Dunántúli Napló, 1972. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-24 / 226. szám

Hollandiát a hollandok teremtik... Újabb területeket vesznek el a tengertől Hollandia területe 33 540 négyzetkilométer, harmadrésze Ma­gyarország területének. Lakossága 12 millió fő, igy a népsűrűség a miénknek háromszorosa. Az ország területének egyharmada van a tenger szintje alatt és felét veszélyezteti a víz. Ezen a területen található az ország nemzeti vagyonának jelentős része, a két legnagyobb város Amsterdam, Rotterdam és más nagyobb ipar­telepek. A mezőgazdaságilag művelt földek 4—7 méterrel vannak a tenger szintje alatt, mely alapvetően meghatározza Hollandia vízgazdálkodásának színvonalat. A víz rendkívüli szerepét bizo­nyítja, hogy a közlekedés legfontosabb ága a hajózás. A belső víziűthólózat hossza 5600 km. A vízlecsapolás kezdete A XIII. század első felében a németalföldi lakosság megkezd­te a mocsaras területek lecsa- polását és lakhatóvá tételét. Az­óta napjainkig 570 000 hektá­ron fejezték be a munkát. Igy válik érhetővé a hollandoknak mondása: ,,A Földet Isten te­remtette, de Hollandiát a hol­landok." A XVII. század kezde­téig csak kisebb területek ter­mővé tétele vált lehetségessé, mert a technikai, eszközök nem voltak alkalmasak nagyobb ki­terjedésű mocsarak kiszárításá­ra. Jelentősebb tavak és mocsa­rak lecsapolásához csak az ún. „tekerősapkás” (forgó felépít­ményű) szélmalmok feltalálása nyitotta meg az utat. A tavak és mocsarak kiszárításának moz­gató rugója nemcsak új száraz­földek nyerése volt, hanem az a törekvés is, hogy a meglévő földbirtokok művelési biztonsága növekedjék, a pusztító árvizek kártételeit csökkentsék. Ebben az időben sorra épültek a máig is fennálló gátrendszerek, lét­rejöttek a mai korszerű vízgaz­dálkodási létesítmények alapjai. A régmúlt idők új korszakot nyitó lecsapolási munkái terhes örökséget is hordoznak maguk­ban. A középkor technikai esz­közei csak arra adtak lehetősé­get, hogy a mocsárvilág termő­vé tétele érdekében széles, se­kély árkokat, víziutakat képez­zenek ki, az ezekből kikerült földdel emeljék meg a térszín egy részét és tegyék azt alkal­massá mezőgazdasági művelés céljára. Ez oda vezetett, hogy a többszáz éve szárazzá tett területek (polderek) 20—25 szá­zaléka ma vízfelület, pontosab­ban csatorna, a művelt földek pedig ezernyi apró szigetből te­vődnek össze. A mezőgazdasági táblák megközelítése, a talaj­művelő gépek, termények, álla­tok szállítása csak víziúton, kis csónakokon, bárkákon történ­het. Komplex melioráció Itt fél-egy hektáros parcellá­kat művelnek a parasztok, egy- egy gazdának 5—40 parcella jut. Igy érthető, hogy a mező- gazdasági területek szántóföldi művelése során az átállásokra fordított idő — pl. 40 parcella művelése esetén — az összes időszükséglet 30 százalékát te­szi ki. Ez a termelékenységet olyan mértékben csökkenti, hogy o rentabilitás forog kockán, ami a paraszti gazdaságok csődjét eredményezheti. A cél egyértelműi a holt idő csökken­tése a termelékenység emelése érdekében. Az eszköz: a kispar- cellák összevonása útján az op­timális mezőgazdasági táblamé­retek kialakítása. A rekonstrukciónak alávetett területeken műszaki vonatkozás­ban a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a sűrű, nyíltfelszínű csatornahálózat megszüntetésé­hez földnyerőhely nem áll ren­delkezésre. Egyedüli megoldás olyan területek kijelölése, ahon­nan a legkisebb költséggel le­het földet nyerni. A csatorna feltöltéséhez szükséges föld ki­termelése és a beépítés helyére való szállítása hidromechanizá- ciós úton történik. Az így kiala­kuló nagy kiterjedésű belső ta­vak környezetét parkosítják, üdülőterületekké alakítják. A régi medrek feltöltését kö­vetően az egész mezőgazdasá­gi területet 1,2—1,5 méter mé­lyen felszántják, műtrágyózzák, aiagcsövezik és ismét művelhető állapotba hozzák. Egyidejűleg kialakítják a nyíltfelszínű — a korábbiaknál nagyobb, de rit­kább és mélyebb — fő vízgyűjtő hálózatot, melyet zsilipekkel