Dunántúli Napló, 1972. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-22 / 145. szám
6 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1972. június 22. Amikor raioha ai „India'1 sió elhangzott, a kifejezés elsősorban az egzotikum és egy kissé a csoda erejével hatott. A szó és az ország varázsa mindmáig magmaradt — de új értelmezést nyert. India ma nem egyszerűen a föld második legnagyobb lélekszámú, világrésznyi országa, hanem egyben a „harmadik világ” egyik vezető hatalma. Olyan orszcg, amely egyre világosabban fordul a társadalmi haladás felé. Történelmi távlatban tehát — amenyire a történelem menete egyáltalán belátható — lntí:a mindenképpen egyike a jövendő 'sisorendu nagyhatalmainak. * A föld e több mint félmilliárdnyi lakosú, területére nézve hetedik legnagyobb országa 16 tagállamra tagolódik. E 16 államban az emberek 14 nyelven és 250 dialektusban beszélnek. Az egyes államokban részben a nemzeti, részben a helyi érdekeket képviselő pártok fantasztikus bonyolultságú koalíciókra lépnek egymással. Ezek a koalíciók gyakran áttörik a „jobb" és „bal” Európában megszokott politikai kategóriáit, így a politikai ár-apály változásokkal gyakran ~ előfordul, hogy egyes államokban a központi kormány ellenzéke van hatalmon, másutt olyan koalíció alakul, amelynek résztvevői egy harmadik államban esetleg ellenfélként állnak egymással szemben. Mindehhez hozzá kell számítani a nyelvi feszültségeket: azt, hogy a lakosságnak csaknem fele által beszélt hindi nyelvvel szemben egyes államokban ellenállás tapasztalható. Végül: Indiában több mint 50 millió mohamedán él és a történelmi tapasztalatok azt mutatták, hogy a közöttük lévő vallási ellentét demagóg módszerekkel viszonylag könnyen fellobbantható. Mindezek a fantasztikus méretű gondok mögött olyan a gazdasági háttér, amelyet a fejletlenség és szegénység jellemez. Az angol uralom után India ipara bizonyos területeken fejlett volt ugyan, de ez a fejlettség az angol piaci és ipari érdekekhez igazodott, S ezekhez az érdekekhez kötődtek azok a nagyiparos és kereskedő dinasztiák — Birla, Tata és társaik —, amelyek a gazdasági élet felett uralkodtak. A függetlenség megszerzése óta elért fejlődés ellenére is az a helyzet, hogy Indiában az egy főre eső nemzeti jövedelem alig haladja meg az évi 75 dollárt, Churchill tévedett... Nem csoda, hogy 1945-ben a tőkés politika szakértői igazat adtak Churchillnek, aki azt jósolta: a függetlenné vált India „szét fog robbanni" és „szalmabábuknak adjuk át a hatalmat, akiknek néhány esztendő múlva nyomuk sem marad”. A függetlenség óta eltel! évtizedek alaposan megcáfolták Churchill ítéletét. India nemcsak fennmaradt, hanem óriási nehézségei ellenére gazdaságilag és hatalmilag meg is szilárdult. Sőt: ha felrajzoljuk o politikai vezetők „grafikor.T- ját", amely Nehru személyén keresztül Sasztrin át Nehru lányáig, Indira Gandhi-ig, az Indiai Köztársaság jelenlegi miniszterelnökéig vezet, akkor azt mondhatjuk: a belpolitikai helyzet Indiában még sohasem volt olyan szilárd, mint éppen most. A belpolitikai helyzetnek ez a megszilárdulása nemcsak a vázolt belső feszültségek és gazdasági gondok ellenére jött létre, hanem olyan körülmények között, amikor India háromlz- ben is háborút viselt a szomszédos Pakisztán ellen, egyíi- ben súlyos konfliktusba keveredett a hatalmi politikát kezdd Kínával és többízben a vezető imperialista országok erőteljes nyomása alatt állott. Joggal vetődik fel a kérdés: ez a rendkívüli gazdasági nehézségekkel küzdő hatalmas ország — az említett feszítőerők ehoné'e — hogyan tudott mégis balpoü'üzaüog megszhárdulni. Az e!s5 és döntő tényező ebből a szr.mpontból: India elvi külpolitikáié. Még Nehru, a modern lnd:a nagy építője dolgozta ki az úgynevezett pozitív mlegesség, a katonai blok- ’ októl való távolmaradás politikáját. Miután a Szovjetunió, a békés egymás mellett élés jezelmét. Úgy vélték, hogy Indira Gandhi nem több, mini Nehru lánya: a oarasztok tíz- es víz műiéi elő t ismer' és fc>- ttü'f „nemzeti jelk': •>" — de .é "/leges erő és politikai-hatalmi bázis nélkül. Akárcsak annak idején Chu'- chill, a szakemberek most 's csalódtak. Indira Gandhi felvette a harcot a szindikátussal es ez történelmi jelentőségű, helyes döntésnek bizonyult. Gandh asszony felisme'te. hogy csax úgy vívhat eredményes küzdelmet a „szindikátus” és a monopoltőke politikai befolyása ellen, ha olyan radikális gazda sági-társadalmi programot hirdet meg, amely a legegyszerűbr ember számára is érthető és világossá teszi a tömének előtt hooy két élesen különböző oo- litika között ks'l vó'asztanlok. fóy bontakozott ki 1969 nyará tál kezdve Indira Gandhi és „szindikátus" nagyszabású po'r tikai küzdelme, amely az 197' tavaszi választásokig tartott. Ennek a küzdelemnek drámai fordulatai voltak: volt olyan helyzet is, hogy a „szindikátus” Indira Gandhit kizáratta a Kongresszus Pártból. A harc végül odavezetett, hogy 1969 végén a szindikátus kettészakította a Kongresszus Pártot. Egyideig ezért az indiai politikai színtéren két Kongresszus Párt szerepelt: a „régi" Kongresszus, amely a szindikátust és a jobboldalt fogta össze, valamint az „új" Kongresszus, amely Indira Gandhival az élén a párt reformokra hajlamos derékhadát és halódó szárnyát tömörítette. Az „új” Kongresszus élén Indira Gandhi ellentámadásba a legegyszerűbb indiai paraszt előtt is világossá vált a két lehetőség: Indira Gandhival a gazdagok ellen — vagy Indira Gandhi ellen, a gazdagok oldalán. A felemelkedés útja Az 1971 tavaszi választásokon merőben új helyzet jött létre Indiában. A monopoitőkével szövetkezett „szindikátus”, mint politikai erő teljesen összeomlott. Az Indira Gandhi által vezetett „új1 Kongresszus majd 400 képviselőjével szemben a maga 16 mandátumával jelentéktelen politikai párttá apadt. A jelentéktelenségbe zuhantak a jobbszárny politikai pártjai is, míg a baloldalon mind az Indira Gandhi politikáját leglényegesebb vonásaiban támogató Indiai Kommunista Párt, mind pedig a kínai orientációja szakadár frakció megtartotta állásait. Az 1971-es választások után az események logikája azt követelte volna, hogy India politikájának középpontjába egyértelműen a gazdasági feladatok megoldása kerüljön. A nemzetközi helyzet alakulása azonban ezt nem tette lehetővé, miután kirobbant az ismert „Pa- kisztán-válság". Nyugat-Pakisz- tán csapatai megszállták az India északkeleti határán lévő keleti tartományt és véres terrorral nyomták el annak függetlenségi mozgalmát. Mindez Indiát azzal a veszéllyel fenyegette, hogy kétrosabban összefonódott a nagy indiai monopóliumokkal, az ország további fejlődésének zálogát o kapitalista, sőt monopoltőkés irányzatok erősítésében látta és ennek megfelelően — az el nem kötelezettségi politikát elvetve — az amerikaiakkal kötendő szövetség mellett tört lándzsát. A Kongresszus Párt vezetői mindig a középen, a centrumban állottak. Hajlamosak voltak tehát kompromisszumokra — de Ez a politika az 1967-es választásokon valóságos katasztrófát hozott a Kongresszus .számára. Az 520 tagú képviselőházban a Kongresszus mindö$r- sze 284 mandátumot szerzett és a jobbszárnyon erőteljesen előretörtek oz olyan, lényegében amerikai orientációjú pártok, mint a Swatontra, a jobboldalt szociáldemokraták és a hindu szélsőnacionalista Jana Sangh. Igaz: a baloldalon is megerősítette pozícióit India Kommunista Pártja, — ennek az erő- növekedésnek az értékéből azonban sokat levont, hogy a párt kettészakadt és a kínai orientációjú frakció magával vitte a mandátumok mintegy harmadát. is robbanáshoz vezetett, s o harmadik indiai-pakisztáni konfliktus bebizonyította a mesterségesen létrehozott pakisztáni állam életképtelenségét. Az elgyötört Kelet-Pakisztán Bengál Népi Köztársaság néven kiharcolta a függetlenségét, s ezzel a második világháború óta először, India északkeleti határán baráti állam jött létre. A Bengál Népi Köztársaság megszületése Indiát a szubkontinens egyérte1 műén vezető országává tette. Jónéhány - belső harcokkal, véráldozatokkal és politikai küzdelemmel terhelt esztendő után India elérkezett ahhoz, hogy minden erejét viszonylati zavartalanul a gazdasági fejlődésnek szentelheti. A feladatok természetesen óriásiak, s azokat — nagyon vázlatosan - a következőkben lehet összefoglalni: © 1974-iq meg kell valósítani a mezőgazdasági termelés 4,5 százalékos és az ipari termelés 9 százalékos reálnövekedését. Ehhez a korszerű agrotechnikai eliárások bevezetése és a gépesítés fokozása szükséges. © Tovább kell növelni az állami beruházások arányát. 1974 végére az összes beruházásokban 64 százalékkal kell részesedniük az állami célkitűzéseknek, s ezen belül az alapiparágak (acél, olaj, bányászat) veszik igénvbe az állatin beruházások túlnyomó részét. © Mindez természetesen nem gyorsan megtérülő beruházás. Éppen ezért Indiának minden erővel törekednie kell exportjának fokozására. Már most is megfigyelhető, hogy az export szerkezete kedvezőbb, mint korábban: a haqyományos cikkek (tea, textil stb.) arám-a csökken, az ipari kész- és félkész termékeké viszont növekszik. © Ebben a bonyolult egyensúlyi helyzetben véqre kel! hajtani a külföldi kölcsönöktől és hiteleké való függőség csökkentésen - de annak a realitásnak a tudomásul vételével, hogy India jelenlegi helyzetében nem vetheti el teljesen a külföldi kölcsönöket. Ez irmodon politikai kérdéssé válik: a tőkés országoktól olvan feltételek között kell biztosítani a hitelt és kölcsönöket, hogy az ne veszélyeztesse oz ország függetlenségi politikáját. © Ennek a célkitűzésnek a megvalósításában óriási jelentősége van a szocialista országokkal, és mindenekelőtt a Szovjetunióval való együttműködésnek. Az India stratégiai és külpolitikai helyzetében bekövetkezett kedvező változások, valamint a Kongresszus megtisztulása és a belső politikai helyzet megszilárdulása megfelelő feltételeket teremt e nagyszabású gazdasági feladatok végrehajtásához. Gigászi ország, gigászi nehézségeit kell legyűrni. Ez természetesen hosszú évtizedek, vagy éppen generációk feladata. A felemelkedéshez vezető út azonban ma világosabbnak és tisztábbnak tűnik, mint a független India megszületése óta eltelt 25 esztendőben bármikor. Gömöri Endre 1967 után a probléma lényege az volt, hogy miképpen alakul a belső harc a Kongresszus Pártban. Eleinte a nyugati „szakértők” biztosra vették a befolyásos és nagytekintélyű politikusokból álló „szindikátus” győIndiában ma az irni-olvasn! tudók száma 34 százalékra emelkedett, szemben az 1961-es 24 százalékkal. A diákok száma 1950-ben 35,5 millió volt, — ez a szóm napjainkig 84 millióra emelkedett. Több mint 500 ezer Oktatási intézmény működik jelenleg az országban. Képünkön: Leánydiákok egy kollégium laboratóriumában. Indira Gandhival a gazdagok ellen Nehru, Sasztri és Indira Gandhi történelmi érdeme, hogy volt erejük a veszélyes és viszontagságos fordulatok közepette e józan, történelmileg haladó el nem kötelezettségi politika fenntartásához. Csakis ilyen háttér előtt vált lehetségessé, az ország nemzeti függetlenségi politikáját hagyományosan kifejező indiai Nemzeti Kongresszus Párt megtisztulása és megújulása. A Kongresszus Párt az indiai függetlenségi harc nagy alakjának, Gandhinak, majd később Nehrunak a vezetése alatt a nemzeti felszabadulási harc élvonalában haladt és így lényegében kifejezte az indiai tömegek alapvető érdekeit. Ennek megfelelően India első három parlamenti választásán, 1952- ben, 1957-ben és 1962-ben mindig megszerezte az abszolút többséget. Az a tény, hogy a Kongresz- szus Párt az indiai függetlenségi küzdelem fő hajtóereje volt, egyben azt is lehetővé tette, hogy igen sokáig rendkívül ellentétes politikai csoportokat egyesítsen soraiban. A balszárnyon a határozottan szocialista irányú társadalmi fejlődést igenlő, a radikális földreformot és a töke hatalmának korlátozását követelő politikusok állottak. A jobbszárnyon pedig olyan frakció működött, amely a legszoAz elmúlt 24 év során India jelentős eredményeket ért el a mezőgazdaság területén. Ma már exportra is szállít kenyérgabonából. A termelés növekedése nagyrészt a mezőgazdaság gépesítésének a következménye. Indiában komoly erőfeszítéseket tesznek az olajtermelés fokozása érdekében. A cél, hogy az országot önellátóvá tegyék. Képünkön: A madrasi olajfinomító Dél-lndiában, gyében, kezdettől fogva támogatta ezt az irányvonalat, a katonai blokk-alkotásra törekvő Egyesült Államok viszont elégedetlenül szemlélte,— ez eleve meghatározta India helyzetét a világpolitikában. Az események bebizonyították: a pozitív semlegességi politika életképességét egyáltalán nem csorbította, hogy — társadalmi rendszerét tekintve — India tőkés állam volt és ma is az. A pozitív semlegesség ugyanis a legteljesebb mértékben megfelel India nemzeti érdekeinek. Lehetővé tette, hogy a világpolitika válságos fordulatai közepette is óriási energiákat fordíthasson belső politikai és gazdasági gondjainak megoldására. És végül: ez a politika nyújtott módot arra, hogy az adott társadalmi rendszer keretein belül erőrekapja- nak és hatalmi pozíciókat hódítsanak meg a radikális társadalmi reformokat követelő, haladó erők. India politikai szilárdsága egyben azt eredményezte, hogy a nemzetközi helyzet bonyolult fordulatai ellenére a Szovjetunió és India viszonya mindig zavartalan maradt. Sőt, tavaly történelmi fontosságú barátsági szerződés pecsételte meg ezt a jó kapcsolatot. azzal a rendkívül fontos és nagy bölcsességre valló feltétellel, hogy az el' nem kötelezettségi és semlegességi irányvonalon nem tűrtek változtatást. 1962-től 1970-ig mégis komoly válságba került a Kongresszus Párt. A vezető jobboldali politú kusok csoportja, az úgynevezett „szindikátus” ugyanis egyre jobban magához ragadta a kezdeményezést a párton belül. Lehetetlenné tette a radikális földreform végrehajtását, mindent elkövetett, hogy lejárassa és pénzügyileg csődbe kergesse az államosított, vagy újonnan létrehozott állami nehézipari vállalatokat. lendült. Előbb bejelentette, hogy államosítja az ország 14 legnagyobb bankját. Utána leghaladóbb szakembereivel kidolgoztatta az úgynevezett „Bombay- programot”. Ez mindmáig az indiai gazdaságpolitika bázisa: előirányozta előbb az import, ötéves távlatban pedig az export állami ellenőrzését, a biztosítótársaságok és a bankrendszer államosítását, a magánmonopóliumok növekedésének korlátozását. A mezőgazdaságban kilátásba helyezte a földreformprogram megvalósítását és gyorsítását. 1971 tavaszára ilymódon frontos háborúval kell szembenéznie, méghozzá olyan helyzetben, amikor a pakisztáni válság az Indián belül hindu—mohamedán ellentétek katasztrofális kiéleződésével fenyegetett és a határon átáramló bengá- liai menekültek óriási gazdasá-' gi terheket is róttak a kormányra. További nehézséget jelentett, hogy a maguk hatalmi-politikai céljaik érdekében az Egyesült Államok és Kína Pakisztánt támogatták, s a vezető nagyhatalmak közül egyedül a Szovjetunió állott India oldalán. A tűrhetetlen helyzet végül * A MAI INDIA
