. 4. Telefon: 19-634. Javítást vállalok. _________ P ianlnót keresünk, megvételre. Szegfű u. 18/1. sz. Telefon: 19-913.__________ D una oldalkocsi eladó. Érdeklődni: Pécs. Mártírok útja 42. Orgona Tornádó III. eladó Pusch József. Pécs, I. kér. Frankel Leó u. 1. II. 3. A poréi „Béke” Mg. Tsz-nél BÚZA eladó magánszemélyek részére is. 273,— Ft/q áron. Faragott úri szobabútor szép. hibátlan, áron alul eladó. Dohány u. 7. II. 6. 3 köbméter használt colos deszka és gerenda eladó. Dr. Pázmány. József A. utca 43. S0, 100, 120 literes VILLANYBOJLER, OLAJBOJLER, GÁZTŰZHELY, VILLANYTŰZHELYEK, SZÍNES FÜRDŐSZOBA GARNITÚRÁK, NYOMÓGOMBOS WC- ÖBLÍTŐ. KÖZPONTI FŰTÉS KOMPLETT, GÁZPALACK FŰZŐVEL Házhoz szállítással. PÉCSUJHEGYI „SZUPERETT” ÁRUHÁZBAN. 17-os busszá!. I Oldalkocsis IZS 6000 km- rel eladó. Pécs, Ürögi út 95. sz. Walter. Zastawa 750 eladó. Pécs, III. Szántó Kovács J. u. 6. fszt. 2. Káta. _________ T rabant, Skoda, Moszkvics kombit vennék. Típus és ármegjelöléssel. „Üzembiztos” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._____________ V izsgázott 1700-as Opel eladó. Telefon: Dombóvár 14-25. Garázs kiadó Bokor u. Érdeklődni: Jókai u. 28. I. em. 2. a.________ S port 175 CZ alkatrészek eladók. Érdeklődni: vasárnap egész nap. Szigetvár. Basa u. 34. Skoda Octávia Super személygépkocsi jó állapotban eladó. Pécs. Vas Gereben utca 56, Eladó CH rendszámú Wartburg 1972-ben műszaki vizsgázott. Megtekinthető: Egyházasharaszll, Kossuth u. 79. Schenk. 17 óra után. 1 éves, kitűnő állapotban 1 levő 250 cm" MZ oldalkocsis motorkerékpár eladó. Pécs. ül. Szigeti út 8 b. II. em. 2. Dóka Sándor. Kovácstelepen, a Rozmaring utcában garázs eladó. (Használatbavételi engedéllyel). Érdeklődni minden nap du. 15 órától. Jácint u. 14. Nagyméretű garázs kiadó. Pécs, Újvilág u. 46. szám. (Ledina). 1600 MB Skoda CU-s igen jó karban levő. 34 000 km ! eladó. Érdeklődni: szeptember 3-án. Pécs, Tarr ! Imre u. 10/A. II. em. 8. SIMCA 1000 kitűnő állapotban eladó. Poror.yi, Jogász utca 6. Érdeklődni: 17 óra után. Garázst vennék Uránvá- rosban. Krausz, 39-es dandár u. 8 a. sz. Telefon: 20-787 esténként. Ford Escort kitűnő állapotban építkezés miatt sürgősen eladó. Koch János, kőfaragó, Sásd. CY rendszámú Wartburg de Luxe személygépkocsi igényesnek eladó. Érdeklődni lehet: Vékény 18 sz. Garantáltan Jó állapotban felújított 600-as Trabant eladó. Érdeklődni: Gerhát; Bara nyajenő. j Mohácsi két és félszobás, Kun Béla u. 0. I. em. 4- I es. OTP lakás eladó, szolgálati lakásként is vállalatnak Telefon délelőtt 614. Szőlő 1000 négyszögöl beköltözhető épülettel, közel vidéken bérbeadó. Harang- öntő utca 1 2. Eladó öregség miatt fél ház, Torda u. 9. Szoba, konyha beköltözhető. Harkányi strandnál tár- sasház. Orfűn kertes, berendezett nyaraló eladó, elcserélhető kertes házért is. Üttörő u. 24. Beköltözhetően kétszobás családi ház, pincével, 336 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Borbálatelep, Veterán utca 17. HARKÁNYBAN ÉPÜLŐ TÁRSASÜDÜLŐBEN lakrészek előjegyezhetek a Pécsi 2. számü I ügyvédi ! Munkcközősségnnél. Pécs, Kossuth utca 22. Kérjen díjtalan TÁJÉKOZTATÓI Elcserélném Kozármisleny j újteiepl háromízoba, kom- I fortas cs&.ádi házam, gaz- [ aaságí épülettel, 329 négy- 1 ! szögöl telekkel. Pécsi kettő vagy kettő és félszobás j föbérleii lakásért vagy j j szövetkezetiért. Kovács j Kálmán, Toldi u. 47. I Pécsi-tónál gyümölcsös eladó. Pécs, ürögi út 95. sz. Walter. Kettő szobás családi ház, garázzsal, beköltözhetően eladó. Blaha Lujza u. 15. Érdeklődni: délutáni órákban. Beköltözhető háromszoba, személyzetis öröklakás eladó. Semmelweis u. 2. sz. Elsejétől harmadikáig 1— 6 óráig. Egy családi ház, gazdasági épületekkel együtt beköltözhetően eladó Páprád községben 42. sz. Érdeklődni: a helyszínen vagy Pécs. Orgona u. 30. sz. alatt. Pál Jánosnál. 200 négyszögöl szőlő, gyümölcsös. hétvégi épülettel, vízvezetékkel az Úttörő utcában és a belvárosban házrész lakottan és üres garázzsal eladó. Érdeklődni : Megye u. 18. Mikló- séknál. Háromszoba, összkomfortos családi ház. telekkel eladó. vagy öröklakásért elcserélhető. Péter u. 14. Kerfes családi ház, beköltözhetően eladó — megosztva is. — Csonka, Hajnal utca 13. Szá* öles, parlagon levő, olcsó kis telket vennék sürgősen. „Szeptember” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kétszoba, összkomfortos ház eladó azonrall beköltözéssel Kaczék. Pécs, Ágoston köz 3. sz. Budapesti egyszoba, összkomfortom húz e’adó. vagy pécsi házért elcserélhető. „XV. kerület” 'ellgére a Sallai utcai hirdetőbe. Belvárosi kertes házrész, két szoba, egy konyha eladó. egy szoba beköltözhető, vagy albérletbe kiadó. Érdeklődni: Vadrózsa u. 2. Kétszoba, összkomfortos szövetkezeti lakásom eladnám Uránvárosban. — Cím: Csuha Imre, Pécs. III. kér. Szamuely T. út 1/b. fszt. 1. a. HAROMSZOBÁS családi ház eladó. Bátaszék, Mária u. 11. Vennék Pécshez közelebb eső fa’uban. kizárólag részletre, elhanyagolt kis kertes házat. „Falu” Jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Szoba, konyha, fürdőszobás. kertes házrészt cserélnék nagyobbra. lehet főbérleti is. „Jól jár” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó 132 négyszögöl telek „Havihegy környékén” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Dunaújvárosban eladó kétszintes, modem, családi ház, 200 négyszögöles telekkel, olcsó áron. Érdeklődni: Dunaújváros, Szóród Márton u. 23. Padlós 2 szoba, mellékhelyiséggel, kert használattal. helyi buszjáratú községben lelépésre átadó. ..Tabán'* jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó családi ház beköltözhetően. 4- telek, építőanyaggal. Malom, Alsó u. 14. sz. Telek építési engedéllyel üdülőszálló közelében eladó. Molltor, Építők u. 13 A. Pellérűen kis szőlő, pincével, felszere’éssel eladó. Pécs. Falud! Ferenc u. 22. 196 négyszögöl házhely eladó. özv. Böröcz Vendeiné, Pécs, Kertváros, Orgona utca 17. vegyes Gépírás, gyorsírás korrepetálását, tanítását vállalja szaktanár, szeptember l-től. Pécs, Móricz Zs. tér 7. PARKETTCSISZOLÁS, lakkozás a legmodernebb gépekkel. Telefon: 14 041. D. Ko- vócs, Mecsek utca 3. Zongora 150x150 bérbeadó. Uránváros. Székelyné. Ybl Miklós u. 6. II. em. 17. öt után. L CMTBUM 11 Ml: üHH. : ’ ■ r; f&L í ■ .V j^í.V %' í vj A XXII. BÁNYÁSZNAP alkalmából szeretettel koszontjuk bányászainkat! Szeptember 2-án este 6 óráig tart nyitva 9 CENTRUM Áruház a város központjában Dolgozókat felvesznek TAKARÍTÓNŐT KERESÜNK ŐSZ TOTT MŰSZAKRA IRODATAKARíTAS- HOZ. JELENTKEZÉS: HUNYADI ÜT 11. GONDNOKNÁL. (—) GÉPlRÓNÖT gyakorlattal alkalmazunk. Jelentkezés: Rákóczi út 18—20. Beruházás. (6619) A PÉCSBANYATELEPI Kárház felvételre keres egy konyhalónyt. (4625) FELVESZÜNK örporta-szolgálat ellátására dolgozókat ás fémipari szakmunkást épületkarbantartó és kazán fűtő munkaköt betöltésére. Jelentkezés a vállalat gondnokánál. DEDASZ, Pécs, Rákóczi út 73,'b. (6471) PEZSGŐGYÁRUNKHOZ férfi dolgozókat felveszünk. István tér 12. Vén élvtársnál. (4606) GÉPKOCSIKISÉRŐ rakodómunkást és takarítónőt felvesz a gyermek élelmezés. Pécs, Szabadság út 23. (6626) PEZSGŐGYÁRUNKHOZ kazánfűtő két, olajtüzeléshez, megfelelő vizsgával rendelkezőket felveszünk. Pince- gazdaság, István tér 12. Vén elvtársnál. (6511) ÁRUKÍSÉRŐKET felveszünk. Élelmí- ! szer- és Vegyiéin Nagykereskedelmi ' Vállalat. Jelentkezés: Pécs. Megyeri út 59. Raktárbázis. (6603) A DRAVASZABOLCSI Lengyár „D"- ; vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt j felvesz. Bér megegyezés szerint. La- j kas biztosítva. (6567) MOSÖNÖT gépesített mosodába I felvesz a Gyermekkárház. Nyár u. 8. ; Kéthetenként szabad szombat. Nyug díjas is jelentkezhet. (6035) MEZOGAZDASAGI technikumot végzett, motorkerékpárvezetői jogosítvány- nyál rendelkező pécsi lakost körzetellenőri munkakörbe, valamint száflít- mánykiséröket, éjszakai segédmunkásokat felvesz a Pécsi Tejüzem. Tüzér u. 15. (6061) A PÉCSI HŐERŐMŰ Vállalat felvesz ács, lakatos szakmunkásokat, férfi és női betanított munkásokat, segédmunkásokat. (127P97) VILLANYSZERELŐKET és segédmun kásokat vidéki szerelési munkára felvesz a Megyeszer Vállalat — Pécs, Lyceum u. 6. (127909) FELVESZÜNK éjjelt beosztású aortást és vidéki munkohe'yre gyakorlott gépkocsivezetőket. Műszaki Erdészet. Pécs, Megyeri út 20. (83671) BÁDOGOS, vtzvezetékszerefő, fő téss trelő, tetőfedő szakmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. Teljesítménybérezés. Jelentkezés a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Fürst S. u. 5. (127920) A PÉCSI FÉMIPARI Vállalat géplakatos, szerszámkészítő lakatos, eszterJ ályos szakmunkásokat, valamint férfi s női segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 13. (127369) KUBIKOSOKAT azonnali belépéssel felveszünk szigetvári munkahelyünkre. Jelentkezés: B. m. Tanácsi Magos- és Mélyépítő Vállalat szigetvári építésvezetőségén. — Szigetvár, Kossuth tér 5. (137902) AZ ORSZÁGOS Műemléki Felügyelőség pécsi építésvezetősége építőipari anyagismerettel rendelkező anyagkezelőt keres. Jelentkezés személyesen az építésvezetőség irodájában. Pécs, Sallai u. 35. (127914) KEZDŐ női munkaerőt gépkönyvelőnek felveszünk. Jelentkezés: Számítástechnikai és ügyvitelszervező Vállalat. Pécs, Tüzér u. 3. Délelőtt 10—- 12 és du. 2—6 éra között. (83686) KISEGÍTŐ éjjeliőrnek nyugdíjas fér- fit felveszünk. BIVIMPEX 7. sz. Nyersbőrkirendeltség. Siklósi út 56. szám. (83601) A BAKSAI Ezüstkalász Mg. Tsz felvételre keres erős fizikai munkára, tehenészeti teleoére takarmánya*»- I kot és gépi fejősöket. Kereseti lehe- ; tőség 3000—3500 forint. Munkásszállást és üzemi konyhánkon étkezést térítés ellenében biztosítunk. Jelentkezés: Baksa—Rúdfapusztán a telepvezetőnél, (127917) A KAKOV pécsi üzeme felvételre keres egy kezelő tehergépkocsi vezetőt és három férfi telepi segédmunkást. Jelentkezni: Légszeszg/ár u. 30. U. alatt az üzemvezetőnél lehet. (127905) FELSŐFOKÚ szállítási vizsgával — és megfelelő gyakorlattal réndefkeiő szállitásvezetöt keresünk feltételre, i Fizetés megállapodás szerint. Jelent- j kezeseket az eddigi munkakörök meg- i jelölésével a Sallai utcai hirdetőbe kérjük leadni „Szeptember4* jeligére. J (127918) DUNANTŰLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő Mitzkl Ervin Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi u. 11. Tel.: 15-000, 15-762, 15652, 15-265, 15-266. Szerkesztőségi ügyelet: 3—20 óráig: 15-067 20 óra után: 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó- Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi u. 11. Tel.: 15-000. 15-762, 15-852, 15-265, 15-264. Telexszám: 12-320 Kéziratot nem őriünk meg és nem adunk vissza. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. sz. — Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magya* Posta. Előfizethető a helyi postahlvatalokná ér a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— forint. Indexszám- 25 054. MA NYITJA KAPUIT Óriáskerék, Nevetöház, Karikadobáló, Lengetövasút, Souvenir, Labdadobátó, Halálkatlan. Céllövölde, Ping-pong, Szerencsekerék, Gyermekkarusszel. Lóncoshinta. az NDK Lunapark Nyitva ; Hétköznap: 14—22 áráig. Vasárnap: 10—22 áráig.