Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-28 / 23. szám

1972. Január 28. DUNÁNTÚL! NAPLÓ Asszonyok a tsz-ben Munkaalkalom mindenkinek — Éttermet épít a sombereki tsz Gondolom: átfogóbb képet kopunk a sombereki Béke Őre Teimelőszövetkezetről, ha min­denekelőtt o „nacionáléját" rögzítem néhány adattal. A létszám 850 — beleértve a 250 nyugdíjast — tehát a dolgo­zók száma 600, valamennyien tagjai o szövetkezetnek, alkal­mazott nincs. A 4200 katasztrá- lis hold szántóterületből 3600 hold közős tulajdon, a különbö­zet a háztáji föld, amelynek ta­lajművelése, betakarítása nagy­részt szintén a szövetkezet gép­parkjára hárul. A gazdaság termelési főprofilja: állatte­nyésztés. A növénytermesztés aépesítettségi fokát jelzi, hogy o0 holdra jut egy traktoregység. Ez a gépesítési szint nagyon jó, a megyében 80 hold az át­lag. A gépesítés bizonyos hátrá­nyokat is hordoz magában, il­letve hordozott. Erről beszélget­tünk Nyilas Lajos elnökkel. Egyre több a gép — Azt hallottam — nyilván erős túlzással — hogy a sombe­reki elnök reggelente a „kertek alatt" megy az irodába, mert nem tud munkát adni a tagság jelentős részének. — Ez valóban túlzás. Annyi viszont igaz, hogy néhány évvel ezelőtt valóban sok gondot oko­zott a vezetőségnek, milyen munkát biztosítsunk a tagok­nak, amikor a gépek lassan minden mun koterü letet elfog­lalnak. Ez körülbelül háromszáz tagot — zömében nőket — érin­tett. Nagyjából ők végezték ko­rábban a növénytermesztést. — Mikor kezdődött a na­gyobb arányú fejlesztés? — A hatvanas évek közepén, majd később 1968—69-ben még gyorsabb ütemben gépesítet­tünk. Jelenleg például negyven­két erőgépünk van, közülük ki­lenc lánctalpas, de a többi uni­verzális jellegű, vagyis alkalma­sak nemcsak talajművelésre, ha­nem' . szállításra, vagy éppen árokásásra is. Valamennyi szov­jet gyártmány. Arra nagyon ügyeltünk, hogy lehetőleg azo­nos típuscsoportba tartozó gé­peket szerezzünk be. Van még hat gabona- és két kukorica­kombájnunk, munkagépünk pe­dig annyi, hogy így fejből nem is tudom. Az erőgép meglehető­sen drága, a lánctalpas pél­dául 270 ezer, az MTZ trak­tor jó százezer forint. Könnyen kiszámítható, hogy hány milliót költöttünk gépekre, de most is, két és félmillió megy el évente fejlesztésre és kisebb felújítás­ra. Eléggé mostoha domborzati viszonyok vannak a mi vidékün­kön, így aztán az elfogadható 8—10 év helyett, nálunk 5—6 esz­tendő egy gép átfutási ideje. — A gépek tehát fokozatosan tették fölöslegessé az élő mun­kaerőt . . , — Igen. Hiszen az ezer hold- nyi gabona vetését, aratását, betakarítását néhány ember végzi el gépekkel. A kilencszáz hold kukoricánál, vagy az 500 hold takarmánygabonánál szin­tén hasonló a helyzet. És az ál­lattenyésztést is fejlesztjük. Akár o sertéstelepet veszem, akár a 430 férőhelyes szakosított tehe­nészetet, bizony egyre kevesebb kézierőre lesz szükség. A svéd Alfa-Laval fejőberendezés al­kalmazása minimálisra csökken­| ti a szükséges munkáslétszá­mot. Mindezekkel mi korábban már tisztában voltunk, és ezért néhány évvel ezelőtt több öt­let felmerült. Arra gondoltunk, hogy a Mohácsi Selyemgyárba vagy a TEMAFORG-hoz irányí­tanánk át azokat az asszonyo­kat, lányokat, akik hajlandók „átváltani” üzemi munkára. De nem ment. Azok. a falusi asz- szonyok, akik szinte beleszület­tek a mezőgazdaságba, mindig mezei munkát végeztek, azok nem válnak meg a falutól. Haj­nali bejárásról hallani sem akartak. Felvetődött az is, hogy j valamelyik vállalat kihelyezre | ide egy kis üzemet. Ez sem kel­lett a tagságnak. Meg is ér­tem. Nálunk már akkor is jobb volt egy tsz-tagnak az évi jö­vedelme, mint az üzemieké. Ezért választottuk a harmadik megoldást: fejlesztjük a vető­burgonyatermesztést. Ez ugyan­is nagyon munkaigényes nö­vény, bár éppenséggel bizonyos munkafázisokat géppel is vé­gezhetnénk. Munkaigényes növény — Helyes volt ez a döntés? — Feltétlenül. Először azért, mert a foglalkoztatás megma­radt a mezőgazdasági ágaza­ton belül, tehát nem kellett olyan melléküzemet létesíteni, amelynek a profilja merőben eltér a mezőgazdaságtól. Az­tán azért is, mert ez a mintegy háromszáz dolgozó nő továbbra is a termelőszövetkezet tagja maradhatott. Mert végül Is, ami­kor a szövetkezet alakulása ide­jén a belépő gazdáknak jobb és szebb, s egyben könnyebb paraszti életet ígértünk, akkor itt Somberekén is kötelessége a termelőszövetkezetnek kenye- ret-munkát adni a tagoknak, még akkor is, ha másfelől a gé­pesítést szorgalmazza. A ko­rábbi 200 holdas burgonyaterü­letünket 420 holdra qöveltük. Itt aztán bőségesen van mun­ka, már kora tavasztól kezdve, akár a hajtatóházban,' akár a válogatásnál, később a szelek­tálásnál, aztán a kapálásnál. A vetőburgonyatermesztés bizo­nyos szaktudást is igényel, ezért szerveztünk tanfolyamokat is. Természetesen az év többi szakaszában is tudunk munkát adni, sőt mondhatom azt, hogy akár a téli fagy beálltáig. Sőt, előfordul, hogy még utána is lenne tennivaló, de nincs jelent­kező. — Mennyi a tagok keresete? — Csak az 1970-.es évit tu­dom megmondani. Az egy főre i jutó átlag évi 23 ezer forint volt, de megmondom, ez átlag, I mert ennél jóval többét keres­nek nagyon sokan. És hol van még a háztáji, amellyel együtt 1 igazán szép jövedelemmel ren- 1 delkezik a tagság. Ismerek nem I is egy olyan családot, ahol há- j rom-négy bikát és még nyolc- j tíz sertést is felnevelnek. A második műszak ■ — Vamwk-e a vezetőségnek olyan további tervei, amelyek a nők helyzetének javítását szol­gálnák? — Sokat foglalkoztatott ben- ■ nünket az, hogy miként tud­nánk könnyíteni azon a bizo­nyos „második" műszakon amely a falusi asszonyoknak is komoly teher. Most végre elju­tottunk anyagilag oda, hogy felépíthetünk egy nagyon mo­dern felszerelésű, 600 adagos konyhát és olyan szép éttermet, amelyben egyidőben százötven embert lehet étkeztetni. Most az alapozási, födémbeépítési munkálatok folynak, valószínű ebben az évben kész lesz. A tagságunk akár családostól itt étkezhet, vagy ha úgy tetszik, hazaviszik az ebédet. Nyerész­kedni nem akarunk, majd ki­kalkuláljuk a lehető legolcsóbb árat. A konyhát ellátjuk anyag­gal, hiszen van húsfeldolgozó üzemünk, egyébként is évi ezer­ötszáz sertés feldolgozására al­kalmas. Úgy érzem, nagyon megszolgálta már ezt a „kis" létesítményt a szövetkezet tag­sága. R. F. Magyar—csehszlovák tudományos együttműködés I Csütörtökön a Magyar Tudo­mányos Akadémia tudós klub­jában Tétényi Pál, az Akadé­mia főtitkárhelyettese és Karel Siska, a Csehszlovák Tudomá­nyos Akadémia alelnöke, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke aláírta a magyar és a csehszlovák akadémia közötti együttműködési egyezmény 1972 —1975-re szóló munkatervét. Az ünnepélyes aláíráson a két delegáció tagjain kívül részt vett Erdey-Gruz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Köpeczi Béla, az Aka­démia megbízott főtitkára, Szőke György, a Külügyminisz­térium főosztályvezető-helyette­se, valamint az akadémia és a ; tudományos élet több vezető j személyisége. Ott volt Frantisek j Dvorsky, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság budapesti nagykövete. Filléres kis csodák Nem művészet — szakma Faszobrászok Mór hetek óta oroszlánlábat faragnak. Egyikük azt mondja: még álmomban is oroszlán­karmokat látok. Nincs váloga­tás. A faipari szövetkezet most éppen a flamand-barokk bú­torokat gyártja — a szekrények faragott oroszlánlábakon nyug­szanak. A faszobrász tanulók — a másod- és harmadévesek — pedig birkóznak a karmokkal. Egy óra a nagyolás, s egy újabb óra után a jávorfából valósá­gos vadállat mancsok lesznek. — Ez nem művészet, hanem szakma — mondja egy fiú. Persze szakma — avatkoz­nak a beszélgetésbe többen is — de azért egyéniségünket, sa­ját elképzeléseinket belevisszük a munkába. Két egyforma orosz­lánlábat nehéz lenne találni. Heten tanulják a szakmát. Kása Károly miután felszaba­dult mint asztalos, két éves át- képsős oktatásban a faszobrá- szatot is kitanulja. Ulrich Jó­zsef a legfiatalabb, nemrégiben múlt 16 éves, de ő a legidő­sebb szakmunkástanuló. — Itt dolgozott egy rokonom. Tudta, hogy jól rajzolok. Hívott: tanuljam ezt a szakmát. Nem nehéz munka. — Én a múlt évben érettsé­giztem — mondja Fertői Mik­lós — nem sikerült a jogra be­jutnom. Szeretem a szépet, ide­jöttem. — Jól rajzol? — Hát ezt az oktatómtól kel­lene megkérdezni. Exner Lajos egy kissé mintha . rosszallóan reagálna a tréfás provokációra. — Ez a szakma összefügg a művészettel, és ha művészetről van szó, akkor én csak komo­lyan beszélek. Olyan nagy ke­reslet van a stílbútorok iránt, hogy a jövőt csak képzett fa­szobrászokkal lehet elképzelni. Ök lesznek akik rövidesen át­veszik tőlünk a munkát, ezért | csak szigorú mértékkel szólha- J tok róluk. Most nem vagyok \ 'w "... megelégedve. Nem úgy fogtak a szakmához, ahogy én elkép­zeltem'. Nem szeretnek rajzolni. Pedig ez a szakma megköve­teli, hogy a tervezéstől a fara­gásig a faszobrász mindenhez értsen. A gát, román, rene­szánsz, a barokk művészetek minden jegyét ismerni kell, ha az ember ki akar tűnni, s nem­csak egyszerű, könnyen meg­tanulható szakmaként kezeli hivatását. A műhelyben tucatszám látom az ízléses, ügyes kézről és szár­nyaló fantáziáról tanúskodó fa­ragásokat: A gyerekek—régiek és mostaniak — munkái. Gondolom Kesztyűs János, aki már negyedik éve szakmunkás, szintén sok szidást kaphatott, mire a iriostani biztonsággöl készítette munkáit. Éppen egy tölgyfa díszdobozt farag. A makk és tölgylevél motívumok már kialakultak. Most követke­zik az antikolás. Öregbítés. Az új doboz akkor szép, ha év­századosnak látszik. Koptatni kell, a mélyebb részeket kát- | ránnyal bekenni, majd üveg- | gyapottal kicsiszolni. Tarnay István is már idős szakmunkás — 24 éves. Óra­bére: 11 forint. Ö is érettségi után jött ide, ma már a holland szekrény díszes lábazata di­cséri ügyes kezét. Kárpáti Zoltán a sellyei gim­náziumban érettségizett, jól rajzolt, tanára javaslatára jött ide. Lipcsik Zoltónné viszont itt dolgozott a szövetkezetben, bér- számfejtő volt, mielőtt szakmun­kástanulónak jelentkezett. — Feljártam ide a műhely­be, s nagyon megtetszett ez a szakma, már gyerekkorom óta szerettem rajzolni ... Schátzl Vera az urán szol­gáltató üzemét cserélte fel a műhellyel. Apja itt dolgozott — ő hívta ide. Ügy tűnik az oroszlánkarmok mindegyikük begyében vannak egy kissé. Persze a munkaidő után faragott díszdobozokról, tányérokról, gyertyatartókról an­nál szívesebben beszélnek. I Mindannyian meglepték mór a | családot a magukkészítette fa­ragott remekekkel. Sokat kell tanulniuk, míg az oroszlánkör­mök — szekrénylábak — helyett | a szekrények díszeit faragják, j Valaki előhoz egy barokk díszt, | mely majd a szekrények oldalát , díszíti. Azt mondja: ez a lizena. Mások azonnal helyesbítenek: i lezena. Ezen aztán elvitatkoz­gatnak, amíg Kutas Eszter köz­be nem szól: — Lezena. Ö a . művészeti gimnázium­ban végzett. — Nagyon szeretek rajzolni, s ez olyan szép szakma, kap­csolatban van a művészettel . . . Igaz, itt faragtam először, elein­te bizony a vésők, a fa helyett, az ujjamba szaladtak. Most már kezdenek a kezemhez idomulni a szerszámok. S nagy tervemről sem mondtam le: igazi szobrász szeretnék lenn: . .. Lombosi Jené Ügy örültem ennek a törté­netnek, mintha csak azt mond­ták volna, fellőtték az első ma­gyar rakétát a Holdra. Szombat volt, s a komlói vállalatnál kül­földi kamiont vártak, hogy el­szállítsa a következő rakomány konfekciót. Eltelt a délelőtt, hí- re-hamva sem volt a kamion­nak. Már lemondtak róla. Letelt a munkaidő és mindenki haza­ment. Az igazgató sem győzte a várást, hazaínduit. Útközben egyszeresük felbukkant a ka­mion, mire az igazgató sarkon- fordult, sietett vissza intézkedni, legyen, aki kinyissa a raktárt, s megrakja a kamiont. Nehogy vasárnapra is ott ragadjon. A kamion kényszerpihenője ugyanis pénzébe, dollárba kerül a vál- j lalatnak. Nálunk egyelőre még sok­minden belefér az árba, a ren- | geteg állásidőtől kezdve a ka­pun belüli munkanélküliségig, minden költséget el lehet fo­gadtatni. Árubőségről nem be­szélhetünk, híjával vagyunk az igazán jó és olcsó termékeknek. A kávé pörkölőkön és a mosó­szer gyártókon kívül a termelők többsége versenytárs nélkül ura a piacnak, parancsolója az ár­nak. Milliókat termelnek, de nem fillérekben számolnak. Pedig most, hogy nem arról beszélünk, mikor előzzük meg nyersvastermelésben az NSZK-t, hanem a vezetés, a munka- és üzemszervezés magas színvonal­ra emelésének óhajától vissz­hangzik az ország, s a gazda­ságban a hatékonyság lett a legszentebb kategória, olyan vállalati emberekre — vezetők­re és beosztottakra — van szük­ség, akik költségekben gondol­kodnak. Nem baj, ha kettétö­rik a kétfillérest, hogy kétszer tudják a fogukhoz verni, miköz­ben azt a varázsigét mormog­ják: „Olcsóbban jobbat”. A magyar gazdaság legnagyobb tartalékai most a gyárkapun belül vannak. A felesleges költ­ségek mindenütt ott kísértenek. A világ egyre több és ígérete­sebb módszerrel rendelkezik, j hogy megszabaduljunk ezektől a ballasztoktól.. Vegyük például az értékelem- j zést. Ügy lelkendeznek róla, j mint ami a legjobb ötlet a futó- j szalag óta. Aj. értékelemzés ar- } ra kérdez rá könyörtelenül, j hogy egy termék előállítási költsége arányban áll-e azzal a funkcióval, amit a termék tel­jesít, és keresi a műszakilag és gazdaságilag legjobbat, persze úgy, hogy közben maradéktala­nul megfeleljen a vevő és a piac elvárásainak. Ez egy új módszer, amelyet sajnos még kevesen ismernek az országban, s azok közül is, akik ismerik, sokan fanyalognak, húzódoznak, vagy egyszerűen lusták beve- j zetni. Na persze így volt ezzel í annak idején a General Electric I főkonstruktőre is. Egy hűtőszek- j rény hőfokszabályzójára muta- { tott, éppen akkor ésszerűsítet- J ték. Mutassa meg ezen az ér­tékelemzés, mit tud. összeült a team. Team-nek J nevezik a vállalat különböző szakembereinek együttesét, ben­ne van a technológus, a piac­kutató, a tervező, az anyagbe­szerző és más szakemberek. A csoportos munka már eleve in- gerli a résztvevők alkotókészsé­gét. Nos, ez a sok szempontú együttes, nem sorbakapcsolva, hanem együtt vizsgálódva, kizá­rólag a kitűzött célra összpon­tosítva munkához látott. Az ér­tékelemzés a várakozással el­lentétben csupán ezen az egy szerkezeti elemen félmillió dol­lár megtakarítást eredményezett a következő esztendőben. A felesleges költségek min­denütt ott vannak. A japán tranzisztoros rádiók annak ide­jén elárasztották és uralták az amerikai piacot. Az amerikai Ge­neral Electric — egyébként itt született, innen indult el a mód­szer — értékelemzéssel kicsiny­ke készülékét a legapróbb ele­meire bontotta, minden felesle­ges funkciót, s ezzel együtt min­den felesleges költséget kiszűrt Sikerült annyira leszorítani az árat, hogy most már ő bombáz­ta tranzisztoros rádióval a ja­pán piacot. Utána persze a ja­pánok is észbekaptak és azon­nal átvették a módszert. Tornásszák magukat felfelé a költségek a termelő üzemekben. Ha egyszer mindenütt hozzá­kezdenének a tisztogatáshoz, rengeteg gyártmányról kiderül­ne, hogy nincs, vágy túl költsé­ges a funkciója. A tapasztala­tok szerint a termékekre ki­adott költségek húsz százaléka felesleges. Akárhová nyúlnánk, mindenütt meg lehetne fogni valamit. Nemcsak a termékek­ről van szó. Az értékelemzés minden olyannál alkalmazható, aminek funkciója van és amire pénzt költenek. Az értékelem­zésnek alá lehet vetni a mun­kafolyamatokat, az anyagmoz­gatást, az adminisztrációs mun­kát, a beruházási terveket, a szolgáltatásokat, a szervezeti felépítéseket, de még a dolgo­zók képzettségi fokát Is. Ott kell elkezdeni, ahol a legnagyobbak a költségek. A három éves gyermeket is meg lehet tanítani írni-olvasni. Módszer kérdése. Vezetni és gazdálkodni egyre nehezebb, szerencsére a tudomány szinte tálcán kínálja a tapasztalatok és módszerek sokaságát. A ma­gasan képzett és állandóan to­vábbképzett vállalati vezetők és szakemberek kora jött el. Ha ma még sokszor a rutin is győz, nincsenek fojtogató kényszerkö- rülmények, nem kötelezőek o legkorszerűbb módszerek, nos, egyre inkább csak a legújabb ismeretekkel felvértezett és energiáját nem kímélő vezetők érvényesülnek, akik hisznek ab­ban, hogy minden megváltoztat­ható, amit ma megváltoztatha­tatlannak, megjavíthatatlannak hisznek, és képesek olyan vilá­got teremteni a gyárkapun be­lül, hogy minden úgy menjen, ahogy a költő versében szere­pel. Minden kis alkotóenergiát be lehet fogni. Ismét csak egy mód­szer, amelyet úgy neveznek, öt­letroham. Csapongjon a fantá­zia, szabaduljon el a kedv, ener­gia, jöjjön elő mindenki ötle­teivel, mondja el, ami csak eszé­be jut, tűnjön az a legképteie- nebb megoldásnak, filléres öt­letnek! Ha csak minden ötödik javaslat hasznosítható — már­pedig erre esküdnek azok, akik kipróbálták — ez mór ered­mény. Csodát csináltak nemzetgaz- dászaink, amikor hatvannyolc­ban új vágányra tették a ma­gyar gazdaságot. Most a gyár­kapukon belül kinek-kinek kis csodája következik. Miklósvári Zoltán Folytatása tavasszal Elkészült a sportcsarnok alapozása Négyhóriapos munka után szedelőzködik a Vízügyi Építő Vállalat Pécsre kihelyezett rész­lege. A napokban befejeződött a sportcsarnok építésének első szakasza: elkészült az alapo­zás. Az eredetileg tervezett kút- alapozás helyett a korszerűbb résalapozási technológiát alkal­mazták, ami a nagyfokú gépe­sítettség miatt bizonyos költ­ségnövekedéssel járt, annak el­lenére, hogy e módszernél lé­nyegesen kevesebb anyag fel- j használására volt szükség. Az [ alapozás műszaki aladasa s megtörtént már, s most a Víz­ügyi Építő Vállalat elvonulása után mintegy másfél hónapos „szünet" következik. A fővállal­kozó Baranya megyei Állami Építőipari Vállalattal most van folyamatban a szerződés meg­kötése, s az építkezés további menetére vonatkozó határidőket ebben rögzítik majd. A sport­csarnok építésének folytatására — az időjárástól függően —■ előreláthatóan március közepén kerül sor ) I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom