Dunántúli Napló, 1972. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
Csadrabafln Lodojdamba Chulun — szolt a szerkesztőm — a Szikra Kolhoz a napokban ünnepli tizedik évfordulóját. Mi lenne, ha írna egy riportot? Az ajmak-központig repülővel mehet Helyet foglaltattam a gépre, öt óra tájban érkeztem haza, a férjem már otthon volt, a vacsora készen. A férjemet Dorzinak hívják. Jóvágású férfi, nyúlánk, szemei kissé duzzadtak, orra vékony, haja fényes, hullámos, öt éve vagyunk házasok. Dorzi a városi kórház osztályvezetője. Hallgatag és nagyon gondos, nem hagy rám semmilyen házimunkát. Szabad idejében a szakkönyveket bújja. — Űj darabot játszanak a színházban. Megnézzük? — javasoltam néha. — Menj egyedül — mondja ilyenkor. — Inkább itthon maradok. Bár semmi dolgom a háztartással, elhatároztam, hogy elutazás előtt néhány tanácsot adok Dorzinak. Szó nélkül végighallgatott, majd megszólalt: — Korán kell kelned. Jobb he most tefekszel. Kezébe vett egy könyvet és ledült olvasni. Ki szerettem volna kapni a kezéből azt a könyvet és a fejéhez vágni. Miért nem szorult belé egy csöppnyi humor, egy kis melegség? Miben különbözöm én számára az íróasztalán álló porcelán- figurától? A szerelem nemcsak időben tálalt vacsorából, ajándékokból áll... Reggel Dorzi felkelt és reggelit készített Kikísért, jó utat kívánt. Az ezüst-fehér gép felemelkedett és nemsokára leszállt az ajmak-központ repülőterén. Magamhoz vettem a bőröndömet és a pártbizottságra mentem. Délután betértem az ebédlőbe. A fiatal pincérnő felvette a rendelést hamarosan előttem gőzölgött a vacsora. Nyílt az ajtó és belépett egy középmagas fiatalember, szürke porköpenyben, fedetlen fővel. — Szervusztok lányok — köszönt a pincérnőknek. — Éhes vagyok, mint a farkas. — Mikor érkeztél? Hogy vagy, Chulun? —■ kérdezgették a lányok vidáman. A jövevénynek mindenkihez volt egykét kedves szava.-«*- Szép a frizurád ma. mondtam, hogy • fővid haj jobban áll neked ... — Te meg ne ráncold a homlokod, mert nyoma marad — mondta a másik lánynak. Néhány pillanat alatt mindenkit felvidított. Chulun az asztalomhoz ért — ízlik a vacsora? Leülhetek? — Nem bánom. — Hamarosan egy tányér leves Illatozott Chulun előtt. Megkóstolta és felkiáltott: — Szakács, ha mindig ilyen jól főzöl, el sem megyek innen. Lopva tanulmányoztam. Kerek, napbarnított arc, vastag szemöldök. —- Hová készül? — kérdezte tőlem. — A Szikra Kolhozba. — Nagyszerű! Velünk jön? — örömmel, ha van szabad helyük. Tetszett nekem ez a vidám, közlékeny fickó. Lassabban ettem, hogy tovább legyek a társaságában. Az őszi nap erősen tűzött, mintha a hideg beköszöntéig még egyszer fel akarná melegíteni a földet — A teherautó mindjárt indul — mondta Chulun és felkapta a bőröndömet. A lányok az ablaknál álltak és nevetve integettek. Meggyorsítottam a lépteimet. — Messze van a Szikra? — Ha minden jól megy, holnap délre ott leszünk. De vegyen fel egy kalapot a napszúrás elleni A teherkocsi az iroda előtt állt, már többen is ültek rajta. Elindultunk. Chulun egész úton mókázott és tiszta, kellemes hangon énekelt. Estefelé hirtelen hidegre fordult az idő. Könnyű selyemruha volt rajtam, a hideg a csontomig hatolt. Chulun kivett a bőröndjéből egy fekete, birkabőrrel bélelt delt — Tekerje magára —r nyújtotta át. — Jöjjön, osztozzunk meg rajta — javasoltam. — Nem fogja megbánni? Chulun mesélni kezdett, kalandokrói, emberekről, könyvekről, amiket olvasott. A szél még metszőbbé vált, szorosabban egymáshoz bújtunk. Elszunnyadtam, zökkenésre ébredtem. A gépkocsi megállt. A férfi karjaiban találtam magam és zavartan felugrottam. — Jó, hogy felébredt, itt kell éjszakáznunk. — Fehér földszintes ház előtt álltunk meg, a többiek mór bementek. Néhány ablakból fény szűrődött ki. A gondnoknő a női szállásra irányított. Nemréq ébredhetett, fért az egyik ásítást o másik után nyomta el. Amikor meglátta Chulunt, mosoly ömlött el az arcán. — Te is eljöttél? Hogy megy a sorod? — Mondtam mór, hoav ne ásíts a jelenlétemben! És fésülködj meg! — Honnan tudhattam, hogy te it eljössz? Mindenki nevetett. Chulun egy kis csomagot húzott elő a zsebéből: — Elhoztam a rúzst, amit ígértem neked. De ha még egyet ásitsz, akkor visszaveszem! Nem tudom miért, legszívesebben kitéptem volna a nő kezéből a rúzst, hogy elhajítsam. Megindultam a szállásra, Chulun a nyomomban. — Ráér nyolckor felkelni reggel. Behozom a bőröndjét. Nem akartam, hogy Chulun elmenjen, de ő jóéjszakát kívánt é kiment a szobából. Megágyaztam és elhatároztam, hogy kikérdezem Chulunról az asszonyt. — Ismeri ezt az embert? — Chulunt? Persze, hogy ismerem. Főiskolát végzett, egy esztendeje a területi főagronómus, Nős volt, van egy kisfia Is. A múlt évben egy városi férfi elcsábította a feleségét Chulun nagyon szenvedett, nehezen nyugodott meg. A fia Chulun szüleinél él. No, de későre jár. Jóéjszakát! Nehezen aludtam el, amikor felébredtem, még csak hat óra volt Végigballagtam a hajnali után. A „Tanács" feliratú fehér épületből egy középkorú férfi lépett ki Chulun társaságában. — Jóreggeltl Jól aludt? — kérdeztem Chuluntól. — Kár aludni, és olyasmiről álmodni, ami úgysem teljesül be — válaszolta és bemutatta a mellette álló férfit. — Ismerkedjen meg a kolhoztanács elnökével! Amikor egyedül maradtam Chulunnal, azt mondta: — Ha egy férfi magára néz, remegni kezd a térde. — Sajnos, már nem —• válaszoltam. — Gondolja?! De nekem remegnek a térdeim .... A kolhozba érkezve, ünnepi készülődés fogadott. Chulunt rég barátként üdvözölték. Bemutatott a vezetőknek, akik meghívtak a központi ünnepségre. Két napig dolgoztam, a jegyzetfüzetem megtelt feljegyzésekkel. Csak másnap este láttam ismét Chulunt. Az elnöki asztalnál ült, nem tudtam a szemem levenni róla. Rádöbbentem, hogy ez nem futó érzés. Boldoggá tett, de meg is ijesztett a felismerés. A gyűlés utón műkedvelők adtak műsort, Szívesen Chulun közelében maradtam volna, de kényszerítettem magam, hogy visszatérjek a szállóba. Dúdolni kezdtem, s rajtakaptam magam, hogy Chulun daliamat ismétlem. Semmit sem tehettem a rámtörő szerelem ellen. Nem sok idő telt el, kopogtak az ajtón. Remegés futott végig a testemen. Chulun lépett be. — Miért nem maradi ott a koncerten? — kérdezte és leült velem szemben. Nem válaszoltam. Fékéit és mellém ült. Mereven a padlóra szegeztem a tekintetem. Chulun átölelt, az ajka megérintette az arcom. El akartam húzódni, vagy elfutni, kirohanni a szobából, de egy ellenállhatatlan erő megbéklyózott. A tekintetünk egymáséba kulcsolódott, Chulun fölém hajolt és megcsókolt Egyszer, mégegyszer. Később rágyújtott, összehúzott szemmel mélyet szívott a cigarettából. Hirtelen nyugodt, tiszta hangon kérdezte: — Férjnél van? Egy asszony számára ez a legnehezebb kérdés. Csak bólintani tudtam. Chulun arckifejezése megváltozott, lesütötte a szemét. Csönd. Aztán egyetlen határozott mozdulattal fölállt és az ajtó felé tartott. — Chulun I — kiáltottam. Keze már a kilincsre ereszkedett, amikor visszafordult. A vidám, kedves Chulun helyeit egy idegen férfi nézett rám. — Nem tudok másnak olyan szenvedést okozni, amilyet én éltem át — mondta és kiment a szobából. Az ágyra zuhantam és könnyekben törtem ki. — Mi történt volna, ha egy másik férfi áll Chulun képében — villant meg bennem a gondolat Sikoltani szerettem volna, kirohanni a szobából, olyan fullasztónak éreztem o levegőt. Takáts Gyula: Boszporusz és Gibraltár között — Keresztury Dezsőnek — Egysíkú, rácsos feketére csikorogta rá a kréta élei... A kréta fehér volt: dermesztő tiszta. Padomon kék volt a tinta és előttem, mintha fekete tóba hattyú tolla járna, vakítón fénylett a mester írásai Latin betűkkel fénylett, de ő és Lázár is hová lett?... — S miért, hogy ez jut eszembe, kikötve legszebb szigetedre? — Kikötve, de most se a partra! mindig a szörny szarva előtt állva, bezárva itt is a szigeti-várba ... Acél keresztek, szablya-holdak éie csattog felém és lobog ezer vitorla, mintha cápák torka volna .., Sátrak, tevék körös-körbe s Afrika előtt szivembe marva — ropog a bástyán Velence karma , •. — Sós, eroszlánsörényű gályák, hát ti védtétek Zrínyi várát? — Akár Miklós toronyárok köre hajlok én a tenger küszöbére S mig romok közt a rózsák mondák szarvát koszorúzzák, ujjammal, mint tollal, hogy kiserked vére, húzom betűm Kréta szigetére. Vésem, hal-testére írva, Szulejmán-lótta föld fia, — aki jött —, írom, hogy vigyed Boszporusz és Gibraltár között testedre tetovált jeleimet. — Egy köri... Két csont!... Keresztbe vágva: mint sziklán régi nép rovása Zrínyi feje, Balassi lába, de átlátszik-e innen Európába? — Mert volt, kinek voltál delfinek fogatja. Tengered, mintha Szahara volna. Knosszosz és az idő trónjára igy dőlve, só a vérrel még csak jobban éget, mintha vizből csapna lángra: szigetestől zárva kettős Szigetvárbal Bebesi Károly: Arra ébredek Ébresztőórák kattogása közben miről is álmodhatnék? Ez ugrásra kész, fölajzott sötétben elérhetetlen messze sodródik a reggel. Es, amikor végre elalszom, állati és emberi tetemek látványa tolul elém — fölpuffadt varangyok ásznak ragacsos vizen. A szikrázó vitrinben félbevágott fejű elefánt. Es valakit a keskeny pallóhid végén nyájas fodrászok tükörfalú műteremben az utolsó menethez borotválnak. Ébresztőórák kattogása közben, ugrásra kész, fölajzott sötétben arra ébredek, hogy még mindig ébren vagyok. Ügy adódott, hogy házonkivül kellett vacsoráznom. Egyedül. Mint egy V A 3 A K N MELLÉKLET őrgróf, vagy egy rendkívüli titkos tanácsos. Nagyon izgatott lettem, mert otthonülő, otthonevő típus lévén, ritkán térek be hívsógos helyekre. Tervszerűtlen bolyongásom közben egy fényesen kivilágított vendéglátóMinden osztályon felül... ipari özemhez érkeztem. A portás, mint kiderült, nem az igazolványomért nyújtotta tenyerét. . . Bent a csillogás, pompa ült orgiát, A falon tábla: „Osztályon felüli”. Lábujjhegyen o helyemre mentem, táskámat egy székre helyeztem és vártam, hogy rám kerüljön a sor. Az étkezés ténye valahogy egészen távoli, elvont ügynek rémlett. Kinyitottam egy bíborba merített fó- liónst, melyben rég elhalt hadvezérek, zeneköltók és egyéb hírességek nevét örökítette meg a gasztronómiai kegyelet. Vajha egyszer á la én is túróscsusza lehetnék házi töpörtyűvel és tejföllel a többi híresség között! Rémülten vettem észre, hogy időközben két frakkos diplomata és egy fehérzakós főorvos konzultál körülöttem, Remegve olvastam fel néhány neliézveretű textust, de mondanivalóm csak az egyik attasét elégítette ki. ő rövid meghajlással távozott. Valóban. Mint államfő, dolgozószobában ültem, körülöttem diplomáciai megbízottak, akik tőlem várják: népeink sorsa miként módosul? Fennkölt pillanat volt. Államgondoktól barázdált homlokom újra a fóliáns fölé borult. Megfontoltan — valójában vaktában —, két államférfit, a sorsdöntő ütközet színhelyét, majd egy világhírű kurtizán nevét és dessertnek néhány halhatatlan zeneszerzőt említettem meg. Küldetésének teljesítése a második frakkps urat is elszólította. Maradt a főorvos. — ltolt mit parancsol? - Itérdezta finoman. — Egy üveg konyakot kérek - mondottam, — Amennyiben lehetséges... Ha eltiltja, eltiltja. Valahol olvastam, hogy az őrgróf hanyag mozdulattal kér egy üveggel az ősök termében. Kissé elkésve, de én is hanyag mozdulatot tettem. Egy pillanat alatt mellettem termett a semmiből egy harmadik frakkos. — Parancsol .. .? Istenem, istenem, mit lehet itt még kérni...?! — A trafikost legyen szíves .., Az ajtónál, ahol a diplomata és főorvos külsejű pincérek eltűntek, most nyüzsgés támadt. Az események a levegőben lógtak. Egy tolókocsi nyikorgására Hadtam fel. Mint súlyos műtétnél halkan tol- ták-tolták felém, rajta a műszerek, fogók, kések, kaparok, hatalmas búra, mint egy vastüdő, ismeretlen rendeltetésű műszaki kellékekkel körítve. Az egyik pribék felemelt egy burát és alóla valami zöldes-lila füstölgő pac- nit rakott érzéstelenítés nélkül a tányéromra. Egy köcsögből sistergő lávát öntött rá és pillantásom kereste. Mit akarhat még? „Hóhér teljesítse kötelességét". Bólintottam. Rosszabb már nem jöhet. Kenyeret tolt elém. Áldott puha mogyar kenyeret! Fél szemmel láttam, hogy két pincér egy pótasztalra folyamatoson hord ki tálakat, tégelyeket és további búrákot. - Magasságos, segítsI... és enni kezdtem. Megkóstoltam egy államférfit, majd intettem a szemöldökömmel és máris friss tányér került elém. A világhírű kurtizánt elhúztam egy püspöknevű harcsa bizalmas közelségéből és beleharaptam. Ho ezt a feleségem tudná?!... Aztán fogyasztottam néhány taktust Mozartból, beleszúrtam á la Napóleonba és az egészet ráraktam Szent Ilonára. Rossiniről levakartam a szaftot és ráöntöttem á la Wellingtonra. Aztán valami kattant a fejemben és hogy igazságot tegyek, kettévágtam a Tournedót ó la Bölcs Salamon. Az egyik felét belegöngyöltem a konyakos üvegbe, a másikat a fejemre tettem. Ez lesz a divat. Aztán beleültem egy tél Makaróni á la Milanésébe, Laokon, és egy fésű, valamint a papírszalvéta segítségével eljátszottam a Kis éji zenét. Miután nem szeretem a feltűnést, letöröltem a fülemről a Wor- chester szószt és hívtam a fizetőt. Az OTP segítségével havi törlesztésre fizetem a számlát. Azóta van vacsora otthon. Á la rendszeresen, jóasszony módra .., Deák Gusztáv
