Dunántúli Napló, 1972. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
Utazás a könyv körül Pillantás a föld rej'tekéba Tárulkozó Sopianae —A nemzetközi könyv- |k 1 I 9 í év — mondhatjuk — nmr reflektorfénybe állí- I I ll I tóttá a könyvet. „Könyvet mindenki kezébe!” a jelszó, de vajon valóban ismerjük-e igaz jó barátunkat, minden tudás hordozóját? Kézbe véve egyszerűnek vagy szépnek, súlyra nézve könnyűnek vagy nehéznek, betűit pedig kellemesen vagy nehézkesen olvashatónak találjuk. Az említettek azonban a könyvnek — a tartalomtól független - külsődleges, úgy is mondhatnánk: primér jegyei. Ahhoz azonban, hogy a könyvnek, mint esztétikumnak igazi szépséget érzékelhessük — ez kevés. Induljunk hót egy kis felfedező utazásra a könyv körüli © Leemelve polcunkról egy könyvet, látjuk, hogy annak testét többnyire színesen nyomott papírlap borítja, melyet védőboritónak, az első-hátsó táblára ráhajló keskenyebb részét pedig fülnek nevezzük. Célját nevében hordozza: védi a könyvet, a füleken elhelyezett szöveg pedig általában a könyv tartalmáról, írójáról tájékoztat. Ho lehántjuk a védőborítót - minthogy ez csak járuléka és nem tartozéké a könyvnek — már a valóságos könyvet tartjuk a kezünkben. Ekkor azt tapasztaljuk, hogy a könyvtestet elöl- hátul kemény tábla fedi. E táblák nyersanyagát, a lemezt, vászon vagy papír borítja. A két táblát a gerinc fogja össze. Ha csak a gerincen van vászonborítás és a táblák borítása papír, akkor a könyv félvászon kötésben készült. A könyv első tábláján, valamint a gerincén általában a tartalomra utaló címszöveget, vagy rajzo- lat-nyomatot találunk, amelyet festékkel vagy fóliával nyomnak', míg a hátsó táblán az eladási ár szerepel. A könyv gerince kiképzése szerint lehet gömbölyített vagy mint újabban igen gyakori, lapos. Vászon helyett bőr használata esetén félbőr vagy egészbőr kötésről beszélünk. Külön említjük meg a különösen kézikönyveknél gyakori PVC-műanyag kötést, mely tprtós- ságával jeleskedik. * Fűzött kivitelű könyvről akkor beszélünk, amikor a könyvtestet csak egyszerű kartonlap borítja. Ennél a rögzítés módja szerint megkülönböztetünk irkafűzéses, fűződróttal oldalt átütött, cérnafűzéses és ún. fűzés nélküli, ragasztókötéses könyveket. (Ez utóbbi kötésmódé a jövő, s most már gyakran alkalmazzák keménytáblás kötésnél is.) !l Könyvünket kívülről vizsgálgatva, a gerincen belül, alul és fölül színes vószoncsíkot látunk, ez a kapitális vagy oromszegény, mely csupán díszítési célt szolgál. Amely könyvben van, a felső oromszegélytől kiiodulóan találjuk a jelzőszalagot. Esztétikai okokból a könyvtest felső részét, vagy éppen mindhárom oldalát festékkel szí; nezik - ezt metszésnek nevezzük. 1 © l j • t A könyv tábláját felnyitva annak belső oldalához ragasztva fehér vagy színesen nyomott lapot találunk, mely egy szabadon álló lappal folytatódik, amelyet előzéknek nevezünk. Az előzék ugyanilyen formában megismétlődik a hátsó táblánál is. Amikor ellapozzuk, egy olyan lapot látunk, amelyen a mű apró betűs, néha rövidített címe van, ennek szennycímlap a neve, amely onnan ered, hogy feladata a tényleges címlapnak a szennyeződéstől való megvédése. Ha. ezt is elfordítjuk, akkor a valóságos belső címoldalt látjuk. A címoldal tartalmazza a mű szerzőjének nevét, a könyv címét, kiadóját, a megjelenés helyét és évszámát. A címoldal verso- ján, azaz hátoldalán, vagy a mű végén találjuk a kolofont. Kolofon görög szó, mely befejezést, lezárást jelent és könyvészeti használata onnan ered, hogy régi kéziratokban, ősnyomtatványokban is e helyen tüntették fel a mű keletkezésére vonatkozó adatokat. E szerepét tölti be ma is, hisz itt találjuk egyrészt mindazok nevét, akiknek a könyv megjelenéséhez közük volt, másrészt a példónyszám és terjedelem, valamint az alkalmazott szabvány adatait is. A karikába zárt kis c-betű az angol copyright szót helyettesíti és azt jelzi, hogy az ezt követően megnevezett személy engedélye nélkül a könyv tartalmát semmilyen formában sem szabad felhasználni (pl. fordítani, színpadra, filmre alkalmazni stb.). Könyvünkben most már elérkeztünk a tulajdonképpeni szövegoldalakhoz. A tipográfusok különösen nagy gondot fordítanak a szedéstükör megtervezésére. Szedéstükőrnek azt a területet nevezzük, amelyet a szedés a könyv oldalán elfoglal. Itt találjuk az oldalszámot, vagy latin szóval paginát, amely rendszerint alul nyer elhelyezést, fent többnyire csak akkor, ha élőfej van. Előfejnek nevezzük az egyes könyvekben az oldal élén elhelyezett, többnyire a tartalomra utaló címjellegű sort Ez elősegíti a könyvben való gyorsabb tájékozódást, amely különösen szakkönyveknél, lexikonoknál stb. különösen praktikus. Gondos mérlegeléssel határozzák meg a könyv tervezői az egyes címek betűtípusát, fokozatát, a címsorok elhelyezését, az aranymetszés szabályainak megfelelően. Ilyen jellegű könyvekben nem ritka az iniciálé, amely nem más, mint a szövegbetűtől eltérő méretű, néha díszes mondatkezdő betű. Az iniciálé hagyománya a régi, még kézzel írt kódexekre nyúlik visz- sza, amikor egy-egy ilyen fejezet-kezdőbetű rajzolására, festésére igen nagy gondot fordítottak. A könyvek 17., 33., 49. stb. oldalán, tehát 1ő oldalanként az oldal alján 2„ 3., 4. stb. számokat és néha a könyv rövid címét találjuk. Ez nem más célt szolgál, mint az egyes könyvívek megjelölését és ezáltal a könyvkötő munkájának megkönnyítését. E megjelölést ivnormának nevezzük. Könyvművészeti- leg igényes könyveknél megkívánják az ún. regisztertördelést. Ez azt jelenti, hogy az ilyen könyvben minden oldalon, különösen a páratlan-páros ol-( dalokon azonos számú sor van. Ha a könyv lapját világosság felé tartjuk, akkor látjuk, hogy pontos nyomás esetén a két oldal sorai és oldalszámai is pontosan fedik egymást. A könyvekben ábrák, képek is lehetnek. A nyomtatással történő kép-ábrázolásnak két fő csoportját ismerjük. Az egyszerű vonalas ábrák fototipiák, vonalas klisék, a fényképes ábrák autótipiák, másképp raszteres, vagy rácsos klisék. A klisék készítésének ismertetésére most nem térhetünk ki, csupán annyit említünk meg, hogy míg a fototípia bármely papírra nyomható, addig az autotípia klisé nyomosánál döntő fontosságú a klisé finomságának és a papír minőségének az összhangja. Ezért gyakran előfordul, hogy mivel a szövegpapír nem alkalmas autotípia nyomására, az ilyen képet külön, finomabb papírra nyomtatva mint mellékletet illesztik a könyvbe. A könyveknek fontos tartozéka a tartalomjegyék, amely általában a könyv végén helyezkedik el. Tudományos könyveknél a könyv végén találjuk meg a különböző mutatókat, jegyzeteket, irodalomjegyzéket, stb., amelyek a könyv gyakorlati használhatóságát segítik elő. © A könyvek alakját a könyvek tipográfiai tervezői határozzák meg, a szabványosított papíralakok nyújtotta lehetőségek figyelembevételével. A különféle papíralakok ismertetésével most nem foglalkozhatunk, csupán annyit említünk meg, hogy általában „A" (59x84 cm), „B” (70x100 cm), „FR” (78x104 cm) megjelölésű papíralakok használatosak. A felhasznált papírokat minőség szempontjából három fő csoportra oszthatjuk, vannak famentes, félfamentes, továbbá fatartalmú papírok. Mondanunk sem kell, hogy ezeken belül a papírfajtáknak még igen nagy skálája létezik, melyet hosszú lenne felsorolni, csupán annyit még, hogy a különlegesen igényes, főleg művészeti kiadványokhoz, könyvek mellékletéhez műnyomó papírt használnak. Utazásunknak a könyv körül végére értünk. De meg kell mondani, hogy útunk csak olyan volt, mint a turistáé, aki bejárta az idegen országot, lát, észrevesz sok szép dolgot, de ahhoz, hogy mindennel megismerkedjék, hosszabb időre lenne szüksége. Mi sem térhettünk ki minden részletre, csak arra törekedtünk, hogy a fegfontosabb tudnivalókról tájékoztassuk „utazásunk” résztvevőit. Úgy véljük, hogy ezek után még több szeretettel, gonddal és igazi élményt adó örömmel veszik kézbe az ember legigazibb barátját, a könyvet. Borsy Károly A Rákóczi úti TDZÉP telep helyén dolgozó földmunkások közül Tarr József és Füge János régi ismerősünk már. Különösen Józsi bácsi, aki néhány évvel ezelőtt a Barbakán feltárásakor Mátyás aranyra bukkant, s máig is emlegeti, hogy a dicsőségen kívül 240 forintot ért neki és társainak az a lapát föld, aminek a tetejéről egyenesen a lába elé gurult a csillogó arany forint. Mégse higgye róluk senki, hogy azóta is árgus szemmel fürkészik a csákány-nyomot, mert a „római brigád” — így nevezik magukat — más kincsek feltárására szerződött a múzeummal. Városunk ősének, Sopianae történetének minden aranykinccsel felérő emlékeit, kőbe, fába faragott, fémbe öntött, agyagba formált dokumentumait hozzák felszínre, sokszor hosszú hetek, hónapok aprólékosnak, majd- csaknem pepecselőnek tűnő, de nagyon fáradságos munkája árán. Ugyanis nem egyszerű kubikmunka az övék, ahol köbméterben mérik a teljesítményt — mert az a könnyebb —, hanem a kutatás mindenkori céljától függő sokrétű és sajátos munka, aminek bizony meg kell tanulni a fogásait. Például egészen más hozzáállást igényel egy római sírkamra feltárása, mint a korabeli épületmaradváryoké, nem is beszélve a rendkívül kényes ókori szobor-, vagy edényleletek kitakarásáról, ami egyben a maximum is, mert a kiemelés, a tisztítás már természetesen a szakember, a régész dolga. Dr. Fülep Ferencé, a Nemzeti Múzeum főigazgatójáé, aki hallatlan ambícióval, közel két évtizede kutatja a kövés, agyagos pécsi föld, letűnt korokat őrző rejtekeit, melyek éppen a 2000 évvel ezelőtti városról, Sopianae- ről „vallanak” a legnehezebben. Mint ahogy itt is az új kutatási területen, ahol csak részben váltak valóra Fülep Ferenc feltevései. — Őszintén szólva olyan reményekkel fogtunk hozzá a feltárásokhoz, hogy talán itt kapok majd választ egy eddig megfejthetetlen problémámra, az oly régóta keresett városfal felderítésére, de sajnos nem sikerült. Pedig az új SZTK területén a nem is olyan rég feltárt tekintélyes méretű római ház maradványai szinte kínálták a bizonyítékot arra, hogy itt a szomszédságban keressük a titok nyitját. És mi lett az eredménye? Mint mondotta, „mindössze" annyi, hogy a római kori kultúrrétegből előkerülteit ugyan egy lakóház alapjai, meg néhány pénzérem és edénytöredék is, de a városfal, a városkapu holléte továbbra is rejtély maradt. A lakóház maradványairól kiderült, hogy az időszámításunk szerinti III. században épült, és ebben a században pusztult is el 260 körül, amikor dél felől a Dráván át hódítók törtek be Pannon földre és az útjukba eső Sopianae-t lerombolva a Balatonig hatoltak fel. Ugyanez a ház elárulja azt is, hogy a IV. században újjáépítették, de nem sokkal később a várost pusztító tűzvész martalékává vált. ' Mindezekről egyrészt a falak tövében és'a helyiség padlózatán talált hamu és tetőcserép hulladékok, másrészt az ugyancsak itt talált római pénzérmék tanúskodnak, melyek hitelesen dokumentálják az egymást követő tragikus események pontos korát. — Ha legalább egy darabka római kori mozaikpadlót találtam volna — jegyezte meg tréfásan -, milyen szép dísze lehetne ez, a majd itt felépülő művelődési háznak, de így jobb híján még egy utolsó pillantással elköszönök majd a helyszíntől, mert hát ilyen a régészek sorsa, szerencséje ... Pedig — s ez a mi véleményünk — igazában nem panaszkodhat, mert a már említett közel két évtizedes munkájáról eddig két nyomtatásban megjelent, gazdagon illusztrált könyve is tanúskodik, s kilátásban van a harmadik is. Tudomásunk szerint éppen a közelmúltban védte meg az Akadémián a Sopianae történetéről írott értekezését, amely minden bizonnyal magába foglalja a legutóbbi évek kutatási eredményeit is. De néhány szóval visszatérve még a jelenlegi ásatás „sikertelenségére”, azt is itt kell elmondandunk, hogy korántsem adta fel reményét a „bujkáló városfal" felderítésének. A tervei? — A nagyposta udvarán, a már korábban feltárt római palota közvetlen szomszédságában hamarosan megkezdjük a további részletes feltárásokat, de biztatónak ígérkezik o Rákóczi úti Tüzrendészeti Parancsnokság és benzinkút közötti térség feltárása is, ahol augusztus 24-én kezdjük el a munkát. \ P. Gy. VASÁRNAPI MELLÉKLET Vendégünk volt: Aleksander Nawrocki Amikor bemutatkozik, a neve rögtön ismerősen cseng: valahol olvastam, hogy lengyelül olyan kiváló disszertációt írt Józseí Attiláról, amelyet a magyar kutatók is haszonnal forgathatnak. Rábólint - valóban írt, ez volt a varsói egyetem magyar szakán a diploma- munkája. A címe: „József Attila költői képei bölcseleté tükrében”. Most Pécsett a nyári egyetem vendége. Különös ismertetőjele nem a szőke szakáll, hanem az, hogy kitűnően beszél magyarul, — Hogyan került kapcsolatba a magyar nyelvvel, o magyar költészettel?- 1964-ben találkoztam Papp Pállal, aki jelenleg a Varsói Magyar Kulturális Intézet titkára. Akkor IV. éves voltam az egyetem lengyel irodalom szakán. Elhatároztam, hogy magyarul tanulok. Elkezdtem, aztán nem tanultam. Lusta voltam. Egy magyarországi látogatás hatására döntöttem vé- gülis úgy, hogy tényleg megtanulok. 1966-ban lengyelre fordítottam József Attila verseket. Ebben az évben önálló kötetem is megjelent, Rozsdaszínű gyümölcsök címmel. 1969-ben követte második verseskötetem, a Jelenlét. Most várom a harmadik, az idő geográfiája című könyvem megjelenését. De közben fordítottam Adyt is. A táskájáért nyúl.- Nemrégiben láttam a Jó estét nyár, jó estét szerelem című filmet. No, az a fiú sohasem akarta megmutatni az útlevelét. Én hadd mutassak valamit. Egy folyóiratot és egy kötetet tesz az asztalra. A folyóiratban Csoóri Sándor verseit látom — lengyelül. A másik kötet Petőfi. — Erre nagyon büszke vagyok — mondja. — 1963-ban az Állami Könyvkiadó javasolta, hogy foglalkozzam Petőfivel. Tavaly jelent meg ez a Petőfi kötet a nagyon rangos „A világlíra könyvtára” című sorozatban. Rögtön el is kapkodták. A kötetben 20 verset fordítettam, s én szerkesztettem, én írtam az előszót. Még 15 híres lengyel költő fordításában ismerhetik meg a lengyel olvasók Petőfit. Korábban 1951-ben jelent meg a nagy magyar költő válogatott verseinek gyűjteménve. A jubileum évében, 1973- ban egy nagyobb, hét íves válogatás jelenik meg Petőfi verseiből, amelyet Csapiáros István, a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója szerkeszt. — Lengyelországban elég jól ismernek minket, magyarokat. Hogy állunk a magyar irodalmat, s a lírát illetően? — Meg kell mondanom, hogy elsősorban a magyar prózaírókat ismerik a lengyel olvasók. Ilyen neveket, mint Gárdonyi, természetesen már régóta, de sokun olvassák Németh László, Déry Tibor, Moldova György, Gyurkó László, Somogyi Tóth Sándor műveit is. A költészetről azt lehet mondani, hogy csak Petőfit ismerik. Ezért szeretnék a jövőben egy József Attila és egy Radnóti kötetet telő. alá hozni. József Attila verseiből 1956-ban jelent meg utoljára válogatás, de nem jó fordításokban. Tavaly az egyik folyóiratban közzétettem Radnóti Hetedik eclo- gájónak lengyel fordítását. Nagyon tetszett az olvasóknak, így bízom benne, hogy a jövendő kötet is tetszeni fog. De más költőktől is fordítok, utoljára például a debreceniek közül Várkonyi Anikó, Bálint Lea és Kiss Tamás verseit.- És van utánpótlása a magyar irodalom fo'dítói- nak? — Egyelőre nincs. Aleksander Nawrocki 32 éves. Reméljük, hogy még nagyon sok magyar vers szép lengyel tolmácsolását köszönhetjük neki. Marafkó László IÜI 25 1
