Dunántúli Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-03 / 102. szám
DUNANTŰLI NAPlö 1972. május 3. Baranyai és Ivovi vezetők táviratváitása A munkásosztály nemzetközi ünnepe — május 1. — alkalmából az MSZMP Baranya megyei Bizottsága, a Baranya megyei Tanács táviratban köszöntötte Baranya testvárterületének dolgozóit. Az Ukrán Kommunista Párt Lvov Területi Bizottsága, valamint az Ukrán Szocialista Köztársaság Területi Tanácsa választáviratában hasonlóan jókívánságait fejezte ki megyénk vezetőinek, dolgozóinak. SZERDA Szeretette/ köszöntjük névnapjuk alkalmából IRMA nevű kedves olvasóinkat ♦ A Nap kél 4.24, nyugszik 18.58 órakor. — A Hold kél 23.53, nyugszik 7.14 órakor. V ___________________J O r. Andik István - MOTESZ-díjas Dr. Andik István egyetemi tanár, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetének professzora kapta meg az 1972. évi MOTESZ-díj I. fokozatát. A Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének elnöksége a bányászok porbelégzésével kapcsolatos kutatásokért' ítélte oda, s április 29-én, szombaton a Budapesti Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem rektori tanácstermében nyújtotta át dr. Andik Istvánnak a magas orvosdíjat. ♦ BERZE NAGY-EST A PÉCSI TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLÁN A Pécsi Tanárképző Főiskola 1972. május 4-én (csütörtökön) este fél 8 órakor dr. Berze Nagy János néprajztudós, a nemzetközileg elismert és sokat idézett népmesekutató emlékének tiszteletére műsoros emlékünnepélyt tart a főiskola kollégiumának kultúrtermében. — A reneszánsz kollégium befejező előadása ma, szerdán 17 óra 30 perckor lesz a Doktor Sándor Művelődési Központban. Dr. Rajczy Péter előadásának címe: Iskolázás és művelődés a reneszánszkori Magyarországon. Az előadás után a művelődési központ irodalmi színpada Janus emlékműsort mutat be. Ma este A Miskolci Sz-mloniNus Zenekar hangversenye Ma, május 3-án este fennállása óta először szerepel Pécsett a Miskolci Szimfonikus Zenekar. — A neves együttes Schönberg II. kamaraszimfóniáját, Kadosa Pál: Brácsaversenyét és Haydn: Esz-dur szimfóniáját adja elő, M ura Péter vezényletével. Mura Péter a Zeneakadémián végzett, karmester szakon, majd öt évig az Állami Operaház korrepetitora lett, utána pedig a nevezetes „gördülő operát” vezette. Aztán — 1953-tól — a Miskolci Nemzeti Színház zenei vezetője volt, majd négy évig Lengyelországban működött, előbb a Varsói Operaháznál, utána a Katowicéi Slesischen Operánál. A Mis- j kolci Szimfonikus Zenekarnak i 1961 óta igazgatója és első j karmestere. 1966-ban Liszt-díj- { jal tüntették ki. A mai pécsi hangversenyen nem Lukács Pál | működik közre brácsán, hanem tanítványa, a pécsi származású Bársony László, oki külföldön is sok sikert aratott már. ♦ — SAJNÁLATOS TÉVEDÉS. Lopunk ünnepi számában, a pécsi Hőerőműről készült riport címében, s o szövegben is sajnálatos módon munkatársunk 200 megawatt helyett 200 ezer megawattot irt. Lopunk olvasóitól a téves tájékoztatás miatt ezúton kérünk elnézést. ♦ A MÉK árai Megérkezett a boltokba a tavasz első gyümölcse: a szamóca, és kilogrammonként 85 forintért kapható. A másik újdonságból, paradicsomból is elegendő mennyiség van, az ára: 76 forint. Olcsóbb lett a zöldhagyma, a karalábé és a tavaszi kelkáposzta, a hagyma csomónként 1,10—1,40, míg a két utóbbi 1,40—2,20 és 8,40 forintért kopható. Paprikából két fajta érkezett: a hegyes erős 2,20—3,00, a töltenivaló paprika pedig 4 forintba kerül darabonként. A vöröshagyma 5,20 forintba kerül, a sárgarépa 7,20, a gyökér 8,20 forint kilogrammonként. Az import szőlő elfogyott, a szamócán kívül hűtőházi alma kapható, 10,80 forintért. Á Pécsi Kesztyűgyár Vili. ált. végzett vagy érettségizett tanulókat vesz fel KESZTYŰS SZAKMUNKÁSTANULÓNAK. Jelentkezés a személyzeti osztályon. PÉCS, SORHÁZ UTCA 36. SZÁM. [ — Véradás Mozsgón. Eredméj nyes véradó nap volt április 30- , án Mozsgó községben. Kétszóz- ! egy fő 79 liter vért adott. Az ; önkéntes véradók között voltak az almáskeresztúriak, akik öt- venketten segítettek vérükkel a rászorulókon. ♦ MEGNYÍLT VINCZÉ GYŐZŐ KIÁLLÍTÁSA BIKALON Vasárnap, április 30-án a 6i- kali Állami Gazdaság kultúrtermében ünnepélyesen megnyitották Vincze Győző pécsi festő kiállítását. Gyimesi Gáspár, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának munkatársa megnyitó beszédében kiemelte, hogy a festőművész munkalehetőségeinek biztosítása, a me- cénási tevékenység szerves része a gazdaság évek óta folyó kulturális nevelőmunkájának, a dolgozók izlésnevelésének, a i művészet és irodalom népszerű- j sítésének. A kiállított grafikák, | akvarellek, olajfestmények egy év munkájának eredményei, valamennyit kint festette Vincze Győző a gazdaságban, nyomon követve az emberek termelő- munkáját, héköznapjait, tanulmányozva környezetüket. A nagyszámú érdeklődő jelenlétében megtartott kiállításhoz műsor kapcsolódott. Bánlly György, aki nem először szerepel Bikaion, verseket mondott, Wagner József dalokat adott j elő. Majd a helyi úttörők és ! kiszesek adtak rövid, nagy tet- | szést aratott műsort. — Pécs m. város Tanácsa VB III. kerületi Hivatalának .igazgatási osztálya felhívja az érdekelt lakosság figyelmét, hogy az Űj Élet Mg. Tsz, Reménypuszta, Mecsekalja—Potacs üzemrészében talajfertőtlenítóst végez 1972. május 3-tól 10-ig Hungária l 7-es vegyszerrel. A szer emberre és állatra veszélyes. Felhívjuk a lakosság figyelmét, a nevezett területek elkerülésére, a méhészeket pedig a méhek zárva tartására, mivel a szer hatását 21 napig megtartja. Márkás áru, kiváló minőség, fokozott garancia csak a Pécsi Centrum Áruházban Vallomások lanus Pannoniusról Két művész közös kiállítása Két művész közös kiállítása nyílt meg vasárnap délelőtt a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán (Pécs, Rákóczi út 15.). Bérces Gábor és Rétfalvi Sándor kiállításának címe: Pannónia Picta. A megnyitó vendégeit rejtett hangszórókból áradó korabeli zene fogadta — kódexekben fölfedezett, ismeretlen szerzőktől származó — Űj könyvek. Massaccio (Művészet kiskönyvtár 67. kötet) — dr. Reimann József: Ismerkedés a valószínűségszámitással — Vallomás az írásról (Diák- könyvtár) — Titus Livius: A római nép története — Thurzó Gábor: A rászedettek — Münmagyar muzsika. A kiálított 31 rézkarc, linóleummetszet, mo- notypia illetve vegyes technikával készült kép, valamint a szobrász tizenegy alkotása arról vall, milyen hatást gyakorolt a két művészre Janus Pannonius költészete. A kiállítás tehát része a költő haláia 500. évfordulóját ünneplő pécsi rendezvénysorozatnak. Ritka manapság, hogy más műfajokban alkotó, de hasonló művészi szándékkal dolgozó művészek együtt mutatkozzanak be egy közös téma megragadásával. — Bérces Gábor és Rétfalvi Sándor mostani bemutatkozása erre jó példa. A kiállítást május 21 -ip tekinthetik meg az érdeklődők. Enekverseny a televízióban A Magyar Televízió Kodály Zoltán születésének 90. évfordulója alkal' mából ÉNEKVERSENYT hirdet. A verseny anyaga a dal-, az opera-, illetve az oratórium-irodalom. A versenyen részt vehet minden nő, aki 1940. januá> 1 után, illetve minden férfi, aki 1937. január 1. után született. Jelentkezés írásban a Budapesti Zenei Versenyek irodájánál, Budapest, V.. Vörösmarty tér 1 ; postacím: Budapest 5. pf. 80 A jelentkezés határideje: 1972. május 15. A Versenyiroda a jelentkezés beérkezése után, legkésőbb 1972. június 1-ig írásban értesíti a jelölteket jelentkezésük elfogadásáról, valamint a selejtező helyéről és pontos idejéről. A selejtezőket a Televízió 1972. augusztus 21 és szeptember 16. között az alábbi városokban rendezi meg: Budapest, Debrecen. Győr, Miskolc, Pécs, Szeged. A verseny nyilvános. Egyes fordulóit, az elődöntőket, középdöntőket, valamint a döntőt a Televízió 1972. december 2. és 17. között élő adásokban közvetíti. Mind a női, mind a férfi kategóriában három-három díj kerül kiosztásra. A dijak odaítéléséről nemzetközi zsűri dönt. A jelentkezők címére a Sudaoesti Zenei Versenvek Irodája a verseny részletes feltételeit postán megküldi. ♦ / — Május 1-én Virág cukrászdában elcserélődött kosztüm kabátom, kérem a cserepartnert a Mecsek SZOT üdülőben értesítsen. Molnár Júlia. (x) ♦ Időjárásjelentésv Várható időjárás szerda estig: időnként megnövekvő felhőzet, inkább csak keleten szórványosan előforduló záporral, zivatarral. Mérsékelt, napközben megélénkülő keleti, délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11, legmagasabb nappali hömáv&Áklet 17— 22 fok közölt. Távolabbi kilátások péntekig: főként nappali felhőképződés, helyenként zápor, zivatar. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 6—11 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 18— 23 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. chen 72. Olimpia előtt az olimpiáról — Thor Heyerdahl: A RA expedíciók — Siedfried Sommer: Munkában is társ a virág. — A Pécsi Orvostudományi Egyetem irodalmi szinpada évadzáró előadást rendez május 4- éa 19 órakor az Építők úti általános iskola színháztermében. Bemutatják a Kétarcú Villon című összeállítást és S. Beckett: A játék című egyfelvonásosát. — Ar Új Élet Mg. Tsz Pécs-Remény- puszta, nagyárpádi, malomi és me- csekaljai üzemegységében 110 kh. nagyságrendben borsó területén Se- wotox nevű vegyszerrel vegyszeres gyomirtást végzett 1972. április 24-től 30-ig. A vegyszer emberre és állatra veszélyes, hatását 30 napig megtart- ja. (z) ♦ Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten csak 231 gépkocsit adott át a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 109-et Skoda 100 típusból adtak ki. A gépkocsik e heti előjegyzési sorszámai a következők : Trabant Limousine 39 177 Trabant Combi 4 967 Trabant Limousine Hykomat 707 Wartburg Limousine 17 794 Wartburg de Luxe 14 158 Wartburg Tourist 1 900 Skoda 100 28 910 Moszkvics 412 28 207 Polski FIAT 1300 8 207 Polski FIAT 1500 3 035 Zaporozsec 4 547 Zsiguli (Budapest) 10 330 Zsiguli (Debrecen) 6 678 Hozhatja még május 10-ig MEGHOSSZABBÍTOTTUK A „RONGYGYÜJTÖ HETEKET"! Továbbra is minden 1 kg tiszta, színes vagy fehér háztartási pamutrongyért, valamint minden 5 kg vegyes háztartási rongyért az ellenértéken felül ajándéksorsjegyet is ad a M É H. 16. Térdre estem. Arcom most csaknem egyvonalban volt Klót arcával. Egy ideig néztem az arcát. Hunyt szemét. Félig nyitott száját. Elébb a két szemét csókoltam meg. Egyiket a másik után. Aztán a száját. Úszásnál tudom, hogy kell lélegzetet venni, itt nem. Sőt: a klarinét fújásánál is elég jól tudom már a lélegzést. Legfeljebb a sok tizenhatodnál vannak bonyodalmak. És persze a staccatonál. Staccato, staccato, staccato — mondtam magamban, s arra gondoltam: a hangszerem ez itt. Ott térdeltem az ágy előtt. Aztán én is odatettem a fejemet a párnára, de továbbra is térdeltem. Klót felemelte a kezét, és simogatni kezdte a hajamat. Én is simogatni kezdtem az ö haját. Néha rápillantottam Klót arcára. Nem nyitotta ki a szemét. Egyszerre csak zsibbadni éreztem a derekamat és a lábfejemet. Kényelmetlen volt így térdelni már vagy egy fél órája. Gondoltam: föl kellene állni. Gondoltam: szólok Klotnak. De azt éreztem, hogy már nem simogat. Óvatosan ránéztem. Most is csukva volt a szeme. De mintha most nyugodtabben és mélyebben lélegzett volna. Fejemmel csöppnyit közelebb húzódtam hozzá, Jobban akartam hallani a lélegzését. Suttogva, szinte pianissimo, szólaltam meg: — Klót. Nem felelt. Klót elaludt. Persze, hiszen nagyon korán volt. Még most se lehetett több hét óránál. ^ Csöndben odanyúltam az egyik félrecsúszott kispárnához. Leemeltem az ágyról és a térdem alp tettem. Úgy maradtam ott térdelve, fejemen Klót kezével. Vigyáztdm, ne ébredjen fel. Lehet, hogy közben én is elaludtam. * — Hol jártál? - Ezzel fogadott délben anyuci. — Dávidnál - feleltem. — Már hajnalban elmentél. Nem aiszod ki magadét. Ez nem lesz jó, kislányom — mondta anyuci. — Honnan tudod, hogy hajnalban mentem el? Persze, attól a tökfejtől — mondtam, és rosszkedvű lettem, mért ilyen árulkodó. — Kati bátyja mondta - felelte anyuci, — És azt nem mondta, hogy ő költött fel? — Azt nem - felelte anyuci. — És azt se mondta, hogy ő hurcolt el Dávidhoz? — Azt se mondta — felelte anyuci. — Na, pedig ő hurcolt el. Tökfej és amellett árulkodó. — Az lehet, hogy Kati bátyja tökfej és árulkodó, de mért hurcolt volna el téged Dávidhoz? - kérdezte anyuci. — Mert... mert.. . — Na mondd csak - biztatott anyuci. — Mert azt hiszem, tetszem neki - feleltem. — Ejha — mondta anyuci. — Hiszen te még kislány vagy, ő meg egy nagy, felnőtt fiú. Fordultam egyet magam körül, és csak aztán feleltem; — Azért tetszhetem neki. Csak hot évvel idősebb nálam. Károly bácsi harmincnyolc évvel idősebb Lilian néninél. — Jó, tetszel neki, de mért hurcolt el Dávidhoz? — kérdezte tovább anyuci. — Mert azt mondtam, hogy senkibe nem vagyok szerelmes — feleltem. — És ezért hurcolt el? — Ezért. Mert meggyanúsított, hogy Dávidba vagyok szerelmes. — És? Nem értem. — Azt akarta, hogy mondjam ezt Dávid szemébe. — És te a szemébe mondtad? — Odahurcolt. Felköltöttük Dávidot. A szemébe mondtam. Anyuci leült, mert eddig állva beszélgettünk. Odavont magához, az ölébe. — No, figyelj csak ide, kislányom - mondta. - Tényleg nem vagy szerelmes Dávidba? Odaborultam anyuci vállára. Sírva kiabáltam: — Nem, nem, nem! Nem vagyok szerelmes Dávidba. Én szeretem. Ö a legszebb fiú, akit életemben láttam. Szebb, mint Karel. Karelbe minden lány szerelmes. Én is szerelmes voltam Karelbe, tudod. De mióta Dávidot megismertem, már nem vagyok szerelmes Karelbe. Senkibe. Én Dávidba se akarok szerelmes lenni. Nem vagyok szerelmes Dávidba se. Szeretem, anyuci. Ez több, tudod. Ez az igazi. Anyuci megcsókolta az arcomat. Aztán simogatni kezdte a fejemet. Aztán csöndben mondta. Inkább csak magának: (Folytatása következik)