Dunántúli Napló, 1972. április (29. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-09 / 83. szám

DUMÁMTÓL! NAPLÓ 5 ZENEI KRÓNIKA l Kamaraest PANEQYRICWS EREDETI BEMUTATÓ A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZBAN JKNUS PANNONIUS, m költő Im- kMi% halálának 900. évfordulójói«, támcfontázlákból és párbeszédekből, hangszerei zenével és énekkel, három felvonásban, tizenkét képben ... Elő­adják « költő városában, Pécsett, 1972. Március 27-én." A dm után, a szín­képéé to iá Ka tá, kissé barokkos, láb- ejjhegyew fogalmazott mondatok már sejtetik ■ nézővel, hogy mivel lesz ta- folkoeáta. Orenep, jubileum, díszelő­adás. Fény, csillogás, hódolat. Szem­kápráztató látvány, reneszánsz tabló, eme&edett dialógusok. Aa^Afoi a IV len H Aéw »‘We.'wi.PRi <S RKIWIIVli «BvW'Wtoí. «mm alkotó és k&aőneég, művész és mecénás, teeraő és megrendelő, azóta a műalkotások létrejöttében az alka­lom, e megbízás, a „megrendelés" is közrejátszik. Ne kérjünk a szótól I A műalkotások jelentős része - Michel­angelo szobraitól Beethoven szimfó­niáiig — megbízásra készült, s „alkal­mi" ihletésű. A megbízás önmagában persze még nem teremt remekműveket, Maradandó alkotás csak akkor szüle­tik, ha a választott feladat és a mű­vészi indíték, a megbízás és a szemé­lyes mondandó, az alkalom és a te­hetség találkozik egymással. Hogy a jubileumi ünnepségek sorá­ban — a szoborállítás, az akadémiai tanácskozás, az Irodalomtörténeti ván­dorgyűlés, a könyvkiadás stb. mellett — a Pécsi Nemzeti Színház színpadán is méltó módon köszöntsék a nagy hu­manista költőt, megszületett ez a ne­mes vállalkozás, ez az „alkalmi", ün­nepi előadás. A Panegyricusban há­rom önálló művészet — a zene, a tánc és az irodalom — és három egyéni karakterű művész adott kezet egymásnak. Az előadás Farkas Ferenc zeneszerző, Gyárfás Miklós író és a táncjáték koreográfiáját szerző és az egész játékot színrevívő Eck Imre al­kotói összefogásából jött létre. A mű három felvonásból és felva- násonkint — arányosan elosztva — négy-négy képből álL Mindegyik fel­vonásban az első kettő és az utolsó kép zenés-táncos játék, a harmadik kép pedig prózai dialógus. Minden jelenetet egy-egy verssor vagy verseim vezet be: három, fehér kámzsába öl­töztetett — és Brechtől kölcsönvett — Krónikás fölhívja a figyelmet a soron- kö vetkező „fejezet" témájára. Farkas Ferenc már az 196&-ban, a tónus Pannonius őt versére komponált kantátájában, a Cantus Pannonicus- ban bizonyságát adta, hogy remek beleélő képességgel és nagyszerű stf- hi vérzőkkel tudja főitó ma sztanl a re­neszánsz emberi és művészi világát. Oj műve a Cantus Pannonicus szerves folytatása. De mig ott kizárólag latin nyelvű versek megzenésítése volt a feladata, ezúttal a balett, a tó nesze-- rűség követeIwénveire Is tekintettel kellett lennie. Kompozíciója mégsem kizárólag balettzene: helyet adott mű­vében a tónus Pannonius verseit latin nyelven előadó énekkarnak is, s meg­zenésítette a Krónikások által elreci- tált sorokat is. Farkas nem „stilizál”, hanem szellemében kelti életre a kor atmoszféráját, archaizálva, s természe­tes módon felhasználva a korabeli olasz és magyar zenei elemeket, pél­dául az 1520 körül följegyzett „Bátya, bátya ...” kezdetű daltöredéket. Gyárfás Miklós alkotása, a tónus Pannonius és Mátyás ajkára adott, egymástól zenével és tánccal elválasz­tott, három felvonásra osztott dialó­gus egy valóságos, önálló színpadi alkotás, egy jövendő tónus-dráma vázlata, csontozata. Janus és Mátyás első találkozása a barátságkötés szép jelenete: „Tarts tükröt nekem...” — kérleli az uralkodó a költőt. A kővet­kező kép politikai nézeteik különböző­ségét villantja fői. Gyárfás a harmadik jelenetben mond igazán újat és mű­vészileg hitelesét: a király az ellene szőtt összeesküvés tagjai közül Janust Is elfogja, majd egy drámai, magas hőfokú szópárbaj után — elengedi. A dialógus akkor szikrázik föl igazán, amikor Jonus valóban költői erejű szöveget, a maga szavait mondhatja. A tánc és a színpadi megvalósulás Eck Imre műve. Alkotását maga tánc- szvitnek nevezi, hangsúlyozva ezzel, hogy az előadás valójában egymást követő, különálló, önmagukban egysé­ges és zárt balettekből áll. A tánc­képek rendre-sorra megelevenítik Guarino ferrarai iskoláját, a pajzán itálioi diákéletet. Mátyás hadi készü­lődését, a főúri vadászatot, Mantegna, a páduai festő környezetét... A já­tékban nem a szólótáncosokon, ha­nem az egész kar mozgatásán von a hangsúly. Eck eszközvilágában ezúttal • csillogóbb, a látványosabb színek­hez nyúlt, s a tánc erotikus motívu­mait erősítette föL Janus környezetét, az ismert, hiteles alakok — Galeotto, Guarino, Mantegna — sorát három nőalak, a Szőke, a Fekete és a Vörös — ahogy Eck mondja: a Janus szá­mára alapvető vonzásformák meg­jelenítőinek” — közbeiktatásával gya­rapította. A TIZENKÉT KÉP tónus Pannonius életének egy-egy mozzanatát jeleníti meg, s maga az egész mű: Janus váz­latos életrajza színes, mozgalmas, ze­nés, Időrendbe szedett képekben el­beszélve. A puszta tabló-szerűségen azzal kíván enyhíteni az előadás, hogy tónust (és ritkábban Mátyást) a tóneképekben is szerepelteti. A költő így nemcsak résztvevője, hanem fel­idézője, nemcsak szereplője, hanem újraköltője is a jeleneteknek. A szem- léiődő-tűnödő Janus színpadra állítá­sával az előadás azt kívánja érzékel­tetni, hogy omit látunk, egyszerre a költő sorsának egy-egy konkrét élet­helyzete, és egyszerre a költő tudató­ben újrateremtett ló to más. E törekvés főként a Borbálát elsirató Jelenetben, valamint a haldokló tónus vízióját ki­vetítő utolsó képben valósult meg a leg maradéktalanabból. Milyen az a tónus Pannonius,, akit a zene, a tánc, a szó hármas erejétől életre támasztva a pécsi színpadon viszontláthatunk t Fiatalság és szépség hordozója, költő, művész, katona, pap, politikus, lázadó, összeesküvő. Gyermek-zseni, megtöretett-életű. anyjót-elsirató, be tegséggel-küzdő. Művészek kedvence, királyok barátja, tudósok társa. A pá­pánál jár követségben, beleszól az országos politika dolgaiba, részt vesz az udvari vadászatokon. Anyját, né­pét szerető. Itáliából a kultúrát honi földbe plántáló. A hideg, barbár északról délre vágyakozó. Tehetséggel megpecsételt ember, betegséggel el­jegyzett költő, harmincnyolc évesen sírba hanyatló férfi. S mi az oka, hogy a látvány gaz­dagsága, a nemes alkotói összefogás, a nagyszabású színpadi tabló ellenére sem tud maradéktalanul fölmagasodni előttünk egy hiteles és hihető ember­arc látomása? A panegyricus magasztaló, dicsőítő éneket jelent, s tudvalevő Janusnak nem a legerősebb oldala, nem a ke­zéhez legközelebb álló, a művészi ér­ték szempontjából legsikerültebb mű­faja. A „dicsőítő” szándék a színpadi megvalósulás érdekében jelentős erő­ket mozgósított, de úgy érezzük, az alkotók színpadi jelenléte külön-külön oly hangsúlyos, hogy ettől a mű egy­séges koncepciója csorbát szenved. A színpadi produkció alkotóelemei — a zene, a tánc, a szöveg — elválnak egymástól, s a tizenkét képet csak a Krónikások, mottói fűzik egymáshoz. A hangszeres zene és az ének, a tánc és a párbeszéd, a látvány gazdagsága és a hangzás emelkedettsége, a gon­dolat ereje és a poézis szépsége mind­mind rabul ejt, csak az egyetlen mű szuggesztivitósával marad adós az előadás. Az élmény olyan, mintha egy díszes kiállítású, aranymetszésű albu­mot forgatnánk, egy selyembe kötött, szép könyvet, amit nagy évfordulók alkalmával szokott a könyvkiadás az asztalra tenni, albumot, ahol keret­díszbe foglalt remek költemények, színes nyomatok, rajzos Illusztrációk sorakoznak a lapokon, s a zenét — a mai könyvkiadás mér ezt is megteszi — külön tasakbcrn, hanglemezen kap­juk kézhez. Panaszkodni persze nem illik, ha egy ilyen díszkötéses albumot kapunk ajándékba. A Panegyricus Is belül marad a műfaj határain: ízléses, látványos és hatásos hódolat, igazi „dicsőítő ének". A Pécsi Balett kitűnő felkészültségű táncosai — Végvári Zsuzsa asszisz­tensi irányítása mellett — együttes munkával, biztos technikával, önzet­len játékkal segítették a mű sikeres színpadi megvalósulását. A darab női főszerepeit, a három visszatérő, jel­képes alakot Uhrik Dóra, Bretus Mária és Handel Edit, az együttes talán leg- ámyaltabb mozgású táncosai játszot­ták. A bordélyházi mulatságban Paro- nai Magdolna szóló táncára kellett fölfigyelni. Janus környezetének alak­jait, Ga leolt át. Mentég nőt és Guari- i*ót Koronczay László, Hetényl János és Majoros István formálta meg siker­rel. Két-két szerepben Is biztonsággal és árnyaltan mozgott Gallovits Attila, Herda János és Kuli Ferenc, Az élvezettel muzsikáló zenekart és a megzenésített verseket kulturáltan tolmácsoló énekkart Breitner Tamás vezényelte. Biztos zenei Irányítása — Károly Róbert karigazgató előkészítő munkája segítségével — az előadás sikerének fő forrása. Említésre méltó teljesítményt nyújt a Medici-jelenet- ben színpadra lépő három muzsikus, a betétként szereplő, ontikizáló balett­zenét három hangszeren — fuvolán, brácsán és harsonán — megszólaltató Barth István, Koszorú Árpád és Már- marosy József. A jelenetek előtt a három szólamban, és két nyelven, lati­nul és magyarul fölhangzó mottókat Bognár József, Katyori Attila és Rad- nai Zsolt adta elő zengő hangon. tónus Pannonius, Illetve Mátyás ki­rály megszemélyesítője, Győry Emil, illetve Holl István természetes mozdu­lattal lépett a táncosok közé. Páros jelenetükben az erőteljesebb, karak­terisztikusabb Holl Istvánra tolódott a hangsúly, s Janus „igaza” halvá­nyabb maradt, GySry Emil szép színészi teljesítménye ellenére. A KÉT MEGHÍVOTT vendég, a efísz- leteket teivező Nádas Éva, valamint a jelmeztervező Gombár Judit a szín­pad törvényeinek és az előadás igé­nyeinek megfelelő, látványos és gya­korlati hasznú réztórgyakkal és nemes hatású ruhákkal segítette a bemutató sikerét Janus Pannonius az Or 1972. esz­tendejében, március 27-én, halálának ötszázadik évfordulóján, a Pécsi Nem­zeti Színház jóvoltából, „zenével és énekkel, táncfantáziákból és párbe­szédekből” szőtt színpadi előadásban, „három felvonásban és tizenkét kép­ben” újból megjelent hát városában, Pécsett, és dicsőségesen bevonult a Pécsi Nemzeti Színház színpadára . . . ''v Tüskés Tibor Egy szép hangverseny felemelő él­ményével távozhattak azok, akik meg­hallgatták szerda este a Liszt-terem­ben a lengyel Konstanty Kulka he­gedűművész és Jerzi Marchwinski zongoraművész műsorát. Locatelli: A utombeau eni, műve Ysaye romantikus átiratában hangzott el. Elnevezését valószínűleg az első tétel gyászos, pa- tetikus hangulatáról kaphatta. A len­gyel művészek éltek az átirat adta lehetőségekkel. Kulka hegedű hangja nagyvivőerejű. Igen szép tónussal ját­szik. Formálása plasztikus, minden részletében meggyőző. Az átiratot ké­szítő Ysaye, a századforduló legendás- hírű hegedűse személyes barátságban volt a kor nem egy zeneszerzőjével, így többek közt C. Franck-el is. Talán nem teljesen véletlen, hogy Ysaye át­iratát Franck: A-dúr szonátája kö­vette. Rendkívül nehéz feladat ennek az izig-vérig romantikus, sokrétű, ti­tokzatos utalásokkal átszőtt, igen gaz­dag kromatikójú alkotásnak a meg­szólaltatása. A produkció az I. és III. tételben elérte az ideális hanglemez- felvételek színvonalát. A zórótétel in­dítása viszont némileg kiegyensúlyo­Kolozsvár u. 20. IV. emelet Simon Béla, a neves Munkácsy-díjas festőművész műterme. A keretbe rakott vásznak egymásba borulnak, nem árulják el tartalmukat. Talán ez az oka annak, hogy az egész műtermet az alkotás, a születés „re­neszánsz-láza” forrósitja át Csak egy személy reinkarnálódik a fényteli fa­lak között: Janus Pannonius, öt látjuk pár vonalas skiccekben csecsemőként falujában, öt üdvözli a hatalmas portré és életének főbb állomásait feltüntető hatalmas tabló, Három kép — háromféle elgondolás és megoldás. — Már két éve foglalkozom Janus Pannonius egyéniségével. Eleinte csak a gyermekkora érdekelt Végigjártam a Dráva mellékét, átautóztam Kesin- cén is, tónus szülőfaluján. Az első képet nézem. Tejillatú falusi este árad elém. Asszonyok jönnek fonó guzsalyakkal, akiket furulyázó fiatalok követnek. A háttérben hatal­mas galambdúcos kopu és tónusók háza. A lebukó nap vörösbe tintázza az egész képet. A sugarak ráverődnek a kispadon gyermekét dédelgető édes­anyára is. zatlan, fedett hangzású volt. Mindé* természetesen semmit sem von le az előadás nagyszerű lendületéből, gaz­dagságából. A szünet után megszólaló Debussy: Szonáta előbbi művel ellenkező irányú zenei világ varázslatos színekben tün­dökölt. A hegedűművész Kulkának méltó partnere a zongoránál Jerzi Marchwinski, akinek bársonyos zongo­rahangjára bizonyára sokáig emlékez­ni fogunk. Hatalmas feladatot valósí­tott meg igen imponáló módon mind­két szonáta esetében, a romantikus versenyművek nehézségeivel vetélkedő zongoraszólamok megszólaltatásával. Paisiello könnyed hangulatú „Nel cor piu” cm. dalának témája nemcsak Beethovent késztette variációk írására, hanem a múlt század nagy hegedű­művész-zeneszerzőjét Paganinit is. Mindegyik variáció a hegedűjáték technikájának egy speciálisan nehéz problémájára épült. A lengyel művész nagy biztonsággal és bravúrral ját­szotta a művet. Műsorának befejező számát a Ravel Tzigane-t Is hasonló virtuóz előadásban tolmácsolta. Tényi Zoltán A másik kép a Hódolat Janusnak címet viseli. A feliratok élete főbb állomásaira utalnak: Ferrara, Padua, Várad, Buda és Pécs. Mindegyik város külön szimbolikával szerepel. Elegáns reneszánsz-kapu alatt a főfigura: Ja­nus Pannonius. Baloldalt a hollós cí­mer, jobbra egy sípot fúvó triton — hátán ámorkával. Remek reneszánsz- zsánerű kép, kitűnő arányérzékkel, egyensúlyra törekvéssel. Leglenyűgözőbb mégis a tónus- portré. Méreteiben is hatalmas. Villo­gószemű, igazság kereső, szókimondó tekintet. A határozottan metszett orr a Mantegna-képet idézi elénk. A kövét- kalapos költő lantját és könyveit Szys- rongatja kezében. — Huszonegy éve már, hogy Bara­nya lett a második hazám. Itteni mun­kásságom eredményeit ismerték el a Munkácsy-díjjal. Egy téma sem fog­lalkoztatott oly nagy kedvvel, mint Janus Pannonius. Nagyon sok versét olvastam el, hogy kellőképpen elmé­lyülhessek, megismerhessem emberi és költői egyéniségét. Főleg békeversei kaptak meg. tónus a „megfáradt pan­non nép” számára kért békét, mi pe­dig a világ minden népének, T.l. tónus-porlré Méltót — méltóan ^ Látogatás Simon Béla festőművész műtermében 4 I Jelenet a bemutatóból

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom