Dunántúli Napló, 1972. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-17 / 114. szám

Vflég proletárjai, egyesüljetek! VV AzatAS flftér / Dunántúli napló XXIX. évfolyam, 114. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1972. május 17., szerda aj—— Bővül a Mohácsi Farostlemezgyár. A húszéves jubileumra készülő Mohácsi Farostlemezgyár évente 48 000 köbméter farostlemezt ad a hazai iparnak. Fejlődő bútoriparunk mind több alapanyagot igényel, s ezért nagyarányú üzembővítés kezdődött a mohácsi gyárban. Anterika tovább bojkottá!!« a párizsi Vietnam-konferenciáf Üjabb terrorbombázások a VDK ellen Folytatják a kikötők aknásítását Párizs A Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány küldöttsége kedden hivatalosan indítványozta a vietnami kér­désről tárgyaló négyoldalú pá­rizsi értekezlet munkájának fel­újítását. Az amerikai és a saigoni de­legációhoz intézett levelükben a tanácskozások bojkottálásá­nak beszüntetését követelték, s az amerikai és saigoni felet felszólították, hogy a küldött­ségek csütörtökön a szokásos időben tartsák meg az értekez­let 150, ülését. Mint ismeretes, az amerikai és a saigoni küldöttség május 4-én meghatározatlan időre egyoldalúlag felfüggesztette a párizsi értekezlet munkáját. Charles Bray külügyi szóvivő Felavatták a Vaskapu vízierőművet Kedden délelőtt Joszip Broz Tito jugoszláv államfő, a JKSZ elnöke és Nicolae Ceausescu elnök, a Román Államtanács elnöke, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkára ünnepélyes külsőségek között nyitotta meq a Dunán nyolc év alatt felépült Vaskapu vízierőmű és folyamhajózási rendszert, amely a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű léte­sítménye. A kölcsönös üdvözlés után a két elnök leleplezte az új lé­tesítmény elkészülte alkalmából a híd közepén elhelyezett' em­léktáblát. A felavatás rövid ünnepségén a magyar kormány képviseleté­ben dr. Szekér Gyula nehéz­ipari miniszter, valamint Tóth Elek belgrádi és Martin Ferenc bukaresti nagykövetünk vett részt. Tito és Ceausescu ezután a Duna romániai oldalán fészt vettek és beszédet mondtak a tiszteletükre rendezett nagy­gyűlésen. Vizsgáznak az egyetemisták, főiskolások Hétfőn Pécs hat felsőoktatási intézménye közül kettőben, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán az I—III. évfolyam hallgatói számára és a Liszf Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatán meg­kezdődtek az 1971—72-es tanév második félévi vizsgái. A vizs­gaidőszak a jogászoknál június 20-ig, a zeneművészetiseknél június 15-ig tart, A IV. éves jo­gászok csak május 24-én kezdik meg a vizsgázást, s náluk to­vább, június 24-ig tart a kollok­viumi időszak. Az esti és leve­lező joghallgatók vizsgaidősza­ka megegyezik a nappali I—III. évfolyaméval. A vizsgaidőszak alatt több mint hatezer hallgató ad szá­mot félévi munkájáról. Május 20-án újabb két intézményben, a Pécsi Orvostudományi Egye­temen és a Pollack Mihály Mű­szaki Főiskolán kezdődnek meg a vizsgák. Az orvosin és a Mű­szaki Főiskolán is egyaránt jú­nius 30-ig lehet vizsgázni. A Műszaki Főiskola végzős hall­gatói július 10—14 között tesz­nek államvizsgát. Május 22-én a megmaradó két intézményben, a Tanárkép-’ zö ‘Főiskolán és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egye­tem pécsi kihelyezett tagozatán is megkezdődik a vizsgaidő- szak, amely a tanárjelölteknél június 30-ig, a közgazdász hall­gatóknál június 24-ig tart. A felsőoktatási intézmények közül többen már ismerik a fel­vételi vizsgák időpontját is. A jogi egyetemre a felvételi vizs­ga június 29-én az írásbelivel kezdődik, Mint megtudtuk, idén is körülbelül négyszeres a túl­jelentkezés. A Tanárképző Főis­kolán a felvételik június 27—jú­lius 10 között lesznek. A Pollack Mihály Műszaki Főiskolára je­lentkezők június 28-án a me­gyeszékhelyeken írják meg írás­beli felvételi dolgozatukat, a szóbelikre pedig június 29— július 8. között Pécsett kerül sor. A Zeneművészeti Főiskolán a felvételi vizsgák július 12-én kezdődnek. kedden közölte, hogy William Porter, a párizsi négyes érte­kezleten részvevő amerikai de­legáció vezetője kedden este „rutin-tanácskozásra" visszatér Washingtonba, s előrelátható­lag „néhány napig” marad ott. Mint hozzátette, ez „válasznak tekinthető" a VDK és a DIFK párizsi képviselőinek arra a keddi felhívására, hogy ez amerikai delegáció térjen visz- sza a tárgyalóasztalhoz és csü­törtökön, május 18-ón tartsak meg a soronkövetkező plenáris ülést. A szóvivő azzal magyarázta a tárgyalások további amerikai bojkottálását, hogy „a másik fél még nem mutatta jelét ko­moly tárgyalási szándékának”. A párizsi Vietnam-értekezle- ten részt vevő amerikai küldött­ség szóvivője közölte: küldött­sége visszautasította a VDK és a DIFK delegációjának azt a javaslatát, hogy az értekezlet következő ülését e hét csütörtö­kén tartsák meg. Porter nagykövet, a küldött­ség vezetőie már el is utazott a francia fővárosból. Az amerikai elutasító állás­ponthoz csatlakozott a saigor.i delegáció is. Hanoi A dél-vietnami népi felszabadító erők folytatják támadásaikat a központi fennsíkon. A hazafiak páncélos egységei hétfőn át­törték az ellenség védelmi vo­nalának északnyugati részét Kontum városa körül. A kambodzsai hazafiak el­foglalták Kirovong katonai tá­maszpontot Takeo tartomány­ban. Folytatódnak a harcok az ország délkeleti részén is. A laoszi népi felszabadító hadsereg jelentős sikereket ért el. Mint a Patet Lao hírügynök­ség jelentette, január és ápri­lis között a hazafias erők több mint 13 800 ellenséges kato­nát tettek harcképtelenné, köz­tük 4000 thaiföldi zsoldost, le­lőttek vagy megrongáltak szá­mos ' ellenséges repülőgépet, nagymennyiségű fegyvert zsák­mányoltak. * Mint a VDK külügyminiszté­riumának szóvivője keddi nyi­latkozatában közölte, az ameri­kai imperialisták hétfőn folytat­ták Haiphong és a VDK más ki­kötőinek elaknásítását. Az ame­rikai repülőgépek terrorbombá­zást intéztek a VDK számos sű­rűn lakott körzete ellen, töb­bek között Than Hoa, Nghe An, Ha Tinh, Quang Binh tartomá­nyokban és Vinh Linh körzeté­ben. A bombázások következ­tében számos polgári személy életét vesztette, több gazdasági és kulturális létesítmény elpusz­tult. Tartalomból: Közelebb a bírói székhez (3. old.) Nyitás előtt a kőtárban (3. old.) Kulturális jegyzet (3. old.) Zászlóátadási ünnepség Lippón (5. old.) Jakubovszkij marsall* fogadta Czinege Lajos A hazánkban tartózkodó I. I. Jakubovszkijt, a Szovjetunió marsaliját, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter — a magyar néphad­sereg több magasrangú vezető­jének társaságában — kedden hivatalában fogadta. Jelen volt I. V. Tutarinov vezérezredes, az egyesített fegyveres erők főpa­rancsnokának magyarországi .képviselője. A látogatás során szívélyes baráti eszmecserét foly­tattak a Varsói Szerződés tag­államai közös védelmi szerveze­tével összefüggésben a feleket kölcsönösen érdeklő időszerű kérdésekről. 97 könyv 1 millió 300 ezer példányban Minden eddiginél gazdagabb a könyvhét választéka és programja Az ünnepi könyvhét lesz a nemzetközi könyvév első jelen­tős központi programja hazánk­ban. A könyvhét budapesti meg­nyitóját május 27-én tartják. Az országos megnyitó 28-án, vasárnap délelőtt lesz Miskol­con, az új megyei könyvtár ava­tásával együtt. A minden eddiginél gazda­gabb könyvheti választékról Il­lés Lajos, a Móra Kiadó fő­szerkesztője tájékoztatta az új­ságírókat kedden, a Zeneművé­szek Klubjában. A májusban megjelenő mintegy 97 mű több mint 1 millió 300 ezernyi kötete adja az alapját a könyvhét vá­lasztékának. Ezt egészíti ki az előző hónapokban megjelent többszáz mű. Az ünnepi könyv­Az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek komo­lyan veszik azt a feladatukat, ami a lakosság ellátásának szüntelen javítására irányul. Tö­rekvésükkel szorosan összefüg­genek azok a beruházások, amelyek új egységek létreho­zását célozzák, 1972-ben 31 532 000 forintot fordítanak a megye legkülön­bözőbb pontjain új kereskedel­mi és vendéglátóipari egységek építésére, A beruházások meg­valósulásával lényeges változás történik mo:d Kásád, Somberek, Endrcc, Kaposszekcső, Majs, Pécsvárad, Sásd, Sellye és Nagy- harsány lakosságának kereske­delmi ellátásában. A beruházá­sokból Pécsre is jut valameny- nyi. A városhoz tartozó Nagy- kozórban vendéglő épül 1,1 mil­lió forintért, A kővágószőlősi presszó és étterem bővítése. amelyre 214 ezer forintot fordí tottak, a minap fejeződött be. A legnagyobb beruházás Sás- don folyik. Itt új üzletsor léte­sült 7,9 millió forintos beruhá­zással. Az üzletsor műszaki át- adása-átvétele már megtörtént. Nagyharsányban üzletház léte­sül 4,7, Sellyén A3C áruház épül 4,5, Pécsváradon éttermet építenek 4,1 millió forintért. Somberekén a kultúrkombinát- ban kap új vegyesboltot a la­kosság. Az építkezés költsége meghaladja a kétmillió forintot. A majsi üzletház 3,2 millióba kerül. A kisebb beruházások közé tartozik o kásádi vegyes­bolt, az endrőci vegyesbolt, a mekényesi italbolt, a kapos- szekcsői bolt, italbolt és presz- szó létesítése. Az ÁFÉSZ-ek a felsorolt be­ruházásokat az év végéig be­fejezik. Megkezdődött a szezon a boksái Ezüstkaiúsz Termelőszövetkezet ócsárdi lucernaliszt üzemében. Az üzemben idén 530 hold régi és 220 hold, taker rmányborsóval velüivetett, idei te'epítésü lucerna- tábláról összesen 200 vagon luccrnalisztct gyártanak. Ennek 65 százaléka a Termény'o gaimin keresztül belföldre, 35 százaléka pedig osztrák és olasz exportra megy. A felvételen; „etetik" az üzem szárító berendezését. Erb János felvétele héten a hagyományoknak meg­felelően, 50 százalékos áren­gedménnyel árusítják majd a Rivalda 1970—71, a Körkép 71 és a Szép versek című kötete­ket. A fővárosban és vidéken egy­aránt filmvetítéssel egybekötött irodalmi rendezvények, író—ol­vasó találkozók, könyvtörténeti és könyvészeti kiállítások, kia­dók ismertető műsorai, szavaló­versenyek, színjátszó csoportok előadásai, irodalmi matinék, könyvbál, könyvtombolák, ve­télkedők és ankétok lesznek a művelődési házakban, ifjúsági klubokban, iskolákban, üzemek­ben, a fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban és laktanyákban. Az írószövetség több mint száz író találkozását szervezi meg az olvasókkal a könyvhét során, A gyermeknapi ünnepségeket a legtöbb helyen összekötik a könyvheti programmal; aszfalt- rajzversenytől a vetélkedőkig számos műsor az olvasás és a könyv jegyében zajlik. A szomszédos országok ma­gyar nyelvű irodalmának és könyvkiadásának képviselői idén is részt vesznek a könyv­héten. A Dózsa- és a Janus Panro- nius-évfordulóra készült kötetek és a „Kell a jó könyv" olvasó­mozgalom szovjet művei külön hangsúlyt kapnak az ünnepi könyvhét rendezvényein. Széles skálán jelentkezik a magyar költészet, a kortárs magyar széppróza. A világirodalom lírá­ját reprezentálja az Európa Ki­adó Lyra Mundi sorozata, de a Magvető is szép számmal je­lentei meg regényeket és elbe­széléseket a könyv ünnepére. A történelmi és a politikai mű­vek sorában jelenik meg Ká­dár János beszédeinek és cik­keinek 1968-tól 1972-ig terjedő gyűjteménye „A szocialista Ma­gyarországért" és Biszku Bele „A párt és az állam a nép szol­gálatában” című kö'.ste, amely 1957-től napjainkig elhangzott beszédeiből és írásaiból közei válogatást. I i ÖzIsifíizaEc, presszóit, éttermek 3!,5 minisért;/ Az AFESZ-ek a falusi lakosság jobb ellátásáért

Next

/
Oldalképek
Tartalom