Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-03 / 53. szám

2 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1972. március 3. Pák Sfong Szun látogatása Kádár János elvtársitól Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára bemutatkozó látogatáson fogadta Pák Gjong Szűnt, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetét, ♦ PÁRIZS: A CGT vezetősé­ge felhívást intéseit a szakszer­vezetekhez, a baloldali pártok­hoz és minden demokratikus szervezethez, hogy közös ta­nácskozás alapján tegyenek megfelelő közös lépéseket a munkás- és demokratikus moz­galom ellen irányuló kampány­nyal és elnyomó intézkedések­kel szemben. ♦ MOSZKVA: A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága üzenetben köszön­tötte a Jémeni Népi Demokra­tikus Köztársaság Nemzeti Frontjának ötödik kongresszu­sán résztvevő küldötteket.-4- BONN: Csütörtökön dél­előtt a nyugatnémet külügymi­nisztériumban parafálták az 1972. évi magyar-nyugatnémet árucsereforgalomról szóló jegy­zőkönyvet. + NYUGAT-BERUN: A nyu­gat-berlini szenátus határozata értelmében március 1-től Nyu- gat-Berlinben 40-50 százalék­kal emelkedtek a városi közle­kedési vállalatok viteldijai. 4 NYUGAT-BERUN. A Der Tagesspiegel című nyugat-ber­lini lap közli bonni tudósítójá­nak azt az értesülését, hogy a Nyugat-Berlint megszállva tartó három szövetséges hatalom en­gedélyezi a skandináv SAS és az osztrák Aua légiforgalmi társaságnak, hogy olyan sze­mélyszállító járatokat indítson, amelyeknek végállomása Nyu- gat-Berlin tegeli repülőtere, il­letve amelyek menet közben !e- szállnak Nyugat-Beriinben is. *- BECS: Ausztriában szerdán életbe lépett az új vasúti díj­szabás, amely rendkívüli mér­tékben errmlte a jegyek és bér­letek árait. A vasúti tarifa át­lagban 20—44 százalék között emelkedett. 4- WASHINGTON: Az Egye­sült Államokban 1971-ben 45 millió munkanap-kiesést okoz­tak a sztrájkok. + HAMBURG: Március else­jével 4,5 százalékkal növeked­tek a Német Szövetségi Köztár­saságban a benzinárak;-f 01 DELHI: India energia­tér melése 1965 április és 1971 márciusa között 10.18 millió ki­lowattóráról 16.4 millió kilo­wattórára növekedett, A tervek szerint az elkövetkező tíz évben megháromszorozódik a termelt energiamennyiség. RÉSZECSKEGYORSÍTÓ A Chicagótól 65 kilométerre lévő Bataviában szerdán üzem­be helyezték a világ legnagyobb teljesítményű részecskegyorsító­ját. Az ünnepélyes megnyitáson jelen volt a Dubnái Egyesült Atomkutató Intézet több munka­társa is. Mint ismeretes, a világ eddig legnagyobb teljesítményű részecskegyorsítója Szerpuhov- ban (Szovjetunió) működik. A bataviai intézetben az atommag pozitív töltésű részecs­kéit, a protonokat hat kilomé­teres körpályán gyorsítják fel és a részecskék sebessége meg­közelíti a fénysebességet — pon­tosan 296 000 kilométert ér el másodpercenként. , -f MOSZKVA: B. Chnoupek csehszlovák külügyminiszter szerdán — szovjetunióbeli láto­gatását befejezve — hazarepült Moszkvából. 4 4- JERUZSÁLEM: Kedden Je­ruzsálemben meghalt Mose Szneh, az Izraeli Kommunista Pártból öt évvel ezelőtt kivált, a kormány közel-keleti politikáját támogató csoport (MAKI) veze­tője. Neki tulajdonítják a MAKI jobbára cionista-barát, szovjet- ellenes irányzatának kialakítá­sát. + SZÓFIA: Todor Zsívkov, a Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságánpk első titká­ra, az Államtanács elnöke, ked­den fogadta Günter Mittagot, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. A találkozó légköre meleg, elv­társi volt. + BRISTOL: Három hónapra a Bgc hangárjaiba zárják a brit szuperszonikus utasszállító re­pülőgép, a Concorde prototípu­sát. Mint közölték, a Concorde -01 -en kisebb módosítások vál­tak szükségessé. A gép eddig 24 próbarepülést hajtott végre, s eközben a hangsebesség 1,1- szeresét érte el. ROMOK LONDONDERRYBEN. Bomba robbant a második leg nagyobb északír város, Londonderry központjában, az ottani „Váci utcában". A nagyerejü robbanás következtében 25 ember meg­sebesült. Az anyagi károk nagyságáról árulkodik a fénykép. KREISKY ES BRANDT TALÁLKOZÓJA. Dr. Bruno Kreisky osztrák kancellár Bonnba érkezett, ahol Willy Brandt nyugatnémet kancel­lárral folytat megbeszélést. Kreisky az elmúlt héten a Közös Piaccal kötendő osztrák különszerződés lehetőségéről tárgyalt. Képünkön: Kreisky (balról) és Brandt. ACZÉl GYÖRGY PÁRIZSBAN Az Editions Sociales Kiadó Vállalat, amely most jelentette meg Franciaországban Aczél György „Kultúra és szocialista demokrácia" című művét, csü­törtökön délben Párizsban szá­mos újságíró részvételével vita- ebédet rendezett. Ezen megje­lent a szerző: Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tag­ja, továbbá Roland Leroy, a Francia Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagja és Mód Péter párizsi magyar nagykövet is. 4- WASHINGTON: A Penn­sylvania állambeli Washington­ban szerdán egy esküdtszék előre kitervelt emberölés vád­jában bűnösnek találta Paul Gilly-t, a Yablonski-féle hár­mas gyilkosság kitervelőjét és részbeni végrehajtóját. Mint annak idején beszámoltunk ró­la, az amerikai bányászszak­szervezet egyik népszerű veze­tőjét, Joseph Yablonskit felesé­gével és lányával együtt 1970. január 1-én hajnalban agyon­lőtték. A gyilkosok egyikét, Aub- ran Martint már ősszel halálra ítélték; Gilly ügyében egyelőre csak a verdikt hangzott el. — ítélete valószínűleg ugyanaz lesz, mint Martiné. + BECS: Leo Hamon, a Fran­cia Miniszterelnöki Hivatal ál­lamtitkára szerdán este Bécsbe érkezett. Az Osztrák Külpoliti­kai Társaság meghívásának ele­get téve nemzetközi témájú elő­adásokat tart. AUT6BUSZS0FÖR0K SZTRÁJKJA New York. A bérbefagyasztás miatt az Egyesült Államok különböző ál­lamaiban és városaiban folyta­tódik az amerikai munkásság sztrájkharca. A közlekedési dol­gozók egyesített szakszervezeté­nek New Jersey-i állambeli ta­gozata bejelentette, hogy az autóbuszsoförök tömeges sztráj­kot indítottak. A sztrájk az ál­lam csaknem minden városában megbénította az autóbuszforgal- j mat. *■ MADRID: Heves összecsa­pásokra került sor szerdán Madridban, a „diákharc nap­ján", amelyet a spanyol rend­őrség védőszentjének napjára hirdettek meg a reformokat kö­vetelő egyetemisták. A rend­őrök gumibottal verték szét a diáktüntetéseket, többtucat egyetemi hallgatót letartóztat­tak. A diákok országos tiltako­zásának megbénítására az egyetemi hatóságok Spanyol- ország szinte valamennyi jelen­tős felsőfokú oktatási intézmé­nyét csütörtök reggeltől meg­határozatlan időre bezárták. + LA PAZ: Klaus Barbie, az egykori lyoni hóhér nem haj­landó találkozni áldozatával, a most 67 éves Ita Halaun-Bren- ner asszonnyal, aki a „náciva­dász” Beate Klarsfeld társasá­gában érkezett Bolíviába, hogy azonosítsa kínzóját, családtag­jai gyilkosát. Az Altmann né­ven élő Barbie ügyvédei azzal zárkóztak el a szembesítéstől, hogy az nem volna „jogszerű" aktus. PANAMA BOTRÁNY WASHINGTONBAN A Fehér Ház fakóját személy sze­rint is érintő, lavinaszerűen dagadó politikai korrupciós botrány söpör vé­gig Washington kormányzati negye­dén. A „hóiabdát” Jack Anderson, az indiai—pakisztáni válság titkos fehérházi dokumentumainak feltárá­sával világhírűvé vált újságíró indí­totta el kedden a „Washingtoni kör­hinta” című rovatában közölt lelep­lezéseivel. Birtokában lévő dokumentumokra hivatkozva Anderson szerdán meg­írta: az International Telephone And Telegraph Corporation 400 000 dollárt ajánlott fei a Republikánus Párt 1972 augusztusában sorrakerüiö San Die- go-i elnökjelölő konvenciójának fi­nanszírozására. Cserében az igazság­ügyminisztérium „eltekintett” az úgy­nevezett trösztellenes törvény alkal­mazásától a hatalmas ipari-pénzügyi konglomerátum legújabb szerzemé­nyeinek bekebelezéséve: kapcsolat­ban. é MOSZKVA: Űtban haza, a Koreai NDK felé, kedden két koreai küldöttség utazott át Moszkván. Az egyiket, amely nemrég hazánkban járt, Pák Szón Csői, a Koreai Munkapárt KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács második elnökhelyettese; a másikat Ho Dam külügyminiszter vezette.-P KENNEDY-FOK: Harmad­szor is elhalasztották az első amerikai Jupiter-szonda, a Pio- neer-10 fellövését. A Pioneer— 10-nek eredetileg vasárnap kel­lett volna rajtolnia Kennedy- fokról; azonban sem akkor, sem hétfőn, sem szerdán nem sike­rült a tervezett időben útnak indítani. A NASA szerint a szer­dai fellövést is a nagy magas­ságban dúló szelek akadályoz­ták meg, amelyek, ha igen erő­sek, alkalmasint szét is szag­gathatják a rakétát. + SAIGON: A saigoni ame­rikai parancsnokság csütörtöki közlése szerint az amerikai és dél-vietnami csapatok két hó­nap óta a múlt héten szenved­ték el legsúlyosabb vesztesé­geiket: a saigoni kormánycsa­patok 360 katonája vesztette életét és 729-en megsebesültek; FASISZTA TÜNTETÉS PÁRIZSBAN. A francia újfasiszta mozgalom az Új Rend (Ordre Nouveau) tagjai Párizsban tüntetést rendeztek a francia kormányfő politikája ellen. A rendőrség és a tüntetők i az amerikaiak hat katona el- között összecsapásra is sor került. Képünkön: tüntető új fasiszták vesztését és 56 megsebesülését e jelvényükül választott kelta keresztekkel. I ismerték be. ! Közlemény a KNDK kormányküldöttségének magyarországi látogatásáról A Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány meghívására Pák Szong Csalnak, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottsága tagjának, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság Minisz­tertanácsa második elnökhelyet­tesének vezetésével 1972, feb­ruár 25. és március 1. között hivatalos baráti látogatást tett a Magyar Népköztársaságban a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányküldött­sége. A kormányküldöttséget fo­gadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő, a Minisz­tertanács elnöke. Pák Szong Csői találkozott Péter János kül­ügyminiszterrel is. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsé­ge megbeszéléseket folytatott a Magyar Népköztársaság kor­mányának képviselőivel. A tárgyaláson részt vettek — magyar részről: Fehér Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kor­mány elnökhelyettese; dr. Sza­bó Zoltán egészségügyi minisz­ter és más személyiségek — a koreai részről: Pák Szong Csői, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának második elnökhelyettese, a küldöttség ve­zetője; és a küldöttség tagjai. A magyar államférfiak és a koreai kormányküldöttség meg­beszéléseit szívélyes, elvtársi légkör jellemezte, s azok a kölcsönös megértés szellemi­ben zajlottak le. A megbeszélések során a fe­lek kölcsönösen tájékoztatták egymást a szocializmus építésé­ben elért eredményeikről. A felek kölcsönösen melegen üdvözöl­ték a szocializmus építésében országaikban aratott sikereket. A megbeszéléseken Pák Szong Csői tájékoztatást adott a Ko­reai Népi Demokratikus Köz- I társaság kormányának Korea i békés újraegyesítésére vonatko­zó javaslatairól. A magyar ál­lamférfiak határozott támogatá­sukról biztosították a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának az ország egyesí­tésére vonatkozó álláspontját, A haza egyesítése érdekében foly­tassanak politikai tanácskozáso­kat Észak- és Dél-Korea kö- ; zött. A felek véleményt cseréltek a nemz^közi helyzet más időszerű ; kérdéseiről is. Kifejezésre juttct- i ták szándékukat, hogy elősegf- ! tik a szocialista országok, va­lamint a világ valamennyi forra­dalmi erejének szilárd összefo­gását az imperializmus, minde­nek előtt az amerikai imperializ­mus törekvései elleni harcban. A tárgyaló felek elhatározták, hogy a két ország baráti kap­csolatait tovább bővítik. A felek arra a meggyőző­désre jutottak, hogy á korea! kormányküldöttség látogatása hozzájárult a két ország baráti együttműködésének további fej­lődéséhez, a szocialista orszá­gok és valamennyi antiimperia- lista erő összefogásának erő­sítéséhez. Lezuhant Bulgáriában egy jugoszláv repülőgép Szófia. Március elsején 15 óra 9 perc­kor egy ismeretlen repülőgép jelent meg Bulgária légterében, Dolna-Melna falu (Pernik me­gye) körzetében. A gép útját 15 óra 31 percig rádiótechnikai eszközökkel követték. A repülőgép, amely Breznik várostól Etropole város irányá­ba a felhők között repült, lej­jebb ereszkedett, és Jamna falu körzetében, Etropoletól 10 kilo­méterre keletre lezuhant. A helyi szervek haladéktala­nul intézkedéseket tettek a pi­lóta megmentésére, akit súlyos sérüléssel Etropole város kór­házába szállítottak. A „Balkán” légiforgalmi vál­lalat útján Jugoszláviából ka­pott adatok alapján megálla­pítást nyert, hogy jugoszláv ka­tonai repülőgépről van szó, amely a szkopjei repülőtérről szállt fel Bojko Milics pilóta ve­zetésével. A történtekről haladéktalanul tájékoztatták Jugoszlávia szófiai nagykövetségét és az illetékes belgrádi szerveket. Jugoszláv ka­tonai küldöttség érkezett Bulgá­riába, hogy a helyszínen kivizs­gálja a történteket. Tokió Hr. Green után Marshall Green, a State De­partment, az amerikai külügy­minisztérium államtitkára ezek­ben a napokban különös kör­utat tesz: az Egyesült Államok kormánya vele magyaráztatja meg ázsiai szövetségeseinek a Pekingben járt Nixon elnök „bi­zonyítványát”. Mr. Green most éppen Szöulban van, a dél-ko­reai rezsim fővárosában, ahol átadta Pák Csöng Hi elnöknek Richard Nixon személyes üzene­tét. Nem nehéz megjósolni, hogy Pák Csöng Hinél Marshall Green-nek viszonylag könnyű dolga lesz. Csaknem biztos, hogy Dél-Korea diktátora elejt egy-két sajnálkozó, aggodal­maskodó szót, de többet aligha mond — és még kevesebbet te­het. Személye és rendszere tel­jes egészében Washingtontól függ, Szöul és a Fehér Ház kö­zött nemhogy szakítás, még duz- zogás se nagyon képzelhető el. De Marshall Green Tokióból érkezett Dél-Koreába és a ja­pán fővárosban egészen más nagyságrendű feladattal kellett szembenéznie. Nem rajta múlt, hogy feladatát nyilvánvalóan nem oldotta meg, hanem azon, hogy az - eleve megoldhatat­lan volt. Az amerikai külügyi államtit­kár furcsa missziója „Nixon személyes üzeneteivel” a tarso­lyában udvariassági gesztusnak, tehát némi vigasznak számít qz j amerikaiak kegyelméből íenn­I álló ázsiai bábrezsimek számé­ra. De nincs az a tarsoly, amelyből a jelenlegi helyzet­ben — vagy akármilyen helyzet­ben — egyforma „ajándékokat" I lehetne osztogatni Pák Csöng [ Hi-nek, Thieunak és o világ im­már harmadik ipari hatalma- | nak, Japánnak. A szigetországban több ok­ból rendkívül mélyek az Ameri- ka-ellenesség gyökerei. Nem­csak arról van szó, hogy Hiro­sima és Nagaszaki Japánban van, hanem — ugyancsak töb­bek között - arról is, hogy csak most, a háború után csaknem három évtizeddel adja vissza Washington Japánnak Okina- wát. Az utóbbi időben Tokiót hatalmas kettős sokk érte Ame­rika részéről, egyrészt Nixon gazdasági intézkedései, más­részt a kínai utazás bejelenté­se és végrehajtása miatt. Ja­pán kormánykörökben kényte­lenek voltak helyt adni annak, amit a tömegek már régebben követeltek; hogy legalábbis fog­lalkozni kell az egyoldalú ame­rikai orientációra épülő külpoli­tika feladásával. Ennek látványos jele, hogy Szato miniszterelnök úgy nyi­latkozott, kormánya kész tanul­mány tárgyává tenni az ázsiai kollektív biztonsággal kapcso­latos szovjet javaslatot. Mivel ez a nyilatkozat közvetlenül az amerikai államtitkár látogatá­sa után hangzott el, erős á gyanúnk, hogy Mr. Green nem sokat végezhetett Tokióban... í

Next

/
Oldalképek
Tartalom