Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-30 / 204. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek I Ara: 80 miét napló XXIX. évfolyam, 204. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1972. augusztus 30., szerda A rubrikák sem élnek örökké A z ember születéséről, haláláról a statisztikai évkönyvek „száraz” adatai is val- ■ tanok. Érdemes egyszer megvallatni a statisztikát, a benne szereplő rubrikák születéséről, haláláról. Az adatok ugyanis már azzal sokat elárulnak az érintett korról, évről, hogy bekerülnek a statisztikába vagy éppen feleslegesnek bizonyulnak. A születéssel kezdve szóljunk először az ifjabb rubrikákról. A statisztikai évkönyvekben 1950- ben jelent meg először a szülési segélyek adatait ismertető rubrika. Abban az évben kereken 70 millió forintot fizettek ki ilyen címen. Két figyelemre méltó év: 1962, amikor 191 milliót, 1963-ban pedig - annak éllenére, hogy a „demográfiai hullám", a születések száma akkor érte el a mélypontot - 305 millió forint volt a szülési segély címén kifizetett összeg. A nagy „ugrás” magyarázata: akkor emelték fel a segélyt 1968-ban már féfmilliárd forint fölött volt a kifizetett összeg. A múlt évben pedig mór milliárdos nagyságrendű számnak kellett beleférnie a rubrikába: 1971-ben 1 milliárd 320 millió forint szülési segélyt vettek fel a kismamák. A statisztikai ívek még fiato- lobb rubrikájára a termelőszövetkezeti tagok családi pótlékánál találhatunk: 1966-tól kereken 50 ezer kétgyermekesnek járt ez a pótlék, amelyre a múlt évben 282 millió forintot fizettek ki. Talán a legfiatalabb rubrika m gyermekgondozási segélyben részesülők adatait közli. Amíg 1968 decemberében 92 ezren részesültek segélyben, három év múlva — 1971 végén — már 178 ezren élvezték a szociális segélynek ezt a módját. Az elmúlt három évben - a téma fontosságára való tekintettel — nemcsak külön rubrika, hanem külön táblázatok is születtek, melyekből — a többi között — kiderül, hogy például 1971-ben a gyermekgondozási segélyt igénybe vevők legtöbbje - pontosan 11 százaléka - a textiliparban dolgozott, a legkevesebben pedig az élelmiszeriparban dolgozók közül vették igénybe ezt a juttatást Az új rubrikákat vizsgálva, találhatunk a televízióval kapcsolatos adatokra: 1958-ban kapott önálló helyet a statisztikában a „távolbalátás”. Akkor ezer főre másfél televíziót jelzett a statisztika, tíz évvel később már ugyancsak ezer emberre 114 televízió-készülék jutott hazánkban. A múlt év lezárt statisztikai adatai szerint pedig ez a szám 187-re emelkedett. Várható, hogy előbb- utóbb a színes televízió-tulajdonosok számát is — ha egyelőre még igen „keskeny” — de külön rubrika fogja jelezni. A nyár, a kánikula miatt külön felfigyeltünk a hűtőgépek rubrikájának születési dátumára is: a hazai statisztika 1956 óta vezeti külön az erre vonatkozó adatokat. Eszerint 16 évvel ezelőtt 4000 háztartási hűtőgépet jegyeztek fel. öt évvel később már hatjegyű szám, 110 ezer bizonyította, hogy van kereslet és kínálat is. Méginkább kiderül a fejlődés, ha azt a rubrikát nézzük, ahol az egy háztartásra jutó hűtőgépeket tüntetik fel: amíg 1960-ban 100 közül egybe, addig a múlt évben már 39 háztartásban köny- nyítettek magukon hűtőgéppel a nyári melegben. A tapasztalat szerint a rubrikák hosszú életűek: könnyebben születnek, mint halnak. Nemcsak a bürokráciához való ragaszkodás okozza, hogy a statisztikusok „hűek” a hagyományokhoz és mindaddig nem mondanak le egy-egy ténnyel kapcsolatos adatszolgáltatásról, ameddig maga a tény létezik, hanem a statisztika egyik felhasználási lehetősége éppen az összehasonlítás, és ezért van szükség arra, hogy „végkimerülésig” vezessék az adatokat. Szerencsére a legkitartóbb statisztikus is csak addig látja értelmét a rubrikának, amíg adatokat is közölhet benne. A felszabadulás után például mindjárt „kimúlt”, feleslegessé vált a felekezeti hovatartozást közlő adat és így a rubrika is eltűnt az évkönyvekből. Hosszú évtizedes „haldoklás" után szűnt meg az a rubrika, amely a faluvillamosítás eredményeit tüntette fel. 1962-ben ismertette utoljára a statisztikai évkönyv, hogy 3207 község villamosítását befejezték, (összehasonlításul: 1945-ben még csak 1258 községben égett villany.) O gyanesak örömet okozott egy másik rubrika halála is. Először csak üres rubrikát fedezhettünk föl ott, ahol a járványos gyermekbénulásban megbetegedettek számát tűntették fel. 1957-ben 2334 ilyen megbetegedést jegyeztek fel, 1968 első negyedében mór egyetlen egyet sem. Reméljük, hogy egyre több olyan népbetegség lesz, amelynek rubrikája az elkövetkezendő években üresen marad, és így feleslegessé válik. P. M. Tíz esztendős a Mecseki Ércbányászati Vállalat kísér leti-kutatási és automatizálási üzeme Hat kandidátus, (most is készülőben van négy disszertáció) két „kisdoktor", 45 kutatómérnök dolgozik ma már a tíz éves jubileumát ünneplő kísérleti—kutatási és automatizálási üzemben, mely fennállása alatt nemcsak a Mecseki Ércbányászati Vállalaton belül, hanem országos viszonylatban is jelentős kutatóbázissá fejlődött: Pécs számára az új iparág, új tudományos területet jelent. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság néhány éve a „KISKÚT” szakembereit bízta meg a ritkaföldfém termelés lehetőségeit célzó tervek elkészítésével — Pécsett ugyanis az üzem megalakulása óta foglalkoznak ilyen kísérletekkel. Az üzem dolgozói a laboratóriumi, félüzemi kísérletek után, ma már felkészültek egy évi 300 tonna kapacitású, keverék rit- kaföldfémoxid előállítására alkalmas üzem megtervezésére és az anyagi segítségtől függően esetleg a megvalósítására is. A ritkaföldfémprogram azonban nem az egyetlen és nem is az üzem legfőbb tevékenysége. Az alapításkor meghatározott célnak megfelelően a vállalat műszaki fejlesztési, kísérleti- és kutató problémáit hivatottak megoldani. Ennek során eredményesen közreműködtek a bányákban új biztosítási módok kidolgozásá- bah: főtecsavarozás, torkréto- zás, új fejtési tárnok kialakításában, csakúgy, mint az új robbanóanyag bevezetésében, új fúrási technológiák kidolgozásában, újtípusú robbantógyutacsok gyártásának szorgalmazásában. Az üzem jubileumi ünnepén külön fejezetben kell megemlékezni az ércdúsítónak nyújtott segítségről — a „KISKÚT” szakemberei ugyanis nagyon sokat tettek azért, hogy az iparágban egyedül álló gyorsasággal fejlődött a dúsító kapacitása, s az ércfeldolgozás költsége 10 esztendő alatt csaknem felére csökkent. Az érctörésben, őrlésben, elválasztásban, feltárásban, elucióban ma már nincs talán egyetlen mozzanat sem, melyen ne újítottak, módosítottak volna. A kísérleti-, kutatási és automatizálási üzem a vállalat nyeAz üzem terméke: egy csatornás amplitúdó modul számláló A tartalomból Dagad az amerikai választási botrány (2. old.) Baranya a taneszközhiány élvonalában... (3. old.) Árdrágítás, hamis mérés (5. old.) lelentés az olimpiáról (7—8. old.) reségének mintegy 10 százalékát termeli az alacsony urán- tartalmú ércek és meddők hasznosításából. 1963-ban kezdődtek a kísérletek, 1965-ben már nagylaboratóriumi, egy esztendővel később pedig már több ezer tonnás üzemi kísérletek folytak, s ma már az önálló perkolációs üzemegység évente több millió forint nyéreséget termel. Nagyon jelentős az üzemben dolgozó analitikusok és fizikusok tevékenysége: az üzemi technológiai folyamatok, s más kutató munkában is az új módszerek egész sorót vezették be. Ehhez kapcsolódik az üzem műszergyártása - ma a vállalat tulajdonában alig van olyan műszer, melyet nem a „KIS- KÚT”-ban terveztek és gyártottak. Az osztályozó műszerek, csillemérők, bányaradiométerek egy és négycsatornás analizátorok nemcsak a Mecsekben, hanem több nemzetközi bemutatón is sikert arattak. S az elmondottakkal még korántsem merítettük ki az üzem tevékenységét. Évekkel ezelőtt az uránbányászathoz napi 8 ezer köbméter vizet igényeltek, ma az üzem tevékenységének köszönhetően, a hulladékvizek tisztításával, és újbóli felhasználásával elérték, hogy csak 4 ezer köbméter vizet vesznek el a város ivóvízkészletéből, melyet korábban a dunai vezeték építésével ellensúlyozott a vállalat A kísérleti-, kutatási- és automatizálási üzem a Szocialista munka üzeme cím birtokosaként ünnepelte tegnap 10 esztendős fennállását. Az ünnepeltek között 82-en meg ott voltak az alapító tagok, 90 Kiváló dolgozó és 23 miniszteri kitüntetést elért dolgozó. Az üzem kiváló munkájának elismeréseként ennyien nyertek különös elismerést az évek során. U JKS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Apró Antalnak, az MSZMP PB tagjának, az országgyűlés elnöké- Mk vezetésével (baloldalt) hazaérkezett Csehszlovákiából a magyar parlamenti delegáció. Könyörtelen és irgalmatlan harcot jelentett be óz IRÁ Belfast: Az illegális ír köztársasági hadsereg radikális „ideiglenes" szárnya keddre virradóan rendkívül kemény hangú nyilatkozatában leszögezte, hogy „könyörtelenül” és „irgalmatlanul” folytatja a harcot a brit uralom felszámolásért Észak-lrország- ban. A nyilatkozatban a „pro- vók” bejelentik, hogy az elmúlt két hétben a szervezet tagjai megöltek kilenc brit katonát és az ulsteri védelmi különítmény két tagját. Ezekben az akciókban öt embert vesztettek a provók, akik ugyanakkor figyelmeztetik a polgári lakosságot, hogy ne tartózkodjék brit kato[ nai létesítmények, járművek közelében, mert ezek továbbra is az IRA támadásainak célpontjai maradnak. Az ideiglenes szárny ezenkívül felszólította az észak-ír politikai pártokat, hogy bojkottálják a Whitelaw által szeptemberre kitűzött tárgyalásokat a tartomány jövőjéről. Röviddel a nyilatkozat megjelenése után nagyszabású tűzharc bontakozott ki a belfasti Falls Road és Andersonstown katolikus negyedek térségében az IRA fegyveresei és a brit katonák között. A másfél óráig tartott lövöldözésben két IRA- fegyveres megsebesült, de sikerült elmenekülnie. f u elex -telex ! -telex tel BREZSNYEV KRASZNOJARSZKBAN Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára kedden beszédet mondott Krasznojarszkban, a párt és a gazdasági aktivisták értekezletén. Az aktívaértekezlet résztvevői megvitatták a pártszervezetnek az 1972. évi népgazdasági terv teljesítésével kapcsolatos feladatait. Nagy figyelmet szenteltek a termés betakarítása, a szemestermények és más mezőgazdasági termékek felvásárlása kérdéseinek. SZOCIÁLDEMOKRATA KORMÁNY FINNORSZÁGBAN A Finn Elnöki Hivatal kedden bejelentette, hogy Kalevi Sorsát nevezték ki az újonnan megalakítandó koalíciós kormány kijelölt miniszterelnökévé. A középbal koalíció a szociáldemokrata kisebbségi kormányt váltja fel, amely júliusban mondott le a Közös Piachoz való csatlakozás és más gazdaságpolitikai kérdések kapcsán. Sorsa kedden délután felkereste Kekkonen köztársasági elnököt és kijelentette, hogy a megbízatást elvállalja és azonnal hozzálát kormánya megalakítósóhoz. Az új kormányt várhatóan ma kinevezik. FIATALOK EURÓPÁÉRT Erkki Liikanert, az európai biztonság és együttműködés kérdéséről jelenleg Helsinkiben tanácskozó nemzetközi ifjúsági értekezlet szervező bizottságának elnöke a finn fővárosban tartott sajtókonferenciáján elmondotta, hogy a valamennyi európai országot képviselő részvevők között teljes egyetértés tapasztalható az európai biztonság alapvető kérdéseiben. A különböző európai munkás, szakszervezeti, diák, egyházi, liberális, szociáldemokrata és kommunista ifjúsági szövetségeket több mint 400 küldött képviselL MEGALLAPODAS INDIA ÉS PAKISZTÁN KOZOTT India és Pakisztán képviselői kedden megállapodtak, hogy a kezdeti nehézségek ellenére mindent megtesznek a szimlai egyezmény feltételeinek végrehajtása érdekében. A pakisztáni szóvivő az ülés befejezése után közölte, hogy megállapodás született, amely „kellemes útra terelheti az egyezményeket a szubkontinens tartós békéje szempontjából". A szimlai egyezmény — mint ismeretes — előírta, hogy a két fél szeptember 15-ig bezárólag kölcsönösen vonja vissza csapatait a decemberi háború idején elfoglalt területekről a korábbi nemzetközi határok mögé. SZOVJET PARTKULDOTTSÉG SZÍRIÁBAN Ahmar Abdullah, a szíriai Baath párt főtitkárhelyettese kedden találkozott azzal a szovjet pártküldöttséggel, amely M. A. Prokofjev közoktatásügyi miniszternek, az SZKP KB tagjának vezetésével tartózkodik Szíriában. Abdullah üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy a szíriai Baoth párt keresi a szíriai—szovjet barátság és sokol. dalú együttműködés kiszélesítésének lehetőségeit CSOU EN-LAJ SÜRGETI TANAKÁT Csou En-laj kínai miniszter- elnök személyes üzenetét hozta Tanaka japán kormányfőnek a Pekingben járt japán ifjúsági küldöttség. Tokiói értesülések szerint Csou En-laj sürgeti Tanokat, hogy a lehető leghamarabb látogasson Pekingbe a japán—kínai kapcsolatok normali- zálásáról folytatandó tárgyalások céljából. JOG A FÜGGETLENSÉGRE Az ENSZ 22-es dekoloniafi- zációs bizottsága hétfőn Puerto Ricát gyarmati területnek minősítette, amelynek joga van a függetlenséghez. A bizottság a Kuba képviselője által beterjesztett javaslatot 12 szavazattal, ellenszavazat nélkül, tíz tartózkodással szavazta meg. A bizottság munkacsoportot hozott létre azzal a céllal, hogy megvizsgálja, hogyan lehet kiterjeszteni Puerto Ricára, az Egyesült Államok úgynevezett társult államára az ENSZ-nek a gyarmatosítás megszüntetéséről szóló deklarációját CSAPATKIVONÁSOK DÉL-VIETNAMBÓL Nixon bejelentette, hogy decemberig újabb 12 000 amerikai katonát vonnak kj Dél-Viet- namból. December után még mindig 27 000 amerikai katona lesz az országban. EREDMÉNYES TÁRGYALÁS ATHÉN ÉS NICOSIA KOZOTT Xantopulosz-Palamasz görög ügyvezető külügyminiszter kedden sajtónyilatkozatot tett a ciprusi külügyminiszterrel folytatott kétnapos tanácskozások befejeződése alkalmából. Mint mondotta, Görögország és Ciprus megállapodott abban, hogy közös erőfeszítéseket tesz a ciprusi görög és török közösség között megkezdődött tárgyalások eredményes befejezése érdekében. Hozzáfűzte, hogy athéni látogatása jelentősen hozzájárult az Athén és Nicosia közötti szorosabb együttműködés helyreállításához. 1 Országos jelentőségű