Dunántúli Napló, 1972. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-02 / 128. szám

Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, Hogy szeretett férj, édesapa és kedves ro­kon, DU SALAMON BÉLA gyógyszerész életének 68. évében elhunyt. Búcsúz­tatása 5-én du. 13 órakor lesz a köz­ponti temető Szt. M. kápolnájában. Temetése Szigetváron lesz 6-án, ked­den du. 2 órakor. A gyászoló család. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszönetét a széleskörű rokonságnak, dolgozó­társainknak, ismerősöknek, akik sze­retett édesanyám, OZV. HAUSER ISTVANNÉ temetésén megjelentek, külön köszö­net a sok szép koszorúkért, virá­gokért és résrvétnyilvánitásukkal fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyá­szoló leánya és családja. Hálás köszönetét mondunk mind­azoknak, akik KVOJKA FERENC temetésén részt vettek. Külön köszön­jük az AKOV dolgozóinak a teme­tésen való részvételt. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik részvétükkel, sze- retetükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Dr. Sebők család. Köszönetünket fejezzük ki a Me­cseki Ércbánya Vállalat IV-es üzem vezetőségének, pártszervezetének, szakszervezetének, törne gszervezeté- nek, a bányász zenekarnak, közvetlen munkatársaknak, és az üzem vala­mennyi dolgozójának, akik KOCSIS LÁSZLÓ temetésén részt vettek, kö­szönetét mondunk a Karikás Frigyes úti iskolának, a ház összes lakóinak, ismerősöknek, jóbarátoknak, egyszó­val mindenkinek, akik részvétükkel, virágok és koszorúk küldésével fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. FELVESZÜNK AZONNALI BELÉPÉSRE, BÚTORUZEMUNKHOZ asztalosmunkára férfi segédmunkásokat Betanítást vállalunk. Bérezés megállapodás szerint Munkásszállást és a kollektív szerződésben kiirt egyéb juttatásokat biztosítjuk. Jelentkezés: KOMJATI JANOS üzemvezetőnél. CARBON KÖNNYŰIPARI VALLALAT, Komló, Kossuth Lajos u. 21. Telefon: 20-92. Az üzemek, vállalatok legégetőbb gondja: AZ ANYAGMOZGATÁS A népgazdasógilag is fontos probléma megoldásához FELAJÁNLJUK SEGÍTSÉGÜNKET Kiváló minőségű szovjet gyártmányú emelővillás targoncák jelentős árengedménnyel június 30-ig EP 201-es típusú targonca 22 000,— Ft-tal A 2.8 m emelőmagasságú, 1000 kg teherbísású EP 103-as típusú targoncát 16 000,— Ft-tal OLCSÓBBAN HOZZUK FORGALOMBA Még ma odja fel rendelését a MÜART RAKTARBERENDEZÉSEK ÉS EMELŐGÉP RÉSZLEGÉNÉL Budapest, Vili., Teleki tér 3. szám. Telefon: 141-431. MINTATEREM! SZAKTANÁCSADAS! VEVŐSZOLGÁLAT! alias A köíesdi ..Egyetértés” Mg. lsz (Tolna megye) felvesz íegaláDb 2 eves szakmai gyakorlattal rendelkező nö­vényvédelmi szaktechni­kust vagy szakmérnököt. Jelentkezés: írásban. Szobafestő-mázoló ipari tanulót felveszek. Kapornoki, Munkácsy uiwO 39. szám. Jelentke­zés reggel 6.30 órakor. Balatoni vendegla tóipari egységhez szezonra angol, francia nyelv ismerettel el­mennék pincérnek. Levele­ket a Sallai u. hirdetőbe kérem ..Pincér” jeligére. Boltvezetői képesítéssel, nagy gyakorlattal rendel­kező házaspár Pécsett, vagy Pécshez közeli vegyes, illetve élelmiszerboltba el- he'yezkedne. ..Leinformál­ható” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. __________________ H ázfelügyelőt alkalmazunk 559 keresettel. Két szint, egy lépcsőhöz. Szoba, kony- hás cserelakás szükséges. ,,Belvárosi társasház” jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. 1 __________________ K isgyermek gondozását 2 évtől lakásomon vállalom. Pécs II. kér. Szalai And­ris u. 10'6, X, em. 37, Nyugdíjas asszonyt kere­sünk, könnyű házi munká­ra. ..Becsületes” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Gyermekintézményben dol­goztam, .udvari saját laká­somban 3—6 éves gyermek gondozását vállalom. — ,,Gyermekszerető” je^eére a Sallai utcai hirdetőbe. lakás Külön bejáratú bútorozott szobá házaspár vagy há­rom nő részere június l-re kiadó. Érdeklődni: du. 5 után. László u. 22._____ B alutonlelién, autósüdülő­ben, három fekne.yes ön­álló lakrész vánaiaonak is egesz idényre oéroeadó. Viaszt: „Tízezer” jeugere a PKrfxSZÖV Reklámiroda Pécs. Saiiai u. 31-be. Elcserélném budapesti egy- szooa, Konyha, spejzos, tiszta, száraz, oicsóoeru, a.agsoros laaasomat pécsi­re. Krjszt Anna nővér, X., Gergeiy u. 16. Elcserélném kétszoba, össz­komfortos, távfűtéses, IV. em. lakásom kertes házért t-ecs és környékén, „bzent- lörinci előnyben” jeugere a, Bem utcai hirdetőbe. Eltartási szerződést kötne igénytelen, idős nyugdíjas as:z(ty. szCp központban lévő lakással, leinformál­ható értlemlségi egyedül­álló nővel. „Hatvanig” jel­igére a Bem utcai hirde­tőbb__________________ S zétköltözök. Két külön­álló egyszooás, komfortos lakást cserélek kétszoba komfortosra belvárosban. Pécs, Bajcsy-Zs. út 6. Magán orvosi rendelőnek belvárosi lakás kiadó. — „Hullám” jeligére a Sallai utcai hirdetőpe. Harkányi társasüdülőben egy szoba, összkomiortos iakrész, három íeknenyei vállalat részére kiadó. — „Közel a strandhoz” jel­igére a Saiiai utcai hir­detőbe. _________________ B alatonfenyvesen (Alsóbéla- telep, vasútállomás mel­lett), Dózsa György tér 3. Vörös, 2 ágyas komfortos szoba egész Idényre, vagy turnusokra kiadó._________ E lcserélném a Megyeri úti sorompónál lévő kétszoba, konyha, előszobás, gazdál­kodási lehetőségekkel, több melléképületekből álló szu- terlnos lakásomat, egy ki­sebb lakásért. Érdeklődni: földszint balra. Csak vas­utasok jelentkezzenek. Belvárosi kettő szoba kom- iortos, földszinti öröklaká­somat elcserélném kiseob komfortra vagy íőbérieti lakást beszámítok. „Bal­kon” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.__________________ C sinos kis villa kiadó. Fonyod, Beiateiep legszeoo neiyen. Teieion:__12-'ii.___ E lcsrémém egy szoba kom- íortos, (tea-konyhás) II. em. .akásom kétszobásra. Kűiönbözetet térítek. „III. kér.” jeiigére a Sallai u. hirdetőbe. 1 szobás, szövetkezeti la­kást, garzont csereiek vagy e,adom. „üjmeszes” jel­igére a Saiiai u. hirdetőpe. Elcserélnem belvárosi négy szoba, Komfortos lakásom egy kétszoba, összkomfor­tosra es egy egyszobásra. Választ: .Tanácsi legyen” je.igére a Saiiai utcai hir- de tőbe. Bútorozott külön bejáratú szoba két diáknak kiadó. Kórház tér. Tel.: __45-72. E lcserélném új, fehérhegyi haromszocás, kertes csalá­di házamat két és félszo­bás tanácsi összkomforto­sért. „Ráfizetés” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. _ Balaionfenyvesen, vízpart mellett szobák kiadók. — Érdeklődni: Pécs, Kalinin U. 31. ___________________ K ülön bejáratú bútorozott szoba kiadó, dolgozó nő vagy férfi részére. Dr. Münnich F, u. 22. A./14. Elcserélném négy helyiség­ből álló, földszintes, bel­városi lakásom egyszobás­ra, vagy garzonra. „Eme­let” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.__________________ A lbérlet két nő dolgozónak kiadó. Cím: Dékány And- rásné, III. Építők u. 18/b. Távfűtéses, kétszoba, össz­komfortos szövetkezeti la- kásomat elcserélném ugyan­ilyen egyszobásra. „Kp” jeligére a Saiiai utcai hir­detőbe. ingatlan tiáromszobás csaiadi ház, mellék- és gazdasági épü­lettel eladó 65 ezerért. Bánfa, Petőfi S. u. 100. Buszmegálló előtte. Érdek­lődni : a helyszínen min­é;3n nap. ___________________ T écsi-tónál 200 négyszögöl telek eladó. „Gyümölcsfák­kal” jeligére a Sallai ut­cai hirdetőbe._____________ P écsi Szőlészeti Kutató mellett 443 négyszögöl sző- iő sürgősen eladó. Rác- város 7, Szabó. Vasas II. Liget u. 34. ház­rész e'adó. Érdeklődni: a helyszínen. Kereszteséknél. Makár,elön .;50 négyszögöl erdő, vikendházzal sürgő­sen eladó. Érdeklődni: ciu. 5 órától. Márton u. 22. Szabóék. Házhely íeisőmeszesi isko­la közvetlen közelében, építőanyaggal eladó. Ér­deklődni: Középmeszes, Apaify u. 73. sz._________ H étvégi teleknek, házhely­nek ideális négyszázas gyü­mölcsös, lakott utcában olcsón eladó. Esetleg meg- osztva, Cim: Kisdaindol 30. Balatonszárszón, vízhez közel 125 négyszögöl telek eladó. Kaposvár, Kölcsey utca 88,___________________ H arkányban. Ságvári End­re utca 30. számú ház el­adó. Érdeklődni: minden nap 14 óra után a hely­színein^ ___________________ E gyszoba, konyha, éléskam­rás öröklakás (másfél szo­básnak is berendezhető), beköltözhetően e,adó. Pécs, Tor da utca 4. __________ Kaposvári kétszoba. hallos, összkomfortos. Központi fű- téses, szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Cim: Ka­posvár, Arany u. 74. L lh. fszt. 2._______________ A ranyhegy legszebb részén 340 négyszögöl szőlő, gyü­mölcsös. épülettel eladó. Érdeklődni: Major u. 2. Telefon: 38-56, Víkend teleknek alkalmas 200 négyszögöl mandulás eladó. B alles út 43. Háromszoba, konyha, kam­ra, előszob Is, szuterinos lakás eladó. Érdeklődni: Villány, Dózsa György u. 26. sz.____________________ E ladó azonnal beköltözhető három szoba, összkomfor­tos, kertes új ház. Pécs, III., Jácint u. 0.________ B elvárosban, nagy családi ház eladó, egyszoba, kony- hás lakáscserével beköltöz­hető. „Garázslehetőség” jeiigére a Bem utcai hir- detöbe. Eladó háromszobás, légfű- téses, kertes családi ház. I. kér. Sarló u. 23. Vidámpark alatt szépfek- vésü szőlő, épülettel, fel­szereléssel olcsón eladó. Tettye utca 21._________ O rfűn. a Pécsi-tónál 70 négyszögöl telek, féligkész épülettel eladó. Érdeklőd­ni: Tekeresen, Ágostonék- nál Eladó kétszoba, konyhás családi ház a hozzá tar­tozó 500 négyszögöl szőlő, présház, pince, teljes fel­szereléssel Kózepdaindol- ban. A buszmegállótól 5 percre. Érdeklődni: Pécs, III. kér. Garai u. 32/c. II. em. 6. Lakást beszá­mítok. ______________________ R aktár Mártírok u. 13. bérbeadó vagy eladó. Pécs, Szilágyi Dezső u. 42. eme­let. __________ ______ Családi ház eladó Urögi utón 189. sz. Lajkó meg­álló. Vöröshegyi. Ugyanott 506 négyszögöl szőlő is.__ F onyódon, a Mecsek tár­sasüdülőben A. ép. I. eme­leti iakrész eladó. „Víz­parton” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Vasárnap a helyszínen megtekinthe­ti__________________________ P ecs I. kér. Deák Ferenc u. 66. alatt 240 négyszögöl szőlő eladó. — Víkeudház építhető.____________________ V ennék 200 négyszögöl kö­rüli gyümölcsöst, vagy öreg szőlőt Amómakár, Jakao- ixegyi út környékén. Aján­latot: „Készpénzzel fize­tek” jeligére a Sallai ut- cal hirdetőbe kérem. A turonyi hegyen uj és régi üitctésü szoiö, vala­mint üres terinet eladó. Szép fekvésű. Érdeklődni: Szalántán, Roms.cs Tipor, Fó u. 48,__________________ Kétszintes családi ház családi okok miatt sürgő­sen áron ami e.adó. Pécs, I. Bródy Sándor u. 72. Abaligeten, tóhoz közeli i25 négyszögöl vikendteiek építési engedéllyel eiadó. Érdeklődni: Könyök u. 19. Egerv áriné. Háromszobás, személyzetis öröklakás beköltözne tóén eladó. Semmelweis u. 2., magasföldszint. VI. 2—4­íg, délután 1—6-ig.______ O rfiín, a kis tónál víkend- ház eladó fizetéskönnyí­téssel. Érdeklődni: Czige- lédi János, Sallai u. 14. udvari emelet 1. Föld kertészkedésre is al­kalmas a patacsi vasúti örháznál, sürgősen eladó. Urögi út 35. Vajda. 540 négyszögöl szőlő, gyü­mölcsös Mecsekalja, Alsó­hegy 13. sz. a.att építési lehetőséggel eladó. 23-as busz, Hetes! megállótól 5 percre. ___________________ 400 négyszögöl gyümölcsös, szőlő, lakható épülettel el- adó. Középdaindol 71. sz. Pécsújhegyen, Rezgő u. 15. szám alatt kétszobás la­kás, melléképületekkel és 612 négyszögöl szőlővel ei­adó. Érdeklődni a 7. szám alatt. 16M négyszögéi szántóföld Uaznelynek is megfelelő, eladó. Pécs, I. kér. Rezgő utca 7. szám alatt._______ Beköltözhető szoba, kony­hás családi ház, 340 négy­szögöl szőlő, gyümölcsös donátusl kápolnánál olcsón eladó. Géczi, Csurgódülö з. sz^_____ . Szabolcsfalu mellett 200 m2 gyümölcsös, 3 helyi­ségből álló kis lakható épülettel eiadó, vagy la­kásért elcserélhető. „1999- es” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. __________________ K ertváros, Bókay J. u. 26. sz. családi ház eladó. Ér­deklődni: szombat, vasár­nap egész nap a helyszí­nein______________________ F onyód, Bélatelep legszebb helyén, üdülő íek is alkal­mas családi ház eladó. Balatonhoz, állomáshoz, melegvízhez 5 perc. Vág- vöigyi János, Fonyód, Bé- latelep. Bánók B. u. 68. 250 négyszögöl szőlő eiadó. Víz. busz van. Mecsek- szetitkúi, 39. sz. alatt. 400 négyszögöl terület te­lepítésre előkészített, Pata- cson, közvetlen a falu fö­lött 32 000 Kp.-ért eladó. Érdeklődni: Szalai András и, 10, TX. em. 33, Kertes családi ház. gaz­dasági épülettel oeköltöz- hetően eladó. Szigetvár, (Hóból) Mátyás király u. 38. sz. Érdeklődni: Papp Bélánál. Kertes, szuterinos családi ház eladó. Tolbuhin út 128. sz. adásvétel 8-as állványos, acéltüágyas sikjeötőgép olcsón eladó. Pécs, Szabó József u. 1. Zalai, Eladó bontásból 160x100 spalettás ablakok, 160x160- as vasablak, 5 m hosszú gyümölcsfa rermetező cső. Pécs, Rácváros 5, Fiatal fehér bakkecske el- adó. Diczmalom u. 16. sz. Balokányfürdőnél. Tizenkét darabból ál­ló, diószinű cseh kom­binált szobabútor el- adó. Könyök u. 16. sz. Krizantén dugvány szapo­rít óból, azonnali szállítás­ra megrendelhető. óriás fehér, törpe fs szálas. Blanche 1.40, Ondlne 1.80 Ft/db. Salgótarján. Pf. 116. __sz.____________________ K eresek megvételre, orosz mosógéphez való gumi­henger csavarót. Vak Boty- tyán u. 70. Vámos. Zománcozott fürdőkád új állapotban, ugyanott 170x 110-es dupla ablak, Zsol- nay cserépkandalló alig használt eladó. Kozármis- leny, Rákóczi u. 12. Sertéstrágya eladó, szállítást ta vállalja a*. ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VALLALAT HIZLALDÁJA. PATACS, TELEFON: 29-35. Vennék jő állapotban lé­vő, rövid kereszthúros, páncéltőkés zongorát vagy pianinót részletre. Fülöp Miklós, Aradi vértanúk u. 8. sz.___________________ H étéves fejőstehén és egy háromhónapos bikaborjú eladó. Levang Jakab. Ko­vácsszénája. Törzskönyvezett, másfél­éves puli kankutya és sa­ját termésű fehér bor el­adó. Bródy Sándor u. 19. Felsőmeszes. Eladó modem, újszerű komoináltszekrény, új üve­gezett ajtólap. Tanácsiláz köz (Városház köz) 2. sz., félemelet ‘óbbra, első ajtó. Szalagfűrész ■ és darálók különböző nagyságban, vi­lágítási áramra is eladók. Rózsahegyi István lakatos, Pécs, D.czmalom u. 1. sz. (Balokánynál.) 20 W-os erősítő, keverő, hangialak, mikrofon eladó. Vörös, József utca 23. III. *iatal anyadisznó, egy hét múlva fiai és töraskonyvé­céit szülőktől szárma/,o puli kölykök Olcsón eladok. — urögi fasor 64. Törzskönyvezett tacskó ko.ykök eladok. Pécs. 1. í ündér utca 25. Világos heverő eladó. Har­gita utca 8. földszint 1. Juhász. Eladó konyhabútor. Geisler Eta u. 19., alsó Kovács. udvar, Morzsolt kukorica eladó. Dankó Pista u. 6. (Balo­kány fürdő mögött). 4 darab kecske eladó. — Gyód 93. sz. Világos Mecsek háló be­téttel és egy rekamié el­adó. Kovács Slpeki, Pécs- bányatelep. Gesztenyés u. 8. sz. Egy hármasszekrény és egy kisipari olajkályha kifo­gástalan állapotban elköl­tözés miatt sürgősen eladó. Szigeti út 126. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának <apja Főszerkesztő Mitzk' Ervin Szerkesztőség °écs, Hunyadi út M leieton 15-32 15-33. 21-60. Szerkesztőségi ügyelet 3—2C Dióig 26-22. 20 árc utár Kiadja a Baranya megye '„apkiado Vállalat Felelős kiadó 8rour Károly Kiadóhivatal pécs. Hunyod' út n fe'eio' 15 32. 15-33, 21-Ó0. Telexszám *2-320 Kéziratot nem 5rzüm< meg es nem adunk vissza 50-00, 60-11 12-80 50-00. 6011 AECSl SZIKRA NYOMDA pécs Munkácsy Mihály jtco IC s? — pe'e ő vezető Melles Rezső ferjeszti j Magya ^osta Előfizethető o helyi postahivata'okná’ es a kézbesítőknél Előfizetés' dij egy hónapra 20,— forint Indexszám: 25 054. Eladó konyhabútor, villany­tűzhely, kisipari olajkály­ha. Tompa M. u. 21. sz. Reizer. sgesz nap. _______ F érfikerékpár jó állapot­ban eladó. Szikla utca 2/1. 12—7 óráig. Trabant Combit Wartburg­ra cserélek vagy eladom. Ugyanott Trabant hátsó szélvédő, ülések és ta’ik eladó. Magyarürögi u. 120. CSEPEL 350-ES karosszéria-elemek (üzemanyag­tartály, kipufogódob olatóvasalások, sármentők sib.), valamint CSEPEL 350-es é* 450-es felújítót4 TEHERGÉPKOCSIK raktárról kaphatók. 9 sz. Szakmunkásképző Intézet, Budapest, XIII., Váci út 179. Telefon: 201-152. Szétszedhető fa garázs el­adó. Könyök utca 16. sz. Makai._________________ K ifogástalan 601-es Tra­bant eladó. Nagyharsány, Kossuth L. u. 230. Sebességváltó alkatrészt, . vagy komplett sebességvál­tót vennék. A válaszokat „Skoda 445” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe ké­rem. BMW 1800-as TI 1967-es személy­gépkocsi újszerű állapotbpn eladó, OTP-re is. .ENAULT 4-es személygépkocsi kitűnő állapotban eladó. Megtekinthetők: Baranya megyei Autó- és Motor­javító Szövetkezet, Pécs, Diósi út 49. Telefon: 52-34. Eladó Fiat 500-as CX íendszámmal. Érdeklődni: -cózsahcgyi Ferenc. Sza­muely u. 1/2. fszt. 2. sz. Szombat 5 óra után. Keresünk megvételre 3 tonnás, üzemképes légfékes pótkocsit Cse­pel D 450-es tehergép­kocsihoz. Baranya me­gyei Autó- és Motor- javító Szövetkezet. — Pécs, Diósi út 49. sz. Telefon: 52-3 4. Eladó 1300-as Simca. Pécs, Páfrány utca 7. IV. 2. 408-as Moszkvics elmdá. — Kai inin u. 43/5. t* lö Pannónia 13 000 km, betegség miatt eladó. Ara­di vértanúk u. 55. sz. Kitűnő állapotban lévő .'5 to-as Polski Fiat elfő­gadható áron eladó. Ér­ueklödni: 54-14-es telető­hon. Kifogástalan állapotban .evő 1500-as, 4 ajtós Opel, felújított' motorral, sürgő­sen, áron f-iul eladó. Ér­dek1 ódm: 15 óra után, va­sárnap és hétfőn egész nap. Pécs. Enirssz Gy. u. 1/a. VIII. em. 1 ajtó. — Demeter János ETELKA! Levelét meg­kaptam. Címet kérem. Dr. Cs. Ferenc. I. kér. Tanács mögötti baromfitelep 190 nl2 épület elárusító hellyel átadó. — Ugyanott tenyésztojás minden mennyiségben kapható. Angol nyári nyelvkurzus kezdőknek, haladóknak, diákoknak délelőtt is. TeL: 26-04/87. /ún/us 5-én nyílik Pécsett A CITROM UTCA 6/B. SZÁM ALATT (»olt Vasudvai helyén) a TÜZÉP Vállalat barkácsboltja Uj szolgáltatással jelentkezik az első pécsi barkácsbolt. • Méretre vágott lemezek éi faanyagok 9 Színes fürdőszoba berendezések • Színes csempék • Gyalult deszkák, lécek 9 Egyéb hasznos hulladékok • Barkács-szerszámok • Festékek, lakkok Nyitva : délelőtt 10—12 óráig, délután 14—17.30 óráig szombaton; 9—14 óráig. TÖLTSE SZABAD IDEJÉT HASZNOSAN! • BARKÁCSOLJONI Dolgodéig cif TAKARÍTÓNŐT délelőttös műszakra felveszünk. 500-as Szakmunkásképző Intézet, Rét u. 41 (3934) A SZENTLÖRINCI malomüzem rak­tári és malmi dolgozókat felvesz. (3941) GÉPKOCSIVEZETŐT KERES FELVE TELRE o Postai Gépjármű Szállítási Üzem. Pécs, Diósi út 51. sz. (439120) A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ AZON­NALI BELÉPÉSSEL SZÍNPADI MUNKA­SOKAT ALKALMAZ. (3923) SEGÉDMUNKÁST műszaki érzékkel, azonnal felvesz ipari szövetkezet. — Jelentkezés a személyi adatok és ed­digi munkahelyek rövid ismertetésé­vel. — „Önkényes kilépő nem lehet" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. (439168) FELVÉTELRE KERESÜNK VILLANY­SZERELŐ szak- és segédmunkásokat, kályhás és telepi segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelent­kezés: Pécsi Építőipari Szövetkezet, Pécs, Felszabadulás u. 16. Részleg- vezetőnél. (439174) MIKROBUSZRA D VIZSGÁS jogo­sítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt felvételre keresünk. — Bérezés meg­egyezés szerint. — Jelentkezés: Pécsi Építőipari Szövetkezet, Pécs, Felsza­badulás u. 16. — Szállítási osztály. (439173) MŰSZAKI VEZETŐT KERESÜNK ke­reskedelmi vállalat részére, pécsi munkahelyre. Ajánlatokat „Szakkép­zett" jeligére a Sallai utcai hirde­tőbe kérjük (438634) A HÍDÉPÍTŐ VALLALAT pécsi épí­tésvezetősége (Málomi út 4.) üzemi gyakorlattal rendelkező hálózati vil­lanyszerelő szakmunkást azonnal fel­vesz. (438482) ADMINISZTRÁTORT ói unyi I várttá rtó- nak felveszünk. Jelentkezés: AMFORA UVERT, Megyeri út 59. Raktárbázis. (438615) A KAKOV Pécsi Üzeme felvételre keres egy nem nyugdíjas telepőrt. — j Jelentkezés: Légszeszgyár u. 30. sz. alatt a telepvezetőnél (439169) VILLAMOS telepkezelőt azonnalra i felvesz c Komlói Kőbánya. (438617) ! MOST végző általános iskolásokai j is felvesz wickel varrásra (betanulási I idő egy hónap) és lasch gépre (be- | tanulási idő négy hónap átképzés- i nek a Kesztyűgyár pécsi 1. sz. üzeme ; (Hőerőműnél) (438571) A PÉCSI HŐEP.OMU Vállalat cím festő, lakatos és bádogos szakmun­kásokat, vízelőkészítő berendezés ke­zelőket, férfi és nő» segédmunkáso­kat keres felvételle. (439151) felvesznek 1 A KPM KÖZÚTI Igazgatóság gépé­szete felvesz gépkocsivezetőket azor»- j nali belépéssel. Jelentkezés a hely- | színen, Pécs, III., Rácváros 68. szám alatt. (3932) GYAKORLATTAL rendelkező gyort­és gépirónöt felvesz a Pécsi Bőrgyár. Fizetés megegyezés szerint. Jelentke­zés a kereskedelmi főosztályon. (439106) A DÉL DUNÁNTÚLI GÁZGYÁRTÓ és Szolgáltató Vállalat, Pécs, Fel- szabadulás úti és Légszeszgyár utcai telepére, változó munkakörű beosz­tással segédmunkásokat, nyári szün­időben középiskola valamely osztá­lyát végzett diákokat és éjjeliőrt al­kalmaz teljes napi munkaidős beosz­tással. Jelentkezés: Pécs, Felszaba­dulás u. 107. sz. Munkaügyi osztály. (439202) A PÉCSI FÉMIPARI VÁLLALAT esz- tergályos, géplakatos, szerszámkészí­tő lakatos, marós szakmunkásokat, valamint női és férfi segédmunkáso­kat, továbbá gyors- és gépírót keres felvételre. Jelentkezés: Pécs, Felső­malom u. 13. sz. alatt. (439175) Fölveszünk 16 évet betöltött, fiatal lányokat és asszonyokat újonnan létesített korszerű üzemünkbe KÉTMÜSZAKOS MUNKAHELYRE. Könnyű, tiszta, ideális munkakörülmények. Fizikai dolgozók részére, vidékieknek szállást biztosítunk. Jelentkezés; OGV BUDAPESTI PALMA GUMIGYÁR Bp. IX., Lenh* -* u. 3. sz Telefon: 140 360, 136-880

Next

/
Oldalképek
Tartalom