Dunántúli Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-10 / 108. szám
é DUNANTOLI NAPLÓ 1972. május 10t Táguló megyehatárok Az utóbbi időben egyre több cikk, tanulmány jelenik meg a területi tervezés témakörével kapcsolatban. A probléma felvetése nem újkeletű, csak időközben a megközelítés módja változott, s alakult igényeinknek megfelelően. Döntött a szükségszerűség A korábbi szemlélet fő hibája az volt, hogy nem egyes területek, gazdasági körzetek, hanem kizárólag egyes ágazatok fejlesztését tartották fő feladatnak. Átfogó, komplex területi tervezés helyett az ágazati terveket egyszerűen területileg lebontották. Figyelmen kívül hagyták, hogy a társadalmi-gazdasági tevékenység időben és térben működik, s nem számoltak azzal, hogy hosz- szabb távon — a természetföldrajzi tényezők mellett - a gazdaságföldrajzi tényezőknek is komoly hatásuk van. A gazdaságirányítás új rendszere a korábbinál fejlettebb irányítási formát valósított meg a társadalmi-gazdasági élet valamennyi területén, így a területi tervezés témakörében is. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1970. márciusában hozott határozatot a területfejlesztés tervezésének és szabályozásának irányelveiről, majd ezt követően kormányhatározatok jelölték meg a fontosabb tennivalókat. A területi tervezés szükségességéről, illetve felesleges voltáról évtizedeken keresztül vitáztak a gazdasági szakemberek. Ellenzői Magyarország kis területére hivatkoztak, s példának hozták fel, hogy más államokban a legkisebb gazdasági körzet is nagyobb országunk területénél. Más vélemények szerint Magyarországot nem annyira területének nagysága, mint inkább gazdaságának differenciáltsága, sokrétűsége, tagoltsága következtében kell felbontani területileg is elhatárolható részekre, gazdasági körzetekre. A hosszú vitában végül a szükségszerűség döntött. A vállalati és tanácsi önállóság megteremtése, majd kiszélesítése rendkívül nagy lépést jelentett a gazdasági fejlődés tartalékainak, a területi adottságoknak hatékonyabb hasznosítása szempontjából. A hatékonyság további fokozása viszont mór és Szolnok megye. 4. Dél-al- ] földi körzet: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye. 5. Észak-dunántúli körzet: Győr- Sopron, Vas, Veszprém, Komárom és Fejér megye. 6. Déldunántúli körzfet: Zala, Somogy, Baranya és Tolna megye. Napjainkban kezd kialakulni I a tervezési-gazdasági körze- i tekre támaszkodó statisztikai adatszolgáltatás. Az 1971. év- ' ben megjelent „Területi statisz- l tikai zsebkönyv” már tervezésigazdasági körzetek szerint vizsgálja a megyecsoportok fontosabb gazdasági mutatóinak alakulását, s bemutatja az utolsó öt évben végbement változást. A területi információigény növekedése szorosan összefügg a döntési önállóság kiszélesedésével, valamint a területi ku- I tatás rendkívüli adatigényességével. A gazdasági szakember, | a kutató sokszor találja magát 1 szemben azzal a nehézséggel, ' hogy nincs megfelelő adat, illetve a meglevő nem összehasonlítható. Problémát jelent az is, hogy a gazdasági körzetek, mint gazdasági-földrajzi egysegek határai, nem minden esetben — sót ellenkezőleg, nagyon ritkán — azonosak a jelenlegi j megyehatárokkal, amelyeken a statisztikai adatszolgáltatás és j a feldolgozás területi rendszere alapul, fgy aztán jó megöl- j dósnak látszik, hogy a területi I statisztikában a község le- I gyen gyakran alkalmazott j megfigyelési egység, mivel leg- I inkább tekinthető állandónak, I $ a községekből bármilyen te- 1 rületi egység nehézség nélkül konstruálható. Fokozott érdeklődés A termelőerők területi elhelyezkedésének vizsgálata, a területi munkamegosztás vizsgálata a jövőben fokozottabb érdeklődésre tarthat számot. Ezen belül kiemelt szerepet kell kapnia a területek arányos fejlődése vizsgálatának, valamint a lakosság életszínvonalát és életkörülményeit befolyásoló tényezők elemzésének. A népgazdaság térbeli tervezése számára — jelenleg - a legátfogóbb segítséget az 1971. évben elfogadott „településhálózat-fejlesztési keretterv" nyújtja. De ez — hosszú tóvon — nem he- ' lyettesítheti a regionális, vagy mósnéven tervezési-gazdasági ] körzetekre támaszkodó komplex j vizsgálatokat. A települések fejlesztését ed- j dig jórészt demográfiai előre- | jelzésekre alapoztuk, s alig [ foglalkoztunk a termelőerők te- j rületi elhelyezkedésében bekö- i vetkező változások hatásának j előrejelzésével. Márpedig a I fejlesztési centrumok helyes j megválasztása döntő szerepet j játszik a termelőerők jövőbeni 1 területi elhelyezkedésében, s a ! hozzá kapcsolódó gazdasági körzet arculatának alakításá- | ban. A regionális szinten vég- j zett vizsgálatok és az ezek alapján készített tervtanulmá- j nyok számos hasznos információt szolgáltathatnak az egyes területek különféle adottságairól — az ésszerű területfelhasz- ná’ás követelményeiről. Kérdés az, hogy kik, s milyen szervezeti formában foglalkozzanak a területi tervezés, illetve fejlesztés területi problémáival? A jelenlegi körülmények között feltétlen célszerűnek látszik az a kezdeményezés, amely egy önálló „területfejlesztési intézet" kialakítására irányul, s a dél-dunántúli tervezési-gazdasági körzethez tartozó megyék összefogására támaszkodik. A fejlesztési intézet közös fenntartására, működtetésére az új tanácstörvény ad lehetőséget, s egyben igényt is támaszt az együttműködésre, így megvalósítható a fejlesztési döntések koordinálása, s a területi politikai népgazdasági célkitűzésekhez való közelítése. Piti Zoltán Vita Ml VAN A FÉLMILLIÁRDOS ELTÉRÉS MÖGÖTT? Mi van a félmilliárdos eltérés mögött? címmel vitacikket közöltünk a Közgazdasági Élet ha sábjain. A szerző, Sasvári Béla, a Bevételi Főigazgatóság pécsi területi igazgatósága ipari osztályvezetője ismertette azokat a tapasztalatokat, amelyeket a területi Igazgatóság a négy déldunántúli megye közel 500 vállalatánál és szövetkezeténél végzett pénzügyi ellenőrzései során szerzett. A revizorok az eredményekben közel félmilliárd forint eltérést mutattak ki. A revizori megállapítások nyomán a vállalati érdekeltségi alapok 150 millió forinttal módosultak. Sasvóri Béla vitacikkében azt boncolgatta, hogy mi van o fél- milliárdos eltérés mögött? Szándékosság? Felületesség? Hozzá- nemértés? Komplikált túlszabályozás? Vitacikkéhez számos hozzászólás érkezett, ezeket a legutóbbi Közgazdasági Élet rovatunkban közöltük. Most még dr. Várszegi Károly és Sinkó Zoltán tollából két hozzászólást közlünk, Miklósvári Zoltán ! A főkönyvelők védelmében olyan eszközrendszert igényel, mely a terület (gazdasági körzet) érdekeinek megfelelően koordinálni tudja az egymástól elszigetelten jelentkező fejlesztési törekvéseket, elkerülhetővé teszi a káros hatású párhuzamosságot, s egyben átmenetet jelent a rrvk- ro- és makrostruktúra között, így a területi tervezés már a népoazdasáqi tervezés szerves részévé válik, s feladatát tekintve a társadalmi-gazdasági élet térbeliségéből adódó tervezési feladatait látja el. Hat körzet Jelenleg még — több évi kutatómunka és vita ellenére — nem rendelkezünk tudománva- san megalapozott gazdasági körzethatárolással. A népgazdasági területfejlesztési terveket ezért a megyék megfelelő csoportosítása alapján kialakított körzeti egységekre, ún. tervezési-gazdasági körzetekre és ezen belül megyei egységekre dolgozták ki. Az 1971. évbon megjelent OT—ÉVM együttes közlemény Magyarország tervezési-gazdasági körzeteit — amelyeket a hosszú és középtávú tervezés során alkalmazni kell — a megyék következő csoportosításával határozta meg: 1. Központi körzet: Budapest, Pest megye. 2. Észak-magyar- orszáai körzet: Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nógrád megye. 3. Észak-alföldi körzet: Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár Természetesen nem lehet o félmii- j fiárdos eltérés a vita tárgya, mert hiszen ez ténykérdés. Nem hiszem azon- | i ban, hogy a főkönyvelők kellő felké- I szükségének hiánya okozná a számviteli és pénzügyi fegyelem lazulását. I A vitaindító cikk ugyanis az egyik fontos oknak véli a főkönyvelők nem i kellő közgazdasági és jogi fellcészüt- ségét. A véleményem az, hogy a főkönyvelők általában rendelkeznek a középiskolai általános, vagy éppen szakvégzettség mellett közép- vagy | felsőfokú szakmai képesítéssel is. Közismert, hogy meglehetősen magas követelményeknek kellett és kell | megfelelnie minden jelöltnek, cki a , közép- vagy felsőfokú számviteli ké- ! pesitést kívánja megszerezni. Igen je- j lentös közgazdasági, üzemgazdasági, jogi és számviteli ismeretek birtoká- 1 rőt kell a vizsgán a jelölteknek számot adniok. Nem tudom, hogy a vállalatvezetés különbÖTŐ szintjein a partnerek rendelkeznek-e általában i saját szakmájuk tekintetében hasonló színvonalú képzettséggel. A tapasz- I tolat azt mutatja, hogy általában nem magasabb a partnerek szakmai képzettsége, s e téren is je'entősebb fejlődés csak az utóbbi 5—10 évben figyelhető meg. De a főkönyvelők védelmében azt is meg kell említeni, hogy amíg e réteg a szakmai továbbképzéshez igen kedvező affinitással rendelkezik, kisebb mértékű szakmai továbbképzésre való hajlandóság figyelhető meg a partnereknél. Mindjárt azt is hozzátenném, hogy a szakmai továbbképzés alatt elsősorban nem a passzív hallgatást értem, hanem oly aktiv, tanulással járó továbbképzést, ahol számot kell adni a to- vábbkéozés eredményéről is. Természetesen nem ál'ithotó az, bony a főkönyvelők szakmai fe'k«- szültségét nem lehet, vagy nem szükséges növelni. Art a meajeayzést mindenesetre meg lehet kockáztatni, , í hogy nem túl hosszú időn belül ax 1 igényes számviteli munkaerők hiánya miatt a mérlegfelülvizsgálatok a jelenleginél nagyobb problémákat okoznak. Különböző okoknál fogva a számviteli munka inkább taszítja, mint vonzza a fiatalságot, s ez a szakma kiöregedését, a szükséges utánpótlás hiányát okozza. A számviteli munka iránti érdeklődés csökkenése különösen a férfi munkaerőknél mutetkozik. A döntő oka ennek az, hogy a szakma anyagi megbecsülését egyben a szckmci társadalmi megbecsülésének is tekintik. Az anyagi megbecsülés terén pedig inén sok a kívánnivaló. A s~akma erkölcsi megbecsülésének mélypontot mutatja, hogy ma már a számviteli műnké erők zöme nincs sznkkénzett- séghez kötve, s nyolc általános iskola elvégzését elégségesnek minősítik a munkakör betöltéséhez. Hozzá kell ehhez tenni, hogy a középiskolai számviteli oktatás színvonala sem az, mint amilyenre szükség lenne, vagy amilyen színvonalat egykor a felsőkereskedelmi isko’ók nyújtottak. Ai anyagi okokra visszavezethető elnőiesedés sem válik o. szakma előnyére. Természetesen távol áll tőlem, hogy a számvitelben do'gozó nők munkáját ezzel leértékeljem, mert munkájuk általában valóban érteke*. Azonban a szülési szabadságok miatti hosszabb kiesés, az otthoni kötelezettségek sokszor erőt meghaladó teljesítése az e'őrehalndásra való törekvésben, a szakmai továbbképzésben akadályozzák meg női munkatársainkat. Alig hihető, hogy azok a gazdasági szakemberek, akik a ko'óbbi mechanizmusban főkönyvelőkként — a jogszabály követelményeinek megfelelően — a gazdaságossági elv érvényesülése felett őrködtek, ma az új követelményekhez nem tudnának, i vagy kevésbé tudnának igazodni, mint azok. akikkel szemben korábbon j ez az igény kevésbé érvényesült. A i természetes észjárás alapján az volt várható, hogy a számvitel, mint a ve- j zetés eszköze az önálló döntési jog- 1 kört élvező vállalati szférában, jelentőségében növekedni fog. Ennek az ellenkezője tapasztalható. A vállalati vezetés érdeklődése gazdasági kérdések tekintetében a jövőre koncentrálódik, s a ma problémaiból lényegében csak a korábbi mechanizmus- : ban megszokott termelési kérdések maradnak számára érthetővé, elsza- i kítva o ma gazdasági kérdéseitől. Mint a távoli jövőt kutató gazdasági metafizikusok nem veszik észre, hony a ma számára is lenne tennivaló és a múltból is van okulásra érdemes. Ez a vezetési mentalitás a i döntő oka annak, hogy a számvitel retrospektív adatni és prospektiv e'ő- rejelzési lehetőségei a vezetést a'ig érdekli, s a vezető kizárólagos gongjának, s oly okvetlenkedésnek tekinti, amely időnként megkeseríti az életét, mert a jelzések alapján valamit tenni j kePene. Pedig ho' lenne az orvos- tudomány, ha a kórboncolás eredményét nem hasznosítaná, csak azért, mart az esetleg arra mutat rá: hol követett el az orvos diagnosztikai, vagy énpen a therágiábon hibát. A aardarági életnek is von kortana, s kórbonco'ása, s ha ezt e'm»'lasit;uk, nem okulunk a korábbi hibákból, en- j nek kárát magunk látjuk. Természetesen nem szabad az előző okfejtésekből a gazdasági előrejelzés, a tervezés jelentőségének lebecsülésére következtetni. Ellenkezőleg: a megalapozott előrejelzés, a tervezés stabilizálhatja a vólla'ati i működért, de ennél mellőzni a számvitel múltbeli információit, nem okulni belőlük, súlyos hiba, s menthetetlenül voluntarista tervezéshez vezet. Ha tehát el akarjuk ezt kerülni, a számviteli munkának — s ebben benne van o statisztika, ónérat:v számvitel is — vissza kell adni a rcng:ót, tekintélyét, i ex s vállalati vexeté* Fejlettebb számviteli rendszerre van szükség Az eddigi-------------2. hozzászólásokban a számvitel és a pénzügyi terület vállalati viszonyait, ennek várható alakulását vizsgálták. Kétségtelen, ezeknél a gazdálkodó egységeknél jelentkeznek legérzékenyebben a problémák. Nem érdektelen azonban megismerni, hogy mi a helyzet e területen a tanácsi, önállóan gazdálkodó, költség- vetési intézményeknél, hiszen az új gazdaságirányítási rendszer ezeket az intézményeket is nagyobb, felelősségteljesebb feladatok elé állította. A z önállóan gazdálkodó költségvetési intézmények (kulturális, szociális, egészségügyi stb.) egy része viszonylag kisebb, de ha még közepes nagyságrendűnek tekinthetők is, a vállalati viszonyokhoz mérten kis létszámú apparátussal látják el a számvitpii-pénzügyi, általában a gazdálkodási feladatokat. Ennek oka elsősorban természetesen az, hogy más jellegű a vállalati gazdálkodás és más egy költségvetési intézmény gazdálkodási feladata. Ennek ellenére a költségvetési intézményeknél jelentkező számvitelipénzügyi, áitalában gazdálkodási feladatok csaknem olyan sokrétűek lehetnek, és egyre inkább azok is, mint egy kis vagy közép, esetleg nagy vállalatnál. Többek között azzal a különbséggel, hogy a költségvetési intézményeknél sok esetben egy, esetleg két- három fö látja el a fejújítási, karbantartási munkák előkészítését, lebonyo- líttatását, az anyagbeszerzői, bér- és munkaügyi, számviteli, statisztikai és pénzügyi feladatokat. A munka összetettsége és mennyisége azonban nem olyan arányban kevesebb, mint amire az intézmény nagyságrendjéből a laikus következtethetne. A különbség inkább ott jelentkezik, hogy itt kisebb számokkal dolgoznak, de ez nem jelenti azt, hogy kevesebbel is. Mindezzel arra szeretnénk rámutatni, hogy jelentkezik az igény sokoldalú „univerzális” (jogi-közgazdasági, munka- és bérügyi, beruhá- j zási, számviteli, statisztikai, j pénzügyi) ismeretekkel és jártassággal rendelkező qazdasági j szakemberek iránt. Ezt még csak j alátámasztja, hogy az új gaz- | daságirányítási rendszer fokozatos kiteljesedésével e terület munkájával szemben támasztott mennyiségi és minőségi igény, a vezetéshez és irányításhoz, a gazdálkodáshoz elengedhetetlen információs adatszolgáltatás szükségessége már ma a legtöbb helyen meghaladja az alkalmazott, egyszeres szám- viteli nyilvántartás adta lehetőségeket, és a különféle, egyéb operatív nyilvántartások felfektetése és vezetése sokszor megfeszített manuális munkára kényszeríti az apparátusokat, az érdemibb munkák rovására. Egyre sürgetőbb tehát a szükségletekhez jobban alkalmazkodó, fejlettebb számviteli rendszer bevezetése. Ezt természetesen a létszám növelése nélkül célszerűbb és kell is megoldani, s hogy hatékony munkaszervezéssel és munkaerőgazdálkodással a gazdasági apparátus szakmai színvonala emelkedjék. A költségvetési . . .---------------2----------- intézményeknél is egyre nagyobb jelentőségű a belső ellenőrzés. A vezetés, az irányítás, az egyszerű adatszolgáltatás mellett szükségszerűen igényli a mélyebb gazdasági elemzéseket is. Mindez még csak alátámasztja és sürgeti e terület személyi ellátottságának minőségi fejlesztését. Logikusan felmerül a kérdés, hogy vajon biztosítható-e a szakember ellátás e terüjeten, ha nem is rövid-, de legalább középtávon? Mintha kissé elkéstünk volna ezzel a kérdéssel foglalkozni. Előbb kellett volna, hiszen a kellő ismeretekkel és jártassággal rendelkező szakemberek hiánya kellően fel nem becsülhető kárt okoz az egyes intézmények rendeltetésszerű és gazdaságos működése területén. A nem kielégítő számviteli-pénzügyi, szervezési stb. felkészültség a gazdasági eszközök elégtelen kihasználtságát, az elért eredményekkel arányban nem álló, túlzott ráfordításokat eredményezhet. Ezzel, összességükben, tetemes anyagi erőket vonnak el más, fontos területekről és véqsősoron közvetve az állampolgároktól is, Si nkó Zoltán oki. belker. üzemgazdász Folytatódott az Akadémia idei közgyűlése Az Akadémia hétfőn lezajlott | nyilvános közgyűlését követően | folytatódott o tudományos osztályok tanácskozása. Az agrártudományok osztálya keddi tanácskozásának naegyetértő együttműködését kívánja meg. Az, hogy a számvitelt, mint a vezetés eszközét a vezetők zöme nem ismeri, éppen ezért idegenkedik tőle, visszatükröződik a vezetői továbbképzés tanfolyamainak anyagában is. A vezetők továbbképzése során a számvitel, mint a gazdasági jelenségek, a gazdasági élet kifejező eszköze, hiányzik a tananyagból. Pedig hogyan tud egy gazdasági vezető megfogalmazni egy gazdasági elhatározást, ha nem ismeri az elhatározás kifejezésére alkalmas nyelvezetet. Nagyon figyelemre méltó ellentmondás, hogy a számviteli munkát mind a baráti, mind pedig a tőkés államokban jobban megbecsülik, mint ná'unk. A iondoni vezetőképző iskolában a számvitelt, mint a gazdasá- i gi élet nye'vezetét, kifejezési eszkö- i zét fogják fel, s a számvitel felada- j tónak tekintik a nyereség mérését, a tervezést és ellenőrzést, a tőkebe'ek- : totések visszatérülésének tervezését j és mérését. Pedig ennek az isko’á- j nak a hallgató: a aazdasági élet | minden területéről, kü'önböző beosztásokban dolgozó vezetők, vagy vezetői funkcióra kiválasztott szőkémbe- | rek, akiknek a számviteli ismeretekre nem azért van szükségük, hony a ; könyvelés technikai kérdéseit ismer- j jók, hanem arra. hogy oiockutató, piacszervező, termelésirányító, finanszírozó munkáinkban a számvitel ad- ; ta lehetőségekkel élni tudjanak. Nem lenne feleslecies a mi hasonló munkát végző kolléoáinknak ilyen ismere- i tek megszerzése. Kétségtelen, a számviteli munka j stílusa inkább a földközeli szfé át | kedve'i, s kevésbé jár a fel'egekben, de mivel a földön élünk, nem árt a földi dolgokat is ismernünk. Ű9Y ! gondolom, az sem baj, ha a ragyogó jövővel biztató tervek mellett a jelenünk is elfogadható. Ehhez azonban ismernünk kell a múltat, a jelent, de o közeljövőt is egyaránt. DR. VÁRSZEGI KAROLY egyetemi docens. Igargatóhelyettef pirendjén elsőként a szántóföldi zöldségtermesztés gépesítése szerepelt, Heiczman János, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa bevezető előadásában a szántóföldi zöldségtermesztés fejlesztésével összefüggő feladatokat vette sorra, Kiemelte, hogy a határozatok alapján 1975-ig meg kell teremteni a legfontosabb kultúrák — paradicsom, hagyma, zöldbab, zöldborsó, fűszerpaprika, uborka — komplex géprendszerének első generációját és egyidejűleg művelni kell a távlati fejlesztéssel összehangolt második generáció ki- fejlesztésére irányuló kutatásokat. Gergely István kandidátus, miniszterhelyettes zárszavában összefoglalta a mezőgazdasági műszaki kutatások hasznosításának lehetőségeit a termelés fejlesztésében. A társadalomtudományok művelői tanácskozásukon — a nyelv- és az irodalomtudományi, a filozófiai és történettudományi, valamint a közgazda- sági és jogtudományi osztály együttes tudományos ülésén — azzal a kérdéssel foglalkoztak, milyen eljárások alkalmasak a társadalomtudományok által tanulmányozott különböző jelenségek összehasonlító és szembesítő komplex vizsgálatára. A kémiai tudományok osztályának tudományos ülésén Bruckner Győrő akadémikus, a hazai szerveskémiai kutatások helyzetét, eredményeit és perspektíváit elemezte. A tudományos ülés vitájában az alapkutatásokkal foglalkozó szer- veskémikusokon kívül számos gyógyszeripari szakember is részt vett.
