Dunántúli Napló, 1972. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-04 / 155. szám
A 1972. július 4. Bővül a magyar—jugoszláv Halászcsárda Ez az óriási üveg-veranda szinte rá ha j I i k a Dunára, legalább is olyan érzést kelt bennem, vagy talán egy üveg-bajára emlékeztet, amely csendesen úszik a vízen. De nem úszik, hanem a folyó mozdui lefele, Béda irányába. Télen is elnézelődtem az óriási üvegablak mögött a meleg teremből, a sarok-asztal mellől. Amikor beállt a víz, és vastagodott a jégkéreg, a szigetiek gyalog tették meg az utat Mohácsig meg vissza, hajnalonta meg a kutyák hajkurászták a beljebb merészkedő lompos farkú rókákat. A túlparton pedig kicsit déli irányban valahol a fák mögötti kisházban élt Julka néni, akit a csendes és csodálatosan szép környezet mégsem ítélt magányra: bort és füstölthúst, néha csirkét tett a látogató elé az asztalra, de ez nem zug-kocsma volt, az idős, szikár matróna pénzt soha sem kért semmiért, csak éppen megjegyezte, hogy Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. S ha valakit túloldalon marasztalt a kötelesség — kompzárás után — akár hivatalos, akár lányos ügyben, azt is által hozta ladikjával, még a zajló jégtáblák között is nem kis vakmerőséggel. Télen forralt bort, most meg jéghideg kisfröccsöket kortyolgatunk bepárásodott poharakból és csak nézzük a folyót, amelyről azt olvashatjuk, hogy tele van vegyszerrel, fenollal, egyebekkel ... de már ritkábban szépségéről, gyönyörű part- szegélyéről, dús növényzetű szigetvilágáról. A túloldalon elindul a strandolok serege hazafele, naptól pirosodott, bámult arcok, lábszárak, vállak, szürkületkor velük telik meg az utolsó komp, amely itt köt ki a csárda közelében. Ennek a közönségnek egy töredéke meg elfoglalja az emeleti étterem maradék asztalait. A csárda előtti Kisfaludy téren helyi vagy pécsi — de sok jugoszláv rendszámú — kocsi parkol, szinte gyűrűbe fogva a tér Szent János szobrát. De hát mindig is először a Duna-felőli asztalsorok népesednek be. Azt mondja Nagy Tibor üzletvezető: — Akit nem ejt rabul a látvány, nem tud csendes nyugalommal nézelődni, legalább egy öt percet, hanem pincérért kiabál, annak az idegeivel lehet baj... Igaz is. A konyha ablakai a térre nyílnak, a halászlé (nem hagymaszag!) és a sült halak illata betölti a lépcsőházat, az éttermet, vagy lent a III. osztályú bisztrót, amely persze külön ékessége a Petőfi Halászati Tsz halászcsárdájának. Megrögzött urbanisztikai együttműködés A magyar—jugoszláv kormányközi vegyes bizottság urbanisztikai 'és területrendezési állandó albizottsága nevében Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, a partnerek részéről pedig Vojszlav Midics, az újvidéki urbanisztikai és területrendezési tervező intézet igazgatója, a jugoszláv tagozat elnöke a napokban Zágrábban aláírta az cayüttműködés 1972—73-ra szóló munkatervét. Szilágyi Lajos, aki a magyar delegációt vezette az albizottság zágrábi tárgyalásain, hazaérkezése után beszélgetett az MTI tudósítójával Az interjúban elmondta Szilágyi Lajos, hogy a tárgyalásokon a magyar—jugoszláv határ* menti területek tervezési munkáinak összehangolásáról volt szó. Mindenekelőtt felmérték, hogy az albizottság működése óta milyen eredményeket hozott az egyes jugoszláv köztársaságokban — a szlovén, a horvát és a Vajdaság-menti területeken — illetőleg Magyorország határmenti részein az urbanisztikai és területrendezési vonatkozásban. A következő — a jövő év tavaszán esedékes negyedik — ülésig munkát adó témák közé sorolták a demográfiai helvzet, a településhálózat jelenlegi alakulásának és távlati fejlesztésének vizsgálatát. A határmenti városok, fal* vak, ipari és mezőgazdasági termelő erőinek fej lesz' ését is összehangolják, egyeztetik a turisztikai és üdülőközpontok tervezését. Kölcsönös érdek, hogy a határmenti vállalatok, intézetek közvetlen együttműködését szerződéses kapcsolatokkal is alátámasszák, Napirendre került az albizottságban a környezetvédelem is. pecások és motorcsónak-tulaj- I donosok sörözgetnek, új motormárkákról, csökkenő ha Iá I lo- j mányról esik szó, meg szidják a kirándulókat, akik végig ' szemetelik a partvidéket, már- : mint a népesebb csoportok, mert a füzesekben el-eltűnő ! párocskákkal nincs baj. Ajaj, más dolguk van azoknak, örül- I nek, ha eltűnhetnek szem elől. Szóval „nyomják a szöveget”, j szikkadt, barna arcukra ár- l nyékot vet a süitös, fakult hajóskapitány sapka, mert az van mindegyiknek, mint az igazi tengerészeknek és közben rágják, ropogtatják a sültke- j szeget, fejestől, farkastól. A legjobb eledel — ami elképzelhető — a sültkeszeg, ami éppen „szeméthalból” van, mégis a legjobb. Mondjuk, i Mert amint fölérek az étterem- j be, a sarokasztalhoz, hozzák i az egybesült fogast — nyersen volt vagy kiló harminc deka — végigéri a tálat, fejét-farkát magasra tartva, körítésnek cit- | romszeletek és kisfröccsök újra, bár ez utóbbi saját receptúra j szerinti tartozéka a halnak. De más nem is lehet. Nézem az I étlapot, ponty-halászlé, harcsa roston, csukapörkölt, roston sült * 1 fokhagymás csuka, kecsege- pörkölt, angolna . . . Hát ezekhez nem iható sem konyak, sem pálinka, sem ragadós és édes likőrfélék — bolondnak is néznék az embert! — hanem csak bor vagy sör. Utóbbinál sok választék nincs, örül Nagy Tibor ha kap, de hát kánikulában hol van elegendő sör eb- [ ben az országban? Az itallapon viszont szép választékban szerepelnek borok, mecseki, siklósi, villányi félék és folvó- ban a Dunavölgyi tsz Leánykája, de van Tokaji Szamorodni, sőt aszú is azoknak, akik különösebben nem szeretik a bort, hanem csak kuriózumot látnak benne. Estére akár kirakhatnák a „megtelt táblát” is, de a jóég tudja, hogy van ez, a vendégek váltják egymást, autók jönnek, autók mennek, asztalok megürülnek, megtelnek, magyar, horvát, német társalgás folyik, mert kint a kapu fölött is olvasható más-más nyelven: „Fischer Csorda" és „Riblja Cerda”. Pedig ezek az átmenő vendégek, mert szinte rendszeresen lepik meg a csárdát szervezett csoportok, mohácsi üzemek, intézmények dolgozoi, aztán az IBUSZ, VOLÁN, CSÉB társaságok és ez mind semmi, mert most alig akad üres szombat vagy vasárnap, miután minden hét végén egetverő lagzi- kat bonyolítanak le a nagyteremben. — Októberig például majdnem minden hétvége foglalt... — Nem drága egy kicsit a lagzi? — Nem. Egy százfős lagzi nem kerül többe 10—12 000 forintnál s ez többszöri étkezést jelent és hát italt, amennyi kell. Viszont kényelmes megoldás az öröm-szülők részére, nem kgll készülődni, bevásárolni, napokon át sütni-főzni és utána takarítani, A sokac lakodalmak ráadásul látványosok is, a csárda - Peti féle tamburazenekara — az esküvői komát és hozzátartozó népes táborát akár az állomásig kíséri hajnalban, mielőtt egy órás kólót még letáncolnak a téren a Szent János szobor körül. — Milyen az ideális vendég? Nagy Tibor vállat von: — Én mindig azt mondom itt a felszolgálóknak, hogy azt a vendéget, amelyik kényeskedik, hogy sós, vagy erős vagy forró, azt is becsülni kell és legföljebb sajnálni. Annak biztosan valami baja van. Az igazi vendég az jókedélyű, jóízűen eszik, értékelni tudja a jó bort és ha elrikkant egy-egy dalt az asztalnál, zenével, hát egye fene... Azért mert ez a csárda vilupálos parkettás és kan* daliás, az még a jókedvet ki nem zárhatja . . . Rab Ferenc Júliusi vásár A vásár — számomra — azzal kezdődött, hogy a sátor- | nál visszakaptam egy marék I lejárt kétforintost, s ezekkel a továbbiakban már nincs is mit | kezdenem, ha csak a billegő ■ asztal lábai alá nem rakom. ) Aztán megleptem magam egy igazi bőrből készült — rézcsat- ] tós — nadrágszíjjal, amelyről j kiderült, hogy nem ér át, pedig | mérete nem gyermekszám, mi- 1 képpen derekam sem. Mégsem | stimmelt. A meszelt 'betonkorlátokhoz I kipányvázott szarvasmarha- | állomány meglehetősen nyugtalan. Idegesíti őket az ide-oda tolató teherkocsik sokasága, a motorzúgás, a sok idegen, a I por, a meleg, ajaj ... ez aztán | az „állati sors" . . — Szép kis üsző ... — mondom a hentes kinézésű, vastag Uj tévéjáték AQYAK A HORIZONTON Pasarét, MAFILM műterem. Terasz — mögötte ajtó és az ajtó mögött a hatalmas stúdió. A szürke falak vakolatlanok, a tetőn ott vannak a palát tartó lécek. A félhomályban egy hang, a rendezőé: „Ilona, csináljunk egy főpróbát!” A hangszóróból válaszolt Ilona erélyes hangja: „Alijának már a käme* ra mögé”. Egy fiatalember azt a véleményét fejezi ki, hogy le kellene vétetni a hármast. Nincs időm töprengeni azon, hogy mi lehet a hármas, mert egy „büh- . nés” — színpadépítő munkás — csirkebelet kér. Minek egy bühnésnek csirkebél? A mikrofontartó léccel immáron másodszor fejbe ütnek. Egy töprengő arcú nő rózsaszínű férfiinget visz át a színen keresztül, majd vissza. A rendező kiabál: „Jóska! Hol a Mészáros?” A rendező újra sürgeti Ilonát: „Már másodszor szólok, kezdjük a főpróbát”, Ilona: „Művészek is kellenek hozzá!" Egy stentori hang: „Menjenek ki a díszletből!” Ijedten körülnézek, hátha én vagyok a díszletben. „Kezdjük már!” Ebben a pillanatban megszólal a rekedt duda —- kigyulladnak a jupiterlámpák: fény árasztja el a díszleteket, amelyek egy régi stílű szobát és [ konyhát elevenítenek meg. A szó. ba legfőbb dísze a nagymama idejéből származó kredenc a hozzávaló nippekkel és a nagy támlás dívány tarka plüss huzattal. Honnan szerezhették a kellékesek ezt a feltűnően ronda példányt? A szoba közepén az ingadozó lábú régimódi asztalon vasal Horváth Sándor, a tv-játék egyik főszereplője. A másik férfi főszereplő Vallai Péter, zöldtrikós fiatalember, a díványon ül és különleges öngyújtójáról mesél alig elfogadható legendát. A töprengő arcú nő valahonnan visszasettenkedik és rejtve-lopva ráteszi a rózsaszínű inget a dívány támlájára. Mi- hályfi Imre, script-ginllel a monitor előtt ül, fején a fülhallgatóval kombinált gégemikrofon, amelynek rúdja úgy nyúlik felfelé, mint a kakastaréj. Ez volt a pillanatnyi helyzet, amikor hozzákezdett a Magyar Televízió stábja a MAFILM pa* saréti telepen' Vészi Endre „Ágyak a horizonton" c. tv-játé- ka utolsó részletének forgatásához. Fiatal: „Bántottam én Lajos bácsi, úgy tesz, mintha haragudna". Idősebb férfi rendületlenül vasalja tovább a nadrágját. A fiatal tovább mesél: „Nézze ezt az öngyújtót, egy babától, egy gyönyörű égígérő babától kaptam . . . Vele várom majd a kisjézust". Végre megtudom minek kell az ing. Horváth Sándor ölti majd magára, ha hazautazik a családjához. Ugyanis a két ember — ágyra- járó. Egy 75 éves nénike (Patkó Irma) adja ki számukra a kényelmesnek nem tekinthető vas* ágyakat. És a fiatal férfi valamire szugerálja Lajos bácsit: „Olvasta? Egy öregasszony ben- ne-ful!adt a lakásában. Nyitva felejtette a gázcsapot . . . öregség . . . Elkoptak az agytekervé- nyek”. Lajos bácsi eleinte nem érti, de amikor rádöbben, kétségbeesetten rángatja ki a vasaló drótját és rohan át a konyhába. A főpróba sikerült: A rövid átrendezési szünetben Mihályfi Imre, a Magyar Televízió rendezője elmondja, hogy 1972-ben ez a harmadik általa rendezett tv-játék. Most néhány hét szünet, pihenés következik, majd újult erővel kezd hozzá Jókai Anna „A labda” című darab* jónak forgatásához. A mostani | felvétel estére befejeződik — a I tv-játék képmagnó rögzítési I technikával készül, amely rend- j kívül gyors és koncentrált munkát igényel a rendezőtől, a sze- í replőktől és a technikai sze- ! mélyzettől egyaránt. Az 50 per- ! ces tv-játék leforgatásához mindössze négy munkanapra volt szükség, Vége a szünetnek, A rendező még néhány finomításra vonatkozó instrukciót ad a színészeknek és az operatőröknek. Felharsan Török Ilona I. asszisztens hangja: „Felvétel!'■ A duda rekedt hangja is megszólal és néhány óra múlva elkészül a mai ágyrajárók keserves sorsának egyik majdnem tragédiába torkolló epizódja. Sényi Imre I nyakú férfinak, aki szétvetett lábbal, zsebrevágott kézzel mustrálja a szomorú szemű állatot. — Ez magának szép? Hétezerötszázat kérnek érte és nézze meg, milyen „izomsze-' gény” —- mondja és óriási tenyerével az üsző gerincének végződését szorongatja. Tehát „izomszegény". Mindenesetre öt ilyen üszőért már egy Trabantot is adnak. De ha ezek felnőnek, a gazdája fejheti őket, míg a Trabantnál e folyamat fordított. Egyébként aztán szekereket csak elvétve látni itt a júliusi „össznépi búcsún". A sertésvásár megint egy külön világ. Kisebb-na- gyobb sivalkodó malacokat cipelnek öiben, egyik autótól .. a másik autóig , . . Némelyiknek poggyásztartóját drótháló fedi, de az éktelenül dudáló Skodának a hátsó ülésére valóságos malacfalkát telepítettek. A bűz — a kocsiban — leírhatatlan. Egy férfi behajol a volánnál ülő asszonyhoz: — Nagyság milyen parfőmöt használ. ..?! Megmondja, de leírni nem lehet. Tíz óra körül már a magánkiskereskedők lassan túladnak a pecsenyén, sűlthurkán. Hajnali négytől talpon vannak, a korai „kuncsaftok”, a vásározók, akik személykocsijaikkal egész éjjel úton voltak, a reggelit itt költik el: nagy darab húsok, félméteres kolbászok, nagyfröccsök. A legnagyobb pecsenyés sátor a szederkényi ÁFÉSZ-é, a sátor mögött a „kerthelyis^g”, ami — évekkel ezelőtt — egy bombatölcsérhez hasonlatos mély gödör volt, — azóta már a fiatal fák is lassan felnőttek, adnak fs némi árnyékot a fűre telepedett, fáradt népségnek. Az autóvásáron — „elitebb” társaság — a kopott és öreg Trabanttól valóságos autócsodáig minden megtalálható. Még egy szamárfogat is, akinek gazdája valahogy bekeveredett ide és képtelen tájékozódni a rengeteg kocsi között: — Mennyiért adja a két „szőr—vippont”, papa?! Az öreg dohog, csapkod az ostorral. Érdekes, hogy az eladásra szánt autók tulajdonosai többnyire magukkal hozzák a kocsi „kellékét” is, egyik csinosabb, mint a másik, a túloldali marhavásáron viszont csak fejkendős öreg nénikéit ülnek a bakon. Ilyent sem láttam még: nagyon öreg Skoda, lilára — így ahogy mondom — püspöklilára dukkózva. De hát a horpadásokat semmi sem takarja el. Viszont a lány — aki a kocsinak támaszodik —, fölöttébb elragadó. — Mit kér érte? — érdeklődnek „duplahajú" legények. A tulajdonos — középkorú férfi — készségesen válaszol. — Negyvenötezret. . . — Rendben. A kocsit pedig Ingyen, ráadásként... A júliusi vásár — az idéi is — gyengébb, mint mondjuk a szeptemberi és az utána következők. A nyári meleg, a strand és a szabadságolás sokakat távol tart a szokásos, első-vasárnapi „pécsi búcsútól”. Gyengébb volt az autófelhozatal is, ami érthető, a kocsikra éppen most van legnagyobb szükség: szezonja a nyár. R. F. Mindig jólesik a ropogós „EXTRA" töltött ostya Kóstolja meg On is! július 5-én (szerdán) du. 14—18 óráig a Budai vámnál levő ABC Áruházunkban, Legyen a vendégünk. f
