Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-11 / 8. szám
Ära: 80 fiflSr Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXIX.évfolyam,s.szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1972.januárn..kedd Rahman sejk Daccában Mudzsibur Rahman sejk kelet-pakisztáni vezető Londonból útban hazarelé, Indiába érkezett, ahol néhány órát töltött. Képünkön: Indira Gandhi, indiai kormányfő Üj Delhiben Mudzsibur Rahmannal. I4 millió forintos beruházással Műszakilag átadták a szigetvári szállodát A szálloda 300 személyes étterme Színezi esték — féláron A művelődés kérdéseivel foglalkozók számára mindig is nagy gond volt, hogy a kultúra sok forrása közül többek között a színház sem hódított meg minden réteget. Felmérések, számitgatások mutatták, hogy egyes rétegek és sajnos, éppen a munkásrétegek, nagyon ritkán jutnak el a színházba, akkor sem mindig olyan darabokhoz, amelyek a szórakozáson kívül tanulságot, mélyebb élményt is nyújtanak. Számtalan próbálkozás volt ennek a helyzetnek a feloldására, legalább az enyhítésére. Bérletakciók, közös színházlátogatások, üzemek és színházak közti megállapodások, színházbarátok klubjai, a színházak „kedvcsináló” látogatásai az üzemekben stb. Most azonban - ahogy látható, nem előzmények nélkül, de mégis örvendetes meglepetést keltve - országos akciót indított a Művelődésügyi Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága és a SZOT. Az akció lényege, hogy minden KlSZ-fia- tol és minden szocialista brigádtag féláron nézheti meg azokat az előadásokat, amelyek a művelődés szempontjából jelentősek, másképpen azokat, amelyek után a színházak nem fizetnek járulékot. Hogy világossá váljék, milyen előadásokról van szó, soroljuk fej a Pécsi Nemzeti Színház ez évi produkciói közül a szóbanfor- gokat. Alberto Alonso balettestje (Metropolisz, Carmen), Puccini: Bohémélet, Gorkij; Az utolsók, Shakespeare: Macbeth, Mihura: Három cilinder és Verdi: Trubadúr. Valamennyi olyan darab, amely méltó arra, hogy felhívjuk rá a figyelmet és hozzásegítsük a fiatalok, szocialista brigádtagok százait, hogy megnézzék. Az ifjúsági törvény szelleméből is következik ez az új kezdeményezés. De következik azokból a megállapításokból is, amelyek a szocialista brigádmozgalmat életképes, nagy perspektívákkal rendelkező, de nem minden vonalon eredményes, és nem is minden vonalon támogatott mozgalomnak értékelték. A két szempont ott találkozik, hogy a diákifjúság számára eddig is voltak kedvezmények, de a munkásifjúság mostanáig kiesett az érdeklődési körből. Az új rendszer február 1-től Pécsett is életbe lép, a Pécs városi KI§Z Bizottság és az SZMT adja majd azokat az utalványokat, amelyekkel csoportosan is, egyénileg is meg lehet váltani az 50 százalékos színházi jegyeket. A színházak semmit nem veszítenek az ügyön, mert az igy keletkezett bevételi kiesést természetesen központilag pótolják. Csakis nyernek: több színházlátogatót, új közönséget. E z persze csak egy újabb lehetőség ahhoz, hogy a kultúra olcsón, jó minőségben mindenki számára hozzáférhetőbb legyen. A lehetőség még nem valóság - az új intézkedés nem automatikusan oldja meg a kérdést. A segítségre, ogitációra, a közönség- szervezők, üzemi funkcionáriusok tevékenységére továbbra is nagy szükség lesz. 5zükség lesz a gazdasági vezetők megfelelő szemléletére, figyelmére is, hiszen például azok az érintettek, akik nem Pécsett laknak, dolgoznak, a kedvezményt csak a színház helyi előadásaira kapják meg. Továbbra is kellenek tehát a színházi buszok, a kulturális alapból támogatott közös színházlátogatások, és minden olyan segítség, amely eddig is megvolt, de amelynek eredményességét az új kedvezmény minden bizonnyal tovább növeli majd. (M Új Delhi [ A brit légierő repülőgépén hétfő reggel Londonból Üj Delhibe érkezett Mudzsibur I Rahman sejk, a kelet-pakisztáni függetlenségi mozgalom vezetője. Rahman sejket az indiai fővárosban államfőnek kijáró mgkülönböztetett tisztelettel fogadták. A repülőgépből kilépő politikust 21 ágyúlövés köszöntötte. Fogadására megjelent V. V. Giri, az Indiai Köztársaság A rohamosan növekvő személygépkocsi-állomány és a hivatásos gépkocsivezető-hiány szükségessé tette, hogy Baranyában is egyre tovább fejlesz- szék a gépjárművezető-képzést. Az Autóközlekedési Tanintézet 1970-ben kezdte azt o nagyarányú fejlesztést, melynek eredményeképpen 1971-ben minden eddiginél több gépjár- művezetőt képeztek ki. ötven százalékkal növelték az oktatók létszámát, s ugyancsak ötven százalékkal emelkedett a gépkocsiállomány is. Az elmúlt esztendőben számos olyan intézkedés történt, amely segítette ezt a törekvést. Igy például a Volán 12-es Vállalat a vállalaton belül megszervezte a hivatásos gépjárművezetők képzését, s így enyhítettek az autóbuszvezető hiányon. Szintén az elmúlt évben jött létre a gépjárművezetőoktatók munkaközössége, amely máris jó eredményt mutathat fel. Háromhónapos fennállása alatt 133 főt képzett ki, s eb- ! ben az évben 800 leendő gépkocsivezető képzését tervezik. Ugyancsak a múlt év eredménye, hogy szervezfetebbé- vált a mezőgazdasági vontatóvezetők képzése is. A sellyei Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet is részt vett az oktatásban, s a Tanintézet is indított tanfolyamokat a különböző községekben. össztesen 367-en kapták meg a vontatóvezetői jogosítványt. Autóbuszvezetői engedélyt 421-en szereztek. Ezt a számot növelte, hogy az elmúlt évtől a csoportos személyszállítást végző tehergépkocsivezetőknek is autóbuszvezetői, azaz D-vizsgá- val kell rendelkezniük. Úrvezetői jogosítványt 2780 fő szerzett tavaly Baranyában. 1971-ben a tanintézet 30 tanfolyamán 3074 fő szerzett alapfokú képesítést, ezen kívül több- százon jártak szaktanfolyamokra. Hallatlanul megemelkedett elnöke, Indira Gandhi miniszterelnök, a kormány és a vezérkar tagjai. Rahman mindössze három órát töltött az indiai fővárosban, ez alatt tárgyalt az indiai kormány vezetőivel. A megbeszélésről távozóban újságírók előtt kijelentette, hogy „a két országot kölcsönösen érintő j kérdésekről'1 volt szó, és hogy I „elégedetten utazik tovább". ' Arra a kérdésre, hogy mikor tá- | ' a vizsgázók száma is: oz elmúlt évben több mint 16 ezren tettek valamilyen fajta vezetői vizsgát. A múlt év vége felé a tanfolyamokra való sorbanállást is sikerült valamelyest csökkenteni. Aki például most jelentkezik hivatásos tanfolyamra, még ebben az félévben jogosítványt kap. Hasznos lenne, ha a tavalyi gyakorlat alapján a vállalatok időben jeleznék képzési igényüket, így szervezetebbé le- | hét tenni a tanfolyamokat. A hivatásos gépkocsivezetők képzését mindenképpen biztosítják, * a népgazdaság ilyen irányú igényét tartják szem előtt Elkészültek az idei tervek is. [ Ebben az évben 1000—1300 hi- I vatásos gépjárművezetőt, 3300 | úrvezetőt szeretnének kiképezni. A kapacitást az igények szerint még növelni tudják. Az úrvezetői tanfolyamra sokat kellett várni, fél évbe is tellett, mire sorra került valaki. Aki a saját kocsijával jelentkezett, egy hónap alatt sorra került. Szeretnék a fél év várakozási időt csökkenteni, ezért ajánlatos, hogy aki idén megkapja a kocsiját, már most jelentkezzen tanfolyamra. A színvonal emelése érdekében folyik az oktatók képzése is, akik a tanfolyam végén szakoktatói vizsgát tesznek. A hallgatók „Gépjármű mozgásismeret és vezetéstechnika” című tárgyat is tanulnak idén, az erre vonatkozó tankönyv máris kapható. A fő súlyt a gyakorlati vezetésre fektetik ebben az évben, s a gyakorlati vizsgát megszigorítják (erről részletesen az Autó-Motor legutóbbi száma írt). A tesztlapokon is történtek változások: áttekinthetőbbek lettek az ábrák, s módosítottak néhány kérdést. Ezentúl valamennyi alapfokú vizsgán írásban válaszolnak a jelöltek. Műszakból is. S végül egy örömhír valamennyi vizsgára várakozónak: voznak az indiai csapatok Bangla Desh-ből, Rahman sejk azt felelte: „azon a napon, amikor ezt kérni fogom az indiai miniszterelnöktől, a katonák elhagyják az országot”. Közölte még, hogy kormánya nemzetközileg elismert jogászokat kíván felkérni azoknak a háborús bűnöknek kivizsgálására, amelyeket a nyugat-pakisztániak a Bangla Desh ártatlan lakossága ellen annak idején el- kövttek. Mudzsibur Rahman Új Delhiből tovább utazott Calcuttába, majd innen folytatta útját Daccába. Dacca Földet ért Daccában a brit légierő repülőgépe, amely Mudzsibur Rahman sejket, a „Bangla Desh atyját" hozta vissza hazájába. A többezres ünneplő tömeget, amely a hír- ügynökségek jelentése szerint a szó szoros értelmében táncolt a boldogságtól, amikor a repülőgépből kilépő Rahman sejket megpillantotta, o katonák alig- alig tudták visszatartani attól, hogy a kifutópályára rohanjon. Mudzsibur Rahmant 21 ágyúlövés köszöntötte. Fogadására megjelentek Nazrul Iszlám, ügyvezető elnök, a kormány tagjai, és a Daccában levő diplomáciai képviseletek vezetői. Ezzel végétért az a történelmi fejezet, amely akkor kezdődött el, amikor tavaly március 26-án a pakisztáni katonák letartóztatták a kelet-pakisztáni- függetlenségi mozgalom vezetőjét. épül Pécsett az Országos Beruházási Bizottság elsőként a pécsi tanintézet új épületének építését kezdi meg az országban. A kétszintes, nyolctantermes iskola tér- j vei már elkészültek, s az építőipari kapacitástól függően, még ebben az évben megkezdik az építkezést. Az ország első ilyen jellegű mintaintézete a Für$t Sándor utcai benzinkút mögötti területen, o Merkur-te- lep mellett épül fel. Az iskolát a legkorszerűbb felszerelésekkel, szemléltető eszközökkel látják el, s ugyanezen a területen készül el a rutinpálya és a tan- udvar is, Itt kapnak helyet a műhelyek, garázsok, s ezzel megszűnik a mostani áldatlan állapot. Az új iskola korszerű, tantermenként többszázezer forint értékű filmvetítővel, gépko- csimodellel, magnetofonnal, tanulógéppel rendelkezik majd. Milyen furcsa egy szálloda alkalmazottak, étterem, felszolgálók, konyha, szakácsok nélkül! Mert lehet bármilyen szép, kényelmes, elegáns, élettel mégis ők telítik meg, no és a vendégek. Egy olyan eseményen, mint amilyen a műszaki átadás-átvétel, létszámban ugyan pótolják őket, dehát mindenki tudja, ez nem az igazi. A hall valósággal kong, a vörös márványlapokon lépések koppannak. Kilépünk az épületövezte télikertbe, az is üres, de már odaképzeljük a délszaki növényeket, a lépcsőházb® a futó- szőnyegeket, a szobákba a kényelmes bútorokat és a szobapincért, akinek — csengetésünkre — máris meg kellene jelennie., A műszaki átadás-átvételi bizottság tagjai, a beruházók, a kivitelezők, a leendő üzemeltetők képviselői róják a szobákat, a folyosókat és rendre szemügyre vesznek minden aprónak látszó hibát. Tulajdonképpen ez az utolsó nagy szemle, amely után rövidesen átadhatják rendeltetésének Szigetvár új szállodáját, éttermét és bisztró- ját. Az Oroszlán vendéglő helyén felépített objektum beruházási költségeinek fedezésére 12 millió forintot fordított a Baranya megyei Tanács. A szálloda, étterem és bisztró berendezését — ez 2 millió forintba .kerül — a Baranyai megyei Idegenforgalmi Hivatal, illetőleg a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat vállalta, ők lesznek ugyanis az új létesítmény üzemeltetői. A szálloda 30 szobája 60 pótágy elhelyezésével 90 vendégnek biztosít egy időben kényelmes szállást. Minden szobához fürdőszoba és előszoba járul. Az étterem 300 férőhelyes, a bisztróban 30—40 ember étkezhet egyszerre. A szállodát, amely a maga nemében Baranya legszebb kis- városi szállodája lesz, a VÁTI munkatársa Sedlmayr Jánosné tervezte. A műszaki átadáson ő is vizsgázott, hiszen ez volt tervezői pályafutásának első nagy középülete. Ügy tűnt, szorongással jár a falak között, hiszen itt ! is, ott is felcsendült egy-egy hibára utaló mondat. — Nehéz volt a feladatom — válaszolt kérdésünkre — hiszen a gyorsan változó helyi igények szerint többször kellett átdolgoznom, változtatnom'az eredeti tervet. Ebből adódnak a meglévő hibák is, amelyek nem kijavíthatatlanok. A bizottság által feltárt hiá- j nyosságokat jegyzőkönyvben rögzítették. A kivitelező Baranya megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat garanciát vállalt rá, hogy ezeket a szálloda és étterem üzembehelyezéséig — előreláthatólag tavaszig — kijavítA siklósi új lakótelepen tavaszra már nagyrészt csinos párkok veszik körül a lakóházakat. Elkészültek a bekötőutak, járdák és számos facsemetét ültettek a kertsávokba. Erb János felvétele Tizenhatezer új jogosítvány Baranyában Autóközlekedési mintaintézet