Dunántúli Napló, 1972. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-23 / 172. szám
A láng örömei Galambosi László új verseskötetéről Pécs utcaneveiről Bár a könyvhétre jelezték, csak nemrég került a könyvesboltokba a Pécsett élő Galambosi László új verseskötete. A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv legfrissebb verse is 1970-ben született. Ma már a következő kötet megígért szerződését várja a költő, s így gondolhatnánk arra is, hogy A láng örömei egy túlhaladott periódus gyümölcseit tartalmazza, ám Galambosinak nincsenek periódusai. „Anyanyelve" a vers Egy törvényszerű belső fejlődés az 6 világlátását is differenciálja, kifejezésrendszerét kristályosítja, de a vers olyan fokon „anyanyelv", hogy sajátos képrendszerét, nyelvezetének jelzős szerkezeteit olvasói azonnal fölismerik, lett légyen a vers tíz évvel ezelőtti, vagy a legfrissebbek közül való. Olyan korban élünk, amelyben bizonyos kifejezések tartalmukat vesztették. A konformizáció sterilizálja élményeinket, izgalmainkat. Jelesre érettségizünk biológiából s nem ismerjük föl az útszélen az illatos szarná,kenyeret, sőt akkor sem tudjuk a nevét, amikor szép gyomot már vázába tettük. Elfeledtünk szavakat, szégyenlünk kifejezéseket, szaporítjuk a toldalék és kötőszavakat, szakmabeliségünket fitogtató zsargont beszélünk, s idegen szavakkal dobálózunk. Aztán jön egy költő, aki a történelmi korokból átmenekítette a nyelv azon készségét, amellyel birtokba képes venni a világot. Az ősi varázserő él tovább, amely még elhitette, hogy ha tudjuk valaminek a nevét, ha ki is tudjuk mondani, a hatalmunkban van. Aki érzékeli a nyelv plaszticitását, érzi a birtokbavétel örömét is. Galambosi előszeretettel használ szavakat és kifejezéseket, amelyeket falun töltött gyermekkorából hozott, s amelyek kitapintható élményanyagot fednek. Előszeretettel használ olyan szavakat és kifejezéseket, amelyekben számos jelentéstartalom rejtőzik s a versek többnyire mindegyik réteget érzékeltetik. Nyelvi erejének kulcsa, hogy tárgyilagosan jelenít meg képeket, ír le egyszerű jeleneteket, ám egy szembetűnő jelzővel, jelzős szerkezettel, egy gondolatzökkentő metaforával érzékelteti, hogy a tárgyilagosság burka mögött az érzelmek kohója feszül. A figyelmes olvasó hamar megérti, hogy e versekben minden szó valami mást is jelent, valami sajátosat, amit csak ott, abban az összefüggésben jelenthet, amelybe a költő ágyazta. Amikor a legelementárisabban tőr rá a szenvedés, amikor másnak csak jajszava van, ő így ír: „Vonulnak csontverő szarvasok — pokol erdején, — látom a vezérbikát, — hordja a fájdalom csillagzatát fején". (A megtöretett.) Kórházi ágyon írta az idézett sorokat. Mindent érzékeltetni akcr másokkal. A fájdalomérzetből is látomás lesz, s a periodikusan visszatérő görcs érzékeltetésére rímet helyez némelyik sor végére, sőt váratlan belső rímekkel zaklatja föl ritmusát. Ritmus és hangzás A ritmus, a zene, s egyáltalán a hangzás, nagyon sokszor a szemantikai tartalom kiegészítése. Néha pont ellentétes hangulatú vele, ez furcsa feszültséget, dinamikus drámaiságát kölcsönöz verseinek. Érdekes, hogy komor képeket felvonultató, gyászos hangú, háborút idéző verseiben a világos, derűs magánhangzók uralkodnak, sok esetben a költő optimizmusát sugározzák az élénk belső ritmussal egyetemben. Máskor egy idillnek tetsző kis versben a mély, borús magánhangzók szokatlanul nagyszámú előfordulása, a csalódottság, vagy épp a buja-szomorúság hangsúlyozói. Pl. A lány c. versben: Nyakában gyöngy, kezében kulcs (lapul. Szemében zölden ring parányi csónak, pillája röpköd arany lobogónak. Szája helyett lámpát nyújt vigaszul. Gyöngy, kulcs - felékített lehetőség, veszi tudomásul az olvasó, majd a zölden s a lobogónak még fokozzák benne a remény s az ígéretes jelzés érzékelését, ám az utolsó sor lehiggad- tan magyarázza — a kínai versek bölcsességével —, hogy csók lámpás volt, ami a szemében kigysílt, érjük be emlékként, élményként ennyivel. Mindez alig lenne költészet, ha a szöveg zeneisége nem játszana velünk. A csónak kimondásakor már érezzük, hogy ez hívórím, önkéntelenül asszociálunk a csóknak rímpárra, de közben tola- kodóan a lobogónak szó jön feleletként, azonnal a következő sorban, s kiderül, hogy ölelkező rímekről van szó, s máris erősebb a csalódásunk. Csak a rímek ölelkeznék, s egyszerre a ring parány hangsor észrevétlenül erotikumot rejt. Az olvasó természetesen sohasem fogja megszámolni a sötét és világos hangzók arányát, mint ahogy a költő sem, de „hangosan olvassa” magában a verset, hangtalanul is kimondja a szavakat minden igazi versolvasó, s így automatikusan érzi a hangok hangulati hatását, s az a-k, o-k, u-k melankóliát teremtő sokaságát. Szándékosan az egyik legegyszerűbb nyelvezetű és legrövidebb verset hoztam példának, hisz másutt egy-egy kifejezésről, szóalkotásról írhatnék oldalnyit. E kifejezéseknek sokszor a bensőségesség ad értéket: „vizet dajkáló medencék’.’, „nyelvére gallyat kíván a parázs" - írja s egyszeriben személyes közünk lesz a vízhez, a tűz táplálásához. Máskor egy elvont fogalom fizikai tulajdonságokkal való fölruházása teremt vonzást egy-egy kifejezésnek: „párna-hullámok fölött - hajlékony örömök", majd egy szokatlan párosítással képzett szó — a már emlegetett - többjelentésűséggel lep meg: „Kemény küzdelemre páncélozza magát - ki csillagporosar érkezni akar”, írja Utószó a mindenséghez c. kötetzáró versében. A csillagporosan itt egyszerre jelenti a tudományostechnikai forradalom vívmányait diódáira vivő, csillagjáró ember fáradságát, dicsőségét, s a lélek nagy világ és csillagjárásaiban megerősödött, hi- vatását teljesítő művészt, s ki győzné felsorolni, mennyi árnyalat rejtőzik a por a csillag párosításából alkotott jelzőben. Szeretni az életet! Vád érhet, hogy formai dolgokról beszélek, s nem elemzem a versek eszmei mondanivalóját. Sietek megjegyezni: eddig arról beszéltem. Bár Galambosi néha közvetlenül is megfogalmazza verseiben tanácsait az emberiségnek, s ítéleteit a gonoszokról; igazi eszmeisége, hitvallása nem ezekben a világot féltő sorokban van, hanem abban az alapmagatartásban, amely- lyel ő, az alkotó ember, birtokba akarja venni a világot. Abban, hogy nyelvi erejével ez sikerül neki. Az egyéniséget környező külső és belső valóságot a maga pompájában és dinamikus drómaiságában képes fölmutatni Minden költeménye, minden kifejezése sugallja, hogy szeretni kell az életet, az embert, a virágot, a humanizált tárgyi valóságot, a szép gondolatokat és mély indulatokat, szeretni kell a szerelmet, s újabb szellemi értékekkel gazdagítani az emberiséget. Régtől fogva nem könnyű Pécsett eligazodni az utcák rengetegében. Városunk utcahálózatára, elsősorban a történelmi városrészben, közismerten jellemző a zsúfoltság, az áttekinthetetlenség. Bár e témáról sokszor írtak napilapunk hasábjain, talán nem lesz haszontalan, ha megvizsgáljuk, miként segítik a pécsi utcanevek, utcanévtáblák a helybeli lakosság és a városunkba érkező idegenek tájékozódását. Az utcák, terek, városrészek nevei arra valók, hogy velük megnevezzük (azonosítsuk) a település részeit, hogy e nevek segítségével megkülönböztessük a hasonló szerepű városrészeket. — Pécsett még a körültekintéssel végzett utcanévváltoztatások után is vannak olyan utcanevek, amelyek a hasonló hangzás miatt nehezítik a tájékozódást. Ide sorolom az alábbi névpárokat: Veres Péter u. - Dr. Veress Endre u.; Szabó István u. — Szabó József u.; Székely u. - Székely Bertalan u.; Gábor u. — Gábor Áron u.; Tábor u. - Tábor köz; Gyula u. — Gyulai Pál u.; Kiss Ernő u. — Kiss József u. stb. Pécs város legújabb utcatérképén (kiadta: Pécs Város Idegenforg. Hív., 1971.) 30 névpárban, azaz 60 utcanévben csak részben sikerült elkerülni az azonos utcaneveket. Ha már a fenti neveken nem változtathatunk, jó lenne a jövőben a névadás gyakorlatában ezt az elvet követni: minthogy a városban való tájékozódást akadályozzák a hasonló hangzású utcanevek, az új utcanevek hangsora ne egyezzen se az újabb, se a régi utcanevekkelI Még részlegesen sem! A levélkézbesítők dolgát is megkönnyítenénk, ha a köny- nyen összetéveszthető (elírható) utcanevek számát csökkentenénk. A régi és az új utcanevek kapcsolatáról, a régi nevek megőrzéséről tudnunk kell, hogy „kártékony az a mesterséges névadás, amikor meglevő, esetleg évszázadokig használt utcaneveket változtat meg nyomós ok nélkül. Szükségtelen a kisebb települések vagy nagyobb városok ősi, gyakran több száz éves magjának természetes utcaneveit megbolygatni. Ezzel népünk gazdasági és településtörténetének egy-egy kis nyelvi emlékét pusztítjuk el.” (Kálmán Béla: A nevek világa - 159—60.) Gondolat Kiadó, Bp„ 1969.) Talán csak egy-két évtized kell ahhoz, hogy az építők Pécs belvárosának „falai" alá érkezzenek. Munkájuk szép eredményeként eltűnik a jelenlegi Szigeti külváros, a Budai külváros sok apró épülete, szűk utcája; vagyis a második és a harmadik évezred fordulóján külvárosainkban nyoma sem marad a régi Pécsnek. Ezért is kellene többet törődniök a város helytörténetével foglalkozó szakembereknek (főleg történészeknek és nyelvészeknek) azzal a gondolattal, hogy az épülő új városnegyedek legalább a tér- és utcanevekben őrizzék Pécs egykori történetének emlékeit. Nagy kár lenne például „átkeresztelni” hivatalos névadással a következő szép utcaneveket: Bajtárs utca, Őz utca, Harangöntő utca, Gyopár utca, Zerge utca stb. A régi utcanevek ok nélkül való megváltoztatásának veszélyére azért hívjuk fel a figyelmet, mert az új utcanevek (Hal József u., Veres Péter u. régi, közismert neveket szorítanak ki városunk névanyagából. S az sem lényegtelen, hogy amíg az új neveket nem „tanulja” meg a lakosság, nehezebb a városban való gyors, pontos eligazodás. — Személynevekről utcát elnevezni akkor természetes, ha a szóban forgó személy abban a helységben született, ott élt, ott dolgozott, vagy egyéb kapcsolatok fűzik a településhez. Helyes és indokolt például, hogy Szegeden Móra Ferenc út legyen; Debrecenben utcanév emlékeztethet Csokonaira, Kiskőrösön Petőfire; az azonban nem természetes, hogy majdnem minden faluban Kossuth Lajosról vagy Petőfi Sándorról nevezték el a főutcát. Kálmán Béla említi, hogy ez a névadás Pécsett is jellemző, és szinte kiszorítással fenyegeti a többi névtípust. „Pécs kb. 800 utcaneve közül majdnem 300 tartozik ebbe a típusba.” (Kálmán: i. m. 160. o.) Vigyázzunk, ne szaporítsuk tovább Pécsett sem a személynévre utaló utcanevek számát! Nagy íróink, költőink, művészeink, politikusaink megbecsülésének nem csak az lehetne a fő módja, hogy utcát neveznek el róluk haláluk után. Szerencsésebb lenne, ha művelődési házakat, iskolákat, könyvtárakat neveznénk el róluk. Jó lenne ismételten felülvizsgálni a pécsi utcanévtáblák ügyét! Sokan írtak már arról, hogy Pécsett egy-egy utcában több eltérő feliratú utcanév- tábla is található. A Jókai utca végén ez a tábla emlékeztet a régi névre: Deák utcza. Történeti emlékként őrizzük meg, de inkább a múzeumban! Nem sok jót mondhatunk városunk utcanévtábláinak helyesírásáról! Alig akad köztük hibátlan feliratú. A 'eg- jellemzőbb hibák: Építők útja, Bajcsy Zsilinszky ut, Vasút utca; helyesen: út, útja! Nem elég csak az utca egyik végére elhelyezni az utcanévtáblát! A hosz- szobb utcákon több helyütt szükség lenne erre, főleg az út illetve utcakereszteződésekben. ocr! Idegenforgalmi Hivatalunk felúj't- hatná a város több pontján elhelyezett tájékoztató jellegű térképeket! A fentiekből is látszik, hogy a megalakulásra váró Névbizottságnak sok feladata lenne Pécs utcaneveinek rendezésében. Hisszük, hogy e bizottság munkájának eredményeként névtani szempontok alapján is mintául fog szolgálni más városoknak Pécs utcanév-rendszere; hisszük, hogy a költői szépségűül canevek (Csend utca, Árnyas út, Derűs u.,) nem maradnak társtalanok, hogy újabb utcaneveket is alkot városunk lakosságának egészséges névadó leleményessége. Érdemes lenne egyszer ilyen pályázatot is hirdetni! A kellemes hangzású, könnyen kimondható, rövid utcanevek és a magyar helyesírás szabályai szerint írt utcanévtáblák éppúgy jellegzetességei lehetnének szép városunknak, akár a TV-torony vagy a Dzsámi. Dr, Pesti János Bükkösdi László TRISCHLER FERENC RAJZA Heydte ezredes jelentése Hogyan esett el Petőfi? A költő születésének 150, évfordu- ^ lójára meghirdetett jubileumi Petőfi-év felé közeledve, mind többször gondolunk ennek a lánglelkű köllőzseninek és szabadsághősnek életére. Nemsokára megint egy dátumra emlékezünk: 1849, július 31-én' látták utoljára Petőfi Sándort, Segesvárnál, ott esett el a költő, a Bem- sereg vezérének szemefénye. Két század kozák csapat csapott rá a maroknyi magyar ágyútelepre. Petőfi alig harminc méternyire futott a kozákok előtt, az erdőt akarta elérni, amely azonban még messze volt, a dárda pedig annál közelebb. És a kozák dárdájával bosszút állt, a Bem- ógyújának lövedékétől lováról lefordult Skarlalin cári generálisért . . , 1849 szeptemberében a császári osztrák rendőrség még nem tudta, hogy Petőfi mór a Segesvárnál ásott tömegsír jeltelen halottja, A császári és királyi hadtest-fővezérség rendőri osztályparancsnoksóga 1849. szeptember 4-én kelt C 1064—I, szám írta. — amely a bécsi titkos levéltár, a ''Staatsarchiv iratai közül való — így kezdődik: — Névjegyzéke azon egyéneknek, kik részint felségsértő, részint Magyar- országban fegyveres felkeléssel vádol- tatnak” (— Miniszterek, politikusok neve mellett ott olvassuk a költőét is.) Pethőfy Sándor költő 30 (?) éves, erdélyi (?), születése nem tudatik, ref, (?) nős, felálló hajú, emelt hom- lokú, fekete szemű, szemöldökű, széles orrú, rendes szájú és fogú, hegyes állú, setét bajuszú, beszél magyarul, románul, (?) németül, nyakravaló nélkül szokott járni”. Aztán még egy hivatalos jelentés Petőfiről, ugyancsak a bécsi titkos levéltárból. De ez a hivatalos jelentés már Petőfi haláláról szól és későbbi keltezésű. Szórna 1854 évi 432 — B, M, A hivatalos jelentést Heydte báró császári ezredes, írta Lúgosról, 1354, január 12-én és küldte Budára az a Heydte ezredes, aki átvette o csapatok vezényletét, amikor Skarlatin orosz generális lefordult a lováról. Ez a hivatalos jelentés így állapította meg Petőfi elestél: „A magas cs. k. katonai és polgári kormányzóság elnökségének Budán. Azonnal, mihelyt a fölkelősereg maradványai a bekövetkezett lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekültek, kozák-rajok keltek át Fejéregyházán és Fejéregyháza fölött a Küküllőn és ily módon elvágták nagyon sok menekülőnek az útját, akiket mindjárt le is kaszaboltak. Én az országúton lovagolva, a kozákok után siettem, amikor közvetlenül a szökőkútnál Fejéregyháza és Héjjasfalva között egy leszúrt fölkelő tiszt mellett, aki nadrágjáig le volt vetkőzve, több, vérrel bemocskolt iratot láttam heverni, amiket valószínűleg a kozákok találtak a tiszt kirablása közben, s megint eldobták, minthogy rájuk nézve nem volt értékük. Én mégis azt hittem, hogy meg kell néznem az iratokat. A mellém osztott egyik kozákkal fölszedettem az iratokat és nagyon megörültem, hogy egy akkor igen fontos okmány került a kezembe, mert az egyik irat Kemény Farkas jelentése volt benne, Kolozsvárról keltezve, amelyben Kemény a defenzív intézkedésekről és saját csapatainak állapotáról nyilatkozik s egyben megígéri, hogy augusztus 1- én vagy 2-án Maroshelyre fog érkezni. A holttesttől néhány lépésnyire körülbelül szór darab magyar dekoráció feküdt zsineggel összetűzve, valószínűleg ezt is halottnál találták a kozákok, és a nagy sietségben megint el- hullajtották, A lelet, amelyből azt kellett következtetnem, hogy a halott tisztnek Bem mellett volt állása, arra bírt, hogy közelebbről szemügyre vegyem a holttestet, vajon nem ismerek-e benne régi ismerősömre. De a halott előttem teljesen ismeretlen volt, sovány, kicsiny, száraz arcú, nagyon határozott kifejezéssel és nagy fekete kör* szakállal. (Er war mager, klein trockenes Gesicht, mit sehr bestimmten Ausdruck und grossen schwarzen Vollbart.) Nadrágja fekete pantalló volt. Később tudakozódtam több felkelő- tisztnél, ezeknek az adatoknak közlése mellett, ez után a személyiség után, és a legtöbben közülük úgy vélte, hogy a halott bizonyosan Petőfi volt, akit az ütközetben még láttak Bem oldalán, de akit ütközet után senki többé nem látott. Ez minden, amit erről a dologról mode '’'-- van elmondani, s amit a 152. G/32 P 2 Rés. számú maaas leirat következtében sietek is a maaas cs. k. Kormányzósági Elnökség tudomására' juttatni, Lugos, 1854, január 12-én, Heydte ezredes”. VASÁRNAPI MELLÉKLET <*
