Dunántúli Napló, 1972. április (29. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
1972. április 2. DUN ANTOLI N APLÖ f MŰVÉSZETI DÍJAK, 1972 JÓZSEF ATTILA DU, I. FOKOZAT ÉRDEMES MŰVÉSZ LISZT-DÍJ CSORBA QYÖZŐ Az egész Mecsek oldalában vi-' ragoznak a mandulafák. Csorba G'/őző kertjében is virágzik egy. Meg két barackfa, egy meggy. A gyöngyvirágok nemsokára kinyílnak. Bizonyára lehetne szép mondatokat mondani ezután a mediterrán szépségekről, amelyek - így vagy úgy - jelen vannak Csorba Győző költészetében is. De azt hiszem, sokkal inkább jelen van maga a vajóság, amelyhez a virágzó mandula- fokon kívül még sok egyéb is hozzátartozik. Ha már a világ-adta díszletnél tartunk: a bőrklinika kutyáinak ugatása vagy a gépkocsizaj, ami legföljebb hajnalban nem nyomja el a madarak meglepően kitartó csicsergésének hangjait. Meg a hegyoldalba feltolakodott bérházak ablakában a szőnyeget rázó asszonyok. Meg a dróthálók, amik körülveszik a virágzó fákat — Azelőtt, ha este kiléptünk a kertbe, mindenütt csillagot láttunk. Fent az égbolt és lent e város, csupa csillag volt De hót növekszik a város. Csorba Győző vó- vesa. Akarva-akaratlan a város a főtéma, hiszen e legújabb kitüntetésről is azt mondja Csorba Győző: — Ebből ts látja az ember, hogy vidéken Is fehet úgy dolgozni, hogy észrevegyék ... Elmondtuk sokszor, mi Pécsnek Csorba Győző, s mi Csorba Győzőnek Pécs. Mégis megkérdem: miért Is vállalta ezt • sorsot? Ml tartotta Itt? Ml tartja Itt ma Is? — Először Is: itt születtem. Másodszor valamiféle lustaság, nehezen mozdulás, valami riadalom tartott vissza azokban a pillanatokban, amikor elmentem volna. Riadalom az adminisztrációtól, a költözéssel, változással Járó kellemetlenségektől Visszatartott egyszer • bérháztól való Irtózás Is. De tagadhatatlan: belejátszott mindebbe az ■ rőgeszmeszerü meggyőződésem le, hogy a geográfia nem lehet értékmérő. Esztétikai mérce. Bíztam abban, hogy az érték vidéken Is érték tehet, s ma is bízom abban, hogy • gyümölcse beérik még ezután is. Persze - nehéz dolog... Az ember el is fárad. Az igény fárad el az emberben. Hiányzik a közösség, a „hasonszőrűek" közössége, amely ha klikkek, kisebb csoportok formájában is, biztosítja a levegő feszültségét Ébren tartja az emberben a lelkifurdalást Az élő és közvetlen konkurrencia hiányzik. A gondolatok gyakori cseréje. Olykor hetek múlnak el, hogy semmi sincs .. . Persze, a dolog másik oldala: bizonyos függetlenséget, belső szabadságot jobban megőrizhet így az író. Titkárnőktől, előszobáktól, megalázásoktól mentes. Én egyszer jártam a kiadónál, ahol pedig már nem egy könyvemet kiadták ... Ez a jó. Az meg a rossz, hogy néha elgondolom: voltak itt időszakok, amikor sok volt oz író, pezsgett az élet. Jöttek és mentek. Fölbukkantak és eltűntek. Én meg csak maradtam, mint egy ősgyökér egy beszakadt folyóparton ... Csorba Győző puszta létezése itt, a városban: tiltakozás a provincializmus ellen. Ö maga - a provincializmus tagadása. — Egy város kultúrszintjét - mondja erre — majdnem alapvetően meghatározzák az alkotók, akik benne élnek. Szoktuk mondani, hogy egy magyar irodalom van. Nos, ha annak meg tudnánk állapítani a pontos középszintjét, s ha egy városban élő írók ezen az elméleti középszinten vagy annál följebb állnának — az már valami. Ha számolunk a realitásokkal, a méretekkel és sok egyébbel, ez a maximum. Én úgy látom, hogy ez a folyamat azért világosan fölismerhető. A provincializmus Pécsett egyre inkább kompromittálódik. A húsz-harminc év előtti helyzethez képest óriási a fejlődés. A kultúrát nem lehet számokkal mérni. Az adja meg az értékét, hogy egy adott közösség szellemi termékekben mit tud magából kihozni. Ebben mérve talán nincs okunk panaszra. Amit pedig az imént a szellemi közösségről mondtam: itt ez a tervezett művészklub. Talán ez olyan lesz, amilyen rég hiányzik. Egy hely, ahová nem meghívóval megy az ember, hanem minden szervezettség nélkül. Talán csak azért mert az utcán esik az eső. De találhat ott őt embert akivel vált néhány értelmes szót Vagy akár csak egyetlen embert... Az idei könyvhétre jelenik meg új verseinek kötete Időjáték címmel. Talán illett volna a versekről beszélni inkább. De - mint mondani szokták - a versek önmagukért beszélnek. Bizonyos: többet is mondanak el a költőről, mint egy interjú, amit a hírlapok tempójában, egy ünnepi pillanat alkalmából készítenek a költővel. A pillanat azonban nemcsak ünnepi, hanem alkalom a megállásra és körültekintésre is: ez az a környezet amiben a költő él, ez az a világ, ami az ő mai valósága, ezek azok a gondok, amelyek ma - ma is — foglalkoztatják. S ez az a város, amely - immár elválaszthatatlanul tőle — szépségeket és örömöket, gondokat és fájdalmakat egyaránt tartogat számára. A városnak — gombamód növő házaival, lármájával és mandulafáival egyetemben nem mindegy, hogy a költő itt él és olkot-e. A város örömmel nyugtázza Csorba Győző elismerését is, mint egyik bizonyítékát a költő igazának. Haílama Erzsébet Hogy lehetne Bretus Máriát bemutatni a pécsieknek? Hiszen ismerik. Tizenkét éve csaknem minden balett darabban felbukkan kicsi, temperamentumos alakja, betáncolja a színpadot egész lénye, amely akkor is feketehajú, ha szőke parókát visel.- Tizenkét éve itt vagyok — mondja a száraz tényt, aminek szárazságában is dráma van. Egész sor egyéni küzdelem, nehézség, öröm és fáradság. S egyben az együttes közös tizenkét évének minden átélt pillanata. Bretus Mária alapítótag. így mondjuk, s ez valósággal méltóságteljesen hangzik. Igazában ez nem jelentett mást, mirt azt, hogy tizenhét éves korában, még egy magánúton végzendő negyedik gimnázium és az érettségi terhével a vállán, egyenest a balettintézetből, néhónyadmagával leutazott egy idegen városba. Azt mondták, menjenek a Liszt-terembe, ott lesz a gyakorlat. Meg kellett kérdezniük, merre van az a Liszt-terem.- Én sem tudtam, hová jövök, mi lesz itt, mi lesz tovább. Eck Imrének nagyon sokat köszönhetek. Nem szeretem emlegetni az úgynevezett hőskorszakot. Mégis eszembe jut néha, az újak, az egészen fiatalok kapcsán, hogy azért szép volt. Az akadályokkal és nehézségekkel együtt. Szegényebbek lennénk nélküle. Egy ilyen kitüntetés alkalmával, ami egy művészi pálya első nagy ívét foglalja egybe, óhatatlanul előkerül a múlt is. A kezdet. A kezdetnek is a kezdete, az a pillanat, amikor eldőlt Bretus Mária sorsa. Cegléden, a szülővárosában történt.- Nyolc évesek voltunk, és ahogy akkoriban divat, sőt, szinte kötelező volt, nálunk is járási kultúrversenyt rendeztek. Egy orosz származású nő, aki nem volt se tanár, se táncos, betanított nekem egy orosz táncot. Azt adtam elő. S történetesen épp akkor járt ott két balettpedagógus, mert országszerte tehetségkutatást folytattak. Szóltak, hogy menjünk be Pestre a balettintézetbe.- Tudta a család, mit hózhat ez a döntés?- Nem tudta, hogy tudta volna... Apám ma is a tsz- ben van. Anyám akkoriban MNDSZ-titkár volt, el tudta képJA5ZAI-D0 TÍMÁR ÉVA Ha egyszer valaki megkeresi Tímár Éva szobormását, azt hiszem Rodin Gondolkodó emberét találja a legalkalmasabbnak. Nem a művésznő szoborportréját keresve persze, hanem a színész szellemének megfelelőjét a másik művészetben. Minden alakítására ez a jellemző, ez a gondolatiság, ebből kever össze egy erős töltetet minden alakja számára. Most, a színészi pálya nagy határkövénél, a Já- szai-díj átadásánál kérdeztem meg tőle: vajon mennyire tudatos benne ez a gondolattal teli játékmód? — A mai kort érzem olyannak, hogy o legfontosabb: gondolatokat tudjunk egymással közölni. Ez ma már nemcsak érdekesebb, mint mondjuk a múlt század romantikus színjátszása, ahogy akkor még Shakespeare-t is játszották - hanem fontosabb is. A színész megérezte tehát ezt az igényi és az o szerencsés dolog, attól művész, hogy a közönség is megérzi: ott él Tímár Évában a megvalósult, színpadra vitt in- tellektualitás. Legutóbb Hernádi Gyula: Falanszterének Francis Wrighte-jában áradt ki belőle ilyen feszesség, vívódás, de emlékszem a Kaposvári Csiky Gergely Színházban Görgei remek színpadi gro- teszkjére, a Rokokó háborúra, ahol — más felhangokkal persze —, de ugyanez az intellektuális játékmód jellemezte. S talán éppen ezért voh nagy sikeré Euripides: Elektrájának szerepében, ugyancsak Kaposvárott. Hiszen a tragikus görög triászból, Euripidész a legmentesebb a mítoszoktól, kevésbé tisztelettudó. inkább kritikus, tehát gondolatai szabadabbak emberiebbek, s ilyen az Elektrája is, ezért érezte magára szabottnak Tímár Éva. Ügy emlékszik vissza rá, mint eddigi legszebb szerepére, s azt hiszem, ezt sokan irigyelhetik is tőle. Nemkülönben azt, hogy a főiskolára már tizenhat éves korában felvették, s rövid debreceni kerülő utón huszonkét évesen már o budapesti Nemzeti Színház tagja. O ellenben őszintén bevallja: — Most, többéves színészi pálya után jöttem ró arra, hogy igaza volt annak a nagyon sok pályatársamnak, aki szerint a színész harminc éves kor felé haladva érik igazi színésszé. A Nemzetiben vagy nem kaptam szerepet, vagy ha kaptam, abban sem voltam jó. Az érés Kaposvárott kezdődött - a kétévi pesti nemzeti színházbeli' tagság után -, s itt Pécsett teljesedett ki. Ez a kiteljesedés Tímár Évában tartalmilag az intellektus és az érzelmek egysége. De nemcsak tartalmi, hanem módszertani sajátossága is van: szerepkidolgozásai során nem bújik ki önmagából, nem dobja ei egyéniségét, mint nagyon sok színésztípus teszi, hanem azon kevesek közé tartozik, akik tudatosan magukhoz akarják vonni az írott színpadi alakot. Hiszen az alakítás úgyis mindig az adott színész és írott alak összeforrasztása. Tímár Évában a színész azonban nemcsak fizikai alkatot és pszichológiai személyiséget jelent, hanem egy értelmi válogatóst is, önmaga személyiségjegyei, önmaga gondolatai közül - az egész darab gondolatvilágának érdekében. Azt mondja a Falanszter női főszerepéről: — Ebben mindennél fontosabbnak tartottam, hogy a máról, mai gondokról beszéljünk. Fontosabbnak, mint hogy egy .figurát, Francis Wrighte-ot, aki egyébként valóban létező személy volt, hogy őt megformáljam, vagy valamilyen történeti hűséget adjak neki. Ezt teljesen lényegtelennek éreztem. Én a gondolatiságot úgy tartom jónak, hogy valamiképpen, jó értelemben, a néző, az állampolgár javára politizáljunk a színházban. Nem értek ugyan egyet azzal a színházzal, amelyik egyenesen politikai vitafórum, mert a színháznak ettől eltéróleg mások az adottságai. Vannak persze olyan darabok is, amelyekben a személyiség kirajzolása a legfontosabb. De olyankor is előbb megkeresem a figura és az én egyéniségem közötti hasonlatosságokat, s úgy húzom magam felé az alakot. Szentül hiszek benne, hogy mindenfajta művészet tükrözi azt az embert, aki műveli. Lehet valaki ügyes, meg virtuóz, de igazán valamit adni csak a legbensőbb önmagából lehet. ./Ez az emberanyag van Tímár Évában. Földessy Dénei zelni, mit jelent a tanulás az intézetben, az iskolai évek Pesten, de hogy milyen életem lesz azután? — S nem következett el olyan pillanat, amikor minden kérdésessé vált? — Dehogynem ... Hetedik évfolyamos voltam, éretlen kis kamaszlány, amikor nagy válságba kerültem. A lábam is eltörött. Akkor hirtelen elrémültem az egésztől. Nem a fizikai megerőltetéstől, azt kezdettől megszoktuk, életformánk lett. Valahogy minden olyan ijesztőnek és súlyosnak tűnt... Anyám akkor bement az igazgatóhoz, megkérdezte, érdemes-e tovább erőlködni. Az igazgató azt mondta, meg kellene még próbálni azt az évet. Aztán az egész „válság” elmúlt.- Mindörökre? Sose támadt fel újra?- A Mandarin után... Siker volt, film is készült. Nagy szerep volt, a legnagyobb szerepem. Előtte kaptam meg a Liszt-díjat is. örültem, de a lelkem mélyén halálra rémültem. Azt gondoltam, végem van, még egy ilyet többé nem tudok megcsinálni. Aztán persze jöttek sorban a szép szerepek. Főszerep a Pokoljárásban. A lírai szerep a Nyári estében. A Páva... A Carmen. Mindhez fűződik valami fontos élmény. A Nyári estéhez Bretus Mária külön boldogsága, hogy megmutathatta: „lírája is van". A Carmenhez az élmény, hogy ismeretlen koreográfussal dolgozhatott együtt. Nagyobb produkciója egy volt a Pécsi Balettnek, amiből kimaradt, a Veronai szerelmesek mártíriuma. Félévet Leningrád- ban töltött akkor. — Először történt meg, hogy kívülről láttam az együttest. Fantasztikus élmény volt. Igaz, úsztam az izzadságban, annyira izgultam mindnyájukért. De valahogy akkor jöttem rá, hogy ez az együttes, az én együttesem, milyen is. Milyen is lehet a közönségnek, azoknak, akikért voltaképp minden történik. A tizenkét év bővelkedett élményekben. A külföldi utak például, Amerika, India, Szíria. Libanon. Európában szinte minden ország. Csak Luxemburg nem - mondom tréfásan, s Bretus Mária helyreigazít: Luxemburgban is voltak, a nyugatnémet turné idején, egy előadás idejére. Tizenkét éve Pécsett él, előtte kilenc évig Pesten, s Cegléden nőtt föl. — Minek érzed magad leginkább: pestinek, pécsinek, vagy ceglédinek? — Nagyon nehéz kérdés . . . Sajnálom, hogy be kell vallanom, de valójában ceglédinek. Ha egy kis időm van, rohanok haza. A színház azonban, a legközelebbi közönség és minden, ami a munkájával kapcsolatos, Pécshez kötik. Meg a kutyája is, egy kedves uszkár. A forradalmi ifjúsági napok alkalmából Pesten a Madách Színházban előadták a Fölszállott a pávát. Utána Bretus Mária levelet kapott, o következő szöveggel: „A táncos sorsa tragikus. A zenészt megőrzi a hanglemez, a színészt a film. Bretus Mária csak azok emlékezetében él, akik látták. Élete, művészete a legnagyobb fényűzés: néhány csodálatos pillanat, anyagtalan alkotás, tovatűnő írással, testetlen anyagba. De a mozdulatok elváltak tőle, velünk maradtak." ti L BARTH ISTVÁN Városszerte ismerik baráttá- . gos, bajuszos arcát, türelme* természetét, egész lényét, amely muzsikával van átitatva. Lényege a muzsika. Olyan muzsikus, akinek a zene a munka, az élet, a levegő. Hogy éppen itthon van-e, pontosan tudják a szomszédok, a Mecsek oldalában, mert olyankor reggelenként már szól a fuvola. Soha nem megy egyetlen előadásra sem készületlenül, próba, gyakorlás nélkül. Pedig gyakran játszik: tagja a Pécsi Filharmonikus Zenekarnak és a színház zenekarának is. Korán került kapcsolatba a muzsikával: anyja zenetanár volt Fuvolát tizenkét éves korában kezdett tanulni, a buda- j pesti Zenekonzervatóriumban, * ugyanitt a zenei gimnáziumban érettségizett. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán fuvolaszakot végzett, de mielőtt befejezte volna tanulmányait — 1957-től Pécsett telepedett le. A Zeneművészeti Szakiskola tanára lett. 1960-ban kapta meg diplomáját. Azóta is tanít Ma a pécsi zenekarokban a fuvolások mór mind az ő növendékei. A színházhoz is Pécsre költözésének évében szerződött ei. „Főállása" ma is a színházban van. Zenepedagógusi, szervezői, előadóművészi tevékenységéért már 1965-ben megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést Több önálló koncertje volt már Pécsett. A kamarazenélés lelkes híveként ő alapította a Pécsi Fúvósötöst. Az együttest felbomlása után, nemrégiben újjászervezte II. Pécsi Fúvósötös címen. Pécsen kívül is elismert jó muzsikus, például a Sándor Frigyes által dirigált magyar kamaraegyüttes nyári nyugatnémet turnéin rendszeresen részt vesz. Magas színvonalú fuvolajátéka önmagában is inspirálóan hatott több fiatal pécsi zeneszerzőre. Barth István ilyen missziót is teljesít: sok új fuvolamű eredeti bemutatása fűződik az ő nevéhez. A pécsi zeneértők és zenekedvelők véleménye szerint az, Hogy ma a pécsi zenei életben a fafúvósok teljesítménye kiemelkedően színvonalas, döntően Barth István érdeme. A mostani kitüntetés ezt a sokirányú, értékes munkát ismeri el. *-4 ± BRETUS MARIA
