Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-05 / 55. szám
8 DUNANTOlt NAPLÓ 1972. március 5. Dél-amerikai útijegyzetek Ecuadori elnöki palota Quitóban Éjjel, 2 óra 20 perckor feibúgtak a motorok és felemelkedtünk a magosba. Általában mindenki feje alá tette o kispárnát, ülését hátra hajtotta és igyekezett aludni. Néhány órát sikerült aludnunk. Közben, amikor már az óceán felett jártunk, nagy viharba kerültünk. Alattunk villámlott, felettünk villámlott és bizony ezt a hatalmas géoet is úgy megrázta, hogy felébredtünk és egy pillanatig melegünk lett. De mindez csak körülbelül 15 percig tartott. Viszont ettől a kis vihartól eltekintve simán, kényelmesen repültünk. Óráinkat visszaálhtottuk 6 órával. hiszen ilyen nagy az időeltolódás. 1971. december 17-én'hajna!i 4 órakor érkeztünk Puertó-Rico fölé, Csodálatos látvány. A tengerből kiemelkedik a sziget, középen a hárommilliós várossal. A gépből kiszállva, megcsapott bennünket a 25 fokos meleg, pá-, radús levegő. Hatalmas pálmafák között vonultunk a tranzitba, üdítőitalok mellett beszéltük meg a közel nyolc órás út eseményeit. 5 óra 30-kor ismét felszálltunk, irány Barangville, vagyis újabb 1500 kilométer az óceán felett. Külön élményt jelentett a napfelkelte 12 ezer méter magasságban. Hét óra tízkor elértük a szárazföldet, ami egyben a dél-amerikai szárazföldet is jelentette, vagyis Columbiába érkeztünk. Barangvillében már reggel negyed nyolckor 25 fokos meleg fogadott bennünket. Itt találkoztunk először dél-amerikai emberekkel. 7.50- kor tovább indulás Bogotába. A Cor- dillerák hófödte hegyvonulato felett reoültünk. Kilenc órakor leszállás Bogotában. Itt vártak bennünket a magyar konzulátus tagjai, a Magyar Kereskedelmi Kirendeltség vezetői és a menedzserünk megbízottja. Nagyon kedvesek, barátságosak voltak és sok mindenről tájékoztattak bennünket. Itt a hőmérséklet 25—28 fok. A tengerszint feletti magasság 2400 méter. Ezt éreztük, is, mert többen szédülésre és erős fejfájásra panaszkodtak. Jesus Vargas úr, mint kísérőnk és menedzserünk csatlakozott hozzánk és még dél- e'őtt' tovább utaztunk Ecuador fővárosába, Quitóba, ahová 12.50-kor érkeztünk. Quito a hegyek között fekszik egy hosszú, elnyújtott katlanban, 2800 méter magasan a tengerszint felett. A repülőtéren nagy 'fogadtatás, újsáq, lódió, fotók stb. A különböző formalitások és csomagok kézhezvétele után au*:óbuss7al szálláshelyünkre hajtottunk, a Hotel Savoyba. Elhelyezkedés után ebéd. Első ebédünk, zöldséges raquleves, pörkölt rizzsel, gyümölcskompót, benne narancs, ananász, dinnye, üdítőital — col-j és kávé. (A levest és a pörköltet jól megfűszerezve meg lehetett enni). Természetesen ebéd után fürdés és pihenő. A kora esti sétát az eső elmosta. Az itteniek szerint egy hete nem esett eső, ami rendkívüli jelenség. Ugyanis, mindennap menetrendszerűen érkezik a délutáni eső. A mi érkezésünkre nemcsak esőt, hanem még kiadós jégesőt is kaptak. Mivel Ecuador az eayenlítőn fekszik, a naDi 24 óra két részre oszlik, ami állandó jellegű. Reggel hattól, délután 18 óráig van nappal, világos, 18 órától reggel 6 óráiq éjjel, illetve sötét. Vacsoráig sétálgattunk a szállodához közeli utcákban. Eléggé szűkek, siká- torsTsrűek az utcák. A közlekedés általában egyirányú, minden utcasarkon rendőr irányítja a forgalmat sípnál. Minden típusú génkocsit lehet látni, a 20 évvel ezelőttitől a lenmodernebbiq. Az autóbuszok magánkézben vannak, Quito főleg indiánok. Láttuk a sikátorokat, de a gazdagok lakónegyedeit is. A külnbségek óriásiak. A felső tízezer, az uralkodó osztály tagjai, mint megtudtuk, általában mindenhová repülőgépen utaznak, a középosztály, az iparosok, kereskedők gépkocsijaikkal, az indiánok, a szegények vonattal. A lakosság 42—45 százaléka analfabéta. Csak magániskolák vannak, kötelező ^állami oktatás nincs, magániskolák első tagozatai, — ami nálunk az általános iskolának felel meg — havi 300—400 forint összegű tandíjba kerül. A középiskola 4 éves, 500—600 forint összegű tandíj mellett. A felsőoktatási intézmények havi 1000—12Ö0 forint összegű tandíjait csak a kiváltságosak tudják megfizetni. Találkoztunk egy néger keverék férfival, aki elég jól beszélt magyarul, hiszen egy évig volt Budapesten a telefongyárban. Januárban jött haza Budapestről' és' mint elímondta, nagyon sokat tanult a magyar szakemberektől. Szívesen rharadt volna Magyarországon, mert sokkal jobb az élet, jobban élnek az emberek, még a telet is megszokta volna. De hát a család és a munkája hazaszólította. Az indiánok tették ránk a legna- gyob hatást. Alacsony növésűek, cse- nevészek. Főleg o népviseletben, az úgynevezett pancso-ban járnak. Közülük kerül ki a legtöbb nyomorgó, E mellett igen vallásosak. Mint érdekességet, egy ismerősünk bemutatta az indián lakónegyed eqy részét is. A viskók között a sok részeg és kábítószerek hatása alatt élő ember az utcákon fekszik, zajonq. A népkonyhák előtt éhező gyerekek és asszonyok toónganak. Borzalmas az állati sorba kényszerített emberek látványa. Mindannyiunk számára feledhetetlen élményt jelentett, hogy a Quitótól mintegy 15 km-re húzódó egyenlítőhöz kirándulhattunk. Bizony nem mindenki életében adódik, hogy eljut az Egyenlítőre, ahol a 0 fok, 0 perc, 0 mp van és egyik lábával az északi, másikkal a déli féltekén állhat. Az autóbuszunk hatalmas hegyek vonulatának völgyében haladt, ahol a trópusi növények és különböző pálmafák jelentették az újat, a látnivalót. A szép tájat festőivé tették a távolban feltűnő 5500— 6000 méter magas, hófödte hegycsúcsok. Az Egyenlítő emlékműnél természetesen fényképezőgépek kattogtak, sőt, az ott szolgálatot teljesítő seriff is bizonyos kellékeket szolgáltatott a képekbe*. Másnak búcsúztunk Ecuadortól, Quitótól és Panamán keresztül átrepültünk Costa Rica fővárosába, San- Joséba. * A sok élmény közül taíán ez az egy szó „manana" (holnap) az, ami végigkísért egész utazásunk alatt. Menedzserünk, aki Bogotába megérkezésünkkor fogadott bennünket, kérdésünkre, hogy mikor kapjuk meg a csapat programját, csak annyit válaszolt: manana. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a szó mennyi bosszúságot és derültséget fog okozni, mert a válasz mindenre csak ez volt: manana, manana, manana ... A karácsonyi és újévi ünnepeket Costa Rica fővárosában, San-Jose- ban töltöttük. A magyar szokásoktól eltérően, karácsonykor az emberek elárasztják a város utcáit és hangos-' kodva, konfettit szórva búcsúztatják December 22-én, szerdán második mérkőzésünkre készülődtünk, ugyanis este az Universitod Catolica—Komló és a Quito America—Legia Varsó mérkőzések egy műsorban kerültek sorra. Délután megeredt a szokásos napi eső. Mi 17 órakor kimentünk a stadionba, ahol zárt kapukat találtunk és közölték velünk, hogy az eső miatt elmaradnak a mérkőzések. Természetesen visszamentünk a szállodába és azon tűnődtünk, hogy vacsoráig oz egész csapatot elvisszük egy közeli moziba. Mielőtt még a jegyeket megvettük volna, jött az értesítés, hogy készüljünk, mert az autóbusz azonnal a szállónál lesz és lejátsszuk a mérkőzést, de későbbi kezdési idővel. Visszamentünk a stadionba, közben az eső elállt. A rádió, a televízió olyan propagandát csinált a mérkőzésnek rövid 2 óra leforgása alatt, hogy amikor fél kilenc utón kifutottak a csapatok, már nyolcezer néző szurkolt a lelátón. Ekkor, a nagyon kellemes esti klimatikus viszonyok között nagyiramú, jó, küzdelmes mérkőzést játszottunk. Három ízben is vezettünk, de a végeredmény 3:3 lett. A jó játékot és a 6 gólt nagyon élvezte a közönség, amit a mérkőzés végén felhangzó vastaps is igazolt. A Komlói Bányász küldöttsége a megérkezés után A Mecseki Szénbányák Komlói Bányász SK NB l-es labdarúgó-csapatának az 1971—72. bajnoki év őszi sikeres szereplésére, Belgrádban a Crve- na Zvezda elleni visszavágón elért győzelmére, valamint a nagymúltú Fiorentina elleni döntetlen eredmé-.. nyére nemcsak a hazai szakemberek figyeltek fel, hanem néhány menedzser is. így történhetett, hogy a komlói labdarúgók előtt kinyílt a nagy lehetőségek kapuja és a Zvezda vezetőinek javaslatára egy dél-amerikai menedzser meghívta a csapatot dél- amerikai túrára. Mondanunk sem kell, hogy egy vidéki klub életében egy ilyen meghívás milyen nagy örömet és egyben elismerést jelent, hiszen a magyar labdarúgást Dél-Ameríkában vidéki és főleg bányász-csapat még nem képviselte. Indulás 1971. december 16. Útirány: Becs — Zürich — Párizs — Madrid — Puerto-Rico — Barangvilla — Bogota — Quito. Madrid az utolsó óceán előtti légikikötő. Szinte pillanatok alatt körülvették gépünket a műszeres szerelőkocsik és a hatalmas tankkocsik. Megnyugtató volt a nagyon modern és korszerű faburkolatú óriási tranzitteremből nézni, hogy nagyon alaposan felkészítik gépünket, hiszen a következő 7 óra 20 perces. útvonal Puerto—Ricáig közel hétezer kilométer és alattunk csak a nagy feketeség, az Óceán van. a legtöbb öreg jószág. Nincsenek kijelölt megállóhelyek, hanem ha valaki fel akar szállni, akkor int, a busz megáll és felveszi. A leszállás ugyanúgy történik. Az utcákon minden színű és fajú embert lehet látni. A többség indián, és szemmelláthatóan ők a legszegényebbek. A vacsorát is leírjuk az érdekesség miatt. Valamilyen savanyú leves, sült burgonyaszelettel, répa es cukorborsó körettel, nagy szelet ananász, cola jéggel. v Vacsora után alapos orvosi vizsgálat és alapos pihenés, alvás. Szinte mindenki érezte a tengerszint feletti 2800 méter magasságot, fejfájás és szédülés kíséretében. A szervezetnek nemcsak a 6 órás időeltolódást kell átállítania, nagyobb probléma, hogy a vérnyomások nagyon alacsonyak, 105 körüliek, a pulzusok viszont magasak. Quito, 1971. december 18., szombat. A délutáni és esti séták során ismerkedtünk a várossal, az emberekkel. A hivatalos nyelv a spanyol. Ecuador lakóinak szórna kb. 3.4' millió. A hegyekben élő indiánok miatt sohasem tudják pontosan megállapítani az összlakosság számát. Quitó- nak, a fővárosnak 600 ezer lakosa van. Fehérek, négerek, meszticek és sok napon át az óévet. A kellemes időjárás kedvezett a környező falvakból összesereglett benszülött táncosoknak. Órákon keresztül táncolva és énekelve vonultak a többezer ünneplő között. A programhoz tartozik a szépségkirálynő választás, az utcai kerékpárverseny és a farmerok díszes, lovas felvonulása. Az ünnepségsorozat egyik eseménye a külföldről meghívott labdarúgó-csapatok vendégszereplése. Amit ez évben a Komlói Bányász és a Legia Varsó képviselt, tegyük hozzá sikerrel. A karnevál szilveszter éjjelén fejeződik be, általában családi körben. Számunkra szokatlan módon, nem pezsgőbontással, hanem szőlővel és rizzsel köszöntik az újesztendőt. A mi szállodánkban, a Hotel Amstel- ben, európai idő szerint és magyar módon délután 5 órakor, legalább olyan sikeres, boldog újesztendőt kívántunk egymásnak, amilyen számunkra óz 1971-es év volt. Persze, a pezsgővel való koccintás sem maradt el és ebben a szállodában talán először hangzott el a magyar Himnusz. Meghatódva gondoltunk otthon levő családtagjainkra, barátainkra és be kell vallanunk, hogy legszívesebben mindegyikünk otthon ünnepelt volna. biztosításukat. Az orvosok a maga* szolgáltatási árakat azzal indokolják, hogy egy egyetemi év elvégzése 2—3 ezer dollárba kerül, amit a legrövidebb időn belül vissza akarnak nyerni. A pénznélküliek az orvosok állítása szerint azért halnak meg, mert nincs pénzük orvosra és gyógyszerre. Szörnyű látvány az utcán fekvő csont-bőr beteg emberek, akiknek lakásuk sincs és a koldulásukból szerzik egyoldalú táplálékaikat. Ez számunkra azért volt ilyen döbbenetes, mert itthon ez régóta ismeretlen. Azt hiszem az olvasó szívesebben olvas ennél vidámabb dolgokat is, mert az igaz, hogy ez is Dél-Ameriká, de azért az is igaz, hogy ez csak az egyik oldala és van más is. Például a karneválok ideje. Mi éppen a karneválok kellős közepébe érkeztünk. Ez tulajdonképpen egy ünnepségsorozat, amely nyolc, tíz napig tart és itt aztán van minden. Korácsony napjaival kezdődik, az emberek fél éjszakát az utcán töltik és a legkülönbözőbb módon szórakoznak. Az utcán álarcokban járnak idegen nők, idegen férfiak fejére konfettit szórnak, énekelnek, sétálnak. Az utcákat, tereket betölti a rumba és a szamba lüktető ritmusa, a sok fény és a megszámlálhatatlan sok reklám teszi színessé, hangulatossá ezt a szédítő forgatagot; A konfettitől nem látni a járdát, amit aztán reggelre az utolsó szemig eltakarítanak, hogy másnap az egész kezdődjön élőiről. Minden napnak meg van a maga jellegzetessége. Az egyik nap eseménye a szépségkirálynő választás, másik nap kerékpárverseny, aztán a farmerek karneválja, fogatbemutató. Este aztán akinek van, a vidámparkban költi el maradék pénzét. Van renqeteq szerecsejáték, bikaviadal, forqóhínták, meq sok-sok italárus. Ezekben a napokban csak az üzletek vannak nyitva, ú többi munkahelyen mu.nkaszünet van, amit a munkaadók rendkívüli szabadságnak hívnak. Szilveszter ott családi ünnepnek számít. Ilyenkor az emberek ezt az estét szűk baráti körben töltik, az utcákon alig lehet valakit látni. Számunkra mindez nagyon szokatlan volt, hiszen mi nem így köszöntjük az újévet, és főleg nem nyár van ilyenkor. . Rajnai Rudolf, Stier József dr. Várbíró István Nehéz a sok élmény közül a legnagyobbat kiragadni, mert nekünk ez a távoli világ minden eseménye újat és élményt jelentett. Talán mégis kettőt írnék le, amik nálunk nincsenek és ezért érdemes megemlíteni. Szabad időmet úgy igyekeztem kihasználni, hogy minél többet tudjak megismerni ebből az ellentétek világából. Costa Ricában két kórházat látogattam meg és megismertem a betegellátás rendszerét és színvonalát. A betegellátás módját a pénz határozza meg. Az egészségügyi szolgáltatásért fizetni kell. Egy orvosi vizsgálat díja 10-től 80 dollárig terjed, orvosoktól függően. A biztosítás önkéntes, ami az árakból bizonyos ösz- szeg visszatérítést jelent, de a kivizsgálások csak több hónapos előjegyzések alapján történnek, így hevenyebb betegségek esetén nem lehet igénybe venni. így marad a fizető betegellátás. Feltűnő az egy orvosra jutó igen sok beteg száma. így a zsúfoltság miatt sem veszik igénybe a r i