lát­nak el. Ezek vizét a közbenső vagy központi szivattyútelepek­hez vezetik. Ezt követőén kiépítik a szilárd- burkolatú utakat, mely kapcso­lódik a fő közlekedési útháló­zatba. Az útépítés során elhe­lyezik a vízvezetéket, a szenny­vízcsatornát, az elektromos- és távbeszélő-kábeleket. Megépítik az üzemanyagtöltő állomásokat. Szanálják az elavult tanyákat, kisebb falvakat is. Ezután kez­dődik a tulajdonképoeni re­konstrukciós munka. Kialakítják az optimális (29—30 ha) mező­gazdasági táblákat, melyeket általában 4 oldalról nyíltfelszí­nű csatornahálózat fog közre. A területet mélyszántják, aiag­csövezik, műtrágyázzák. Az utol­só szakaszban állami költségen felépítik és a szükséges techno­lógiai berendezésekkel ellátják azokat a tanyákat, melyeket a későbbiekben a leendő új gaz­dáknak értékesítenek. Tengerből - termőföld A lecsapolási munkák egyik legújabb — és talán legszebb — eredménye a Zuiderzee egy részének kiszárítása, termővé tétele. A századunk elején a Zuiderzee sekély, 346 000 ha ki­terjedésű öble volt az Északi­tengernek. 1927—32 között C. Lely mér­nök nagyszabású tervei alapján 32,5 kilométer hosszú földgáttal elzárták az egykori öböl bejá­ratát és létrejött a Ussel-tó, melynek területéből napjainkig 165 000 hektáron vált lehetsé­gessé a magosszintű mezőgaz­dasági termelés. Az IJsell-tó vizét számos folyó — de elsősorban az IJssel táp­lálja. A hajdani magas sótar­talmú Zuiderzee a zárógát meg­építése után átalakult édesví- zűvé. Ez igen nagy jelentőségű folyamat volt, mert döntően be­folyásolta a vidék fejlődését. Az édesvízű tó megszüntette a szi­kesed ás veszélyét, lehetővé tette a torozott víz mezőgazdasági hasznosítását, a terméshozamok jelentős növelését, és megterem­tette a környék vízellátásának bázisát. A Zuiderzee program együttesen 221 000 hektár kiter­jedésű 5 nagy polder IJssel-tó- ból történő kihasítását, majd ki­szárítását tűzte célul. Az elő­irányzott munkák során kezdet­ben elsődleges feladatnak te­kintették a mezőgazdasági te­rületek növelését, de ma már igen nagy súllyal jelentkezik az új* ipar- és lakóterületek kiala­kításának igénye is. A tengerfenék termővé téte­lének teljes technológiai folya­matából a legkényesebb feladat a poldereket határoló hatalmas töltések kialakítása. A Zuiderzee 32,5 kilométer hosszú zárótölté­sének megépítésével az Ussel- tó vízszintingadozását — melyet korábban az Északi-tenger ár­apályai idéztek elő, — gyakor­latilag megszüntették. A tölté­sek megépítését követően kez­dődik a közrefogott területek víztelenítése. Ennek eszközei a szivattyútelepek, melyek segítsé­gével a terület nagy részéről a felszíni vizek elvezethetők, de a mezőgazdasági művelés még nem lehetséges. A még mocsa­ras területeken lecsapoló árok- hálózat épül. Erre — az első fázisban — traktorral vontatott áfoknyitó ekéket alkalmaznak. A sokszor erősen kötött talaj­ban 2—3 50 LE-s traktor von­tatja az ekét. Nád a talajélethez A második mun-kaszakban — a még mindig magas talajvíz- szint mellett — megkezdődik repülőgépről a terület nád­maggal történő bevetése. Az e célra kiválasztott nádfajto vas­tag gyökérzetével 1,2—1,5 méter mélységig átszövi a talajt és biz­tosítja a feltételeket, hogy ki­alakuljon a növényi élet. A sós- vizű tenger maradványaként a talaj nátriumban gazdag. A nád égetésével a talaj kálium-tar­talmát növelik. A nádat — a talaj fizikái és kémiai sajátossá­gaitól függően — műtrágyázás mellett 2—6 évig gondozzák. Míg a nád termelése folyit, a csatornahálózatot tovább sűrítik, mélyítik, és fokozatosan alakít­ják ki a végleges vízelvezető rendszer gerincét. Ha a nád gyökerei megfele­lően átszőtték a talajt, és benne megindult a biológiai élet, ak­kor a harmadik munkaszakasz­ban nagyteljesítményű erőgé­pekkel 1,2—1,5 méter mélységig műtrágya és különböző talaj- szerkezet-javító anyagok fel­használása mellett mélyszántást végeznek. A talajfelület simítása után elvégzik o talajcsövezést. A talajcsövek anyaga égetett agyag, vagy műanyag, réndsze- rint valamilyen szűrőbontással. A talajcsövek kis mélységét az előirányzott növénykultúrák faj­tája szabja meg. Ezután a terü­letet 2—4 éven át pillangós nö­vényekkel hasznosítják. Ez álta­lában repce. Ennek sűrű és mélyrehotoló gyökerei tovább javítják a talaj szerkezetét. A pillangósokat a kalászosok kö­vetik. További 2—4 éven ke­resztül általában őszi gaboná­val hasznosítják a területet. E technológiai folyamatok gondos végrehajtása 8—12 év alatt azt eredményezi, hogy az egykori tengerfenék alkalmas lesz magasszínvonalú mezőgaz­dasági termelés céljaira, meg­kezdődhet a termőterületek ér­tékesítése. A Zuiderzee-program keretében megvalósuló építési munkák teljes befejezése után Hollandia területe kereken 10 százalékkal növekszik. Polohn István mérnök Tunézia múltjáról és jelenéről AKI PÉCSETT SZÜLETETT, voen huzamosabb ideig élt a város­ban, annak a régi korok emlé­kei nem okoznak meglepetést. Am Karthágóban a műemlékek­hez szokott szem is káprázni kezd. Az emberben fel-felbuk- kannak az iskolában tanult év­számok, a három pun háború eseményei, Hannibal, akit ma­gamban mindig úgy képzeltem el, hogy még éjszakára se száll le a harci elefántjáról, termé­szetesen Scipió is megjelenik, aki teljesítette Cato óhaját — a római censor ezt azonban már nem érhette meg — lerom­bolta Karthago falait s lakóit rabszolgának hajtotta el. Karthágó háromezer éves romjai ma alig foglalnak ei négy-öt holdnyi területet, s ez is veszélyben forog, mert a tu­néziai főváros a tenger leié ter­jeszkedve az egykori, föníciaiak által alapított várost bekerítet­ték, sőt o területéből az utóbbi három-négy évtized alatt elég sokat elnyeltek. Az UNESCO és a tunéziai kormány a közel­múltban már kidolgozott ogy tervet, amely a mai Karthágó romjait megmenti a későbbi korok számára is. AZ ŐSI VAROS romjai « helyszín varázsával ejtik ámu­latba az embert, a tuniszi, egyik városrészről elnevezett Bardo Múzeum viszont hallat­lan gazdagságával. A világhírű múzeumot — amelynek több mint negyven termében a cso­dálatosan gazdag szobor-, mo­zaik-, érem és kerámiaanyaqát Tunisz földiéből ásták ki — Mo­hamed bej és utóda, Mohamed Sadok archeológiái gyűjtemé nye alapozta meg. Á múzeu­mot 1838. május hetedikén nyi­tották meg. A kiásott, össze­gyűjtött anyag, amelv tárgyai­val a titokzatos őslakóktól a VASÁRNAP MELLÉKLET berberekig bemutatja a külön­böző korszakok — a sémita fö­níciaiak, a rómaiak, a vandá­lok, a bizánciak, a szicíliai nor­mannok, a spanyolországi mó­rok — művészetét, ma már meg­tölti a bej hatalmas palotájá­nak minden termét, szobáját. Vendégkönyvébe számos á'lam- fő és illusztris vendég, mint II. Erzsébet angol királynő és Tito elnök is bejegyezte a nevét. Egy ilyen lenyűgöző történel­mi emlékekkel, kultúrtörténeti csodákkal rendelkező ország­nak, mint Tunézia, a jelenével az ember egy kicsit mindig za­varban van. Mi okozza ezt a zavart? Talán az, hogy önkén­telenül valahol a nagy korszak mai folytatásának a nyomait keresi, aminek természetesen nincs értelme, mert a szigorú valóságból kell kiindulni. A VALÓSÁG eléggé ellent­mondásos, de hiszen nem lehet megfeledkezni arról a döntő körülményről, hogy Tunézia húsz évvel ezelőtt még gyarmat volt, tizenöt éve kiáltották ki a köztársaságot, és rna is szá­mos, a fejlődő országokra jel­lemző teher következményeivel kell számolniok és niegküzde- niök. Tuniszban az éjfél könnyen ébren éri az embert, a csaknem elviselhetetlen déli hőség miatt az élet tulajdonképpen csak a délutáni órákban folytatódik. Éjszaka egy óra. A lakodal­mas autók szörnyű tülkölése, amely a népszokás szerint a ké­sői órákig felveri a tuniszi bel­város nyugalmát — elcsitult. A mozik mai utolsó előadása is véget ért mór, csak a kávéhá­zak és a bárok villanyfényes mélyéből szűrődik ki a zsongás a tuniszi Habíb Borguiba su- qárútra, és a Medinában, az arab negyed bazársoraiban tart nyitva néhány kereskedő, hátha valamelyik hóbortos vevőnek éjszaka jut eszébe, hogy egy rézkelyhet, vagy egy ámbiailla- tú nyakláncot vásároljon. AZ UTCÁN egy ember alszik. Nem ritka látvány itt. Azt mondják: a tunéziai fővárosban körülbelül két-háromezer ember az utcán alszik. Az ország ki­etlen, mostoha déli részéből munka reményében felszivárog­nak a fővárosba, de a reálisabb szakemberek számításai szerint Tunisz körzetében lega'ább százezer új munkahelyre volna szükség, hogy felszámolják a munkanélküliséget. Az ember az utcán alszik, hullámpaoír o matrac, hullámpapír a párna. Ha álmodik, alighanem a szü­lőföld tájain barangol, talán lent Medenine köves-homokos síkjain, vagy még lejjebb, ahol a térképen a településeket fe­hér és sárga szín veszi körül. AZ ORSZÁG területének csak­nem egyharmada sivatag. A szakemberek nagyon bizakod­nak, hogy a jövő század elején a Szaharában már 55 ezer hek­táron termeszthetnek gabonát és zöldségféléket, de egyelőre a Szaharán innen is, dél felé haladva riasztóan kopik a nö­vényzet. Az országút mentén ki­szakított sovány kis homokos parcellákat embermagasságú kaktuszkerítések határolják, a kaktusz gyümölcsét leszedik a gyerekek, és az országút men­tén naphosszat ácsorognak a kosaruk mellett — vevőre várva. Az országút kiszáradt folyó­medrek fölött ível át, nem egy­szer ilyen medrekben halad, végül már csak a több méter magas homokbuckák között kí­gyózó, kétsávos betonútok ma­rodnak a tájból. Azt mondják: a Szaharát átszelő utak közül mindig az időszak széljárásá­nak megfelelő utat kell kivá­lasztani, mert más úton kell menni Nigéria felé, ha a ten­ger felől fúj a szél, és másikon, ha a Szahara felől. KERKENNA szigete, ahol a Pécsi Balett egyik előadása a megfelelő színpad hiánya miatt elmaradt — ugyancsak kopár, mostoha látványt nyújt. A pál­mafán kívül semmi se marad meg a körülbelül kétszáz négy­zetkilométer nagyságú szigeten. A szegényes települések lakói lassan elvándorolnak az ország más tájaira, mások csak dol­gozni járnak át a kompon Szfaxba, aki pedig ezt se tud­ja valami oknál fogva megten­ni, az halászatból tengeti az életét. Van azonban ennek a szigetnek egy óceániai hangu­latú öble, néhány csodálatos fekvésű szállodával, tükörsima hajnali tengeröböllel, távoli ha­lászhajókkal, a port mentén hangulatos bungalókkal, meg­világított uszodákkal, elegáns bárpultokkal, pincérekkel, já­tékautomatákkal ... Nagy itt a forgalom, főként nyugatnémet turistákkal könnyű találkozni. Kerkenna tulajdonképpen el­vezet az ország nemzetközi idegenforgalmához, amely az utóbbi években alaposan fel­lendült. Tunézia éveken belül az egyik legnagyobb idegen- forgalmat lebonyolító országok közé léphet. A többszáz kilo. méteres, fürdésre kitűnően al- kalmbs tengerpart, a szállodák, de az ország belsejében a rit­kaságszámba menő mohame­dán emlékek, El Jem-nél a ha­talmas római kolosszeum — az ember jóformán bárhol is áll meg az országbon: a tekintete műemlékbe, vagy az eurÓDal szem számára szokatlan lát­ványba botlik, EGY VISZONYLAG rövid be- számolóban alig fér el valami egy egész országról. Ráadásul nehezíti a helyzetet az a körül­mény, hogy Tunézia a fejlődő országok közé tartozik, ahol egy-egy jelenség indulópontja is, kiágazásai is sokkal bonyo­lultabbak, mint más országok­ban. Természetesen sokat lehet­ne írni még, akár az iskolai ok­tatásról például, amely rém kö­telező, ebből következik az analfabéták magas száma; az erőfeszítésekről is sokat lehetne írni, hogy az ipar szerkezetét kedvező irányba befolyásolják. Azok a tervek is részletesebb leírást érdemelnének, amelyek az egy főre jutó, jelenleg ala­csony jövedelmet viszonylag rö­vid időn belül, gyorsított ütem­ben a nemzetközi ótlagszinthez akarják emelni, legtöbbet azon­ban úgy gondolom: az arab emberekről lehetne írni, akik húsz éve még nem léphettek ki a Medinából, de erre az idő­re ma mór csak az arab ne­gyed előtt álló Francia-kapu emlékeztet. Műemlék. A tunéziai főváros fátképe (Fotó Gergely András) Tliiery Árpád Parcellázott terület, mely tengerfenék volt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom