Dunántúli Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 106. szám
10 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1972. május 7. HÍREK 1972. MÁJUS 7 VASÁRNAP Szeretette/ köszönt/ük névnapjuk alkalmából GIZELLA nevű kedves olvasóinkat ♦ A Nap kél 4.19, nyugszik 19.04 órakor. — A Hotd két 1.16, nyugszik 11.58 órakor. J Olvasóinkhoz! Olvasóink, előfizetőink bizonyára észrevették, hogy tegnap lapunk oldalszám-terjedelme a szokásosnál kevesebb, nyolc oldal volt. Ma viszont a hagyományos tizenkét oldallal szemben a Dunántúli Napló tizennégy oldalon jelent meg. Olyan változás ez, melyet rendszeresíteni kívánunk. Természetesen a változásokért magyarázattal tartozunk olvasóinknak, előfizetőinknek. Örvendetes tényként állapíthatjuk meg, hogy lapunk példányszáma hétköznap megközelíti a 75 ezret, vasárnap és ünnepnapokon pedig néha még a 76 ezret is meghaladja. A jelenlegi újságnyomó rotációs gépünkön egyre több gondot jelent számunkra e nagy példányszám időre történő kinyomása, hiszen olvasóink, előfizetőink joggal várják, hogy reggel korán kézbe vehessék kedvelt napilapjukat. Ezért is határoztuk el már korábban, a Szikra Nyomda vezetőivel együtt, hogy hétköznap, a nyolc oldalas újságot, egyszerre négy példányban nyom juk a gépen, hogy ezáltal a nyomási időt csökkentsük, este későbben történjen a lapzárta, frissebbek legyünk, de reggel időben jelenjen meg lapunk. Sajnos, amikor nyolc oldalnál nogyobb terjedelemben nyomjuk a lapot, a jelenlegi nyomógép hem teszi lehetővé a négy- példányos, hanem csak a kétpéldányos nyomást. így o nyomási idő megkétszereződik, korábban kell lapzártát csinálni, és nem mindig sikerül időre a lapot eljuttatni olvasóinkhoz. Közvéleménykutatásaink, újságíró—olvasó találkozóink során joggal bírálták szerkesztőségünket, hogy szombaton és vasárnap későn kapják kézhez a lapot. Nos ennek a késésnek ez volt az oka. A most bevezetett változás lehetővé teszi, hogy szombati lapunkat is időben kapják meg olvasóink, előfizetőink. Szombati korábbi lapzártánkkal, vasárnapi mellékletünk időbeni szerkesztésével igyekszünk biztosítani azt is, és ebben a nyomda segítségünkre van, hogy vasárnapi lapunkat minél korábban kapják meg olvasóink, előfizetőink. Szeretnénk felhívni olvasóink, előfizetőink figyelmét arra, hogy az oldalterjedelem elosztásában történő változás, semmilyen csökkentést nem von maga után. lapunk heti oldalterjedelme változatlan marad. A szombati lapunkban eddig megjelent, és kedvelt oldalaink, mint az Otthon-Család, a Tudomány-Technika, a Fiatalok oldalak a jövőben vasárnap jelennek meg, ezzel is bővül sokszínű, érdekes vasárnapi mellékletünk. Reméljük, hogy olvasóink, előfizetőink megértik a fejlődéssel, példányszám-növekedéssel járó gondjainkat, helyeslik intézkedéseinket és továbbra is érdeklődéssel olvassák lapunkat. Ezt halljuk! A Pécsi Stúdió jövő heti műsoráról A kedvelt sorozat-műsorok között szerepel a kedden 17 óra 30 perckor elhangzó „Sárgarigó szépen szól . . .". Népdal kezdődik e szavakkal, népdalokról szól a műsor is: a mind erőteljesebben működő Páva-körökről, a délszláv dalok fesztiváljáról, a német énekesek versenyéről, illetve ezek baranyai résztvevőiről, és zenés kéréseket is teljesít a műsor szerkesztője: Várnai Ferenc. Ugyanezen a napon hallhatjuk a „Szót kérünk” sorozatban j Laky Rudolf negyedórás riportját Sásáról, pontosabban az ingázókról, azokról a sásdiakról, akik kora hajnalban elindulnak munkahelyükre: Pécsre, Komlóra, Dombóvárra, Kaposvárra. Ezután a Sopianae Kamarazene- kar új stúdiófelvétele szólal meg a komoly zene barátainak örö- í mére. Szerdán a „Hét közben" cí- j mű, mindenki kedvére összeáll!- j tott muzsikával fűszerezett ri- J portműsorban többek között kiskertek tulajdonosaival beszélget Nógrádi Erzsébet, és tájékoztatás hangzik el a telekren- deleiről. Csütörtökön fontos gazdaság- politikai kérdés; az üzemszervezés a témája annak a kerek- asztal-beszélgetésnek, melyet gazdasági szakemberek, köz- j gazdászok közreműködésével dr. ! Nagy József, a Megyei Pártbizottság titkára vezet. A csütörtöki műsor zenei részében a kérészi és magyaregregyi kórus I énekel, illetve színházi tudósítás i hangzik el a Trubadúr bemuta- j tója alkalmából. Pénteken Kovács Imre készít ! riportot „Érettségizők tablója” j címmel. A „Szabad szombat” című összeállítás a hétvége rádió- ! műsorában egy pécsi amatőr filmklub munkájáról, a kaposvári könyvtárról és a MEZŐGÉP j cserkúti telepe egyik dolgozójának nemes hobbyjáról, a nép- J rajzi gyűjtésről ad tájékoztatást. Vasárnap mutatkoznak be a mikrofon előtt az itthoni közönségnek a Tanárképző Főiskola [ keszthelyi Helikonon járt, díjnyertes fiataljai. ♦ — A Pogányi Tavasz Termelőszövetkezetben május 12-én tartják a Minisztertanács vörös vándorzászlajának átadás-átvételi ünnepségét. A tsz gazdasági és pártvezetősége ebből az alkalomból Pogány — Kiváló [ termelőszövetkezeti gazdaság J címmel újságot jelentet meg. A í lap a Pécsi Szikra Nyomdában I készült — 500 példányban. — Import gépkocsihuzatoti ismét nagy választékban érkeztek a Pécsi ! ÁFÉSZ Ha! tér 5. sz. alatti Gumiáru I Szaküzletébe. (x) j — A Pécsi Orvostudományi Egyetem május 8-án, hétfőn délután 5 | órakor a Központi Épület (Szigeti út 12.) IV. sz. tantermében tudományos ülést tart. — Tárgy: Huszák István (Ideg-Elmekórtani Klinika, Szeged) : Kísérleti adatok a schizophrenia kémiai pathologiájához. Juhász Pál (II. sz. Neurológiai és Psychiatriai Klinika, Budapest): A neurosis morbidi- ■ tásának emelkedése egy magyar falu utolsó tíz esztendejében. — Molnár László (Ideg-Elmegyógyászati Klinika, Debrecen) : A liquor összetételének változása halál után. Tariska István (Orvostovábbképző Intézet Ideggyógyászati Tanszék és Országos Ideg- ! Elmegyógyintézet, Budapest) : Exogén tényezők befolyása az Alzheimer-féle betegség kórszövettani elváltozásaira. Mérei Tibor (Ideg-Elmegyógyászati Klinika. Pécs) : A központi idegrendszer érbetegségei sebészeti kezelésének problémái. ♦ Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: nappali felhőképződés, szórványosan előforduló záporral, zivatarral. Mérsékelt, napközben időnként megélénkülő, változó irányú szél. Az évszaknak megfelelő hőmérséklet. Várható legalacsonyabb éjszakai hömérsék'et 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Hetes névadó ünnepséget tartottak tegnap a Marx Kárcly Körgazdaságtudományi Egyetem pécsi kihelyezett tagozatán. A bensőséges ünnepségen Szűcs Tünde, Szűcs Ivette, Harmath Beáta, Körinek Tamás, Máthé Szabolcs, Pintér Zoltán és Sipos Béla kaptak utónevet. A névadó ünnepségen a Gyárvárosi Általános Iskola úttörői adtak műsort Szokolai felv. SPANYOL LÉGÜGYI DELEGÁCIÓ ÉRKEZETT HAZÁNKBA A MALÉV madridi járatának megindulása alkalmából magyar légiforgalmi küldöttség járt Spanyolországban. A látogatás viszonzására a MALÉV menetrendszerinti járatáp pénteken éjjel 21 tagú — a spanyol légügyi főigazgatóság vezető munkatársaiból az Iberia légitársaság, valamint spanyol utazási irodák képviselőiből és a sajtó munkatársaiból álló — légügyi küldöttség érkezett hazánkban. A vendégek öt napig tartózkodnak -Magyarországon, s megismerkednek Budapest nevezetességeivel, s ellátogatnak a Du- na-kanyarba. ♦ — Egészségügyi küldöttség utazott Genfbe. Dr. Farádi Lászlónak, az egészségügyi miniszter első helyettesének vezetésével szombaton délelőtt magyar egészségügyi küldöttség utazott Genfbe. A delegáció részt vesz az egészségügyi világszervezet 25. évi rendes közgyűlésén. ♦ AUTOSOK-MOTOROSOK FÓRUMA A Fegyveres Erők Klubja a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya támogatásával április hónapban nagy érdeklődés mellett rendezte meg az első autósok- motorosok fórumát. A kedvező visszhang, az elhangzott vélemények és javaslatok alapján 1972. szeptemberétől 1973. májusáig rendszeres sorozatként nyilvános szakelőadásokat, ankétokat rendeznek autósok és motorosok részére Pécsett a Váradi Antal utca 11. sz. alatti klubhelyiségben. A rendezvények havonta egy alkalommal a külön programban meghatározott időben kerülnek lebonyolításra. A rendezvényeken helyet kapnak közlekedésrendészeti, műszaki, jogi, egészségügyi és egyéb, a közúti közlekedéssel kapcsolatos kérdések. A tervek szerint az előadássorozat 1973. májusában a Kossuth Lajos utcában, a már felújított Fegyveres Erők Klubjában, budapesti és pécsi művészek közreműködésével Ki mit tud a közlekedésről című vetélkedővel zárul. A vetélkedő győztesei értékes jutalomban részesülnek. A rendező szervek elképzelése szerint erre az eseményre a Magyar Televíziót is meghívják. Az előadássorozat résztvevői között részvételi zsetonokat osztanak ki, és aki a nyolc előadás közül öt előadáson részt vesz, illetve öt zsetont felmutat, az belépődíj nélkül vehet részt a műsoros vetélkedőn. A végleges program kidolgozása előtt az áprilisi fórum-javaslat alapján az érdeklődők a kéréseiket, javaslataikat 1972. július 30-ig Fegyveres Erők Klubja Autó- sok-motorosok fóruma megjelölésével levélben küldjék be. Reméljük, hogy Pécs város autósmotoros társadalma szívesen fogadja és támogatja ezt a hasznos kezdeményezést. Tanácstagi fagaiisírák Május 8-án: 37. sz. választókerületben ifj. Garamszegi Gyula (Köz- tisztasági Vállalat, Rózsa Ferenc u. 17.), 18 órakor; 44. sz. választókerületben Jozipovics István (Budai I. Alapszervezet székháza), 17 órakor; 54. sz. választókerületben dr. Sebők Imre (Székely Bertalan úti Általános Iskola), 18 órakor; 83. sz. választó- kerületben dr. Szabó Dezső (Tiborc utcai Általános Iskola), 18 órakor; 91. sz. választókerületben Mátrai Árpád (Ércbánya Vállalat KISZ-Klubja), 18 órakor, 95. sz. választókerületben Komáromi Zsuzsanna (Építők úti Általános Iskola), 18 órakor; 103. sz. választókerületben Tamásovits József (Palacsi Művelődési Ház), 18 órakor. Május 9-én: 48. sz. választókerületben Bódis Józsefné (Susogó vendéglő), 17.30 órakor; 90. sz. választó- kerületben Marosi Károlyné (39-es dandár úti Általános Iskola), 17 órakor. Május 10-én: 4. sz. választókerületben Keresztúri György (Vasas I. falui kultúrotthon), 18 órakor; 40. sz. választókerületben Nemeskéri László (Építőipari Vállalat, Rákóczi út 56.), 16 órakor; 46. sz. választókerületben * Lőcsei Ferenc (Tettye vendéglő), 13 órakor. Május 12-én: 10. sz. választókerületben Fulmer József (Szabolcstelepi Általános Iskola), 18 órakor; 31. sz. választókerületben Csiszár Sándor (Erzsébettelepi kultúrotthon), 18 órakor. ♦ — A Kisgrafika Barátok Köre május 8-án, hétfőn délután öt órakor rendkívüli összejövetelt tart a Pécsi Kisgalériában, a Színház téri Hírlapolvasóban. Ez alkalommal kerül sor Nagyfenyvesi Valéria festőművész kiállításának megnyitására is. — ÉRTESÍTÉSI A TITAN Kereskedelmi Vállalat 1972. május 10-i hatállyal a Szerszám és Kisgépérlékesítő Válla- lat által felszámított TEK felárakat a kéziszerszámok fogyasztói árába beépíti, ami összességében 5 százalékos árnövekedést eredményez. (x) — Kazaltűz — 40 ezer forint becsült kár. Tűz pusztított pénteken Kaposszekcső községben. Kigyulladt és elégett egy búza- szalmakazal, amely a helybeli termelőszövetkezet tulajdona volt. A becsült kár értéke 40 ezer forint. A tűz keletkezésének okát vizsgálják. — SELYEM HÉT A HAL TÉREN I NADJA, SPÉZIA, JOYCE ÉS LAONI- DASZ SELYEM MARADÉKOK 25,— FT —35,— FT-IG A HAL TÉRI RUHÁZATI BOLTBAN. (x) ♦ Dolgozókat felvesznek A VOLÁN 12. sz. Vállalat felvesz forgalmi ellenőröket. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek. — Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. Munka- ügy. <—) A POSTA Központi Járműtelep személy- és tehergépkocsi-jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt felvesz. — Jelentkezés a misinatetöi tévéállomáson 1972. május 8-án, hétfőn 8—13 óráiq, Tóth Ferenc megbízott garázsvezetőnél. (437227) Lottó A 18. játékhéten öttalálotos lottó- szelvény nem akadt. Az egyes osztályokra jutó nyereményösszegek o nyereményilleték levonása után a következők: a négytalálatos szelvények száma 72 darab, a nyeremény egyenként 59 654 forint. Háromtalálatos szelvény 7814 van, ezekre egyenként 275 forintot fizetnek. A 192 985 kétta- lálatos szelvény egyenkénti nyereményösszege 14 forint. ♦ — Avatás május végén. A Pécsváradi Építő Ktsz 12 millió forintos beruházási költséggel mozaiklap-gyártó üzemet létesített. Egy modern, komplex-gépsort vásároltak — 7 millió forintért — az olasz Longinetti- cégtől. A berendezés szerdán megérkezett, s a gépsor beszerelése után május végén próba- üzemelésre és az üzem avatására kerül sor. m FELHÍVÁS o telek-, lakás és üdülő tulajdonosokhoz Az állampolgárok telek-, lakás- és üdülőtulajdonának bejelentéséről és nyilvántartásáról szóló 45/1971. (XII. 30.) PM számú rendelet értelmében azok a magánszemélyek (ideértve a külföldi állampolgárokat is), akik beépítetlen lakó- vagy üdülőtelek tulajdonnal, illetve egynél több lakós- vagy üdülőtulajdonnal rendelkeznek. 1972. június 30. napjáig bezárólag bejelentést kötelesek tenni. Bejelentésre kötelezeti az a személy (család), akinek az ország területén bárhol a) beépítetlen lakó- vagy üdülőtelek tulajdona, illetőleg b) egynél több lakás- vagy üdülő- tulajdona van. Bejelentést nem kell tenni annak, aki a telekadóról szóló rendeletben előírt bevallási kötelezettségnek korábban már eleget tett, ha az abban foglaltakhoz képest időközben változás nem történt. A bejelentést — az erre a célra szolgáló hivatalos nyomtatványon — mind a tulajdonos állandó lakóhelye, mind az ingatlan fekvése szerinti tanács vb pénzügyi szakigazgatási szervének (a továbbiakban: adóhatósághoz) kell benyújtani. Nyomtatványt az adóhatóságnál ingyenesen lehet beszerezni. A család tagjainak tulajdonáról közös bejelentést kell tenni. A bejelentés elmulasztása, valótlan adatok közlése vagy adatok elhalasztása a jogszabályokban meghatározott eljárását vonja maga után. A bejelentéssel kapcsolatos részletes tudnivalókról az adó- és építésügyi hatóságok a szükséges felvilágosítást megadják. Orosz Ferenc s. k. Baranya megyei Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya vezetője. ♦ — Országos állat- és kirakodóvásár lesz május 7-én Pécsett, 8-án Siklóson és Dunaszekcsön, 10-én Szent- lörincen. Autó- és motorvásárt tartanak május 7-én Pécsett, 10-én Szent- lőrincen. A SZERKESZTŐBIZOTTSÁG ♦ — Az ifjú újítók a IV. ötéves tervért! Fiatal újítók tegnap, szombaton tanácskozást tartottak a Húsipari Vállalatnál, A megbeszélésen résztvett Lukács László, a KISZ Pécs Városi Bizottságának első titkára és Nagy Sándor, a KISZ Baranya megyei Bizottságának ifjúmunkás-felelőse. — Habszivacs ágybetét 3. 6 és 10 cm vastagságban, többféle méretben kapható a Pécsi ÁFÉSZ Hal tér 5. sz. alatti Gumiáru szaküzletében. (x) Felvételre keres!nk főkönyvei KOZGAZDASAGI EGYETEMI VÉGZETTSÉGGEL. Jelentkezés: BARANYACSATORNA MENTI VÍZGAZDÁLKODÁSI ES TALAJVÉDELMI TÁRSULAT Sásd, Kossuth Lajos u. 1, Telefon: 117, A jelentkezéshez részletes önéletraj'zot kérünk. KÖZÖLJÜK KEDVES VEVŐINKKEL hogy AUTOKER PÉCSI FIÓKUNKNÁL 197 2. MÁJUS 15-31-IG leltározást tartunk A leltározás ideje alatt az árukiadás szünetel. AUTOKER IGAZGATÓSÁGA, Aktuális növényvédelem Az őszibarackosokban rajzik o barackmoly és a tojásrakás is megkezdődött- A hernyók kelése zömében május 10 körül várható. A védekezést ennek megfelelően kell ütemezni. A hernyókelést, illetve kezdeti kártételt minden üzemben a területnek megfelelő adottságokat figyelembe véve kell megfigyelni és o permetezést ehhez igazítani. Nagy eltérés a megyében a tájegységek között nem várható- A védekezést hosszú hatástartalmú szerre! végezzék el. Permetezésre használható szerek: házikertben: Dicarbam, Dipterex, Ditrifon, Fiiból, Folithion, Imidan, Metation, Sevin, Diasininon-Phencapton, Safi- don, Lebaycid, Nexion. Nagyüzemekben a felsoroltakon kívül: Bayer 20, Ekatin, Ekatox, Parathion 20, Tinox, Metilcotnion, Íntratíon, Uitracid, Di- mecron. Az elmúlt héten a hűvös, esős időjárás kedvezett a levélfodro- sodás gombafertőzésének. A fertőzés termőterületektől függően változik. A levélfelület károsodása sehol sem éri el a közepes mértéket, tehát terméshullás nem várható, de a termés is fertőződhet, ami minőségi kárt jelent. A soronkövetkezö permetezéskor tehát e betegség ellen is kell védekezni, ha van fertőzés. Védekezésre használható az Orthocid 0,3 százalékos oldata. Almásokban is kell védekezni az almamoly ellen megelőző jelleggel a barackosra ajánlott szerek valamelyikével. A gombabetegségek ellen elsősorban a varasodás ellen és az érzékeny fákon a lisztharmat ellen kell sürgősen védekezni. — Védekezésre használható szerek: mindkét betegség ellen egyformán jó: Fundasol 8 dkg hl, vagy Béniét 8 dkg/hl. Csak a varasodás ellen véd: Orthocid, Orthophaltan, Zineb, Rézoxiklorid. Csak a lisztharmat ellen véd: Thio- vit, Dunakoll, Morestan. Ha ez utóbbi szerekből von készletünk, akkor ezek kombinációit kell használni. Minden gombaölő szer keverhető o rovarölő szerekkel is. A Fundasol (előző nevén NSz—02) folyamatos védelmet biztosit o lepermetezett levélen. Az újonnan fejlődő leveleket természetesen később, kb. 10 nap múlva ismét védelemben kell részesíteni. Cseresznyésekben és késői érésű meaqyféléken o cseresznyelégy elleni védekezést is meg kell szervezni. Védekezésre használhatók a barackosokban felsorolt szerek. Nagyüzemben, ahol zárt állományban vannak a cseresznye- illetve meggyfák, ott ez évben a Cilindrosporiumos levélbetegségre is számítani kell. A védekezést a cseresznyelégy elleni védekezéssel egymenetben el lehet végezni. A betegsén fellépésének meoelő- zésére használhatunk 0,4 százalékos Zineb. 0,3 százalékos Orthocid, 0,25 százalékos Or*hophaltán, esetlen a rézre nem érzékeny fákon rézox'k'ori- dot. Cnkorrépásokban a levéltetű elleni védelmet fokozni kel', mert ex tetvek igen nagy eréliyel támadják a répát. A szerek használatánál az óvórend- szabásokra nagyon ügyeljünk. A méhészeket a rovarirtó szerrel történő permetezés előtt 24 órával értesíteni kell. A méhészeknek pedig nenr-sak a trrná'-'tól, hanem a terü’et gazdájától, illetve használójától is kell le- telenedési enged«'yt kérni, mert különben nem tudják kiértesíteni. ♦ *“ — Elemi részek. Dr. Sajó István, a Vasipari Kutatóintézet vegyészmérnöke holnap öt órai kezdettel előadást tart az MTESZ Janus Pannonius utcai székházában. Előadásának címe: Az elemi részek általános tömegfüggvényei. — Most jelent meg. A Statisztikai Kiadó gondozásában megjelent a „Fogyasztási cikkek és szolgáltatások jövedelemrugalmassága" című kötet. — Szarka-vész. Baranya vadásztársaságai az elmúlt hetekben 32 ezer mérgezett tojást raktak ki a határban, A tojásrabló madarak között — az első jelentések szerint — óriási a pusztulás. Volt olyan „fészek", mely körül tíz szarkát találtak. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, apa, nagyapa, SZIGETI JAKAB nyugd. bányász 62 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1972. május 7-én 4 órakor a bogádi temetőben lesz. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, okik ismerték és szerették, hogy drága férj, fiú, édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon, KOVÁCS JEROMOS Szigetvár (becefai) lakos életének 58, évében elhunyt. Temetése május 9-én 13.30-kor lesz a pécsi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS IGNÁC ny. MÁV főraktárnok. volt Aradi vértanúk u. 25- sz. alatti lakos. Bakócán 80- életévében május 1-én elhunyt. Május 2-án helyeztük örök nyugalomra a bakócai temetőben, A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, FARKAS IGNÁC ny, MÁV főraktárnok temetésén részt vettek és fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a nevelőotthon és iskola vezetőségének, dolgozóinak a temetésnél nyilvánított segítségért, A gyászoló család.