Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-22 / 197. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ1972. augusztus 22. HÍREK 1972. AUGUSZTUS 22 KEDD Szeretette' köszöntiuk MENYHÉRT névnapiuk alkalmából nevű kedves olvasóinkat Pénteken-szombalon gépkocsinyeremény- j sorsolás Az Országos Takarékpénztár pánté- j ken és szombaton Keszthelyen rendezi a gépkocsinyeremény-betcíköny- vek idei harmadik sorsolását. A sorsoláson részt vesznek az 1972. április 30-ig váltott és 1972. július 31-én még érvényben voit ötezer és tízezer forintos gépnocsinyeremény-betátkönyvek. A vidéken váltott betétkönyveket pénteken délután, a Budapesten vallottakat szombaton délelőtt sorsolják. A kétnapos húzáson összesen 562 személygépkocsi talál gazdára és ezzel az eddig kisorsolt nyeremény- autók száma 11 905-re emelkedik. ♦ s. ♦ A Nap ké{ 4.49, nyugszik 18.44 órakor. — A Hold kél 17.30, nyugszik 1.49 órakor. Levonták az állami zászlót Népköztársaságunk állami zászlaját, amely alkotmányunk ünnepe alkalmából két napig lengett az Országbáz előtti Kossuth Lajos téren, hétfőn délelőtt ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással vonták le az árbocrúdról. A gellérthegyi felszabadulási emlékműnél ugyancsak katonai tiszteletadással vonták De a nemzeti lobogót s a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. ♦ — Kezel 800 000 pár cipő készült a Bonyhádi Cipőgyárban ez év első felében, 15 ezer párral több, mint tavaly ugyanezen időszakban, ebből 413 ezer párat exportáltak a szocialista országokba, 383 ezer párral többet, mint 1971 első felében. A nyugati országokba idén is 17 ezer pár cipőt szállítottak. — Fotópályázatot hirdetett májusban a Baranya megyei Műemléki Albizottság a közép- iskolás diákok részére: „A megye tárgyi és népi műemlékeiről készített fotó" címmel. A pályázatra, amelynek határideje szeptember 15-én jár le —, máris számos fotó érkezett be. — Bertalan Imre újságíró, a Nők Lapja helyettes főszerkesztője 64 éves korában elhunyt. Bertplan Imrét a MUOSZ, a Hírlapkiadó Vállalat és a Nők Lapja saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. — Új gyógyszertár készül Pécsett Újmecsekalján az Endresz György utcában. Átadásra előreláthatólag októberben kerül majd sor. Ezzel Újmecsekalján háromra emelkedik a gyógyszertárak száma. — Sütemény-kóstoló. A dolgozó nők második műszakját megkönnyítendő, árubemutatót tart a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat két belvárosi élelmiszerboltban. Ma — kedden délután 13—17 óra között a Kórház téri 190., — s ugyancsak ebben az időpontban, de csütörtökön délután pedig a 206. Jókai téri önkiszolgáló-boltokban a kakaós süteménypor készítményeit kóstoltatják meg a vásárlókkal. A vállalat ezenkívül Arany-Mocca kávéval is megvendégeli a fogyasztókat. — Az utolsó ecsetvonás. A nagyon idős korában elhunyt angol író, William Somerset Maughammal, amikor már évek óta nem publikált semmit és igen visszavonultan élt, még egy utolsó interjút készítettek. Megkérdezték tőle, vajon szeretne-e száz évig élni. „Nem — válaszolta Maugham. — Ha az ember már semmit sem tud hoz- I zátenni az életéhez anélkül, hogy elrontaná a képet, legalább igazi művészként hagyja el a műtermet." — MI8AIGAZÍTAS: A vasárnapi »tóműnk 3. oldalán a Népszerű vállalkozás a BARANYATERMÉK című cikkünk harmadik alcíme helyesen: ,,A gazdák irányítása alatt.” A forgalom adatai 1000 forintokban értendők. — ISMÉT KAPHATÓK? OLCSÓ ZOMÁNCOZOTT EDÉNYEK URÁNVAROSBAN. 39-ES DANDÁR ÜT 2/C SZÁM ALATT. <*) ♦ 50-60 m\ utcára nyíló üzlethelyiséget belváros területén BÉRBE VENNE Jelmezkészitő és Kölcsönző Vállalat, Bp. V., Bécsi út 3—5. sz. Az állami oktatás helyzete és fejlesztésének feladatai ! címmel megjelent a Kossuth Könyvkiadónál az MSZMP Központi Bizottsága 1972. június 14 -15-i ülésének anyaga. A füzet i tartalmazza Kádár Jánosnak az { oktatásügy vizsgálatában részt I vett pedagógusokhoz intézett — Az oktatás fejlesztése közügy - című beszédét, Aczél György: Az állami oktatás helyzetéről című előadói beszédét és zárszavát, valamint a Központi Bizottság határozatát. ESÖÁZTATTA SZÍNPAD, ÜRES NÉZŐTÉR. Abaligeten augusztus 20 ón rendezték volna meg a hagyományos hegyháti tóünnepet. Az időjárás azonban közbeszólt, az egész nap szakadó eső, a viharos erejű szél meghiúsította a gazdag program megvalósítását. * Gépkocsik előjegyzési sorszámai Az elmúlt héten 966 gépkocsit adott át a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 549-et Zaoorozsec típusból adtok ki. A gépkocsik e heti előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine 41 534 Trabant Combi 5 513 Trabant Limousine Hykomat 864 Wartburg Limousine 18 166 Wartburg de Luxe 14 223 Wartburg de Luxe tolótetős 681 Wartburg Tourist 1 900 Skoda 100 79 102 Skoda Coupé 75 Mosxkvics 412 30 052 Moszkvics Combi 499 Polski FIAT 1300 8 452 Polski FIAT 1500 3 242 Zaporozsec 5 497 Zsiguli (Budapest) 14 586 Zsiguli (Debracen) 8 264 ♦ — Havazás Franciaországban. Hó esett vasárnap reggel Dél- Francioországban és 2 fokra süllyedt a hőmérő higanyszála. A 48 órája süvítő hideg szélben vékony fehér jégréteg borította a Rodez környéki völgyeket. — A Baranya megyei cigány- albizottság szeptember második felében tartja meg legközelebbi ülését Pécsett. Ez alkalommal megtárgyalják a baranyai cigány-telepek egészség- ügyi és szociális helyzetét. — NYÚLATVÉTEL AUGUSZTUS 23ÁN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR A MŰSZAKI BOLT UDVARÁBAN. (VILLANYRENDŐRNÉL.) MECSEK SZAKSZÖVETKEZET. (x) — Megégett a keze. Égési sérülés történt tegnap Pécsett a Gázgyártó Vállalat központjában. Baranyai László pécsi lakos, villanyszerelő kezében — feltehetően — kigyulladt egy elektromos kapcsoló. Következtében megégett a balkeze és az arca szenvedett égési sebeket. Baranyai Lászlót a mentők a Honvéd Kórházba szállították. — Tanácskozások az alapszabály módosításáról. A hét folyamán a Mecsek és Dráva menti Tsz-Szövetséghez tartozó gazdaságok területi szintű megbeszéléseket folytatnak az alapszabályügy és munkarendi kérdésekről Pécsett, Szigetváron, Sellyén és Sásdon. Az értekezleteken a környező termelőszövetkezetek elnökei, párttitkárai, nőbizottságainak vezetői, a KISZ titkárai és a gazdaságok jogászai vesznek részt, ahol a belső szabályozási kérdéseket vitatják meg. A termelőszövetkezetek szeptember 30-ig módosítják, illetve egészítik ki „helyi törvényüket" az új tsz-tör- vény alapján. — A Centrum Áruház munkaruházati haltja — Pécs, Sallal u. t. (i) — Átalakítják az István-pin- cét. Augusztus 21-én, hétfőn bezárt Pécsett az Istvón-pince, A Baranya megyei Vendéglátóipari Vállalat a helyiséget tataroz- tatja és a tervek szerint átalakítja. Faburkolattal látják el a falakat, modernizálják a világítást és a helyiséget teljesen új bútorzattal rendezik be. — ÚJRA BOROSHORDO VÁSÁR RACVAROSONI Szólőprés. daráló, puttony és egyéb borászati cikkek, nagy választékban kaphatók PÉCS, RÁCVAROS 19. Nyitva: minden nao 7—19 óráig. (x) Tüzeset Szombaton este a Tolbuhin út 88. számú házban Kolorek Jenő lakásában tűz keletkezett. Kiégtek az ajtó- és ablaktokok és a berendezésben is mintegy tízezer forintos kór keletkezeit. A tüzet a begyújtott olajkályha okozta, de a részleteket még nem sikerült az illetékeseknek kideríteniük. A tűzoltóság beavatkozása vetett véget a tűz terjedésének. Viharos idő a Balatonon Hétfőn már negyedik napja keserítette meg a hűvös, viharos idő a Balaton partján nyaralók életét. Sokan el is vesztették türelmüket, s nem vártak tovább a jó időre. A zamárdi autós kempingben hétfőn már csak mintegy százhúszon dacoltak oz esővel és a széllel. Egy hétfőn délelőtt érkezett csehszlovák turistacsoport a sátrak felállításával is hiába próbálkozott, a viharos szél nyomban fel' döntötte valamennyit. A hajóforgalom változatlanul szünetel, sőt a kompokat is leállították. Az óránkénti 103 kilométeres sebességű széllökések miatt. A piros jelzés hétfőn is o Balaton egészére érvényes volt. Sok zavart okozott a vihar az áramszolgáltatásban. Balatonföldváron, a Petőfi Sándor utcában egy évszázados fát döntött a vihar a villanyvezetékekre, s ez az egész környéken áramszünetet okozott. * Várható időjárás kedd estig: időnként felszakadozó felhőzet, már kevesebb helyen esővel. Többfelé erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északnyugati, északi szél, csak fokozatosan mérséklődik. Hűvös marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. Távolabbi ki'átások péntek reggelig: lassan csökken a felhőzet, már kevesebb helyen eső. A szél fokozatosan mérséklődik. A hét második felére a nappali felmelegedés kissé erősödik. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek 9—14 fok között. Leqrna- magasabb naooali hőm4rsékle*ek e’einte 18—22, később 22—26 fok között. Jelentős mennvisenfi (leqa'ább 5 mm) eső az o*szág területének 40 százalékán várható. ♦ — Szolgálati lakások. Több mint egymillió forintba kerül az a három szolgálati lakás, amelynek építését a napokban kezdték meg Somoqyapótiban. Az állatorvos számára készülő új otthon még ebben az évben, a BM dolgozók két szolgálati lakása pedig 1973 tavaszára készül el. — Olcsó zománcozott edények nagy választékban kaphatók 39-es dandár u. 2/c. sz. alatt. (x) Egyperces interjú Telefonálásügyben — Lehet-e Üimecsekaljáia telefonálni, most hogy őt számot kell tárcsázni? — Igen - mondotta tegnep Péter Ferenc, Pécs 1. posta vezetője. - Az újmecsekaljai központot kell hívni, a 15 533-os számon és ezen a központon keresztül kell kérni a hívottat. — Hány előlizetőt érint ez? — Hatszáz telefontulajdonosU — Ez a gond mikor szűnik meg? — Egy hét múlva. A vonalak folyamatos bekötésén szerelőink dolgoznak. Ha a telefonálónak nem sikerül kapcsolatot teremteni a hívott számmal, érdeklődjön az újmecsekaljai postán. Itt említem meg — mondotta Péter Ferenc -, hogy Újmecsekalján az állomások többsége ikerállomás lesz. — Budapestről hogy hívhatnak pécsi számot? — Ott is tárcsázzuk a 06-ot, a búgó hang után Pécs körzetszámát a 72-est hívjuk, ezt követően a pécsi számot. — Ha lakásomról, vagy a szomszédom készülékéről akarok „R" beszélgetést folytatni (hívott lél fizeti) van-e erre lehetőségem? — Igen, Pécsett a postaköz- pontban a 01-en keresztül. Itt jegyzik, .majd kérik a hívott számot, ha az vállalja, lehetséges az „R” beszélgetés. — A komlói központot mikor hívhatjuk közvetlenül? — Két hónap múlva. Egyébként Baranyában öt körzeti központ épül. Bekapcsolásuk az év végéig folyamatosan történik. — benl — ♦ — Megnyílt az Egyetemi Könyvtár. Július 17-től augusztus 20-ig nyári szünetet tartott az Egyetemi Könyvtár, amely hétfőn újból megnyitotta kapuját az olvasók előtt. Az Egyetemi Könyvtárban most reggel 9- től délután fél 3-ig tart a könyvkölcsönzés. Az olvasótermet, valamint a kutatótermet pedig naponta reggel 8-tól délután 5-ig (szombaton délután 1 óráig) lehet igénybevenni. — Utazás az osztrák—magyar lol»- dorúgó-mérközésre. — Jelentkezés: Cooptourist, Pécs, Kossuth tér 8. (x) A GÖDREI BÉKE MG. TSZ eladásra kínál 1 DARAB ÜZEMKÉPES Állapotban levő otsz TERMÉNYSZÁRÍTÓT. Ar megegyezés szerint. Érdeklődni lehet telefonon Gödre 5. számon, személyesen a gödreszentmár toni majornál, Patkó műhelyvezetőnél. Munkatársaink a nagyvilágban Közeli Vietnam Gépesített embertelenség Egytonnós bomba hullott erre a gátra. Nemhogy katonai célpont, falu sincs a közelben ... Tudják-e az amerikai pilóták, hogy mit műveinek a Vietnami Demokratikus Köztársaságban? Természetesen tudják, de más tisztában lenni a fegyverek pusztításával, esetleg felvételekről ellenőrizve a hatásukat, mint közvetlenül, saját szemünkkel meggyőződni a rombolásról, amit mi megtehettünk. Egyáltalán azért lehet így felvetni o kérdést, mert a VDK ellen jelenleg olyan modern légiháború folyik, amelyben a technikai eszközök sokszor pótolják és kiegészítik az embert. Látszatra tehát a „technikára" lehet hárítani a felelősséget. A VDK helyzetét nemcsak az jellemzi, hogy nagyon kiterjedt és intenzív légiháborút folytatnak ellene az amerikaiak (átlagban napi 200—300 bombatámadás éri az országot), hanem az is, hogy ez a légihóbo- rú megfélemlítő és megtorló céllal a polgári lakosság ellen folyik. Nem véletlenül újultak fej nagy erővel a légitámadások éppen áprilisban — az USA a párizsi tárgyalásokra kedvezőbb pozíciót akart kiharcolni. Kint járva jónéhány, a Johnson időszakban még nem használt vagy azóta jelentősen továbbfejlesztett harci eszközt láthattunk. Az egyik ilyen eszközt távolról cserjének, bokornak hinné az ember. Aztán ba közelebbre megy, látja, hogy műanyagból van. De nem véletlenül hasonlít egy kisebbfajta bokorra. Ahol a valódi bokornál a gyökér kezdődne, itt hegyes véget találunk. Az amerikai repülőgépek szórják le ezeket a „cserjéket”, amelyek belevágódnak a földbe, ágaik kinyílnak, s adóberendezésként kezdenek el működni. Az „ágaik” az antennák. Ha valaki közeledik feléjük — legyen az vietnami paraszt vagy kisgyerek — az adóberendezés minden zajt, hangot továbbít. Néhány percen belül repülőgépek érkeznek a közeibe és kioldják bombáikat. Persze megvan a védekezés Is ellenük. Ágaikat felhajlítva össze kell kötni őket — s oz adás megszűnik, Ugyancsak a polgári lakosság ellen készült az ún. golyósbomba, hiszen objektumok ellen nem sokra lehel menni velük. Időközben már ezt o bombát is módosították — nem golyók, hanem szabálytalan fémdarabok vannak benne. Roncsoló hatásuk így többszörös. Azután ezekből a kisméretű bombákból 150—200 darabot beletesznek egy-egy konténerbe. Egyszerű szorzás kérdése, hány ezer gyilkos fémdarab röppen szét, ba ledobják. Láttunk olyan parasztot, aki ilyen bomba robbanásának közelében volt — testének szinte minden négyzetcentiméterén volt seb. Amikor a kitelepített kórházban meglátogattuk, még élt. A fúróbombát a polgári lakosság óvóhelyei ellen használják az amerikaiak. Ezt a bombát a tankelhárító rakétából fejlesztették ki. Lényege, hogy a bomba nem robban fel, ha az óvóhely falának ütközik, hanem áttöri és bent vagy mélyen a föld alatt robban. Tehát elsősorban a bent lévők megsemmisítése a célja. Annyi bizonyos, hogy a jelenlegi bombázások minden korábbi időszak bombázásait felülmúlják, Csak néhány összehasonlító adat: márciusban még csak 45 B—52-es óriásbombázó volt a térségben, je- lenleq 250 van, több mint az USA összkészletének a fele (150 van az egyéb támaszpontokon). S ma ezeket a légierődöket nemcsak a határövezetek ellen vetik be, mint a Johnson időszakban, hanem a sűrűn lakott települések és a nagyvárosok ellen is. Ugyancsak márciusban még csak 600 amerikai repülőgép tartózkodott az indokínai térségben — jelenleg 1300, s ezek o legkorszerűbb típusok. A Jonnson-időszakbon alkalmazott F—105-ös helyett most a sokkal korszerűbb F—4-es yodászbom'oózót használják. Összesen mintegy 60 típusú gép tartozik az itt állomásozó amerikai haderő fegyvertárába. Egy korábbi háborúhoz, a koreaihoz viszonyítva a helyzetet: akkor összesen három bombázó típust használtak az amerikaiak. Hét nagy repülőgép-anyahajó és hatvan egyéb csatahajó cirkál Vietnam partjai közelében. Egy B—52-es egyszeri támadása 41 ezer dollár — s átlag naponta százszor támadnak a B 52-esek. A taktikai légierő egy gépének egyszeri támadása 8500 dollár, A taktikai légierő naponta 800-szor támadja az indokínai országokat. Tehát egy napi bombázás ára 10 millió dollár. így jön ki az a végösszeg, amely szerint az USA-nak évente 20 milliárd dollárba kerül a vietnami háború. Egy összehasonlító adat: a meghirdetett „nagy társadalom” program megvalósítására évente csak kétmilliárd dollár jut. Nem véletlen, hogy az USA aranytartalékai az 1949. évi 24,6 milliárd dollárról 1971- re 9,7 milliárd dollárra csökkentek. De a VDK tartja magát. Amikor a repülőtérre megérkeztünk, hatalmas virágcsokorral fogadtak bennünket. „Látja •— mondta a külföldi kapcsolatok bizottságának munkatársa — van akit virággal, van akit légelhárító tűzzel fogadunk. Kiki amit megérdemel." Marafkó László t i / <