Dunántúli Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-20 / 117. szám

6 DUNANTÜU NAPLÓ 1972. május 20 A fának lelke van PÓDIUM A szovjet—amerikai kapcsolatok történetéből Nagybőgő a gyalupadon Egyszer jó húsz évvel ez­előtt - beállítottak a falubeli cigányok Szojkó János dráva- foki bognármesterhez: „Eltörött o hegedűnk, maga ért a fa­munkához, nem tudná megja­vítani?" Megjavította. Olyannyira, hogy a bognármester, aki ad­dig közelről nem is látott he­gedűt, elhatározta, ő is meg­próbál, ilyet készíteni. Nézeget­te a „mintát", addig fűrészelt, faragott, ragasztott, míg kész lett az első hegedű. Ezen a hangszeren ma a pé­csi zeneiskolában játszanak. Bognárműhely. Szokásos kel­lékei, a gyalupad, az eszterga­pad, a szerszámospolc rendre | ott állnak a helyükön. És egy nagybőgő. Egy vado­natúj nagybőgő. — Épp a napokban lett kész l — magyarázza az orra hegyére j csúszott régimódi, drótkeretes szemüveg mögül. Már tavaly - újévre meg akartam csinálni, de hát nagyon nehéz jó anya­got, lucfenyőt, meg juharfát szerezni. Hallgassa csak meg, | ennek aztán van ám hangje. Kézbe fogja a vonót, s a bognárműhelyben brummogva felhangzik egy ismert operett­melódia. — A cigányok is kipróbálták. Azt mondták, jobb, mint az övé­ké — teszi hozzá nem titkolt büszkeséggel. Szojkó János tizenöt hege­dűt, néhány citerát és cimbal­mot készített életében. Ez a bő­gő „prototípus", de már egy gi­táron fáradozik. Mindent ő csi­nált, még a húrokat is. A bő­gőn az egyik húr sodrott tele­fonkábelből készült, annak idején, amikor nem lehetett húrt kapni, ejtőernyőselyemből gyártott. Tavaly az egyik intarziás he­gedűért 6000 forintot kínált egy svájci turista. Ennyiért sem ad­ta. — Meghagyom emlékbe az unokáimnak. Lehet, hogy sose fognak játszani rajta, de hát maradjon valami a nagyapjuk­tól. Aztán, ha már ennyit dol­goztam vele, ne legyen má­sé .. . — Végül Is hogyan lett a bog­nárból hangszerkészítő? — Azt én nem tudom. Sosem voltam olyan helyen, ahol hangszert gyártanak, még ma­szek hangszerkészítő közelében sem jártam. Nem is tudom, ők hogy csinálják. Amikor elkezd­tem hangszerekkel foglalkozni, szerszámokat is kellett készíte­nem. Magam készítettem vala­mennyit. Persze ezekkel csak kínlódik az ember. Egyszer a pécsi rádió bemondta, hogy la­kik Nagydobszán egy illető, aki hegedűket készít. No mondom, ilyent még úgysem láttam, hát el bicikliztem tapasztalatcserére. Hát azoknak a hegedűknek olyan volt a hasa, mint egy háztető. — Mi a titka a jó hegedű­nek? A türelmes, gondos, nagyon precíz munka. Ezt nem lehet összecsapni. A fának lelke van. Érezni kell a fát, ha dolgozik vele az ember... — mondja. - Nézze ezt az intarziásat. Há­romszázhuszonöt darabból ra­gasztottam össze a hátát. Végigsimítja a hegedűt, lát­szani kezd. — Pedig én nem is tudok mu­zsikálni. Csak éppen annyit, hogy kipróbáljam a kész hang­szert. Ha ez egy igazi művész kezében lenne! Azt mondják a falubeliek, sokszor még hainalbon is vilá­gít a műhely ablaka. — A heqedűkészítéshez csend és nyugalom kell. Ezt csak éj­jel lehet csinálni. De elég is nekem a napi három-négy órai alvás. Csak a szemem romlik kissé. De hát hatvanhét éves vagyok már. Szoikó János büszke a tudo­mányára, a tehetségére. M;nt Vidonka, „az istentől megáldott parasztzseni” Mikszáth Különös házasságában. De a dróvafeki hegedűkben ott a márkajelzés: Szojkó János bognármesler, Drávátok. Csak éppen kevesen látják a belülre felragasztott cédulácskát. .. Panics Gy. TUNÉZIA — A magyar—tuné­ziai kulturális és tudományos egyezmény alapján a Pécsi Ba­lett augusztus 7-től 15-ig Tuné­ziában vendégszerepei. ROSEMARIE — Szinkronizál­ják a néhány évvel ezelőtt Ma­gyarországon nagy sikerrel ját­szott Rosemarie című nyugat­német filmet. A női főszereplő hangját Timár Éva hangjával szinkronizálják. FINNORSZÁG — A Mecsek Táncegyüttes június 22-től jú­lius 15-ig finnországi vendég- szereplésre utazik. Káros-e a kávé? A kérdés aktuális, mert ma igen sok kávét fogyasztanak és egyre jobban terjed a kávéked­velők köre. Hogy a kávé kérdé­se ennyire időszerűvé vált, első­sorban korunk súlyos idegmeg­terhelésével függ össze. A kávé olyan szer, amelyet mindenki megfelelő eszköznek tekint arra, hogy agyonterhelt idegrendsze­rét felfrissítse és bizonyos ide­ig munkaképességét fokozza. SZOKÁS ÉS SZENVEDÉLY A kávé kimondottan élvezeti cikk. Izgatólag hat az agykéreg­re, fokozza a teljesítőképessé­get, javítja a hangulatot, gyor­sítja a vérkeringést és a lég­zést, kitágítja a véredényeket, megszünteti, vagy csökkenti a fejfájást. Feltételezhetően befo­lyásolja a szív tevékenységét, bővíti a koszorúeret, amelynek következtében több vér, illetve több oxigén jut a szív izma­iba, ily módon élénkíti a szív­működést. A coffein injekció élénkíti a vérkeringést és régebben ez volt a leggyakrabban használt eszköz a szívműködés megindí­tására, vagy a vérkeringés gyor­sítása céljából. Ma már más eszközök is állnak rendelkezés­re, de a coffein ma sem vesz­tette el gyógyászati jelentősé­gét. A kóvéfogyasztás szívre és váredényre gyakorolt hatása csak mellékszerep. Sokkal fon­tosabb élvezeti értéke, amely minden kávéfogyasztónál elő­térbe kerül, számos kellemes tu­lajdonsága miatt. A kávé kor­látozza a fáradtság-jelensége­ket, kedvező kihatással van az emésztésre és jó befejező ak­tusa a bőséges étkezésnek. Hogy mi választja el a ká­véfogyasztásnál a szokást az él­vezettől, azt nem tudjuk. Bizo­nyára vannak szenvedélyes ká­véfogyasztók és a Bécsi Orvos- tudományi Társaságnak néhány éve bemutattak egy férfit, aki naponta több mint két liter ká­vét fogyasztott. SZÍVDOBOGÁS és Álmatlanság Természetesen, mint minden élvezetnél az egészséges mér­ték itt is fontos. A túl sok kávé szívműködési zavarokat idézhet elő. Nagyobb mennyiség fo­gyasztásánál gyakran szívdobo­gás jelentkezik, amelyet nem egyszer izzadás is kísér. Azon­ban ennek ellentéte is előfor­dulhat, amely esetben a pulzus lelassul. Kellemetlen következ­mény az is, ha a kávé álmat­lanságot idéz elő. Vannak em­berek, akik déltől kezdve már nem isznak tiszta kávét, mert tudják, hogy ez a kis élvezet egy álmatlan éjszakájukba ke­rül. Az igazi kávéfogyasztók tar­tózkodnak az úgynevezett coffe- in-mentes kávé ivásától. De mégis jó, hogy ezt kitalálták, ugyanis csak a kávé aromáját és frissítő hatását tartja meg, de az emberi egészségre hátrá­nyos tulajdonságait elveszti, összehasonlítható a nikotin­mentes dohánnyal. OKOZHAT-E RÁKOT? Térjünk vissza a címben fel­tett kérdésre: káros-e a kávé? A feleletet az elmondottak alap­ján már megtudták. Vannak emberek, akiknek elővigyázat­ta I kell bánni a kávéval, míg mások pohár- , vagy csészeszám fogyaszthatnak belőle minden hátrányos következmény nélkül, vagy éppenséggel előnyös lesz közérzetük szempontjából. A RÁKKUTATÁS korszakában természetszerűen felmerült a kérdés, vajon idézhet-e elő rá­kot a kávé. Dr. Alfred Neumann német orvosprofesszor már né­hány évvel ezelőtt határozottan tagadta ezt és kifejtette ál­láspontját, mely szerint a kávé fogyasztása megakadályozza a rák keletkezését. Hogy ez va­lóban igaz-e, azt még nem bi­zonyították be, de tény, hogy ma már senki sem gondol a kávé és a rák összefüggésére. Tehát a kérdésre határozott nemmel lehet felelni: a kávé nem káros. Csak azt kell figye­lembe venni, hogy a kávé fo­gyasztása egyeseknél az alvást akadályozza. De ez tulajdonkép­pen csak csekély számú ember­re vonatkozik, a többség nyu­godtan elfogyaszthatja és élvez­heti a napi egy-két dupláját. S. I. Art mondja a színházból kifeló- jövet egy asszony az uránele: — Én nem értem, miért kel! állan­7őa mindenki jé lenne — Új kezdeményezés — szak- j ember-utánpótlásra. Ebben az : évben érettségizik az első vasúti | szakközépiskolás osztály a Dom­bóvári Apáczai Csere János Gimnázium és Vasútforgalmi, Kereskedő1 mi Szakközépiskolá­ban. A MÁV Pécsi Igazgatósá­gának kezdeményezésére négy évvel ezelőtt indított kísérleti osztály beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a diákok egy kivé­telével valamennyien vasúti szak­emberek lesznek. Egy részük a gyakor'ati tanfolyam elvégzése után forgalmistaként, valamint vasútk.ereskedelmi beosztásban fog dolgozni, néhányon pedig j felsőoktatási intézményben sze- j retnék továbbfejleszteni közép- j iskolai tudásukat. A jó kezde- J ményezés folytatásaként a szak- középiskola leve'ező tagozatán 1972-ben 40 fő kezdte meg ta­nulmányait. dóan gazembereket szerepeltetni a darabokban 1 Hát nem jó lenne, ha mindenki becsülete* lenne és nem kellene állandóan a sok csirkefogó elfen hadakozni! Elgondolkodtam rajta és attól tar­tok, hogy az életben ez ugyan pom- j pás lenne, de a mozit, színházat és a regényírást haladéktalanul be kel- I lene szüntetni. Igazolásul elmesélem az egyik pécsi író drámáját. A régi időkről szólt és az író büszke volt arra, hegy még nagyító­val sem lehetett a darabjában egyet­len csirkefogót sem felfedezni. A darab úgy kezdődik, hogy az apa halála után az anya igy szól a fiá­hoz : — Édes kisfiami Nagyon szegények vagyunk. Nem taníttatlak tovább. Inasnak adlck. — Jól van édesanyám! Belátom, hogy igaza von. Elmegyek kavócs- inasnak. 1 — Én is épp arra gondoltam 1 Et­! megyek a Vándor szomszéd bácsihoz • és beszélünk vele. A következő jelenetben tél léyén , — felöltöznek, kendet, miegymást kapnak magukra és átballagnak az öreghez. — Jó reggelt szomszédasszony! Mi járatban van erre, ahol a madár se jár? — Elhoztam az én kis Jánoskámat. Szeretném, ha ugyanolyan derék em­ber válna belőle, mint mester uram­ból! — Jól van szomszédasszony! Meg­tanítom mindenre, amit én tudok. Apja helyett apja leszek. Azzal kávét adott a gyereknek reg- i gelire, pick-szalámiyal, vajas zsem- I lével és lekvárral, majd elküldte, hogy játsszon szemefényével, a hasonló­korú Juliska lányával. Ezzel vége is volt az első felvo- j násnak. A második felvonásban a 4 fiatalok felcseperedtek ét János | ugyanolyan derék, szakképzett mes- i térré vált, mint fogadott nevelőapja. Pofont, soha nem kapott, gyakran ju­tott nyereségrészesedéshez. Az adó­sok — ha egyáltalában adós maradt valaki — mindig határidőre megfizet­ték tartozásukat. Szóval pompás rea­lista alkotás volt. És főleg mindenki jó volt! A harmadik felvonásbon a jóindu- I latú dráma a végkifejlet felé haladt. : A fiatalok együtt ültek a szobában és beszélgettek. — Juliska! Mondanék neked vofa- j mit. Ha nem haragszol meg! — Tudnék is én rád haragudni, ; Jancsikám I — Juliska, én szeretlek téged I Már j az első pillanattól kezdve! Juliska szájába vette hosszú copfja végót és úgy rebegte: — Én is téged Jancsikám! De be­széljünk édesapámmal I (Csókolózás- ró| addig szó sem lehetett!) * Jó dolog a vasfüggöny? Az Egyesült Államok vezető külpolitikai publicistája, Wal­ter Lippmann 1944-ben megje­lent könyvében (címe: U. S. külpolitika) a Szovjetunió és az USA közötti viszony háború utá­ni alakulásának perspektívái­val is foglalkozik. Egy egész fe­jezetben elemzi a két nagyha­talom politikai lehetőségeit a fasizmus leverése után. A feje­zet címe: „Hosszú béke vagy harmadik világháború?" Lipa- mann azt mondja huszonhét évvel ezelőtti művében, hogy az új korszak alakulása nagymér­tékben függ attól, megmarad-e az a viszony a két ország kö­zött, amely a fasizmus elleni összefogás kényszere miatt jött létre. „Mindkét állam jelenleg a Föld óriási kiterjedésű részei­nek súlypontja" — írja a pub­licista. — „Ök tudják megaka­dályozni, vagy kiiobbantam a harmadik világháborút." Ajánlat Elliot Rooseveltnek Lippman helyesen mérte fel az erőviszonyokat, amelyek a hitleri Németország legyőzése után a világon létrejöttek. A kérdés feltevése is jogos volt. Hiszen napjainkban is érezzük, milyen hatása van a nemzetkö­zi enyhülésre a szovjet—ameri­kai párbeszéd előrehaladasa vagy megszakadása. A hideg­háború éveiben ' kapcsolatró!, párbeszédről nem beszélhetünk. Inkább csak néhány javaslat hangzott el, amelyek ha meg­hallgatják őket, ha érdemben foglalkoznak velük, talán pozi­tív lépések sorozatát indíthat­ták volna el. A tárgyalási aján­latok rendre Moszkvából érkez­tek — és Washington magatar­tása miatt feneklettek meg. 1947-ben például, amikor már érezhető volt az ellentétek fokozódó kiéleződése, Sztálin Roosevelt fiának, Elliot Roose­veltnek útján határozottan ki­jelentette, hogy szilárdan hisz a kommunista Szovjetunió és a kapitalista Egyesült Államok együttműködésének lehetősé­gében, anélkül, hogy az egyik nagyhatalom beavatkoznék a másik belügyeibe. A nyilatkozat azonban csak nyilatkozat ma­radt, hosszú időn át nem kő- : vette folytatás. Az Egyesült j Államok egyre inkább az erő- ! poiltika, majd az ezt felváltó j „szakodék-elmélet" alapján építette ki nemzetközi kapcso­latait, Az amerikai politika — bízva atombombájában, majd \ az atommonopólium megszün- j te után —, a fegyverkezési ver- I senyben szerzett, egyéb elő- : nyeiben, azon igyekezett, hogy a világot a háború szakadék­jának szélére szorítva, a ka­tasztrófa fenyegetésével csikar­jon ki engedményeket. A hidegháborús időszak egy elvetélt csúcstalálkozó, a kor­szakra igen jellemző történeiét hozta, 1952 karácsonyán a New ; York Times közölte azokat a válaszokat, amelyeket Sztálin adott James Restonnak, a lap munkatársának kérdéseire. Rés­— Mester uram! Maga mindig apám volt apám helyett! (Ez nagyon tetszett a szerzőnek.) Bocsássa meg, de szeretem a lányát! — Jancsikám, gyermekem! Hogy el­találtátok a szívem vágyát! Öreg napjaimnak ez a legnagyobb boldog­ságai Istenem! Unokáim lesznekI — , Nem azonnal persze, hanem kilenc j hónap és néhány nap múlva I Aztán hegyen-völgyön lakodalom, ásó, kapa, nagyharang! Még ma is *, éinek, ha meg nem haltak. Ebben a darabban kétségkívül nem ■ volt rossz ember. De tudja csoda, i úgy vagyok vele, hogy nem sokszor néztem volna meg. Legfeljebb egy­szer. Az utána következő, jóemberek­ről szóló darabra már hernyótalpas traktorral se tudtak volna elvontatni. Mert ha az életben nem is, de szín­darabokban és filmekben szükség van rossz emberekre is, hogy legyen kit fejbeverjenek, vagy megjavítsanak. Szerencse, hogy az írók még nem vették át ezt a pécsi kezdeményezést és szerepeltetnek rossz embert bősé­gesen, Ha mái az életből ki is vesz- | tekl Szőllősy Kálmán i ton az iránt érdeklődött, ho­gyan lehetne a békét tartóvá tenni és Koreában megszüntet­ni a háborús helyzetet. Sztálin megfontolásra ajánlott egy ta­lálkozót Eisenhower elnökkel. Dulles külügyminiszter egy nap múlva már válaszolt is (ha nem is közvetlenül) az indítvónyro. Amennyiben a Szovjetuniónak javaslatai vannak - mondta azokat szabályos diplomáciai úton juttassa el Washington­nak. Később is megfigyelhető, hogy a Szovjetunió — a Fehér Ház-beli őrségváltások után — (tudván azt, hogy az amerikai politika stílusa nagymértékben függ személyektől is) többször is tárgyalásokat javasolt az új elnöknek. így volt ez Kennedv, majd Johnson esetében is, és ebbe a sorba illeszkedik Nixon elnök mostani moszkvai meghí­vása is. 1952—53-ban azonban nem sok realitása volt még egy ilyen magosszintű konzultáció­nak. Washington elutasítóan fo­gadta a gondolatot. Elsősorban nem is az amerikai, hanem ez angol fővárosban futott zá­tonyra. Churcill már az első pil­lanattól igen rossz szemmel nézte a csúcstalálkozó gondo­latát. Ügy vélte, hogy ez an­nak a szerepnek lebecsülése volna, amelyet Anglia játszott a háború végén. Saját személyi súlyának csökkenésétől félt. Meglepően heves vita támadt emiatt az angol parlamentben, mert a munkáspárti honatyák emlékeztettek arra, hogy a to- ryk éppen azzal szereztek a legtöbb szavazatot, hogy Chur­chill — ügyes kortesfogásként o nagyhatalmak államfőinek találkozóját szorgalmazta a kampány során és így szerzett magának híveket. A tárgyalási ajánlattal egyidőben érkezett Angliába a szovjet kormány 90 | ezer fontos adománya az ang- I liai árvízkárosultak javára. Emi­att a közvélemény még foko­zottabban támogatta volna a közeledés irányába tett lépése­ket. Ám 1953-at írtak... Hasonlóképpen csak rövid időre ébresztett reményeket Bulganyin szovjet államfő há­rom évvel később Washington­nak címzett két üzenete. Az üzenetek a két ország között barátsági szerződés megköté­sét javasolták, kiegészítve ezt a szocialista országok és az at­lanti paktum államai között megkötendő szerződéssel. Az Egyesült Államok 1956. január 27-én — Eisenhower személyé­ben - visszautasította a javas­latot. Az amerikai politikusok nagy része — érezve a közvéle­mény nyomását — hevesen tá­madta az elnök elutasító ma­gatartását. Uj/lenyomat-politika Valamit fejlődtek mégis eb­ben az időben a szovjet—ame- riaki kapcsolatok. Gyakran ke­resték fel amerikaiak a Szov­jetuniót, és néha szovjet művé­szeknek, tudósoknak is sikerült az Egyesült Államokba vízumot kapniuk. 1956-ban 110 szovjet állampolgár (nem számítva a hivatalos személyeket) kereste fel Amerikát, a Szovjetunióba többezer amerikai látogatott, a Newsweek július 11-én közölte például, hogy csupán két hét alatt ötszáz amerikai kapott szovjet vízumot. Nagyon megne­hezítette a küldöttségek cseréjét az, hogy az Egyesült Államokban — annak ellenére, hogy a be­vándorlási törvény cikkelyeit módosították, a szocialista or­szágokból érkező utasoktól ujj­lenyomatokat vettek. Emiatt pl. a Mojszejev-együttes lemondta 1955-ös látogatását. A Was­hington Post című lap erről oz eljárásról azt írta: „olyan filo­zófiát testesít meg, amelynek lényege sem oda, sem ide. A lényeg az elzárkózás. Ennek a politikának az az alapgondo­lata, hogy a vasfüggöny jó do­log." Kereszthy András Következik: Beszélgetések a kandalló mellett. (Vasárnapi számunkban.) ti P ni o1 v t a S a n rovat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom