Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-05 / 55. szám
W72. március 5. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 Három kamarabalett Mitől kamara balett egy balett? Nyilvánvaló, attól, hogy az előadás hét óra helyett fél nyolckor kezdődik, hogy a táncosok a nagyszínház helyett egy tenyérnyi színpadon, kis számú nézőközönség előtt játszanak, hogy többtagú kar látványos mozgatása helyeit mindössze két-három táncos jelenik meg előttünk, hogy há- romfelvonásos produkció helyett mindössze fél-háromnegyed órás kompozíciókat látunk, hogy hosszú szériára tervezett bemutató helyett csupán három-négy előadásra méretezett müvekkel találkozunk, még nem lesz valami kamarabalett. A kisregény sem egyszerűen kis regény, azaz rövidebb terjedelmű epikai alkotás. Hanem más, mint a „nagyregény”. Minden új műfaj megszületésének, minden új műfaji elnevezésnek, minden műfajváltásnak akkor van létjogosultsága, ha tortalmi és formai okok együtt indokolják a változást. Ha a műalkotás genezisében, ha az alkotó szemléletében, ha a valóságfeltórás módszerében kapunk valami újat és mást. . Mi indokolja, hogy a Pécsi Nemzeti Színház balettegyüttese ezzel az új, összefoglaló elnevezéssel — három kamarabalett — lépjen a közönség elé, és tartsa új bemutató előadását? Bármely művészeti együttest és alkotóműhelyt, mely tizenkét éves múltra tekint vissza, fenyegeti a megcsontosodásnak, a régi formák megmerevedésének a veszélye. Bármily újszerűnek hat is egy művészi törekvés megszületése idején, egy évtized múltán szükségképpen új utakat, új kifejezési eszközöket és lehetőségeket kell keresnie. Alighanem ez a felismerés indította a Pécsi Balett vezetőit és táncosait, s mindenekelőtt Eck Imrét, a hórom kamarabalett koreográfusát és az előadás rendezőjét, amikor korábbi formavilágukhoz képest valami újat és mást akartak adni. Tehát a belső megújulás, az útkeresés, a kifejezési formák felfrissítésének az igénye. A tartalmi és formai előrelépés együfíes igénye, Milyen rokon vonások, közös törekvések figyelhetők meg a három kamarabalettben? A műsorfüzetben azt olvasom: a balettek ,,a különböző emberi kapcsolatokat” vizsgálják, ,,özemben kapcsolatok fordulópontjaival” foglalkoznak, „az alapvető emberi kapcsolatok modern értelmezését" kísérlik meg. Hát ettől nemigen lesz ‘okosabb a néző, még akkor sem, ha háromszor mondják neki ugyanazt. Amióta a világ világ, amióta a tánc tánc,,a művészet mindig „a különböző emberi kapcsolatokat” vizsgálja, „az alapvető emberi kapcsolatok fordulópontjaival” foglalkozik, és így tovább. Az együttes korábbi formanyelvéhez képest az újdonságot, a , gazdagodást egy oldottabb mozgásstílus kialakításában, a nemcsak táncos, hanem mimikus és akrobatikus elemek előtérbe állításában, a fény- és színélmények, tehát á képzőművészeti hatás hangsúlyozásában látom. És mindenekelőtt a néző értelmi munkájának, asszociációs képességének nagyobb igénybevételében. Eck Imre .koreográfus stílusától, mozdulatteremtő fantáziájától korábban sem esett távol a szürrealisztiku: elemek alkalmazása. Az új tánckompozíciókban szinte fő törekvéséve vá'i, hogy megcélozza a néző képzeletét, megindítsa benne a gondolattársítás folyaméitól, formálja és fejlessze képalkotó -^Pljét. Helyeselhető törekvés ez? Alighanem igaza van Kolozsvári Grandpierre Emilnek, aki azt írja egyik tanulmányában: „A szellem emberének rangját, legyen író vagy tudós, mindig az adja meg, hogy miről mi jut eszébe." Hozzátehetjük: Bármiféle művészi alkotás befogadásának a feltétele, tehát a közönség rangjának is a mértéke, hogy megvan-e benne a gondolattársítás képessége, a szimbólumokra, a költői képekre és metaforákra, a költői asszociációkra reagálás igénye. Persze a művészi asszociáció — ezúttal a táncos mozgásformákkal elindított képzettársítás — nagyon ravasz dolog. A képnek, a mozdulatnak nemcsak képzeletindítónak kell lenni, hanem olyannak is, ami a különféle lelki alkatú, fölkészültségű stb. néző képzeletét és gondolatvilágát lehetőség szerint azonos irányba lendítse, ami egyértelmű, ami megfejthető. Eliába „szép” a mozdulat, a nyelvi kép. ha nem szólít meg, ha nem teremtődik újjá a nézőben az alkotó látomása, ha nem nyit meg gondolalpáiyákat, ha nem jut róla eszébe semmi, ha szertefutó, ellenőrizhetetlen és ellentmondó képzeteket vált ki. Mit mondhatunk e tekintetben a három kamarabalettről? Az új törekvések a legmaradékta- lanabbul a Petrovics Emil vonósnégyesére komponált s a Megölt ölelések címet viselő balettben érvényesültek. Két hőse a férfi és a nő. A balett egy szerelem — mondhatnánk: A szerelem története, a „féltékenység drámája”. A lány varázsló-bűvölő mozdulatokkal idézi meg kedvesét. A fiú háromszor szakad el tőle, és indul el a maga külön útjáia. Handel Edit — a lány poé. Eck Imre új kompozíciói tikus szépségű megformálója - Tagore, József Attila, Anakreon, Ms- deia, Othello sorait idézi a műsor'ü- zétben. Neki ezekre kellett szerepéből gondolnia. Ha viszont nekem Arany Jánost és az Ágnes asszonyt juttatta eszembe a tánc, alighanem ez is őt — meg persze a koreográfust - dicsén. Persze nem arról van szó, mintha Handel Edit - aki úgy lép a színpadon, mintha virágok közt járna - és a le- hetséges Kuli Ferenc az Ágnes asszony „történetét” táncolta volna el. Nem. A Megölt ölelések gazdag mozgás- nyelvében, hangulatában van valami, ami a balladák ősi világát, a bűn és bűrihődés rnotíyumát, a görög sorstragédiák atmoszféráját juttatja a néző eszébe. S ha a mozgás esztétikus szépségén túl ezt a világot is felidézi a tánc, alighanem „elérte célját”. Liszt Ferenc Ad nos, ad sa/utarem undam című orgonaművére komponált kamarabalett az Erővonalak Három darab - két sötétebb és egy_ Halványabb piros színű — szobafestő létrát, valamint három - két zöldruhás és egy püspöklila színű — táncost látunk a színen. Persze ezek mégsem közönséges, kétágú szobafestő létrák Akkor talán meszesvödör is kellene hozzájuk. Hanem jelképek. S ez meg nem is volna baj. De itt másról is szó van. Megindul a játék a létrákkal, s egy különféle gondolati célzásokkal átszőtt, egyre kuszább parabola elevenedik meg előttünk. „Tanulsága valami ilyesmi lehet: a magányból föl kell jutni a „magasba”, meg. kell tanulni-„szállni". De miért kellenek ennek fölismertetéséhez a létrák? Nem túl „direkt” ez így és szájbarágós? Másfelől a létra miért éppen a magány, az ember „szűk kis világának" a jelképe? Asszociálhatná valakiben éppenséggel Jákob létráját, azaz a mennybe jutás lehetőségét is. A néző azonosulása a látvánnyal meg-meg- törik. A gondolatilag talán kissé problematikus balett mozgásanyaga igen gazdag, változatos. A mű ellentétes Bretus Mária és Hetényi János mozgásritmusokat ütköztet össze, drámai felépítésű, és jól kiszámított fordulópontok viszik előre a történést. A két remek táncos, Paronai Magdolna és Körmendy László mellett mindenekelőtt Uhrik Dóra érdeme, hogy a balett varázslatos hatásától nehezen tudunk szabadulni és csak utóbb jutnak eszünkbe a lehetséges gondolati ellenvetések'. Eck Imre remek leleménye, hogy a balett számára fölfedezte Kodály Zoltán gordonkaszólóra írt Szonátáját (Op. 8.). A népzenei motívumokkal átszőtt zenére egy különös, furcsa, groteszk felhangokkal kísért táncjátékot komponált. A zenei nyelv és a táncos mondandó talán nem is födi mindig egymást, illetve a tánc mozgásnyelve mintha hejyenkint idézőjelbe tenné a zenei mondandót. A Szonátának is mindössze két szerepleje van, a férfi és a nő, és sok-sok — ezúttal talán kissé túlsók — díszlet és kellék. A találkozás és elválás, az ismétlődés és az eredetiség mozgásformáiból, a pátosz és az irónia hangulatváltásából épül a balett. Bretus Mária és Hetényi János, az együttes talán két legérettebb, legdinamikusabb művésze végig biztosan és hitelesen kelti életre a két figurát. Táncos formanyelvük gazdagságát mutatja, hogy a lá- gyabb, líraibb színekre is fogékonyak, a groteszk hangban is otthon vannak. Ha alkotói annak szánták a három kamara balettet, ami — azaz híradásnak egy alkotóműhely útkereséséről, üzenetnek a Pécsi Balett forma nyelvi kultúrája összefoglalásáról és tágításáról, vizsgálódásnak a néző asszociációs képessége fölméréséről —, akkor megérte a vállalkozásra fordított gond és művészi törődés. Eredményei bizonyára beépülnek az együttes munkájának jövendő szépségei és értékei közé. Tüskés Tibor Handel Edit és Kuli Ferenc Müller Ferenc fotói melés imponáló sorai következnek. A szőlőszemek nedvdús premier plánja után az antik mitológia Bachusza zárja a sort. Rövid körkép — átgondolt, szellemi munkára utal. Müller Ferenc képszerkesztésére jellemző a ritmus, a motívum, vagy motívumok páros jelentkezése (gólyák, kémények, ablakok stb.). Ez a fajta motívum-kettős, képi egyensúly sok veszélyt rejthet, ha csupán poén marad. A megkedvelt szerkesztés esetekben indokolatlan alkalmazása, csak ritmus-gyakc^latot eredményez. Tetszetős játék lesz, amely tartalmi összefüggések felfedezését elfelejteti, pedig erre biztató példákat találtunk Müller Ferenc képei között. 8. Püaszanovich Irén A Doktor Sándor művelődési Központ klubtermében rendezték meg Müller Ferenc fotókiállítását, amely március 8-ig tart nyitva. Nem könnyű gazdagon, sokoldalúan bemutatkozni egy kiállításon és nem könnyű dolog a sok szín, sok arc mögött az igazit, a rá legjellemzőbbet •megtalálni. Az előbbi az alkotó, az utóbbi a néző és kritikus feladata. Müller Ferenc képei nem hivalkodó- ak. Természetesnek hatnak, mértéktartóan tájékoztatnak a világról. Ezt a keresetlennek ható keresettség egyik legnagyobb érdeme. Műfajilag is gazdag. A hagyományos táj, portré, életkép — mind megtalálható és rn#llet tűk sajátos ötvözetként a „kevert" műfajok. Mély emberismerettel, jellemző erő- cel készültek és élnek a Játék, Ne, és őzv. Bory Jenőné portréja. A „tiszta” tájképek közül a Nógrádi táj. nagy összefogott formái, az MGTSZ ct végtelent, az alföldi karakter megragadó motívumai, vagy a Parkosítás szervezett organizmusának játékos rendje marad emlékezetes. Az architektúra szigora és a fegyelmezett képépítés biztos formaismerete hízta létre a Gyulai vár, Sikátor képeket. A legizgalmasabbak azonban a „kevert" műfajú képek, ahol tájkép és csendélet, régi és új, élő és élettelen, a természet csodái és emberi kéz által alkotott világ találkozik. Ezek a kapcsolatok több mint ötletek. Véletlen tátalálás, tudatos keresés eredménye lenne? Életünk teljességéről, gazdagságáról szplnak ezek a fotók és arról az érzékeny, figyelő szemű emberről, aki éppen ezeket a kapcsolatokat képes észre venni. A képek ereje a tartalmi párhuzamban, egymást kiegészítő gondolati egységben rejlik. A Csille tojással című kép is ebbe a csoportba tartozik. A szigorú, merev, más funkciójú csillekocsi sarkában lerakott tojások nemcsak szokat- lanságukkal hatnak, hanem abszurd helyzetükkel, elemi erővel fogalmazzák meg a kezdődő életet. Jellé lesznek, szimbolikus tartalmat hordoznak. A kép őszinte bizalmat ébreszt a nézőben. A Várakozás tartalmilag talán a leggazdagabb képek egyike. A hármas ívű architektúra előtt egy zárt sarokban ott felejtett (oda állított) szobor várakozik. Abszolút várakozás, kö- vémerevedett várakozás — szoborrá lett várakozó. Az előbbi kép finom derűje helyett halk megdöbbenés, időtlenség és a múlandóság fanyar íze lengi át a képet. A Hollókő, Ablakszemek, Skanzen mellett / érdekes vállalkozás a Sző- lösorozat. Itt a hagyományosan felfogott közismerten hangulatos szőlő, présház képe mellett a nagyüzemi terIKRLK SZÖJATÉKKLUB A múlt pénteken mutatkozott be Szójátékklub címen az új nyelvi fejtörő műsor. Lehet, hogy ez lesz - legalábbis az egyik — utódja a haldokló „Kicsoda-Micsodá”-nak? Az elnevezés nem egészen pontos, de jó. A „Szójáték" tág értelemben szerepel itt, a műsorban voltaképpen játékos nyelv- művelés folyik, ez azonban nem „csalás" és nem fogyatékosság, hanem éppen a legfőbb értéke. A szójáték: „Hasonló alakú, de más jelentésű szavaknak játékos összekapcsolása, kiforgatása oly módon, hogy értelmük rendszerint valamely tréfás célzás érdekében megváltozzék” — olvashatjuk az Értelmező Szótárban. A szójáték ebben az eredeti értelemben nem tárgya a műsornak: Nem is lenne értelme, talán meg sem lehetne valósítani. Ez a szójáték spontán termelődik, mint a vicc, mesterségesen nem lehet létrehozni. Igazi termőtalaja a nagyvárosok, kiváltképpen a kávéházak és a kabarék világa... A szójáték eredeti, mondhatnánk vulgáris formájának különleges értéke, jelentősége nincsen, s televíziós tömegszórakoztatásra nem alkalmas. A századelő budapesti irodalmi életében, különösen Karinthy és Kosztolányi körében kifejlődött azonban a szavakkal való játéknak egy nemesebb, irodalmibb formája, amely magába olvasztotta a szőkébb értelmű szójátékot, a világirodalomban szinte kezdettől fogva létező játékos formákat, s emellett teljesen új formákat is alkotott. A televíziós műsor erre a gazdag hagyományra épít, csakúgy mint a „Kicsoda-Micsoda?”. A szavakkal való játszadozásnak ez a változatos és szellemes formája szoros kapcsolatban áll a nyelvműveléssel, hiszen alapfeltétele a nyelvtörténet és az élő nyelv alapos ismerete. Kosztolányi már a szűkebb értelmű szójáték és a nyelv- művelés kapcsolatára rámutatott. Egy 1910-ben megjelent cikkében írja a következőket: „Kávéházainkban egész nap folyik a szóháború és a piccolo mellett rontják, csúfolják, művelik a nyelvet. Este pedig a kabarék veszik át a szerepet. Innen hozza magával minden budapesti a finomságokat, a szavakon való elcsodálkozást, itt teremnek a szójátékok korcs poétái, akik mégiscsak poéták. Nekem úgy tetszik, hogy nincs okunk haragudni se a kávéházakra, se a kabarékra. Nagy Endre, aki pár év alatt megalkotta o budapesti magyar kabarét, tett annyi szolgálatot a művészetnek, a nyelvnek és az magyarságnak, mint az Akadémia .. A Szójátékklub nem kabaré, csak klub, de ennek is bevallott célja, hogy a játék mellett „segítsen az Akadémiának”. Az első adás sikert, népszerűséget és hosszú életet ígér. A „klub”-ötlet, előre válogatott játékosokkal, jónak mondható, legfeljebb azt kifogásolhatjuk, hogy a képernyőn nem annyira klubot, inkább bírósági tárgyalótermet látunk. A játékosok mintha a vádlottak padján ülnén.ek, kissé merev rendben. Érdemes lenne a játékot külsőségeiben, környezetében is melegebbé, barátságosabbá, klubszerübbé tenni. Ha nem is a kabaré, de legalább a kávéház oldottabb hangulatát kellene megteremteni. A „házigazda”, dr. Grétsy László, valamint Mészöly Dezső és Vargha Balázs alkotta zsűri „hangvétele”, közvetlensége, sőt a humor iránti érzéke kiváló feltételeket nyújt a szórakozáshoz, s ez kétségtelenül fontosabb, mint a külsőségek és a környezet. A játékban résztvevő klubtagok is remekeltek, s ez sem kevésbé fontos feltétel. Reméljük, jól sikerül mojd a közönség bekapcsolása is: a közvélemény elé terjesztett magyarítás! feladatok eredményét érdeklődéssel várjuk ... A műsor — indokolt óvatossággal — egyelőrer-csak havonként jelentkezik. A hosszabb várakozásért, reméljük, kárpótol a gondos előkészítés, a következő adások egyenletes színvonala ... Sz. E,