Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-20 / 196. szám

A színházi Tanulni jöttek a külföldiek évad műsorterve A Pécsi Nemzeti Színház 1972 73. évi műsortervében 6 prózai, 2 opera, 2 balett, 2 operett, egy modern musical és 2 gyermekszínházi bemuta­tót tervezlek. Az operatársulat Beethoven Fidelio, valamint - egy műsor­ban - Moscagni Parasztbecsü­let és Ravel Pásztorára című operáit mutatja be az új évad­ban. A korábban bemutatott operák közül műsoron tartják a Varázsfuvolát, a Bohémélet­et és a Trubadúrt is. A balettegyüttes programja: 5travinszkij 7avaszünnep, Pro- kofjev Odüsszeusz a szirének között című balettje és Bartók Zene húros és ütőhangszerekre és cselesztára című alkotására készült balett egy műsorban. Második bemutatójuk: Ránki — Tóth Egyszer volt... című dzsessz-balettje. A hat prózai bemutató kö­zött Illyés Gyula Testvérek cí­mű új Dózsa drámájának ős­bemutatójával az évforduló je­gyében történelmünk nagy ve­zéralakjának emléke előtt tisz­teleg a Pécsi Nemzeti Színház. O'Neill Marco Polo milliói cí­mű drámája a kapitalista tár­sadalom egyik alapproblémá­ját veti fel. Főhőse, a híres vi­lágutazó-kereskedő, aki miköz­ben milliókat gyűjt, elveszti összes szellemiremberi értékét. Dvoreckij, szovjet drámaíró A kívülálló ember című színmű­vében rendkívül időszerű kér­déssel foglalkozik: a gazdaság- irányítási rendszer régi és új módszereinek konfliktusát veti fel benne. Weöres Sándor Két­fejű fenevad című történelmi komédiája a török hódoltság idején játszódik; Pécs török uralom alól való felszabadítá­sáról szól egy regényes szerel­mi történet keretében. A pró­zai bemutatók között szerepel még Mihura Három cilinder cí­mű vígjátéka és Hernádi Gyula Anlikrisztus című új műve Is, amely ezúttal is filozófiai drá­ma. Főhőse távoli bolygóról egy magasabb rendű civilizá­cióból érkezik a Földre, egv primitív körülmények között élő törzs lakóterületére. E két kul­túrának az összeütközése ké pezi Hernádi új darabjának magvát. Az új évadban bemutatásra kerülő zenés darabok: Jacobi Sybill és Lehár Víg özvegy cí­mű nagyoperettje, továbbá egy modem musical. A Gyermekszínház két bemu­tatója: Charpentier A múló idő nyomában című darabja és Kormos István-Gulyás György Markait kalandjai. A magyar széphistóriák nevezetes hősé­nek Salamon királlyal megesett kalandjait népmesék, népi já­tékok, dalok füzére fogja egy­ségbe Kormos István és Gu­lyás György zenés daraüjában. Erdélyi Jószef; Kenyér és vers Ha jé a kenyér, annak is jő, ki nem látott bűzaszemet, pipacsot és búzavirágot, de fogyasztani jót szeret, jó tésztából, amit mindegy hegy ember vagy acélkar dagaszt, gyékény, szalmakosárba mint rég, vagy kenyértepsibe szakaszt, csak jó legyen. Olyan a vers is: szép, jó, igaz, avagy nem az, - bárminek jó, kenyérnek nem jó, Ragasza magzik bár a gaz,,. Szederkény ünnepel A malom fölött ott volt a zsi­lip-féle, az duzzasztotta a Ka- rasicát. Jó lehetett ott fürödni, pancsolt is a klotgatyások se­rege, persze csak a fele, a má­sik fele meg futott... Mindig azok szaladtak, akik keveseb­ben voltak. Hol a nyomjaiak, hol a szederkényiek. Már ősz fejek bólogatnak itt a pince hú­sé védelmében — arról van szó éppen, hogy 470 en járnak el az iparba, de azért azok is vesznek egy kis földet, lám, a Muth Ferenc is vett egy pár ölet, meg a Scheik Ede — va­gyunk itt vegyesen. Jó a pince­hideg bor, dicsérjük is kórus­ban, idegenek, aztán egy rövid mondat: hát igen, itt Szeder­kényben jó a „juhfarok”. Nyom- ján egy kicsit ress ... Es már megy is a vita. Nála­tok meg kút van minden pincé­ben ... A hajdani klotnadrágos suttyók hadakozó serege. Már nincs zsilipféle, a malom se jár, pedig alig száz éve őrölt négy is. A pinceszerről meg már nem fut senki. Nevetünk. * Az első bejegyzés a polgári anyakönyvbe 1895, november 12- én: Horváth Márk monyoródi földmíves feleségül vette Marczi Erzsit — Monyoródról. Kevés bátor ember akadt, aki más fa­lubeli lányt vett el. Akkor na­gyon tiszteletben tartották a határokat. Monyoródon sokacok éltek, Máriakéménden, Olasz­ban magyarok és svábok. Sze­derkény és Nyomja is sváb— magyar falu volt. Nem vegyül­tek. És most? — A fiatalok már nem tö­rődnek ezzel — mondja Votava Adám, a tanácstitkár. — Nézze meg az anyakönyvet. Telepes, sokác, sváb, idevalósi, idegen ma már nem számit. Nősülnek, férjhezmennek. — és megtelepednek a fia­talok a faluban? — Hogyne. Ha el is mennek, előbb-utóbb hazajönnek. Itt van például a Hóchemann Jóska, Szajkra nősült, most itthon épít­kezik az új telepen. De ide te­lepednek mások is, környékbe­liek. — Érdemes? — Nézze, másképp nem jön­nének. Jó a közlekedés, egyfor­mán közel van Pécs, Mohács ... Nagy kultúrházunk van, vendég­lő, járda. Szép a falu, hiába. Szép a hely, szívesen élnek itt az emberek. * Szép a hely. Igaz. A dombok szelíden veszik ölre a falut. Sző­lőhegyek övezik, ahol jóízű bor terem. Az idevalósiak úgy hív­ják: juhfarok. Bőtermő, nagy­fürtök, egy holdról 80—100 hek­tó is kikerül. Savanykás asztali bor, meg lehet inni belőle két litert is, nem lesz különösebb baj — másnap... Az osztrák borkereskedők annak idején so­kat jártak ide érte. Szerették. A bort most is eladják a sze­derkényiek. Tavaly a háztájiból 1400 hektó bort adtak le. Azért minden pincében marad még 5—6 hektó. És akkor jöhet a kártyaparti vagy a koma. Fel­kutyagolnak o pincesorba: ott fehérlenek a présházak messzi­re vakító homlokzatai és a hó­hérból mindig előkerül a „job­bik”, amiből néhány pohár meg­indítja az emlékezést, megrázzo a nótafát, vagy csöndes meren­gésre, a szemközti dombok mö­gé haló narancsszínű Nap bá­mulására csábít Szép a falu. Ez is igaz. Most, valóban szép. Élősövény fut a járda mellett, a házak takaro­sak. Az udvarok rendezettek. Persze valamikor nehéz dolga volt a tanácsiaknak. Az őslakók azt mondták: minek pofozzuk ki a házat, úgyis elveszik ... A te­lepesek, akik az Alföldről, Fel­vidékről jöttek azt mondták: mi­nek, hiszen úgysem maradunk itt sokáig ... Aztán maradtak a telepesek is, a szelek is másképp fújtak — a falu megszépült. * * Oszvald bácsi 62 éves, vala­mikor elüldözték a faluból, az­tán — már nem fiatalon — elöl­ről kezdte az életet Legalábbis ó így mondta. — Fuchs-bácsi vagyok — mu­tatkozik be. ötvenkettőtől tulajdonképpen eljár a faluból dolgozni. Esz­tendeig néni is itt lakott, később kapott csereingatlant, most ott laknak, Fuchs bácsi. Sokat mesélt, apró, ráncosszemű, kedves öreg­ember. Bányásznak se vették fel, olyan papírt kapott annak ide­jén itten. Pedig ö szállította a postát, amikor a front még Nagyharsányban volt... Adott is az orosz parancsnok papírt... Soha sem vétett ő senkinek. Mégis elüldözték, ma sem érti miért. És volt ereje élőiről kez­deni. Csak neki? — össze kellett fognunk — magyarázta —, hogy eljussunk idáig. Szép ház, istállójában két te­hén, egy bika, egy üsző, az ólakban tíz hízó ... És a búcsúi ebéd maradéka a roskadásig rakott, hosszú asztalok. Pirosra sült húsok, borok, sör, vastagon kent torták . .. Még mindig Pécsett dolgozik. * Szederkény. Falu, 1800 lakó­val. Múltjáról Ravasz János me­sélt sok-sok oldalon abban a könyvben, amit soha nem nyug­vó patriótaként írt a faluról. Je­lenéről mesél az a 110 házhely, amelyeket az új telepen alakí­tottak ki, s ahol már tavaly óta 26-an kezdték meg az építke­zést. De ez csak akkor mond sokat, ha kiderül: 1965-ig tu­lajdonképpen új ház a felsza­badulás óta nem is nagyon épült Szederkényben. Jövője pe­dig igazán szép. Vonzáskörzete nagy. Alsófokú központ lesz — sokezer lakóval, s körülötte úgy halnak meg majd a faluk, mint ahogy meghalt Nyomja és Hi- dor, amit már csak a régi anya könyvekben lehet olvasni. De ez szép halál lesz. És nem is halál. Emlékük megmarad, ők ma guk pedig tovább élnek itt a dombok övezte anyaölben. Kampis Péter Kodály-szeminárium Kecskeméten Másodízben rendezték meg Kecskeméten a nemzetközi Ko- dály-szemináriumot. Eltérőén a legtöbb nyári, zenével összekö­tött együttléttől, itt a zene nem a kikapcsolódást, nem a kelle­mes együttlét ürügyét szolgál­tatta, hanem olyan komoly kép­zési-továbbképzési alkalom volt, amelyet külföldön már számos helyen a minősítésnél !s figye­lembe vesznek. Négy hét alatt, a rendkívül koncentrált program eredményeként, igen sokat ta­nultak a résztvevők. Alapos be­tekintést nyertek nem csupán az ének-zene oktatás magyarorszá­gi módszereibe, de a kodályi életmű mélyebb rétegeibe is, emellett vonzó benyomást kap­tak általában a magyar kultu­rális életről, természetesen el­sősorban a hangverseny-életről, azon belül is kiemelten a ma­gyar kóruskultúráról. Százharminc jelentkező vehe­tett részt hallgatóként a szemi­nárium munkájában. A legtöb­ben, ötvenhármán, az Egyesült Államokból jöttek, de igen né­pes volt o japán küldöttség is: huszonnyolc fő. Voltak még Ausztriából, Belgiumból, Cseh­szlovákiából, Angliából, a Szov­jetunióból, Romániából, Svájc­ból, Svédországból, Norvégiá­ból, Kanadából. Magyarok har­mincon. Nem volt olcsó a sze­minárium: 590—450, illetve 360 dollárt fizettek a külföldiek, az elszállásolástól függően. A Mű­velődésügyi Minisztérium ösz­töndíjakkal segítette elő, hogy a baráti országokból .minél több érdeklődő eljöhessen. A munka jórészt nyelvi cso­portokban folyt: a magyar mel­lett három angol nyelvű, egy német és egy japán csoport működött, ez utóbbi természe­tesen tolmácsolással. Ez a meg­osztás feleslegessé tette a sok időt rabló fordítgatást - bár akik egyik „hivatalos" nyelven sem értettek, külön, állandó tol­mácsot kaptak —, a tananyagot is a résztvevők speciális érdek­lődése szerint lehetett összeállí­tani. A munka alapja, minden csoportban, a hallgatók hallá­sának fejlesztése volt, ezt szol­gálta a naponkénti két szol­fézsóra. A magyar csoport ezen­kívül két foglalkozás-sorozatban vett részt: Kardos Pál a tiszta intonálás fizikai alapjairól, pszi­chológiai következtetéseiről és mindezek gyakorlati felhaszná­lásáról tartott előadássorozatot, az én feladatom pedig a zene­iskolai munka bemutatása volt. Nagy örömömre szolgált, hogy az általános iskolákban tanító kollégák milyen boldog rácso- dálkozással találkoztak a szá­mukra meglehetősen ismeretlen reform-szolfézstankönyvek zenei és pedagógiai felépítésével. Nemcsak a hallgatók, de o tanár-kollégák számára is felet­tébb hasznos és élvezetes volt Lendvay Ernő előadássorozata Kodály zenei stílusáról, annak összetevőiről és gyökereiről. Az előadások középpontjában a Psalmus Hungaricus részletes elemzése állt. Míg a különböző elemzések és módszertani be­mutatók, megbeszélések cso­portonként folytak, mindenki ré­szére nagy élményt nyújtottak a közös énekkari foglalkozások. Az első két héten Andor Ilon tanított meg Kodály és Bartó egyneműkaraiból csaknem hús gyönyörű kórusművet, a .zem nárium második felében Vásár helyi Zoltán vezetésével ismer kedtek meg a hallgatók számo ( vegyeskari Kodály-remekműve Csaknem minden estére ju ’ tott egy-egy hangverseny, ele adás vagy kerekasztal-beszél , getés. Két kamarazenei est mel lett az énekkari hangversenye két szeretném kiemelni. Még női kar (Andor Ilona kórusa, győri leánykar Szabó Miklós ve zetésével, o Szilágyi Erzsébe kamarakórus Katanics Máriává ' és Kardos Pál szegedi főiskola énekkara) különböző módokon de egy rendkívül magas ének I kari kultúráról tett bizonyságot És' minden fiatalok énekeltek a Kodály-system neveltjei, csak úgy mint az egyetlen vegyeskar koncerten, amelyet a kitűnőé közül is ki kell emelni. Az Ifjú Zenebarátok központi kórusa Ugrin Gábor vezetésével, olyan { színvonalon énekelt, muzsikált amire ritkán adódik példa. D.« ‘ kedves színfoltot jelentett a Gyermekkórus-tábor megláto­gatása is. ahol a dunaújváros néptáncosok mellett a szeged és kecskeméti zenei általánosok énekeltek. (Mindenki sajnálta hogy a komlói gyermekkar nem tudta elfogadni a későn érke- . zett meghívást.) Vikár László a Finnugor né­pek zenéjéről, Kardos Pál a tiszta éneklés titkairól, Erdei Péter a Kodály-módszer ameri­kai alkalmazásáról tartott elő­adást. A japánok is beszámol­tak eddigi eredményeikről, meg­ható volt meghallgatni egy ja­pán énekkar kitűnő előadásá­ban, japán nyelven, a Mátrai képeket. Szőnyi Erzsébet és Ko­kas Klára csoportonként beszél­getett a hallgatókkal, az őket leginkább izgató kérdésekről. Nemcsak szépek, de tanulságo­sak is voltak a bemutatott mód­szertani és néprajzi kisfilmek. Külön öröm volt megnézni az Állami Bábszínház Háry János előadását. A vitafórumok közül azt a kerekasztal-beszélgetést emelném ki, amelynek címe „A zene a nevelés egészében” volt. A felkért hozzászólók között volt pszichológus, szociológus, mű­vészettörténész, matematikus, rajztanár, fiziológus — mind egyetértettek a zene kiemelt szerepében és lehetőségében a teljes ember, a humánus ember nevelése terén. A II. Kodály-szeminárium min- . dennél jobban pizonyította, hogy a fenti célok eléréséért sokat és eredményesen dolgo­zunk. Nemcsak tanulni jöttek a külföldiek, de zenetanítósunk struktúráját és annak szellemét • is szeretnénk otthon megvalósí­tani. A magyarok a szakmai to- . vábblépés mellett megbizonyo­sodhattak arról, hogy amit és ahogy dolgozunk, az alapjában véve igen jó, de — mégis — lan­kadatlanul kell képeznünk ma­gunkat és küzdenünk a körül- ■ mények és a lehetőségek to- vább-javításáért, hogy valóban megfelelhessünk a hazai és a külföldi várakozásoknak. 1 ' Szesztay Zso! f k 1 lm (vasárnapi Imeu.eki.et 0 A Pécsi Nemzeti Színház új tagja MARSEK GABI Régi igazság a színészi pá­lyán: a főiskola nem minden. Éppen az a megnyugtató, ha egy fiatal művész, friss diplo­mával a kezében — elégedet­len. Marsek Gabi ehhez a tí­pushoz tartozik: elégedetlen, nyugtalan, kutató. A főiskolán Adám Ottó osztályába járt, aki szinte minden vizsgája alkalmá­val ezt mondta neki: „Jól van Gabi, de vigyázz, mert elégsz!” Állandó stresszben él, egyéni­sége folytonosan vibrál. Először az Eljő a jeges című darabban figyeltek fel rá, ami­kor Béres Ilona szerepébe ug­rott be. Most azt mondja erre, jellemző nyugtalansággal, elé­gedetlenséggel i — Kis szerep volt, nem ér­dekes. Tudja, mi az én sierep- álmom? — A Nő. így, nagy rr-el, minden tajtája, típusa, ami csak létezik a nőnek. Beszéd közben gesztikulál, egy összefoglaló kört íi le. ez zel is kifejezve a teljességre való törekvését. — Találkozott már olyan szín­padi alakkal, amelyben össze foglalva sok női tulajdonság van? — Szerintem Sarkadi Imre Gyáva című darabjának női fő­hőse ilyen. Szinte a női típusok alapja. Rengeteg színe van — Ki a kedvenc magyai szí­nésznője? — Ruttkai Éva. — És a külföldiek közül? — Hát... nehéz kérdés, mert őket csak filmen látjuk, és a film az más fajta művészet, ott a kamera, a rendező játszik, s egy két filmből nem lehet meg­állapítani, hogy ki a jó színész. — A férfiszínészek. — A külföldiekkel ugyanaz a helyzet, nem ismerhetem őket, a magyarok közül Latinovits Zoltán. A nyáron Shakespeare-t ol­vasott. Helyesebben újraolvas­ta, Azt mondja: —- Annyira akarom tudni Sha­kespeare-t, hogy egyszer igazi Shakespeare-színész lehessek. Mert az akarok lenni. — S most jön megint a nyugtalanság, a fiatalos elégedetlenség: =— Amit nálunk vele művelnek, az kevés, az nekem nem elég. Játszott a Rosita leányasz- szonyban, Lorca: Vidám kísé.r- tetében . . . igaz is, Lorcát any nyira megszerette, hogy a ked­véért — a francia mellett —- el­kezdett spanyolul tanulni. Napi három-négy órát is foglalkozik néha e két nyelvvel. — A spanyolt a Lorca ver­sek hangulatától szerettem meg, fél éve sincs, spanyol nyelven hallgatott versektől. És van már egy kedves emlé­ke Pécsről: — Eljöttem ide és gyalogol­tam egy kis utcán felfelé a hegyre, volt ott egy kovácsmű­hely. Bementem és megnéztem a fujtatóját. Földessy Dénes i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom