Dunántúli Napló, 1972. április (29. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-23 / 95. szám

1972. április 23. DUNANTOU NAPLÓ 7 Tanárok a Műszaki Főiskolán Afig két éve, Hogy a Mecsek ©kkHáfccm magasodó, modem új épület benépesült Pollack Mihály Műszaki Főiskola néven új felsőoktatási intézmény nőtt ki szinte a semmiből. Persze, nem a semmiből, hisz az intézménynek voltak elődei. Mégis, a tanárok száma ma már a százat közelíti s rövid időn belül megkétszereződik. A tanárok egyharmada Pestről települt le, az újmecsekaljai éj lakásokba. Másak Pécsről, középiskolákból, az iparból, technikumokból kerül­tek a Műszaki Főiskolára, hogy aztán a munka nagy kohójában mindnyájan összekovácsolódjanak, azzá a fogalommá, amit így nevezünk: a főiskola oktatói kara. * Meszlényl lottón, a gépészed kar igazgatóhelyettese, a kalorikus tan­szék vezetője a Pollack Mihály egyik jogelődjétől, o Felsőfokú Építő- és Építóanyagipari Gépészeti Technikum­tól került ide. Fiatalsága jellemzi az egész oktatói gárda korát.- 1958-ban végeztem az épületgé­pészeti technikumban. Tervezőintézet­ben dolgoztam technikusként, s esti, majd levelező úton elvégeztem a mű­szaki egyetem épületgépész szakát A felsőfokú technikumhoz 1967-ben kerültem, de még előtte, mint a ter­vező kollektíva gépész tagja, én ter­veztem ennek az épületnek a gépé­szeti berendezéseit Azután pedig, e következő évben, amikor megindult ax építkezés, én lettem ennek a beruhá­zásnak a főmérnöke. Ugyanis, ritka esetként maga az Iskola volt a be­ruházó Is. Oktatni a felsőfokú techni­kumban, hetente lejönni az építkezés­hez, megírni közben két jegyzetet nem volt túl könnyű. De ilyenformán engem ezer szál köt ehhez az Iskolá­hoz ... Elsősorban persze oktató. A kalo­rikus tanszék a központi fűtés, szellő­zés, klímaberendezések témaköreivel foglalkozik, s hazánkban először tan­tárgyként oktatja az épületfizikát Utóbbihoz olyan, nálunk még eléggé elhanyagolt kérdések tartoznak, mint a gépészeti zajtechnika. Maradna még a tanszéki kutató­munka és azok a ■ - mindjobban so­kasodó - tervezési feladatok, amelyek az iparral kötött szerződésekből la­kodnak.- Hogy jut mindem Időt- Csak úgy, hogy az ember nem nyolcórásnak tekinti a munkaidőt Ha vasárnap délelőtt jut valami az eszünkbe, átszaladunk egymáshoz és nyomban megbeszéljük, ott lakunk A FIATALOK hangversenyeként jeHe- mezhetjük a Pécsi Filharmonikusok legutóbbi műsorát: fiatal olasz kar­mester vezényelte a többségében fia­talokból álló zenekart, a zongoroköz- reműködó személyében pedig közked­velt, tehetséges művészjelöltjét ünne­pelhette a pécsi közönség. GUIDO AIMONE MARSAN tempe­ramentumos, szuggesztív karmester. Otthonos a bécsi klasszikus mesterek muzsikájában, ugyanakkor vérbő me­diterrán lendülettel, szilaj ritmikus el­képzeléssel és mindenekelőtt s min­denkor a hangszereket éneklésre kész­tetéssel lesz egyéniség a stílusban. A dallamosságra váló fokozott törekvése ellenére egyelőre még nem erőssége a hosszabb dallamívek és különöskép­pen a hosszasabb formaívek felépíté­se. Vezériylésmódja kifejező és látszó­lag világos, ennek ellenére a zenekar játéka a már-rnár 'megszokottnál ke­vésbé volt egységes, vonatkozik ez egyiészt az egyes vonós szólamokra, de a vonóskar egészének együttját- szására is. Kiváltképpen az unisono- dallamok játékában volt feltűnő a gyakori „lötyögés”. Ugyanakkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy a vonósok hangzásának szépsége, természetessége szinte kon­certről koncertre fejlődik. Nem mond­hatjuk el ugyanezt a fúvósokról: fel­adatukat ugyan kevés hibával, az ese­tek döntő többségében megbízhatóan mindannyian egy kupacban ... Egyik este 11-kor jöttem vissza az intézetbe, két kollegát még itt találtam, azonnal meg tudtuk beszélni azt a munkát, ami visszahozott... * Kővesdi Endre, at építőipari kar Igazgatója 54-ben szerzett építész­mérnöki oklevelet. — Az oktatás már akkor érdekelt, még egyetemista koromban demonst­rátorként dolgoztam a tartószerkeze­tek tanszékén. Mive! az egyetemen akkor nem volt hely, az Ybl Miklós Építőipari Technikumban vállaltam ta­nári állást, öt évig voltam tanár. Ad­digra azonban hiányzott a gyakorlati munka, a technika állandó fejlődését ugyanis kívülről nem lehet annyira nyomon követni. Ezért átmentem az IPARTERV-bez irányító tervezőnek. Sok szép feladatom akadt Az alsó- zsolcal épületelemgyár, kecskeméti zo­máncipari művek, a Pénzjegynyomda irodaépülete, a Gyógyszeripari Kuta­tóintézet laboratóriuma, a fűzfői Nit- rokémia erőműve, a nyíregyházi erő­mű, a Gyulai Pál utcai sajtószékház... Persze, a statikus munkája nem túlsá­gosan látványos, de én szeretem. Mégis viszakívánkoztam az oktatásba. A dolog vége az lett, hogy 65-ben a minisztérium oktatási osztályára kerül­tem főmérnöknek. Az ÉM-hez tartozó technikumok, felsőfokú technikumok tartoztak hozzám. Egy éve vagyok itt, s ebben a munkában, úgy érzem, vég­re együtt van mindaz, amit mindig szerettem volna csinálni. .•t Az építőipari kar még szervezett­ségének kb. 30 százalékánál tart. A hat tanszékből négy alakult meg, az egyik a tartószerkezetek tanszéke, amelyet maga Kövesd! Endre vezet. A látták el, mégis hiányoltuk játékukból ezúttal azokat o különlegesen szép megoldásokat, amelyek kiváló fúvós szólistái révén zenekarunkat fémjelzik. Nem elsődleges feladatunk a zenekar öszeóllításának bírálata, mégis szóvá kell tennünk: érthetetlen, hogy éppen azon a hangversenyen mellőzzék Kir- csi Lászlót, amikor az első oboának exponálton kiemelkedő szerep jut. Örömmel hallottuk Haydn kevéssé ismert e-moll szimfóniáját, amelynek nem csupán az az érdekessége, hogy a menüett megelőzi a lassú („gyász") tételt, hanem a szélső tételek drámai- sága, fiatalos lendülete új vonásokkal gazdagítja a megszokott Haydn-port­rét. Beethoven III. („Eroica") szimfó­niájának előadása a legvonzóbb kar­mesteri és zenekari feladatok sorába tartozik. Előadóink nagy ambícióval, képességeik latbavetésével vitték si­kerre ezt az eleget nem hallható, gyö­nyörű. megrázó-felemeló beethoveni muzsikát. JANDÓ JENŐ játszotta Mozart d- moII zongoraversenyének zongoraszó- .lámát. Közönségünk érezhető szimpá­tiával kíséri az ifjú Jandó Jenő fejlő­dését, sikereit: a pécsi tanulóévek után „koron alul" kerül be a Zenemű­vészeti Főiskolára, helyezéseket ér el kar ősszel már nemcsak az oddigra kiteljesedő nappali évfolyamokat, ha­nem a meginduló esti és levelező ta­gozatot is el kell hogy lássa. Az ok­tatógárda szervezése se túlságosan egyszerű feladat. Kövesdi Endre véle­ménye szerint valamelyes „megszál­lottság” is kell ahhoz, hogy valaki az iparból az oktatásba menjen át. S rá­adásul az a feladat se könnyű, amit a gyakorlati szakemberek nevelése je­lent. Járatlan utakon járni sose köny- nyű. A különféle ipari és tervező vál­lalatok, intézetek segítsége nélkül aligha remélhetnék a sikert. De az együttműködés minden vonalon szé­pen alakul, így például a nemsokára ideköltöző Építőanyagipari Minőség- vizsgáló Intézet már a régi telephe­lyén is a kar rendelkezésére bocsáj- totta laboratóriumát. Sok haszonnal kecsegtetnek a külföldi kapcsolatok, amelyek közül a vilniusi főiskotóvcl máris kötöttek szerződést. Végű! is a magyar építőipar leendő vezető gya­korlati szakembereinek szakmai szín­vonaláról van szó, amelynek jelentő­ségét a magyar építőipar majdani eredményei szempontjából senki se vitatja. Kővesdi Endre több tankönyvet írt már, most a tartószerkezetek jegyze­tén dolgozik. Fő érdeklődési körét az acél- és vasbetonhéj-szerkezetek je­lentik. ö is a fővárosból települt Pécsre. Mit jelentett ez számára?- A munka a lényeg, de az is igaz, hogy életem javarészét, kerek negy­ven esztendőt Pesten éltem le ... De óbudai vagyok, szeretem a hegyeket, ha akad szabad percem, kirándulok. Csak a Duna hiányzik, amúgy ez a vidék szívem szerint való. * A harmadik tanár, akit a közel száz közül be szeretnénk mutatni - tősgyö­keres pécsi. Bartha Árpád édesapja Kossuth-bányón ment nyugdíjba, mint bányász, édesanyja gyári munkás volt.- Műszer- és szabályozástechnikai szakon végeztem. Amikor megkaptam a villamosmérnöki diplomát, Csepel­re az anyagvizsgálóba kerültem. Szép munka volt, de a következő évben nősülni készültem, és ott öt éven be­lül szóba se jöhetett volna a lakás. Így jöttem le Pécsre az Erőműhöz, ahol karbantartó mérnökként dolgoz­tam 62-ig. Szerettem azt a munkát is, nem mentem el jobb helyekre se, hiába hívtak, abban az évben mégis megváltam az Erőműtől, mert akkor szervezték a Gépipari Technikum mű­szertagozatát. Lőrincz igazgató az osz­tályfőnököm volt régebben ... Nem tudom, miért vonzott a tanítás. Talán Csepelen kezdődött, ahol egyszerű munkásasszonyokat, lányokat kellett megtanítanom a szakma elemeire, a logarléc kezelésére. Sokuknak hot elemije volt csak, fogalmuk se volt a logaritmus skáláról, mégis megtanul­ták kitolni a lécen, hogy kétszer há­rom hat... Körben a Bláthy, a Kandó és a Bánlcy kihelyezett pécsi tagoza­tainak vezetője lettem. 67-ben egy nyári napon hívtak be az Erőműhöz, hogy a tervezett paksi atomerőműbe az automatika üzem vezetőjének sze­a Rádió Beethoven-versenyén és a versailles-i Cziffra-versenyen, sikere­sen szerepel a legutóbbi budapesti Liszt-Bartók zongoraversenyen ... Je­lenleg művészképzősként Kadosa Pál és Nemes Katalin tanítványa. Szép gesztus a Filharmóniától, hogy már most, művészetének kibontakozása idején, annak meggyorsítása végett, szerepelteti Jandó Jenőt. És a bizonyí­tás: meglepően érett muzsikus tolmá­csolásában hallottuk Mozart méltán népszerű^yersenyművét. Az anyag éí a zongorázás! nehézségek fölényes birtoklása, illetve megoldása, vala­mint az együttjátszáshoz született nagyszerű érzék jellemezték Jandó Jenő előadását, örömmel észleltük a Romanze-tételben, hogy a lassú zene poétiku5 előadásmódja is egyre in­kább a sajátja lesz. Virtuóz készségé­ről a ráadásul játszott Mendelssohn­scherzo és Chopin-etüd hallatán vég­képpen meggyőződhettünk. Kifejezet­ten romantikusnak, tehát Mozart stí­lusától elütőnek tűntek viszont a ver­senymű ragyo’góan játszott kadencái is, még akkor is, ha azokat Beethoven írta . , . * RANKI DEZSŐ zongoraestjén egy kivételes tehetségű ifjű művész pécsi mettek ki, végezzem e! a reaktor szak­mérnökit. Nem nagyon akartam el­menni, de elvégeztem. Addigra a program eltolódott, viszont megindult a Pécsi Műszaki Főiskola. Egy éve tehát főiskolai adjunktus, a gépészeti kar szilikát- és vegyipari gépek tanszékén. A mérés- és szabá­lyozástechnikát, másnéven automatikát oktatja. Szakkönyvek, tankönyvek, tan­terv, ipartörténeti és szakcikkek sora után most a Műszerek és automati­ka című kétkötetes munkája kerül nyomdába. További terveiről kérdezem. — Én mindenütt szentül hittem, hogy arról a munkahelyről megyek nyug­díjba. Most is ezt hiszem: ez a mun­ka azért is tetszik nagyon, mert itt mérnök és tanár lehetek egyszemélv- ben. Munkám rákényszerít, hogy meg­ismerkedjem az ország nagy szilikát­ipari és vegyi üzemeivel, rákényszerü­lök az ipari kapcsolatokra. Ugyanak­kor taníthatok. A munka szép, a fel­tételeket is biztosítják hozzá. Csak egy nyelvvizsgát kellene már letennem. Az öcsém, aki közgazdászként jelenleg a római külkereskedelmi képviseletünk­nél dolgozik és hat nyelven beszél, sokszor megszid ... De szeretnék még szakkönyveket is írni, az automatika izgalmas és fontos dolog, manapság enélkü! már egyetlen lépést se lehet tenni előre, és én nagyon szeretem a látszólag bonyolult, ismeretlen és ezért „ijesztő" dolgokat kőzelvinni az emberekhez, Ezért forgatok a fejem­ben egy bolondos tervet is: ifjúsági ismeretterjesztő munkákat írni, ame­lyek megszerettetik a gyerekekkel a technikát. .. Nekem is van két kislá­nyom. Talán valóban megírom majd ezeket a könyveket... * Különböző helyekről, sokszor messzi­ről kanyarogtak ide az utak, a Mű­szaki Főiskola szemünk láttára ala­kuló, kiteljesedő intézményébe. Az ok­tatók közül szinte véletlenszerűen ki­választott három tanártól sorra meg­kérdeztem: min múlik, hogy egy ok­tatási intézmény egyszeresük rangot, elismert nevet, „patinát" nyer. Mind azt válaszolták: o munkán. Hadarna Erzsébet bemutatkozását tombolva ünnepelte a Liszt-termet zsúfolásig megtöltő kö­zönség. Valóban: ez esetben a kritika átadja helyét a méltatásnak, olyan egyértelmű gyönyörűséget szerzett a szerda esti hangverseny, hogy annak élményét próbáljuk meg sértetlenül megőrizni I Ránk! Dezső zongorázása-muzsíkó- lása olyannyira természetes, magától értődő, hogy ehhez hasonlót alig tud­nánk említeni zenei előadóművésze­ink közül. A „zongorára született”, nincs az a technikai nehézség, amit a legbámulatosabb könnyedséggel meg ne oldana. Ritmusa nagyszerű, zongorahangja puha, árnyalt, sokszí­nű. Kivételesen magas szintű zongorá­zásában nyoma sincs az önmutoga­tásnak: minden hang, minden techni­kai bravúr a művek szolgálatában áll. És a művek olyan plasztikus tisztaság­ban szólalnak meg, állnak elénk, mintha egy gyönyörű képeskönyvet la­pozna végía előttünk. Áttetszőén éteri tiszta, felhőtlen, ugyanakkor hiteles és elhihető, üdes-friss ez az előadás. Amíg a hallgató egyes hangok, egy átvezető rész, egy rejtett belső szólam szépségének örül, alig veszi észre, hogy már a teljes mű felragyogott A megújuló Kortársról A Kortárs dmÖ folyóirat áprilisi „étatw kutasa*' gondolom, sokakat meglopott. A címlapon fehér alapon puritán piros d»- betűk állnak és az alcím, valamint « tar­talom-kivonat fekete „groteszk" típusú bé­tákból van szedve. Mint a szerkesztóségl közleményből megtudhatjuk: a címlap Urad Erika grafikusművész munkája. Az olvasónak is vannak szokásai, s ezek közül az egyik legáliandóbb: nem szereti, ha kedvenc, gyakran vásárolt lapjának külleme váratla­nul megváltozik. De az új címlap befogadá- sa-elfogadása is szokás dolga, s nem hi­szem, hogy ennek különösebb akadályai len­nének az új Kortárs esetében. « S egyébként is rögtön hozzá kell tenni: aki figyelmesen olvasta a folyóirat legutóbbi számait, azt nem is lepi meg annyira •* az „átöltöztetés". Milyen belső erjedés is indult meg m fo­lyóiratnál? Hogy mindezt végigkövessük, előtte nem árt a folyóirat impresszumán er­re a mondatra újólag felhívni a figyelmet: „A Magyar írók Szövetsége irodalmi és kri­tikai folyóirata". Ez a megjelölés nem mos­tanában került a lapra — viszont sok mindent jelez a folyóirat feladatai közül. Az irószö- vetségi folyóiratnak természetszerűleg a ma­gyar irodalom összképét kell egyes számai­ban vagy évfolyamaiban képviselnie — nem­zedékre, műfajra, irányzatra való tekintet nélkül. Változatlanul — és érthetően — továbbra is a szépirodalmat közlő rovat a leggazda­gabb a folyóiratban. A negyedik szám szer­zői között a mai magyar irodalom olyan rep­rezentáns képviselőivel találkozunk, mint Benjámin László, Illyés Gyula, Örkény Ist­ván, vagy éppen legutóbbi József Attilául- jasunk, Csorba Győző. Rögtön szembetűnik — s nemcsak egy szám alapján —, hogy a Kortárs a fiatal írók, költők felfedezését kü­lönös gonddal kezeli. Sőt, figyelmet fölkeltő helyet is biztosít felfedezettjeinek •— techni­kailag és erkölcsi támogatással is. A be­mutatott fiatal szerzőkről a borító belső ol­dalán fényképes életrajzi ismertető olvas­ható, s a folyóiratban pedig, a megfelelő helyen egy tekintélyes író vagy kritikus mu­tatja be, méltatja a kezdőt. A módszer nem új (régebben is olvashattunk hasonló felfe­dezéseket, Somogyi Tóth Sándor tollából), de régebben például költők esetében gya­kori volt az „ömlesztés" is, a rengeteg új szerző ajánlás nélküli közlése. A mostani gyakorlat a mai, tehetséget bőven termő időszakban már az olvasók jobb tájékozta­tása, emlékezetük kímélése céljából is sze­rencsésebb. Másik, meghonosodni látszó royertnak tű­nik a Jegyzet rovat. Tulajdonképpen is­mét nem új műfajról van szó, inkább az iro­dalmi folyóiratainkból eltűnőben lévő írá­sok pártfogásáról. A napilapok tárcáihoz ha­sonló, rövidebb, gyakran az írók műhelyfor­gácsainak tűnő írások közreadását .csak üd­vözölni lehet: könnyedebb, oldottabb olvas­mányt kapunk a kezünkbe, lehet kissé „la­zítani" a tömény szépirodalom vagy tanul- mányanyag közben. Ha már e tanulmánynál, kritikánál va­gyunk, érdemes megemlíteni, hogy a Kor- társ Itt is határozottabban differenciál. Kü­lön címet adott például a klasszikusok érté­kelésével, aktuális problémáival foglalkozó súlyosabb műveknek — mint jelen esetben a Janus Pannonius jubileumra szánt írások fölé a Mesterek x művek cím ke­rült. Fórum cím alatt közli a folyóirat o kortársírók jelentős művének, avagy egész életpályájának felmérésére szánt tanulmá­nyokat, mint az áprilisi számban Benjámin, Örkény, Kertész Ákos irásművészetének érté­keléseit. Hasznos, hogy a folyóiratban rend­szeresen helyet kap a Dokumentum rovat. Az egyes művekről irt kritikák, recen­ziók írók * könyvek címszó alatt sze­repelnek. S immár régi hagyomány a Kor- társban, hogy más művészetek (képzőművé­szet, film, sőt, a zene is) rendszeresen kép­viselve vannak értékelő írások formájában. MARAFKÖ LÁSZLÓ előtte, majd el Is suhant, mint egy tünemény. Mozart tündérszép B-dúr szonátájá­ban (K. 333) az előadás keresetlen- sége, egyszerűsége, ugyanakkor egy- szerisége ragadott meg. A lassú tétel komolysága, kidolgozási részének mélysége, o záró rondó sokszínű ra­gyogása — felejthetetlen. Ha lehet, még mélyebb benyomást keltett Beethoven Asz-dúr szonátájának (op. 110) kiválóan megoldott, ragyogóan felépített, lírai szépségekben különö­sen gazdag előadása. Alig hihető, hogy egy húsz év körüli fiatalember ennyire magáévá tudja tenni é kései Beethoven-muzsikát. Chopin Tizenkét etűdjében (op. 10) bőséges alkal­munk nyílt újra és újból meggyő­ződni: mennyire gazdag Ránki Dezső színíantáziája, technikai készsége — kiváltképpen pergő technikája — mennyire nem ismer határt s milyen összéfogottan játszik, AZ IS KITŰNT, hogy az ifjú művész mennyire poétikus alkat, nemcsak a lassú darabokban, de a szélvész- gyors etűdökben is mindig megtalálta az alkalmat a lírai árnyalásra. A kö­zönség alig tudott betelni a hang­verseny élményével, a ráadások sorát - Scrirlatti-szonáta. Schubeit-improm- tu, Chopin-keringő és -prelűd — vívta ki, ezúttal valóban értékmérő vastaps. Siesztay Zsolt ( H I Hangversenykrónika

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom