Dunántúli Napló, 1972. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-19 / 168. szám

Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, gyermek, testvér, meny és kedves rokon, DR. PALOTAI FERENCNÉ Arnold Gizella 1972. július 16-án hosszas szenvedés után elhunyt. Drá­ga halottunk temetése július 21-én, pénteken fél 2 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyászoló család. Pécs megyei Város Tanácsa VB Pénzügyi Osztályának dolgozói is mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett kedves munkatársunk, DR. PALOTAI FERENCNÉ sz. Arnold Gizella hosszas szenvedés után, váratlanul el­hunyt. Emlékét kegyelettel megőriz­zük. Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett édesanya, testvér, nagymama, rokon, OZV. SIMON JANOSNÉ hosszú szenvedés után július 15-én 73 éves korában elhunyt. Temetése július 20-án, csütörtökön fél 3 órakor lesz a pécsbányatelepi temetőben. Gyászoló gyermekei. Fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. NY1RATI JÓZSEFNÉ volt Pécsújhegy, Deák Ferenc utcai lakos 90 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése július 21-én, pénte­ken fél 3 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. Gyászolják: gyer­mekei, veje, menyei, unokái, unoka- veje, unokamenye és dédunokái. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagyanya, déd­anya, anyós és kedves rokon, OZV. DR. TELEGDI NANDORNé sz. Érti Mária Baján váratlanul elhunyt. Hamvait, kívánságára a pécsi központi temető­ben 1972. július 17-én helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család. (Min­den külön értesítés helyett.) Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett féljem, apukám, gyermekünk és testvérünk, PAPP JÓZSEF Vasas ll-i lakos (volt martonfai) 35 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése július 21-én, pén­teken du. fél 3 órakor lesz a Vasas II. temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett feleségem, DR. PALOTAI GYORGYNE elhunyta alkalmából a temetésen va­ló részvételükkel, koszorúk, virágok küldésével és részvétük nyilvánításá­val mély gyászunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik GÁSPÁR JÓZSEF temetésén részt vettek. Külön köszö­netét mondunk a Pécsi Nemzeti Szín­ház igazgatóságának és munkatár­sainak, a Madrigál Kórusnak, a ház lakóinak és Matusz Lajosnak a szép koszorúkért. A gyászoló család. Modern iker babakocsi eladó. Semmelweis u. 19. iiX em. 2. _ Konyhabútor és philo­dendron eladó. Ha] tér 1. sz. I. em. 1. 18 méter 15-ös szennyvíz- levezető cső és két és fél mázsa cement áron alul eladó. Rákóczi út 73,/a. rtorvá th. ____________ F otelágy eladó. Érdeklődni este 6 óra után. Cím ■ Fodróczl István, Pollack M. u. 14. III. em. 11. Heverők, rekamiék, hármasszekrény, korrt- binált garnitúrák, egyéb bútorok vásá­rolhatók. Mártírok útja 16. szám.__________ 4 .50 betongerenda bon­tásból eladó. Megbízott: Krisztics János. Pécs, Megyer dűlő.__________ H agyatékból álló bútorok eladók: kombináltszek­rény. rekamié, fotelok és asztal. Rákóczi út 61. I. em. Kétszemélyes gumicsónak (új) eladó. Geisler Eta u. 7. földszint 2. Veszek mosógépeket, centrifugát, tűzhelye­ket, sezlonokat, reíca- miékat, garnitúrákká!, ágybetéteket, ágynemű- toilat. Kottái, Rákóczi út 61. szám. Engels út 58-as számú csa.ádi ház eladó. Mely áil háromszooa, két kony­ha. egy hentesüzlet, két éléskamra egy szuterin, két pince. Két parkettás szoba, konyha, éléskamra, üvegverandával. mellék- helyiségekkel beköltözhető. Érdeklődni: Harangöntő utca 3/1. alatt. Gyűdi—harkányi útelága­zásnál 880 négyszögöl szán­tó megosztva eladó. Érd.: Dara Albert. Máriagyüd, Dózsa Gy. u. 19. Mohácsi 2. szoba, össz­komfortos, távfűtéses szö­vetkezeti öröklakásomat hasonló pécsiért vagy csa­ládi házért elcserélném. .Július” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Családi ház beköltözhetően eladó. 2 szoba, konyha, melléképületek. 400 négy­szögöl kert. Külön is eladó 250 négyszögöl szőlő, pin­ce, présházzal. Kökény, Dózsa Gy. u. 2. Érdek­lődni lehet: Pécs I.. Test­vériség u. 8. sz. (Budai vámnál.) ____ K étszoba, összkomfortos, gázfűtéses öröklakásomat elcserélném kertes csa’ádi házért. ,.Bessenyei utca” jeniére a Hunyadi úti hir­detőbe. Szoba konyha, előszobás ház. félkész eladó. Kert­város. Egressy u.__49. __ B ekö’tözhetően kétszobás családi ház. 336 négy­szögöl gyümölcsössel eladó. Veterán utca 17. Elcserélném Szigeti úti 2Va szobás, távfűtéses, loggiás PIK lakásom IV2 esetleg kétszoba komfortra. ,,IV. emelet” jeligére a Sallai utcai_hirdetőDe.__________ B elvárosi garzon örökla­kást cserélnék egy-kettő nagyobb tanácsira. ,, Meg­egyezés szerint” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Házaspár részére üres al­bérleti szoba kiadó, kony­ha és fürdőszoba haszná­lattal. ,,Előrefizetéssel” jeligére a Bem utcai hír­űé tuue.______________________ B elvárosi régibérű szoba, konyha, éléskamrás PIK .akácomat elcserélnem más- íélszoba, összkomfortosra, különbözeiét téritek. Felsö- Lalokány u. 16.2. Bradics- né. __________ L ehetőleg belvárosban lakó iuJs sztniéiyt lakásért gon- uozátza vennék. ,, Asszisz­tens” jeligére a Bem ut­cai hirdetőbe. _________ Lic-crélném szoba, kony- hás nagyméretű lakásomat 1*2 szobás, vagy kétszo­bása. ,,Nyugdíjasok figye­lem” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._____________ G yermektelen házaspár üres albérleti szobát ke­res. „Augusztus 1-től” jeligére a Sallai utcai hir­detőbe. __ ________ U ránvárosi kettő szoba, összkomfortos, erkélves II. em., távfűtéses lakásomat elcserélném kettő kisebbre. „Gyors csere” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ___ E lcserélném kétszoba, kom- lortos, villanybojleres, ud­vari szép lakásomat egy szoba komfortért, vagy garzonért. „Uránvárosi emelet előnyben” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kiadó különálló épületben bútorozott szoba, me! lék- he'yiSégckkel fiatal házas­párnak. Ezenkívül egy kü- lön bejáratú kis szoba, . ürdcszöba használattal íia'al nőnek. Ugyanott gará-j k*adó. Vadász ut­ca 48. sz. __ G yermekiden dolgozó há­zaspár lakásért eltartana Idős ‘-"emé'vt. Be’város e'őr.yV? u. ..Pécsi” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Albérleti szoba két férfi részére kiadó. Fürst S. u. 45. __sz._______________ E lcserélném uránvárosi, ÍV. em., másfélszobás, távfűtéses, szövekezeti la­kásomat kis kertes házra. Adómé. — Stomatológia, napközben. Este: Tarr Imre u. 6 /c.____________ E lcserélném I. kerületi egyszoba. komfortos, ud­vari lakásomat másfél vagy kétszobásra. Petőii utca környékén, fürdőszo­ba nem lényeges. „ Fon­tos” jeligére a __Sallai_ut­cai hirdetőbe. S zigorló orvostanhallgató­nő külön bejáratú albérle­ti szobát keres. „Egye­dül” jeligére a Saliai ut­cai hirdetőbe. _ Fiatal dolgozó nő házi munkát vállalna. „Laká­sért” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kiadó két nő vagy fiatal házaspár részére nagy szo­ba bútorozva, lehetséges fürdőszoba, konyha hasz­nálattal, Uránváros. „Ren­des” jeligére a Sallai ut­cai hirdető be. _____________ J ózsef Attila utcai kettő szobás. I. em., távfűtéses, szövetkezeti lakást cse­rélnék Kodály Zoltán úti, vagy környéki másfél vagy kétszobás „öröklakásra” jeligére a Sallai utcai hir­cietöbe._____________________ E lcserélném Fenyvessor­ban levő ikervillának épít­hető telkemet Balaton par­ti társasüdülő lakrészért. „Esetleg készpénzért” jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. _________________ Elcserélném komlói egyszo­bás. távfűtéses lakásom bármilyen pécsire. Cim: Komló, Kossuth L». u. 97. ni. em. 3. a. Garanciás S 100-as sür­gősen eladó. Árajánlatot: „Banánzöld” Jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ___ S koda személygépkocsi el­adó. vagy motorkerékpá­rért elcserélem. Nagyhar- sány. Kolónia út 345. sz. Megtekinthető: vasárnap egész nap. __________________ Kifogástalan állapotban lévő Zaporozsec olcsón el­adó. Körösi Cs. S.u. 7,b. 1. em. 3, CP 850-es Fiat eladó. Pécs, Irma u. 2., 3. ajtó. 15 óra után.______________ Ú jszerű Danuvia olcsón el­adó. Érdeklődni: Vilmos u. 6. Esti órákban. __ B okor utcai garázs-sorban nagyméretű garázs (szere- löakna van) eiadó. Érdek­lődni: szombat és vasár­nap kivételével 17—19 órá­ig. Bokor u. 48. __ Most vizsgázott Renault 10 kitűnő állapotban el­adó. Ürögi út 81.________ K arambolozott 601-es Tra­bant eladó. Érdeklődni: Rácváros 32. 17 után. E ás vécéi Betanított német juhász kan kutya olcsó áron el­adó. Tolnai. Ilocska. _ Zománcozott gyermekkád állvánnyal és ülőkocsi el­adó. Pécs, Mártírok u. 60. Bogyózó szőlődarálót kere­tek megvételre. Ajánlatot I kérek: Egyed, Pécs, Zöld­fa utca 9. Egy db első osztályú ha­sas koca eladó. Eilend, Petőfi S. u. 20. Egy fekete német juhász­kutya e'adó. Törzskönyv­vel ellátva. „Sába” jel­igére a Bem utcai hirde­tőbe. Egy csa’ádi ház félig kész állapotban. 5 disznóól és lakható nyárikobyha eladó. Pécs. Fűzfa u. 3. Légszesz­gyár u. folyatása, ______ H arkányban házrész kert­tel eladó. Érdeklődni: Ady Endre u. 74. __________ A zonnal beköltözhetően el­adó háromszobás, kertes új ház. egyszoba összkom­fortos lakást beszámítok. Pécs. III. Kovácstelep, Jácint u. 9. _____________ 3 00 négyszögöl úi szőlő sürgősen eladó. Gém utca 16. úttörő utcából nyílik. HARKÁNYBAN ÉPÜLŐ TÁRSASÜDÜLŐBEN lakrészek előjegyezhetek a Pécsi 2. számú ügyvédi Munkaközösségnél Pécs, Kossuth utco 22 Kénen Hilta'an TÁJÉKOZTATÓT I Családi ház. 300 négy­szögöl telekkel eladó, vagy elcserélhető (vidékre is) a pellérdi elágazásnál. — Szaszák Mihály. Kíss7.kók!í-tc!6 12. sz. 400 { négyszögöl szőlő, úi, lak- | ható épülettel e’adó. Ér- i deklődni leheli T’már ut­ca 18. sz. Zámbóné. Kőv£gősz$15si erkélyes két­szoba. komfortos lakáso­mat csere alapon olcsón e adnám. Uránosok előny­ben. „Kert van” jeligére a Sallai utcai ^hirdetőbe. Rácvárosi templom felett 180 négyszögöl szőlő ei adó. Sallai utca 14. sz. Cigelédi János. Somogyhatvan községben 95. számú ház, 1400 négy­szögöl telekkel, szőlővel, nagy gazdasági épülettel bekö’tözhetpen eladó. Ér­deklődni: Szigetváron. Te­mesvári u. 10. sz. alatt. Vargánál. összeköltözőknek is alkal­mas házrész eladó. Pécs, Anna u. 5. Bősz, 4 óra után.______________________ E ladó házrész öregség miatt. Torda utca 9. sz. szoba, konyha beköltöz­hető. _________ K étszoba, konyha, spájzos házrész, nagy kerttel, be­költözhetően eladó. István utca_29/l.______ _______ H ázhely az Úttörő utcá­ban. az iskola keleti ol­dalán. igényesnek eladó. A telek príma barackos­szőlő. Érdeklődni: Rác­város 30. alatt. Pellérdi vasútállomásnál 850 négyszögöl telek, lak­hatóvá alakítható nagy épülettel eladó. Pécs. Mik­,ós ,U _J6­_______________ B eköltözhető szoba, kony- bás udvari házrész eiadó. kis kerttel. Virág u. 14. Érdeklődni: Jurisics Mik­lós u. 13. Tóth. (Szőlős­kertnél). _ ________ ! Beköltözhető háromszobás, I kertes családi ház eladó. | Érd.: a héten délelőtt. Sarló utca 23. j Eladó kétszintes > saládi I házból az alsó rész. Két •zoba konyha bekőltözhe­tö. Bartók Béla u. 49.__ 83 1 négyszögöl újteíepí- tésü lugas szőlő, kis épü­lettel a plató fölött eladó. 70 Ft négyszögöle. Érdek­lődni: Pécs, Készül út 63. ■MiiiiaWI Társat keresek tenyésztés­hez. Tenyésznyúl van. ..Újzélandi” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Lakását tapétáztassa Boór József tapétázó- mesterrel. Mohács, Új­város 5. ép. Levélhi- vásra hárho1 megyek. Vidékre is. Ház e’adó. O’asz, Tán­csics M. u. 131. __ 490 négyszögöl szőiő. prés­ház. teljes felszereléssel, lakható épülettel e’adó. Kir,mélyvölgy 23. Érdek- _ _ lődni: Peti, Könyök u. 13. I caU hirdetőbe. Föld- és betonmunkát vál­lalunk. Vidékre is. „Hét­vége” jeligére a Bem ut­Dolgozókat felvesznek Rífllf 350-es Jáwa utánfutóval eladó. Pécs. Szigeti út 81b. __VIII. em.__1.______ W artburg 1000 de Luxe al­katrészek eladók. Szabadi­nál. Görösgal 20. sz^___ 6 01-es Trabant eladó. Ér- dek'ődní: Zsolnay u. 19. 7—16_ óráig;______________ 19 72. évi új Zaporozsec e’adó. „15 000” je’igére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladók konyhabútorok, rekamiék, hálószoba- bútorok, sezlonok, ágy­betétek heverők, Kol­lárnál, Rákóczi út 61. Gerenda, deszka, léc el- adó. Fürst. S. ú 45. __ Harkányi vikendtelepen 6 1 db 10xl0-es, 6 m. geren­da szerszámbódéval el- : adó. Érdeklődni: Pécs, Fürst Sándor út 45. Olasz, fekete csempe 4,10, cserépkályba, olajégők, színes für­dőszoba garnitúrák, komplett radiátorok, kazán, kaphatók ház­hozszállítással Pécs- újhegyi Szuperéit Áruházban. SEGÉDMUNKÁSOKAT és középisko­lás diáitokat keresünk kertészeti mun­kára. Pécsi Kertészeti Vállalat park­építő üzeme, Jelentkezés a bérelszá­moláson. Pécs, Bolgár Néohcsdseteg u. 104., a temető főbejáratával szem ben. *4304) NYUGDÍJAS dolgozót portás éjisü- őri munkakörbe felveszünk. Jelentke­zés: Barcnyamék. Pécs, Megyeri út 90., munkaügy. (4305) A PÉCT BANYATELEPI KÓRHÁZ ke rés beteghordókat és egy 4 c-ás férfi nyugdíjast udvari munkára. Jelentke­zés a Pécsbányatelepi kórháznál. (4307) TAKARÍTÓNŐT felveszünk. Jelentke­lés a MECSEK Áruházban (4303) FIÜT vaav lányt tekebábú öntő­nek felveszünk. Jelentkezés a Bőr­gyárnál lévő tekepályán, kedd. csü­törtök 15 órától. (350'!) EGY HÓNAPRA középiskolás diá­kokat segédmunkás munkakör betöl­tésére felveszünk. Jelentkezés a TI­TÁN Kereskede’mi Vállalatnál. Me­gyeri út 59. Raktárbázis. (4301) A KPM KÖZÚTI Igazgatósán gépé­szete azonnal« belépéssel felvesz fia­tal lakatos szakmunkáit és úteszté- tikai csoporthoz segédmunkásokat. — Jelentkezni lehet' Pécs, Rácváros 68. sz. alatt, (4302) Tehergépliecsi- üzemeltetők f !§ Y’&IiRéise 1 Vállalunk miifilenfiemi leheriépkecsi-lartatarlísi miuikát Tehergépkocsik főderabcserés javítása NYSA - ZUK - WARSAWA speciális javítások NYSA - karosszériafelújítás - köiépjavitás - karambolos javítás Tehergépkocsi I.—II. szemlék Fényező-, bognár-, - kárpitosmunkákat külön is vállalunk Fogyasztásmérés, beállítás Garanciális szemlék és javítások Poliamid műanyagbevonás Hatósági műszaki vizsgára való felkészítés, kívánságra VIZSGÁZTATÁSSAL EGYÜTT AFIT, XIV, sz. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT PÉCS, BOLGÁR NÉPHADSEREG ÚTJA 33, TELEFON: 20-47/272 266. 21-12. Munkafelvétel és gépkocsiátadás két műszakban 6—22 óráig. SEGÉDMUNKÁSOKAT — diák is le- i hét — keres felvételre a Dr. Veress : Endre utcai rendelőintézet. (4306) [ A PÉCSI ÁLLAMI Gazdaság üszög- j pusztai munkahelyre azonnali belé­péssel portást és konyhaíányt keres. Jelentkezni lehet: Pécs, Köztársaság I tér 2. Kiss Jánosné munkaügyi veze- i tőnél. (4303) ÁRUKÍSÉRŐKET pécsi fiókunkhoz felveszünk. Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. Jelentke­zés- Pécs Megyeri ú» 59. sz. Raktár­bázis. (4255) FIATALOK FIGYELEM I IPARI TANU­LÓKAT FELVESZÜNK FONÓ ÉS SZÖ­VŐ SZAKMÁRA; Jelenthezhet minden 14 ÉLETEVÉT BETÖLTÖTT NYOLC AL­TALANOS ISKOLAI VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ FIATAL. — 'utlatások: KüJönélési pótiék vidékieknek havi 300 forint Társadalmi ösztöndíj hely­beli lakosoknak havi 230 forint. Havi 90 forintért reggeli, ebéd, vacsora, munkaszüneti napokon is. Ingyen tan­könyv ér munkaruha. Elhelyezés díj­mentesen a gyái munkásszállásán. — Kezdő tanulóbér 300 forint amely az előmeneteltől függően emelkedik. Fel- szabadulás utáni bér hav! 1300—1700 forint. Begyakorolt szakmunkásaink 1700—2500 forintot keresnek. Jelent­kezni lehet bármely munkanapon 7-től fél 4-ig. Levélre részletes tájé­koztatást küldünk — A gyár címe: PNYV MAGYAR PAMUTIPAR, sze- mélyzeti oktatás« osztály. Budapest, IV.. Erkei u 30 (43) A NEMZETI BANK délutáni órákra négyórás takarítónőt, déli órákra — ebédkiadáshoz — kisegítőt keres. Je­lentkezés: Geisler Eta u. 6. (446792) AZONNALI belépéssel felveszünk raktárost és anyagkiadót. Jelentke­zés: B. m. Tanácsi Magas- és Mély­építő Vállalat anyagosztályán. Pécs, Fürst S- u. 5. (446789) A PÉCS: FÉMIPARI Vállalat eszter­gályos, géplakatos, szerszámkészítő lakatos, marós szakmunkásokat, vala­mint női és férfi segédmunkásokat keres felvételre — Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 13. sz. alatt. (446782) GÉPKOCSIVEZETŐKET keres felvétel­re 210 órás havi kötelező órate'jesit- mény mellett a kereset változatlanul hagyásával a Postai Gépjármű Szál­lítási üzem. Jelentkezés: Pécs, Diósi út 51. sz. (446779) A KAKOV pécsi üzeme felvételre keres egy telepőrt és két segédmun­kást. Jelentkezés; Pécs, Légszesiayár u. 30. sz. alatt, az üzemvezetőnél. (446777) GÉPI VARRÁSRA nő* dolgozókat felveszünk. Nyolc általánost végzet­tek és vidékiek is jelentkezhetnek. Kesztyűgyár 1. sz. üzeme. Hőerőmű. (445375) A PÉCSI Hőerőmű Vállalat te'vesz bádogos, Irkatos ács szakmunkáso­kat, férfi és női segédmunkásokat. (446771) j ÉPÍTŐIPAIBAN jártas női munka- 1 erőt adminisztratív munkára fe'vesz i a TEMPÓ Ksz énítő részlege. Pécs, Felsővámház u. 43. sz, (446793) ÜMiwhaii/JkiW Óvjuk közösen a közös vagyont! Az aratás a mezőgazdaság talán legszebb ünnepe, - az arany szemekkel fizető gaboná­ban testesül meg egész évi munkánk, fáradozásunk, félté­sünk, - s benne van a jövő ígérete is . . . Több’ gabona, - nagyobb da­rab kenyér. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a korszerű ag­rotechnika alkalmazásával, az optimális tulajdonságokkal ren­delkező búzafajták megválasz­tásával évről évre magasabb terméseredményeket érünk el a szemhatárig nyúló imponáló nagyságú gabonatáblákon. De vegyünk elő egy másik statisz­tikát is, amely arról ad cáfol­hatatlan bizonyítékot, hogy fi­gyelmetlenséggel, a nagyon fontos szabályok és előírások kikerülésével egész évi mun­kánk eredményeit, - és most már forintokban is pontosan mérhető eredményeit, - tesszük kockára ... Két esztendővel ezelőtt, 1970- ben az egész aratási idényben mindössze öt alkalommal kel­lett kivonulniok Baranya me­gye gabonatábláihoz a tűzol­tóknak. A gabonatáblákon ke­letkezett tűz egyik esetben sem volt nagyméretű, - azon a nyá­ron mindössze 60 ezer forintot vitt el a „vörös kakas". Egy évvel később már nem elégedett meg ennyivel: az ara­tási szezonban tizenhat tűz ke­letkezett Baranyában, - elégett száz hold lábon álló gabona, s 4500 mázsa szalma vált a lán­gok martalékává. Sokat fizet­tünk, - fizetünk hiszen a gabo­na mindannyiunk kincse, - az elmúlt esztendőben: 830 ezer forint égett el csak azért, mert a tűzrendészet! szabályok egyi- két-másikát csak legyintéssel vettük tudomásul, azzal, hogy „éppen most lenne baj?” A számok talán mindenkit meg­győznek arról, hogy vakszeren­csében bízni drágább dolog, mint az óvatosság .. . És ezek után az idei év ada­tai. Nem teljesek, hiszen az aratási szezon közepén sem va­gyunk még, — de éppen elég döbbenetesek ahhoz, hogy ke­serű szájízzel megállapítsuk: semmit sem használt az újsá­gok tüzekről, lángoló gabona­táblákról szóló tudósítása, a közelebbi-távolabbi szomszéd termelőszövetkezet, állami gaz­daság intő példája, - a szabá­lyokra mind kevesebb figyelmet fordítunk. Mert csak így történ­hetett meg, hogy az aratási „félidőig" kilenc tűzeset tör­tént Baranyában, - összesen 120 hold lábon álló gabonát áldoztunk a „vörös kakasnak", - s az így keletkezett kár érté­ke megközelíti a tavalyi, amúgy is ijesztően magas teljes ősz- szeget! Csak néhány példa: június 25-én Királyegyházán hatvan hold őszi árpa égett, — 250 ezer forintot vitt el a ter­melőszövetkezettől. Július 8-án Keresztespusztán kiáltottak tü­zet. Ott 1500 mázsa szalmát vittek el a lángok, összesen 80 ezer forint értékben. Két nap­pal később Szászváron támadt riadalom. Az egyházaskozári termelőszövetkezet földjén 45 hold lábon álló búza gyulladt meg, - 300 ezer forinttal nö­velve a termelőszövetkezet s a népgazdaság kárát.,, A Baranya megyei Tűzrendé­DUNANTÜLI NAPLÓ Aj MSZMP Bo'onyo megye Buottságánok aoto Pős/erkesrtó M'tilt Ervin Sze-kesítóség pécs Hunyadi út 11 leieton 15-32 ' 5-33 21-60. 50-00. 60-11 Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 26-22 2C órc utó '2-80 Kiadja a Boronyo megyei Laok'adc Válialat Petelős kiddé Brou- Ká-oty Kiadóhivatal Pécs. Hunyod' út 11 Telelőn 15-32. 15-33. 21-60. 50-00, 50-11 telexszám 12 320 Kéziratot nem 5r7Ünk meg és nem adunk yisszo PGCSI SZIKRA NYOMDA °écs Munkácsy Mihály utco '0 sz — Pele'ős yezetó Melles Rezső terjeszti o Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalokrá’ és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20, _ forint Indexszám- 25 054. s zeti Parancsnokság illetékesei­nek tapasztalatai szerint a tűz­esetek túlnyomó többsége na­gyon könnyen megelőzhető lett volna, A lángok majdnem min­den esetben mozdonyszikra ha­tására lobbantak fel, - pedig éppen erről beszélünk a leg­többet, erre a veszélyre hívjuk fel elsősorban a figyelmet, min­den esztendőben, aratás előtt. Vegyük csak az alapvető sza­bályt: az idevonatkozó jogsza­bályok egyértelműen kimondjak, hogy a kalászos termény ara­tását a vasútvonalhoz közelebb eső részen kell megkezdeni. Az ellenőrzések tapasztalatai vi­szont azt mutatják, hogy a me­zőgazdasági nagyüzemek veze­tői, tűzrendészet! megbízottjai figyelmen kívül hagyják ezt a szabályt. Nehéz megérteni azt is, hogy egy tíz esztendeje érvényben lévő, világos és egyértelmű jogszabályt miért sértenek meg lépten-nyomon a termelőszövet­kezetek, állami gazdaságok il­letékesei? A védőszántásról van szó, arról a bizonyos védőszán­tásról, amit sok helyütt elvégez­nek ugyan, de az valójában nem több önámításnál, - mert a tűz ellen nem véd! A Bara­nya megyei Tűzrendészet! Pa­rancsnokság segítségével hadd oszlassunk el egy megyeszerte dívó tévedést: a védőszántást nem a vasútvonaltól tíz méter­re kell elvégezni, hanem a sza­bályokban rögzített, s vasútvo­naltól legalább hatvan méter távolságig letisztított tarlótól visszafelé számolva. Értelme, jelentősége, védöereje csak en­nek a védőszántásnak lehet! jfü , 2f U IU > Közbevetőleg nem árt meg­jegyezni: keserű tapasztalqt az is, hogy bár a mezőgazdasági nagyüzemek többsége rendel­kezik képzett tűzrendésszel, — az aratás lebonyolításába nem sok beleszólásuk van, pedig ne­kik kellene hathatósabban, szi­gorúbban odahatni az évi ter­més megvédése érdekében. És ez ellen nem lehet apelláta! Az aratással kapcsolatos tűz­rendészed szabályokhoz tarto­zik az is, hogy a vasútvonal közelében lévő gabonatáblán nem szabad rendrearató-aéppel dolgozni, - ez rendkívül tűzve­szélyes. Sajnos már idei oelda is van arra, hogy ezt a szabást is megszegik: a vajszlói terme­lőszövetkezetnél az elmúlt he­tekben éppen emiatt keletke­zett tűz. Az idei nagy „tűzhullámra" felfigyelt a Baranya megyei Ta­nács illetékes osztálya is, s jú­lius 10-én kelt, a járási tanács­hivatalokhoz írt levelükben kü­lön is felhívják a tanács és a szakigazgatási szervek figyel­mét oz aratási munkáknál a tűzrendészet! szabályok mara­déktalan betartására. A tűzesetek okai között ott van a tarlóégetés is. Ezzel kap­csolatban a tűzoltóság arra hívja fel a figyelmet, hogy a tarlóégetés tíz pontját minde­nütt és mindenkor tartsák be. — teljes biztonsággal csak így kerülhető el a tűz. Azt sem árt tudni, hogy az il­letékes hatóságok a későbbi­ekben fokozottabban ellenőrzik a tűzrendészed előírások betar­tását s nagyobb sziaorral lép­nek fel a mulasztókkal szem­ben, Mindannviunk érdekében,- mert a szabályok, előírások nem öncélúak, egyáltalán nem azért vannak, hogy legyen mi­be „belekötni". Ezt egyébként mindennél meqayőzőbben bizo- nyítia az idei kilenc tűzeset is,., Az elmondottakhoz még any- nyit: igaz hogy a kárt az Álla­mi Biztosító - a súlyos gon- datlansáq esetét kivéve (és itt lép előtérbe az előírások be­tartásának fontossága') - meg­téríti a károsultaknak hiszen minden mezőqazdnsáni üz®m rende'kQz:k biztosításra' A dúoz j megtérül, de az emhö ' munka oyümö'cse kárhnvé"?, A iózan j belátás, az érte'em is azt mond- [ ja tehát: óviuk közösen - a kö- I zös vagyont! (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom