Dunántúli Napló, 1972. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-20 / 143. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara: 80 fillér Dunántúli naDlö XXIX. évfolyam, 143. sióm Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1972. június 20., kedd Venigiink India miniszferesÉk-asszonya Vendégünk, Indira Gandhi, aki európai út­ján Magyaror­szágra is ellá­togat - több mint hat éve miniszterelnöke a világ máso­dik legnagyobb lélekszámú or­szágának, az öt és félszáz mil­lió lakosú In­diának. Indira Gandhi egész élete a régi el­len, az újért ví­vott harcban telt el. Négy esztendős volt, amikor az an­gol bíróság előtt vádlottként megjelenő nagyapja ott, o vád­lottak padján térdére ültette. És apja Dzsavaharlal Nehru volt, a függetlenségi harc le­gendás vezérének, Gandhinak legközelebbi társa. Az a férfi, aki Gandhi meggyilkolása után felépítette a független és mo­dern Indiát és a nemzetközi politikában a pozitív el nem kötelezettség meghirdetésével o „harmadik világ” egész sor országa számára határozta meg a követendő utat Indira Gan­dhi anyja betegsége és apjá­nak veszélyekkel terhes politi­kai tevékenysége miatt igen sok helyen folytatta tanulmá­nyait, s azok többízben meg is szakadtak. Indiában, Svájcban, és később Oxfordban is járt is­kolába, s töltött egy esztendőt a nagy indiai költő, Rabindra­nath Tagore által alapított egyetemen. Tanulmányai félbeszakadá­sáért azonban páratlan kárpót­lást kapott. Apjának, Nehrunak börtönből írt leveleit, amelyeket később Pillantások a világtör­ténelemre címmel adtak ki könyv formában, s amelyek a „történelmi lecké"-n kívül mo­rális tanácsokat is tartalmaz­tak. Méltán - vált híressé az egyik, 1930-ban írt levél egyik szakasza: „Tégy egy apró pró­bát mindig, ha kétségeid van­nak. Sose tégy olyat, amit sze­retnél eltitkolni. Az eltitkolás vágya azt jelenti, hogy félsz va­lamitől és a félelem méltatlan hozzád. Légy bátor - és min­den más ebből következik”. A bátorság Indira Gandhi magánéletére is jellemző volt. 1942-ben kötött házasságát egy párszi - tehát nem hindu - fiatalemberrel (saját szavai szerint) „az egész ország elle­nezte”. Ö azonban nem enge­dett és magánéletében is át­törte a rossz hagyományok szo­rítását. Indira Gandhi a legmélyebb és legátfogóbb politikai tapasz­talatot akkor szerezte, amikor anyja 1936-ban bekövetkezett halála után édesapjának, India vezetőjének és a harmadik vi­lág kiemelkedő államférfiénak politikai bizalmasa és állandó kísérője lett. Anélkül, hogy bármilyen hi­vatalos pozíciót töltött volna be, évtizedekig naponta módja volt arra, hogy „belülről szem­lélje” nemcsak az indiai bel­politika mozgását —, hanem a nagy nemzetközi eseményeket is. 1955-ben jutott először hiva­talos pozíció­hoz, amikor a kongresszus munkabizottsá­gának tagjává választották. Négy évvel ké­sőbb, 1959-ben a kongresszus elnöke lett. Ezt a tisztséget vi­szonylag rövid ideig töltötte be, egy időre visszavonult és csak Nehru ha­lála után, 1964- ben lépett is­mét a politikai színtérre — a Sasztri-kormány tájékoztatási minisztereként. Alig két eszten­dő múltán újabb, hirtelen ha­láleset rázta meg az indiai po­litikát. A taskenti pakisztáni­indiai megegyezés másnapján Sasztri hirtelen meghalt. Ebben az időben az indiai kormány­pártot, a Kongresszust heves belső válság gyötörte. A párt jobbszárnyának, az indiai nagy­tőkével összefonódott Szindiká­tusnak a tevékenysége miatt a tömegek egyre inkább elfor­dultak a párttól. Amikor hosz- szas belső harc után az egy­mással csatázó frakciók meg­állapodtak abban, hogy Indira Gandhi lesz a miniszterelnök, - azt hitték, hogy ,,Nehru lányát" választják meg erre a tisztség­re. Tehát: olyan személyiséget, akinek feje felett apja tekinté­lye lebeg, s akit az indiai mil­liók mélységesen tisztelnek —, de aki nem elég erős ahhoz, hogy útját állja a Szindikátus törekvéseinek. Az évek bebizonyították, hogy az indiai jobboldal súlyosan tévedett. Indira Gandhi méltó­nak bizonyult a feladathoz. Volt ereje ahhoz, hogy szembe­szálljon a Szindikátussal, he­ves belső harcokban legyőzze az indiai jobboldalt és a Kong­resszus Párt centrumának és baloldalának támogatásával új reformprogramot dolgozzon ki. Ennek a reformprogramnak a győzelmét hozta meg az 1971- ben megtartott választás. Ez sö­pörte el a Kongresszus szaka- dár jobbszárnyát és gyakorla­tilag abszolút többséget adott Indira Gandhi megújult pártjá­nak. A második, világpolitikai for­dulatot hozó és óriási bátorsá­got igénylő politikai tette az emlékezetes pakisztáni válság­ban tanúsított merész, de kö­rültekintő politikája volt. Ennek végeredményeként teljesen megváltozott India stratégiai helyzete: megszűnt kétfrontos veszélyeztetettsége. A Kong­resszus Párt megújításával és India külpolitikai helyzetének megerősítésével Indira Gandhi megteremtette a nyugalomnak és a stabilitásnak azt a légkö­rét, amelyre az Indiára váró óriási gazdasági feladatok meg­oldásához szükség van. A feladatok gigásziak, mint maga India. De Indira Gandhi személyében olyan vendéget fo­gadunk, aki képes arra, hogy megoldja azokat ?Í5WSÉ# Hófehér falak, feketére lak- | kozott könnyűfém ajtók, ablakok. Az ajtók narancssárga hálóbe- { tétes üvegből készültek el, az ablakon vilógossárga „Reluxa” I fényvédő redőny. Pécsett az óváros és Újme- 1 csekalja határán, az Endresz j György utcában elkészült a ' gyógyszertár és orvosi rendelő. I Az épület kétharmad részét a j gyógyszertár és az orvosi ren- í delő foglalja el, a fennmaradó egyharmad részen lakás és egy méretes szabóság kapott helyet. Az orvosi rendelőket magá­ban foglaló blokkban, egy kör­zeti orvosi rendelő váróterem­mel, gyermekgyógyászati szak­rendelő és váróterem, egy el­különített váróterem a fertőző betegek részére, egy iroda és a labor található. A laboratórium felszereltsége lehetővé teszi majd, hogy az eddigi rendelő intézeti orvosi laborvizsgálato­kat helyben végezzék. A gyógyszertári egység az át­vevő helyiségből, egy laborató­riumból, raktár, öltöző, mosdó és mellékhelyiségekből áll. A szalon nyolcvanöt négyzet- méter alapterületű, szabóműhe­lye, próbafülkék, raktárak, sze­mélyzeti öltözők és mosdókból — áll. A tartalomból: Munkaerő­gazdálkodásunk feladatai (3. old) A Szársomlyó (3. old.) Miniszteri rendelet a szeszes ital árusításáról (5. old.) Vámvizsgálat következik... (5. old.) Úton Baranyában (5. old.) Tito Varsóban saira — a hivatalos program szerint — kedden délelőtt ke­rül sor. * A Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövet­ségének elnöke — hazánk te­rülete felett átrepülve — távi­ratban üdvözölte Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának el­ső titkárát és Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét. PártmunkáskiiltS&ttség érkezett Szovjet pártküldöttség érkezett tegnap este Pécsre Lvovból, — testvérvárosunkból. A kedves vendégeket dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizott­ságának titkára és Sebők Béla osztályvezető fogadta a hatá­ron és kísérte őket Pécsre. Vendégeink hat napig tartóz­kodnak Pécsett, illetve Baranya megyében és üzemeket, intéz­ményeket tekintenek meg, ellá­togatnak egy állami gazdaság­ba és egy termelőszövetkezetbe, valamint a pécsi építkezésekre. Ma délelőtt a szovjet vendé­geket a Baranya megyei Párt- bizottság épületében a Megyei Pártbizottság titkárai és osztály- vezetői fogadják. Szovjet küldöttség Sálsgafása a Vietnami Demokratikus Köztársaságban KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Nyikoláj Podgornij, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Hanoiból hazatérőben Kalkutta repülőterén Joszip Broz Tito jugoszláv köz- társasági elnök, a JKSZ elnöke hétfőn hivatalos, baráti látoga­tásra Varsóba érkezett. A LEMP KB és az Államtanács meghí­vására öt napot tölt Lengyel- országban, A jugoszláv és lengyel zász­lókkal díszített repülőtéren ál­lamfőnek kijáró tisztelettel fo­gadták Tito elnököt. Fogadására megjelent Edward Gierek, a LEMP KB első titkára,' Henryk Jablonski, az Államtanács elnö­ke, Piotr Jaroszewicz miniszter- elnök és más hivatalos személyi­ségek... ............................— V arsó a nemzetközi kommu­nista mozgalom egyik legkiemel­kedőbb egyéniségét megillető rendkívül meleg fogadtatásban részesítette Titót, a repülőtérről a városba vezető útvonalon száz­ezrek üdvözölték. A hétfői lengyel újságok ve­zércikkekben köszöntötték a ju­goszláv párt és állam vezetőjét. Tito elnök hétfőn délután a LEMP KB székházában Edward Gierekkel, a LEMP KB első tit­kárával találkozott. Ezt követően megkoszorúzta a lengyel isme­retlen katona sírját. Este a LEMP KB és az Állam­tanács fogadást adott a jugo­szláv államfő tiszteletére. Ezen pohárköszöntők hangzottak el. A lengyel és a jugoszláv párt­ós kormányküldöttség tárgyalá­Dunánfúli kisvárosok vezető nek találkozója Csóróén Tizenhét dunántúli kisváros párt- és tanácsi vezetői ta­lálkoztak hétfőn Győr-Sopron megye legfiatalabb városában, Csornán. A dunántúli kisvárosok találkozóját immár a negyedik alkalommal rendezik meg azzal a céllal, hogy a sok tekintet­ben hasonló adottságokkal ren­delkező, s éppen ezért hasonló gondokkal foglalkozó városi ve­zetők kicseréljék tapasztalatai­kat. Hétfőn a csornai gimnázium­ban Pödör Pál csornai tanács­elnök és Lombos Ferenc, a Győr-Sopron megyei Tanács el­nöke üdvözölte a dunántúli kis­városok vezetőit, akik a három­napos tanácskozáson elsősor­ban a tanácsi önállósággal összefüggő legidőszerűbb kér­déseket vitatják meg. A műve­lődésügyi osztályvezetők a folk­lórhagyományok rábaközi ta­pasztalataival, a városi párttit­károk pedig a kisvárosi párt­munka módszereivel, s problé­máival foglalkoznak. 1972. június 15—18-án nem hivatalos baráti látogatást tett a Vietnami Demokratikus Köz­társaságban a Szovjetunió kül­döttsége Nyikoláj Podgornijnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége elnö­kének vezetésével. A küldöttség tagja volt Konsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára és Nyikoláj Firjubin, a Szovjetunió külügy­miniszterhelyettese. A szovjet küldöttséget szívélyes testvéri fogadtatásban részesítette a Vietnami Dolgozók Pártjának Központi Bizottsága, a VDK nemzetgyűlésének állandó bi­zottsága és a VDK kormánya. Nyikoláj Podgornij, a szovjet küldöttség vezetője hanoi tar­tózkodása alatt látogatást tett Ton Duc Hang-nál, a VDK elnö­kénél. Le Duan, a Vietnami Dolgo­zók Pártja KB első titkára, Truong Chinh, a Vietnami Dol­gozók Pártja KB Politikai Bi­zottságának tagja, a VDK nem­zetgyűlése állandó bizottságá­nak elnöke, Nguyen Duy Trinh, a Vietnami Dolgozók Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a VDK miniszterelnökének helyet­tese, Xuan Thuy, a Vietnami DP KB titkára, miniszter, továb­bá több más vietnami vezető fogadta a szovjet küldöttséget és baráti beszélgetést folytatott a küldöttség tagjaival. A szovjet és a vietnami fél tárgyalásokat folytatott, ame­lyek során megvitatták a Szov­jetunió és a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság közötti ba­ráti kapcsolatok, harci szolidari­tás és testvéri együttműködés további szilárdításának és fej­lesztésének kérdéseit, valamint a vietnami helyzetet A szovjet küldöttség az SZKP KB Politikai Bizottsága, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány nevében kifejezésre juttatta a testvéri szolidaritás érzését a hős vietnami néppel. A proletár nemzetköziség el­veihez híven az SZKP, a szov­jet kormány, az egész szovjet n£p megadja és ezután is meg fogja adni a szükséges segítsé­get és támogatást a vietnami népnek az imperialista agresz- szió ellen, hazája szabadságá­ért és függetlenségéért vívott igazságos harcában. A felek határozottan elítélik azokat az agresszív akciókat, amelyeket az Egyesült Államok hajt végre a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság, e szuverén szocialista állam ellen és kö­vetelik, hogy az Egyesült Álla­mok haladéktalanul és feltétel nélkül szüntesse be a VDK te­rületének bombázását, löveté- sét és kikötőinek elaknásításót, hagyjon fel a dél-vietnami „vi- etnamizálási” politikával és konstruktív szellemben újítsa fel a párizsi tárgyalásokat. A tárgyalásokat az őszinte­ség, a barátság és az elvtársi- asság légköre jellemezte. * A szovjet küldöttség június 18-án Nyikoláj Podgornij veze­tésével visszaérkezett Moszkvá­ba. i I *

Next

/
Oldalképek
Tartalom