Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-18 / 66. szám

8 DUNÁNTŰLI NAPLÓ 1972. március 18. r Halálozás Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jő édesanyánk, anyó­sunk, nagymamánk, dédnagymamánk és kedves rokonunk, OZV. MEDGYESI BALINTNE Szabó Mária, volt bodolyabéri lakos, 83 éves korában váratlanul elhunyt. Szeretett halottunkat március 20-án, hétfőn 3 órakor kisérjük utolsó útjára e pécsi központi temetőben. A gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, leány, testvér, anyós, sógornő, nagynéni és kedves rokon, SIMON JÓZSEFNf Pörnecz Julianna, a pécsi Vegyesipari Vállalat dolgozója 49 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése március 20-án, hétfőn du. fél 4 órakor lesz a pécsi központi temető­ben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett jó férjem, édesapám, apósom, nagyapánk és kedves rokonunk, STEIBLER KAROLY nyugdíjas 77 éves korában rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése már­cius 22-én, szerdán fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet 4 Ezúton tudatom, hagy HERBERT JÓZSEF volt bazáros, 79 éves korában, már­cius 15-én elhunyt. Temetése 22-én, szerdán 3 órakor lesz a központi te­metőben. Gyászoló özvegye és a széleskörű rokonság. Fájdalommal tudatom, hogy szere- tett jó férjem, BENISCHEK JÓZSEF ar Erőmű nyugdíjasa, DVAC volt lab­darúgója 70 éves korában, váratla nul elhunyt. Temetése március 20-án, j hétfőn 2 órakor lesz a központi teme­tőben, A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy HERGER ÉV A egészségügyi védőnő hosszas szenve­dés után 75 éves korában elhunyt. Temetése március 20-án, hétfőn du- | fél 3 órakor lesz a központi temető Szt. Mihály kápolnájából- A gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudatjuk, j hogy szeretett férjem, édesapánk, j nagyapánk és dédnagyapánk, NAGY JANOS életének 73 évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1972. március 21-én lesz a Vasas 1-i temetőben, lél 3 órakor. A gyászoló család, KAMILL! KAROLY nyugalmazott DGT felügyelő, hamvai­nak örök nyugalomra való helyezése, március 22-én, szerdán fél 2 órakor (ész a pécsi központi temető kolum- báriumában. A gyászoló család. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, KASZAPOVICS FERENCET 1 utolsó útjára elkísérték, iránta sze- retetüket, barátságukat és velünk , együttérzésüket kifejezték. Külön kö- j szünetet mondunk a Szikra Nyomda : dolgozóinak és a szakszervezeti veze­tőségének. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik szeretett halottunk, idős | CSIKÓS ISTVANNÉ temetésén részt ; vettek, fájdalmunkat bármily módon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa- ' Iád. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak a rokonoknak, jóbarátoknak, | ismerősöknek, akik felejthetetlen ha- j lottunkat, OZV. KINCSEI GYORGYNÉT utolsó útjára elkísérték, fájdalmun­kat koszorúk és virágok küldésével enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Ga- : lántai család. Hálás szívvel köszönjük rokonaink­nak, vállalatunk vezetőinek és dolgo­zóinak, a BTC sportkör tagjainak, te- kéző barátainknak, a ház lakóinak, kedves ismerőseinknek, akik felejthe­tetlen drága jó férjemet, apánkat, SZIRTES LEÓT utolsó útjára elkísérték, koszorúk, vi­rágok küldésével és bármily módon mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló özvegye és családja. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat, AKÁ­COS KÁROLYT utolsó útjára elkísér­ték, iránta érzett szeretetüket, barát­ságukat és velünk együttérzésüket ki­fejezték. Külön köszönetét mondunk Matusz Lajosnak o gyönyörű koszo­rúkért. Gyászoló éleítórsa, testvérei és a széleskörű rokonság. Hálás köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jóbarátoknak, akik drága jó felesé­gem, édesanyám, GRUBER ANTALNÉ temetésén részt vettek, koszorúk es viráqok küldésévé' fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló Gruber család. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunkat, TAKÁCS FERENCNÉT v utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkat koszorúk és virágok küldésével eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondok hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett élettár­sam, VOROSHEGYI JENŐ temetésen megjelentek, koszorúk, vi­rágok küldésével fájdalmamat enyhí­teni igyekeztek. Gyászoló élettársa. SEX-SAL-LINK (Barna tojóhibrid) naposcsibe beszerezhető az URAIÚJFALUI állami gazdasagnal A naposjérce Naposkakas Vegyesivarú csibe kénül eladásra. 13,— Ft/db 2,— Ft/db 7,— Ft/db 500 db-on felüli rendelés esetén a csibét házhoz szállítjuk. Szállítási és dobozköltség csibénként 45 fillér. Naposjércét és vegyesivarú csibét április 29-től, naposkakast június 15-től tudunk biztosítani. Megrendelést az URAIÚJFALUI ALLAMI GAZDASAG, URAIUJFALU címre kérjük megküldeni. Telefon: Uraiújfalu 4. Telez: 037-355. Jsmét alándékúzunk VÁSÁRLÓINK RÉSZÉRE hűtőgéphez 100 Ft ÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT. PÉCSETT: 22-es számú Rádió-televizióbolt, Kossuth Lajos u. 21. szóm. 36-os számú Hőelektromos-készülékek boltja, Széchenyi tér 6. 16-os számú Edényboft, Irányi Dániel tér 4. 18-as számú Vasbolt, Doktor Sándor utca 40-es számú Vegyesiparcikkbolt, Pécsszabolcs, Tolbuhin út 9. 43-as számú Vegyesiparcikkbolt, Pécs-Vasas II. 47-es számú Műszaki bolt. Középmeszes, Korvin u. 2. Mecsek Aruház, Ujmecsekalja, Ybl Miklós út MOHÁCS: 210-es számú Műszaki bolt, Szabadság út 22. KOMLO : 112-es számú Műszaki bolt, Lenin tér 6. 103-as számú Vegyesiparcikkbolt, Gorkij u. 1. SIKLÓS : 304-es számú Műszaki bolt, Felszabadulás útja 14. SZÁSZVÁR: 501-es számú Vegyesiparcikkbolt KAGYLÓFOTEL, epedprugós ágybetét, m p d e r n garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kaphatói V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36 75, ] Gyönyörű ólomkristály kompötos készlet igényes- j nek eladó. Sallai u. 5. i Karmonika, 96 basszusos ! Weltmeister eladó. Tel.; í 39~88­! Magnó, 4 sávos, kitűnő j hangú és Pikó vasúthoz ; külföldi mozdonyok, ko- I esik eladók. Taroay, Har­gita utca 16. ÜJ női kerékpár (Tihany) és világos intarziás ebédiö és tálalószekrény eladó, j Hefner, Pécs, Athinai' u. ! 6/b. I. 4. 18 óra után ill. i vasárnap délelőtt. Tűzoltó­vedrek 80 literes VILLANYBOYLER. 250-os JAWA MOTOR, KUBIKOS VASTALICSKAS kaphatók A PÉCSVARADI VAS-MŰSZAKI BOLTBAN. Minden nagyobb értékű cikket házhoz szállítónk. Horgasrtanyanak 30—40 n-ölt a Pécsi-tónál vásá­rolnák vagy bérelnék. — „Pisztráng” jeligére. a Hunyadi út hirdetőbe. FELKÉSZ HÁZ — 150 négyszögöl terü­lettel KESZÜBEN eladó. — Érdeklődni: Pécs, Hajnal utca 9­Törzskönyvezett kuvasz kutyakölyök Jutányos áron eladó. Hird, . Szabadság u. 79. sz. Akác rönkfa és tűzifa el­adó. Érdeklődni 62—78/902 mellék. állas Harkányi víkendtelepen gondnoki állást vállalnék takarítással. „Gondnok” jeligére, a Ballal utcai hirdetőbe. Háromévestől gyermek gondozását lakásomon vállalom. „Jókai utca” jeligére, a Bem utcai liir- ‘Jetöüe. ___________ _ C secsemő gondozását Szi­geti úti távfűtéses laká­somon szívesen vállal­nám. „Tapasztalt kis­mama” jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Alkalmaznék heti 1—2 napra takarításhoz -j- a nagyobb takarítás kö­zépkorú asszonyt. „Rend” jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Warsaw» személykocsim­mal anyagbeszerzési állást uallalnék. Ajánlatokat Ballal utcai hirdetőbe, .pórias* jeligére. Kis gyermek gondozását lakásomon vállalom. At­léta utca 1. szám, jobbra. lakás Elcserélném kertvárosi 2 szobás (olajkályha, viK lanyboyler) PIK lakáso­mat belvárosi régi bérű 1 vagy 2 szobásért. „SOS” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe___________________ V állalatok figyelem! Fo- nyódligeten, vízhez közel 3 szoba, 8 fekhellyel, fürdő­szobával kiadó. „Nyugodt hely” jeligére a Sallai u. hirdetőbe, Elcserélném háromszobás lakásomat másfélszobás távfűtésesre. „Bárhol” jeligére, a Bem utcai hirdetőbe,___________________ Elcserélném belvárosi, nagyméretű, kettőszobás, gázfűtéses, összkomfortos lakásomat háromszobás távfűtésesre. „Szigeti úti előnyben” jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Elcserélném belvárosi PIK főbérleti nagy szoba konyha, éléskamrát ki­sebbért, vagy garzonért. „Új parkettás” jeligére, a Bem utcai hirdetőbb Albérletbe kiadó 3 helyi­ségből álló szuterin. Kert­város. Móra Ferenc u. 22, sz. Külön bejáratú albérleti szoba házaspár vagy két nő részére kiadó április 1-gyel. Érdeklődni 4 óra után. L kér. Hegedűs Mihály iL 7. özv. Kal- roámé. Elcserélném szegedi két­szobás olcsó bérű PIK la­kásomat belvárosban lévő, hasonló pécsiért. „Ibolya” jeligére, a Bem utcai hir­detőbe. Kicserélném PűC házban magasíöldszintes, utcai kettő parkettás szoba, lakható előszoba, konyha, éléskamrás, szép lakáso­mat, másfelszobás össz­komfortos lakásért. Le­het IV. emelet is. „Ma­gaslat’ jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Elcserélném uranvárosi modern másfelszobás komfortos lakásomat két és fél, három, vagy négyszobas komfortos la­kásért. „Költséget térí­tek” Jeligére, a Bem ufc- cal hirdetőbe. Lakást átvennék 1—3 szobásig, bármilyent. — „Tavasz” jeligére, a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Szekszárdi félkomfortos lakásomat elcserélném pé­csi szoba konyhásra. Gé- der. Szekszárd, Dózsa Gy. utca 3, sz. Elcserélném Komló, Kos­suth Lajos u. 99. sz. alatti TV. emeleti távfű­téses lakásomat hasonló­ra, esetleg pécsire. Sol- tészné. Háromszobás, hallos, bel- I városi, komfortos lakáso- I mat elcserélném egyszoba ! összkomfortos és kétszo- j bás összkomfortos, vagy í komfortos lakásokkal. — „Hóvirág” jeligére, a j Sallai utcai hirdetőbe. i Elcserélném Mecsek vi­déki, kétszobás, padlós házamat 700 n-öl gyümöl­csössel, pécsi egyszobásért. Jó baromfitartás. Cím: Pécs. Tamás Istvánná, Vak Botyán u. 65, Értelmiségi házaspár für­dőszobás albérletet, eset­leg külön álló lakrészt keres. „Május 1.” jeligé­re, a Sallai utcai hirdet- tőbe. Bútorozott szoba, gyer­mektelen házaspárnak, vagy két személynek konyha és fürdőszoba’ , használattal kiadó. Fran­kel Leó U. 6. fszt. 3. ! Andrásiék, 10-es, 20-as ! busszal. _____________________ , Modern, összkomfortos. kaposvári, egyszobás, ta- ! nácsl lakásunkat elcse- I rétnénfc hasonló, vagy 1 nagyobb pécsiért, meg- j J egyezéssel. „1972. számú” i jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. ___________________ : a dds -vétel Dohányszínú rekamié gar­nitúra, kétszemélyes len­gyel heverő eladó. Érdek­lődés: 26-63 telefonon az esti órákban. Modern, szép búto­rókát veszek és eladok. Szabadság út 50. sz. TBC mentes, 9 hónapos vemhes üsző eladó. Lot­hárdon. Pájger Jánosnál. HÁZIASSZONYOK FIGYELEM! Élő és frissen vágott BAROMFI, valamint napos és elő­nevelt csirkék megren­delését HÁZHOZ SZÁLLÍTOM. TOTH JANOS KERESKEDŐ. Pécs, Malom utcai piac. Nyúlátvétel Értesítjük tagjain kát, hogy nyúlát- vétel 1972. március 20-án a feltünte­tett beiitemezés sze­rint lesz. Pécs, Móra F. n. 8. Oxigénp. 6—11 óráig, Pécs, Szigeti üt 176. Vendéglő ndvar 8—10 óráig, Pécs. Rigoder u. 9. Kövesdiné 11—13 óráig, Pécs, Felszabadulás u. 8L, Bózsáné 12—14 óráig, Pécs, Nagyárpád, Kemény Zs. u. 55. Bőhmné 12—14 óráig. Kérjük tagjainkat, hogy a szabad és szerződött nyulakat ebben az időben szállítsák az át­vevőhelyekre. KARAS ICA GYÖNGYE TSZ Szederkény. Balatonmárián, csatorna mellett 150 négyszögöl és távolabb 300 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni- Vilma u. 16. Sötétkék, magas, cseh sportkocsi igényesnek el­adó. József u. 9. II. 7. Eladó 3 db süldő. 50—60 kg. hathónapos. Jakabhe- gyi út 24. 30-as busztól, végállomás, 3 perc. Budapesti XII. kér. 2 szoba komfortos lakáso­mat elcserélném 2 2— 3 szobás pécsi modem belvárosiért. ..Garázs” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném belvárosi I csendes utcában lévő I. emeleti, déli fekvésű két- szobának megfelelő más- félszobás, egészséges kom­fortos, olcsóbérü PIK la­kásomat uránvárosi ket­tőszobás összkomfortosra megegyezéssel. „Érdemes megnézni” jeligére, a Sál­lal utcai hirdetőbe, _______ K ülön bejáratú, üres al­bérleti szoba két főnek ánrilis 1-től kiadó. Érdek­lődni: 4 óra után. Szeg­fű utca 10. Egy fejes villanyorsózó eladó. III. kér. Liliom u. 27. sz. Kovácstelep. Eladó 10 család méh, j nagyboconádi fekvökaptár- i ral. Érdeklődni: üszög- ) pusztán, délután Guszto- séknál. Bádogosok részére benzi- ! nes forrasztópáka eladó. ' Mészkemence__u. 2/a. Sanyo rádió-magnó sür- | gősen eladó. Szentlőrinc. j Új 6-os út 12. Lehetőleg ! délelőtt._____________________ íróasztal eladó. Könyök i utca 23, Minikalor olajkályha, in- j tarziás asztal, tükör, Munkácsy tv, porszívó, festmények, szekrényágy eladók. Jókai utca 47. II. , 9. 5 óra után.____________ R ózsatövek, díszfák, dísz- i cserjék, dahliagumók, vi­rághagymák, ezüstfenyők | nagy választékban. Kér­jen árjegyzéket. Tóth. I Bp. III., Márton u. 30. | Csillaghegy. j Olajégő, új „MÁT” gyárt- I már.y eladó. Teljes fel- j szereléssel, egy vagy két j lakás fűtésére alkalmas. Kulich Gyula u. 25/1. L 6. Te1.: 20-04/35 mellék. 3 éves anyakoca 12 ma­laccal és ugyanott jó karban lévő répadaráló eladó. Kisdér, Petőfi utca 17. szám. Vásárolunk főid alatti olajtárolásra alkalmas tartályt 15—25 m3-es nagyságban. Ajánlatokat ármegjelöléssel a PÉCSI VEGYESIPARI VALLALAT, Pécs, Lotz Károly u. 2. sz. alá kérjük. HARKÁNYBAN épülő TÁRSASÜDÜLŐBEN GARZON, EGY-, KÉT- és HAROMSZOBAS LAKRÉSZEK előjegyezhetek A PÉCSI 2. SZ. ÜGYVÉDI MUNKA­KÖZÖSSÉGNÉL, Pécs, Kossuth u. 22. Kérjen díjtalan tájékoztatót. 229 négyszögöl jól termő szőlő eladó. Nagyáipád, Szövetkezeti u. 1.______ " ogányban, Kossuth út 28. éz. ház beköltözhetően el­adó. Ugyanott 18 db bir­ka o’aoó.__________________ 3 70 négyszögöl szőlő, prés­házzal együtt eladó. — Nagyarpád, Fő tér u. 2, Szőlő, gyümölcsfákkal, házhellyel, 300 négyszögöl, Kisméiyvölgybcn olcsón el­add. Telefon: 15-50/194 mellék. Mecsek legszebb ré­szén 4 szoba összkom­fortos garázsos lakrész eladó. Befejezéshez OTP felvehető. Ajánla tokát „350 -f OTP" jel­igére, o Hunyadi úti hirdetőbe kérek. Kétszobás, kertes családi ház eladó zöld övezetben. „L kerület” jeligére a Bem utcai hirdetőbe Eladó Pécsett, Kertváros­ban 164 négyszögöl telek, buszmegálló előtte. Érdek­lődni: Surányi u. 48. Nagypostavölgyben beköl­tözhetően eladó új egy- szoba, konyhás családi la­kóház, 614 négyszögöl te­rülettel. Érdeklődni: Nagy­postavöigy 156. sz^_______ | Szoba, konyhás házrész garázzsal eladó. Pécs, I. kér. Endre utca 6. Másfelszobá* szövetkezeti lakást vennék. „OTP-s” jeligére a Bem utcai hir­detőbe^^ ___________ ’ '.egyszobás családi ház, 400 négyszögöl kerttel, ga­rázzsal eladó. Dózsa Gy. utca 3. sz,_______________ K étszoba, összkomfortos, garázsos családi házat cserélek egyszoba, konyha utcai házrészért a belvá­rosban. . „Megegyezés” jel­igére a Bem utcai hirde­tőbe. Bal&tonznária-alsón 170 öles telek, vízhez közel el­adó. Érdeklődni: Balaton- mária-alsón Nefelejcs u. 10. sz. Két és félszobás házrész eladó, „ősszel költözünk” jeligére a Sallai u. hir­detőbe. Két és fél szobás csa­ládi ház eladó. Lakást beszámítok. Mező Imre u. 77. 400 négyszögöl üres terü­let, belterületen eladó. Pécs, III. kér. Patacs, Patak utca 66. Eladó közművesített telek üdülőszállónál. „Építési engedély” jeligére a Bem utcai hirdetőbe,___________ E ladó 520 négyszögöl, jó­karban lévő szőlő, kis épülettel, pincével, felsze­reléssel az Ürögi úton, közvetlen & „Kereszt” buszmegállónál. Érdeklőd­ni: a helyszínen, Pali bácsinál. Harkányban 2VSÍ szobás ház, 358 négyszögöl gyü­mölcsössel, sürgősen el­adó. Harkány, óvoda. Va­sárnap: Körösi Csorna u. 8. sz. Megvételre keresek harká­nyi víkendtelepen telket, kis házzal. „Április” jel­igére a Bem utcai hirde­töbe.__________________ Peliérden 500 négyszögöl szőlő, tele gyümölcsfával eladó. Érdeklődni: Peilérd, Dózsa u. 9. Kiss Karoly. Eladó volt Patakmalom 1600 négyszögöl területtel, beköltözhető, kertészetre alkalmas, 6-os úthoz 1 km-re. Érdeklődni: szom­bat, vasárnap. — Bogád, Kossuth u, 88, sz. Balatonfenyves központjá­nál telek, fele ikernyaraló részére építési engedéllyel eladó. „Nyugi hely” jel­igére a Bem utcai hir­detőbe. Harkányban, a vállalati I családos üdülök utcájá­ban két nagy szoba, man- j zardos, étkezőkonyhás, Összkomiortos, kertes, vál- I lalati üdülőnek is alkalmas i új családi házamat el­adom. Érdeklődni: Pécs, III. Jedlik Ányos u. 3/b. fszt. 2. Balatonlellén, vízparton, a „Rózsakért” közelében két. szoba, összkomfortos nyaralóm, 234 négyszögöl telekkel, vállalatok részére Is eladó. „Balaton” jel­igére a Sallai u. hirde- tóbe. Háromszobás, összkomfor­tos családi ház beköltöz­hetően sürgősen, olcsón eladó. Báthory u. 16. sz. Pécs. Eladó 1 hold szőlő, szán­tó, gyümölcsös, lakható épülettel. Kispostavölgy 68. Érdeklődni: Pécs, Vi­rág u, 20. 212 n-öl gyümölcsös lu­gassal és 500 n-öl . szőlő barackfákkal, kis épület­tel Patacson eladó. Ér­deklődni: Pécs, Erzsébet utca 2/3. Házhely kerttel Kertvá­rosnál főút mellett, ' és szántó terület eladó. Pécs, Málom, Alsó U. 24. Ham­memé. __________________ S zoba-konyha éléskamrás házrész beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Garzó Tibor. Felsőhavi u. 42., bármikor. Belvárosban, Széchenyi tértől 2 percre, csendes helyen kettőszoba, kom­fortos házrész beköltözhe- tően eladó. Anna u. 3. Kétszobás, mellékhelyisé­ges házrész eladó. Har­kány, Kossuth u. 6. Ér­deklődni : Pécs, Szendrey J. 6.. felső ■ csengő. _ ^ .aiaionmárián 200 n-öl ikervilla ra is alkalmas telek eladó. „60 000” jel­igére, a Sallai utcai hir­detőbe Betegség miatt eladó Pel- lérden 320 n-61 gyümöl­csös és szántó a müúttól kb. 350 m-re. Cím: Bala- ticz Imre, Pécs, Dr. Hal József u. 1/A. I- 4. sz. (Megyeri út melllett.) Pécsvárad legszebb részén a régi országút felett, Dombai-tótól 15 percre, 800 n-Öl, ezekből 300 n-öl szőlő, pince, présház, lak­ható szoba eladó. Este 5 után. Bárdi, Pécs, III., Páfrány u. 11. Pécevára- don. Vár u. 6. _____ K özel a Lámpás! busz­megállóhoz 440 n-öl jó karDan lévő szőlő 4- gyü­mölcsös eladó. Megfelelő áréit, lehet megosztva is. Érdeklődni lehet Böck János u. 13,______________ P écsújhegy legszebb ré­szen csodálatos kilátás, busz két perc kb. 300 n-öl víkendtelek 18 ezer forintért eladó. Právicék- tiül. Róka u 11. Mas félszobás házrész be­költözhetően eladó. Érdek­lődni lehet szombaton és vasárnap délután. Pécs I. kér. Bártfa u. 34/1. sz. Szigeti, 400 n-öl szőlő olcsón ei- adó. Kis-Daindol 90. sz. Építési engedéllyel ház­hely eladó. Érdeklődni: Engels út 97______________ H áz. két szoba, konyha, 380-nöl gyümölcsös eladó. Közep-Daindol 48. sz. Péusvaradon Kálvin u. 16. ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Pécsvárad, Kossuth r. 23. ________ K ét és félszobás, fürdő­szobás családi ház eladó. Pince, gyümölcsös és szántó van. Érdeklődni: Nyugotszenterzsébet, Sza­badság u. 15.____ D una-parti, közművesített telek eladó. Építők útja 13/B. fszt. 1.______________ 1 1/, szoba összkomfortos, lakható terasz, szuterinos, kertes házrész beköltöz- j hetően eladó. Cserelakást | beszámítok. — Érdeklődni , mindennap. György utca I 23. sz. i Zastavra 750-es CR-ea jd állapotban eladó. Fizetési kedvezménnyel is. Szabó, Pécsbányatelep, Gesztenyés ! u. 29. Érdeklődni: egész I nap._____________________ . IM-es fehér, ö—100-as ; eladó. Vasárnap, Kozár- mis’eny. Kossuth L. u. 24, Zastava alkatrészek el­adók. Érdeklődés 26-63 le.eíomm az esti órákban. Opel Kadett Combi eladó. Érdeklődni vasárnap Kiss Ernő utca 31.____________ C S írsz. 601-es Trabant, garázsban tartott, megkí­mélt állapotban eladó. — Móra Ferenc u. 59. IC 601 Trabant eladó. Pécs, Kiss Ernő U. 52. Zsigulit, Skodát, nyere­ményest azonnal veszek ■■.pénzért. Anna u. 2. voikswagen < bogár) kifo­gástalan állapotban el­adó. Pécs, Hunyadi út S3, sz.______________________ I D 1.12-es Moszkvics, ,13 000 km.-rel eladó. Meg­tekinthető szombaton és vasárnap. Pécs, Fürst S. utca 75, Wartburg 312 motor, komplett és sebességváltó eladó. Laszio U. 7 Trabantot vennék 30 000 Ft-ig. „601” jéügére, a Hunyadi úti hirdetőbe. Nyeremény Wartburg el­adó. Pécs, Kürt u. 17. sz. Új családi ház 45 ezer OTP-vel eladó. Szentlő- rlnc, Mikszáth Kálmán utca 13, Abaligeten szép víkendte- lek eladó. „Árajánlat” jeligére. a Sallai utcai hirdetőbe. Szántó és szőlő Mohács, Sombereki út mellett el­adó, megosztva is. Ér­deklődni: Mohács. Peré- nyl u. 26._________________ Mohácsi szőlőhegyen — Iskola és Lajos szobor között — házhely, nya­ralótelek eladó. „Műút mellett” jeligére, a Sal­lai utcai hirdetőbe. A* belvárosban négyszobás kertes családi ház eladó. Jelenleg. szoba-konyha, kétszoba összkomfortos cserelakás esetén négy­szoba összkomfortos beköl­tözhető. Érdeklődni: va­sárnap délelőtt, Pécs, *1- Dobó István \L 84, fszt. 3. .Haraszti. _________, BaiatonleUén ikervilla, építésre alkalmas 300 négyszögöl telek eladó. „Parti telek” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Eladó fél ház, nagy kerttel, kis szoba beköltözhető. — „Több telkes” jeligére a Bem utcai hlrdetőoe. A Magaslati úton vagy közeli környékén többszo­bás villát keres beköltöz­hetően, megvételre igényes. „Szép kilátás” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Lakóház azonnal beköl­tözhetően, olcsón eladó. Pécsudvard, Felszabadulás u. 26. Szőlő Regenyei hegyen L osztályú eladó, pince, présház felszereléssel. Ér­deklődni : Rózsavölgyi. — Görcsöny, Rákóczi út 9. Bercmend mellett, Kásád községben eladó családi ház, háromszoba, konyha, nagy gazdasági épület, ipari árammal. Kllencven- ezerért. Érdeklődni: Pécs, Kertváros, Orgona u. 31. Standovár. _________________ S zilárd burkolatú út mel­lett telket vennék, lehet megosztásból is. — Cím: Kulcsár József fényező­mester, Sikonda úti ga- rázstömb. 8—17 óráig. Nagyméretű, másfélszobás öröklakás eladó. OTP-vel. Kalinin út 52, 11. ajtó. Peliérden, Dózsa u. 88. számú ház eladó. Érdek- lődni: a helyszínen. Balatonmária-alsón 125 négyszögöl, vízközeiben, téliesített villa eladó. — Felsősegesd, Ady utca 5. Takács. Eladó 801 n-öl gyümöl­csös Nyugatkőhldi dűlő­ben. Víz, villany van. Ér­deklődni: Pécs, Kertvá­ros. Nyárfa u. 17._________ U dvari szoba-konyhás házrész eladó. Pécs, Felső- Balokány u. 15.__________ E ladó 825 n-öl szántó, kertészkedésre Igen alkal­mas, a temetőhöz közel. Felvilágosítás: Nyárfa u- 17. sz. Életjáradékra vennék há­zat 30 000 Ft a többi megbeszélés szerint. „La­kás szükséges” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. Kb. 800 n-öl szőlő, tele- pítésre alkalmas terület, Zsibóton a köves út mel­lett sürgősen eladó. Cím: özv. Horváthné, Sziget- vár. Bástya u. 7. ________ H egyszentmárton, Monyo- rósd u. 2. ház, gazdasági épület 2400 n-öl terüle­ten. 400 erdő eladó. Ér­deklődni a helyszínen, vagy Pécs, ÜL Radnóti út 13. II/l. Olcsón eladó azonnal be­költözhetően Márok köz­ségben — Villány mel­lett — a 83. számú két kétszobás és egy egy­szobás lakásból álló ház. Bőséges, 390 m2 mellék- épületekkel, 500 n-öl nagy udvar. 1500 n-öl kerttel. Vasútállomás ‘ műúton 20 perc, buszállomás 2 perc. Bővebbet Komló, Vörös- marty u. 9, II. eme'et 3. Eladó Kls-Daindol 18/2. 303 n-öl szőlő, gyümöl­csös emeletes új lakóház­zal. 10 helyiségből áll, beköltözhető. Műúton, ga- ; rázslehetőség vtan. 4 óra i után. ____________________ S zázkilencvenötezerért há­remszobás családi ház be­be költözhetöen eladó. Tol- buhln út 211. Berki. Gépjárműmotorok henger­fúrása, főtengely-köszörü­lés görgőzése. dugattyúké- szltés garanciával. Gép­műhely, Budapest, XIV., Újvidék tér 15, Garázs e.adó. ' űjmecsek- alján. „Nagyméretű” jel­igére, a Hunyadi úti hir­detöbe.______________________ Trabant 601. igényesnek eladó. Kulich Gy u. 25/1, I. 6. 17 órától. 54-es Opel olcsón eladó. Gebauer u. 1 Teljesen új, 350 cm3-es Vílorex motorblokk el­adó. Fehér zománcozott, nagyméretű asztali tűz­hely eladó. Kovácstelep, Mályva u. 2. sz.__________ M ost vizsgázott nagyte­re kü Wartburg eladó. — Péos. Zó ja u. 26._______ 5 00-as Trabant Combi el- adó, jó állapotban. Ér­deklődni: Sallai utcai 40. Udvar. I-s Trabantot készpénzért veszek. „Mielőbb” jeligé­re. a Sallai utcai hirde • tőbe MB 1000-es Skoda eladó. Pécs, Báthory u. 28. 1969-es Opel Kadett 35 000 km-rel, kifogásta­lan állapotban eladó. Ka linin út 47/A., földszint 1. ajtó. 601-es Trabant eladó. — Pécs, Üjmecsekalja, Ma- gyár L. u. 1/C. Metzger. Renault 10-es fehér gép­kocsi eladó. Toilbuhin út 51. II. 1. 2060 n-öl szántó, rét Pécsszabolcson a Budai vámtól 1 percre a 6-os üt mellett a laktanyával szemben bérbeadó. Érdek­lődni: Kistamás Gyula, Vasas II. A. u. 7. Balatonfenyves alsón 250 négyszögöl fiatal szőlő és 550 négyszögöl szántó el­adó. állomáshoz, vízhez közel. Érdeklődni: Bala- tonfenyves, Kossuth u. 6. Orfün 66 négyszögöl telek, félig kész, lakható épü­lettel eladó. „Kistónál” jeligére a Hunyadi úti hir­detőbe. Szülő 411 négyszögöl el­adó. Présházzal a szabol­csi szőlőben. MUllez György. Tolbuhin út 53, Mosógép kifogástalan ál­lapotban eladó. József At- t;’a u. 2. L em. 3. Használt konyhabútor el­adó. Kovácstelep. Monos­tor U. 12. Veszek antik órát, régi porcelánt, dísztárgyakat, gyertyatartót, mozsarat, szobrokat. Hívásra felke­resem. Éberling László, Pécs, Jókai utca 6. Jó állapotban lévő 2 la­pos rezsó sütővel eladó. Megtekinthető Vadász u. 75. sz. _____________________ E ladó lábazatnak való Kiinger tégla. 10 m2 fagy­mentes. Jászai Mari utca 21. u. ~ ­Beépúhetoen e.adó kettő házhely I. kér. Borbála­telep, 10-es számú telken. Engels út 207.____ K árászon eladó 3 szoba, konyhás lakóház, mellék­helyiségekkel, 1000 négy­szögöl telekkel. Érdeklőd­ni szombaton és vasár- nap Ady E. utca 14, Kaposvár belvárosában háromszoba, összkomfortos központi fütéses, erkélyes öröklakásomat eladnám vagy balatoni nyaralóra cserélném. Ajánlatokat: „Vízhez közel” jeligére 4p5328 számra a kaposvári hirdetőbe kérek. Eladó Aranyhegyen, busz­megállótól 10 percre 230 vagy 300 négyszögöl szőlő. Villany van. Lukács. Tel.: 52-94. A cserkúti kőbányánál, erdő és patak melletti 203 négyszögöl öntözhető, bekerített telek, gyümölcs­fákkal, építőanyaggal el­adó. Szép panoráma. Vil­lányi fodrász, Aradi vér­tanúk u. 3. sz. 8—17 Királyegyházán a 92-es számú 2 szoba, konyhás ház, nagy gazdasági épü­lettel, azonnal beköltöz­hetően, 1368 négyszögöl telekkel és 333 négyszögöl szőlővel eladó! Érdeklődni: Eladó 400 n-öl szőlő gyü­mölcsössel, lakható szo­ba-konyhával a Magaslati út felett. „300 n-öl” jel- géré, a Sallai utcai hir- detőbe.. Kertes családi ház ga­rázzsal eladó. Sásd. Ár- pád u. 15. Kövágószőlősön 250 n-öl területű szőlő és -gyü­mölcsös — buszjárat "min­den órában — eladó. Az épülő csónakázó mellett. „Víkendtelek” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe Kertes családi ház ga­rázzsal eladó. Tarrós, Jó- kal u. 2, Eladó 1000 n-öl szőlő, présház lakható kis szo­bával az aranyosi hegy­ben betegség miatt olcsó áron. Bővebbet megtud­hatják: Gál Józsefné, Harkány, Kossuth u. 51. j szám. Pécs mellett, Peliérden j új ház, Görcsönvben egy j másik ház azonnal beköl- j tözhető, nagy telekkel el­adó. víz villany van. Ér­deklődni: Görcsöny, Hárs- fa u. 15. Hideg-meleg dauert garanciával készít Mol­nár. Geisler Eta utca 4. szám. NSU 1200-as C, 0 kilo­méterrel sürgősen eladó. Szalai, Pécs, Csoronika 1. sz. 600-as Trabant Combi vizsgázott, jó állapotban eladó. Érdeklődni: Pécs- várad. Jókai u. 12. Veszek 125 cm3-es Csepel motorkerékpárt (üzemen kívülit is). Cím: Tóth, Sörház utca 14. ; Drótszőrű foxi kölyök pi- I ros nyakörvvel elveszett, „Pixi” visszahozóját meg- J jutalmazom. Nagyszeben i utca 1. Peliérden házhely olcsón | eladó. Érdeklődni: Pécs, Pécs, Rácváros 51/A. sz. Csillag u. 9, Szüle'----- Vennék kétszobás, kertes I K is családi ház eladó, családi házat 180 000 kp- Sörház u, 34. sz. (Volt j val. „Pécs” Jeligére, a Mindszent «.) Sallai utcai hirdetőbe. LIT OS 45-ös ZETOR 25-ös 2 db UE-28-as típusú zetor — maga nosok részére Is — ti­pizálás miatt eladó. „ÜJ ÉLET” MG TSZ. Pécs-Málom, Péterp úszta, gépműhely vezető. Vikcndház. családi ház építését, esetleg tervezé­sét, valamint egyéb kő­műves munkát vállalok. „Azonnal kezdünk” jeligére, a Hunyadi úti hirdetőbe. Szóló és gyümölcsfák szakszerű metszését vala­mint új parkok építését és régiek gondozását, fel­újítását vállalom. Garay utca 10. Haraszti 17—20 t óra között. Kárpitozott bútorok ké­szítését és átdolgozását vállalom, vidékre is. Biharvári kárpitos­mester. Pécs. Ko­vácstelep, Urögi fa­sor 37. sz. ! MENYASSZONYI RUHÁK I KÖLCSÖNZÉSE Dombó- j vár, Kölcsey u. 16. alatt. MAGÁNOSOK, KOZU- LETEK, régi parkettára, mozaiklapra, PVC-pad- lót, esztétikus, könnyen tisztán tartható. PAR­KETTACSISZOLÁS, LAK­KOZÁS IS. B e n k ő, Szigeti út 13. szám. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom